A FORDÍTÁSKÖZPONTÚ TERMINOLÓGIAI KUTATÁSOK MEGJELENÉSE

A múlt század közepéig nem voltak formális, önálló fordítóképző kurzusok. A fordí-tók vagy a munkahelyükön sajátították el az ismereteket, vagy saját magukat képez-ték. Bár feltételezhető, hogy a terminológia ennek az informális fordítóképzésnek

része volt, a formális fordítóképzésbe csak negyven év késéssel került be (Sager 1992). A terminológiai ismeretek oktatása így csak a hetvenes, nyolcvanas évektől vált a szakfordítóképzések szerves részévé (Laurén–Picht 2006).

A képzések elméleti keretét kezdetben Wüster általános terminológiatana je-lentette. Éppen a szakszövegek fordítása során szerzett tapasztalatok mutattak rá azonban arra, hogy a terminológiatant felül kell vizsgálni. Wüster ugyan maga is utalt a kontextus fontosságára, és később relativizálta az egyértelműség fogalmát, de ezt nem fejtette ki részletesen. A fordítási tapasztalatok azonban világossá tet-ték, hogy a szövegben előforduló terminusok az esetek többségében nem tud-ják felmutatni azokat a követelményeket (mint a pontosság és egyértelműség), amelyeket az általános terminológiatan preskriptív megközelítése célként meg-fogalmazott. A fordítás során figyelembe kellett venni olyan tényezőket, amelyek nem a nyelvi rendszerhez (langue), hanem a nyelvhasználathoz (parole) kapcso-lódtak, mint például a kontextus, a szinonímia vagy a nyelvhasználat regionális különbségei. Ezt az igényt felismerve jelentek meg a nyolcvanas évek elején a for-dításközpontú terminológiai kutatások, amelyek a terminológiát kontextusban, a szövegben vizsgálták (Gerzymisch-Arbogast 1996). A (szak)fordítóképzésnek helyet adó intézmények így egyben a terminológiai jellegű munkák központjaivá is váltak. Elsődleges céljuk az volt, hogy az adott szakterületen a fordítók számá-ra megfelelő segédeszközöket nyújtsanak.

A fordításközpontú terminológiai kutatások a szaknyelvkutatás előzőekben bemutatott eredményeire is támaszkodtak. Mivel a szaknyelvkutatásban a termi-nusról a szövegre, a szaknyelv szövegszintű, stilisztikai és pragmatikai sajátossá-gaira helyeződött a hangsúly, ezért a szakszövegek fordításában is előtérbe került a szöveg. A fordításközpontú terminológiai kutatásokban ez egyrészt abban nyilvánult meg, hogy az nem kizárólag terminusokkal, hanem más szaknyel-vi fordulatokkal, nagyobb egységekkel is foglalkozott. Másrészt a terminusokat nem izoláltan, hanem mindig a szöveg nagyobb egysége és a szöveg egészének viszonylatában vizsgálta (Gerzymisch-Arbogast 1996).

E szemléletváltásnak azért is van nagy jelentősége, mert a fordítóképzésekben gyakran veszélynek is tartják a terminológiai ismeretek oktatását. Sager (1992) szerint a terminológiai elv alkalmazása arra ösztönözheti a fordítókat, hogy csak a terminológiai egységekre koncentráljanak a szövegben, így a fordítás során fi-gyelmen kívül hagyhatják a szöveg nagyobb jelentésegységeit. Emellett a fordí-tók a terminusalkotási szabályok ismeretében könnyen eshetnek abba a hibába, hogy új terminusokat alkotnak a létező célnyelvi terminusok felkutatása helyett.

E kételyek eloszlatásához éppen a terminusokat a szövegben, a kontextusban vizsgáló fordításközpontú terminológiai kutatások nyújthatnak segítséget.

A fordításközpontú terminológiai kutatások egyik első átfogó munkája volt Arntz és Picht (1982) Einführung in die übersetzungsbezogene Terminologiearbeit című műve, majd később Gerzymisch-Arbogast (1996) előzőekben hivatkozott, Termini im Kontext című monográfiája. Érdekes megjegyezni, hogy két évvel ké-sőbb Pearson (1998) ugyanezzel a címmel (Terms in Context) angol nyelven is megjelentetett egy monográfiát, amely a számítógépes korpuszalapú kutatások szempontjából közelít a témához, de nem is tesz említést Gerzymisch-Arbogast munkájáról. Ez példát mutat arra a jelenségre is, amikor éppen a nyelv szab gátat a tudás megosztásának, azaz az egyik nyelven írt kutatási eredmények nem je-lennek meg a másik (különösen angol) nyelven írt szakirodalomban.

A változások Magyarországot sem kerülték el. Az előzőekben láthattuk, hogy a hazai terminológiai kutatások és a szakirodalom hosszú ideig Klár és Kova-lovszky (1955) munkájára támaszkodtak. Mivel e munkák alapját a szovjet ter-minológiai iskola eredményei és ez által a terminológia hagyományos elmélete jelentették, ezért nem jelentek meg bennük a fordítással kapcsolatos kérdések és szempontok. Muráth Judit (2010b) mutat rá arra, hogy Klár és Kovalovszky (Klár–Kovalovszky 1955: 75; idézi Muráth 2010b: 51) művében is csak egyet-len bekezdést találunk a fordításra vonatkozóan, így az erre támaszkodó későbbi munkák sem szenteltek figyelmet a fordítási kérdéseknek. A hetvenes években megjelenő fordítóképzések azonban új igényeket támasztottak a hazai kutatá-sokkal szemben. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1973-ban indult a szak-fordító- és tolmácsképzés, majd később 1974 és 1986 között nyolc egyetemen, a fő szakokhoz kapcsolódóan meghirdették az ún. ágazati szakfordítóképzést, amit 1990-ben két további felsőoktatási intézményben indított továbbképzés követett (lásd pl. Muráth 2010b: 48).

E képzések kulcsszerepet játszottak a terminológiai kutatásokban. Mivel szük-ség volt olyan segédeszközökre, amelyek a szakfordítók munkáját megkönnyítik, a terminológia oktatása mellett számos egyetemen indultak projektek szakszó-tárak készítésére, már a nyolcvanas években. Ez jó példát mutatott a nyelv és szakma közötti együttműködésre is, hisz a szakszótárak és terminológiai adat-bázisok összeállításába mérnököket, közgazdászokat is bevontak. Az oktatási te-vékenység és a segédeszközök készítése szükségessé tette a terminológia elméleti megalapozását is, így az egyetemeken megindultak a kontrasztív lexikológiai- terminológiai kutatások is. A hagyományos terminológiatanra épülő munkák mellett így egyre több olyan munka jelent meg, amely a fordítás számára szol-gált hasznos eredményekkel (Muráth 2010b: 50). A szakfordítóképzések tehát Magyarországon is nagy szerepet játszottak a terminológiai kutatások fellendí-tésében, az ágazati szakfordítóképzések pedig megmutatták, hogy szükséges és

lehetséges a szakemberek és nyelvészek közötti együttműködés. A hazai kutatási eredmények terjesztését segíti az a tény, hogy 2008-tól önálló tudományos folyó-irata (Magyar Terminológia) is van e területnek (Fóris 2009).

A fordításközpontú terminológiai kutatások jelentőségét a gyakorlatban való alkalmazhatóságuk is alátámasztja, például hogy a fordítók terminológiai mun-kát is végezhetnek, valamint hogy a fordítóirodák már terminológusokat is al-kalmaznak (a magyarországi fordító- és doktori képzésről lásd Klaudy 2014, a terminológusképzésről Fóris 2012, a hazai ECQA terminológiamenedzser- képzésről pedig Muráth 2012). Sandrini (1996) szerint a fordítóképzéseknek az új munkakörök támasztotta követelményekre is fel kell készíteniük a diáko-kat. Ezért nagy jelentősége van a terminológiát a fordítás kontextusában vizsgá-ló kutatásoknak.