VI. A KÉNYSZER ÉS A FENYEGETÉS
6. A kényszer és a fenyegetés arányossági mértéke
A kényszercselekmény szükségessége ipso facto nem ad lehetőséget bármekkora mértékű jogtárgy megsértésére (aránytalan jogkorlátozásra). Ebből forrásozó problémának tartom az arányosság objektív mércéjének jogszabályi lefektetésének hiányát, amely véleményem szerint jóval összetettebb és a gyakorlat által nem orvosolható dogmatikai űrt jelent. A hazai gyakorlatból egzakt iránymutatás nem olvasható ki, nem dönthető el, hogy a súlyos hátránnyal azonos vagy esetleg annál nagyobb sérelem okozható-e ártatlanoknak. Így jelenleg azon egyszerű kérdésre sem adható válasz, hogy életveszélyes erőszak vagy fenyegetés hatása alatt álló kiolthatja-e más vagy mások életét, ráadásul e körben a jogirodalomban sem található egységes álláspont. Lényegében ahány szerző, annyi álláspont és kétely övezi a megengedhető kényszercselekmény nagyságát.
Kádár Miklós tankönyvében például csak a fenyegető súlyos hátránynál kisebb sérelem okozását tartja megengedhetőnek.355 Gellér Balázs ennél egy jóval tágabb védekezési lehetőségben gondolkozott a hatályos Btk. kodifikációja során, miszerint véleménye szerint nem eldöntött, hogy a jogos védelemre vagy a végszükségre jellemző arányosság legyen alkalmazandó az ilyen helyzetekre.356 Ellenben a Hollán Miklós-Kiss Norbert szerzőpáros által jegyzett könyv szerint nagyobb sérelem is okozható, így például megengedett a cselekmény, ha úgy kényszerítik emberölésre az elkövetőt, hogy nem teljesítés esetére hozzátartozójának maradandó fogyatékosságot okoznak (például levágják az egyik lábát).357 Álláspontom szerint az arányosság
355 Kádár Miklós (1966): i. m. 396. o.
356 Wiener A. Imre (2000): i. m. 95.o.
357 Kiss Norbert – Hollán Miklós: i. m. 161. o.
kérdését (ahogy már erre a kodifikáció során igény mutatkozott) annak alapjogokat érintő garanciális szempontja miatt mindenféleképpen a legális fogalom részévé kellene tenni, figyelemmel a két büntethetőségi akadály eltérő sajátosságaira is.
Elöljáróban tehát rögzíthető, hogy a kényszer két esetkörének arányossági korlátját eltérő módon szükséges meghatározni. Az erőszak tényállásszerűséget kizáró természetének maximalizálása esetén elviekben arra a következtetésre is juthatnánk, hogy a lenyűgöző hatás alatt álló személy, mint quasi eszköz bármekkora sérelem okozásával mentesülhetne a felelősség alól. Ellenben az arányos jogkorlátozás alaptörvényben foglalt elvére és főként az ártatlan jogi tárgyak sérelme miatt indokolt az erőszak hatása alatt cselekvővel szemben a jogos védelemhez hasonló úgymond rugalmas – a súlyos hátrány elhárításához feltétlenül szükséges – arányossági mércét megkövetelni. Abban az esetben tehát, ha például valakit, vagyontárgyának megsemmisítésével kényszerítenek más személy testi épségének megsértésére helyesebb inkább eltűrni a keletkező kárt. Ha azonban saját vagy más személy maradandó fogyatékossággal járó testi sértésének elkerülése kizárólag más személy életének kioltásával érhető el, fenti kizáró okot alkalmazhatónak tartom.
A fenyegetésnek a végszükséghez hasonló természete miatt és azzal azonos jogelméleti és jogpolitikai érvek alapján úgy vélem a fenyegető hátránnyal azonos sérelem okozása tűnik megengedhetőnek. Az erőszakhoz képest ugyanis szélesebb mozgástér áll a megfenyegetett rendelkezésére, melynek az elhárító magatartás korlátjára is kihatással kell lennie. Jó példaként szolgál erre, hogy a kedvenc kutya megölésével való fenyegetés az emberölésért való felelősséget nem zárja ki.
A hazai jogalkalmazásban megtalálható eset szerint358 annyi bizonyosan leszögezhető, hogy a közérdek, (a konkrét ügyben az igazságszolgáltatás zavartalan működéséhez fűződő társadalmi érdek) az emberi élet elvesztésének veszélyével nem konkurálhat. A tényállás szerint I. r. vádlott miután rokonát megfojtotta arra utasította az ott jelenlévő II. r. vádlottat, hogy a földön talált zoknival az ujjlenyomatokat törölje le. Mivel erre II. r. vádlott nem volt hajlandó közvetlenül az ölési cselekmény után az I. r. vádlott
358 BH1998.111. számon közzétett eseti döntés
megragadta őt, aki menekülni igyekezett, és tiltakozott, de az I. r. vádlott erőszakkal visszarántotta a bűncselekmény helyszínére, majd megöléssel fenyegette. Ennek hatására II. r. vádlott félelmében a nyomokat a lakásban letörölgette. Ezután a helyszín elhagyásakor ismételten megfenyegette őt I. r. vádlott, hogy erről senkinek se szóljon.
A Legfelsőbb Bíróság II. r. vádlottal szemben büntethetőséget kizáró fenyegetést állapított meg, így az emberöléshez nyújtott bűnpártolás vádja alól felmentette.
Sőt, egy külföldi esetben az élet védelme a kényszerre tekintettel még emberiesség elleni bűncselekmény elkövetésével is igazolható volt. A második világháborút követő háborús bűnösök perei közül Sántha Ferenc Antonio Cassese nyomán említi Veit Harlan ügyét359, aki a Jud Süss című propaganda film rendezője volt. A bíróság szerint a vádlott cselekményével ugyan jelentősen hozzájárult a zsidók üldözéséhez – 16 millió német látta a filmet – a vádlott szükséghelyzetben cselekedett, ezért nem büntethető. A tényállás szerint ugyanis a film elkészítésére Goebbels utasítására és közvetlen felügyelete mellett került sor, az utasításnak való ellenszegülés esetén pedig a vádlott a tapasztalatok alapján pozíciójának elvesztésén túlmenően koncentrációs táborba zárással, öngyilkosságra való kényszerítéssel vagy akár kivégzéssel is számolhatott. A vádlottnak életét és testi épségét fenyegető helyzetben arra sem volt módja, hogy esetlegesen külföldre távozzák, vagy betegséget színlelve kerülje el a film elkészítésére vonatkozó felkérést.
Az arányossághoz szorosan kapcsolódó kérdésnek tekinthető, hogy kioltható-e kényszerhelyzetben más vagy mások élete, azaz élet élettel szemben konkurálhat-e.
Ennek vizsgálatára főképp a külföldi gyakorlatban és jogirodalomban került sor, habár egyértelmű, koherens válasz nem szűrhető le így sem. Például a common law koncepciója is ennek megfelelően igen hektikusan alakult. A Kray-ügyben még elfogadta a bíróság az emberölés vonatkozásában a fenyegetésre való hivatkozást, melyet a DPP for Northen Ireland v Lynch-ügy tovább látszott erősíteni. A Lordok Háza ugyanis rendkívül szoros eredménnyel (három a kettő arányban) felmentette az emberölés elkövetésében bűnrészességgel vádolt elkövetőt. A tényállás szerint az IRA egyik tagja arra utasította a vádlottat és vagylagosan a nála lévő fegyverrel való
359 Sántha Ferenc: Büntethetőségi akadályok a nemzetközi büntetőjogban, Pro Futuro 2012/1., 43. o.
lelövéssel fenyegette meg, hogy két felfegyverkezett társával együtt vigye őket sofőrként egy megjelölt helyre. Ennek során az elkövetők egy rendőr életét kioltották, a fellebbviteli bíróság pedig a vádlott irányába a fenyegetést alkalmazhatónak tartotta.360 Fenti irányvonaltól elmozdulásként értékelhető a Howe-ügyben kifejtettek, ahol nem fogadta el a bíróság a fenyegetést emberölés alóli büntethetőségi akadályként, melynek részletes indokát is adta. Eszerint a két alkalommal kegyetlen módon megvalósított emberölést a két vádlott harmadik társuk életveszélyes fenyegetésének hatására hajtották végre. A bíróság érvelése szerint az erőszak és terrorizmus növekvő tendenciájával szemben a jog legfőbb feladata az emberi élet védelme, amely nem korlátozható, és amelyek közötti választás sohasem jár kisebb sérelem okozásával. Még abban az esetben sem, ha az elkövető úgy gondolja, hogy az ő élete értékesebb a másikénál. Az élethez való jog korlátozására, tehát a kényszer sem szolgálhatott kellő kimentő körülményként.361
A nemzetközi egyéni bűnfelelősség területén hasonló problémákkal szembesülhetünk.
A Nemzetközi Büntetőbíróság már említett Statutúmának szövegéből fogalmilag levezethető a kényszer során az emberölés lehetősége, ellenben az e körben irányadó döntésnek tekinthető Erdemovic-ügyben szűk többséggel (három a kettő arányban) de a megengedhetőség tárgyában „nem” válasz született. A tényállás lényege szerint a délszláv háborúban szolgálatot teljesítő vádlott kb. hetven boszniai muszlim személy életét oltotta ki, úgy, hogy ennek nem teljesítésének esetére parancsnoka lelövéssel fenyegette meg. A kényszer alkalmazhatóságát elvető többségi álláspont szerint a civilek legyilkolására a kényszer nem szolgálhat büntethetőséget kizáró okként.362 Magam részéről a kisebbségben maradt bírák objektívabb álláspontjával egyetértve a vádlottnak választási lehetősége nem volt, mivel a sértettek életét más elkövetők mindenféleképpen kioltották volna, így élet elleni cselekmény esetén is alkalmazhatónak vélték a kényszert.
360 David Ormerod: i. m. 358. o.
361David Ormerod: i. m. 360. o. Lásd Bővebben: http://www.bailii.org/uk/cases/UKHL/1986/4.html Megjegyzem, hogy ezzel egyezően a kanadai és az ausztrál jogalkalmazás is ezt a gyakorlatot követi a kényszer területén.
362 Antonio Cassese: i. m. 319. o.
Fentiektől merőben eltérő álláspont azonban a kontinentális jogrendszerben is található. Mivel a német gyakorlat a végszükség bűnösséget kizáró szabályait alkalmazza a kényszerre is, ezért Michael Bohlander szerint emberöléssel való fenyegetés esetén más emberi élet is kioltható, habár harmadik személyek irányába korlátozott mértékben (hozzátartozó vagy más közel álló személy tekintetében).363