A teljesítőképesség alakulása és kihasználása az építőanyagiparban 1945–1955 között

MÁRFAI ÁRPÁD:

A TELJESlTÖKÉPESSÉG ALAKULÁSA

ÉS KIHASZNÁLÁSA AZ ÉPíTÖANYAGIPARBAN 1945— 1955 KÖZÖTT

A magyar építőipar az elmúlt évtized során gyökeres változáson ment keresztül. Megnövekedtek feladatai az építőipar államosítása nyomán meg— ; szűnt szétaprózott kisipari jellege, átalakultak, korszerűbbé váltak munka— ' módszerei. Megváltozott termelésének belső összetétele is. A nagyipari létesítmények új szerkezeti megoldásai, a gépesítés bevezetése és egyre szélesebb körben való alkalmazása, új utakat nyitott meg az építkezések

tervezése, kivitelezése területén. Az építőipar szervezeti és műszaki át—

alakulása természetesen nagy mértékben függött attól, hogy az építőanyag—r ipar mennyiben tudott e fejlődési követelményekkel lépést tartani.

E szempontból áttekintve az 1945 óta eltelt évtizedet feltétlenül fog—

lalkozni kell azokkal a főbb eredményekkel, amelyek az építőanyagipar fejlődését jellemzik. Az első ötéves terv Végére a teljes építőanyagipari termelés 1938—hoz viszonyítva 3,3—szorosára növekedett. A 2 milliárd forin—, tot megközelítő építőanyagipari beruházások nemcsak a jelentős termelés- növekedést tették lehetővé, hanem összetételében megváltoztatták a terme—

lést (előregyártás) és számos helyen korszerűbbé tették azt (bánya-, belső szállítás gépesítése, villamosítás, új gazdaságosabb gyártási eljárások, mint például az aknakemencés mész— és klinkerégetés stb.). Számos — alább is—

mertetendő — körülmény játszott közre abban, hogy mindezek ellenére az építőipar helyenként és időnként nem tudott kellően támaszkodni az építő—_

anyagiparra .

A megfelelő építőanyagipari bázis hiánya nagyrészt a háború előtti és háború alatti állapotok következménye. A kisipari termelési módszerek az 1945 előtti építőanyagiparra éppen úgy jellemzők voltak, mint az építő—

iparra. 1938-ban például a teljes építőanyagipari termelés közel 60 százalé—

kát képviselő iparágakban (kőbányászat, tégla— és cserépipar, beton— és ce—

mentáruipar) az egy működő üzemre jutó munkáslétsza'm nem érte el az 50 főt. Ezen belül egyes iparágakban, ahol a technológiai követelmények nem tették feltétlenül szükségessé a gépi berendezések alkalmazását, a helyzet még ennél is kedvezőtlenebb volt. Például a tégla— és cserépiparban —, ahol az égetett tégla 37 százalékát még 1938-ban is teljesen kézi erővel termel- ték —-—— az egy üzemre jutó átlagos munkáslétszám csak 40, a beton— és ce—

mentáruiparban pedig 34 fő volt.

630 MARFAI ÁRPAI

A szénbányákkal szorosan összefonódott cement—, üvegipari, finom—

és durvakerámiai nagyüzemekre viszont a konjunkturális kiszolgáltatottság nyomta rá a bélyegét. Ezek a vállalatok ugyanis az egyéb célra fel nem használható, rossz minőségű szeneket hasznosították, és így lényegében a szénpiac alakulása miatt szükségessé vált tőkeátcsoportosítások eszközéül szolgáltak.

A háború alatt az építőanyagipar rendkívül nagy károkat szenvedett:

a kő—, föld—, agyag—, cement- és üvegiparcsoportba tartozó gyárak 86,3 szá—

zaléka sérült meg olyannyira, hogy a gyárak 42,3 százalékának termelő—

képessége több mint 50 százalékkal csökkent.

Az építőanyagipar egyes ágainak emlitett melléküzem jellege, a há—

ború alatti túlterhelés, valamint a háborús károk következtében az építő—

anyagipari termelést a háború után túlnyomórészt elavult, erősen megron—

gálódott gépi berendezéssel kellett megindítani.

*

A második világháború óta eltelt tíz évet az építőanyagipar teljesítő—

[képességének növekedése és a kapacitások kihasználása szempontjából több

— szakaszra lehet elkülöníteni. —

* Az építőanyagiparban a felszabadulás utáni első években, 1945—től 1949—ig, lényegében az üzemek újjáépítése folyt. Ekkor még jelentős ki—

használatlan kapacitások álltak rendelkezésre.

Az első ötéves terv megindulásától 1953—ig terjedő időszakban az épitő—

ipari igények rohamos növekedése miatt szükségessé vált kapacitásbővítést az építőanyagipari beruházások mind kevésbé tudták biztosítani. Ennek kö—

vetkeztében évről évre fokozódott a, régi berendezések túlterhelése, ami a berendezések erős elhasználódását idézte elő. A túlzott kapacitás—igénybe—

vétel a termelés gazdaságosságára káros hatással volt.

Az 1953—1954. években a termelési eszközöket előállító építőanyag—

ipari ágakban a beruházások jelentősen csökkentek. A lakosság részére ter—

melő finomkerámia— és üvegiparban viszont a beruházási tevékenység fo—

kozódott. Az előző évek túlfeszített üzemmenete, a felújítások és karbantar—

tások elhanyagolása miatt azonban a berendezések teljesítőképessége álta—

lában csökkent.

1955—ben több —— eredetileg a korábbi évekre tervezett —— építőanyag—

ipari beruházás is befejeződött, ami egyes iparágakban a kapacitást ugrás- szerűen növelte. Ez a kapacitás—növekedés, valamint az építőipari termelés lassúbb növekedése lehetővé tette a berendezések újabb túlterhelésének et—

kerülését.

Mielőtt az egyes időszakokról mondottakat részleteiben vizsgálnánk, röviden ismertetjük az építőanyagipar 1945 előtti helyzetét;

A két világháború közti évtizedekben az építőanyagipar kapacitása túl—

méretezett volt. Ennek oka részben az volt, hogy a 40—50 évvel ezelőtt ala—

pított, Magyarország háború előtti területének szükségleteire termelő üze——

mek döntő többsége a jelenlegi országhatárokon belül létesült. Az első világ—

háború utáni kisebb országterület aránytalanul magas építőanyagipari kapa——

citással rendelkezett. Hozzájárult az igényeket meghaladó kapacitás kiala—

kulásához, hogy az időszakonkénti gazdasági fellendülés ideje alatt számos, kézműipari módszerekkel dolgozó kisüzem keletkezett.

A teljesítőképesség túlméretezettségét mutatják az üzemleállítások is, 1935-ben például az összes ipartelepek közül a mészégető ipar üzemeinek

A 'l'IZLJESlTCKÉPESSÉG ALAKULASA AZ ÉPI'IUANYAGIPARBAN 631

24, a kőbányák 14, a tégla- és cserépipari üzemek 15, a beton— és cement—

náruipari üzemek 10 százaléka volt üzemen kívül.

s A cementiparban uralkodó kapacitáskihasználatlanságra jellemző, hogy a termelést egyik évről a másikra -— számottevő beruházások nélkül is -——

. fokozni tudták. (A cementipar teljesítőképessége a két világháború között lényegében egyetlen forgókemencével bővült.) A kihasználatlan kapacitások igénybevételéből származó gyors termelésnövekedésre jellemző, hogy bauxit— és portlandcementből 1936-ban 315 040, 1937-ben 392 680, 1941—ben pedig már 669 330 tonnát termeltek. Ez a cementiparban —— de az építőanyag-

ipar egyéb ágaiban is —-—— tapasztalható termelésemelkedés az 1930—as évek második felében megkezdődött, jelentős építőipari konjunktúra eredménye volt. Az építési tevékenység fokozódásának hatására 1942—1943-ig az építő—

anyagipari termelés is évről évre szinte ugrásszerűen növekedett, ami a ren—

delkezésre álló, kihasználatlan kapacitások igénybevétele által vált lehetsé—

gessé. Az épitőanyagiparban általában az 1940—1943—as években volt a leg- nagyobb —— megközelítően maximális —— a kapacitáskihasználás. 1943 után a termelés az egész építőanyagiparban jelentősen visszaesett és a háborús események hatására 1945—ben a mélypontig süllyedt.

Az épitőanyagipar helyzete 1945—1049. években

A legfontosabb építőanyagípari termékek termelése 1938 és 1949 kö—

zött a következőképpen alakult:

Néhány fontosabb épitőanyagipan' cikk termelése

1910. évi termelés az

Cikk 1988. 19 IZ—ngfkfi'

évi termelés százalékában i

l

Égetett tégla ... (n,:x 405

Égotett cserép ... 132,l ( 612

Cement ... mas ; 100,4

Égetett mész ... 121,4 9645 Beton, vasbeton ... 1653 E 1493 Húzott üveg ... 1602 923 Öblös üveg ... 122.1 ; 645

Kőbányászati termékek. . . 82,2 § 72,8 Porcelán— ós kőedény . . . . 1209 ; 763

Y Az 1938. évi területre vonatkozó adatok alapján

Az építőanyagipar legtöbb ágában az 1949. évi termelés lényegesen

meghaladta az 1938. évi színvonalat, de —— a beton és a vasbeton, valamint a cement kivételével —— nem érte el a háború alatti eredményeket. Ennek magyarázata, hogy az újjáépítési terv alacsonyabb követelményeket támasz—

tott az építőanyagiparral szemben, mint a háború alatti építőipari konjunk—

túra. Hozzájárult ehhez természetesen az is, hogy egyes iparágakban a há—

borús károk helyreállítása, az üzemek újjáépítése még 1949—ben sem feje—

ződött be.

Az egész építőanyagiparra általánosságban érvényes fenti megállapitá—

sok azonban az egyes iparágak sajátosságainak megfelelően némi különbö—

zőséget mutatnak.

632 MARFAI Ain—Aa

A telepített üzemekben előállított beton és vasbeton mennyisége 1949—

ben közel 50 százalékkal haladta meg a háború alatti legmagasabb termelést és ennél is nagyobb mértékű az 1938—hoz viszonyított emelkedés. Mindezt kizárólag az 1947—1948—ban megindult, és 1949—ben már jelentős tényezővé vált magas— és mélyépítőipari előgyártás eredményezte. A hagyományos V beton és vasbeton termékeket előállító beton- és cementáruipari üzemek többsége ugyanis az 1949—1950. évi államosításokig részben egyáltalán nem működött, részben pedig csökkentett kapacitáskihasználással dolgozott.

A háborús épületkárok jellege is nagymértékben befolyásolta azt, hogy a teljesítőképesség helyreállítása és a kapacitások kihasználása helyenként gyorsabb ütemű, illetve nagyobb mértékű volt. Az elszenvedett üvegkárok például szükségessé tették a húzott (tábla—) üveg termelés gyorsabb növelé—

sét. (1949—ben már 60 százalékkal termeltek többet e cikkből, mint 1938—

ban, amikor is a termelés kizárólag az új építkezések igényeit és a szokásos törések pótlását szolgálta.)

Ugyancsak az épületkárok tették szükségessé a kötőanyag— (mész, ce—

ment) termelőkapacitásnak korábbi helyreállítását. Ez 1949—re lényegé—

ben meg is történt, a cementtermelés ebben az évben már elérte, az égetett mész termelés pedig megközelítette a háború alatti színvonalat. Nagymér—

tékben elősegítette a cementipar kapacitásának gyors helyreállítását az is, hogy a termelést néhány nagyvállalat szolgáltatta és ezeknek újjáépítése vi—

szonylag könnyebb feladatot jelentett, mint például a szétszórtan telepitett tégla- és cserépipari kisüzemeké.

A húzott üveget, az égetett meszet, és a cementet előállító üzemek helyreállításával és üzembehelyezésével az újjáépítés igényeit e cikkekből az építőanyagipar ki tudta elégíteni, az égetett cseréptermelés azonban az 1938-hoz viszonyított, 32,1 százalékos növekedés ellenére is kevésnek bizo—

nyult. Égetett cserépből még 1949—ben is egyharmaddal termeltek keveseb- bet, mint az 1942—1943. években. A tetőhéjazatokban elszenvedett háborús károk kijavítása ezért az azbesztcement tetőfedő pala gyártást terhelte, ennél az IMO—hez viszonyított termelés 1949—ben elérte a 93,1 százalékot.

Az 1949. évi téglatermelés mind a háború előtti, mind a háború alatti évekhez viszonyítva elmaradt. Ez annak volt a következménye, hogy az igen kiterjedt vállalati hálózattal rendelkező tégla- és cserépipar a háborús cselekmények következtében berendezéseinek közel 30 százalékát vesztette el. Ezért —- eltérően az építőanyagipar egyéb ágaitól —— a tégla— és cserép- iparban az üzemek újjáépítése és a korábban leállított üzemek újraindítása 1949—re nem fejeződött be, hanem áthúzódott az ötéves terv első éveire is.

Szembetűnően alacsony volt a háború alatti színvonalhoz viszonyított termelés a fogyasztási cikkeket (öblösüveg—, porcelán-, és kőedénytermé—

kek) gyártó iparágakban, és a túlnyomórészt mélyépítési célokat szolgáló kőbányászatban.

A hároméves terv végén az építőanyagipar kapacitáSának igénybevétele tehát nem volt teljes. Valamennyi iparágban rendelkeztek olyan tartalékok- kal, amelyek —— az 1949—ig megvalósult és 1950-től üzembehelyezett új ka—

pacitásokkal együtt -— 1951—ig biztosították a termelés emelésének lehetősé—

gét, illetve az építőipar igényeinek kielégítését. A tartalékok természetesen iparáganként és iparágon belül is nagyságrendileg lényeges eltérést mutat- nak. (így például a mész- és cementipar az ötéves terv kezdetekor már el—

érte háború alatti teljesítőképességét, az egyéb iparágak ugyanebben az időben viszont még számottevő szabad kapacitással rendelkeztek.)

A TELJESI'DUKÉPESSÉG ALAKULASA AZ ÉPITÖiANYAGlPARBAN 633

Az építőanyagipar helyzete 1950—1953. években

Az ötéves terv kezdetekor az építőanyagipar valamennyi ágában ren—

delkezésre állottak a termelés növelésének kedvező lehetőségei. A meglevő, de üzemen kívül álló berendezések megindítása, valamint a nem teljes kae pacitással dolgozó berendezések teljesítményének növelése nem igényelt nagyobb beruházásokat. A teljesítőképesség helyreállítása a meglevő beren——

dezések felújításával is lehetséges volt. Mindez lehetővé tette a termelés gyors, zavartalan emelkedését. Égetett téglából például az 1949. évi, 388,6 millió darabbal szemben 1950—ben 796,0 milló darabot termeltek; a cement—

termelés 551 800 tonnáról 797 100 tonnára, az égetett mész termelése 226 200 tonnáról 313 400 tonnára emelkedett. Nagyarányú volt a termelés növekedése a közszükségleti cikkeket előállító építőanyagiparágakban is (például a finomkerámiaipar termelése egy év alatt — változatlan árakon

számolva —- 69,3 százalékkal növekedett).

A fent említett lehetőségeket azonban 1950—ben, egyes üzemekben pe—

dig 1951—ben túlnyomórészt igénybevették. Ettől az időponttól kezdve a ter—

melés további növelése már költségesebb és elsősorban gépi beruházást igé—

nyelt. A gépipar azonban kapacitásának túlterheltsége miatt az építőanyag-—

ipar szükségleteit, főleg aprítógépek és szállítóberendezések tekintetében nem tudta kielégiteni.

Míg az építőanyagipar kapacitásnövekedését a gépi és helyenként az épí—

tőipari beruházások elmaradása hátráltatta, addig az építőipar — munkás-—

létszámának évről évre való jelentős növelésével —- termelését sokkal nam gyobb mértékben tudta fokozni. Az építőanyagipar fejlődése mindinkább elw maradt az építőiparétól.

Az építőipar és néhány fontosabb építőanyag termelésének alakulása

1950. ! 1951. ! 1952.

Megnevezis

§ évi termelés az 1949. évi százalékában

Kívitelező építőipar összesen ... 1 190,6 263,9 339,8

! l ]

cement ... l44,5 171,9 191,6

A fontosabb égetett mész ... 138,5 158,8 180,l

építőanyag- égetett cserép ... 85,6 82,4 87,5 ipari ter- egészségügyi kőedény . . . 103,5 l44,6 l52,2

mékek beton és vasbeton ... 2445 1 384,6 501,2

égetett. tégla ... 2043 ! 223,2 282,9

Legsúlyosabban a cementtermelés lassú növekedése érintette az építő—

ipart. Az 1950—1952. években túlsúlyban levő ipari építkezések és az előre- gyártás volumenének rohamos emelkedése elsősorban mind több cemen—

tet igényelt.,A fokozott igényekre jellemző, hogy bár 1949-ben már elérte

a háború alatti legmagasabb szintet és azt 1950—re 44,5 százalékkal, haladta

túl, mégsem tudta kielégíteni az építőipar szükségleteit. Az építőipar azon—.

ban nemcsak cementellátási zavarokkal küzdött. Égetett mészből, tetőhéjae * ' zati anyagokból és számos egyéb cikkből sem volt kielégítő az ellátás, ép—

pen az építőanyagipari kapacitás lassú fejlődése miatt.

;

634 MÁRFAI nem

Külön kell foglalkoznunk az égetett tégla, valamint az előregyártott beton— és vasbetontermelés alakulásával, mivel e cikkeknél a vizsgált idő—

szakban bekövetkezett kapacitásnövekedés mértéke az előzőkben elmondot—

takkal ellentétes. Utaltunk már arra, hogy az építőanyagipar egyik ágában sem volt olyan túlméretezett kapacitás, mint a tégla— és cserépiparban. A kihasználatlan kapacitások igénybevétele 1950-ig az építőipari termelés emelkedésénél is gyorsabb ütemben következett be, de még az 1951. évi termelésnövekedés is túlnyomórészt e forrásból táplálkozott. Az 1951—rői 1952—re történt további jelentős kapacitásnövekedést pedig az tette lehetővé hogy az ötéves terv első három évében a tégla— és cserépipar —— az egyéb 'iparágakhoz viszonyítva —-——- aránytalanul magasan részesedett a megvalósult összes építőanyagipari beruházásokból. Mindezek eredményeképpen az ége- tett téglatermelés 1952—re —— 1949-hez viszonyitva —— közel háromszorosára emelkedett és így lényegében követte az építőipari termelés növekedését.

Az előregyártás növekedése 1949 után tovább folytatódott, főleg új előregyártó üzemek létesítése és a meglevő üzemek kapacitásának növelése következtében.

Említettük, hogy az épitőanyagipari termelés elégtelen növekedése miatt az építkezések épitőanyaggal való ellátása évről évre romlott. A hely—

zet átmeneti javítása érdekében 1951. év végétől kezdve mind nagyobb mér- tékű volt az építőanyagipari berendezések igénybevétele. 1952—ben és 1953—

ban ez már nem egyszer zavarokat idézett elő a termelésben. Nem kívánunk foglalkozni ennek valamennyi következményével, csak a két legfontosabb munkaművelet —— a nyersanyagkitermelés és a feldolgozás —— legjellemzőbb

* eseteit említjük.

A berendezések túlterhelése —— az előzőkben már ismertetett okok miatt —-— a mész— és cementiparban volt a legnagyobb. A folyamatos terme—

lés zavartalanságát biztosító karbantartási munkák valamennyi üzemben és

üzemrészben eléggé háttérbe szorultak. '

Gyakran a műszaki szempontok megsértése árán átmenetileg elért tel—

jesítőképességemelés károkat okozott a berendezésekben, de kedvezőtlenül befolyásolta a maximális igénybevétel utáni évek termelését is, hiszen a ke—

menceköpeny—cserék és a hasonló jellegű munkák huzamosabb ideig tartó felújításokat tettek szükségessé. A termelés elsődleges szempontjai miatt a karbantartási munkákat nemcsak a gépi berendezéseknél hanyagolták el. A tégla— és cserépiparban, de az egyéb bányan'iűvelést folytató iparágakban is nem fordítottak kellő figyelmet a bányák állapotára, mivel a meddő eltávo—

iítását nem egy helyen 1952-ig évről évre a szükségesnél kisebb mértékben végezték el. Ezért 1953—ban és 1954—ben aránytalanul megnövekedtek a meddő eltávolításával kapcsolatos munkák.

A meddő eltávolításához igénybevett nagylétszámú munkaerőt a pro—

duktív jellegű munkáktól kellett elvonni. Ezáltal azonban biztosították.

hogy a következő években a meddő eltávolítására _— rendezettebb bánya—

viszonyok között —— már kevesebb munkát kellett fordítani (például 1955—

ben a meddő mennyisége 100 000 köbméter-rel, részaránya pedig 20,7 szá—zal—

lekra csökkent).

A teljesítőképességnek e túlzott igénybevétele a termelés gazdaságos—

ságát is kedvezőtlenül befolyásolta. Ennek számos megnyilvánulási formááa közül csak néhány főbb kérdéssel kívánunk foglalkozni.

A TELJESÉ'YÓ—KÉPESSEG ALAKULASA AZ ÉPI'DÓANYAGIPARBAN 635

1. Az optimális hatásfokot meghaladó terhelés növelte az anyagfelhasz- nálást, ami különösen a tüzelőanyagoknál volt aránytalanul magas. Vizsgál—

juk meg például, hogy egy klinkerégető forgókemence fokozódó terhelése az égetéshez felhasznált szén porveszteségére milyen hatást gyakorol:

A kemenceterhelés hatása a szénporveszteségre (optimális hatásfok : 100)

Kemenceterheléa ... ! 100,0 ; 106,5 * l 1 3,0 1 ll9,6 * l26,l

(

Porveszteség ... 100,0 150,0 225,0 325,0 [ 550,0

Az igénybevétel 25 százalékot alig meghaladó növekedése mellett a porveszteség tehát öt és félszeresére emelkedik. Más forgókemencéken vég—

zett megfigyelések hasonló kedvezőtlen eredményt mutatnak. A tüzelőanya—

gokon kivül növekedett az egyéb anyagok felhasználása is. Például a ke—

mencék erős igénybevétele miatt 1953—ban 130 tonnával több magnezit—

tégla tűzállóanyagot használt fel a cementipar.

2. A berendezések túlterhelése is hozzájárult ahhoz, hogy a munka ter—

melékenysége 1952 után nem emelkedett. Az a körülmény ugyanis, hogy a teljes építőanyagipari termelés 1953—ra 1949-hez viszonyítva 171,1 százalék—

kal, a gépek 1000 kilowattban számított teljesítőképessége egyidejűleg vi—

szont csak 64,0 százalékkal emelkedett, a munkáslétszám felduzzasztását, il—

letve a gépi termelés részarányának nagyfokú csökkenését vonta maga után.

Igy többek között a bányatermelés gépesítettségének részaránya a tégla- és cserépiparban 1951-ről 1953—ra 33,4 százalékról 25,9 százalékra, a mész-, cementiparban pedig 1951 és 1952 között 36,6 százalékról 285 százalékra csökkent. Azt, hogy a termelékenység csökkenését jórészt a kézi termelés arányának növekedése idézte elő, jól szemlélteti, hogy mig az anyagigényes iparágakban a termelékenység állandóan növekedett, a tégla—, cserép—, mész—, cementiparban, valamint a kő-, kavicsbányászatban 1951 és 1953 kö- zött nincs fejlődés, sőt 1952—ről 1953—ra általában visszaesés tapasztalható.

3. A raktár— és tárolóhelyiségek befogadóképessége az ugrásszerűen nö—

vekvő termeléssel nem tudott lépést tartani. Kellő számú szárítószin hiá—

nyában a tégla— és cserépiparban 1951—1953—ban összesen több millió fo—

rint értéket képviselő nyerstégla ment tönkre, esőzések, elemi károk követ—

keztében. De számottevő veszteségeket okozott ugyanez a körülmény az építőanyagipar jóformán valamennyi termelési ágában.

$

A fentiekben megvizsgáltuk az építőipar és az építőanyagipar fejlődé- sének eltérő mértékét. Foglalkoztunk az ebből következő túlzott kapacitás—

igénybevétellel és ennek hatásaival. Említettük, hogy a termelés növelé- sének lehetőségei az építőiparban és az épitőanyagiparban merőben eltér—

nek egymástól és hogy e különbözőség az építőanyagipart eleve hátrányos helyzetbe hozta. Emellett követtünk el hibákat a beruházások terén is.

Az épitőanyagipar 1950—1953 közötti fejlődésének képe sok tekintetben nem kedvező. De ugyanakkor említést kell tennünk ———- ha csak vázlatosan is ———- azokról az eredményekről, amelyeket az épitőanyagipar valamennyi ágában a termelés és a műszaki szinvonal emelése terén elértek. Megkezdő—

636 — X " MARFAI ÁRPÁD

elött és helyenként jelentősen előrehaladt a legnehezebb fizikai munkák gépesítése, különösen a bányamunkáknál és a belső szállítási műveleteknél.

Több termék esetében lényegesen lerövidült a gyártási idő, ami lehetővé tette a berendezések jobb kihasználását és ezáltal a többtermelést (gőzöléses érlelés a beton— és cementárú iparban, műszárítás a téglaiparban stb.). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezek az eredmények a legtöbb esetben csak enyhíteni tudták a következőkben tárgyalt nehézségeket. Például a feszített . tervek számos, beruházások nélkül is elérhető kapacitásnövelő lehetőséget, belső tartalékokat tártak fel (gyorségetés, a szűk keresztmetszetet képez"

berendezések jobb kihasználása stb.) Az új termelési módszerek azonban a beruházásokkal létre nem hozott kapacitásnövekedést teljes egészében pó—i tolni nem tudták.

Az 1945—ben rendelkezésre állott, és az azt követő években helyreállí—

tott építőanyagipari üzemek még a háború előtti építőipar jellegének felel—

tek meg. A háború előtt az ipari építkezések csekély mértékben részesedm tek a teljes építőipari tevékenységből. Közismert az ipari építkezések erős Cementigényessége. Éppen ezért az 1000 darab téglára jutó comenttermelés mutatója általában kifejezi az összes építőipari tevékenységen belül az ipari építkezések súlyát.

1000 darab téglára jutó cementtermelés (tonna) 1938—ban

Magyarország ... 0,5 ' Anglia ... 1,0

Dánia ... 1 ,5 Franciaország ... 1,2

Az a tény, hogy nálunk 1938—ban 1000 darab előállított téglára mind—

össze fél tonna cementtermelés jutott, a téglából való építési módszerek túl—

súlyáról, illetve az ipari építési beruházások alacsony volumenéről tanús—

kodik. Ennek a túlnyomóan lakóházépítési célt szolgáló építőanyagiparnak

— az iparosítást fő célul kitűző, az első ötéves tervhez alkalmazkodó —— át- alakítása igen nagy feladatot jelentett.

Számos tényező játszott közre abban, hogy e feladat nem minden te- kintetben valósult meg. Az előkészítés hiánya, és a beruházások anyagi for- rásainak elégtelen volta megnehezítette és időbelileg hátráltatta az átala—

kulást. Mindemellett egyéb körülmények is hozzájárultak ahhoz, hogy a be—

* ruházások nem segítették elő kellően az építőanyagipar összetételét meg——

változtató célkitűzések teljesítését. Ezeket összefoglalva megállapítható,

hogy e

1. a beruházások nem minden esetben irányultak a fontos feladatok megoldására ;

2. egyes nagylétesítmények gyakran kellően ki nem kísérletezett alap—

anyagokra és technológiai eljárásokra épültek fel;

3. a

kapacitásnövelés módjában helyenként nem érvényesült a beru—

házások gazdaságosságának szempontja;

4. a beruházások a szükségesnél kisebb mértékben járultak hozzá a be—

rendezések korszerűsítéséhez.

Vizsgáljuk meg a fenti megállapításokat.

_Az építőipar és az építőanyagipar fejlődésének eltérő jellege az ötéves terv alatt az éves tervek készítésekor mind élesebben kidomborodott. Az összhang megteremtése érdekében a termelési érték tervet túlfeszítették. Ez

Á TELJESYDÖKÉPESSÉG ALAKULASA AZ ÉPITÖANYAGIPARBAN 637

a túlfeszítés főleg a reálisan Várható szükségletek, de egyes esetekben a ka—

pacitások oldaláról sem volt megalapozva. Ezért a jóváhagyott értéktervek mintegy 20—30 százalékánál a gyártandó termékeket illetően állandó bi- zonytalanság uralkodott. Ez a módszer helyenként odavezetett, hogy a beru—

házások egy része ismét az épitőanyagipar azon részében realizálódott, ame—

lyeknél a rendelkezésre álló kapacitások amúgy is viszonylag magasak vol—;

tak, illetve ahol a beruházások lehetővé tették, a termelési értékterv vi—

szonylag könnyebb teljesítését. Az építőanyagokban jelentkező szükség—

letek nem kielégítő felmérési módszerei és az építőipari program össze—

tételének gyakori változása pedig éveken át megnehezítették a beruházások és ezen keresztül a kapacitásnövelés átfogó következetes irányítását.

Ez a két — egymással szoros kapcsolatban levő — körülmény jelentős károkat okozott. A teljesítőképesség túlméretezettsége és a termelés foko—

zása egyes helyeken mindjobban növelte a felhasználatlan készleteket, ugyanakkor értékes, hiánycikkeknek számító alapanyagokat vont el más felhasználóktól. Elvonta a beruházási javakat is azoktól az iparágak'tól, ame—

lyekben mindinkább jelentkezett a termelőképesség elégtelensége.

Az elmondottak szemléltetésére szolgáljanak az alábbi példák: '

Néhány építőanyagiparl cikk termelésének alakulása 1950—1953. évek között

! Mérték 1950. ! 1951. , 1952. I 1953.

Termék _

! ngSég évben

Égetett tégla ... mill. db wan sem 1099,5 13219

Mozaiklap ... ezer In2 ]089,0 ' 1600,0 1536,0 1165,6 Azbesztcement csövek. . . . ezer fm 394]! 698,7 427,2 ! , 552,4

Hőszigetelő kovaföldtermék ezer m3 9,6 ; 25,4 14,1 ! 9,8

1

Egyes cikkeknél a beruházások eredményeképpen bekövetkezett ugrás—

szerű növekedés és az ezzel egyidejűleg létrejött magas készletek indokolat- lanok voltak. Ezt a következő évek termelési tervei is tanúsítják, hiszen például az 1956. évi tervfeladatok azbesztcementcsövekből az 1951. évi maximumhoz viszonyítva 71,6, égetett téglából az 1953. évi maximumhoz viszonyítva 100,7, mozaiklapból pedig az 1951. évi maximumhoz viszonyítva lO0,0 százalékos termelést írnak elő. A felesleges gyártásból származó rak- tárkészletek 1951—től komoly tehertételt jelentettek az építőanyagiparban.

Nagyságukra jellemző, hogy égetett téglából 1953 Végén az évi termelés 30,0 százaléka, mozaiklapból az 1952. évi termelés 312 százaléka, kovaföld—

termékből pedig 1952. december 31—ére ugyanezen év termelésének 15 szá- zaléka nem volt értékesíthető. Megemlítjük, hogy az 1952. évi feleslegesen magas mozaiklaptermelés 3 650 tonna nagyszilárdságú cementet igényelt, amit másutt jobban lehetett volna hasznosítani. A mozaiklap— és az azbeszt- cementnyomó- és lefolyócső termelés növelése 3 millió deviza forintot igé—

nyelt, az égetett tégla termelés gyorsütemű növelése pedig újabb présgépek beállítását tette szükségessé, ami ——- némi gépirnporton kívül —— a hazai gép—

gyárakat vette túlzottan igénybe.

A beruházások egy részének ilyen nem célszerű felhasználása is hátrál—

tatta a korszerű követelményeknek megfelelő építőanyagipar fejlődését.

pedig az ötéves terv belső arányai is —-- helyesen — hangsúlyozták ennek fontosságát.

538 , MARFAI ÁRPÁD

A beruházások és a termelés tervezett és tényleges megoszlása (a három iparág : 100)

§ , Élet—uházási Termeléa

Megnevezvs terv . teljesítés terv teljesítés

' r

A hagyományos épitési módot képviselő tégla— és 5 !

cserépipar

... . ... 323 ! u.n ; 213 29,7

__; .-.. TN "_ _ , §__,,_,W_., A korszerű építési módot képviselő mész—, rement- ; § §

ipar és betonelemgyártás ... G7.l ? 594) 78,3 7053

A megvalósult beruházások és ennek következtében a termelés rész—

aránya is eltolódott a tégla— és cserépipar felé. Emiatt az ezer darab előállí- tott téglára eső cementtermelés 1953—ban még mindig nem érte el az egy tonnát (0,8), sőt 1953-ra a fejlődés ütemét tekintve is elmaradtunk egyes külföldi országoktól.

Az ezer darab téglára eső cementtermele's növekedése 1953-ban

(1938. év : 100)

Magyarország ... 160,0 Anglia ... 170,0 Dánia ... 133,3 Franciaország ... 241,7

Jelentős veszteségeket okoztak azok az építőanyagipari beruházások, amelyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket és éppen ezért, vagy további beruházások révén átalakították, vagy használhatatlanságuk miatt) teljesen leállították azokat.

' Az 1952—ben megindult előfeszített födémgerenda termelést egyrészt a tisztázatlan épületszerkezeti problémák, másrészt a gyártástechnológia megkövetelte különleges —— és ezért költséges —— nagyszilárdságú acélhuza—

lok alkalmazása miatt 1954 végére gyakorlatilag beszüntették, a külön erre a célra létesített feszítőpadokat leszerelték.

Az első ötéves terv célkitűzései szerint a tégla— és cserépipar termelé—

sének növelését elsősorban új üzemek létesítésével kellett volna biztosí—

tani. A terv ennek megfelelően több nagyteljesítményű téglagyár felépíté—

sét írta elő, amelyekből csak a Mályi Téglagyár valósult meg. A tapasztala—

tok szerint a tégla— és cserépiparban helytelen volt a termelés növelését eb—

ben a formában megoldani. A vállalat felépítésére fordított összegből egyéb beruházási módszerekkel jóval nagyobb teljesítőképesség—növekedést lehetett volna elérni.

Az 1950—1953. években az építőanyagipári berendezések korszerűsí—

tése terén lényeges változás nem történt.

Az építőanyagipar háború utáni fejlődésének 1950—1953—ig tartó má—

sodik szakasza a berendezések túlterhelésének jegyében zajlott le. A gya——

korta változó, sokszor merőben ellentétes termelési feladatok megoldása a termelésben —— és az elkövetkező évek termelését biztosító beruházások le—

bonyolításában is —— igen sok esetben tervszerűtlenségre, számos hiba elkö—

vetésére vezetett.

A TELJESIMEPESSÉG ALAKULASA AZ ÉPI'DOLANYAGIPARBAN

Az épitőanyagipa—r helyzete 1954. évben

A beruházások lebonyolítása a jelentős mennyiségben közszükségleti cikkeket előállító finomkerámiai és üvegiparban sokkal tervszerűbben tör- tént, mint az elsősorban termelési eszközöket gyártó épitőanyagipari ágak—

ban. A termelés növelése itt a berendezések kisebb mértékű igénybevétele által is lehetővé vált. E két iparágnak az építőanyagiparon belüli arányla- gos súlya azonban évről évre csökkent és 1952—ben -——— szemben az 1949. évi 33,4 százalékkal —— már csak 30,8 százalékban részesedtek a teljes építő—

anyagipari termelésből. Megállapítható, továbbá, hogy a finomkerárhiaipa—

ron belül a beruházási célt szolgáló cikkek termelésének növekedése 1952—re már jóval meghaladta a lakosság részére gyártott termékek emelkedését.

Nehány finomkerámtaipari cikk termelése 1952-ben

i "termelés

Megnevezés ! (1949 év:: 100)

, Nagyfeszültségű poruelán szigetelő ... [ beruházási 23l,8 Kisfeszültségű porcelán szigetelő ... javak 188,0 Műszaki i'voreelán ... A 2343

!

. - ; ! n ; i "'

Háztartám es diszmuporcelan ... E fo *a ztási ; 148,1

Háztartási és díszműkőedény ... ! %ikiíek ! 1273 Etkészlet ... ! I 1493

1952—ben, és 1953—ban —— éppen a termelés lassú növekedése miatt —-—— e cikkekből, valamint számos üvegipari termékből nem tudták a belső szük—

ségleteket kielégíteni, ezért jelentős behozatalra szorultunk. 1953—tól kezdve a termelés fokozása érdekében —— az előző évekhez viszonyítva ——- mindkét iparágban jelentős beruházások történtek, amelyeknek eredményeképpen a közszükségleti cikkek termelése 1954-re általában már elérte a megkívánt, mértéket.

Míg a finomkerámia— és üvegipar beruházási volumene 1953—ban to—

vább növekedett, az építőanyagipar egyéb ágaiban a beruházások, az 1952—

ben elért legmagasabb szintről 1954—re a minimumra csökkentek.

Az épitőanyagipan' beruházások alakulása szektoronként

]W 1953. ! 1954

Meglm'ezes ^. m beruházások az 1952. évi

i beruházások szá zalókába n 7

A szektor iparágai ... 9 l , 1 29,4

805 B szektor iparágai ... ; 1353

. i

Az építöanyagipari beruházásoknak ez a nagyarányú visszaesése véle—

ményi'mk szerint nem volt helyes. A hosszú előkészítést és felépítést igénylő létesítmények beruházási munkálatainak átmeneti leállítása, illetve elnapo—

lása ugyanis üzembehelyezésük időpontját évekkel elhalasztotta (például a Dunai Cement és Mészmű beruházásainak 'mintegy két évig tartó szünetel-_—

tetése miatt, maximális kapacitását a tervezettnél csak jóval később, a má—

sodik ötéves terv végére fogja elérni).

640 ' MARFAI ÁRPÁD Az első ötéves terv utolsó két éve során az előző évek túlfeszített üzem- menetéből származó károk felszámolása a legtöbb iparágban huzamosabb ideig tartó nagyjavításokat tett szükségessé. Fokozta a nehézségeket a mint- egy féléven keresztül fennállott energia— és szénkorlátoiás, valamint a

*munkaerőhiány is. Mindezeknek együttes hatásaként az épitőanyagipar ter—

melése 1954—ben visszaesett.

A fontosabb kihozatati mutatók alakulása

1953. [ 1954.

Fajlagos termelés

évben

db/ma/nap : 22,6 19,3

kg/ma/nap 5 22 404 kg/m3/nap 50 42 Téglaégető köz-kemence. . .

Klinkerégető forgókemence Mészégető körkemence . . .

A fajlagos termelés csökkenése mellett nőtt a gyártmányegységre jutó munkaóra—felhasználás (égetett téglánál az 1953. évi 215 óráról 24,2 órára),

emelkedett az önköltség és csökkent a munkatermelékenység színvonala.

Mindez természetesen a termelés volumenének csökkenését is eredmé—

nyezte. A termelés csökkenése ellenére 1954-ben építőanyaghiány nem volt.

Ez legfőképpen arra vezethető vissza, hogy az építőipari tevékenység az alapanyagiparénál is nagyobb mértékben csökkent.

*

Az épitőanyagipar a második ötéves tervet előkészítő 1955. évben az 1952—1953. éveknél lényegesen kedvezőbb termelési körülmények között sok tekintetben túlszárnyalta az 1953. évi eredményeket. Jelentősen közre—

játszottak ebben azok az 1953—1954—ben is továbbfolytatott beruházások, amelyek több terméknél kapacitásbővítést eredményeztek. (Hejőcsabai új cementgyár, a Lábatlani Cementgyár bővítése, az égetett cseréptermelés fokozása stb.) Mindez lehetővé tette a termelés arányos, a berendezések túl—

terhelése nélküli növelését.

.

Az építőanyagipar háború utánit'fejlődésének ismertetése után befeje- zésül röviden egy kérdéssel kívánunk még foglalkozni: az üzemi előregyár—

tás helyzetével.

A második világháború előtt, —— amikor az épületelem előregyártás kül—

földön már sok éves múltra tekinthetett Vissza — a hazai betonáruipari ter—

melés 1935-ben 4,5 százalékkal, 1939—ben pedig csak 4,8 százalékkal része- sedett az! egész építőanyagipari termelésből. Ez a két részarány sem fejezi ki azonban teljes mértékben a betonárutermelés, az előregyártás elmara—

dottságát. Magukban foglalják ugyanis az előregyártás fogalomkörébe nem tartozó mozaiklap, kútgyűrű és egyéb, nem szerkezeti jellegű betontermé- keket is. A magas és mélyépítőipari, tulajdonképpeni szerkezeti előregyár—

tást kizárólag a műkőtermékek és a vasbetonalj képviselték. x

" A beton— és cementáruipari vállalatok államosítása, valamint az épület—

elemgyártás alapjainak megteremtése következtében a betonáruiparnak az épitőanyagiparon belüli aránylagos súlya, 1949-re a háború előtti évekhez

A TELJESI'DÚKÉPESSEG ALAKULASA AZ ÉPI'BO'ANYAGIPARBAN 641 , '

viszonyítva megnövekedett. Az előregyártás fejlődése 1951-ben már megkö—

zelítette, l952—től pedig minden évben meghaladta a tégla— és cserépipar termelését.

Az építőanyagípar háború utáni fejlődése során a telepített előregyár- tás jelentőssé vált. A termelés növekedésének eredményeit a fejlődés egy—

oldalúsága azonban kisebbíti.

Ismeretes, hogy az előregyártásnak kettős feladatot kell megoldania:

elő kell segítenie a szerelőjellegű építőipar kialakulását és az anyagtakaré—

kosságot. A hazai előregyártóipar azáltal, hogy lényegében a hagyományos épületszerkezetek új anyagból való előállítását valósította meg, csupán az anyagtakarékosság követelményeinek tett eleget. így az építőipari kivitele—

zés munkaigényessége vagy egyáltalán nem csökkent, vagy számos esetben , egyenesen növekedett. Mind a mai napig nem oldották meg a lakóházak, kórházak stb. építésénél —— ahol a hőszigetelőképesség elsőrendű fontosságú

—-— a falazási módszerek megváltoztatását. Emiatt az elavult téglaszerkezetű építési mód jelenleg is uralkodó jellegű.

Az anyagtakarékosság terén elért eredmények igen jelentősek. A régen fából, illetve vasból készült szerkezeteknek vasbetonnal való helyettesítésé—

vel nagymennyiségű import-alapanyag megtakarítást értünk el. A vasbeton födémgerenda gyártásának bevezetése után az építőipar a vasgerenda alkal—

mazását beszüntette. Csupán ez az átállás 1950—1954. években 226 000 ton—

na vasmegtakaritást jelentett. A vasbeton fedélszéki elemek jelenlegi még minimális gyártása mellett is évi 1000 köbméter fa importot lehetett kikü- szöbölni. Mindezek jól mutatják az előregyártás gazdasági jelentőségét. A telepített előregyártóipar hatéves fejlődése során azonban pusztán az anyagtakarékosság tekintetében tudott pozitiv eredményeket felmutatni, míg a helyszíni előregyártás sikeresen oldotta meg —— teljesen új szerkeze—

tek gyártásával —— a munkaigényesség csökkentésének kérdését is. A telepí—

tett előregyártás elmaradása végeredményben a szervezett kutatómunka hiányára vezethető vissza. Ennek tulajdonítható, hogy a telepített előre- gyártóipar termékeinek —— ezen belül különösen a falazóelemeknek ——

gyártástechnológiája vagy igen lassan, vagy egyáltalán nem fejlődött (pél—

dául bánhidai salakbeton).

*

Tanulmányunkban elsősorban az építőanyagipar tízéves fejlődése során tapasztalt hibákat hiányosságokat tárgyaltuk, hiszen csak ezek felismerése és kijavítása szolgálja a fejlődést. Az eredmények közismertek. Az első öt—

éves tervben felépített 75 új ipari üzem, 100 000 lakás, számos szociális és kulturális létesítmény bizonyítja, hogy az építőanyagipar feladatának álta—

lában eleget tudott tenni, de még nagyobbak lehettek volna az eredmények, ha a hibákat korábban felismerjük és menetközben kijavítjuk. A termelés volumenében, műszaki színvonalában bekövetkezett fejlődés —— a tapaszta—

latok hasznosítása — elősegítheti, hogy az építőanyagipar még több anyag—

gal, korszerűbb szerkezetekkel járuljon hozzá a második ötéves terv meg- valósításához

5 Statisztikai Szemle