• Nem Talált Eredményt

Debrecen város 650 éves

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Debrecen város 650 éves "

Copied!
352
0
0

Teljes szövegt

(1)

DEBRECEN VÁROS 650 ÉVES SPECULUM HISTORIAE DEBRECENIENSE 7.

(A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete Kiadványai)

Sorozatszerkesztő:

P

APP

K

LÁRA

(2)
(3)

Debrecen város 650 éves

Várostörténeti tanulmányok

S

ZERKESZTETTE

:

B

ÁRÁNY

A

TTILA

,

P

APP

K

LÁRA

,

S

ZÁLKAI

T

AMÁS

D

EBRECEN

, 2011

(4)

ADEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS A DEBRECENI EGYETEM TÖRTÉNELMI INTÉZETE KÖZÖS KIADÁSA

A borítót tervezte:

SZABÓNÉ ABAI ANDREA

A kötetet lektorálta:

IFJ.BARTA JÁNOS emeritus professzor

Technikai szerkesztő:

HERMÁN ZSUZSANNA

A kötet kiadását támogatta:

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete

A Debreceni Egyetem, Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola A Debreceni Akadémiai Bizottság, Történelmi Munkabizottsága A TÁMOP 4.2.1./B-09/1/KONV-2010-0007 számú kutatóegyetemi pályázat.

A projekt az Új Magyarország Fejlesztési Terven keresztül az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

ISSN 2060-9213 ISBN 978-963-473-463-5

Nyomta az Alföldi Nyomda, Debrecen

(5)

TARTALOM

KÓSA LAJOS

Előszó... 7

SOLYMOSI LÁSZLÓ

Debrecen 1361. évi kiváltságlevele ... 9 SZENDE KATALIN

A magyar városok kiváltságolásának kezdetei ... 23 ZSOLDOS ATTILA

Debrecen, mint igazgatási központ a 14. század elején ... 49 BÁRÁNY ATTILA

Debreceni Dózsa küzdelme a bihari oligarchákkal ... 67 OROSZ ISTVÁN

Debrecen útja a mezővárostól a szabad királyi városig ... 115 WEISZ BOGLÁRKA

Debrecen „árumegállító joga” a középkorban ... 131 DRASKÓCZY ISTVÁN

Sókamara és város-vidék kapcsolata Debrecenben az 1430-as években ... 149 GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS

A mezővárosi polgárság kegyes adományai a középkori Magyarországon ... 173 FEDELES TAMÁS

Galgóc az Újlaki érában (1349–1524) ... 195 TRINGLI ISTVÁN

Hagyományos térszemlélet és az utcafejlődés történeti típusai

a régi Sátoraljaújhelyen ... 223 BESSENYEI JÓZSEF

Debrecen 16. századi szerepe a távolsági kereskedelemben ... 243

(6)

JACZKÓ SÁNDOR

Debrecen középkori egyházi állapota és vallási élete ... 251

BLAZOVICH LÁSZLÓ Bevándorlás Debrecenbe a 16. század második felében ... 265

SZÁLKAI TAMÁS Debreceni cívisek nemeslevelei ... 285

PAPP KLÁRA A szabad királyi városi oklevéltől az országgyűlési becikkelyezésig ... 301

A KÖTET SZERZŐI ... 319

A SOROZAT MEGJELENT KÖTETEI ... 320

MELLÉKLET ... 321

(7)

E

LŐSZÓ

2011. május 25–26-án kétnapos konferenciát rendezett a város, amellyel az 1361- ben I. (Nagy) Lajos királytól elnyert mezővárosi oklevél kiadásának 650. évfordu- lóját, ezzel Debrecen mezővárossá válását ünnepelte.

A konferencia ötletét a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének oktatói és a város vezetői közösen fogalmazták meg, az előadók azonban az ország több kutató- helyéről érkeztek. A három akadémikus előadó közül kettő, Orosz István professzor emeritus és Solymosi László a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének oktatója, míg Zsoldos Attila az MTA Történettudományi Intézetének vezető kutatója. Az ösz- szes előadó harmada a Debreceni Egyetemen, harmada több magyarországi egyete- meken (Pécs, Szeged, Budapest) és főiskolán (Eger) oktat, egyötödük az MTA Tör- ténettudományi Intézetének kutatója, ketten pedig a nagy levéltárakat képviselik.

A kutatók a városi privilégium jelentőségét több szempontból vizsgálják. A konkrét oklevél elemzése mellett bemutatják a privilégiumok szerepét az ország korabeli városfejlődésében, vizsgálják annak jelentését, lehetőségeit, s mindazokat a következményeket, amelyek Debrecen, vagy más, korabeli városok fejlődését be- folyásolták. Olvashatunk a mezőváros birtokosainak szerepéről, az uralkodóktól kapott további, a gazdasági lehetőségeket kedvezően befolyásoló újabb kiváltságok szerepéről, a város belső életéről, kereskedőinek a távolsági kereskedelemben ját- szott szerepéről.

Az újkori (16–18. századi) tanulmányok a város gazdasági szerepének megnö- vekedéséről: a gazdálkodásról, a kereskedelmi lehetőségek kihasználásáról, a vá- rosba történő beköltözésekről, a Debrecenben élő nemesség számának növekedésé- ről és a nemeslevelekről, s végezetül a szabad királyi városi cím elismertetésének problémáiról szólnak.

A város vezetőinek jóvoltából az előadások tanulmányokká érlelt változata jele- nik meg a tanulmánykötetben. A szerzőgárda ezzel a színvonalas kötettel méltóan járul hozzá a 650 éves Debrecen évfordulójának megünnepléséhez.

Debrecen, 2011 szeptembere

Kósa Lajos Debrecen polgármestere

(8)
(9)

D EBRECEN 1361. ÉVI KIVÁLTSÁGLEVELE

Debrecen nevét először a Váradi Jegyzőkönyv örökítette meg 1235-ben.1 Az első említés ebben az esetben sem a település keletkezéséről, hanem létezéséről tájékoz- tat.2 A település ennél jóval korábban létrejött, de az írott forrásokban eddig nem hagyott nyomot. Ebben jelentős része volt a tatárjárásnak, amely az ország keleti felén az okleveleket többnyire elpusztította. A Váradi Jegyzőkönyv véletlenül ma- radt meg a váradi székesegyházban, ahol 1550-ben megtalálták és Kolozsvárott ki- nyomtatták. Így a váradi török uralom (1660–1692) már nem árthatott neki. Az eredeti kézirat ugyan megsemmisült, de a nyomtatott változat példányai szép szám- ban fennmaradtak az utókor számára.

A tatárjárás után a település számos oklevélben és más írott forrásban is szere- pel, de azok meglehetősen szűkszavúan szólnak róla. Igen gyakran csak a keltezés- ben említik, vagyis arról tájékoztatnak, hogy az adott oklevelet Debrecenben fo- galmazták meg.3 A település első kiváltságlevelét 1361-ből Debrecen város levéltá- ra (ma a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár része) őrizte meg.4 Tegyük hozzá, hogy nem eredeti formában, hanem hiteles átírásban.

A kiváltságlevelet Nagy Lajos király Váradon állította ki 1361. április 15-én, de nem a tartalmának megfelelő, hanem egyszerű pátens formában, hátoldalán a tró- noló uralkodót ábrázoló nagyobb királyi pecséttel megerősítve. A korabeli gyakor- latot követve Debrecen egyik földesura, a néhai Debreceni Dózsa nádor unokája:

Jakab fia István udvari ifjú a maga és rokonai nevében alig két hónappal később

1 Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Geographia historica Hungariae tempore stirpis Arpadianae. I. Budapest, 1963. 609. (továbbiakban Györffy, 1963.) Vö. Kiss Lajos:

Földrajzi nevek etimológiai szótára. Negyedik, bővített és javított kiadás. I–II. Budapest, 1988. I. 358.

2 Debrecen középkori történetét legutóbb Módy György és Szendrey István dolgozta fel. Módy György: A falutól a mezővárosig. In. Debrecen története 1693–ig. Szerk. Szendrey István. (Debre- cen története. Főszerk. Ránki György. I.) Debrecen, 1984. 99–129. illetve Szendrey István: Debre- cen, a mezőváros. In. Uo. 131–311. Az előbbi munka külön is megjelent: Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai. Debrecen, 2006. 52–89. (továbbiakban Módy, 2006.)

3 A korai adatokat és értelmezésüket az 1332/1337. évi pápai tizedjegyzékig bezárólag lásd Györffy, 1963. 609–613.

4 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár (továbbiakban HBML) XV. 1. Mohács előtti oklevelek 7. (Korábbi jelzete: Debrecen város levéltára 4.) Szövegüket a függelék közli.

(10)

bemutatta az oklevelet a királynak, és arra kérte, hogy a kiváltságlevelet privilégi- ummal erősítse meg. Az uralkodó teljesítette a kérést: 1361. június 14-én privilégi- umba foglalta, vagyis átírta és megerősítette a korábbi kiváltságlevelet. A kapott kiváltság örökérvényűségét a privilégium-forma biztosította. Ez a sajátos oklevéltí- pus mind formai, mind tartalmi tekintetben jól megkülönböztethető a többi oklevél- fajtától. Melyek ezek a jellegzetességek?

A privilégium mindig hártyaoklevél, vagyis anyaga valamilyen kikészített állatbőr (pergamen), többnyire juhbőr, még akkor is, amikor már (a 14. század elejétől kezdve) rongypapírra is írtak oklevélszöveget. A privilégium vagy privilegiális oklevél (litte- rae privilegiales) megerősítése függőpecséttel történt. A debreceni privilégiumot Nagy Lajos király kettős (kétoldalas) pecsétjével látták el azon pecsétnyomó pár segít- ségével, amely 1342-ben, a király trónra lépése után készült. Ez a kerek, kétoldalas függőpecsét elveszett a privilégiumról, de számos lenyomata alapján jól ismerjük. Elő- lapja a trónoló uralkodót ábrázolja, hátlapján pedig háromszögű pajzson, hármas hal- mon emelkedő kettős kereszt látható.5 A függőpecsét alkalmazása rendszerint együtt járt a hártya alsó részének felhajtásával. A felhajtás (plica vagy plicatura) révén két rétegű- vé vált a pergamen, és így a dupla anyagon vágott nyíláson átvezetett hártyacsíkon vagy fonálsodraton függő pecsét nehezebben szakadt ki az oklevél anyagából.

A jól látható alaki jellegzetességek mellett szerkezeti különbségek is léteznek: a privilégium szövegének felépítése több ponton eltér a többi oklevéltípustól. Minde- nekelőtt az oklevéladó címének (tisztségeinek) felsorolása bővebb, a király titulusait a lehető legteljesebben veszi számba. Az új elemek közül három a leginkább szembetű- nő. A privilégiumban van arenga, datum per manus formula és korjelölő méltóságsor.

Az arenga lényege az írásba foglalás, illetve az adott jogi cselekmény vagy jogi tény általános, elvi megalapozása. A debreceni privilégium arengája magyarul így hangzik:

Mind a méltányosság ereje, mind a jogrend megköveteli, hogy mindaz, amit jogo- san kérünk, a meghallgatás kegyében részesüljön, akkor ugyanis az alattvalók jám- borsága nagyobb ösztönzést kap a hűséges tettek gyakorlására, mivel a királyi se- gítséget elnyerte. Az oklevél záró részében található datum per manus formula arra szolgál, hogy megnevezze azt a személyt, a debreceni privilégiumban Miklós eszter- gomi érsek-kancellárt, aki felelős volt az oklevél kiállításáért. A kiadás helyét nélkü- löző keltezéshez szorosan kapcsolódó korjelölő méltóságsor két részre tagolódik:

előbb felsorolja az érsekek és püspökök, majd a főbb világi méltóságok neveit, függet- lenül attól, hogy jelen voltak-e vagy sem az oklevél kiállításánál. Mivel Nagy Lajos Dalmácia és Horvátország királya is volt, a listában a magyarországiak mellett a dal- mát-horvát főpapok neve is helyet kapott. A pátens oklevél két többletéről sem feled- kezhetünk meg. Mindig a mi (nos) fejedelmi többessel indít, a privilégium viszont az uralkodó (az oklevéladó) nevével kezdődik. Ennél sokkal jelentősebb, hogy a kelethe- lyet megnevezi, míg sajnálatos módon a privilegiális oklevél mellőzi ezt a fontos in- formációt. (Debrecen 1361. évi kiváltságlevele a kötet végén, a Mellékletben)

5 Megpecsételt történelem. Középkori pecsétek Esztergomból. Szerk. Hegedűs András. Esztergom, 2000. 44.

(11)

A debreceni hártyaoklevél bal oldalán, a privilégium szövege alatti üres helyre és a felhajtás belső oldalára más kézzel és apróbb betűvel 1364. június 18-án egy harmadik oklevélszöveget írtak.6 A másik kettőhöz hasonlóan ennek is Nagy Lajos király volt a kiadója. A sajátos eljárás szokatlan módon köztörténeti eseménnyel, az 1363. évi boszniai hadjárattal függött össze.7

Tótsolymosi Apród János küküllői főesperes örökítette meg az eseményt Nagy Lajosról készített életrajzában, amely annak köszönhette fennmaradását, hogy Thuróczy János beillesztette az 1488-ban nyomtatásban kétszer is megjelent, A ma- gyarok krónikája című munkájába. A történetnek A boszniai részek ellen vezetett hadjárat és a király úr kettős pecsétjének elvesztése címet adta. Elbeszélése a kö- vetkező: Bosznia földjére, amely szintén a királyi koronának volt alávetve, némely lázadók vakmerőségének a megtörésére elküldte a nagyságos férfiút, Kont Miklóst, az ország nádorispánját, és a Krisztusban tisztelendő atyát, Miklós esztergomi ér- sek urat, országának néhány más bárója és lovagja kíséretében, nagy hadsereggel.

Ezek benyomulva ostrom alá vették Zbornik [Szrebernik] várát, de elfoglalni nem tudták, és sok embert és hadianyagot vesztve távoztak onnan. E hadjárat alkalmá- val az egyik éjszakán az érsek és kancellár úr sátrából a király úr hiteles kettős pe- csétjét Beliál valamely fiai [értsd: valamiféle sátánfajzatok] titokban ellopták, és bizonyos idő elteltével – miként később hitelesen kitudódott – Besztercében maguk a tolvajok összetörve eladták egy aranyművesnek. A király azonban e véletlen sze- rencsétlenségből megesett dologgal nem sokat törődött: másik hiteles pecsétet ké- szíttetett, azt adta oda az érsek és kancellár úrnak. Az elveszett másik pecséttel ki- adott kiváltságleveleket és okleveleket ezzel a pecséttel erősítette meg.8 (Nagy La- jos pecsétei a kötet végén, a Mellékletben)

6 Erről a gyakori oklevéltípusról részletesen írt: Grünn [Gárdonyi] Albert: I. Lajos király megerősítő záradéka. = Turul, 19 (1901) 27–37. (továbbiakban Grünn, 1901.) Mivel a szerző szerint is teljes értékű oklevélszövegről van szó, az általa használt megerősítő záradék helyett pontosabb megne- vezés a megerősítő vagy hitelesítő oklevél. Egyik változatának a képét és szövegét is közli, amely I. Károly király 1324. január 12-én kiadott privilégiumán látható. Uo. 28–30. Eredetije: Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Levéltár (továbbiakban DL) 50749. Vö. Kumorovitz L. Bernát: A magyar pecséthasználat története a középkorban. Der Gebrauch von Siegeln in Ungarn im Mittel- alter. (A Magyar Nemzeti Múzeum Művelődéstörténeti Kiadványa.) Budapest, 1993. 85.

7 A hadjáratra összefoglalóan lásd Kristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi. Budapest, 1988. 151., 270.

Az itteni állítással szemben Szrebernik a mai bosznia-hercegovinai Srebrnik településsel, nem pe- dig Srebrenica helységgel azonos. Rokay Péter: Ozora. In. Korai magyar történeti lexikon. (9–14.

század). Főszerk. Kristó Gyula, szerk. Engel Pál és Makk Ferenc. Budapest, 1994. 518.

8 De exercitu in partes Bozne et de amissione duplicis sigilli domini regis. Item ad terram Bozne similiter regie corone subiectam ad conterendam proterviam quorundam rebellantium magnificum virum Nico- laum Konth palatinum regni sui et venerabilem in Christo patrem dominum Nicolaum archiepiscopum Strigoniensem cum quibusdam aliis baronibus et militibus regni sui cum magno exercitu destinavit.

Qui intrantes castrum Zrebernek obsederunt, sed minime capere potuerunt, ac cum magno damno per- sonarum et rerum discesserunt. In quo quidem exercitu quadam nocte de tentorio eiusdem domini archiepiscopi cancellarii sigillum domini regis duplex autenticum per quosdam filios Belial furtive est subtractum et post aliquot tempus per ipsos fures in Biztritia cuidam aurifabro venditum et confractum, sicut veraciter est compertum, de quo tamen facto ex fortuito eventu accidente rex minime curavit aliud

(12)

A boszniai hadjáratot és következményét: a nagy pecsétnyomó pár elvesztését és pótlását, valamint használatát a korábbi királyi oklevelek megerősítésére a har- madik oklevélszöveg is elbeszéli, de néhány ponton kiegészíti a krónikás leírását.

Elmondja, hogy a boszniai hadjáratot az eretnekek ottani elszaporodása miatt indí- tották. A hadjáratban két sereg vett részt: az egyiket maga a király vezette, a mási- kat pedig Ozorába, Boszniának az Ozora (Usora) folyó vidékén fekvő tartományá- ba küldte a nádorral, az esztergomi érsek-kancellárral és számos előkelővel.9 Azt is hozzáteszi, hogy az érsek azon familiárisai lopták el a pecsétnyomó párt, akiknek feladata éppen azok őrzése volt. Végül részletezi, mely okleveleket miként kell az új pecséttel megerősíteni, hogy továbbra is jogérvényesek lehessenek.

Az oklevelek megerősítése a király számára több előnnyel járt. Mindenekelőtt lehetővé tette a bemutatott királyi oklevelek felülvizsgálatát. Akik nem mutatták be okleveleiket, elveszthették birtokaikat vagy kiváltságaikat.10 A megerősítés pénzbe is került, fizetni kellett érte a királyi kancelláriának.

Az érsek-kancellártól valamikor 1363 nyarán ellopott nagyobb pecsétnyomó párt a királyné pecsétjével helyettesítették11 addig, amíg az év végére el nem ké- szült az új királyi tipárium pár.12

Az első nagyobb kettős pecsét és az azt felváltó második, melyet az uralkodó ha- láláig használt, hasonlít egymásra. De ügyeltek arra, hogy a kettő viszonylag köny- nyen megkülönböztethető legyen. Az előlapon ezt a célt szolgálta a trón két oldalán egy-egy háromszögletű pajzs. A baloldaliban a magyar-Anjou liliomos címer, míg a jobboldaliban hármas halmon emelkedő kettős kereszt látható. A hátlapon ugyan-

sigillum autenticum preparari faciendo et eidem domino archiepiscopo cancellario assignando, sub quo sigillo omnia privilegia seu litteras cum alio sigillo deperdito emanatas confirmavit. Johannes de Thu- rocz: Chronica Hungarorum. I. Textus. Ediderunt Elisabeth Galántai et Julius Kristó. Budapest, 1985.

179 (cap. 163). és II. Commentarii. 2. Ab anno 1301 usque ad annum 1487. Composuit Elemér Má- lyusz adiuvante Julio Kristó. Budapest, 1988. 164–166. Fordítását lásd Thuróczy János: A magyarok krónikája. Fordította Horváth János. Budapest, 1980. 259–260.

9 A király 1363. július 8-án kiadott oklevelének keltezése (in Plyua, in obsidione castri Zakol terre Boznensis) arról tájékoztat arról, hogy serege a Pliva folyó vidékén fekvő Szokol várát ostromolja.

Ma Sokol vár, illetve Sokol grad Plivski Jajce közelében. (Az azonosítást Boris Stojkovski újvidéki doktorandusznak köszönöm.) Vö. Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. I–

II. Budapest, 1996. I. 412. (továbbiakban Engel, 1996.) DF 252712. Vö. A Wass család cegei levél- tára. Valentiny Antal oklevélkivonatait felhasználva bevezető tanulmányokkal és jegyzetekkel közzéteszi W. Kovács András. (Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltára 3) Kolozsvár, 2006. 130., 131. sz., Az erdélyi káptalan jegyzőkönyvei 1222–1599. Mutatókkal és jegyzetekkel közzéteszi Bogdándi Zsolt, Gálfi Emőke. (Erdélyi történelmi adatok VIII/1) Kolozsvár, 2006. 26. sz.

10 Erre Tótsolymosi Apród János apja életéből hoz példát 1323-ból Mályusz Elemér: A Thuróczy- krónika és forrásai. (Tudománytörténeti Tanulmányok 5) Budapest, 1967. 66.

11 A király Kassán 1363. október 25-én kiállított pátens oklevelét a királyi tipárium hiányában a királyné pe- csétjével erősítettek meg: propter carentiam sigilli nostri sigillo reginali iussimus consignari. DL 41543.

12 Amikor a király Visegrádon 1363. december 29-én átírta és megújította 1349. évi pátens oklevelét, amely az Ozora földjén ellopott nagyobb pecsétjével volt megerősítve (litteras nostras patentes maiori sigillo nostro in terra Wzwre furtive sublato consignatas), már az új pecsétnyomót használ- ta (litteras nostras … duximus renovandas et appositione sigilli nostri novi confirmandas). DL 69248. Vö. Grünn, 1901. 28.

(13)

ezt a célt leginkább a hármas halomra elhelyezett liliom biztosította.13 Mindez az oklevélkritikát segítette. A pecsétkép alapján könnyű volt felismerni és érvényte- lennek nyilvánítani azokat az okleveleket, amelyeket 1363 óta nem erősítettek meg az újabb pecséttel.

A pátens oklevelek esetében a megerősítés hagyományos módon oklevélátírás- sal történt, vagyis az új pecséttel ellátott átíró oklevél mintegy keretbe foglalva tar- talmazta a korábbi oklevél szövegét.14 A függőpecsétes oklevelek esetében azon- ban nem ezt az eljárást alkalmazták. Hogy a királyi kancelláriát ne terheljék azzal a sok többletmunkával, amellyel a bemutatott privilegiális oklevelek átírása járt vol- na, kitaláltak egy egyszerűbb módszert.

Megfogalmaztak egy sablon oklevélszöveget, és azt írták a bemutatott oklevél szövege alá és a felhajtás belső oldalára. Az írásra felhasználható szabad terület nagyságától függően három variációt alkalmaztak. Gyakran előfordult, hogy a pri- vilégium utolsó sora alatt a baloldalon egy hasábban helyezték el az új oklevél szö- vegét, mint a debreceni kiváltságlevél esetében tették.15 Máskor mindkét oldalon egy-egy hasábba tördelték az új oklevél szövegét.16 A harmadik esetben volt szük- ség a legkevesebb szabad felületre. A bemutatott oklevél sorhosszúságát követve másolták le a szöveget.17 Az eljárás a munkaerő kímélése mellett igen sok perga- ment is megtakarított, mivel a megerősítéskor a régi oklevél anyagát használták fel.

A privilégiumok alsó részén olvasható hitelesítő oklevél szövege – a másolási hi- bákat nem tekintve – azonos volt, kivéve azt a két változó elemet, amely egyediségét biztosította. Az egyik a keltezés időpontja volt, a másik pedig az a mondat, amely megnevezte, kinek a javára szóló privilégiumot látták el az új pecséttel. A másoláskor mindössze e két ponton kellett aktualizálni a kész oklevélformulát. Értéke vitán felül állt. Ha a hitelesítő oklevéllel ellátott privilégiumot átírták, akkor előbb a bemutatott privilégium, majd külön bevezető után a hitelesítő oklevél szövegét is lemásolták.18

Az új függőpecsét elhelyezésére a legegyszerűbb megoldást választották. A visz- szahajtott plikán a régi pecsét felfüggesztésére szolgáló két hasíték mellett jobb fe- lől vágtak egy harmadikat, és ezen meg a középső, immár közös nyíláson fűzték át

13 Hegedűs, 2000. 45.

14 Lásd a 12. jegyzet adatát!

15 DL 2162, 2264, 5023.

16 DL 16099, 40418, 100036.

17 DL 2822, 4499, 4926, 5183.

18 DL 16100. A garamszentbenedeki konvent 1369. évi átírásában a bemutatott privilégiumról a követke- zőket írta: litteras privilegiales sub maiori et antiquo duplici sigillo incliti principis domini Lodouici Dei gratia regis Vngarie domini nostri quondam per venerabilem in Christo patrem et dominum dominum Nicolaum archiepiscopum ecclesie Strigoniensis in regno Boznensi perdito confectas et emanates nobis presentare et exhibere curavit. A hitelesítő oklevél szövegét viszont így vezette be: quandam clausulam in fine supradicti privilegii … sub maioris ac novi duplicis sigilli antedicti incliti regis et domini domini nostri Lodouici appensione ratificatam et confirmatam continentemque ista verba, que secuntur. Más- kor minden utalás nélkül, folyamatosan történt az átírás. DL 3272, 74468.

(14)

az új pecsétet az oklevélhez rögzítő selyemzsinórt.19 A debreceni privilégium ese- tében is így jártak el. Három hasíték látható rajta, de a király mindkét pecsétje elve- szett, csupán a selyem fonalakból készült zsinór kis része maradt meg.

A korábbi privilégiumok sajátos hitelesítéséről a döntés valamikor 1363 végén vagy 1364 elején született meg. 1364 január végétől maradtak fenn az első privilé- giumok, amelyekre a régi mellé új kettőspecsétet függesztettek, s mindezt tanúsí- totta és magyarázta a privilégiumra írt megerősítő oklevélszöveg.20 A döntés né- hány évig rendszeres munkát adott a kancelláriának.21 A debreceniek nem vártak éveket a hitelesítéssel, 1364. június 18-án megerősíttették a kiváltságlevelüket tar- talmazó privilégiumukat. Nem csodálkozhatunk, hogy az 1361-ben átírt pátens ki- váltságlevelük eredeti változatát nem őrizték meg, hiszen az fölöslegessé és érték- telenné vált, miután az abban rögzített kiváltságukat örökérvényű és megerősített privilégium biztosította. (Az 1364. évi oklevél és további oklevelek a kötet végén, a Mellékletben)

A Magyar Királyság területén 1201 óta maradtak fenn olyan kiváltságlevelek, amelyek egy-egy település, illetve lakói jogait és kötelezettségeiket szabták meg.

Változó minőségben és mennyiségben jogi, gazdasági és egyházi kiváltságokat foglalnak magukba.22 Az 1361-ben készült debreceni privilégium azon sajátos tí- pusba tartozik, amely a gazdag választékból egyetlen elemet tartalmaz. Az uralko- dó a magánföldesúri tulajdonban levő Debrecen város és tartozékai lakói számára teljes körű bíráskodási kiváltságot adományozott. A debreceni bíró esküdtjeivel a lakosság körében keletkezett valamennyi ügyben ítélkezhetett az ország városainak régtől fogva megtartott szabadsága szerint (iuxta libertatem civitatum regni nostri ab antiquo observatam), függetlenül attól, hogy milyen súlyú ügyről volt szó.

Nemcsak kisebb jelentőségű vétségek, hanem nagyobb bűntettek, például gyilkos- ság esetében is ítéletet hozhatott.23 Ezzel szoros összefüggésben a király ugyanak- kor megtiltotta, hogy bárki valamilyen vétség miatt Debrecen és tartozékai lakóit letartóztassa és elítélje, és az ilyen esetekre előírta, hogy a debreceni bíró előtt ke-

19 Néhány példa: DL 2162, 2264, 2822, 4499, 5183, 16099, 100036. Elvileg két új hasítékot is ké- szíthettek volna, de a jelek szerint nem éltek ezzel a több munkát kívánó lehetőséggel.

20 DL 16199, DF 243764. Vö. Grünn, 1901. 34.

21 DL 40418., Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. (A Magyar Történettudomány Kézikönyve II/3.) Budapest, 1930. 190. Vö. Gárdonyi: I. Lajos király megerősítő záradéka, 34., Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. Studio et opera Georgii Fejér. I–XI. Budae 1829–1844. IX/3.

395–398, 411–415. (továbbiakban Fejér, 1834.) Hogy hány hitelesítés történt, pontosabban mennyi maradt fenn, nem tudjuk. Mivel az okleveles anyag feldolgozásakor nem jártak el egységesen, nem vették fel minden esetben külön tételként ezeket a hitelesítő okleveleket, csak hosszadalmas vizs- gálattal lehetne számukat megállapítani.

22 Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok. = Tanulmányok Budapest Múltjából, 14. 1961.

17–107. Új kiadása: Uő: Kolduló barátok, polgárok, nemesek. Budapest, 1981. 238–310., 493–509.

(továbbiakban Fügedi, 1981.)

23 Solymosi László: Hospeskiváltság 1275-ből. In. Tanulmányok Veszprém megye múltjából. Szerk.

Kredics László. (A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3) Veszprém, 1984. 53-56. (továbbiak- ban Solymosi, 1984.)

(15)

ressék igazukat. A kiváltság bíráskodási mentességet biztosított Debrecen település- nek és tartozékainak, ami az ott lakóknak és földesuraiknak egyaránt előnyös volt.

A kiváltság adományozása természetesen akkor ért igazán valamit, ha birtokosa a mindennapokban érvényt tudott szerezni neki. Nagy Lajos erre is gondolt. Ezért királyi paranccsal segítette adománya érvényesülését. A kiváltságlevélben megpa- rancsolta minden főpapnak, bárónak, megyésispánnak, várnagynak, nemesnek és mindenkinek, hogy a Debrecen város és tartozékai lakóinak adományozott kiváltsá- got tartsák tiszteletben, amennyiben a király kegyét nem akarják elveszíteni. Az ural- kodó azzal is nyomatékosította parancsát, hogy utalt másik oklevelére, amelyet titkos pecsétje alatt ugyancsak a debreceniek említett szabadságáról állított ki. Ez az okle- vél minden bizonnyal egyidőben készült az 1361. évi pátens kiváltságlevéllel. Mivel nem mondott többet annál, nem íratták át, és megőrzéséről sem gondoskodtak.

A kiváltságlevél röviden arra is kitért, hogy Debrecen városának és tartozékai- nak lakói mivel érdemelték ki a király kegyét, miért kaptak bíráskodási kiváltságot.

Kétféle szolgálatot említ. Az egyiket I. Károly királynak, a másikat pedig magának Nagy Lajosnak teljesítették. Az előbbit tömören, de konkrétan meghatározza, az utóbbiról általánosságban szól. I. Károly király megátalkodott ellenségei ellenében a debreceniek és a környékbeliek vérüket áldozták, méghozzá nem csekély vérál- dozatot hoztak az uralkodóért. Ebben a megfogalmazásban nem nehéz a Debrecen melletti csatára gondolni.24 A királyhű erők Debreceni Dózsa vezetésével valami- kor 1317 elején ebben a csatában győzték le Borsa Kopasz tartományurat és szö- vetségeseit. Diadala jeleként Dózsa két vezéri zászlót (Borsa Kopaszét és Lotárd fia Pálét), valamint kilenc levágott fejet és két foglyot küldött a királynak. A vere- ség megpecsételte a Borsák (Kopasz és Beke) tartományuraságának sorsát.25 Ebben a minden bizonnyal véres ütközetben vettek részt Debreceni Dózsa birtokainak, Debrecen városának és tartozékainak, valamint körzeteinek lakói, és erre emlékez- tetett a 44 évvel később, 1361-ben kiadott királyi kiváltságlevél. A régvolt ese- ményre maguk a polgárok, illetve földesuruk, Debreceni Dózsa unokája, Jakab fia István hívhatta fel az uralkodó figyelmét, aki udvari ifjúként vagy apródként (aule nostre iuvenis) bejáratos volt a királyi udvarba, s könnyen szót érthetett urával.26 De Nagy Lajos nemcsak az apjáért hozott véráldozatot jutalmazta, hanem azokat a szolgálatokat is, amelyeket a debreceniek neki teljesítettek. Részletezés hiányában arra gondolhatunk, hogy a városban alkalmanként vendégül látták a Váradra vagy Erdélybe utazó királyt. Talán ezzel függhet össze, hogy miért éppen Váradon adta ki az uralkodó a debrecenieknek szóló kiváltságlevelet.

Az 1361. évi kiváltságlevél nem foglalkozott a bíróválasztással, mert azt vala- milyen formában – szóban vagy írásban – a földesuraság valamikor szabályozta,

24 Vö. Györffy, 1963. 611.

25 Engel Pál: Az ország újraegyesítése. I. Károly küzdelmei az oligarchák ellen (1310–1323). = Századok, 122. 1988. 116–117., Kristó Gyula: I. Károly király harcai a tartományurak ellen (1310–1323). = Szá- zadok, 137. 2003. 331. Az időpontra lásd még Zsoldos Attila tanulmányát a jelen kötetben.

26 Vö. Kurcz Ágnes: A lovagi kultúra Magyarországon 13–14. században. Budapest, 1988. 51–57., Engel, 1996. I. 482.

(16)

miként a költözést, az adózást és az egyéb feltételeket.27 A település bíróból és minden bizonnyal 12 esküdtből álló önkormányzata korábban is működött.28 Tevé- kenységére 1332-ből van az első adatunk.29

A királytól kapott kiváltságlevél jelentősége abban állt, hogy a város bíráskodá- si joghatóságát kiterjesztette, méghozzá nagyobb mértékben, mint azt a magánföldes- uraság megtehette volna. A bíráskodási kiváltság adományozásával Debrecen haso- nult az ország többi, városnak nevezett településéhez. Az azonos elnevezés természe- tesen különböző rangú királyi, egyházi vagy magánföldesúri települést takart. Jól pél- dázza ezt kilenc város (Buda, Visegrád, Fehérvár, Kassa, Trencsén, Zágráb, Nagy- szombat, Pozsony és Sopron) 1381-ben közösen kiállított oklevele. Nem voltak azo- nos súlycsoportban, de valamennyien városként (civitas) szerepeltek, amikor kinyil- vánították, hogy tiszteletben tartják Vilmos, III. Lipót osztrák herceg fia és Hedvig, Nagy Lajos magyar és lengyel király leánya házassági szerződését.30

A 13. század vége óta kiépülő debreceni uradalom központját jelentő települést korábban – ha egyáltalán minősítették – falunak (villa) mondták.31 Minden valószí- nűség szerint az 1361. évi királyi kiváltságlevél nevezte először városnak (civitas), méghozzá mindjárt három alkalommal. Ennek megfelelően a kiváltságlevél azt is rögzítette, hogy a települést az egykori szóhasználatnak megfelelően civisek és hospesek, azaz polgárok és vendégek lakták. Rajtuk kívül Debrecen tartozékairól (pertinentiae) és azok népességéről is megemlékezett. A tartozékok nevét a kivált- ságlevél nem közli, de lakóit nemes egyszerűséggel embereknek (homines) mondja.

A városi önkormányzat bírói joghatósága rájuk is kiterjedt. Ezért nem gondolhatunk a debreceni uradalom egészére, valamennyi falujára, hanem csak arra a néhány tele- pülésre, mindenekelőtt Szentlászlófalvára, amely Debrecen határában létezett. Ezek kapcsolatát a várossal a kiváltságlevél csak szorosabbá tette, és meggyorsította ösz- szeolvadásukat a várossal.32 A három elnevezést (cives, hospites, homines) a kivált-

27 Fügedi Erik: Mezővárosaink kialakulása a XIV. században. In. Fügedi, 1981. 351. A tanulmány el- ső megjelenése = Történelmi Szemle, 15. 1972. 321–342. Vö. Solymosi, 1984. 90–91 (178. jegyzet).

28 Mályusz Elemér: Mezővárosi fejődés. In. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. Szerk. Székely György. Budapest, 1953. 140–141. Az apostolok számát követve elég általános lehetett a 12 esküdtből álló tanács. Jól példázza ezt Nyugat-Európában több város pecsétje, mint például Troyes híres champagne-i városé 1232-ből (Sigillum maioris et iuratorum Trecensis). A pecsétmező középen a bíró ülő alakja látható pálcával a kezében, míg az őt körülve- vő gyűrűben a 12 fej (sérülés miatt ma csak 10 van meg) az esküdteket jeleníti meg. Sceaux et usages de sceaux. Images de la Champagne médiévale. Sous la direction de Jean-Luc Chassel.

Introduction de Michel Bur et Michel Pastoureau. Paris, 2003. 146–148 (képpel).

29 Györffy, 1963. 610., Módy, 2006. 89.

30 Mészáros Orsolya: A késő középkori Visegrád város története és helyrajza. Visegrád, 2009. 139–

140 (39. sz.). Vö. Ladányi Erzsébet: Libera villa, civitas, oppidum. Terminológiai kérdések. = Tör- ténelmi Szemle, 23 (1980) 467. (továbbiakban Ladányi, 1980.)

31 Hajdúbagos birtok megosztásánál 1344-ben irányt jelölve említik faluként a települést: versus vil- lam Debrecen. DL 51301. Vö. Anjou-kori oklevéltár. XXVIII. (1344) Szerk. Piti Ferenc. Buda- pest–Szeged, 2010. 308 (533. sz.).

32 Szentlászlófalva beolvadását Debrecenbe Módy György 1350 és 1365 közé tette. Módy György: A helytörténetírás hitelességéért I. In. Módy, 2006. 579.

(17)

ságlevelet megerősítő privilégium egyetlen átfogó társadalmi-jogi kategóriával jelöl- te: jobbágyoknak, szabad állapotú földesúri alattvalóknak tekintette őket.33

A 15. században igen népszerűvé vált a harmadik településkategória, a mező- város (oppidum).34 1440-től kezdve a földesurak és az uralkodók elvétve nevezték városnak (civitas) Debrecent, lakóikat azonban rendszerint polgároknak hívták.35 A város azonban saját használatban igyekezett megőrizni az 1361. évi kiváltságlevél- ben szereplő város (civitas) és polgár (civis) elnevezéseket. Az általa kibocsátott oklevelekben érhető igazán tetten ez a magatartás, ahol a polgár (civis), a város (ci- vitas), a város piactere (forum civitatis), utcája (platea civitatis) és pecsétje (sigil- lum civitatis) az élőbeszéd mindennapos fordulatait tükrözte.36 A középkor végén néha a városi írásbeliség is alkalmazta a polgár mellett a mezőváros (oppidum) megnevezést.37 Némi bizonytalanságot jelez, vagy inkább a „hivatalos” kifejezés szolgai követését mutatja, hogy ugyanaz az oklevél a mezőváros (oppidum) kategó- ria mellett városi piacteret (forum civitatis) és városi pecsétet (sigillum civitatis) említ.38 Egy 1526-ban kiadott oklevélben az összhangot (cives oppidi, sigillo op- pidi) is sikerült megvalósítani.39 Zárjuk a sort egy kívülálló megnyilatkozásával.

Amikor Buda, a középkori Magyar Királyság első városa 1512-ben a debreceni mészároscéh kérésére átírta a budai német mészároscéh kiváltságlevelét, oklevelé- ben Debrecent nem mezővárosnak, hanem városnak minősítette.40 Mi volt tehát Debrecen? Várad után a régió második legjelentősebb, városi funkciókat ellátó te- lepülése.41 És ebben része volt annak is, hogy az 1361. évi kiváltságlevél teljes kö- rű bíráskodási jogot biztosíttott számára.

33 Hogy a polgár és a jobbágy kifejezés nem állt messze egymástól, arra lásd Takács Lajos: Polgár szavunk ’parasztgazda, paraszt’ jelentésének történetéhez. = Magyar Nyelvőr, 102. 1978. 350–361.

Az itteni adatokat kiegészíthetjük egy korábbival. A Somogy és Zala megye határán fekvő Galam- bok lakói 1480-ban, mint polgárok (cives) írtak levelet földesuruknak. DL 68436.

34 Ladányi, 1980. 450–477, különösen 471–475.

35 Az első oppidum-említés I. Ulászló király 1440-ben kiadott oklevelében fordul elő. DF 278805. Ettől fogva igen sok adat van Szilágyi Erzsébet, Korvin János és mások okleveleiben. Ezek felsorolásától el- tekintünk. Vö. Szűcs István: Szabad királyi Debreczen város történelme. I. A legrégebbi időktől I. Rá- kóczy György fejedelem haláláig. Debrecen, 1870. 72–98, 318–320. (továbbiakban Szűcs, 1870.), Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I. Budapest, 1890. 597–598., Debrecen szab. kir. város levéltára diplomagyűjteményének regesztái. Összeállította Herpay Gábor.

Debrecen, 1916. passim (továbbiakban Herpay, 1916.), A hatszázéves Debrecen. Szemelvények a város történelméből. Szerk. Komoróczy György. Debrecen, 1961. 31–33. (továbbiakban Komoróczy, 1961.)

36 DL 55992, 55996, 56569. DF 215181, 278806, 278867, 278868 (átírása 1513-ból: DL47031), DF 278869.

37 DF 278869. Az oklevél jobb alsó sarkába írt későbbi feljegyzésben.

38 DF 275864.

39 DL 24291. (Valószínű viszont, hogy az igen töredékesen megmaradt középkori pecsét köriratában a sigillum civitatis fordulat szerepelhetett.)

40 A budai mészárosok középkori céhkönyve és kiváltságlevelei. Zunftbuch und Privilegien der Flei- scher zu Ofen aus dem Mittelalter. Szerk. Kenyeres István. Budapest, 2008. 393–395.

41 Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén. Szerk.

Blazovich László. (Dél-alföldi Évszázadok 14) Szeged, 2000. 40., 42., 65., 178.

(18)

FÜGGELÉK

Három oklevélszöveg

I.

Várad, 1361. április 15.

Nagy Lajos király bíráskodási kiváltságot adományoz Debrecen város polgárainak és a vá- ros tartozékain élőknek, mert apjának, I. Károly királynak és neki szolgálatokat tettek.

Az oklevél eredetije elveszett. Szövege Nagy Lajos király 1361. június 14-én kell átírásá- ban maradt fenn. Jelzete: HBML XV. 1. Mohács előtti oklevelek 7. (Korábbi jelzete: Deb- recen város levéltára 4.) Fényképe: DF 278783.

Kiadása: Fejér, 1834. IX/3. 248–250., Szűcs, 1870. I. 56. (részleges közlés 1360. évi dá- tummal), Komoróczy, 1961. 24–25. (hasonmással). Kivonata: Herpay, 1916. 24–25. (28.

sz.). (1361. május 1-jei kelettel.)

Nos Lodouicus Dei gratia rex Hungarie memorie commendantes tenore pre- sentium significamus quibus expedit universis, quod nos consideratis fidelium servitiorum meritis civium et hospitum civitatis Debrecen et universorum homi- num de eiusdem pertinentiis ac districtibus, que iidem olym domino Karolo regi, genitori nostro karissimo felicis recordationis contra eiusdem genitoris nostri infideles notorios non modica eorum sanguinis effusione et demum nobis devotione sincera iuxta eorum posse exhibuerunt, eisdem hanc gratiam et liber- tatis prerogativam perpetuo duraturam fecimus, ut ipsi una cum iudice et iuratis in ipsorum medio pro tempore constituendis suos consocios quoslibet in omni- bus causis iuxta libertatem civitatum regni nostri ab antiquo observatam iudi- candi plenam habeant facultatem, ymo volumus et committimus, quod ipsos et eorum consocios nec in personis nec rebus specialiter pro debitis, offensis et delictis tam dominorum suorum quam aliorum quorumcunque hominum quis- piam in locis extraneis arrestare seu impedire presumpmat vel contra quem- quam iudicare, sed si qui aliquid actionis vel questionis adversus eosdem cives, hospites et alios homines predicte civitatis Debrecen et suarum pertinentiarum aut aliquem ipsorum habent vel habuerint, hoc in medio eorum in iam dicta Deb- recen exequantur moderamine iuris mediante.

Vobis igitur universis prelatis, baronibus, comitibus, castellanis, nobilibus et aliis cuiusvis preheminentie dignitatis et status hominibus presentibus et futuris, quibus presentes notuerint, firmissimo regio sub edicto precipiendo mandamus, quatenus deinceps prefatos cives et hospites civitatis Debrecen et homines perti- nentiarum ipsius contra premisse gratie nostre eis facte formam nullatenus mo- lestetis neque molestari facere audeatis, sed dimittatis eos pretactis gratia et li- bertate ipsis per nos modo premisso concesssis pacifice frui et inviolabiliter gratulari. Secus sub obtentu nostre gratie facere non ausuri, prout etiam premis-

(19)

sas gratiam et libertatem ipsis civibus per alias litteras nostras secreto sigillo nostro consignatas dinosscimur fecisse.

Datum Waradini feria quinta proxima post quindenas festi Passce anno Do- mini millesimo CCCmo LXmo primo.

II.

1361. június 14.

Nagy Lajos király átírja 1361. április 15-én kiadott kiváltságlevelét Debreceni Dózsa uno- kájának, István udvari ifjúnak és rokonainak, valamint jobbágyaiknak.

Eredeti, vízfoltos, lyukas, restaurált hártyaoklevél. Mérete: 602 x 217+75 mm. Az uralkodó I. számú kettőspecsétjével volt megerősítve, amely elveszett. Jelzete: HBML XV. 1.

Mohács előtti oklevelek 7. (Korábbi jelzete: Debrecen város levéltára 4.) Fényképe: DF 278783. Kiadása: Komoróczy, 1961. 23–24., 25. (hasonmással). Kivonata: Herpay, 1916.

25. (29. sz.).

Lodouicus Dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Seruie, Gallicie, Lodomerie, Comanie Bulgarieque rex, princeps Sallernitanus et honoris Montis Sancti Angeli dominus omnibus Christi fidelibus presentibus pariter et futuris presentium notitiam habituris salutem in omnium Salvatore.

Tam vigor equitatis, quam ordo expostulat rationis, ut ea, que iuste petimur, ad exauditionis gratiam admittantur, tunc enim subiectorum devotio ad fidelita- tis opera exercenda ferventius incitatur, cum regium fuerit presidium consecuta.

Proinde ad universorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod S[tepha- nus] filius Iacobi filii Dousa de Debrecen aule nostre iuvenis in sua et Gregorii uterini ac Iohannis et Nicolai filiorum Ladislai patruelium fratrum suorum personis fecit nobis exhiberi quasdam litteras nostras patentes maiori nostro sigillo consignatas super quadam gratia et libertatis prerogativa per nos ipsis eorumque iobagionibus data et concessa confectas et emanatas tenoris infra- scripti supplicans nostre celsitudini humiliter et devote, ut easdem acceptare, approbare, ratificare et nostro pro ipsis ac ipsorum posteris dignaremur privile- gio confirmare, quarum tenor talis est:

[Következik Nagy Lajos király 1361. április 15-én kiadott oklevelének szövege.

Lásd az I. sz. alatt.]

Nos itaque humilimis supplicationibus prefati Stephani suorumque fratrum nostre humiliter porrectis maiestati regio inclinati cum favore pretactas litteras nostras omni prorsus suspitione carentes toto earum tenore de verbo ad verbum presentibus inserto simul cum dicta libertate et gratia in eisdem contenta et expressa acceptamus, approbamus, ratificamus et pro ipso Stephano eiusque

(20)

fratribus ac heredibus et posteritatibus universis regia auctoritate confirmamus presentis privilegii nostri patrocinio mediante.

In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam presentes concessimus litte- ras nostras privilegiales pendentis et autentici sigilli nostri duplicis munimine roboratas.

Datum per manus venerabilis in Christo patris domini Nicolai archiepiscopi Strigoniensis locique eiusdem comitis perpetui, aule nostre cancellarii dilecti et fidelis nostri anno Domini Mmo CCCmo LXmo primo, decimo octo Kalendas Iulii, regni autem nostri anno vigesimo, venerabilibus in Christo patribus et dominis eodem Nicolao Strigoniensi, Thoma Colocensi, Vgulino Spalatensi, Nicolao Iad- rensi archiepiscopis, Nicolao Agriensi, Demetrio Waradiensi, Dominico Trans- siluano, Ladislao Wesprimiensi, Colomano Iauriensi, Dominico Chanadiensi, Vilhelmo Quinque Ecclesiensi electis, confirmatis, Mychaeli Wacyensis, Ste- phano Zagrabiensis, Petro Boznensis, fratribus Stephano Nitriensis, Thoma Syr- miensis, Iohanne Tininiensis, Bartholomeo Traguriensis, Demetrio Nonensis, Stephano Farensis, Valentino Macarensis, Matheo Sibinicensis, Mychaeli Scar- donensis, Portina Scenniensis ecclesiarum episcopis ecclesias Dei feliciter gu- bernantibus, Ragusiensi et Corbauiensi sedibus vacantibus, magnificis viris Ni- colao Kont palatino, Dyonisio woyuoda Transsiluano, comite Stephano Bubeek iudice curie nostre, Iohanne magistro tawernicorum nostrorum, Leustachio Sclauonie, Nicolao de Zeech Dalmatie et Croatie, Nicolao de Machou banis, Petro Zudor pincernarum, Paulo de Lyzka dapiferorum et Emerico agazonum nostrorum magistris ac magistro Konya comite Posoniensi aliisque quam pluri- bus comitatus regni nostri tenentibus et honores.

III.

1364. június 18.

Nagy Lajos király a kettőspecsét elvesztése miatt új kettőspecsétjével a debreceni polgárok és hospesek számára megerősíti 1361. június 14-én kiadott kiváltságlevelét.

Az 1361. június 14-én kiadott hártyaoklevél bal oldalán, annak szövege alatti üres helyre és a lehajtott plika belső oldalára írva. Az oklevélre erősített újabb (II. számú) királyi kettős- pecsét is elveszett. Jelzete: HBML XV. 1. Mohács előtti oklevelek 7. (Korábbi jelzete: Deb- recen város levéltára 4.) Fényképe: DF 278783.

Kivonata: Herpay, 1916. 25. (31. sz.)., Komoróczy, 1961. 25. (hasonmással).

Ad perpetuam rei memoriam. Nos Lodouicus rex prefatus universis declara- mus, quod ubi in regno nostro Bozne innumerabilis multitudo hereticorum et patarenorum pululasset in errorem fidei orthodoxe ad extirpandumque de ipso regno nostro eosdem ex una parte nos personaliter instaurato valido exercitu proficisscebamur, ex alia vero parte venerabilem in Christo patrem dominum Nicolaum archiepiscopum Strigoniensem nostrum cancellarium, penes quem

(21)

utrumque par sigilli nostri autentici habebatur, et virum magnificum dominum Nicolaum palatinum cum ceteris prelatis, baronibus et regni proceribus in Vzu- ram destinaramus, quidam familiares ipsius domini archiepiscopi pro custodia deputati utrumque par dicti sigilli nostri preconcepta malicia subtraxerunt. Nos itaque precaventes, ne ex huius modi sigilli nostri deperditione regnicolis nostris in eorum iuribus successive periculum possit imminere, sigillum novum in duobus paribus fecimus pro nobis sculpi, quod ad omnia privilegia nostra et condam domini Karoli regis patris nostri sub priori sigillo eiusdem tempore sue coronationis sculpto et demum per eundem eoque sub ipso plurime infidelitates perpetrate extiterunt reperte, permactato ac sub alio sigillo ipsius in partibus Transalpinis casualiter deperdito confecta iuxta dicta tria sigilla decrevimus fore apponendum, ad quecunque vero privilegia paterna dictis duobus prioribus suis sigillis consignata que per eundem patrem nostrum per sigilla eius posteriora vel per nos cum sigillo modo premisso deperdito confirmata non haberentur et ad ipsa privilegia ipsum novum sigillum nostrum non appenderetur vel quecunque patentes littere nostre et paterne non confirmarentur, ea privilegia et littere sicut per eundem patrem nostrum fuerunt revocata et anullata, sic et nos ipsas seu ipsa commisimus viribus caritura nullamque roboris obtentura firmitatem. Inter que presens privilegium nostrum omni suspicione destitutum et omnia in eo superius contenta et expressa pro eisdem civibus seu hospitibus de Debrecen dicti sigilli nostri novi dupplicis et autentici appensione innovamus et perpetuo confirmamus salvis iuribus alienis.

Datum per manus eiusdem domini Nicolai archiepiscopi cancellarii nostri quarto decimo Kalendas Iulii anno Domini Mmo CCCmo LXmo quarto, regni autem nostri anno vigesimo tertio.

(22)
(23)

A MAGYAR VÁROSOK KIVÁLTSÁGOLÁSÁNAK KEZDETEI

1

Tanulmányomban a Magyar Királyság települései kiváltságolásának első évszáza- dát tekintem át. Érdeklődésem középpontjában az a kérdés áll, hogy a korai hospes- és városprivilégiumokba foglalt intézkedések hogyan viszonyulnak a 13. század más társadalmi rétegei számára juttatott kiváltságokhoz. Mivel a privilégiumok döntő részét az uralkodók bocsátották ki, a kérdés megválaszolása nemcsak a vá- rosfejlődés jobb megismeréséhez járul hozzá, hanem a királyi kormányzati- és vá- rospolitikát is új megvilágításba helyezi. Ezen kívül, legalábbis közvetett módsze- rekkel, lehetőséget ad annak vizsgálatára is, hogy milyen befolyással bírtak a kü- lönleges jogállással felruházott települések közösségei helyzetük alakulására.

ISMÉT A KIVÁLTSÁGLEVELEKRŐL?

A forrásanyag megválasztása, azaz a kiváltságlevelek középpontba helyezése ide- jétmúlt választásnak tűnhet. Valóban, a hazai történeti kutatás már a 19. század ele- jétől felfedezte, közreadta és hasznosította ezeket a dokumentumokat (ld. a 13. szá- zadi hospes- és városprivilégiumok jegyzékét a Függelékben).2 Hóman Bálint volt

1 A tanulmány bővebb változata Power and identity: Royal privileges to the towns of medieval Hun- gary in the thirteenth century címmel készült az Urban liberties and citizenship from the Middle Ages up to now munkacímmel, Michel Pauly (Luxemburg) szerkesztésében előkészítés alatt álló tanulmánykötet számára. A szerző köszönetet mond az MTA Bolyai János ösztöndíja (BO 639/08) támogatásáért.

2 A legkorábbi kiadások: Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana. Ed. Stephanus Ladislaus Endlicher. Sankt Gallen, 1849 (Reprint: Leipzig, 1931); Codex diplomaticus Hungariae ecclesias- ticus ac civilis, Ed. Georgius Fejér. Vol. I–IX. Buda, 1829–1844; Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. Szerk. Wenzel Gusztáv. Vol. I–XII. Pest/Budapest, 1860–

1874. Az egyes történeti régiók és tartományok (Horvátország és Szlavónia, Erdély), vagy a kö- zépkori Magyar Királyság helyén létrejött modern politikai alakulatok (Szlovákia, Burgenland) ok- levéltárai ezek határait figyelembe véve adták ki a területükre eső városokra vonatkozó privilégiu- mokat, ld.: Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. Diplomatički Zbornik kra- ljevine Hrvatske, Dalmacije i Slavonije, Ed. Tadija Smičiklas. I–XII. Zagreb, 1904–1914; Ur- kundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen, Hg. Franz Zimmermann, Carl Werner, Georg Müller, Gustav Gündisch. Vol. I–IV. Hermannstadt, 1892–1937, V–VII. Bucharest, 1975–

1991 (a Függelékben: UB). Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae, Ed. Richard Marsina. I–II.

Bratislava, 1971–1987; Ľubomír Juck (vyd.): Výsady miest a mestečiek na Slovensku I (1238–

1350). Bratislava, 1984. (továbbiakban Juck, 1984.); Urkundenbuch des Burgenlandes und der

(24)

az első, aki már az újabb kiadások alapján áttekintette a kiváltságlevelek tartalmát az Árpád-kor városfejlődéséről 1908-ban megjelent tanulmányában. Elemzése há- rom fő tartalmi elemet emelt ki: a városbíró joghatóságának kiterjesztését az élet minden területére; a városi igazgatási autonómia elismerését; és a vámmentessé- get.3 A városprivilégiumok legátfogóbb, máig is gyakran idézett elemzését Fügedi Erik végezte el 1961-ben, jó fél évszázaddal Hóman után. Vizsgálódásai nemcsak a jogi, gazdasági és egyházi autonómiát helyezték új megvilágításba, hanem számos jogintézmény, többek között a szabad vásárok és a végrendelkezési szabadság ere- detét is tisztázták. A közelmúltban Kubinyi András a tatárjárás előtti és utáni ki- váltságlevelek arengáinak összehasonlításából vont le általános érvényű következ- tetéseket, míg Solymosi László a földesúri járadékok rendszerének 13. századi át- alakulása kapcsán adott újabb áttekintést a hospesprivilégiumokról.4 A kiváltságle- velek kutatása mindezek ellenére az utóbbi időben kevesebb figyelmet kapott, mert a városfogalom meghatározásában, összhangban az európai várostörténeti kutatá- sokkal, a jogi szempontú megközelítés elvesztette monopóliumát. A kiváltságolás ténye helyett a központi funkciók betöltése vált a legfontosabb szemponttá, ami a városiasnak tekintett települések számát jelentősen kibővítette, ide sorolva a föl- desúri joghatóság alatt álló, írott kiváltságlevéllel nem feltétlenül rendelkező me- zővárosokat is.5 A jogtörténeti kutatás természetesen továbbra sem feledkezett meg a privilégiumokról,6 de kiemelt figyelmet nem szentel nekik.

angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. Hg. Hans Wagner, Irmtraut Lindeck-Pozza, Leonhart Prickler. Vols. I–V. Wien, Köln, Graz, 1955–2003. (a Függelék- ben: UBB) Az Elenchus Fontium Historiae Urbanae sorozat megjelenése nem csökkentette a terü- letileg széttagolt tárgyalást, mivel a jelenlegi államhatárokat jelölte meg az egyes kötetek keretéül.

A Kárpát-medencét illetően eddig megjelent: Elenchus fontium historiae urbanae. Ed. Kubinyi András. Vol. III/2. Budapest, 1997 (Magyarország), Elenchus fontium historiae urbanae. Ed. Paul Niedermaier. Vol. III/3. Bucharest, 2005 (Románia). Így a középkori magyar városprivilégiumok kutatása nem támaszkodhat egyetlen, egységes és modern elvek szerint összeállított kiadványra.

3 Hóman Bálint: A magyar városok az Árpádok korában. Budapest, 1908. (Reprint: Máriabesnyő, 2005).

4 Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok. = Tanulmányok Budapest Múltjából 14. 1961. 17–

107 (újabb kiadása: Uő: Kolduló barátok, polgárok, nemesek. Budapest, 1981. 238–311, 493–509.) (továbbiakban Fügedi, 1981.) Kubinyi András: A királyi várospolitika tükröződése a magyar kirá- lyi oklevelek arengáiban. In. Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Székely György. Budapest, 1984. 275–291. (továbbiakban Kubinyi, 1984.); Solymosi László: A földesúri járadékok új rendszere a 13. századi Magyarországon. Budapest, 1998. (továbbiakban Solymosi, 1998.) Az újabb szlovák kutatás diplomatikai szempontú megközelítésének értékes példája: Žofia Lysá: Privilégium pre Bratislavu z roku 1291. = Historický Časopis, 59. 2011. 189–214.

5 Vö. Kubinyi András: „Szabad királyi város” – „Királyi szabad város”? = Urbs. Magyar Várostörté- neti Évkönyv, 1. 2006. 51–61.; Uő: Városhálózat a késő középkori Kárpát-medencében. = Törté- nelmi Szemle, 46. 2004. 1–30.; Uő: „A magyar várostörténet első fejezete”. In. Társadalomtörténe- ti Tanulmányok. Studia Miskolcinensia, 2. Szerk. Fazekas Csaba. Miskolc, 1996. 36–46. Bácskai Vera: Magyar mezővárosok a XV. században. Budapest, 1965; Uő: Városok Magyarországon az iparosodás előtt. Budapest, 2002.

6 Ladányi Erzsébet: Az önkormányzat intézményei és elméleti alapvetése az európai és hazai város- fejlődés korai szakaszában. Budapest, 1996. 121–166. (továbbiakban Ladányi, 1996.); Katalin Gönczi: Ungarisches Stadtrecht aus europäischer Sicht. Die Stadtrechtsentwicklung im spätmittel- alterlichen Ungarn am Beispiel Ofens. Frankfurt am Main, 1997. 15–25; Dirk Moldt: Deutsche

(25)

Mi indokolja akkor a kiváltságlevelek újbóli tárgyalását, fél évszázaddal Fügedi Erik átfogó tanulmánya után? Egyrészt az a felismerés, hogy a városprivilégiumok nem az egyedüli kiváltságlevelek voltak, amelyekkel az uralkodócsalád tagjai a 13.

századtól különböző társadalmi vagy etnikai csoportok helyzetét meghatározták.

Az alábbiakban elsősorban más privilégiumokkal összefüggésben, nem pedig ön- magukban zárt csoportként vizsgálom ezeket a dokumentumokat. Másrészt a vá- rosprivilégiumok nemcsak egy adott település jogállását határozzák meg, hanem gazdasági összeköttetéseiről, lakóinak társadalmi tagozódásáról, világi és egyházi kormányzatukról is számos adatot tartalmaznak, amelyet az adott témák kutatásá- nál figyelembe kell venni.7 Harmadsorban, a kiváltságlevelek nem elszigetelt, egy- egy település (vagy ország) határain belül értelmezendő jelenségek voltak, hanem összevethetők az Európa más részén kibocsátott hasonló jellegű dokumentumok- kal. A jövőbeni kutatásnak sokkal nagyobb figyelmet kell a közvetlen és közvetett átvételekre és hatásokra fordítania.8

A13. SZÁZAD:„A KIVÁLTSÁGOK KORA

Az államalapítás utáni két évszázadot joggal nevezhetjük „a törvények korának”, amikor az uralkodók nyugati mintára írott törvények segítségével szilárdították meg az új társadalmi berendezkedést és egyházi szervezetet.9 A törvények és zsina- ti határozatok egyoldalúan, az uralkodó és az egyház szempontjából határozzák meg az alattvalók kötelezettségeit és büntetéseket szabnak ki azokra, akik megsér- tették őket, míg a kiváltságlevelek kedvezményekben részesítik azokat, akik enge- delmeskednek. A törvények bizonyos cikkelyei az egész lakosságra érvényesek voltak, mások bizonyos foglalkozásokra, például a kereskedőkre10 vagy etnikai és

Stadtrechte im mittelalterlichen Siebenbürgen. Korporationsrechte – Sachsenspiegelrecht – Berg- recht. Köln, Weimar, Wien, 2009. 41–53, 144–205. (továbbiakban Moldt, 2009.)

7 Ld. pl. Szende Katalin: Városi gazdálkodás a középkori Magyarországon. In. Gazdaság és gazdál- kodás a középkori Magyarországon: Gazdaságtörténet, anyagi kultúra, régészet. Szerk.: Kubinyi András, Szabó Péter, Laszlovszky József. Budapest, 2008. 417–419.

8 Petrovics István: A korai magyar városfejlődés és az idegen jog. In. Régi és új peregrináció. Kül- földiek Magyarországon, magyarok külföldön. Szerk. Békési Imre et al. Szeged, 1993. 264–270.

(továbbiakban Petrovics, 1993.); Blazovich László: A Szepesség joga és a Szász tükör. In. Bárt- fától Pozsonyig. Városok a 13–17. században. Szerk. Csukovits Enikő, Lengyel Tünde. Budapest, 2005. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok, 35.) 159–186.

9 Jánosi Monika: Törvényalkotás Magyarországon az Árpád-korban. Szeged, 1996; Závodszky Le- vente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai (Függelék: A törvények szövege). Budapest, 1904. (Reprint: Pápa, 2002.), Nora Berend, József Laszlovszky, Béla Zsolt Szakács. The Kingdom of Hungary. In. Christianization and the Rise of Christian Monarchy: Scandinavia, Central Europe and Rus’ c. 900–1200. Ed. Nora Berend.

Cambridge, 2007. 319–368., különösen 333–335., 358.

10 Szt. László II: 7., 11., 15., 16., 17., 18.; Szt. László III: 11., 13., 14., 20.; Kálmán I (tarcali zsinat):

25., 33., 34., 44., 82.

(26)

vallási csoportokra, elsősorban zsidókra és muzulmánokra vonatkoznak.11 Ezek a cikkelyek is lényegesen eltérnek azonban a későbbi privilégiumoktól, amennyiben követik a törvények büntetésekre alapozott működési mechanizmusát, és nem egyes helységekre vonatkoznak.

Látszólagos kivételként említhetjük a korai korszakból a dalmáciai városok, Trogir (Trau), Split (Spalato), Zadar (Zara) és Šibenik (Sebenico) korai kiváltsága- inak elismerését. Mint ismeretes, az Adria-parti területet Könyves Kálmán csatolta Szent István államához a Velencével folytatott 1105-ös hadjárata után. Ennek során a király állítólag esküt tett a városok privilégiumainak megerősítésére, cserébe fennhatóságának elfogadásáért.12 De hogy mit is tartalmaztak ezeknek a régi püs- pöki városoknak a kiváltságai a szabad püspökválasztáson kívül, csak találgatni le- het, mert az állítólagos privilégiumok szövegei csak 17. századi forrásokban ma- radtak fenn. Ludwig Steindorff kutatásai szerint Kálmán esküje csak szóbeli aktus volt, az ezzel kapcsolatos, 12. századra keltezett okleveleket pedig a 14. század ele- jén hamisították a király esküjéről tudósító elbeszélő források alapján.13 Filológiai jellegű érveihez hozzátehetjük, hogy a magyar királyok 1105 után még vagy száz évig egyetlen más település javára sem bocsátottak ki privilégiumot. Ráadásul a vi- tatott hitelességű oklevelek tartalma igen közeli hasonlóságot mutat az alább tár- gyalandó 13. századi oklevelekével: a vámmentesség; a közösség vezetőinek (a co- mesnek14 és a püspöknek) a megválasztása; a közösség által használt szokásjog el- ismertetése; a városból való akadálytalan elköltözés engedélyezése; a király meg- vendégelése terhének könnyítése rendre előfordulnak ezekben. Ez a körülmény is arra utal, hogy a szövegek egy olyan későbbi kor felfogását tükrözik, amely ezekre az előjogokra különös hangsúlyt fektetett.

A 12. század végétől jelentősen átalakult a királyi hatalom működése és az egyes társadalmi csoportok kormányzása. Ezeknek a változásoknak a részletes tárgyalása meghaladná a jelen tanulmány kereteit. A külső tényezők – a keresztes hadjáratok- ban való részvétel és a Magyarország külpolitikai és külkereskedelmi orientációját

11 Kálmán I: 46–49., 74–79.; Szt. László I (szabolcsi zsinat): 9., 10., 15., 16.; Kálmán II: (Könyves Kálmán statútumai a zsidókról): 1–7.

12 Az eskü szövege (tévesen 1111-re datálva): Smičiklas, Codex Diplomaticus, II, 24. A feltehetően hamis kiváltságlevelek: Kálmán, Trogir, 1108: ibidem, II. 19. Vö. Szentpétery Imre, Borsa Iván, Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico- diplomatica, I–II. Budapest, 1923–1987. 41. sz. II. István, Trogir és Split, 1124: Smičiklas, Codex Diplomaticus, II. 37–38, II. Géza, Split, 1141 és 1142: Smičiklas, Codex Diplomaticus, II. 49–50;

II. Géza, Trogir, 1142: Smičiklas, Codex Diplomaticus, II. 53. (Szentpétery, Regesta, 79 sz. 1151- re keltezi), III. István, Šibenik, 1167: Smičiklas, Codex Diplomaticus, II. 115–116.

13 Ludwig Steindorff: Die dalmatinischen Städte im 12. Jahrhundert. Köln, Wien, 1984. 11–25. (to- vábbiakban Steindorff, 1984.) A kötet függeléke a Kálmán esküjéről beszámoló elbeszélő forrá- sokhoz is hoz analógiákat: 180–181. Steindorff következtetései felülírják Györffy György e témá- ban korábban végzett kutatásainak eredményét, vö. Györffy György: A XII. dalmáciai városprivi- légiumok kritikájához. = Történelmi Szemle, 10. 1967. 46–56.

14 Ezekben a privilégiumokban a comes szót az általános magyarországi szóhasználattól eltérően,

’egy városi közösség legfontosabb vezetője’ értelemben használták.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A Kormány hozzájárul ahhoz, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kezességet vállaljon egy kezességi szerződésben a  100%-os tulajdonában álló

Debrecen megyei jogú város, Békéscsaba megyei jogú város, Hajdú-Bihar megye, Békés megye, az illetékességi területén mûködõ települési önkormányzatok és más

A könyvvizsgálat során Bácsalmás Város Önkormányzatának 2009. évi egyszerûsített éves költségvetési beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési

A könyvvizsgálat során Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának 2008. évi egyszerûsített éves költségvetési be- számolóját, annak részeit és tételeit, azok

A könyvvizsgálat során Veresegyház Város Önkormányzatának 2006. évi egyszerûsített, összevont éves beszámolóját, annak ré- szeit és tételeit, azok könyvelési

pította, hogy a Nagy Sándor János- szobrászművész által készített pályadíjnyertes mű kivitelezési méretein, valamint anyagán, Debrecen sz.. város presztízse

Olvassuk és tanulmányozzuk minden sorát és csak így van lehetőségünk arra, hogy megértsük azt a gigantikus vállalkozást, melybe több mint másfél

talmának Örményországban több mint ezered éves fennállása, azon benső öszszeköttetés, melyben az örmények a nevezett két világ birodalommal és azok