A nemzetiségi utcanevek használatának jelentősége és története

Az utcanevek „hivatalos” feliratok, melyekkel a lakosok naponta találkoznak, a nyelvi tájkép fontos elemei, melyek hatással vannak a lakosok nyelvi kultúrájára, de identitására is, hiszen gyakran találkoznak a közterek elnevezésével leveleik címzésekor, személyes adataik megadásakor is. A nyelvi tájkép szempontjából a helységnévtáblák, illetve a különféle „köszöntő-táblák” mellett az utcanévtáblák-nak fontos reprezentatív szerepe van. Ha a vizuális hatást helyezzük előtérbe, az egyébként kiemelt jelentőséggel bíró, a településre érkező minden látogató szá-mára feltűnő helységnévtáblák mellett az utcanévtáblák is hatékonyan fejthetik ki hatásukat, abból az egyszerű okból eredendően, hogy sokkal több utcanévtábla található egy településen belül, így sokkal több vizuális inger érheti a látogatót az utcanévtáblák részéről.

Egy nemzetiség vizuális jelenléte a településen belül az utcanevek statisztikája alapján is megfogható. A statisztikai elemzés segítségével általános képet alkot-hatunk a települések nyilvános térben elhelyezett feliratairól, arról, hogy milyen arányban és milyen nyelvhasználati színtereken láthatóak. Az, hogy szerepel-e az adott helységben a nemzetiséghez kapcsolódó személyről elnevezett utca, köztér, vagy esetünkben szerb eredetű mikrotoponima, az adott nemzetiség történelmi, egykori és aktuális jelenlétét mutatja. A kérdőíves adatgyűjtés során rákérdeztünk arra is, hogy mióta léteznek a településeken hivatalos utcanevek, illetve utcanév-táblák, és mióta léteznek kétnyelvű utcanévtáblák. A korábbi gyakorlat ugyanis befolyásolhatja a mai gyakorlatot.

Az egyes utcák „természetes”, spontán, népi elnevezésére a magyarországi vá-rosokban már a XIII. századtól vannak adatok. Feltételezhető, hogy ezek az elnevezések a lakosok nyelvén jöttek létre, azonban az írásos dokumentumok (majd térképek is) eleinte alapvetően latin, majd később, egészen a XIX. század közepéig német nyelvűek, ami a legtöbbször nem tért el a városi lakosság nagy részének nyelvétől, de megfelelt az állami adminisztráció nyelvének is (lásd pl.

Vass 1929). A hivatalos utcanevek megjelenése párhuzamosan haladt azzal, hogy a közterek elnevezése a helyi hatóságok hatáskörébe került, és a reformkorban megkezdődött, majd a dualizmus idején kiteljesedett a magyarosítási folyamat, melynek során a helyhatóságok még a nemzetiségek lakta településeken is kizá-rólag magyarul működtek. Ennek a folyamatnak a részeként magyarosították a közterek elnevezését is, illetve az utcanevek kiválasztása is a magyar nemzet- és identitásépítést szolgálta.1 1898-ban született az a törvény (1898. IV. tc.), amely a településnevek magyarosítását eredményezte (Sipos szerk. 2002: 146). Az I.

világháború idejére, illetve azt követően a községek, falvak köztereinek elne-vezésében is a hivatalos és magyarosított nevek domináltak. A II. világháborút követően a központi akarat talán még inkább kifejezésre jutott a közterek elneve-zésénél – miközben továbbra is a helyi szervek hatásköre volt ez ügyben dönteni –, azzal az eltéréssel, hogy más központi ideológiai hangsúlyok érvényesültek, mint korábban. Ennek eredménye lett, hogy a közterek elnevezésénél a legtöbb településen nem a helyi hagyományok domináltak, hanem a magyar nemzeti (történelmi, kulturális) szimbólumként funkcionáló személyiségek neve szere-pelt (pl. Kossuth, Széchenyi, Kazinczy, Kölcsey, Jókai, Arany és Vörösmarty). A legtöbbször, a népies és a haladónak tekintett irányzatok is „szóhoz jutottak” (pl.

Dózsa, Táncsics, Petőfi és Ady). Megjelentek továbbá a munkásmozgalom és az aktuális szövetségesek „nagyjairól” elnevezett közterek is, melyek felváltották 1Pl. Budán és Pesten 1844-ben és 1847-ben, Döbrentei Gábor kezdeményezésére magyarosították a közterek és a dűlők elnevezéseit. Pest város képviselő testülete 1867-ben küldött ki bizottságot új utcanevek meghatározására. Pesten és Budán a társalgás nyelve és a hivatalos nyelv eredetileg a német volt, de 1796-tól párhuzamosan jelentkezik a magyar nyelv is. A testületi ülések jegyző-könyvei Pesten 1830-tól magyarul készülnek, s pár év múlva már Budán is (vö. Ráday szerk. 2013:

7–21). Szentendrén hasonló folyamatok játszódtak le, ahol a jegyzőkönyvek eredetileg – a lakosság nemzetiségének megfelelően – szerb nyelven készültek, de a XIX. század közepén már magyar nyelven. Ezekben a dokumentumokban már a képviselők neve is magyarosított alakban szerepel.

A rendezett tanácsú városban az első hivatalos utcanévadásra (magyar nyelven) 1894-ben került sor (vö. Pethő-Németh 1983).

az azt megelőző rezsim szövetségeseinek és szimbolikus személyiségeinek ne-veit. Ebben a XIX. század második felétől kialakult névválasztási rendszerben nem volt helye a nemzetiségi elnevezéseknek. Az MSZMP KB PB határozata a nemzetiségek között végzendő politikai, oktatási és kulturális munkáról (1958. X.

7.) volt az első dokumentum, amely legalább a többségében nemzetiségiek lak-ta települések esetében előírlak-ta, hogy „a kétnyelvű feliratok, hirdetések kérdését meg kell oldani” (vö. Sipos szerk. 2002: 689). Tíz évvel később az MSZMP KB PB határozata a magyarországi nemzetiségek helyzetéről megállapította, hogy a korábbi határozatot Zala megye kivételével nem hajtották végre (vö. Sipos szerk. 2002: 715), és így csak az 1970-es évektől kezdődik meg a kétnyelvű tele-pülésnév-táblák kampányszerű kihelyezése. Ezek a dokumentumok viszont nem foglalkoznak a közterek elnevezésének tartalmi kérdéseivel, nem szorgalmazzák a nemzetiségi vonatkozású elnevezések használatát és a helyi nemzetiségi nyelvű örökség védelmét (pl. mikrotoponimák).

1. térkép: A múltbeli/történelmi és a jelenlegi szerbek lakta régiók a mai Magyarországon2

2 A feketével bekarikázott I–IV. régió jelöli azokat a területeket, ahol a történelem során jelentős ha-gyományos szerb közösség élt, és ahol ma már nincsenek, asszimilálódtak vagy ahonnan elköltöz-tek. I. Sajkások és kereskedők által lakott településrészek a Duna és a Vág mentén (pl. Komárom és Győr) a XVI–XVIII. század eleje között. II. A Hajdúságban a szerbek jellemzően a XV–XVII. szá-zadban éltek. III. Tömbszerűen a szerbek a Dunántúlon, a Balaton és a Duna között meghatározott