Tanulmányomban a Magyar Királyság települései kiváltságolásának első évszáza-dát tekintem át. Érdeklődésem középpontjában az a kérdés áll, hogy a korai hospes- és városprivilégiumokba foglalt intézkedések hogyan viszonyulnak a 13. század más társadalmi rétegei számára juttatott kiváltságokhoz. Mivel a privilégiumok döntő részét az uralkodók bocsátották ki, a kérdés megválaszolása nemcsak a rosfejlődés jobb megismeréséhez járul hozzá, hanem a királyi kormányzati- és vá-rospolitikát is új megvilágításba helyezi. Ezen kívül, legalábbis közvetett módsze-rekkel, lehetőséget ad annak vizsgálatára is, hogy milyen befolyással bírtak a kü-lönleges jogállással felruházott települések közösségei helyzetük alakulására.
ISMÉT A KIVÁLTSÁGLEVELEKRŐL?
A forrásanyag megválasztása, azaz a kiváltságlevelek középpontba helyezése ide-jétmúlt választásnak tűnhet. Valóban, a hazai történeti kutatás már a 19. század ele-jétől felfedezte, közreadta és hasznosította ezeket a dokumentumokat (ld. a 13. szá-zadi hospes- és városprivilégiumok jegyzékét a Függelékben).2 Hóman Bálint volt
1 A tanulmány bővebb változata Power and identity: Royal privileges to the towns of medieval Hun-gary in the thirteenth century címmel készült az Urban liberties and citizenship from the Middle Ages up to now munkacímmel, Michel Pauly (Luxemburg) szerkesztésében előkészítés alatt álló tanulmánykötet számára. A szerző köszönetet mond az MTA Bolyai János ösztöndíja (BO 639/08) támogatásáért.
2 A legkorábbi kiadások: Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana. Ed. Stephanus Ladislaus Endlicher. Sankt Gallen, 1849 (Reprint: Leipzig, 1931); Codex diplomaticus Hungariae ecclesias-ticus ac civilis, Ed. Georgius Fejér. Vol. I–IX. Buda, 1829–1844; Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. Szerk. Wenzel Gusztáv. Vol. I–XII. Pest/Budapest, 1860–
1874. Az egyes történeti régiók és tartományok (Horvátország és Szlavónia, Erdély), vagy a kö-zépkori Magyar Királyság helyén létrejött modern politikai alakulatok (Szlovákia, Burgenland) ok-levéltárai ezek határait figyelembe véve adták ki a területükre eső városokra vonatkozó privilégiu-mokat, ld.: Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. Diplomatički Zbornik kra-ljevine Hrvatske, Dalmacije i Slavonije, Ed. Tadija Smičiklas. I–XII. Zagreb, 1904–1914; Ur-kundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen, Hg. Franz Zimmermann, Carl Werner, Georg Müller, Gustav Gündisch. Vol. I–IV. Hermannstadt, 1892–1937, V–VII. Bucharest, 1975–
1991 (a Függelékben: UB). Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae, Ed. Richard Marsina. I–II.
Bratislava, 1971–1987; Ľubomír Juck (vyd.): Výsady miest a mestečiek na Slovensku I (1238–
1350). Bratislava, 1984. (továbbiakban Juck, 1984.); Urkundenbuch des Burgenlandes und der
az első, aki már az újabb kiadások alapján áttekintette a kiváltságlevelek tartalmát az Árpád-kor városfejlődéséről 1908-ban megjelent tanulmányában. Elemzése há-rom fő tartalmi elemet emelt ki: a városbíró joghatóságának kiterjesztését az élet minden területére; a városi igazgatási autonómia elismerését; és a vámmentessé-get.3 A városprivilégiumok legátfogóbb, máig is gyakran idézett elemzését Fügedi Erik végezte el 1961-ben, jó fél évszázaddal Hóman után. Vizsgálódásai nemcsak a jogi, gazdasági és egyházi autonómiát helyezték új megvilágításba, hanem számos jogintézmény, többek között a szabad vásárok és a végrendelkezési szabadság ere-detét is tisztázták. A közelmúltban Kubinyi András a tatárjárás előtti és utáni ki-váltságlevelek arengáinak összehasonlításából vont le általános érvényű következ-tetéseket, míg Solymosi László a földesúri járadékok rendszerének 13. századi át-alakulása kapcsán adott újabb áttekintést a hospesprivilégiumokról.4 A kiváltságle-velek kutatása mindezek ellenére az utóbbi időben kevesebb figyelmet kapott, mert a városfogalom meghatározásában, összhangban az európai várostörténeti kutatá-sokkal, a jogi szempontú megközelítés elvesztette monopóliumát. A kiváltságolás ténye helyett a központi funkciók betöltése vált a legfontosabb szemponttá, ami a városiasnak tekintett települések számát jelentősen kibővítette, ide sorolva a föl-desúri joghatóság alatt álló, írott kiváltságlevéllel nem feltétlenül rendelkező me-zővárosokat is.5 A jogtörténeti kutatás természetesen továbbra sem feledkezett meg a privilégiumokról,6 de kiemelt figyelmet nem szentel nekik.
angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. Hg. Hans Wagner, Irmtraut Lindeck-Pozza, Leonhart Prickler. Vols. I–V. Wien, Köln, Graz, 1955–2003. (a Függelék-ben: UBB) Az Elenchus Fontium Historiae Urbanae sorozat megjelenése nem csökkentette a terü-letileg széttagolt tárgyalást, mivel a jelenlegi államhatárokat jelölte meg az egyes kötetek keretéül.
A Kárpát-medencét illetően eddig megjelent: Elenchus fontium historiae urbanae. Ed. Kubinyi András. Vol. III/2. Budapest, 1997 (Magyarország), Elenchus fontium historiae urbanae. Ed. Paul Niedermaier. Vol. III/3. Bucharest, 2005 (Románia). Így a középkori magyar városprivilégiumok kutatása nem támaszkodhat egyetlen, egységes és modern elvek szerint összeállított kiadványra.
3 Hóman Bálint: A magyar városok az Árpádok korában. Budapest, 1908. (Reprint: Máriabesnyő, 2005).
4 Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok. = Tanulmányok Budapest Múltjából 14. 1961. 17–
107 (újabb kiadása: Uő: Kolduló barátok, polgárok, nemesek. Budapest, 1981. 238–311, 493–509.) (továbbiakban Fügedi, 1981.) Kubinyi András: A királyi várospolitika tükröződése a magyar kirá-lyi oklevelek arengáiban. In. Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Székely György. Budapest, 1984. 275–291. (továbbiakban Kubinyi, 1984.); Solymosi László: A földesúri járadékok új rendszere a 13. századi Magyarországon. Budapest, 1998. (továbbiakban Solymosi, 1998.) Az újabb szlovák kutatás diplomatikai szempontú megközelítésének értékes példája: Žofia Lysá: Privilégium pre Bratislavu z roku 1291. = Historický Časopis, 59. 2011. 189–214.
5 Vö. Kubinyi András: „Szabad királyi város” – „Királyi szabad város”? = Urbs. Magyar Várostörté-neti Évkönyv, 1. 2006. 51–61.; Uő: Városhálózat a késő középkori Kárpát-medencében. = Törté-nelmi Szemle, 46. 2004. 1–30.; Uő: „A magyar várostörténet első fejezete”. In. Társadalomtörténe-ti Tanulmányok. Studia Miskolcinensia, 2. Szerk. Fazekas Csaba. Miskolc, 1996. 36–46. Bácskai Vera: Magyar mezővárosok a XV. században. Budapest, 1965; Uő: Városok Magyarországon az iparosodás előtt. Budapest, 2002.
6 Ladányi Erzsébet: Az önkormányzat intézményei és elméleti alapvetése az európai és hazai város-fejlődés korai szakaszában. Budapest, 1996. 121–166. (továbbiakban Ladányi, 1996.); Katalin Gönczi: Ungarisches Stadtrecht aus europäischer Sicht. Die Stadtrechtsentwicklung im spätmittel-alterlichen Ungarn am Beispiel Ofens. Frankfurt am Main, 1997. 15–25; Dirk Moldt: Deutsche
Mi indokolja akkor a kiváltságlevelek újbóli tárgyalását, fél évszázaddal Fügedi Erik átfogó tanulmánya után? Egyrészt az a felismerés, hogy a városprivilégiumok nem az egyedüli kiváltságlevelek voltak, amelyekkel az uralkodócsalád tagjai a 13.
századtól különböző társadalmi vagy etnikai csoportok helyzetét meghatározták.
Az alábbiakban elsősorban más privilégiumokkal összefüggésben, nem pedig ön-magukban zárt csoportként vizsgálom ezeket a dokumentumokat. Másrészt a vá-rosprivilégiumok nemcsak egy adott település jogállását határozzák meg, hanem gazdasági összeköttetéseiről, lakóinak társadalmi tagozódásáról, világi és egyházi kormányzatukról is számos adatot tartalmaznak, amelyet az adott témák kutatásá-nál figyelembe kell venni.7 Harmadsorban, a kiváltságlevelek nem elszigetelt, egy-egy település (vagy ország) határain belül értelmezendő jelenségek voltak, hanem összevethetők az Európa más részén kibocsátott hasonló jellegű dokumentumok-kal. A jövőbeni kutatásnak sokkal nagyobb figyelmet kell a közvetlen és közvetett átvételekre és hatásokra fordítania.8
A13. SZÁZAD:„A KIVÁLTSÁGOK KORA”
Az államalapítás utáni két évszázadot joggal nevezhetjük „a törvények korának”, amikor az uralkodók nyugati mintára írott törvények segítségével szilárdították meg az új társadalmi berendezkedést és egyházi szervezetet.9 A törvények és zsina-ti határozatok egyoldalúan, az uralkodó és az egyház szempontjából határozzák meg az alattvalók kötelezettségeit és büntetéseket szabnak ki azokra, akik megsér-tették őket, míg a kiváltságlevelek kedvezményekben részesítik azokat, akik enge-delmeskednek. A törvények bizonyos cikkelyei az egész lakosságra érvényesek voltak, mások bizonyos foglalkozásokra, például a kereskedőkre10 vagy etnikai és
Stadtrechte im mittelalterlichen Siebenbürgen. Korporationsrechte – Sachsenspiegelrecht – Berg-recht. Köln, Weimar, Wien, 2009. 41–53, 144–205. (továbbiakban Moldt, 2009.)
7 Ld. pl. Szende Katalin: Városi gazdálkodás a középkori Magyarországon. In. Gazdaság és gazdál-kodás a középkori Magyarországon: Gazdaságtörténet, anyagi kultúra, régészet. Szerk.: Kubinyi András, Szabó Péter, Laszlovszky József. Budapest, 2008. 417–419.
8 Petrovics István: A korai magyar városfejlődés és az idegen jog. In. Régi és új peregrináció. Kül-földiek Magyarországon, magyarok külföldön. Szerk. Békési Imre et al. Szeged, 1993. 264–270.
(továbbiakban Petrovics, 1993.); Blazovich László: A Szepesség joga és a Szász tükör. In. Bárt-fától Pozsonyig. Városok a 13–17. században. Szerk. Csukovits Enikő, Lengyel Tünde. Budapest, 2005. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok, 35.) 159–186.
9 Jánosi Monika: Törvényalkotás Magyarországon az Árpád-korban. Szeged, 1996; Závodszky Le-vente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai (Függelék: A törvények szövege). Budapest, 1904. (Reprint: Pápa, 2002.), Nora Berend, József Laszlovszky, Béla Zsolt Szakács. The Kingdom of Hungary. In. Christianization and the Rise of Christian Monarchy: Scandinavia, Central Europe and Rus’ c. 900–1200. Ed. Nora Berend.
Cambridge, 2007. 319–368., különösen 333–335., 358.
10 Szt. László II: 7., 11., 15., 16., 17., 18.; Szt. László III: 11., 13., 14., 20.; Kálmán I (tarcali zsinat):
25., 33., 34., 44., 82.
vallási csoportokra, elsősorban zsidókra és muzulmánokra vonatkoznak.11 Ezek a cikkelyek is lényegesen eltérnek azonban a későbbi privilégiumoktól, amennyiben követik a törvények büntetésekre alapozott működési mechanizmusát, és nem egyes helységekre vonatkoznak.
Látszólagos kivételként említhetjük a korai korszakból a dalmáciai városok, Trogir (Trau), Split (Spalato), Zadar (Zara) és Šibenik (Sebenico) korai kiváltsága-inak elismerését. Mint ismeretes, az Adria-parti területet Könyves Kálmán csatolta Szent István államához a Velencével folytatott 1105-ös hadjárata után. Ennek során a király állítólag esküt tett a városok privilégiumainak megerősítésére, cserébe fennhatóságának elfogadásáért.12 De hogy mit is tartalmaztak ezeknek a régi püs-pöki városoknak a kiváltságai a szabad püspökválasztáson kívül, csak találgatni le-het, mert az állítólagos privilégiumok szövegei csak 17. századi forrásokban ma-radtak fenn. Ludwig Steindorff kutatásai szerint Kálmán esküje csak szóbeli aktus volt, az ezzel kapcsolatos, 12. századra keltezett okleveleket pedig a 14. század ele-jén hamisították a király esküjéről tudósító elbeszélő források alapján.13 Filológiai jellegű érveihez hozzátehetjük, hogy a magyar királyok 1105 után még vagy száz évig egyetlen más település javára sem bocsátottak ki privilégiumot. Ráadásul a vi-tatott hitelességű oklevelek tartalma igen közeli hasonlóságot mutat az alább tár-gyalandó 13. századi oklevelekével: a vámmentesség; a közösség vezetőinek (a co-mesnek14 és a püspöknek) a megválasztása; a közösség által használt szokásjog el-ismertetése; a városból való akadálytalan elköltözés engedélyezése; a király meg-vendégelése terhének könnyítése rendre előfordulnak ezekben. Ez a körülmény is arra utal, hogy a szövegek egy olyan későbbi kor felfogását tükrözik, amely ezekre az előjogokra különös hangsúlyt fektetett.
A 12. század végétől jelentősen átalakult a királyi hatalom működése és az egyes társadalmi csoportok kormányzása. Ezeknek a változásoknak a részletes tárgyalása meghaladná a jelen tanulmány kereteit. A külső tényezők – a keresztes hadjáratok-ban való részvétel és a Magyarország külpolitikai és külkereskedelmi orientációját
11 Kálmán I: 46–49., 74–79.; Szt. László I (szabolcsi zsinat): 9., 10., 15., 16.; Kálmán II: (Könyves Kálmán statútumai a zsidókról): 1–7.
12 Az eskü szövege (tévesen 1111-re datálva): Smičiklas, Codex Diplomaticus, II, 24. A feltehetően hamis kiváltságlevelek: Kálmán, Trogir, 1108: ibidem, II. 19. Vö. Szentpétery Imre, Borsa Iván, Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico-diplomatica, I–II. Budapest, 1923–1987. 41. sz. II. István, Trogir és Split, 1124: Smičiklas, Codex Diplomaticus, II. 37–38, II. Géza, Split, 1141 és 1142: Smičiklas, Codex Diplomaticus, II. 49–50;
II. Géza, Trogir, 1142: Smičiklas, Codex Diplomaticus, II. 53. (Szentpétery, Regesta, 79 sz. 1151-re keltezi), III. István, Šibenik, 1167: Smičiklas, Codex Diplomaticus, II. 115–116.
13 Ludwig Steindorff: Die dalmatinischen Städte im 12. Jahrhundert. Köln, Wien, 1984. 11–25. (to-vábbiakban Steindorff, 1984.) A kötet függeléke a Kálmán esküjéről beszámoló elbeszélő forrá-sokhoz is hoz analógiákat: 180–181. Steindorff következtetései felülírják Györffy György e témá-ban korábtémá-ban végzett kutatásainak eredményét, vö. Györffy György: A XII. dalmáciai városprivi-légiumok kritikájához. = Történelmi Szemle, 10. 1967. 46–56.
14 Ezekben a privilégiumokban a comes szót az általános magyarországi szóhasználattól eltérően,
’egy városi közösség legfontosabb vezetője’ értelemben használták.
meghatározó két fő hatalom, a bizánci birodalom és a Kijevi Rusz bukása – mellett belső tényezőként a királyi birtokpolitika jelentős változását kell elsősorban ki-emelnünk.15 A királyi földbirtok jelentős részének magánkézbe kerülése ösztönözte a társadalmi rétegek, köztük is első helyen a nemesség egységesülését, érdekeinek következetesebb és erőteljesebb képviseletét a királyi hatalommal és a társadalom más csoportjaival szemben egyaránt. Ezt a folyamatot erősítette az írásbeliség tér-hódítása is, III. Béla és utódai uralma idején. Az 1180-as évektől az egyes társa-dalmi csoportok kiváltságait, előjogait és mentességeit mér nem csupán a helyi szo-kások és az egyének vagy csoportok érdekérvényesítő képessége határozta meg, hanem a királyok írásos megerősítése is. Ezért nevezhetjük a 13. századot a „ki-váltságok korának”, és ezek közé a ki„ki-váltságok közé tartoztak a hospes- és város-privilégiumok is.16
Az írásbeliség növekvő használatának előnyeit érthető módon az a társadalmi csoport élvezte elsőként, amely maguknak a dokumentumoknak az előállításában is az élen járt, nevezetesen a klérus. A püspökségek, konventek, kolostorok és más egyházak, amelyek a 11. század elejétől az írásos adományok fő kedvezményezett-jei voltak, az 1170-es évektől további, privilegiális formában kiállított előjogokban is részesültek A jelen keretek között nem lehetséges, da talán nem is szükséges tel-jes áttekintést adni ezekről a kiváltságlevelekről, elegendő, ha egy olyan privilégi-um-fajtát említünk, amely a városi környezetben is kiemelkedő jelentőségre tett szert: a vámmentességet.
Az egyházi intézmények Weisz Boglárka kutatásai szerint két fő okból részesül-tek vámmentességben. Egyrészt az egyházi birtok szórt szerkezete miatt, amely gyakran komoly szállítási feladatot jelentett az egy intézmény tulajdonában levő kü-lönböző birtoktestek között. A legkorábbi vámmentességi kiváltságok közül ide tar-toztak a szentgotthárdi, a heiligenkreuzi és a bélakúti ciszterci apátságok javára 1198-ban, 1217-ben illetve 1237-ben kiállított oklevelek, továbbá a lébényi bencés apátság 1208-as valamint a zágrábi püspökség 1217-es kiváltsága.17 Másrészt, szá-mos apátság és prépostság vett részt a királyi monopóliumnak számító só elosztásá-ban és forgalmazásáelosztásá-ban, ami az uralkodók részéről nemcsak kegyes adománynak számított, de józan gazdasági megfontolásokat is tükrözött, ezért érdekükben állt a só
15 Zsoldos Attila: II. András aranybullája = Történelmi Szemle, 53. 2011. 1–33, itt: 14–16. (továb-biakban Zsoldos, 2011.)
16 Engel Pál: Szent István birodalma. Budapest, 2001. 6. fejezet: Az Aranybullák kora; Kristó Gyula:
Az Aranybullák évszázada. Budapest, 1976; Kristó Gyula: II. András király „új intézkedései” = Századok, 135. 2001. 251–300.
17 Weisz Boglárka: Vámok és vámszedés az Árpád-kori Magyarországon. Doktori disszertáció, kéz-irat. Szegedi Tudományegyetem, 2006. (továbbiakban Weisz, 2006.), http://doktori.bibl.u-szeged.
hu/537/1/de_3439.pdf. Szentgotthárd: Szentpétery, Regesta, 174. sz., Heiligenkreuz: ibidem, 332.
sz., Bélakút: ibidem, 621. sz., Lébény: ibidem, 236. sz., Zágráb: ibidem: 323. sz. A ciszterci rendről ebben az összefüggésben ld. Beatrix F. Romhányi: The Role of the Cistercians in Medieval Hunga-ry: Political Activity or Internal Colonization? = Annual of Medieval Studies at CEU 1993/94, Bu-dapest, 1995. 180–204. http://www.library.ceu.hu/ams/1993_4.pdf
szállítás kedvezményezése. Így nyert vámmentes só szállítást biztosító privilégiumot a bizerei apátság 1183-ban és az aradi prépostság 1211 előtt (mindkettő az erdélyi só szállításának útvonala mentén fekszik); a nyitrai püspökség 1183-ban és a pannon-halmi bencés apátság 1192-ben.18 Egyik intézkedés sem számított újdonságnak a 12.
század végén, új volt azonban az a tény, hogy írásos kiváltságlevelet állított ki róla a király, ami az adományozó és a megadományozott érdekét egyaránt szolgálta.
A klérus helyzetének általános szabályozása szempontjából fontos lépés volt II.
András király 1222-ben kiállított privilegiális oklevele az egyházi rend jogállásáról.
Ez a dokumentum rögzíti az egyházi bíróságok kizárólagos joghatóságát az egyházi birtokokat illetően, és mentesíti a klerikusokat a liberi denarii-nak nevezett adó va-lamint a vámok (vectigalia) megfizetése alól. Ugyanakkor a király érdekeinek vé-delmét szolgálta az oklevél azon intézkedése, amely megtiltotta királyi szolgálat-ban álló személyek felvételét a klérus soraiba. Összességében az immunitás írásos rögzítése fontos előrelépés volt az egyházi társadalom számára, de a privilégium megfogalmazása nem hagy kétséget afelől, hogy az előjogok érvényesítése a király jóindulatán múlott.19
A jogilag egységesülő nemesség kiváltságos helyzetének írásos rögzítésére szin-tén ekkor került sor, II. András 1222. évi aranybullája és annak későbbi megerősí-tései formájában.20 Ez a nevezetes királyi dekrétum összegezte az országban élő nemesek, mindenekelőtt az 1210-es évektől servientes regis néven a király szolgá-latában álló és a király zászlaja alatt katonáskodó elemek előjogait. Az Aranybulla szövege számos ponton kapcsolódik a jelen tanulmányban felvetett kérdésekhez.
Először is az a tény, hogy szükségét érezték egy olyan csoport jogállása írásos rög-zítésének, amelynek helyzetét korábban a hagyomány, a hírnév és a szokásjog ha-tározta meg, kétségtelenül a 13. század elejének tendenciáiba illeszkedik (bár a jo-gok régiségének igazolására sűrűn hivatkoztak a szent király, István által adott sza-badságokra – „libertatem a sancto rege concessam”). Másodszor, maguk az Arany-bullában tárgyalt kérdések is sok közös vonást mutatnak azokkal, amelyek az új te-lepesek és településeik jogállásának tisztázásakor felvetődtek. Ezek közül a legfon-tosabbak: a bizonyos kötelezettségek és szolgálatok alól biztosított mentesség (3.
és 15. tc.), az örökösödés (4. és 10. tc.), a joghatóság (5., 8. és 9. tc.), a katonai szolgálat (7. tc.), a szolgálattal szerzett birtok feletti szabad rendelkezés joga (17.
tc.), a tizedfizetés (20. tc.) és az erdőhasználat (22. tc.). Harmadszor, bizonyos ese-tekben nemcsak a tárgyalt kérdések egyeznek meg, hanem a megoldásuk is hasonló a hospes- és városprivilégiumokban hozott rendelkezésekhez. Például az uralkodó és kísérete kötelező elszállásolásának korlátozása (3. tc.: „nec domos nec villas
18 Weisz, 2006. 38–39. Bizere 1183: Marsina, Codex diplomaticus, I. 89–90., Arad, 1211 előtt: Szent-pétery, Regesta, 259. sz.; Nyitra: 1183: ibidem, 136. sz., Pannonhalma 1192: ibidem, 152. sz.
19 Fejér: Codex diplomaticus. III/1, 379–381, vö. Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. 2. kiadás. Budapest, 2007. 42–45; Váczy Péter: Immunitas és iurisdictio. = A Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve, 1. 1931. 13–40, különösen 31., 35.
20 Zsoldos, 2011. 1–4, a szöveg kiadásaival és a korábbi irodalommal.
descendemus nisi vocati”) hasonló formában jelenik majd meg a városprivilégiu-mokban a különböző országnagyokkal kapcsolatban (magát a királyt a városoknak általában vendégül kellett látniuk). A katonai kötelezettségek leírása, a király sze-mélyes vezetése alatti hadba vonulás és a külországokba vezetett hadjáratokban va-ló részvétel ava-lóli elvi mentesség (7. tc.: „si autem rex extra regnum exercitum du-cere voluerit, servientes cum ipso ire non teneantur”) szintén hasonló a polgárok közösségei által kiállított katonák számára előírt feltételekhez.21 Végül a legfonto-sabb közös pont a királyi vármegyék vezetői, a megyésispánok joghatósága alóli mentesség (5. tc.: „comites parochiani predia servientum non discutiant”). A me-gyésispánok katonai, bíráskodási és gazdasági hatalmának korlátozása és a megyék mint igazgatási egységek funkciójának átalakítása II. András politikájának kulcs-kérdése volt.22 Összességében úgy tűnik, hogy a 13. század elejére kialakultak a szabad és kiváltságos jogállás olyan normái, amelyek a nemesekre személy szerint vonatkoztak, a városlakók pedig, mint egy közösség tagjai nyerték el azokat.
Az 1222-es Aranybulla 19. cikkelye, amely a servientes mellett más csoportok szabadságainak megőrzéséről szól, a következő megállapítást is tartalmazza: Simi-liter et hospites cuiuscumque nationis secundum libertatem ab inicio eis concessam teneantur. A vendégek (hospites) kifejezés, amint a magyar történeti kutatásban köz-ismert, egy adott településre vagy régióba bevándorló hazai vagy külföldi népele-mekre vonatkozik. Ez a kitétel még közelebb vezet a városprivilégiumok kérdéséhez, hiszen ezeknek a „vendégeknek” a jelentős része kiváltságolt városokban lakott. Ma-guk a városi kiváltságlevelek is gyakran a településen élő hospeseknek vannak cí-mezve.23 Jelenlétük kedvező hatását világosan leírja például Körmend 1244-es privi-légiumának arengája: „Cum constet evidenter ex fideli confluentium hospitum famu-latu regi et regno multiplex commodum provenire…” (Mivelhogy a vendégek össze-gyülekezése a király és az ország számára nyilvánvalóan sokszoros haszonnal jár…).24
21 A királyi politika sem a nemesség, sem a városok által kiállított katonaság külföldre vezetett
21 A királyi politika sem a nemesség, sem a városok által kiállított katonaság külföldre vezetett