VII. A JOGSZABÁLY ENGEDÉLYE
1. A jogrendszer egységének elve
A jogszabályokban foglalt engedélyek, mint az újonnan megfogalmazott büntetendőséget kizáró gyűjtőfogalom jelentős része is ártatlant jogi tárgyat sért (akár természetes személyt, akár valamilyen közérdekű célt).
A jogrendszer egységének elve az alább kifejtendő problémafelvetés előkérdésének tekinthető. A jogtudományban ugyanis eltérő annak megítélése, hogy egy jogág által ismert felelősség alóli mentő oknak más jogágakban is feltétlen érvényesülést kell-e engedni vagy ennek meghatározása szuverén (jogalkotói vagy jogalkalmazói) döntési jogosultságot jelent.
Az egységes jogrend a jogszabályok nem puszta egymásmellettiséget jelenti, hanem ahogy Varga Csaba megállapítja, adott mennyiségnek, önálló minőséggé szerveződő összességét. Az ilyen értelmi, logikai, összefüggő rendszerré szerveződés elsősorban a jogbiztonság megvalósulását szolgálja, azonban a rendszer minősége függ az összetevők szervezettsége, belső összefüggése, ezek mértéke és milyenségétől.369A vertikális értelemben vett jogrend fogalom, annak lépcsőzetes, a jogforrási hierarchiának megfelelő felépítését jelenti. A horizontális, azaz a jogágak egymás melletti, inkonzisztencia nélküli elrendeződése a gyakorlatban megvalósíthatatlan.
Varga Csaba mutat rá helyesen, hogy habár a jogrendszer fejlődő rendszer, ellentmondásai csupán átmenetileg oldhatók fel (ilyen lehet például a később alkotott vagy a különös norma helyzete a korábbi vagy generálissal szemben)370 tehát, a joghézagok szükségképpeni velejárói. A felelősségtanban ez azt jelenti, hogy a különböző jogterületek eltérő célja, az alapul fekvő élethelyzetek és az azokhoz
369 Varga Csaba: A jogrendszer. In: Szabó Imre, Állam- és jogtudományi enciklopédia, Akadémia kiadó, Budapest, 1980. 927. o.
370 Varga Csaba (1980): i.m. 929. o.
kapcsolt szankciók sajátosságai miatt az egész jogrendre érvényes jogellenesség fogalom nem alkotható.
A fent vázolt különböző védelmi célok és módozatok miatt a jogszerű (nem jogellenes) magatartások jogág-harmonikus (speciális) mentesülési okokhoz tapadnak általában. Természetesen léteznek olyan generális, gyakran előforduló, nagyobb hatókört felölelő felelősséget kizáró okok (jogos védelem, végszükség) melyeket javarészt minden jogterület ismer, de erre vonatkozó szabályozási kényszer egyrészt nem jogállami követelmény, másrészt törvénykönyvenként eltérő feltételek szerint alakul az ezekre való hivatkozás lehetősége. Utóbbi esetre példa, hogy a Csemegi Btk.
kizárólag meghatározott személyek (elkövető és azok hozzátartozói) és az élet megmentése vonatkozásában tette lehetővé a végszükségre való hivatkozást. Ad absurdum így előfordulhattak olyan esetek, amit Kolosváry Bálint is említ, hogy a vagyonban okozott kár esetén, a bíróság ugyan a károkozót mentesíthette a kártérítési kötelezettség alól, azonban büntetőjogi felelősségét meg kellett állapítania, így a tűzveszéllyel fenyegetett nagyobb értékű ház lakója, ha más felé terelte a tüzet egyszerű gyújtogatónak volt tekinthető.371 Ugyanazon cselekményért eltérő felelősség esetére hatályos jogunkból is hozható példa, így vagyont fenyegető veszély fennálltakor a büntetőjogi felelősséget azonos, míg a magánjogi felelősséget jelentősen kisebb sérelemokozás zárhatja ki.
Ahogy fentebb utaltam rá a jogigazoló okok jogág független kodifikálása legfeljebb célszerűségi szempont lehet, ugyanis a jogalkotó nem köteles a más jogágakban érvényesülő felelősség alóli mentesülés esteinek teljes körű átvételére. Fenti álláspontot képviselte az Alkotmánybíróság a 60/2009. (V.28) AB határozatában is.
Az ügyben az egyik indítványozó sérelmezte, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988.
évi I. törvény szerint, az üzemben tartót közigazgatási bírsággal lehet sújtani akkor is, ha vétkes kötelezettségszegést nem követett el, magatartása nem volt jogsértő. Az indítványozó betegszállítással foglalkozó jogi személyként kifejtette, hogy a támadott rendelkezések nem biztosítanak lehetőséget a végszükség, illetve a szükséghelyzet
371 Kolosváry Bálint: i. m. u.o.
felelősség alóli kimentésként való alkalmazására, valamint kitért arra is, hogy ugyanazon magatartásért különböző eljárásokban különböző személyeket tesznek felelőssé és büntetnek meg, mely rendelkezések szerinte sérti a jogállamiságot. Az Alkotmánybíróság ezen indítványt elutasító határozatában arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem eredményezi a jogállamiság sérelmét, hogy a jogalkotó a büntetőjogban alkalmazott büntethetőséget kizáró okok rendszerének egészét nem terjesztette ki maradéktalanul a közigazgatási jogra, ugyanis nem fakad az Alkotmányból olyan kötelezettség sem, hogy az egyik jogág rendszerében érvényesülő elvek és jogintézmények összessége egy másik jogágban is kényszerítően alkalmazandó legyen. Ezen különbségek álláspontja szerint a jogrendszer tagozódásából és az egyes jogágak sajátosságaiból szükségszerűen erednek.
Ugyanakkor kitért arra is, hogy a jogalkotó nincs elzárva attól, hogy egy adott jogterületen, más jogágban már alkalmazott és bevált egy-egy szabályozási elemet átvegyen.
Fentiekből véleményem szerint megállapítható, hogy jogág független módon a jogellenesség hiánya (jogszerűség) kérdésében nem lehet állást foglalni, a jogrendnek az ezzel járó feszültségeket el kell viselnie. Ilyen helyzetből adódó alkalmazási problémát vetnek fel a speciális, más jogi normákban található felelősséget kizáró okok zöme, melyek adott esetben az adott jogterületen, kivételesen szélesebb mentesülési teret engednek. A hazai jogirodalomban nem eldöntött, vitás hogy a jogági sajátosságok szem előtt tartása mellett milyen feltételek szerint érvényesülhetnek a lex specialisok felelősség alóli mentő okként. Álláspontom szerint a helyes megoldás, hogy ha a jogdogmatika (jogértelmezés) módszerével oldjuk fel helyzetről helyzetre az esetleges ellentmondásokat.
Lényegében a Ptk. is ezt az utat választotta a probléma rendezésére, azzal, hogy a jogszabály engedélyével okozott károkozás akkor nem jogellenes, ha az más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a károkozót kártalanításra kötelezi.
A vonatkozó kommentár szerint mindez azt jelenti, hogy a jogszabály engedélye nem zárja ki automatikusan a magatartás jogellenességét, azaz nem pusztán a törvény
engedélyének, formális vizsgálatának van jelentősége, hanem a törvényben biztosított károkozási lehetőség tartalmi vizsgálata is szükségszerű372. A jogirodalomban ezzel ellentétes, az érdekmérlegelés lehetőségét vitató álláspont is létezik.373
A büntetőjog területén (fentiektől eltérően) az uralkodó alkotmányos és jogelméleti nézőpont a jogrend egységességének feltétlen érvényre juttatását vallja, a büntetés mint szankció sajátosságára figyelemmel. Ennek logikai alapját abban látják, hogy a normatív rendszerek a szankcionálás köré szerveződtek és további fejlődésüket és differenciálódásukat a szankcionálással való funkcionális kapcsolat szabta meg.374 A szakirodalomban ezért megjelent olyan vélemény, amely a büntetőjogi szankcióból eredezteti a bűncselekményi/büntethetőségi ismérvek előfeltételeit, így a jogellenességet kizáró okok hiányát is. Az Alkotmánybíróság a 11/1992. (III.5.) számú AB határozatában is a szankciót helyezte a jogági elhatárolás középpontjába, mint kifejtette, a törvénnyel történő elkerülhetetlen, szükséges és arányos korlátozás az alapja és alkotmányos értelme a büntetőjogi büntetés (a büntetőjogi beavatkozás) olyan magyarázatának, hogy az végső eszköz a jogkövetkezmények között.
Ezen ultima ratio-s jelleg főként a német jogtudományból kiindulva arra sarkalta a szerzőket, hogy az egész büntetőjogot szubszidiárius jelzővel aggassák fel, amely csak akkor alkalmazható, ha más jogágakban alkalmazott jogkövetkezmények nem elégségesek a jogtárgy védelméhez.375 A jogellenesség tanában Claus Roxin erre hivatkozással akként érvelt, hogy valamely jogterületen megengedett magatartás minden körülmények között kizárja a tényállásszerű magatartás jogellenességét, figyelemmel a jogrend egységének elvére is.376
372 Fézer Tamás (szerk.): A kártérítési jog magyarázata, Complex, Budapest, 2010.
373 Menyhárd szerint érthető a piaci szereplők azon elvárása, hogy ha a jogrend egyszer már értékelt egy adott tevékenységet és azt jogszerűnek minősítette (közjogi engedély) akkor ezt az értékelést egy másik kontextusba helyezve többlet-tényállási elem nélkül ne írja felül. Menyhárd Attila: Közjog és magánjog határairól In: Faludi Gábor (szerk.): Liber Amicorum, Elte-Ájk, Budapest, 2008. 300.o.
374 Szilágyi Péter: Jogi alaptan, Osiris, Budapest, 2011. 243. o.
375 Megjegyzem, hogy a büntetőjogi büntetés mint szankciós zárkő előfeltételének nem minden esetben tekinthető az, ha a jogrend az adott magatartáshoz más jogágakban nem fűz jogkövetkezményt. Lásd például:
apartheid (Btk. 144.§) , önkényuralmi jelkép használata (Btk. 335.§)
376 Nagy Ferenc idézi Claus Roxint: Gondolatok és kérdések a jogellenesség köréből, Büntetőjogi Kodifikáció 2008/2. 8.o.
Véleményem szerint a szankcionálás köré szerveződött elmélet hibás kiindulópontnak tekinthető abban a kérdésben, hogy egy Büntető Törvénykönyven kívüli norma rendelkezése kizárhatja-e és milyen módon egy cselekmény materiális jogellenességet, ezzel ugyanis csak a büntetőjog patológikus jellegét helyezi a vizsgálódás középpontjába. Úgy vélem a helyes megoldás, ha a bűncselekmény fogalmából kiindulva annak jogtárgy védelmi funkcióját fókuszálunk. A Btk. ugyanis már preambulumában az ember alapvető jogainak védelmét tekinti első rendű céljának és a büntetés alkalmazása is a prevenció révén védelmi célt szolgál. Ennek megfelelően egy, a jogalkotó által külön jogszabályban írt engedély ezt a védelmi mechanizmust gyengítheti, megszüntetheti.
A fenti állásponttal ellentétben a szankció alkalmazásának a priori előfeltétele a bűncselekmény elemeinek megvalósulása, ezért annak egyik fogalmi eleméből, (materiális jogellenességből) vezethetők le a büntetendőséget kizáró okok is. A büntetőjog védelmi célját szolgálja tehát az is, ha egy formálisan diszpozíciószerű, de társadalomra nem veszélyes magatartáshoz nem fűz jogkövetkezményeket a jogalkotó, azonban az ilyen helyzet megalapozottsága csak érték és érdekmérlegelés útján állapítható meg. A biankócsekk-szerű felhatalmazás fentiekre tekintettel kerülni kell.
Jelen esetben, mindezekből következik, hogy a jogtárgy sértés hiányának kimondásához a külön normákba foglalt speciális rendelkezések tartalmi és nem formális vizsgálata indokolt, melynek módszere ezért csak értékelő lehet (szemben például a tényállásszerűséggel). Ezen követelmény elsődlegesen jogalkotói kompetenciának tekinthető a jogszabályok harmonizációjának megteremtése és az ellentmondások kiküszöbölése révén (amely egyúttal jogszabályalkotási alapelv)377, így a speciális kizáró okok büntetőjogon belüli alkalmazhatóságának megteremtése is.
Plasztikus példával élve, egy szerv vagy szövetátültetés sikere is nagyban függ a recipiens szervezetének jellegétől az oda való beilleszthetőség biológiai feltételeitől. A
377 A Jat. 2. § (4) bekezdés c) pontja szerint a jogszabályok megalkotásakor biztosítani kell, hogy a jogszabály illeszkedjen a jogrendszer egységébe.
büntetőjog tehát nem mondhat le arról, hogy alapvető kritériumokat állítson fel más jogszabályokban foglalt rendelkezések büntetőjogi felelősséget érintő kérdésében.
Összegezve, a jogrend egysége elve nem kivételt nem tűrő szabály, de a jogállamiság jegyében törekedni kell mind jogalkotói mind jogalkalmazói szinten annak érvényesülésére. Ennek megfelelően elismerhetőek a jogszabály engedélyére alapított büntetendőséget kizáró okok, de a büntető jogellenesség autonómiájának nem teljes feladása mellett, azaz az alapvető jogkorlátozási kritériumok fennállta esetén.