Fényképek a hetilap első éveiben

7. Az Új Idők (1895–1949) és a fotográfia kapcsolata

A századforduló évében Uher Ödön és Klösz György is jelentős képeket publikált az Új Időkben, azonban az ő felvételeik az adott témában nem jelentek meg más sajtótermékekben. Klösz esetében Budapest városfejlesztésében fontos szerepet játszó képek kerültek a lapba, mint például a margitszigeti híd megnyitását ábrázoló felvételek, melyeken az akkor már több évtizede álló hídnak, a hidat a Margit-szigettel összekötő szakaszának átadását mutatta be.²¹⁶ Általánosságban elmondható, hogy az Új Időkben alkalmazott fényképeszek már műteremmel, szakmai sikerekkel rendelkező alkotók voltak, akik előbb egy másik hetilap (leginkább a Vasárnapi Újság) munkatársaként már bizonyították felkészültségüket a sajtófotóban is. Uher Ödön esetében azonban éppen fordítva történt mindez, ha pár év eltéréssel is. Uher 1897-től publikált az Új Időkben,²¹⁷ viszont a Vasárnapi Újság számára először csak három évvel később értékesített felvételt.²¹⁸ Mindkét lap számára elsősorban portréfotókat és színházi felvételeket adott le.

Ugyanakkor megfigyelhetjük azt a jelenséget is, hogy a műteremmel rendelkező fényképészek egyre nagyobb lehetőséget láttak a sajtómegjelenésekben, mert például Ellinger Ede (1840. k. – 1920. k.), aki hatvan éves kora körül még üzleti lehetőséget látott a hetilapnak eladott fényképek kapcsán, bár az is igaz, hogy megjelenései inkább csak kiegészítették tevékenységének eredeti körét, hiszen az Új Idők számára csupán három-négy felvételt szolgáltatott egy-egy évben, bár a Vasárnapi Újságban az 1890-től 1904-ig tartó időszakban összesen 197 fényképe jelent meg.²¹⁹ Ellinger társadalmi elismertségét tükrözi, hogy ő is viselhette a császári és udvari fényképész címet, ugyanakkor a korabeli sajtóban találhatunk származására való utalást is: „Koller Károly ismert fővárosi fényképésznél egy pozsonyi úri ember Istóczy²²⁰ fényképét rendelte meg, még pedig mindjárt egyszerre három tucatot kért belőle. (…) Koller elment Istóczyhoz és arra kérte, lenne szíves magát nála levétetni, hogy a pozsonyi megrendelésnek eleget tehessen. Istóczy jól megnézte a fotografust és miután arcvonásaiból nem elég biztosan vélt meggyőződhetni arról, vajjon nem zsidó-e, erről Koller úr által még külön is biztosította magát. „Mert tudja kérem, mondá egyszer már megjártam, Ellingernél levétettem magamat pár évvel ezelőtt több már képviselővel együtt és képzelje csak, utólagosan megtudtam, hogy zsidó. Azóta pedig arcképeim terjesztésével a legfényesebb üzleteket csinálta…”²²¹ Azonban Ellinger szakmai megítélésen nem változtatott származása, korának egyik legelismertebb fényképészei közé tartozott.²²²

A legsikeresebb magyar, illetve budapesti fényképészek közül egyedül Mai Manó (1855–1916) nem élt a sajtó adta publikációs lehetőségekkel és az ezzel járó társadalmi ismertséggel és pénzbevételi forrással. A Vasárnapi Újságban „tízévente” publikáló²²³ Mai fényképei az Új Időkben sem jelentek meg többször, hiszen egy-egy felvétele 1900-ban,

1901-ben, illetve 1906-ban látott napvilágot. Amikor pedig megjelentek munkái, többnyire csak portrékat kértek tőle, az Új Időkben megjelent legtöbb felvétele az 1900 decemberében közölt gyermekportrék, melyek a műtermében készültek.²²⁴

Mai Manó: cím nélkül. Új Idők, 1900. 52. sz. címlap

Tekintettel arra, hogy Mai már tizennyolc évesen, 1873-ban műtermet nyitott Budapesten, az Egyetem tér 3. szám alatt, illetve 1894-ben belekezdett a Nagymező utcai műtermének építkezésébe, nem tekinthette fontosnak a sajtóbeli megjelenéseket, hiszen csupán a sajtófotók közreadásából nem lehetett egzisztenciát teremteni. Műtermének ismertté tételével inkább arra koncentrált, hogy a portréfényképezés területén, főleg a gyermekportré készítésében őt tekintsék a főváros vezető fotográfusának. A szakmai berkekben sikeres Mai az 1800-as évek végétől kezdődően egyre több szakmai szervezetnek volt a prominens képviselője, 1896-tól a Fényképészek Asztaltársaságának elnöke, 1906-tól 1910-ig A Fény című lapnak alapító főszerkesztője. Joggal állítható, hogy Mai életében a hetilapokban való megjelenés csupán akkor volt végigvihető, ha már a meglévő archívumából jelentettek meg fényképeket. Tekintélye révén szakmai körökben munkássága kritika nélkül maradt, azonban az 1900-as években éppen a sajtófotó felfutása révén olyan változásokra lehetünk figyelmesek, melyeket Mai már nem tudott magáévá tenni. Éppen a sajtófotó kapcsán kérdőjeleződött meg a retus szerepe, illetve használata a fotográfiában, bár a szakfényképészek még évtizedekig

használták és használják ezt a technikát. Az 1900-as évek elején Mai több ízben is vitába szállt Tóth Béla (1857–1907) íróval a retus témakörében, és álláspontja tükrözte a sajtóképektől távol álló, a műtermi fényképészetbe „becsontosodott” fotográfus álláspontját.

Mai pályatársai, akik maguk is műtermi fényképészek voltak, évtizedek múltán így emlékeztek kettejük vitájára: „A régi mesterek előtt bizonyára emlékezetes az az irodalmi harc, amely néhai Mai Manó egykori mesterünk és néhai Tóth Béla, a híres író között fejlődött ki. Ez utóbbi, mint kiváló amatőrfotográfus, kitűnő tollát arra használta fel, hogy kíméletlen támadást intézzen a szakfényképészek ellen amiatt, hogy a retussal szemben nem tudták magukat függetleníteni. A vita eldöntetlen maradt, mert a nagystílű vitázók mindegyike a maga igazát szépen felépített argumentumaival tudta alátámasztani és a magyar fotográfia csatamezején a retus körül folyt harc eldöntetlen maradt.”²²⁵ Azonban az idő Tóth Bélát igazolta, a két világháború közti korszakban már eldőlt ez a kérdés.

Az Új Időkben megjelent képek száma 1902-től növekedett, elsősorban Békei Ödönnek köszönhetően. Békei már 1899-ben adott fel hirdetést a lapban, akkor „fényirdáját”

népszerűsítette. Hirdetésében hangsúlyozza, hogy műterme – mely az Excelsior nevet viselte – elsőrangú „fényképészeti és festészeti műintézet”, melyet elsősorban zene- és színművészeknek ajánlott. Ugyanakkor a hirdetésből kiderül, hogy szinte minden fényképészeti munkát elvállalt, várta az amatőrök megrendeléseit éppúgy, mint az egyesületek és hivatalok felkéréseit.²²⁶ Első képközlései a lapban nem voltak specifikusak, a laptól érkező megrendeléseket elégíthette ki, mint például a magyar evezős-egyletek országos versenyét,²²⁷ vagy a budapesti Eskü-téri híd hídfőjének megerősítési munkálatait.²²⁸ Már az Új Időkben való megjelenésének első évében huszonkét felvétellel szerepel a lap hasábjain, ebben az évben már ő volt a legtöbbet foglalkoztatottabb fényképész Erdély Mór és Kossak József mellett. Felvételei azonban a másik két fotográfushoz viszonyítva jelentéktelenebb témákat dolgoztak fel, és kisebb méretben is jelentek meg. Rendszeresen publikált képeket Budapestről, azonban ezek a felvételek inkább csak zsánerfotók a városról, egyszerű beállítások, melyeket a lap számára készíthetett, mivel technikailag szerényebb kivitelűek, mint a lapban megjelenő Klösz és Erdélyi képek és témájukban is esetlegesek.²²⁹ A rákövetkező években azonban mindezek ellenére Békeire támaszkodott a lap képszerkesztője, hiszen 1903-ban hetvenegy felvételét közölték, a lapban megjelent fotók mintegy fele tőle származott.²³⁰ Tevékenysége 1904-ben csúcsosodott ki, a rákövetkező években viszont egyre kisebb számban jelentek meg Békeitől felvételek, majd 1910-től kezdődően nem közöltek tőle alkotásokat. Azonban 1905-ben már komolyabb szakfényképészi megbízásokat is kapott a

laptól, mint például színházi fotográfiai megbízásokat,²³¹ vagy éppen őt kérték fel a nyolcvanhat éves Görgey Artúr lefényképezésére Görgey visegrádi otthonában.²³²

1902-ben nemcsak Békei kezdte el pályafutását az Új Időknél, hanem Balogh Rudolf is, bár csak egy képet publikált ebben az évben, és bár a rákövetkező években folyamatosan jelen volt a hetilapban fényképeivel, nem számított a gyakran publikáló fotográfusok közé.

1903-ban is mindössze négy felvétellel szerepelt a lap hasábjain. Ugyanakkor a szakirodalom erre a korszakra vonatkozóan Balogh Rudolfot a Vasárnapi Újság fotóriporterének tekinti, s tény, hogy 1904-től Balogh rendszeresen megjelent a Vasárnapi Újság hasábjain. Ha a két hetilapot összevetjük, látható, hogy Balogh először az Új Időkben publikálta képeit (csekély számban) és csak a rákövetkező évtől foglalkoztatta őt a Vasárnapi Újság.²³³ Balogh, ha nem is tartozott az Új Idők munkatársai közé, hiszen szórványos megjelenését nem tekinthetjük úgy, mintha a lap számára rendszeresen készített volna közlésre szánt felvételeket, az Új Időkben egészen 1934-ig folyamatosan publikált. Az 1910-es években megszakadt a hetilappal a kapcsolata, hiszen ebben az évtizedben egyedül 1913-ban közöltek tőle felvételeket.²³⁴ Azonban ekkor sem olyan képek jelentek meg tőle, amelyek az Új Idők számára készültek volna, hiszen az Erzsébet királyné emlékmű tervpályázatára beadott alkotásokat fényképezte, melyek megjelentek a Vasárnapi Újságban is.²³⁵ Balogh Rudolf tevékenységét az Új Időkben úgy értékelhetjük, hogy a más lapoknál dolgozó fotóriporter, az Új Idők kérésére alkalmanként leadott a szerkesztőségbe fényképeket megjelenés céljából, azokban az esetekben, amikor az Új Idők számára nem álltak rendelkezésre képek az általuk foglalkoztatott munkatársaktól.

Az Új Idők, ha nem is olyan gyakorisággal, mint a Vasárnapi Újság, vagy akár Az Érdekes Újság, de megjelentette fotóamatőrök képeit is. Természetesen ezekben az esetekben a műkedvelő fotográfusnak olyan felvétellel kellett rendelkeznie, amely professzionális fényképésztől nem állt rendelkezésre, habár témájukat tekintve ezeknek a képeknek nem feltétlenül kellett illeszkedniük a hetilapban közölt cikkekhez. Példa erre Albertini János (kéményseprő mester) több felvétele, melyek témája nem kapcsolódott a lapszámban megjelent cikkekhez.²³⁶ A hazai fotográfusok mellett az Új Idők igénybevett külföldi képügynökségi felvételeket is. Ezeknek a felvételtípusoknak a megjelenése az 1920-as évekre tehető, mint például az Atlantic képügynökség felvételinek közreadása 1925-ben, és 1926-ban.

1904-ben két olyan fényképész képei is helyet kaptak az Új Időkben, akik elsősorban más lapok számára dolgoztak. Jelfy Gyula, aki a Vasárnapi Újság munkatársaként volt jelen a fotográfiai közéletben, bár őt is, mint Baloghot, csak 1906-tól kezdődően foglalkoztatta rendszeresen a Vasárnapi Újság, noha korábban is jelentek meg ott felvételei, illetve Müllner

János (1870–1925), aki elsősorban az Érdekes Újság megbízásából tevékenykedett ekkoriban.

Müllner azonban Jelfytől eltérően 1904-től rendszeresen publikált az Új Időkben, megjelent felvételei az 1910-es évek legelején érték el azt a számot, mely alapján elmondható, hogy anyagilag is függött a hetilaptól, legalábbis komolyabb bevételt jelentett számára a lapban való megjelenés. 1911-ben 36, 1912-ben 56, 1913-ban 43, míg 1914-ben 48 fényképe jelent meg az Új Időkben, ezzel ezekben az években – Alexi Traján Béla (1873–1918) mellett – a hetilap legtöbbet foglalkoztatott fotóriportere volt.

Müllner a lap számára olyan riportképeket készített, melyek nem egy sorozatban, hanem egyetlen felvétellel illusztrálták a közölni kívánt eseményt, mint például a Baleset a Dunán,²³⁷ vagy a Díszletfestés című felvételinél.²³⁸ Megjegyzendő, hogy Müllner az Új Idők szerkesztősége számára nem adott le szociofotókat, amiről a fotótörténeti kutatások által a legismertebb,²³⁹hanem a mai értelemben vett hagyományos fotóriporteri magatartásnak megfelelően, sokoldalú fotográfusként tudta teljesíteni megbízásait, akár magyarországi várak, ²⁴⁰ akár a Lánchíd átalakításával kapcsolatos munkálatok fényképezésekor. ²⁴¹ Ugyanakkor Müllner egészségi állapota és rossz anyagi helyzete miatt is vonzódott a szociofotó témaköréhez kapcsolható felvételek elkészítéshez – melyet elsősorban a Népszavában jelentetett meg –, hiszen, ahogy pályatársai megjegyezték róla: „... egyike volt azoknak, akik a portré fotográfiáról teljesen az illusztratív fényképészetre tértek át, és elsőrangú riportfelvételekkel látta el a folyóiratokat és a napi sajtót. Kitűnő riporterszeme és tökéletes szaktudása folytán minden aktuális eseményről szinte boszorkányos gyorsasággal szállított illusztrációkat, teljes erkölcsi, de sajnos annál kevesebb anyagi sikerrel. Müllnernek az illusztráció inkább szenvedélye volt, mint kenyérkeresete. (…) Gyenge fizikuma nem bírta az e téren is folyton erősbödött versenyt, sokat betegeskedett és sokat nyomorgott, míg végül az István kórházban halt meg...”²⁴² Az 1910-es évek első felében a lapban való képközlés számát tekintve Müllner egyetlen „vetélytársa” az Új Időknél Alexi Traján Béla volt. Pár év eltéréssel egyidősek voltak és mindketten fiatalon haláloztak el. Alexi két témakört is fényképezett, amelyet Müllner nem, noha ezekre a képekre az Új Idők számára szükség volt.

Az egyik tárgykör a színházi fotográfiák, a másik a sportfotó volt.²⁴³ Főleg a kulturális eseményeket megörökítő felvételeivel a megjelenések számát tekintve megelőzte Müllnert, azonban csupán négy évig tartottak képközlései a hetilapban. Utolsó megjelenése 1915-ben volt az Új Időkben, s pár évvel később meg is halt, ahogy a Vasárnapi Újság hasábjain lévő nekrológból megtudhatjuk: „Alexi Traján Béla fényképész, a «Dicső Lapok» szerkesztője, 46 éves korában [elhunyt], Budapesten.”²⁴⁴