A morálisan undorító típusai

III. Az undorítóság

3. A morálisan undorító típusai

Morálison itt nem etikait értünk a szó szigorú, minősített értelmében, hanem, mondjuk, ellentétben a fi zikaival, szellemit – persze több-kevesebb etikai uta-lással –, ahogy morális tényezőkről vagy valaminek a morálisan lényeges oldaláról szoktunk beszélni. A kísérlet, hogy az undor itt számba jöhető tárgyárnyalatait fölosszuk, még kevésbé tarthat számot a nyilvánvalóságra, mint a fi zikai undor mindenképp élesebben körvonalazott tárgyegységeinek imént elvégzett csoportosítása. Öt alfajt szeretnénk megkülönböztetni.

a) Ha a szóban forgó anyag alkalmas erre, a terhes egyformaság ébresz-tett e kedvetlenség az undorra emlékeztető színezetet kaphat (a csömör undora). Szűkebb értelemben csömör csak akkor lép föl, ha ez a szűnhetetlen élmény eredetileg a gyönyör hangsúlyát viselte vagy önmagában azt viseli;

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 59

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 59 2014.05.08. 15:02:382014.05.08. 15:02:38

nem a tárgy, hanem a benne lelt öröm maga válik undorítóvá. (Amikor azt mondom, mostanra végleg „megcsömörlött em” a rám zúduló csapásoktól, akkor ennek semmi köze a voltaképpeni csömörhöz, egyszerűen annyit jelent: „elfogyott a türelmem”. Ugyanígy szoktunk olyasmit mondani, hogy

„elég volt a tréfából!”. Vagy: nem „nyelek” tovább.) Itt megint csak az undor-nak az egyoldalúan fölfokozott , mintegy valamiféle elszakadt tartományban vég nélkül fortyogó vitalitással való összefüggése válik láthatóvá. Az undor érzete tart vissza minket att ól, hogy „belefúljunk” egy élvezetbe. Nem állít-hatjuk, hogy az élvezet megszűnnék élvezet lenni, csak ízetlen lesz, sivár, valamiképp érzékelhető ellentétbe kerül a személyiség életakaratával. Nem szükségképp van szó ezenközben kifejezett élvezetről; csak annyi fontos, hogy nem maga a tárgy válik egy védekező érzés okává, hanem örökös elénk tolakodásának jelensége. A tárgy ez esetben pusztán annyiban mégiscsak gyönyörteli, amennyiben minden, „amiben” élünk, önmagában és ceteris paribus⁷⁰ gyönyörteli, pozitíve az élet hangsúlyát viseli. De a csömör tipiku-sabb formái a voltaképpeni gyönyörteljességhez kapcsolódnak. Ilyen az az undor is, mellyel az átélt mámorra (távolról sem csak az alkohol okozta vál-tozatra) tekintünk vissza: nem mintha minden mámor egy örökkévalóságig tartana, hanem mert a mámor minden tartamot zárójelbe tévő koncentrációja,

„túlhabzása”, „magából kifordulása” az élvezetnek. Hasonló undor járhat minden olyan élvezet nyomában, amely ugyan nem ex genere suo⁷¹ mámoros élvezet, de eléggé koncentrált, elég „zsúfolt” ahhoz, hogy folyamatos rend-kívüliségével az élet egyéb dolgairól leváljék: mint amikor nap mint nap ugyanazt a nyalánkságot teszik az ember elé, vagy egyáltalában hosszabb időn keresztül halmozzák el az embert az asztal örömeivel, vagy ha sokáig hevert az ágyban. A csömörnek mindezekre a állapotaira jellemző – eltérően a puszta unalomtól – az időérzék valamifajta elvesztése, az időtlenség jegye, az állapot önmagában keringése, „örök” – fokozódó – magát hízlalása, egy-fajta „szédület”, az élet dezorientálódása, egy olyan „mennyország”, amely-ből végül hűvösebb és szabadabb levegőre vágyunk. Ez igaz minden célta-lanná vált gyönyörteli időtöltésre és talán néhány sajátosabb képződményre is. A legtöbb ember számára undorítóvá válhat ebben az értelemben a tar-tós és ehhez talán még egészségesen és jólétben élvezett tétlenség is (lásd az oblomovi mocsárba merültséget, amely persze végül „egészségtelenné”, sőt halálossá válik, eredetét tekintve azonban egy nagyon is robusztus, erős idegzetű egészségességben gyökerezik). Gasztronómiailag elsősorban az édességek válhatnak könnyen undorítóvá, minthogy épp az édes alkotja a, hogy úgy mondjuk, ellentmondásmentes, zavartalan, határ- és alaktalan,

70 [minden más körülmény azonossága esetén]

71 [a maga neméből fakadóan]

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 60

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 60 2014.05.08. 15:02:382014.05.08. 15:02:38

„fád” jó íz alapárnyalatát. (Az ízjelentések mélyebb elemzése vonzó feladat volna, de aligha itt a helye.) Végül egészen bizonyosan van valami közös a csömörben és abban a sajátlagos undorban, melyet a vérfertőzés ébreszt bennünk, ha testvérekről van szó, és még inkább, ha szülőkről és gyermeke-ikről. Arisztotelész ezt kicsit esetlenül, de úgy fogalmazta meg, hogy a gyön-gédség két markáns fajtáját egyszerre pazarolni a gyöngyön-gédségnek ugyanarra a tárgyára fölött ébb „célszerűtlen”. Van valami szokatlanul üres, borzon-gató-édesen leverő abban a gondolatban, hogy az eredendően, gyerekkortól (az anya és gyermeke esetében a születés előtt i időtől!) fogva családi közös-ség még a szexuális életet, a hullámzó életfolyam-földuzzadás mintáját is magába fogadja. (Hozzá kell tennem: semmiképp sem kell itt az incesztus erkölcstelenségének tárgyalásába bocsátkoznunk, s végképp nem kell azt kimerítően tárgyalnunk. – Talán mindez cum grano salis⁷² a házasságra is alkalmazható. Ám nem szabad elfelejtenünk, 1. hogy a házasság esetében az „egyhangúság” vitálisan értelmes, legalábbis az eszmét tekintve célszerű valami, nem pusztán saját levében fövő bujaság; ez utóbbinak a lehetőségét valóban a monogám erotika etikai veszedelmének tartom; 2. hogy a normális házasság semmiképp sem teremt „családi közösséget” abban az értelemben, ahogy családi közösség az a vér- és extrakcióközösség, amelyhez az incesz-tussal még a szexuális közösség is társul, természetesen abban az értelem-ben, amelyben a házasság az; a vérfertőzés szexualizálja és megköti az életet, a házasság a szexualitást felhasználva életet alapoz meg.)

b) A morális undor következő tárgyaként hadd említsük a mértéktelen vagy a rossz helyütt kibontakozó vitalitást. Ez mindazonáltal csak azzal a fölté-tellel képes undort kiváltani, hogy egy bizonyos közelségbe férkőzik a szub-jektumhoz, s azt ígéri, lényegileg magával sodorja vitalitását; az undorodást többnyire meghatározza ennek a túlzott elevenségnek az az életet eláruló, a szó legtágabb értelmében „pusztulásszerű” vonása is, amely benne valami-képp mégiscsak megfogható. Ha pl. valaki nagyon erős, és rendkívüli fi zi-kai teljesítményekről ad bizonyságot, annak aligha lesz undor a bére. Akkor már inkább talán az élet „túlhabzásának” benyomását keltheti, ha eközben tökéletesen elhanyagolt szellemi életű „izomember”, s így a vitális összér-ték kérdésessé válik. A nyerseség, a magát minden irányban „kitomboló”

testi energia, a koncentrált „életszag” néha undorítónak tűnhet, ha soha nem tűnhet is tipikusan annak – kivált, ha valamiféle agresszivitás, kényszer, csá-bítás lapul meg bennük, ami amúgy is nélkülözhetetlen az undor keletke-zésében. Minden undorban rejlik valami általában vett „ellenállás”, és min-denekelőtt ott rejlik benne a tolakodás heves visszautasítása. Nem is csak arról van szó, hogy az undor elszabadulására a kiváltó tárgy fennálló közelsége

72 [csipetnyi sóval]

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 61

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 61 2014.05.08. 15:02:382014.05.08. 15:02:38

az alkalom – hogy undorító legyen, ahhoz maga a tárgy szorul rá valamiféle saját ígylétében képviselt közelségtartalomra, a közelség olyan mozzanatára, amely magában hordja annak a tendenciáját, hogy átcsap az érzékelő (meg-ismerő) szubjektum helyzetére. Ennek a feltételnek a kielégítésében gyöke-rezik a rendezetlen szexualitás nagyon is kiterjedt undorszerepe. Bőséggel és együtt található meg benne az égető és fülledt vitalitás, a kibontott közelség-motívum és a törekvés, hogy ezt a közelséget átvigye magának az aﬃ ciált szubjektumnak az állapotára. Ehhez társul, hogy a nemi ösztön köztudott an az élet egyik nagy funkcionális alapösztöne, és rendeltetése egy meghatáro-zott , meglehetősen általános életcélra szól, ugyanakkor azonban – mély bio-lógiai és metafi zikai okokból, melyek itt kifejtetlenül kell maradjanak – sem-miképp sem működtethető mechanikusan, ellenkezőleg, végső és részleges (kezdeti) kielégülésében nagyon is sokféleképp szétágazik, alakot vált, és végső rendeltetésétől többé-kevésbé független képződményeket hív életre.

Alig van eleme az életnek, amelyet a szexualitás ne akarna a maga szolgá-latába kényszeríteni, vagy amelyet legalábbis ne érintene, ragadna vagy jelölne meg. Az az etikai kérdés, hogy mikor kell ezt erkölcsileg rossznak vagy legalábbis „rendezetlennek” tartanunk és megfékeznünk, nem tartozik vizsgálódásaink körébe; itt elég általánosságban pusztán a perverz, poligám, életellenes, az életet elárasztó szexualitásra gondolnunk. Az undor előtt itt a tárgyak tág tere nyílik, ahol is mindjárt meg kell jegyeznünk, hogy undor és erkölcsi elítélés korántsem járnak párhuzamos utakon, mert az undor egy-részt a szexuális erkölcstelenség bizonyos oldalaira és típusaira érzékeny, másrészt érezhető anélkül is, hogy voltaképpeni erkölcsi ítélet járna szük-ségképp a nyomában. Az undor akkor fordul az erkölcstelenség ellen, ha azt az életnek és az élet értékeinek a „bemocskolásaként” érzékeli: a, mond-juk, „sátáni” vagy mechanikus-felületes szexualitás kevéssé provokálja (lásd még a megvetéstől való megkülönböztetését, IV. 1.). Másfelől undorítónak hathat a nem éppen „bűnös” szexuális tevékenység is véletlen közelisége vagy ártalmatlan ízléstelensége miatt , ahogy fi nomabb érzésű emberekre a

„nászéjszaka” beharangozása hat az esküvői ebéden. Voltaképp minden, ami szexuális hangsúlyt kap, könnyen undorítóvá válik a legtöbb ember számára: majdhogynem mindig ez a helyzet olyankor, amikor a tárgyban rejlő „meghívás” dacára nem születik meg maga a szexuális vonzás vagy inspiráció; de oszcillálhat is az ember az utóbbi és az undor között . („Abnor-mális”, ha ilyenkor az undorérzékelés eltompult vagy hipertrófi ás; ahogy az is, ha tűri az egyidejűleg jelen lévő szexuális izgalom rendszeres társaságát.) Hogy az ősképszerű masszív undor mégsem a szexualitás, hanem a táplál-kozás területén honos, annak oka részben az utóbbi birodalom viszonyai-nak egyszerűbb és egyértelműbb volta, részben és talán inkább a hányás, az antiperisztatikus „Nem!”-gesztus léte, amelynek nem lelni analogonját

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 62

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 62 2014.05.08. 15:02:382014.05.08. 15:02:38

63 a szexuális megtagadás területén. (Ez maga persze azzal függ össze, hogy a szexuális egyesülés, a partnerek szerepmegosztásától most eltekintve is, nem ismeri az evéssel analóg értelemben vett „bekebelezést”.) – Ilyenfor-mán az undor érzéke számára a „rendezetlen” szexualitás a rendezetlenül,

„tisztátalanul”, „nedvesen” kavargó, vitálisan „egészségtelen” élett öbbletet képviseli egyáltalán. Csakhogy legjobb tudomásunk szerint a rossz helyütt megmutatkozó szellemiség is előidézhet olyasmit, ami az undorra emlékeztet.

Van valami undorító abban, ha égen s földön mindent összenyálaz a töpren-gés, a „ne felejtsd!”, a számolgatás és szőrszálhasogatás. A gondolatgépezet örökös zakatolásának terméketlen öncélúsága, az élet általa okozott megaka-dása s talán a gondolkodási funkciók elakamegaka-dása is a sivárság olyan érzetét szülik, amely kétségtelenül rokona az undornak. Ha egy katona elöljárójá-nak a parancsára előbb az anelöljárójá-nak helyességét fi rtató vizsgálódással reagál, azt, ahogy az alkalmatlan kritika vagy a szellemi elpuhultság más eﬀ éle ese-teit is, sokszor nem idétlennek, abszurdnak, ártalmasnak érzékeljük, hanem valamiképp „undorítónak”. Ahogy annak érzékeljük a céltalanul szubtilis, szubjektivisztikus-tetszelgő, legbelül a tárgy iránt közömbös túlfi nomultsá-got vagy a gondolkodás- és ábrázolásmód dagályosságát is, azt a felelőtlen, iránytalan „gondolatgazdagságot”, amelyet a leginkább a szellem bujasá-gának nevezhetnénk. (Mindezzel egyik oldaláról alaposan megismerked-hetünk, ha engedjük bevezett etni magunkat a Thomas Mann-i Varázshegy atmoszférájába.) Vagy nevezhetnénk úgy is: szellem, szellemesség, gerinc és keménység nélkül. (A zsurnalizmus „undorító” vonása.) Egyszóval: undorí-tónak érzékeljük, ha a szellem lobogása és fortyogása elködösíti és megfojtja az intencionális vonatkozást, az egyszerű valamit mondani akarást. Hogy itt mindenki elismerné az undorítóság bélyegét, azt persze kétségesnek tar-tom. Általánosabban szokta undor fogadni épp a szexuális dolgokon való gondolati rágódást; ebben – a szimpla ösztönszerűséggel szemben – állító-lag van valami tisztátalan. Ami mármost persze az itt munkálkodó intenció függvénye; önmagában semmiféle intellektuális munkában, a szexualitás területének feldolgozásában sincs semmi undorító. Csak épp fennáll annak a veszélye, hogy – a nemi ösztön hihetetlen átváltozó- és vegyülőképességé-nek köszönhetően – a gondolati időzés és vájkálás maga is egy darab nemi élett é válik, s ezáltal valamiféle makacs „penészkéreg” támad az érzelmi életen (lásd IV. 1.). Az undorítósághoz hozzájárul, hogy itt egy lényegileg

„progresszív”, „fertőző” folyamatról van szó, valami formális értelemben is

„ingatagról”, mindent „megtámadóról”, rothadásszerűről – s ugyanakkor valamiről, ami iránytalan, dinamikátlan, ami a saját levében pácolódik.

c) A morálisan undorító dolgok közé számít továbbá a hazugság, illetve a hamisság mint jellemvonás. Megint csak nem az inkorrektség jelenségeinek egészében vett etikája foglalkoztat bennünket, csupán azok összefüggése az

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 63

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 63 2014.05.08. 15:02:382014.05.08. 15:02:38

undorral. Annak az irtózásnak, amelybe beleborzongunk, ahányszor észre-vesszük, „ez hazugság!”, úgy tűnik, alkotóeleme az undor; ám érzékelhetőbb az undornak ez az eleme abban a viszolygásban, mellyel a hamisság hírébe keveredett emberek iránt viseltetünk. (A „hamisság” nem egyszerűen a hazug-ságok egyszerű „előfordulására” utal valakinél, nem is az önámítás hajlamára vagy a patologikus hazudozásra, hanem az igaz és hamis iránt tanúsított belső közönyre, amelynek köszönhetően persze önmagának is hazudik az ember, és nem törekszik rá, hogy önmagával tisztába jöjjön, de ha adódik bármifajta tar-talmi indíték, belső megrázkódtatás nélkül képes szántszándékkal hamisságot állítani.) Ami a hazugságra az undorító mivolt bélyegét süti, az mindenekelőtt szinte féreg- vagy csúszómászószerűen torz, rejtett agresszivitása; igencsak robusztus undor képes elfogni az embert, mondjuk, olyasvalaki hízelgésének hallatán, akiről tudjuk, hogy nincs jóindulatt al irántunk. Azaz valamiféle, leg-alábbis formai ellenségesség, valami, ami kényszert akar gyakorolni rám, és ugyanakkor a közelembe nyomakszik, olyan közelségbe, amely a fenyegető erőszaktól eleve és mindig megtagadtatnék. Amihez társul a hazugság egy további aspektusa, valami, ami nem érinti közvetlenül azt, akinek hazudnak:

a tudott an hamis kijelentés ténye, vagyis (legyen szó „érdekről” a kifejezés megfogható értelmében, impulzusról vagy másfajta „életmotívumról”) a köz-vetlenül „életszerűnek” a benyomulása az intencionális ténykedésnek abba a szférájába, amely a tiszta tárgyi meghatározott ság számára van fönntartva, és éppen ebben az értelemben szolgálja a szellemi vagy egyáltalában a vitális éle-tet. Persze tudott an hamis kijelentés, ellentétben a tévedéssel, csak a kijelentés hallgatójával összefüggésben létezik, legyen az merőben képzetes vagy még-oly absztrakt; ám ebből a szemszögből a hallgató csak határtényező: az említett torz, „fölpuhult”, értelemtévesztett életanyaggal „elárasztott ” tárgyi intenció magának a hazugságnak mint szellemi képződménynek a sajátja. A hamis-ságban ez természetszerűleg még megfoghatóbban, szubsztanciálisabban, valahogy rothadásszerűbben fejeződik ki, hisz itt annak a személye, akinek hazudnak, ahogy a közvetlen alkalom (ugyancsak adott ) tárgyi természete is, egészen a hátt érbe húzódik, az előtérben ellenben az a jelenség áll, hogy akiről szó van, az ott , ahol ez magától értetődő volna, és ahol pedig a dolgok állása ezt hirdeti, nem önmagát adja – hogy ott , ahol tárgyi intencióinak rendszere révén megragadható kellene legyen, a nyálas, koszos „életszerűség” burka rejti őt. Amihez hozzáteendő, hogy 1. valakinek mint egésznek a megraga-dása természetesen nem lehet más, csak nagyon is tökéletlen, és annak is kell lennie, ám ez nem érinti a tárgyi egyenesség és nyíltság, a meg nem tévesztés stb. követelményét és lehetőségét; 2. a fenti értelemben undorító vonás – csak eltérő szögben – föllelhető a csak „belsőleg” hamis jellemben, tehát a torz, ámí-tásokkal teli, gyáva, mindenestül aﬀ ektusok kormányozta gondolkodásban és meggyőződésvilágban is.

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 64

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 64 2014.05.08. 15:02:382014.05.08. 15:02:38

65 d) Hasonlóképp kell vélekednünk arról a fajta undorról is, amelyet bár-minemű hamisság, hűtlenség, árulás stb. ébreszt; ennek árnyalatainál és fokozatainál nem kell elidőznünk. Külön említésre méltónak tűnik szá-momra ellenben az inkorrektségnek és hamisságnak az a változata, ame-lyet a szó tág értelmében korrupciónak nevezhetnék. Az emberiség tudata

„piszkos” és ezért undorító valamiként tartja számon, ha az élet érték-sokfélesége és kivált, ha a nagyra tartott értékek egy csoportja a pénzér-ték szintjére süllyed, mintegy beleolvad abba. Itt először is hazugsággal – hamissággal – van dolgunk, hisz nem egyetemlegesen megvalósított őszinte ökonomizmusról van ilyenkor szó (ez amúgy is képtelenség), hanem magukban érvényes értékek színleléséről, amelyek csak a pénzér-ték álarcául szolgálnak (a köz önzetlen szolgálatáról például, miközben a közélet korrumpálódik). Ezzel azonban még nem sikerült karakterizál-nunk a jelenség sajátlagos „piszkosságát”; az inkább a pénzérdeknek abból a sajátos képességéből fakad, hogy aláásson más értékeket, és a helyükbe lépjen. Önkéntelenül is feltolul bennünk annak az alaktalanná vált, egyön-tetűen nyákállagú, mintegy „szuvas” anyagnak a képe, amelyik az életet imitáló halálként eszi bele magát az egészséges szövetbe és annak eleven sokféleségébe. Ám épp ezen nyugszik a „korrupció” lényegi vonása, hogy tudniillik nem egyszerűen eltünteti az elfojtott értékeket – a becsületet, közjólétet, meggyőződést stb. –, hogy helyet csináljon a pénzérték homo-gén kozmoszának (ezt inkább metafi zikai bukásnak kellene neveznünk, mintsem korrupciónak), hanem egyrészt maszkokként, másrészt legyöngí-tett és gyökerüket vesztett formában valódi értékhatalmakként élteti őket tovább (hisz igazából ő maga is csak így lehetséges egyáltalán!). Ebben a lényegét tekintve progrediáló – vagy legalábbis mindig szükségképp ter-jedni tűnő – föllazításban és aláásásban rejlik a jelenség rothadásszerűsége, az, ami a pusztuló eleven szubsztancia képét idézi. Amihez tökéletesen illik, hogy a korrupció jobbára engedi szárba szökkenni a romlás virágait, és egyfajta látszatvirágzást teremt: egyfajta élénkséget, spekulációt, olyan minőségeket, újdonságokat, látszatértékeket, amelyek földíszítik a Mam-mon meztelen mindenhatóságát. A maga nemében kétségkívül „élett öbb-lett el” van dolgunk; és az ez ellen tiltakozó undor szorosan érintkezik is a csömörrel, melynek tárgya, jól tudjuk, épp a „sivár bőség”. Az is méltó az említésre, hogy az itt mutatkozó undor láthatólag igen szoros rokonságban áll a nemtelenség okozta undorral. Nemtelen minden egyhangú, nyers, min-denestül a saját érvényesüléséhez és terjeszkedéséhez tapadt, problémát-lan, eszmények nélküli, korlátt alan elevenség; mármost a pénz, a nervus rerum⁷³, valami olyasfajta életmonizmust alapozhat meg, mint az eredendő

73 [a dolgok idege vagy veleje]

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 65

Szeretet és gyülölet_2014_tördelt 3.indd 65 2014.05.08. 15:02:382014.05.08. 15:02:38

biológiai életerő. (Ennek a jelenségnek a szociológiája nem fér e keretek közé.) Ugyanakkor kézenfekvő, miért is nem az eredendő és fi ziológiai undorítóság leheletét érezzük a mammonizmus kapcsán, hanem a piszok szagát, sőt – dacára az ős-nemtelen nyers életérdekkel való messzemenő tartalmi összeolvadtságnak – a szúett eség és hanyatlás atmoszféráját. Az itt nekiszabadult életérdek az uralkodó társadalmi viszonyok között fölöleli ugyan a biológiai alapszükségleteket is, de összhangoltságában és inten-cionális tartalmában távolról sem egyszerűen a biológiai élniakarás „civi-lizált” viszonyok közé való átültetését foglalja magában, hanem egy olyan értéktörekvésre utal, amely merőben biológiai nézőpontból is elszegénye-dést és torzulást rejt magában.

e) A fölsorolást egy, az undor és minden morális „puhaság” összefüggé-sére tett utalással zárjuk; a tartás hiányára gondolunk itt , a kocsonyásságra – a jellemtelenségre nem annyira a hűtlenség vagy hamisság, inkább a for-mátlanság, a belső, lényegi, kikényszerítetlen gerinctelenség értelmében.

A szilárd akarásra, állásfoglalásra, kitartásra való képtelenség inkább tarto-zik ebbe a körbe, mint a voltaképpeni gyávaság, amely inkább megvetésre méltó, mintsem undorító, minthogy nem nyújt szubsztanciális-szemléletes képet az illetőről. Idetartozik ellenben az érzelgősség, az ábrándozás, sőt a zavaros rajongás is, a szellemi-morális élet minden méltatlansága. Mindezek undort kelthetnek a szemlélőben, bár nem szükségképp kell undort kelte-niük. Ez az undor emlékeztet a szellem önelégült dőzsölése ellen berzen-kedő undorra, csak épp nem a szellemi élet egészének rendjét és általában vett irányultságát érinti, hanem képződményeinek közelebbi természetét, ideértve a lelki rezdüléseket is. Ilyesfajta undort éreznek némelyek (érzek magam is) a léleknek és a lelki állapotoknak ama mennybemenesztése hal-latán, amely az orosz irodalom egy részét kitünteti, és még inkább

In document Szeretet és gyűlölet, undor és gőg – Érzelemﬁlozóﬁa a realista fenomenológiában (Pldal 59-67)