Értekezésemben arra keresem a választ, hogy milyen módon lehet a gyepek tájhasználati változásokból adódó degradációját megelőzni, mérsékelni, illetve hogyan állíthatók helyre a degradált állományok. Az értekezésemben az európai gyepekre általánosan jellemző deg-radációs gradienst elemzem számos gyeptípus vizsgálatával. Az értekezés 2. fejezetében a gyepek regenerációs potenciálját, valamint a degradáció megelőzését és a gyepi specialista fajok állományainak fenntartását elősegítő mechanizmusokat vizsgálom. A degradációs fo-lyamatok visszafordítását célzó alternatív gyepkezelési rendszerek hatékonyságát tesztelem a 3. fejezetben. Végül, a 4. fejezetben erősen degradált mintaterületeken végzett vizsgálataink eredményeit felhasználva elemzem az egykori biodiverzitás helyreállítására szolgáló gyepre-konstrukciós módszerek sikerességét.
A vizsgálatok nagy ismétlésszámú terepi adatokon, több mint 700 kvadrát és közel 1100 fi-tomassza minta elemzésén alapulnak, melyeket száraz- és üde szikes gyepek, löszgyepek, kékperjés láprétek, mezofil kaszálórétek és lejtősztyeppek eltérő módon kezelt és eltérő mér-tékben degradált állományaiban gyűjtöttünk. Emellett az értekezés egyes fejezeteiben a mag-banknak a gyepi élőhelyek regenerációjában betöltött szerepét, valamint a talaj-paraméterek és a talajlakó ízeltlábú együttesek természetvédelmi kezelésekre adott válaszát is vizsgáltam.
A természetvédelmi kezelések hatásainak elemzése során egyrészt vizsgáltam a tájléptékű élőhely-rekonstrukciós projektekben széles körben alkalmazott gyepkezelési és gyeprekonst-rukciós módszerek sikerességét, valamint új módszerek hatékonyságát is teszteltem kontrol-lált terepi körülmények között.
Értekezésemben a gyepi biodiverzitás megőrzésének és helyreállításának lehetőségeit vizsgálom a következő három fejezetben.
2 A kaszálás mint hagyományos gyepkezelés természetvédelmi jelentősége 2.1 A magbank szerepe a kaszálórétek regenerációjában
A felhagyott kaszálókon és legelőkön a cserjésedés, és erdősödés komoly problémát jelent. A fásszárú fajok előretörése csökkenti a gyepi fajok biodiverzitását, valamint jelentősen meg-nehezíti a gyepgazdálkodást. A vizsgálatban arra a természetvédelmi szempontból fontos kérdésre kerestem a választ, hogy az egykori hagyományos kezelés helyreállításával visszaál-lítható-e a kaszálórétek specialista fajainak fajgazdagsága. A kutatásban a magbank regene-rációs potenciálját vizsgáltam kaszált és felhagyott kékperjés lápréteken és mezofil kaszáló-réteken (Valkó et al. 2011).
2.2 Kaszálás és felhagyás hatása a kaszálórétek gyepi specialista fajaira
A kompetítor fűfajok és a fásszárúak visszaszorítása, valamint az avar-felhalmozódás csök-kentése miatt az évente történő kaszálás szükségességét számos tanulmány hangsúlyozza.
A kaszálás hatásai azonban sok esetben fajspecifikusak, így mint minden kezelésnél, a ka-szálás esetében is vannak nyertes és vesztes fajok. A vizsgálatban arra a kérdésre kerestem a választ, hogy vajon a hegyi kaszálórétek növényfajai számára az évenkénti kaszálás-e a legmegfelelőbb természetvédelmi kezelés. A kutatás során két élőhelytípus (kékperjés láprét és mezofil kaszálórét) kaszált és felhagyott állományaiban vizsgáltam a fitomassza fajösszetételét és a gyepi specialista fajok fitomasszáját egy csapadékos és egy száraz évben (Valkó et al. 2012a).
3 Kontrollált égetés mint alternatív gyepkezelési módszer
3.1 A kontrollált égetés alkalmazási lehetőségei és korlátai az európai gyepek természetvédel-mi kezelésében
A kontrollált égetés Észak-Amerikában, Afrikában és Ausztráliában évszázadok óta szerves része a gyepek természetvédelmi kezelésének. Az európai gyepekben eddig csak ritkán és
általában kísérleti jelleggel alkalmazták. A fejezetben a kontrollált égetés európai alkalma-zásával kapcsolatos lehetőségeket és korlátokat vizsgálom, összegezve a kontrollált égetés-sel foglalkozó európai kísérletes vizsgálatokat és gyakorlati tapasztalatokat. Referenciaként a fajkészlet és éghajlat tekintetében az európaihoz leginkább hasonló, észak-amerikai gye-pekben végzett kontrollált égetéses tanulmányokat választottam és azt vizsgáltam, hogy az észak-amerikai tapasztalatokat mennyiben lehet az európai gyepek természetvédelmi keze-lése során alkalmazni (Valkó et al. 2014b).
3.2 Kontrollált égetés hatása szikes gyepek növényzetére és talajlakó ízeltlábú együtteseire A természetvédelmi kezelések tervezésénél fontos, hogy megismerjük a közösségeket alkotó fajok kezelésre adott válaszát, és olyan módszert válasszunk, ami a legtöbb élőlénycsoport számára kedvező és nem veszélyeztet egyetlen ritka, természetvédelmi szempontból értékes fajt sem. Egy kontrollált terepi kísérletben azt teszteltem, hogy alkalmas-e a kontrollált ége-tés a szikes gyepek természetvédelmi kezelésére (Valkó et al. 2016d). A kutatás során a késő őszi nyugalmi időszakban alkalmazott kis léptékű, mozaikos, kontrollált égetés növényzetre és talajlakó ízeltlábú taxonokra gyakorolt hatásait vizsgáltam. Háttérváltozók a talaj para-méterek és a fitomassza mennyisége voltak, mivel ezek fontos szerepet töltenek be a nyílt élőhelyek mikroélőhelyeinek kialakításában.
3.3 Rendszeres kontrollálatlan égetés hatása lejtősztyepprétek specialista fajaira
Közép- és Kelet-Európa számos országában különösen a hegylábi területeken elterjedt gya-korlat a nagy kiterjedésű domboldalak gyepjeinek rendszeres tavaszi égetése. Célom ennek a természetvédelmi szempontból erősen megkérdőjelezhető kontrollálatlan égetési gyakor-latnak a vizsgálata volt. A kutatás során rendszeresen égetett és nem égetett (kontroll) lej-tősztyeppek fitomasszájának fajösszetételét vizsgáltam az Aggteleki Nemzeti Parkban (Valkó et al. 2018b). Ez a mintavételi elrendezés lehetővé teszi, hogy egy széles körben elterjedt, de eddig kevéssé vizsgált égetési gyakorlat hatásait megértsük.
4 Degradált gyepek rekonstrukciója és a gyepi biodiverzitás helyreállítása
4.1 Passzív és aktív gyeprekonstrukció a biodiverzitás és ökoszisztéma szolgáltatások helyre-állítására
A mezőgazdasági termelés világszintű intenzifikációja és az urbanizáció miatt számos tér-ségben jellemző, hogy a kevéssé termékeny talajokon levő szántóterületeket kivonják a mű-velésből. A felhagyott szántók hasznosításának egyik legígéretesebb módja a termőhelynek megfelelő gyepi növényzet helyreállítása. Célom a spontán gyepregeneráció és az aktív gyep-rekonstrukció sikerességének összehasonlítása volt az ökoszisztéma szolgáltatások (gyomok visszaszorítása, fitomassza produkció) és a gyepi biodiverzitás helyreállítása szempontjából.
A vizsgálatban spontán regenerálódó és magvetéssel gyepesített egykori parlagok növény-zetének regenerációját, valamint a gyepesítési módszerek költség-hatékonyságát vetettem össze (Valkó et al. 2016b).
4.2 Spontán gyepregeneráció sikeressége vonalas tájelemek felszámolása során
A kutatás során három szikes gyeptípus spontán regenerációját vizsgáltam lecsapoló csa-tornák betemetését követően. Mivel a rekonstruált területek (betemetett csacsa-tornák) és a re-konstrukció célállapota (környező gyepek) közvetlenül egymás mellett helyezkedtek el, így lehetőség volt a gyepregeneráció sikerességét direkt módon értékelni. Az értékelés szem-pontjai a regenerálódó területek és a céltársulások fajkészletének hasonlósága, az évelő füvek borítása, a gyepi specialista fajok fajgazdagsága és a gyomok borítása voltak. A környező mátrix (csatornát határoló gyeptípus), a célterülettől való távolság és a szukcessziós kor ha-tását vizsgáltam a gyepregeneráció sikerességére tér-idő helyettesítéses módszerrel (Valkó et al. 2017).
4.3 Megtelepedési ablakok – Új módszer a gyepi biodiverzitás helyreállítására, a propagu-lum- és mikroélőhely-limitáltság csökkentésére
A degradált és fajszegény gyepekben a specialista fajok betelepülését egyrészt a zárt gyepta-karó és a felhalmozódott avar okozta mikroélőhely-limitáltság, másrészt a propagulum-li-mitáltság gátolja. Jelen vizsgálatban egy új módszert – a megtelepedési ablakok létrehozását – dolgoztam ki és teszteltem a fajszegény gyepek biodiverzitásának növelésére (Valkó et al.
2016c). A módszer kidolgozását az a kutatási hipotézis motiválta, hogy a vetett füvekből álló gyeptakaró feltörésével a megtelepedési ablakokban csökken a mikroélőhely limitáltság, ami elősegíti a gyepi specialista fajok megtelepedését. A propagulum-limitáltság megszünteté-sére diverz magkeveréket vetettünk a felnyitott megtelepedési ablakokban. A vetett fajok és a gyomok megtelepedési sikerességét az ablak méret, a kezelés és a gyeptípus függvényében értékeltem.
Az értekezésben tárgyalt kutatási eredmények 9 szakcikk és 1 áttekintő tanulmány eredmé-nyein alapulnak, melyek a megjelenésük időrendjében felsorolva a következők.
Valkó, O., Török, P., Tóthmérész, B., Matus, G. 2011: Restoration potential in seed banks of acidic fen and dry-mesophilous meadows: Can restoration be based on local seed banks?
Restoration Ecology 19: 9-15. [IF2011: 1.681]
Valkó, O., Török, P., Matus, G., Tóthmérész, B. 2012: Is regular mowing the most appropriate and cost-effective management maintaining diversity and biomass of target forbs in mountain hay meadows? Flora 207 (4): 303-309. [IF2012: 1.716]
Valkó, O., Török, P., Deák, B., Tóthmérész, B. 2014: Review: Prospects and limitations of prescribed burning as a management tool in European grasslands. Basic and Applied Eco-logy15: 26-33. [IF2014: 1.942]
Valkó, O., Zmihorski, M., Biurrun, I., Loos, J., Labadessa, R., Venn, S. 2016a: Ecology and conservation of steppes and semi-natural grasslands. Hacquetia 15: 5-14.
Valkó, O., Deák, B., Török, P., Kelemen, A., Miglécz, T., Tóth, K., Tóthmérész, B. 2016b:
Abandonment of croplands: problem or chance for grassland restoration? Case studies from Hungary. Ecosystem Health and Sustainability 2 (2): e01208.
Valkó, O., Deák, B., Török, P., Kirmer, A., Tishew, S., Kelemen, A., Tóth, K., Miglécz, T., Radócz, Sz., Sonkoly, J., Tóth, E., Kiss, R., Kapocsi, I., Tóthmérész, B. 2016c: High-diversity sowing in establishment gaps: a promising new tool for enhancing grassland biodiversity.
Tuexenia 36: 359-378. [IF2016: 1.325]
Valkó, O., Deák, B., Magura, T., Török, P., Kelemen, A., Tóth, K., Horváth, R., Nagy, D.D., Debnár, Zs., Zsigrai, Gy., Kapocsi, I., Tóthmérész, B. 2016d: Supporting biodiversity by prescribed burning in grasslands – a multi-taxa approach. Science of the Total Environ-ment 572: 1377-1384. [IF2016: 4.900]
Valkó, O., Deák, B., Török, P., Kelemen, A., Miglécz, T., Tóthmérész, B. 2017: Filling up the gaps - Passive restoration does work on linear landscape scars. Ecological Engineering 102:
501-508. [IF2017: 3.023].
Valkó, O., Venn, S., Zmihorski, M., Biurrun, I., Labadessa, R., Loos, J. (2018a): The challenge of abandonment for the sustainable management of Palaearctic natural and semi-natural grasslands. Hacquetia 17(1): 5-16.
Valkó, O., Kelemen, A., Miglécz, T., Török, P., Deák, B., Tóth, K., Tóth, J.P., Tóthmérész, B. 2018b: Litter removal does not compensate detrimental fire effects on biodiversity in regularly burned semi-natural grasslands. Science of the Total Environment 622-623: 783-789. [IF2017: 4.610]
2 A hagyományos gyepkezelés természetvédelmi jelentősége
2.1 A magbank szerepe a kaszálórétek regenerációjában 2.1.1 BevezetésEurópa fajgazdag hegyi kaszálórétjei általában erdőirtást követően alakultak ki (Leusch-ner & Ellenberg 2017). Fennmaradásukhoz nélkülözhetetlen a rendszeres fitomassza eltávolítás, amit évszázadokon keresztül a hagyományos kaszálás biztosított (Fischer &
Wipf 2002, Zeiter et al. 2006). A 20. század második felétől kezdődően azonban számos hegyvidéki területen jelentősen visszaszorult a külterjes gyepgazdálkodás az állatállo-mány csökkenése, a népesség elvándorlása és elöregedése miatt (Isselstein et al. 2005, Valkó et al. 2018a). Így nagy kiterjedésű egykori kaszálók és legelők művelését hagyták fel Európa-szerte (Stampfli & Zeiter 1999, Diemer et al. 2001, Poschlod et al. 2005).
A hegyi kaszálórétek kiemelkedő biodiverzitás őrzői (Losvik 1999, Stampfli & Zeiter 1999, Ilmarinen et al. 2009), és a növényvilág kisléptékű fajgazdagságának világ-re-kordjai is közép-európai hegyi kaszálókhoz kötődnek (Dengler et al. 2012, Chytrý et al.
2015). Emiatt a hegyi kaszálórétek védelme, és a felhagyott állományok helyreállítása az európai természetvédelem egyik fontos feladata (Dietschi et al. 2007, Smith et al. 2002).
A kaszálóréteken a művelés felhagyása általában a fajgazdagság csökkenését vonja maga után (Bekker et al. 1997, Stampfli & Zeiter 1999, Stammel et al. 2006). A felha-gyást követő avar-felhalmozódás árnyékoló hatása néhány kompetítor fűfaj dominanci-ájához, és a gyepi kísérőfajok eltűnéséhez vezet (Billeter et al. 2007, Köhler et al. 2005, Rudmann-Maurer et al. 2008, Valkó et al. 2009). A felhagyott kaszálókon és legelőkön a cserjésedés, és erdősödés is komoly problémát jelent, csökkentve a gyepi fajok bio-diverzitását, valamint jelentősen megnehezítve a gyepgazdálkodást (Hansson & Fogel-fors 2000). Természetvédelmi szempontból igen fontos kérdés, hogy vajon az egykori hagyományos kezelés helyreállításával visszaállítható-e az egykor jellemző fajkészlet a növényzetben?
A magbank a növényzet regenerációjának fontos komponense (Török et al. 2018), és szukcessziós memóriaként a korábbi stádiumokra jellemző fajokat is őrzi (Koncz et al.
2010). A hosszú távú perzisztens magbankú fajok akár évtizedekkel a degradációt köve-tően is képesek a magbankból regenerálódni (Bakker & Berendse 1999, Rosenthal 2006, Simmering et al. 2006). Ugyanakkor a vizsgálatok többsége azt találta, hogy a gyepi fa-jok többsége nem rendelkezik hosszú távú perzisztens magbankkal (Bossuyt & Honnay 2008, Kiss et al. 2016, Valkó et al. 2014a), így a magbank gyepregenerációban betöltött szerepe kérdéses. A magbank restaurációban betöltött szerepének megítélését tovább nehezíti, hogy a ritkább specialista fajok magbankjáról kevés ismerettel rendelkezünk, ezek a fajok kevésbé reprezentáltak a magbank adatbázisokban (Csontos 2001, Thomp-son et al. 1997).
Kutatásunk során a magbank hegyi kaszálórétek regenerációjában betöltött szerepét vizsgáltuk kékperjés láprétek és mezofil kaszálórétek kaszált és felhagyott állományai-ban. A következő kérdésekre kerestük a választ. (1) A földfelszín feletti vegetáció fajai milyen arányban képeznek magbankot a vizsgált gyeptípusokban? (2) Rendelkeznek-e a gyepi specialista fajok perzisztens magbankkal? (3) Eltérő-e egyazon gyeptípus kaszált és felhagyott állományaiban a magbank sűrűsége és fajösszetétele?
2.1.2 Anyag és módszer Mintaterületek
A mintaterületeket a Zempléni-hegységben található Gyertyánkúti-réteken jelöltük ki Re-géc és Telkibánya között egy 640-720 m tengerszint feletti magasságú platón. A területen az évi középhőmérséklet 7,7°C, az évi csapadékmennyiség 780 mm. Az alapkőzet amfibolban gazdag andezit, amelyen savanyú barna erdőtalaj fejlődött. A réteket gyertyános-tölgyesek és bükkösök, valamint telepített lucfenyvesek veszik körül. A jelenleg mintegy 100 hektár kiterjedésű Gyertyánkúti-rétek feltehetően 18. századi erdőirtások során jöttek létre. A réteket azóta hagyományosan évi egyszeri, július végi – augusztus eleji kézi kaszálással ke-zelték. Sem legeltetés, sem trágyázás nem volt jellemző a réteken. A terület botanikai szem-pontból kiemelten értékes, eddig több mint 350 edényes növényfajt, köztük 40 védett fajt mutattak ki innen (Simon et al. 2007). Az 1960-as évektől kezdve a térségben töredékére csökkent az állatállomány, így a terület művelését fokozatosan felhagyták. A felhagyást vetően a szélterjesztésű pionír fafajok, mint a közönséges nyír (Betula pendula) és a kö-zönséges gyertyán (Carpinus betulus) sűrű fiatal állományai kezdtek felnőni a réteken. Ter-mészetvédők összefogásának köszönhetően 1985-től kezdve az egykori kaszálásos kezelést újrakezdték, a fiatal nyíreseket és gyertyánosokat kivágták (Simon et al. 2007). Jelenleg az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság a terület kezelője.
Mintavételi elrendezés
A területen legnagyobb kiterjedésben előforduló két élőhelytípusban jelöltük ki mintate-rületeinket: az alacsonyabban fekvő, üdébb növényzetű kékperjés lápréteken (Junco-Moli-nion), valamint a magasabban fekvő, szárazabb növényzetű mezofil kaszálóréteken (Cirsio pannonicae-Brachypodion pinnati).
A kékperjés láprétek talaja savanyú kémhatású, pH-ja 4,2-4,3; humusztartalma 7,1-8,6 %.
Előzetes talajvizsgálatok alapján a makroelemek mennyisége 21,7-30,2 mg/kg NH4 – N;
51,0-56,5 mg/kg P2O5-P és 128,0-156,0 mg/kg K2O-K. A kékperjés láprétek domináns faja a nádképű kékperje (Molinia arundinacea).
A mezofil kaszálórétek talaja a kékperjésekhez hasonlóan savanyú kémhatású (pH 4,2-4,4), humusztartalma azonban kisebb (5,5 %). A makroelemek mennyisége 20,4-28,1 mg/kg NH4 – N; 30,0-35,5 mg/kg P2O5-P és 165,0-260,0 mg/kg K2O-K. A mezofil kaszálórétek jellemző egyszikű fajai a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), az erdei nádtippan (Calamag-rostis arundinacea) és a hegyi sás (Carex montana).
Mindkét élőhelytípusból két kaszált és két felhagyott állományt választottunk ki a vizsgálat-hoz. A kaszált állományokban a hagyományos évi egyszeri, késő nyári kézi kaszálást 1993-tól újrakezdték. A felhagyott állományok az 1960-as évektől kezdve egészen vizsgálatunk végéig nem voltak kaszálva.
Minden állományban öt darab 2 m × 2 m-es állandó kvadrátban felmértük az edényes nö-vényfajok százalékos borítását, valamint virágzó hajtásszámát 2004 július végén. A talaj magbankot fúrásos mintavételt követően üvegházi hajtatásos módszerrel vizsgáltuk (Csontos 2007). A kékperjés lápréteken 2005, míg a mezofil kaszálóréteken 2006 kora tavaszán, hóol-vadást követően végeztük a mintavételt. Ennek során talajfúróval kvadrátonként hat furatot vettünk, melyek átmérője 4 cm, mélysége 10 cm volt. A furatokat két vertikális szegmensre bontottuk, így külön vizsgáltuk a 0-5 cm és 5-10 cm mélységű talajrétegek magtartalmát. Az azonos kvadrátból és mélységből származó furatokat a vizsgálat során összevontuk, hogy csökkentsük a minta heterogenitását. A mintákat szitasoron való mosással koncentráltuk ter Heerdt et al. (1996) módszere alapján. A nagyobb lyukbőségű (3 mm) szitán fennmaradtak a nagyobb növényi törmelékek, míg a kisebb lyukbőségű (0,2 mm) szitával az iszapfrakciót
távolítottuk el. Ilyen módon jelentősen csökkentettük a minta térfogatát és ezáltal növeltük a csíráztatás hatékonyságát. A koncentrált mintákat vékony, 3-4 mm-es rétegben sterilizált virágföldet tartalmazó csíráztató ládák felszínére rétegeztük. A csíráztatást fűtetlen üveg-házban, természetes megvilágítás mellett végeztük áprilistól október végéig a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében. A csíranövényeket rendszeresen számoltuk, a határozható egyedeket eltávolítottuk. Mintegy 1600 egyedet átültettünk és addig neveltük őket, amíg a határozó bélyegek kifejlődtek rajtuk. A steril földben maradt esetleges magtartalmat illetve a szélterjesztésű szennyezéseket steril földet tartalmazó csíráztató ládákban monitoroztuk.
Adatfeldolgozás
A füveket és sásokat a fűneműek, míg a kétszikűeket és a nem-fűnemű egyszikűeket (kos-borfélék, liliomfélék, gyékényfélék és nősziromfélék) a dudvaneműek csoportjába soroltuk.
A csíráztatott csomós szittyó (Juncus conglomeratus) és békaszittyó (J. effusus) egyedeket a J. conglomeratus/effusus összefoglaló néven összevontuk, mert az egyedek egy része még két év után sem virágzott a botanikus kerti körülmények között. A virágzó egyedek 90 %-a Juncus conglomeratus volt. A kontroll ládákban is csírázott üvegházi gyomokat és szélter-jesztésű pionír fajokat kizártuk az elemzésből. Néhány csíranövény (az összes egyed 0,3 %-a) elpusztult, mielőtt meg tudtuk volna őket határozni; ezeket is kizártuk az elemzésből.
A növényzetben való előfordulási adatok, valamint a felső és alsó talajréteg csíráztatási ered-ményei alapján elvégeztük a fajok magbank típus besorolását, Csontos (2001) és Thompson et al. (1997) munkái alapján. A kategóriákba soroláskor a következő szempontokat vettük figyelembe. Tranziens magbank típusba soroltuk azokat a fajokat, amelyek vagy nem delkeztek magbankkal, vagy a vegetációban jelen voltak, de csak a felső talajrétegben ren-delkeztek életképes maggal. Rövidtávú perzisztens magbank típusba tartoztak azok a fajok, amelyek a vegetációban jelen voltak, és több életképes magjuk volt a felső talajrétegben, mint az alsóban. A hosszútávú perzisztens kategóriába pedig azok a fajok tartoztak, amelyek csak a magbankból kerültek elő, vagy ha a vegetációban jelen voltak, akkor több életképes magjuk volt az alsó talajrétegben, mint a felsőben. Ezt követően kiszámítottuk a perzisztens magbankkal rendelkező fajok arányát. A besorolást azokra a fajokra végeztük el, amelyek legalább egy gyeptípusban legalább három kvadrátban előfordultak, vagy legalább három csíranövényüket kimutattuk legalább egy gyeptípusból. A maggal nem rendelkező (harasz-tok), illetve üvegházi körülmények között nehezen nevelhető (kosborfélék) fajokat kizártuk a perzisztencia elemzésekből. A vizsgált gyeptípusokra jellemző specialista lágyszárú fajokat tekintettük gyepi specialista fajnak, Grime (1979) és Borhidi (1995) alapján.
A kezelés (kaszálás/felhagyás) és a gyeptípus (kékperjés láprétek/mezofil kaszálórétek) ve-getáció- és magbank jellemzőkre (függő változók) gyakorolt hatásait kétutas varianciaanalí-zissel (ANOVA) elemeztük. Az alábbi függő változókat vizsgáltuk: a vegetáció és magbank össz-fajszáma és a dudvaneműek fajszáma, virágzó fajszám, virágzó dudvanemű fajszám, dudvaneműek virágzó hajtásszáma, csíranövény-szám, csíranövény-szám Juncus spp. nél-kül, dudvaneműek csíranövény száma. A függő változókat logaritmikusan transzformáltuk az ln (x+1) függvényt használva.
A leggyakoribb fajok virágzó hajtásszám és csíranövény-szám értékeit t-teszt segítségével hasonlítottuk össze a kaszált és felhagyott állományokban ln (x+1) transzformált adatokon (Zar 1999). Ezt az elemzést azon fajokra végeztük el, amelyeknek legalább 50 virágzó hajtása volt legalább egy gyeptípusban, vagy legalább 50 csíranövénnyel rendelkeztek legalább egy gyeptípusban.
A két gyeptípus kaszált és felhagyott állományaiban a vegetáció és a magbank fajösszetéte-lét prezencia-abszencia adatokon alapuló NMDS ordinációval, Sørensen hasonlósági függ-vényt alkalmazva vetettük össze (Legendre & Legendre 1998). Spearman rangkorrelációval
vizsgáltuk, hogy van-e összefüggés a vegetációban található virágzó fajok száma és a mag-bank fajgazdagsága, illetve a virágzó dudvaneműek fajszáma és a magmag-bank dudvaneműinek fajgazdagsága között.
2.1.3 Eredmények Vegetáció
Összesen 158 fajt, köztük 32 fűnemű és 126 dudvanemű taxont mutattunk ki a vizsgált gyepekben. A dudvaneműek fajgazdagsága a mezofil kaszálókon nagyobb volt (100 faj), mint a kékperjés lápréteken (80 faj). A fűneműek fajgazdagsága hasonló volt a két gyeptípusban:
a kékperjés lápréteken 25, a mezofil kaszálóréteken 26 fajt találtunk. A két gyeptípus közös fajainak száma 76 volt.
A fajgazdagság, valamint a dudvaneműek fajgazdagsága és virágzó hajtásszáma a kaszált állományokban szignifikánsan nagyobb volt, mint a felhagyott állományokban mindkét gyeptípusban (2.1.1. és 2.1.2. táblázat). A fajgazdagság és a dudvaneműek fajgazdagsága is nagyobb volt a mezofil kaszálóréteken, mint a kékperjés lápréteken (2.1.1. és 2.1.2. táblázat).
A kékperjés lápréteken előforduló 24 leggyakoribb virágzó faj közül hat szignifikánsan több virágot hozott a kaszált állományokban. Ezek a fajok a következők voltak: Briza media
A kékperjés lápréteken előforduló 24 leggyakoribb virágzó faj közül hat szignifikánsan több virágot hozott a kaszált állományokban. Ezek a fajok a következők voltak: Briza media