A Fény (1906–1918)

1906-ban a Magyar Fényképészek Országos Szövetsége indította útjára A Fényt (1906–1918), amely „válasz” lehetett Az Amatőr sikerére. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy A Fény nem támaszkodhatott kizárólagosan a szakfényképészekre; a műkedvelő fényképészettel is foglalkoznia kellett, ha fenn akart maradni a lapkiadás területén, s így az amatőr réteget is igyekezett magas színvonalon kiszolgálni. Ugyanakkor nem hódolt be az amatőr réteg igényeinek, hanem inkább megpróbálta megismertetni velük a fotóművészeti irányzatokat, és alkotókat. Ebből a szempontból (is) nagy szolgálatot tett a magyar fotográfiai közéletnek, hiszen a műkedvelő fotográfusoknak egy olyan

„zsinórmértéket” mutatott, amely lehet ugyan, hogy nem felelt meg minden egyes részletében az ízlésüknek, azonban fotográfiai fejlődésüket tekintve kifejezetten hasznosnak bizonyult. A Fény volt az egyik első, jelentős befolyást gyakorló szaklapunk, amely – addig egyedülállóan – tizenkét évig folyamatosan megjelent. A magyar fotóművészetben betöltött jelentős szerepét jól példázza, hogy főszerkesztői között volt Mai Manó (1855–1916) és Zitkovszky Béla (1867–1930), és a lapban olyan személyiségek felvételeivel találkozhatunk, mint Pécsi József (1889–1956), vagy Balogh Rudolf. A lapot kiadó szövetség megalakítása Uher Ödön (1862–

1931) fényképész nevéhez fűződik. Uher 1905. novemberében hívta össze Budapest önálló üzlettel rendelkező szakfényképészeit, azzal, hogy elérkezettnek látta az időt arra, hogy a magyar fényképészek egy egyletet alakítsanak, miáltal hatékonyabban léphetnek fel a fényképészet, mint szakma védelmében. A szövetség alakuló közgyűlésének időpontja már 1906 januárjára esett és elnöknek Uher Ödönt, alelnökeinek Klösz Györgyöt és Erdélyi Mórt (1866–1934) választották meg a jelenlévők. Ezen az összejövetelen el is határozta a szövetség,

hogy egy lapot indít útjára, mely lap a fényképész szakma elismertetéséért küzdött. Tette mindezt azért, mivel a huszadik század legelején a fotográfia, mint iparág már felfutóban volt, a szakma művelőinek egyre nagyobb lehetősége nyílott komoly egzisztencia megteremtésére és ezzel párhuzamosan megjelentek a szakmán kívüli, de mégis a fényképészetet választó munkavállalók. Ez az akkori szóhasználatban „kontárkodásnak” számító jelenség nagyban megnehezítette a szakfényképészek megélhetését, szűkítette szakmai mozgásterüket.

A kezdeti időszakra jellemző, hogy a lap hasábjain a közölt fényképek száma nem haladja meg a lapszámonkénti tízet, azonban esztétikai minőségében és nyomdai kivitelezésében a magyarországi lehetőségekhez képest kiváló technikát vonultatott fel. Mivel a lapot kiadó szövetségben szakfényképészek szerepeltek mint tagok, s a szerkesztői munkát a mindennapi munkavégzés mellett kellett elvégezniük a szerkesztőnek, a főszerkesztői, szerkesztői beosztásokban gyakori volt a változás. 1911-től a lapot Hoffmann Viktor (1877–?) vette át, aki a kereskedelem felől közelített a fotográfia felé, így később ő lett a Fotókereskedelem című lap szerkesztője is 1914-től. Fotográfián belüli tevékenysége leginkább a fototechnikai ismeretterjesztésben teljesedett ki, hiszen 1917-ben jelent meg A Fény kiadásában A fényképezés útmutatója című munkája, amellyel komoly sikert ért el, Schuller Aladár azt állította, hogy: „Soha magyar szakkönyv nem aratott oly gyors és megérdemelt sikert, mint az Útmutató. Alig 6 hónap alatt 12.000 példányban kelt el.”⁷⁷ Technikai jellegű írásait általában az olyan fényképészeti problémák részletes megoldásának szentelte, amelyek az első világháború előtt komoly fejtörést okoztak még a professzionista fotográfusoknak is, mint például az ellenfényben történő képrögzítés lehetősége és mikéntje.⁷⁸

A Fény című fotográfiai havilap 1912. novemberi címlapja

A Fény már a kezdetektől fogva egyfajta integráló szerepre törekedett, és nem csupán a pályatársak kiállításokon való szereplésének regisztrációját tekintette feladatául, hanem:

„Elmultak már azok az idők, amikor még lelkesen cikkeztünk arról, hogy egy-egy (…) társunk képe bejutott valamelyik nívósabb (…) kiállításra. Egy-két év óta minden számbavehető kiállításon részt vesznek a magyarok. (…) Tagjai között lapunk képezi a szellemi kapcsolatot.

A Fény fűzte össze a divergáló erőket.”⁷⁹ Ez hangzatos kijelentés ugyanakkor igaz lehet, hiszen Az Amatőrnek nem ez volt a célja, mivel csak a műkedvelőknek igyekezett teret adni, és ezekben az években nem volt más olyan orgánum, mellyel versenyezni kellett volna ezért a szerepért. A Fény megalakulásakor szűnt meg ugyanis az Amateur Utmutató című lap, s ugyan a Foto-Optik egy évvel később megindította lapszámainak közreadását, de technikai közleményeivel nem is akarta ezt az integráló szerepet átvállalni, vagy versenyre kelni érte.

Az 1906 és voltaképpen az 1914 közötti időszakban, kisebb lapoktól eltekintve, mint A Kamera című lap, amely csupán 1912-ben jelent meg, Az Amatőr és A Fény című lapok voltak azok, melyekben fotográfiai cikkek jelentek meg a nagyközönség számára, vagy a szakfényképészek véleményét tükrözve. Az 1899-től 1928-ig terjedő időszakban ugyan kihagyásokkal, de megjelent a Fényképészeti Szemle, Pejtsik Károly lapja, azonban tartalmilag nem volt fedésben a két vezető fényképészeti orgánummal. Míg a Kohlmann Artúr által fémjelzett lap 1908-ra már komoly anyagi nehézségekkel küzdött, addig A Fény csak az

első világháború kitörésekor került szorult helyzetbe, mikor is gazdasági okokból minden lap arra kényszerült, hogy terjedelmét csökkentse, vagy adja fel vállalkozását.

A Fény hasábjain a lap oldalszámához képest kevés fénykép közlése egyrészt lehetővé tette, hogy a képek nagyobb formátumban jelenjenek meg, másrészt azonban a képek szerzőségét tekintve, az 1911 utáni időszakban főként, egy egészen egyoldalú kép rajzolódik elénk. A képeket zömmel olyan magyar fényképészektől közölték, akik vagy a laphoz tartoztak, ha laza szálon is, mint például Pécsi József és Widder Frigyes, vagy olyan művészi erővel rendelkező magyar női fotográfustól adtak közre alkotásokat, mint Gaiduschek Erzsi, vagy Máté Olga. Az 1911-es évfolyamot tekintve a fenti négy fotográfus adta közre a lapban megjelenő fotográfiák körülbelül felét, Hugo Erfurth, Franz Fiedler, Rudolf Dührkoop és a magyarok közül Székely Aladár és Szakál Géza képeinek társaságában. A Máté és a Pécsi képek esetében A Fényben megjelenő képek segítséget is nyújtanak egyes esetekben a fotográfiák datálásban, hiszen az 1911-es évfolyam 237. oldalán olyan Pécsi által készített női alakról készült képre bukkanhatunk, melyet a 2006-ban kiadott Pécsi József kismonográfiában 1915-re datált az album szerzője.⁸⁰

Mivel A Fényben megjelent képek alatt szerzői cím az esetek döntő többségében nem szerepel, így legtöbb esetben csak a memóriánkra hagyatkozhatunk a képen ábrázolt személyek kilétének felfedésében. Ezzel a módszerrel megfejthető Kalmár Lipót eddig ismeretlen személyt ábrázoló felvétele, amely Balogh Rudolfot ábrázolja. Kalmár a Székely Aladár által is előszeretettel használt feles képkivágású, ülő kompozíciót választva kapta lencsevégre Baloghot, aki a kép készítésekor már befutott fotóriporterként dolgozott a Vasárnapi Újság számára.

Az 1914-re a már kiforrott új lapformátum és grafikai címlap hatására A Fény már európai mércével is rangos lapnak tűnik, esztétikai megjelenésében megközelíti a szintén a piktorialista képeket közreadó, de A Fény megjelenését követő évben megszűnő La Revue de photographie című lapot. Ezt a Photo-club de Paris adta ki, Demachy és Puyo szerkesztésével, akik – mint arról már fentebb esett szó – a festői hatású fényképezés francia mesterei voltak.

A Fény grafikai címlapját Kozma Lajos tervezte, így valóban európai szintű megjelenése volt a lapnak. A lap külalakja és belíveinek minősége nem változott az évek folyamán, még az első világháború során is megőrizte minőségi mivoltát, csak a terjedelme csökkent gazdasági okok miatt. A Fény 1918-ban szűnt meg, s az utolsó lapszámban található cikkekből nem olvasható ki a megszűnés oka. Csak feltételezhetjük, hogy az első világháború utáni, a magyar gazdaságra nehezedő terhek és a bizonytalan politikai helyzet miatt szüntették be a szerkesztők a kiadást.