1.
E kor államféri iai éber ügyelőmmel kisértek mindent, a mi külföldről jött. A kormányzat a maga erejéből és a maga czéljai szerint, akarta a gyámsághoz szokott népet felvilágosodottá tenni; óvatos előrelátással vezette a járatlan utakon s egyenkint oltogatta belé a kevésbbé ártalmasoknak látszó új eszméket. Kgyik legfőbb vezető-elve lévén min
denütt katholizálni, a hol lehet, ellenőrizni kívánta mindazt, a mi e törekvés meggyöngítésére vezethet vala. Maga Kaunitz államkanczcllár, a ki a legmagasabb szempontokból itélte meg a világ folyását, nemcsak az európai politikáról s linóm szálairól szerzett tudomást, hanem szemmel tartotta a kül
földi művelődési irányzatok alakulását is; tudta, mi s hogyan történik a bölcselet és szépirodalom terén. Kiérezte minden
nek államboldogító vagy államrontó hatását, s többek közt a katholicismus uralmának előmozdítására irányuló kapcso
latokat is politikai czéljaira jól fel tudta használni.
49 —
Magyarország lakosságának katholikus része (a klérus
nak Olaszországba utazó tagjait e helyütt mellőzve) általában véve elzárkózott a szoros értelemben vett külföldnek, különösen a nyugati nagy államoknak művelődési törekvéseitől. Itt-ott egy-egy gazdag katholikus főúr kíváncsiságból és szórakozás
ból inkább, mint komoly igyekvésből megfordult külföldön, de ez csak ritka kivétel számba ment. A katholikus nemesség legnagyobb része Bécsben kereste a csínosodás eszközeit s a finomabb szellemi életet. A császári városba özönlöttek mindnyájan, elvétve még az örökös tartományok egy-két nevezetesebb városába vetődtek, többnyire katonai szolgálat idejében. Azontúl már nem igen láttak világot. Az örökösö
dési s a hét éves háborúban résztvett magyar tisztek nem tanulni, hanem hadakozni mentek a Rajna mellékére, Fran-czia- és Olaszországba. A magyar testőrség tagjai a királyné parancsából gyakran fordultak meg kurírok minőségében külföldön, különösen Olaszországban, de mindig csak rövid időre, hivatalos küldetésekben s nem tanulmány okából.
Annál sűrűbben jártak ki Németországba, Svájczba, Hollandiába, Angliába a magyarországi protestánsok.1) Egy
felől vallási érdekből mentek ki, hogy a reformatio ősi for
rásaiból merítsenek s theologiai tudásukat híres mesterek hallgatásával erősítsék; másrészt a bővebb önképzés vágya irányozta tekintetöket a szellemi munkásság nagy góczpontjai íelé. Klciktől örökölt hagyományos felfogásuk mindig az vala, hogy a hazai collegiumaikban és főiskoláikban szerzett tudo
mányos képzés csakis külföldi akadémiákon nyerheti teljes betetőzését. Kvekig gyűjtögették filléreiket, mindent megtagad
tak maguktól, csakhogy legalább egyszer életökben
elmehcs-') K fejezet főfornísai : <). L. IMv. kancz. : ()r. Rcf. 3(>, (14, 70 és 90 ex 1741; 5, 15, 21, 40, 0-1, 73, 75 ex 1715; 174 ex 17-US; 152 ex 175'J; 30 ex 1761 (és Cone. No. 30 ex Martio 1701); 150, 252 ós 262 ex 1762 (tov. Concept. No. (>(> ex Decemhri 1702) ; 53 és 170 ex 1763; 272 és 540 ex 1766. H. 'I'. I.iid. IC. fasc. 8 és 9 (und. — Schmal id. kézirati m. p. 201—209; 350. — C'ollectio instantiarum a Protestan-tibus in Hungária religionis exereitii causa Majestati Regiae porroctarum (M. N. M. kézir. Fol. Lat. 2079), t'ol. 25, Col. 34 kk., Ibi. 45 kk. -V. ö. Bahil : Tristissima Ecclesiarum Hungáriáé Protestantium faeies. Bre-gae, 1747, p. 1 9 0 - 2 0 2 .
A magyarországi közoktatás története. 4
50 —
senek külföldre. Tudták azoktól, kik visszajöttek, hogy ott, a szabadság légkörében, hatalmas lendületet vettek a tudo
mányok; hogy a mit itthon csak kivonatos/m és futólag tanultak, ott bőségben és gazdag kifejlődésben lelhetik meg;
s hogy, a mi az országban censura, hatósági zaklatás, val
lási nyomorgatás korlátai közt csak fonnyadt hajtásokat mu
tat, nyugatnak egynémely államában legszebb virágát élte a fejedelmi kegy melegítő sugarai alatt. Nemcsak alaposabb, terjedtebb tudományt kerestek, hanem egész életökre kiható ösztönöket is. A protestáns egyetemek tanáraival kötött isme
retségüket drága kincsnek tekintették, melynek fényét itt a hazában éveken át folytatott sűrű levelezésekkel óvták a feledés homályától.
A külföldi iskolákon fennálló alapítványok nagy mér
tékben vonzották őket kifelé. A protestantismus akkoriban még solidaritásban állott a művelt világ minden részével, a hol hitsorsosok éltek. Mindenütt voltak jótékony intézményeik, melyekre a kedvező ajánló-levél feljogosított. A reformátu
soknak 24, az ágostai hitvallásuaknak 8 helyen voltak ala
pítványaik vagy kedvezményeik. Angliában Cambridge és Oxford, Németalföldön Leyden, Utrecht, Franekcr, Gröningen, Harderwyk és Amsterdam, Németországban Hcidelberg, Her-born, Bréma, Marburg, oderai és majnai Frankfurt, Halle, 1 iannau, Frlangen, Berlin, Svájczban Basel, Zürich, Bern, Genf, SehalThauscn és Sanct-Gallen voltak azok a helyek, hol a magyar reformátusoknak egyik vagy másik irányban gondját viselték. Az ágostai hitvallásuak számára voltak alapítványok Tübingában, Wittembergában, (ireifswaldban, Göttingában, Jénában, Halléban, Altorfban és 1 lelmstádtben.1) Ezek az alapítványok a legkülönbözőbb természetűek voltak.
Néhol csak élelemről volt gondoskodva: Krlangen, Halle és Hannán 2 •— 2, Marburg, Hcvborn és Genf ?>-?>, Bréma 0, oderai Frankfurt 10, Utrecht, lö, Franekcr 20 magyar tanu
lónak adott élelmet vagy pénzt az étkezésre. Másutt az élel
men kivül ingyen szállást is kaptak a diákok; így Oxfordban
') Volt azonkívül a becsi bankban Ki,000 forint tőke, melynek kamata (800 írt) 4 ágostai theologusnak volt szánva. A közelebbi ada
tok hiányzanak.
51
-és ('ambridgeben, Hardcrwykban, Heidelbergában, a berlini Joachim-Collegiumban s a baseli Collegium Erasmianumban;
Halléban mindazokat ingyen látták cl, kik naponta két órai tanítást vállaltak az árvaházban. Gröningenben az ellátáson kivül 80 írt úti költséget is kaptak; hasonlóul Zürichben is.
Jénában és Wittembergában heti 6 garasért, azaz: évi 18 forintért vették be a magyar ifjakat a convictusok teljes gon
dozásba. A berni főiskola négy ifjút egyenkint s havonkint 12 rénes forinttal támogatott, azonfelül teljes ruházattal s két évi ott tartózkodás után 80 rénes forint úti költséggel látta el őket. Tübinga, Greifswald és Göttinga ösztöndíjakat osztottak. Lcydcnben rendszerint csak 4 ifjút vettek fel a theologiai collegiumba, de lakást, ebédet, vacsorát, ruhát, könyveket és úti költség fejében egyenkint 300 rénes forintot adtak nekik stb.1)
Már az eddigiekből is láthatjuk, a magyar protestáns ifjakat mennyire kecsegtethette a külföldre menetel, a hol tanulmányaikat nemcsak nem korlátozták, hanem minden lehető módon elő is segítették.
Azoknál, kik alapítvány reményében mentek külföldre, sokkal nagyobb volt a száma a hazulról segített vagy saját költségökön utazó ifjaknak. Támogatták őket városok, egy
házak, gazdagabb patronusok, az egyházak és iskolák barátai s jótevői. Hazai nagyobb iskoláikban külön pénztáraik voltak e czélra. Ilyen volt a debreczeni Bursa Nigra. Pozsonyban
1764-ben 14,800 forintra rúgott az a tőke, melynek kama
taiból 12 ifjút küldöttek Tiibingába, 13-at Wittembergába, 2-őt Greifswaldba s 1-et Göttingába. Sopronban 28,000 frtot tett ez az alap. Mentek ki az ifjak nyíltan, útlevéllel, vagy ha ilyent nem kaphattak, titokban, kereskedőknek, iró deákok
nak, katonáknak, vándorlegényeknek öltözve, minden képzel
hető zaklatást bátran eltűrve, nem ritkán gyalog szerrel utazva be fél országokat, koplalva s fázva, de égve a lel
kesedés tüzétől. A reformátusok leggyakrabban a hollandi
') Molnár A. (id. m. 325. 1.) hibásan és hézagosan közli a kül
földi jótétemények jegyzékét. (.) az Udv. Kancz. 1702. évi 252. számú Or. Referadája után indult, holott a teljes adatok (). L. Udv. Kancz. Or.
Ref. 540 ex 1766. számú iratban találhatók fel.
4 '
egyetemeket, különösen Utrechtet keresték fel; az úgostaiak Wittembergát, Jenát és Hallét. Az udvari kanczellária 1744.
és 174-5. évi irataiban (58 oly protestáns ifjúnak a nevével találkoztam, kik e két év alatt külföldre mentek; e szám épen egyenlően oszlik meg a reformátusok és ágostaiak közt.
A 34 református tanuló három hián egytől egyig hollandi egyetemekre törekszik: csupa magyar nevek viselői, tiszán
túli vármegyékből jobbára. Némelyik előkelőbb ifjú nevelő
jével együtt ment ki. Két-három, néha több évi ott időzés után megrakva könyvekkel jöttek haza, legtöbben valamely félre
eső községben lelkészi vagy rektori hivatalt vállalva, s sze
rény környezetben élesztgetve a szikrát, melyet magukkal hoztak szabadabb és műveltebb országokból.
A helytartótanácsot és kanczclláriát azonban e lemon
dással határos buzgóság hidegen hagyta. A helyett, hogy a közműveltség e folytonos gyarapodásának nagy fontosságát felismerték volna, a külföldi utazásokat egyoldalú felekezeti és kormányzati szempontokból tekintették; csak azt látták, hogy az idegen eszmék beszivárgása leronthatja a tekintély elveit, gátat vethet a katholikus szellem terjedésének és meg
ingathatja az állami gyámkodásba vetett bizalmat. A jó alattvalói szellemet féltették. A kanczcllár meglepő őszinte
séggel fejezi ki a kormány gondolatait, mikor azt jelenti a Felségnek, hogy az akatholikusok külföldi utazásai nemcsak őket magukat erősítik meg »kelleténél jobban« dogmáik
ban, hanem alkalmasabbá ós képesebbé teszik e felekezetet mások megtántorítására is. Még nagyobb türelmetlenséggel tárgyalja a kérdést a helytartótanács kebelében fennállott vallásbizottság: Egyházra és statusra csak veszedelem háro-molhatik az ilyen »excursiókból«. Az ifjak oly elvekkel satu-í'álva térnek vissza, melyek »ezen apostoli királyságban« az eretnekség elhatalmasodására vezetnek. Veszedelmes könyve
ket hoznak be s a bennük foglalt felforgató eszméket ter
jesztik a hazában; külföldi államok politikai állapotát és kormányzati rendjét fennen magasztalják, a honi viszonyokat és államrendet ócsárolják s ily módon mások lelkét megmé
telyezik, kárhozatos érzülettel töltik el. S nem elég, hogy évekig szívják magukba a mérget, mert hazatértök után is
— 53
-folytonos levelezésben állanak külföldi barátaikkal, a mit meg
akadályozni lehetetlen, ellenőrizni fölötte nehéz. Még állam
gazdasági szempontból is ártalmára vannak az országnak e sűrű külföldi utazások, melyeknek révén tömérdek pénz ván
dorol ki minden anyagi kárpótlás nélkül. A vallásbizottság még az összeget is kiszámítja, melylyel megkárosul az állam.
'Az 1742. évtől az 1761-ik évig, tehát 19 éven át, nem keve
sebb, mint 700 protestáns ifjú ment ki a hatóságok tudtával külső országokba, s ha csak 300 forintot számítunk egyre-egyre, 210,000 forintot vittek ki Magyarországból.
Ennél is erősebben szinez gróf Barkóczy prímás, kit mint országos tanulmányi protectort külön vélemény nyilvá
nítására szólított fel a királyné 1763-ban. Barkóczy már nem
csak a közszellem megmérgezésétől tart; ő már kifejlődni látja a kész anarchiát, mely államot és trónt megingat. Szerinte a protestáns ifjak azok, kik a naturalistikus, deistikus és mate-rialistikus gondolkodást hozzák magukkal akatholikus orszá
gokból s gyökerében ássák alá az állami rendet. Belőlük kerülnek az újítók, a nyugtalan szellemek; belőlük a katho-likus vallású hívek megrontói. Azok az akadémiák, melyeket ők felkeresnek, eretnek országokban vannak; természetes tehát, hogy ez akadémiáknak különben nagy tudományú, de szintén eretnek tanárai magasztalják előadásaikban a pro
testáns hitet s támadják az orthodox katholikus dogmát. — E tanároktól tanulják el a magyar ifjak felekezeti szívós
ságukat, melylyel hazajövet a szegény népet is megté
vesztik. Barkóczy azonban nem áll meg ezeknél az érveknél.
Keres módot, melylyel a szerinte veszedelmes mozgalom
nak elejét lehetne venni. Nem átallja okoskodását oly fegy
verrel megvédelmezni, melyet a bonezoló elme azonnal porrá törhet. Az 1609-dik évi XIII. törvényczikkcl akarja bizonyítani a protestánsok külföldi utazásainak jogosulatlan Voltát, mert e törvényczikk azt rendeli, hogy »haszon és
£sold« kedvéért senki se mehessen külföldre a király, illetőleg ft nádor tudta nélkül. Ezt az egészen más czélzatú, a kato-pai zsoldra vonatkozó intézkedést fordítja rá Barkóczy a protestáns studiosusokra, s hatalmi állásához nem méltó rabulistikával ajánlja, hogy a »lucrum« és »stipendium«
kifejezésekbe foglaltassanak bele a magyar protestáns ifjak külföldi alapítványai is.
Ilyen felfogás vezérelte az irányadó köröket a protes
tánsok külföldi utazásainak megítélésében. Ismerve c felfogást, nem szabad fennakadnunk azon a módszeren sem, melylyel a kormány ezt az ügyet tárgyalta.
Fölötte jellemző magára a katholikus áramlatra az a tény, hogy 1725-ig teljes szabadsággal és minden megszo
rítás nélkül mehettek ki a protestánsok külföldre. Kz elnézés összefügg a katholikus irányzatnak akkori hatalmas öntuda
tával. A ki az erő teljességében van, kisszerű mozzanatokra nem vet ügyet. Csak mikor belsőleg megcsökkenni érzé erejét a katholiczismus, és látta, hogy külső terjeszkedésével nem áll arányban a lelkek fölött gyakorolt uralmának biztossága, csak ekkor kezdett belenyúlni a magánélet apró viszonyaiba is. Mindentől félt, minden iránt gyanakodóvá lett. Kezdte keresni az alkalmat, hogy a külföldi utazást, ezt a magán
ügyet, szabályozza és körülírja.
F.zt az alkalmat 172f>-ben megadta egy magában jelen
téktelen eset. Kgy trencsénmegyei, oroszlánkői lakos I'orosz-országban és Dániában gyűjtött a. megyéjebeli protestáns templomok javára, a nélkül, hogy erre külön engedélye lett volna. Hogy micsoda bajt okozott e gyűjtés, nem tűnik ki az iratokból; de valószínűleg visszaélt a gyűjtő a beléje helyezett bizalommal, mert ebből az esetből kifolyólag bo
csátja ki a király azt az általános rendeletet, hogy ezentúl útlevél nélkül senki se mehessen ki az országból. így is történt. Az útleveleket a helyi hatóságok útján a helytartó
tanácstól kellett kérni, mely minden esetben felirt Récsbe, s csak akkor adta ki az útlevelet, ha a kanczelláriától meg
érkezett a királyi engedély. lízt az eljárást Mária Terézia is helyben hagyta s követte, még pedig a trónja biztosítása érdekéhen folytatott háborúk lezajlásáig, vagyis 1748-ig eléggé igazságosan és következetesen.
A mondott évben fordulat áll be. A pozsonyi könyv-rcvisorok, kik hivatalosan vizsgálták át a haza utazó protes
táns ifjak könyvszállítmányait, figyelmessé tették a bécsi kormányszéket arra, hogy mily nagy tömegekben jönnek be
a külföldi könyvek, s nagy részök katholikus szempontból mily ártalmas tanokat tartalmaz. Felmerült a kérdés, nem lehetne-e ennek a bevitelnek valamikép határt szabni ? A kan-czellária siet megérezni az impulsust s a kor szelleméhez híven mindenekelőtt a »szabályozás« eszközéhez nyúl. Ala
csony szempontokból kiinduló kormányokat arról lehet fel
ismerni, hogy mindent szabályozni akarnak; azt is, a mi a viszonyok sokfélesége miatt egyéni jelleget követel magá
nak. Sokszor az ily szabályozás oly indítékot leplez, melynek őszinte kijelentése időszerűnek nem mutatkozik. így tett a jelen esetben is a kormány. Hogy legyen mivel megokolnia az önkényes megszorítást, általánosítja a kivételt. Tudja jól, hogy a protestáns deákok nagy része szegény szülők gyer
meke. Felállítja tehát a rendi műveltség elvét, s javasolja, hogy csak azoknak engedje meg a királyné a kimenetelt, kik nemesek és hatósági bizonyitványnyal igazolják, hogy rendelkeznek az útra szükséges pénzösszeggel.1) A királyné a javaslatot elfogadván, megvolt az első szabályszerű korlát, melylyel a kifelé törekvők számát jelentékenyen meg lehetett szorítani. S hogy szigorúan alkalmaztassak az új rendszer, arról gondoskodott a helytartótanács, »a haeretikusoknak ez a kalapácsa«, miként Krdődy (labor egri püspök elnevezte. Mikor 1763-ban egy Kersko András nevű selmcezi polgárról kide
rült, hogy külföldre induló öcscséért vagyontalan létére pénz
beli kezességet vállalt, tiszti keresetet indítottak ellene és két havi nyilvános kényszermunkára Ítélték el. Fgyedül családos voltának köszönhette, hogy a királyné oda módosította az ítéletet, hogy a vádlottat állítsák ki közszemlére s akasszanak a nyakába egy táblát, mely bűntettének leírását tartalmazza.
A hétéves háború kitörése kedvező alkalmat adott a
') V/A az eszme múl' 174f>-ben is felmerült, :t mikor egy selmeczi illetőségű tanuló Nürnbergben adósságcsinálás miatt börtönbe került. Már ekkor létesült az az elvi megállapodás, hogy az anyagi eszközök kimu
tatásától kell függővé tenni az útlevél engedélyezését. A kanczellár azt reményli, hogy Uy módon a kimenők száma sokkal kisebb lesz »cum a potiori pauperiorum Parcntum Kilii proficiscantur«. A királyné helyesli a javaslatot, de egyelőre ki nem bocsátják a rendeletet. O. L. Udv.
Kancz. Or. Ref. 93 ex- I 745.
- öö
külföldi utazások időlegas felfüggesztésére. A báború első éveiben, 1756-tól 1759-ig, senkinek sem engedték meg a ki
menetelt. Halomra gyűlt a sok kérvény. — A protestánsok kértek, könyörögtek. A reformátusok udvari ágense, Dömjén György, soká türtőzteti őket, de végre már nem győzi sür
gető panaszaikat hiú vigasztalással csillapítani, s az összes folyamodók nevében 1759. augusztus havában kérvénynyel járult a Felség elé s esedezik az útlevelek kiadásáért. A kan-czellária nyilván zavarban van, s nem tud jobbat, mint hatá
rozott javaslattétel nélkül a királyné bölcsességére bízni a döntést. Mily nagy fontosságot tulajdonítottak ekkor a dolog
nak, kitűnik abból, hogy a királyné az egész ügyet vegyes miniszteri értekezletnek adja ki, melynek tagjai Uhlefeld gróf főudvarmester, Coloredo gróf római császári alkanczellár, Khevenhüller gróf főkamarás, k'aunitz-Kittbcrg gróf udvari és állami kanczellár, Pálffy gróf magyar udvari kanczellár, s Koller és Binder báró udvari tanácsosok. Javaslatukra a királyné ismét megengedi a külföldi utazásokat, de csak azoknak, kik oly államokban akarnak tanulni, melyek a
»bécsi udvarral baráti vagy szövetséges viszonyban vannak«.
Íme, a második mesterséges korlát. Most már az államok és országok közt is különbséget tesznek. Poroszország egye
temei, a bécsi kormány szemében a legveszedelmesebbek, el voltak zárva a folyamodók elől.
De a kormány rövid idő múlva újabb lépésre határozta el magát. Tudta mindig, mit akar. Czéljaiban határozott, eszközeiben következetes, a kivitelben erős volt; ritkán inga
dozott, mikor a katholikus álláspontot a protestáns érdekek rovására megszilárdíthatta. Mikor 1701-ben életbe lépett a nagyszombati jogi kar reformja ne feledjük, hogy ekkor már tetőpontját érte el Barkóczy befolyása — azonnal kiadja a királyné márczius 5-én kelt rendeletét, mely megengedi a protestánsoknak a nagyszombati egyetemen a jogi előadások hallgatását. E szabadelvűnek látszó intézkedés rejtett czélzata a rendelet végső pontjában lappang, mely szerint kötelessége lesz a helytartótanácsnak ezentúl arra is ügyelni, mily tanul
mányokat akarnak a protestánsok odakünn folytatni. Más szóval, külföldre utazni csak theologusoknak szükséges; jogot
Nagyszombatban, orvosi tudományokat Bécsben is lehet hall
gatniuk. Ezen újabb korlátozás sokkal jobban sújtotta a pro
testánsokat, mint első tekintetre hinnők; mert ha megnyíltak is előttök a nagyszombati és bécsi egyetemek hallgató-termei, az akadémiai fokozatokat egyáltalán nem szerezhették meg ide
haza, a mi az adott engedély értékét nagyon leszállította. Bécsben a zsidókat is elébb bocsátották doctoratusra, mint a protes
tánsokat, abból az elvből kiindulva, hogy »a zsidó ember távolról sem oly veszedelmes a római katholikus vallásra nézve, mint a protestáns«.]) Nagyszombatban csak 1772-ben kezdődik a protestánsok akadémiai graduálása, de csakis a licentiatusig bezárólag. Doctorokká még ekkor sem avat
ták őket.
Innentúl már, jobb ügyhöz méltó következetességgel, mind több akadályokat gördítenek a protestáns ifjak kime
netele elé. Voltak magasrangú tisztviselők és egyháznagyok, kik legjobban szerették volna a protestánsok utazásait vég
kép megszüntetni. Ilyenek a pozsonyi vallásbizottság tagjai, különösen Kvassay consiliarius; Bécsben a kanczelláriánál ugyanezt az álláspontot a »nem alkuszom <<• fegyvereivel védelmezte Svetics tanácsos, ki először figyelmeztet a pro
testánsok hazai főiskoláira, melyeknek berendezése szerinte teljesen kielégítheti a tanulni vágyó theologusokat is. Ez az újjmutatás volt tulajdonképeni oka annak, hogy a királyné az akatholikusok collegiumainak nyomozását országszerte elrendeli. Ki akarja puhatoitatni theologiai és egyéb főiskolai tanulmányaikat, hogy külföldi utazásaik szükségtelen voltát majdan saját iskoláik szervezetéből merített érvekkel lehes
sen bizonyítani. »Minden erővel azon kell lenni — írja a királyné 1762-ben. hogy a theologia hallgatóit is lassan
ként cl lehessen téríteni a külföldi egyetemek látogatásának szokásától, s nekik is, úgy mint általában minden tanulónak, megadassák az alkalom, hogy bárminő tudományokat az országon belül alaposan elsajátíthassanak.« Alkalomadás volt a hivatalos formulája ennek a »douce violence«-nak. Barkóczy
') A bécsi egyetem consistoriumának szavai, mikor 1778-ban tiltakozik a protestánsok graduálása ellen. — Kink id. m. I. köt. 2. rész, XCII. szám ( 2 8 1 - 2 8 6 . 11.).
- • ;")H —
nézeteit már fennebb megismertük. Ha rajta állott volna
nézeteit már fennebb megismertük. Ha rajta állott volna