3. szám. — 213 —— ' 1932
:g:
lásra és a rákbeteség fajaira vetnek világot az den hivatalos közegészségügyi hatóságának a rák- utolsó félszázad rákhalálozási adatai alapján, épp betegség elleni küzdelmét ismerteti.
olyan figyelemreméltó a zárófejezete is, mely Ba- G. G. (Ir.
Könyvtári gyarapodás és forgalom 1931-ben.
Accroissement et mouzement de la biblzothrgue de lOifíce central r hongrois de statistigue ma 1931
Állománya, gyarapodása és használata szem- A könyvtár állományának 1931. évi gyarapo- pontjából kell vizsgálat tárgyává tenni egy könyv— dása csak lényegtelen emelkedést (27 drb.) mutat tárt, ha kulturális jelentőségét kívánjuk ismertetni. az előző évi gyarapodással szemben, mikor is 4.764 A Közp. Statisztikai Hivatal könyvtárának állomá- darabbal gyarapodott könyvtárunk. A multévi gya- nyát és a mult évi gyarapodását minőségi megoszlás lapodás jogcímenkinti megoszlása azonban már szerint az alábbi összeállítás mutatja: lényeges eltolódást mutat a korábbi év adataival szemben. Az 1930. évi 4.764 darabnyi szaporodás megoszlása a fenti jogcímek sorrendjében 166, 1.220, 487, 2.891 volt. Míg tehát 1931—ben könyvtárunk csere és ajándék révén való szaporodása jelentéke—
nyen meghaladta az előző év (: jogeímekben initiat- kozó gyarapodását, addig a tárgyalt évben mind a vétel útján való, mind a kötelespéldány-tölvényen alapuló könyvszerzés eredménye lényegesen kisebb a korábbi év hasonló jogcímeken mutatkozó ered- ményénél. A csere útján való gyarapodás növekvé—
sét a hivatalnak a külföldi társhivatalokkal és tudo- mányos intézetekkel már korábban is fennálló. újab-
kötet füzet egyéb összesen
Álladék 1930 végén 74.231 74.204 17025 165460 Gyarapodás 1931-ben 2.866 1.898 32 4.791 Álladék 1931 végén 77.097 76.097 17.057 170.251 170 ezret meghaladó állományz'tval a könyvtár a fővárosi könyvtárak rangsorában 5. helyen áll, 5 ezer körül mozgó évi gyarapodása is jelentékeny- nek mondhato különösen ha meg;,',ondoljuk hogy ez a gyarapodás magában loglal minden Magyar—
országon előállított irodalmi terméket a tisztán szép—
irodalmiak kivételével, továbbá minden számottevő
külföldi hivatalos statisztikai munkát A könyvtár ban azonban mindjobban kiszélesbített kulturális
állományának minőségi megoszlás szerinti megkülön- kapc—901311! magyarázza, az ajándék-munkák Slámá'
böztete'se csupán a könyvek külső ismérve, leginkább nak emelkedése pedig annak köszönhető. hogy mindterjedelme alapján történik, azért a könyvtár érté— többen és többen veszik igénybe tudományos mun—
kéből mit sem von le az, hogy állományában a kii— kásságuk céljaira külföldön úgy, mint belföldön a tetekkel egyező számban szerepelnek a füzetek, me- hivatal támogatását, mit azután munkásságuk ered- lyek gyakran értékesebbek a terjedelmiik miatt kÖ' menyével — könyviikkel _ honorálnak. Mind a vétel teteknek minősített munkáknál. Az állomány egyéb- útján, mind a kötelespéldány révén való gyarapodás
Mk nevezett anyagát pedig a Slintéu nagyon becses visszaesésének rúgója a súlyosbodott gazdasági hely-
te'rképek és diagrammok, kartagrammok képezik.
zethen keresendő,
Az évi gyarapodást a szerzés jogcíme szerint A könyvtár állományának értéke az 1931. évi részletezni azért látszik helyénvalónak e beszámoló
keretében, mert ez tőlük?-kevésbbé lehetővé teszi a könyvtár gyarapodásának értékelését, különösen ha megjegyezzük, hogy vétel útján jelenleg kizárólag értékes külföldi statisztikai vagy rokontárgyú mun- kát szerez könyvtárunk s míg az ajándék külföldi vagy belföldi vegyes tárgyú munkákkal, a csere pedig túlnyomóan külföldi statisztikai és közgazda—
sági kiadványokkal gyarapítja állományunkat, addig pengőt.
a kötelespéldányok révén való évi gyarapodás ma- A könyvtár 1931. évi forgalmát a következő gában foglalja a Magyarországon előállított teljes oldalon lévő táblázat mutatja be.
gyarapodás folytán 28.098'80 pengővel növekedett, a kötésre fordított 630'45 pengő betudásával pedig a multévi értékgyarapodás 28.729'25 pengő, mely ösz- szeget a könyvtári állomány 1930. év végére a korona árfolyamváltozásainak figyelembevételével kiszámí—
tott értékéhez hozzáadva, kapjuk könyvtárunk állo- mányának 1931. évi december 31-i értékét: 768.078'82
tudományos és szakirodalmat. A könyvtárt tehát összesen 4.725 látogató hasz- Az 1931. évi gyarapodásból esett: nálla, a könyvtár összes forgalma pedig 15.464 kötet volt. A látogatók számában az előző évvel szemben
darab értékben P
vételre _ _ _ _ _ _ 89 1.867'34 ismét meglehetős emelkedést tapasztalhatunk (1930—
cserére _ _ _ _ _ _ 1.475 10115-40 ban a látogatók száma 4.519 volt), a használt köte- ajándékra . , , 602 3524—20 tek száma az 1931. évben a megelőző évvel szemben köteles példanyokra 2.625 12.591'86 azonban visszaesést multat (1930—ban a könyvtári összesen 4_791 game-so forgalom 16.379 köte—tre rúgott). Míg azonban a
3. szám.
—2l4— 1932
Hány napig Az olvasóteremben A könyvtáron kivüli
sys. mm A* W
nyitva? olvasónak kötet zőnek kötet
1. 26 255 1.056 168 470
Il. 23 250 963 146 449
Ill. 25 316 1.276 164 514
IV. 25 293 973 166 367
V. 24 25 1 958 151 345
VI. 24 201 887 130 314
VII?) —— 208 659 121 344
VIIIJ) — 169 578 104 250
IX. 26 239 788 162 437
X. 27 303 980 161 432
XI. 25 252 779 156 532
XII. 25 213 739 146 374
I -Xll. 250 2.950 10.636 1.775 4.828 ll) A könyvtár július és augusztus hónapokban az évi ren- dezési és takarítási munkálatok miatt hivatalosan zárva volt, az Olvasóterem használata azonban meg volt engedve és a könyv- kiadás sem szünetelt.
használt könyvek számában mutatkozó csökkenés—
nek semmi jelentőséget nem tulajdonithatunk, addig a látogatók számának ismételt növekedésében a sta—
tisztika iránti érdeklődés fokozódását könyvelhet- jük el. Sajnálattal állapíthatjuk meg azonban e he- lyütt azt, hogy dacára annak, hogy könyvtárunk látogatóinak száma az utóbbi időben évről-évre nö—
vekszik, a könyvtár kapacitasán messze alulmaradó mértékben van még mindig kihasználva. Könyvtá- runk állományában rejlő kultúrlehetőségek kellő ki nem használásának oka egyrészt könyvtárunk perife—
riális fekvése, másrészt az, hogy tátogatóinknak véte! útján beszerezhető külföldi munkák iránt tá—
masztott igényeit rendszerint nem áll módunkban
kielégiteni. G. G. dr.
A M. kir. Központi Statisztikai Hivatal könyvtárába érkezett munkák.
Ouvrayes awivés a la bibliothegue de ll0ffice central royal hongrois de statisiigue.
Nemzetközi vonatkozású művek és elméleti munkák. (Publications dyinte'rét international et de théorie générale.) Mérnorandum on commercial banks, 1913/1929. League of Nations. Geneva.
Taxation of foreign and national entreprises in France, Germany, Spain, the United Kingdom
and the United States of America. League of Nations.
Geneva. 1932.
Travaux préliminaires de IJOIfice central des transports internationaux par chemins de fer en vue de la révision de la C. I. M. et de la C. I. V.
Office central. Berne. 1931.
International cotton statistics, 1931/2. Inter- national federation of master cotton spinners' and manufacturersi associations. Manchester.
La sécurité dans la production et Putilisation de I'acétyle'ne. Bureau international du travail. Ge—
neve. 1931. (Études et documents. F/ö.)
Revision partielle de la convention concernant la protection des travailleurs occupés au chargement ou au déchargement des bateaua: contre les accidents.
Conférence internationale du travail. 16. Session Geneve, avril 1932. Rapport IV. Bureau international du travail. Geneve.
Hygiéne du travail. Encyclope'die dihygiéne, de pathologie et dlassistance sociale, envisagées au point de vue du travail, de liindustrie et des professions.
Faso, 288/292. Bureau international du travail.
Geneve.
Bibliographie dihyyiéne industrielle. V/4. (Dé- rembre 1931.) Bureau international du travail.
Geneve.
Magyarország. (Hongrie.) -— Situation finan—
ciöre en Hongrie pendant lc dernier trimestre de 1931. Société (les Nations. Geneve.
Kemény—Vágó: Die Volkswirtschaft 1031. 277 l. Budapest. 1932.
Budapest székesfőváros statisztikai évkönyve.
XIX. évf. (193l.i Szerk. lllyefalvi I. Lajos. Kiadja Budapest székesfőváros statisztikai hivatala. Buda—
pest
A, sziűliszhalandósáy Budapesten és néhány európai városban. Kiadja Budapest székesfőváros statisztikai hivatala. Budapest.
Laky Dezső dr.: A kereskedők szociális és gaz—
U ngarns,
dasági viszonyai Budapesten. Kiadja Budapest szé- kesfőváros statisztikai hivatal—a. 386 1. Budapest.
(Statisztikai Közlemények. til/IV.)
Szél Tivadar dr.: A házasságok termékenyséye Budapesten. Kiadja Budapest székesfőváros statisz—
tikai hivatala. 325 1. Budapest. (Statisztikai Közle- mények. 60/11.)
Szőnyi Gyula dr.: A fővárosi hitelintézetek. 189 l. Kiadja Budapest székesfőváros statisztikai hiva- tala. Budapest. 1931. (Statisztikai Közlemények.
til/III.)
Csorna Kálmán dr.: A szegénygondozús Buda—
pesten. 247 ]. Kiadja Budapest székesfőváros sta—
tisztikai hivatala. Budapest. (Statisztikai Közlemé- nyek. 62/1.)
Hacker Ervin dr.: Budapest hatása a krimina- Iitásra. 70 1. Kiadja Budapest székesfőváros statisz- tikai hivatala. Budapest. 1930. (Statisztikai Közlemé—
nyek. 62/11.) —
Török István dr.: A budapesti részvénytársasá- gok pénzügyi viszonyainak alakulása. 180 l. Kiadja Budapest székesfőváros statisztikai hivatala. Buda- pest. 1930. (Statisztikai Közlemények. ti?/Ill.)
Áfra Nagy János dr.: Az írástudatlanolc Buda—
pesten. 187 !. Kiadja Budapest székesfőváros sta—
tisztikai hivatala. Budapest. (Statisztikai Közlemé-
nyek. 63/1.)
Budapest székesfőváros vásár— és vásárcsarno- kainak évkönyve, 1928/1930. Kiadja Budapest szé- kesfőváros vásár— és vásárcsarnokainak igazgató—
sága. Budapest.
Amerikai Egyesült Államok. (États—Unis.) ——
Statistical abstract of the United States, 1931. Bureau of foreign and domestic commerce. Washington.
Fifteenth ccnsus of the United States, 1930. ].
Population. Number and distribution of inhahitants.
Bureau of the census. Washington.
Commerce yearbook, 1931. II. Foreign countries.
Bureau of foreign and domestic commerce.
Washington.
Report of the city auditor of the receipts and expenditures of the city of Boston and the County of Suffolk Commonwealth of Massachusetts, 1930, Auditing department. Boston.