Az 1923. évi magyar statisztikai irodalom. II.: Szabóky Alajos dr. és Schneller Károly dr. munkái

Ill.-IllllllllllBI'IIIIllllllll lllllllllll-l.llI'll-.llllIll.-IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII III-ll lllllllllllll'lllllllll _____________________..——_————-————-—————-—-——

___—___—

IRODALMI SZEMLE

Az 1923. évi magyar statisztikai irodalom.

La littérature statistigue hongroise en 1923.

(Folytatás. —— Suite.)

II. Szabóky Alajos dr. és Schneller Károly dr. munkái.

Les oeuvrcs de M Aloyse de Szabóky et Ill. Charles Schneller.

Re'sume'. —— Détude contient la suite des critigues parues dans le numéro du mois janvier de la Revue.

Le Dr. Aloyse de Szabóky publia une étude dc tres haute valeur, portant le titre. ,,Pro- position concernant la méthode de la re'partition

(les dettes ,publigues de l3ancienne Hongrie entre les Etats successeurs, sur la base de llarticle 184 du Traité de Trianon". Il fait la distinction entre dettes gagées et non gage'es (représentées par des titres). Il répartit les premz'éres en faisant le décompte, dans les territoires des États intéressés, d apres les rap- ports re'els a etablir entre les dettes publigues et les biens se trouvant dans les differents I'tats (Hongrie, Tchécoslovaguie, Roumanie, Yougoslavie, Autriche), tandisgue dans les autres cas il prit pour bases de la répartition les investitions efectives ou d'autres calculs paraissant conformes (p ex. la guote —part du réseau des chemins de fer échéant a chacun des États). La méthode parait étre des plus correctes, elle laisse pourtant a désirer du point de vue hongrois. Ainsi p. ex, relativement auoc chemins de fer, il ne faut pas perdre de vue, gue les lignes des régions transfére'es ont été construites sur un terrain montagneuzr, gu5elles ont exigé, par conséguent, une inves- tition plus couteuse gue les tignes de plaines gui nous sont reste'es et gue, lÉtat démembré, ces dernieres lignes ont diminué en valeur, la plupart d'entre elles ayant perdu les corres—

pondances gulelles avaient autrefois. On doit considérer en autre, gue sur plusieurs lignes conduisant a l'Étranger lÉtat se trouvait oblige d'entretenir, outre linvestition, une exploitation fort coúteuse se balancant par une perte, enfin, gue parmi tous les Etats succes- seurs, c,est la Hongrie, oil la dépréciation des biens se fait le mieuac sentir par suite des conditions économigues aggravées. En cher- chant la méthode de la répartition des dettes non—gagées, M Seabo'ky dit, gu*une de ces méthodes serait la recherche du lieu Porigine des anciens revenus de llEtat. Les inconvénients de cette méthode ne lui sont point inconnus.

]lIais il ne fait pas ressortir le fait, combien il serait important d'examiner la répartition des dépenses suivant les difiérentes regions de llancienne Hongrie. En efet, cette enouéte mettrait en lumicre les immenses sacrifices gue la Hongrie apportait des revenus de la région centrale pour corroborer la vie économigue des périphe'ries. Pour ce gui concerne les contri- butions directes et les droits, M. Szabóky estime . profonde'ment injuste, si clétait leur répartition gui servirait de base lors de la répartition des dettes non-gagées, et renvoie a llimpor- tance préponde'rante de Budapest. Llessentiel de la guestion est, gue llimportan'ce économigue des régions centrales a baissé justement par suite du fait, gu'un grand nombre d'établisse—

ments, dlentreprises, dvexploitations industriel—

les ou économigues etc, dont l'administration siégeait chee nous, étant désanneocés, ce chan—

gement fit baisser automatiguement la prétendue habileté a payer les impóts de la Hongrie.

Méme il faut prendre en consideration, gue les conditions se sont tellement aggravées en Hongrie, gu'actuellement l'optimisme le plus grand ne saurait espérer Pancien élan des forces économigues. Plus loin M. Szabóky

essaie de se servir des données de la production.

A la fin de sa preposition M. Szabóky arrive a la conclusion, gue la solution la plus op—

portune serait de fixer la charge a porter par la Hongrie comme guote-part des anciennes dettes publigues, en la moyenne (38 719/0) des pourcents de la répartition des biens et des revenus nationaua: de Fancienne Hongrie entre les Etats successeurs. Dauteur prétend gue la Commission des Réparations, aurait du vérifier, dans guelle mesure les revenus sociauoc des Etats auxguels un territoire de la Hongrie a été transféré, ont-ils augmenté par suite de / ces nouvelles acguisitions, et guelle est la guote- part des revenus provenant du territoire de lancienne Hongrie échéant aux diférents États. ——Bien gue ces faits soient irréfuta- bles devant la critigue impartiale, la décision de la Commission des Réparations a grevé la Hongrie dlune guote-part des dettes (Pavant

3—4. szám.

guerre gui surpasso la somme redoute'e du pessimisme le plus noir.

M. le Dr. Charles Schneller, agre'gé (l' Université, s*occupe dans son étude intitulée ,,Naissances et cultes* du livre d'Antoine Pezenho/fe'r ! ,,Influence des conditions démo- graphigues sur l7accroissement de la popula- tiona. Ce livre attribue la proportion de'crois—

sante des naissances ehez le peuple hongrois au protestantisme, par conséguent exclusive- ment a une raison déterminée par le culte.

M. Schneller fait ressortir, par une méthode extrémement intéressante, gue, le nombre des naissances est influence en premiere ligne par la mortalité infantile, par la répartition des classes sociales et les conditions de culture intellectuelle. Il trouve gue le nombre propor—

tionnel des naissances est, en effet, inférieur a celui des catholigues, mais il (n voit la cause dans le fait, gue la réjiartition des protes- tanls par classes sociales et leur état de civili—

sation les astreint a un accroissement moins eonsidérable.

l. Szabóky Alajos dr. a gazdasági sta- tisztika számos ágának évtizedek óta elismert tekintélyű művelője. Azok a körültekintő, elmélyedó kutatások, melyekben Szabóky különösen a háború befejeződése ótaa meg- csonkított Magyarország kereskedelmi mérle- gének alakulását feltária, az új utak elé állí- tott magyar gazdaságpolitika legbecsesebb fegyverei közül valók akkor is, ha mások felfogása talán nem is mindenkor egyezik az ó álláspontjával, mely túlontúl nagy jelentő- séget tulajdonít (szerény véleményem szerint is) a mérleg aktivitásának, minthogy Magyar- ország gazdasági életének nagyarányú fellen- dülését aligha gondolhatnék el, nagy szegény- ségilnkben, az import (bár átmeneti) erőteljes mer/élénkülése nélkül.

Szabóky kereskedelmi mérlegtanulmányai- nak a fontossága — bár a közgazdasági élet mai kuszáltsága, kiíorratlansága s gyakran tétova kísérletezései miatt a statisztikának ezen a téren is sokkal nehezebb a dolga, mint akkor, mikor a gazdasági élet normáli—

san, egymásba fonódva fejti ki funkcióit ——

szinte a köztudatba ment már át. Ezért egysze—

rűbbnek véljük, ha egy másik, a probléma súlyát tekintve nem kevésbbé jelentős mun- káját tesszük vizsgálatunk középpontjába.

E munka címe: Javaslat a volt Magyar- birodalom államadósságának mikénti megosz- tására nézue az utódállamok szerint a tria- noni békeszerződés 186. §—a alapján" s szer—

zője azt a magyar kormány megbízásábólírta.

1924

Szabóky tanulmányának az volt a célja, hogy Csonka-Magyarországot illetőleg a háború előtti magyar államadósságok megosztásának méltányos útját egyengesse. S ha ma már tudjuk is, hogy a magyar államnak az állam—

adósságok megosztására vonatkozó (mint alább kifejtjük) szerény propozioióit sem honorálta a Jóvátételi Bizottság, jól esik feljegyeznünk, hogy ezen a téren sem adtuk fel a teret küzdelem nélkül. Nem rajtunk mulott, hogy gazdasági guzsbako'te'sünk logikus rendjében itt is egy oly állomást kellett a magyar nép—

nek kito'rillhetetlenül emlékezetébe vésni, mely korántsem a megértés állomása, mint száz- szor inkabb a jövővel nem számoló meggon—

dolatlanságé.

Szabóky munkája —— ismételjük — neni—

zetgazdaságunknak a békeszerződésbo bur—

kolt tervszerű tönkretétele elé akart egy fron- ton gátat épiteni. Ámde, akirászánja magát, hogy e tanulmány nem könnyú olvasmánynak való de komoly nagy figyelmet igénylő tej—

tegetéseit eleitól végig tiOgyelemmel kísérje az a háború után vergődő, a forradalmak és az idegen megszállások által maroangolt Csenka-bMagyarország nehéz gazdasági hely- zetét mutató tükördarabot is vesz a kezébe.

A kép, mely abból előtűnik, korántsem derült.

Nagyon sötét kép az. De mivel tárgyilagos:

annál inkább lett volna mindenkinek, aki látta, kötelessége kemény itéletét ahhoz eny—

hiteni.

Magam részéről mégsem ebből a szem- pontból kívánok írni a munkáról. A statisz- tikus szemével vizsgálom rendszerét, felépí- tését és következtetéseit. S ha úgy fogom találni, hogy a módszer általában helyes volt s a diagnózis is az —— csak a végső gondolatr- fűzés talán, mely hozzá tapad, kissé óvatos ——

egy okkal több arra, hogy igazolva lássam -Magyarország mesterségesen összekovácsolt

szerencsétlenségét.

Munkája bevezetésében Szabóky kifejti, hogy a trianoni béke a háború előtt fenn- állott magyar államadósságokat két csoportra osztja. Egyik csoportot a biztositott állam—

adósságok alkotják, amelyeket tehát vasutak vagy egyéb állami javak garantálnak. A má- sik esoportba a nem biztositott államadóssá- gok tartoznak, vagyis a eimletszerű adóssá- gok. Ez az elkülönítés már magával hozta azt, hogy a magyar államadósságok egész komplexumát (a háború előttiekét persze s nem a háború alatt keletkezettekét, melyek közül pedig nem csekély tőkék szolgálták az utódállamok előnyét) kétfelé kellett bontani

azokat, s együvé tömöríteni mindenekelőtt

1924 _

amelyek felvétele következtében új vagyon- tárgy létesült vagy meglevő vagyontárgyak kerültek állami tulajdonba. Szabóky ezeknek az adósságoknak a terhét úgy választotta szét, hogy az egy-egy állam területén meg- lelhetó vagyontárgyak állagával reálisan össze- függésbe hozható kölcsönöket a szóbanforgó államok terhére számolta el, más esetekben pedig vagy a tényleg eszközölt beruházások alapján, vagy más elfogadhatónak látszó szá- mítás (pl. a vasúti vonalak hosszából az egyes államokra eső hányad) segitségével mérlegelte a biztosított magyar államadósságok meg- osztását.

A tanulmányhoz csatlakozó rendkívül be- cses adatgyüjtemény táblázatai behatóan fog- lalkoznak a biztosított államadósságokkal (összegük 399 milliárd korona volt, a nem biz- tosítottaké 4'14 milliárd korona) s a kölcsönö- ket egyenkint felsorolva, beszámolnak azok biztositékainak az egyes államok szerint való elhelyezkedéséröl, az eszközölt befektetések- nek országok szerint való részleteződéséról, a koronára s másrészt az aranyra és vagy- lagosan külföldi pénzértékre szóló adósságok megoszlásáról s végül arról, hogy az egyes kölcsönöket mire fordították.

* Aki a régi Magyarország gazdasági evo—

luciójának menete felől utólag tájékozódni akar, az is különös figyelemmel vizsgálhatja e táblázatokat. Az államok gazdaságpolitiká—

jának egyik legbiztosabb ismérve beruházási programmjuk. S nem végtelenül jellemző—e ránk, hogy a biztosított államadósságok 74'670/0—át fordítottuk az államvasutakra s csak 2'200/0-ot ' útépítésre, 1'460/0—ot hídépítésre és 0'630/0-0t vizi beruházásokra? Nem azt mondjuk ezzel, hogy a vasutakra halmozott beruházások túl—

zottak voltak. Hiszen a magyar közgazdasági élet kibontakozásának egyik leghathatósabb mozgató ereje éppen az államvasúti rendszer megalkotása volt. De ha az államoasútl rend—

szerrel Magyarország a perifériákon levő gazdasági értékek forgalmát akarta a belső részek felé irányítani, mennyivel inkább meg kellett volna azt tennie, hogy az ország közép- pontjának közlekedését építse ki minél tökéle- tesebben, az alföldi úthálózatot s az Alföldet átszelő víziutak összekötését. Nem élő szemre—

hányás—e Magyarországra ma — a mult táv—

latában is -—— Szabóky tanulmányának az az érdekessége, hogy a biztosított államadóssá- gokból teljesített s 1914-ben még 25 millió koronányi adósságösszeggel fennálló vizi be—

ruházások egész kölcsönösszegéből egy fillért sem fordítottunk a mai Magyarország vizi utainak fejlesztésére? A Tisza szabályozására

157 — _{3—4. szám.}

felvett s a Dunának a főváros melletti szabá- lyozására fordított kölcsönöket alapjában nem tekinthetjük ilyeneknek s különben is ezek összegét messze meghaladja a fiumei kikötőre és a Vaskapu szabályozására forditott kölcsö—

nök értéke.

De visszatérve a biztosított államadóssá—

gok megosztásának módszeréhez, elismerem, hogy Szabóky módszere a legfaz'rebb mód—

szerek közül való, könnyen ellenőrizhető is s mindenesetre olyan, mely a tárgyilagosságnak egész fegyverzetét viszi bele az ütközetbe.

Részemről mégis megkockáztatom a feltevést:

nem túlzott előzékenység-e Magyarországtól az az ajánlat, hogy pl. a vasutak vonalhossea alapján osszák szét az államvasúti beruházá- sokra fordz'zott kölcsönöket? Egészen kétség- telen, hogy az elszakított területeken épült állami vasútvonalak sokkal több technikai készséget igényeltek megépitésükkor, mint a magyar sikföldi vasutak, s így a beruházá—

sokból is jóval több szükségeltetett rájuk.

Ezzel a nagy értékkülönbözettel szemben ellenségeink csupán a budapesti pályaudva—

rok költségesebb beruházásait hozhatnák fel ellenérvül (erre Buday László is utal a ,,Meg- csonkitott Magyarország" 0. kitünő művében), de nagy kérdés, tudnak-e még ezzel is egyenlő erőket felsorakoztatni. S másfelől az is bizo—

nyos, hogy abban a pillanatban, mikor az egységes magyar vasúthálózat megbomlott s a korábban az országhatárokig futó vasutak ma csonkán vágyakoznak régebbi folytatásuk után, még az az érték is csökkent, melyet a Magyarországnak egyébként megmaradt vasút—

vonalak képoiseltek volna. Cseh-Szlovákiának, Romániának és Jugoszláviának könnyü szer- rel módjukban volt a megszerzett uj vonala—

kat belekaposoluí vasúti hálózatukba s ezzel annak értékességét emelni. Ki állíthatná ezzel szemben, hogy a béna magyar államvasutak értékessége nem nagyot hanyatlott?

S nem kell-e érintenünk a problémának egy másik részét, a fenntartási költségeket?

Szinte bizonyOS az, hogy a leszakított vasút- részek fenntartási költségeit részben azokból a bevételekből fedezte Magyarország, melyek az ország centrumában összefutó forgalomból gyűltek össze. Ha módunk lenne pontosan a vasútüzemi kiadásokat tagolni, úgy ahogy a beruházásokkal tette Szabóky, eredményül alighanem azt kapnók, hogy az elveszett vona- lak számos szárnya egymagában veszteséges üzemet jelentett volna a magyar államra nézve. Az utódállamok nem csupán olyan értékeket kaptak tehát a tőlünk elvett vasút- vonalakkal, melyekben az elsö beruházások

11

3——4.szám. —158—— 1924

összege fekszik, hanem amelyekre — az ér- ték megóvása végett —— évről évre rakódtak le újabb áldozattömegek, melyeket azonban nem tudunk kifejezni az eredeti beruházások fennálló kölcsönmaradványaival. Ha Szabóky számításainak eredménye az, hogy a trianoni béke után megmaradó Magyarországra a volt Magyarbirodalom biztosított államadósságaiból 34'600/0 esik, én ezt az adatot annak a han—

súlyozásával fogadom el, hogy ez az arány a valóságban szinte el sem érhető maximum.

Van azonban egy másik szempont is, mely azt parancsolja, hogy az államadósságok esz—

mei megosztásánál a legmesszebbmenő óva- tossággal járjunk el. Az a gondolat, melyet most érinteni szándékozom, ugyan legfőképen a nem biztosított államadósságok terheinek elosztásánál jöhet számba, de sok igazság van benne a biztosított államadósságokra vonatkozólag is. Az értékek roppant eltolódá- sára célzunk. A háború után Magyarországra szakadt súlyos gazdasági válság egyik szo- morú következménye volt az, hogy javaink (a közületi gazdaságoké és a magángazdasá—

goké egyaránt) elértéktelenedtek, aranyérté- kük messze az egykori alá zuhant. (Para—

doxuak látszik, de kétségbeejtő valóság; ha a világ egyik vagy másik nagytőkése arra szánta volna el magát, magán- és közületi gazdaságunk javainak roppant tömegeit vá- sárolhatta volna olcsón össze). Az értékcsök- kenésnek hasonló tünetei az u. n. utódálla- mokban is mutatkoztak, de seholsem olyan mértékben, mint Magyarországon. Nem a szi- gorú jog, hanem a méltányosság alapján állva, Magyarország remélhette volna, hogy az államadósságokból ráháritott terhek ösz- szegét ezért is mérsékelni fogják.

Szabóky tanulmányának második szakasza a különböző magyar államadósságok hisztó—

rikumát vázolja. Tanulságos, világos össze—

foglalásban.

A harmadik szakasz anyaga már a nem biztosított államadósságok megosztásának mód—

szerébe vág, s az állami bevételek megosz- lását vizsgálja a megcsonkított Magyarország és az utódállamok között. Abból indul ki, hogy első pillanatra talán igazságosnak lát—

szanék, hogy a nehéz művelet központjává az egykori állami bevételek keletkezési he- lyét tegyük. Szabóky ezt a módszert mégis elvetendőnek tartja, minthogy az egységes gazdasági terület centrumának természetsze- rűleg nagyobb teljesítőképességet kell mu- tatnia, mint a széleken fekvő részeknek s másfelől ennek a nagyobb gazdasági erőnek kútforrása éppen az a gazdasági érdekközös-

ség, ami Magyarország feldarabolásával meg- szűnt. Teljes mértékben osztom 'Szabókynak ezt a felfogását, sőt még ki is egészíteném azzal, hogyha már éppen költségvetési vagy zárszámadási adatok alapján akarnók eldön- teni az államadósságok hovátartozandóságát, szükséges volna a bevételek származási helye mellett a kiadások eszkő'elésének helyét is ku- tatm'. A mai Magyarország saját bevételeiből sokat engedett át a levált részek, az utód- államoknak jutott területek gazdasági életé- nek, anyagi és szellemi kultúrájának. Azokat azarányokat tehát, melyeket a bevételeknek Szabóky által is fenntartással fogadott meg- oszlása mutat, még jobban megszorítandók- nak véljük, hiszen kétségtelen, hogy Magyar- ország belső vidékei bőségesen engedték át a széleknek kő'ltségáldozatokban azokat a több- letbevételeket, melyek a központi fekvésben győ'kereztek. Ha a háború előtti állami pénz- ügyi adatokat is használjuk fel: a mai Ma- gyarországon befolyt állami bevételeknek és a mai Magyarországon folyósított állami kiadá- soknak az összes államháztartásiforgalomhoz való viszonyításából képződő arányok átlaga lenne az az alap, melyet esetleg itt elfogad—

hattunk volna.

A tanulmánynak ebben a szakaszában Szabóky behatóan foglalkozik a tulajdonké- peni államgazdasági bevételekkel, az adók—

kal, illetékekkel, stb., s ezek összegét az 1911—3. évi előírások átlagában 922 millió koronában jelöli meg. Ez összegből az egye- nesadókra eső 276'9 millió koronából a mai Magyarország szolgáltatása 49'54'70 volt. A feltűnően magas aránynak okát a központi területeknek már fentebb kifejtett természet- szerűen létrejövő, de sok tekintetben csak látszólagos és jórészben adózástechnikai okok- ból táplálkozó nagyobb gazdasági jelentősé—

gében látja s különösen utal Budapest pre- ponderans jelentőségére.

Nem tudom azonban, egészen helyes nyomon jár-e a tanulmány akkor, mikor Budapest adó- szolgáltatásának az egész ország adóbevételei közül való kikapcsolásával is kiszámítja a mai Magyarország adórészesedését. Hiszen minden állam fővárosában hasonló jelensée gekkel kell találkoznunk. S éppen ezért ré- szemről némileg túlzásnak tartom azt a lát- szólagos szűkkeblüséget, mellyel a tanulmány Budapestnek a gazdasági javak termelésében való valódi szerepét jellemzi. Budapest egy- felől az ipari termelés terén ugyancsak kiveszi a részét a termelésből, s másfelől itt össz- pontosulván a kereskedelem, Budapestnek a' javak értékének fokozása körül

1924 ———159— 3—4. szám.

repe van, ha azt pontosan felmérni nem is lehet Úgy hiszem, elegendő itt —- s viszont kell is —— arra figyelmeztetni, hogy a köz—

ponti részek gazdasági súlya éppen azáltal zsugorodott össze, hogy számtalan vállalat, telep, gazdaság stb., melynek intézősége itt székelt, tőlünk elszakíttatván, automatikusan csökkent Magyarország állítólagos adózóereje.

Végtelen kár, hogy a magyar statisztika e részben sem tudna pontos számokkal előho- zakodni s csupán példaszerűen mutathatná rá arra, hogy egy—egy vállalat érdekkörébe eső leányvállalatok, fiókok stb. közül, melyek vesztek el.

Az egyes adók különféle nemeit tárgyalva Szabóky felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a főváros kereseti adózási képessége (melyet a háború előtti adatok nagyon ma- gasnak jeleznek), mennyire kisebb lett azál- tal, hogy Budapestről a viszonyok változása folytán sok szabadfoglalkozású polgár az utód- államok területére távozott s számos vállal- kozó volt kénytelen a megcsökkent ország- területhez szabni üzlete terjedelmét. Ezzel tulaj—

donképen annak a gondolatnak ad ő is kife- jezést, hogy mennyire hibás okoskodás Magyar—

ország teljesítőképességét az egykori adó- (vagy más) bevételek nyomán vizsgálni s ez mennyire Magyarország érdekeivel ellenkező.

A régi adórendszer szerintem már azért sem lehet alap a mai Magyarország és az utód—

államok teherviselőképességének elbírálásá- nál, mert azok a kó'zoiszonyok, melyek mel- lett annak rendelkezései hatályosultak, ma sehol sincsenek meg. Nemcsak Magyarországon, az utódállamok egyikében sem. Nálunk rosz- szabbra fordultak a viszonyok, az utódálla—

mokban jobbra, mert kedvezőbb atmoszféra mellett indulhattak új fejlődésnek. S gondolni sem lehet —— minden, bár jóhiszemű, külföldi tá- mogatás, kó'lcsó'nakeio' stb. mellett sem — hogy a mai rllagyarország gazdasági erői akkora nyomatékkal érvényesüljenek a'nemzetek ter- melő munkájában, mintsem azt talán valaki a régi Magyarország egyenes adózási ered—

men yemek nyers megoszlása után hihetné.

A fogyasztási adókból a mai Magyar- országra jutó hányad az egyes adókénál ke—

vesebb, 41820/0 csupán. Szabóky természete- sen ezt az arányt sem fogadhatja el termelő—

képességünk mérlegelésénél, mert — úgy- mond —— a fogyasztási adók inkább azt mutatják, hogy az egyes területeken mily mennyiségű fogyasztási adó alá eső cikk állít- tatik elő. Ez tényleg így v.an Ámde ez nem változtat azon, hogy a fogyasztási adókban, éppen mert nálunk túlnyomóan közvetett fo-

gyasztási adókkal találkozunk, ne lássuk a termelési erőket jellemző adatokat is. Magunk részéről még hozzáfűzzük Szabóky gondolat- menetéhez azt, hogy a mai magyar állam fogyasztási adó-eredményeinek azért is csök- kenniük kell, mert rendkívül értékes ipartele- peket vesztettünk el, melyek fogyasztási adó- kötelezettség alá tartozó cikkek gyártásával foglalkoztak, s másfelől a megmaradt telepek termelésére is lanyhi'tólag hatotta Magyar—biro- dalom területén megbomlott gazdasági összhang.

A tanulmány következő szakasza a gazda- sági eróforrások megoszlását kutatja Magyar- ország, valamint az utódállamok között, mint- hogy az állami bevételekhez igazodó döntést végérvényesen igazságtalannak tartja. A sza—

kasz fejtegetéseit gazdag statisztikai anyag támasztja alá. A mezőgazdasági termelésnél Szabóky azt is vizsgálat alá vonja, hogy abból mennyi került kiviteli forgalomba, bár a mód- szer, ahogy itt Magyarország részesedését ki- számítja (hogy t. i. Csonka-Magyarország mezőgazdasági kivitelének értéke úgy arány—

lanék az egész birodaloméhoz, mint a meg- maradt részek termelése az elszakítottaké- hoz), némileg kifogásolható is, minthogy na- gyon valószínű, hogy éppen a mai Magyarország gazdasági területe számos cikkben —— Budapest miatt —— kisebb mértékben exportképes, mint az utódállamokhoz csatolt országrészek.

Egyébként is úgy véljük, hogy a terme—

lési szempontok tiszta áttekinthetőségét kissé elhomályosítja az, ha a termelés adatai közé a forgalom adatait vegyitjük. Talán biztosabb volna e részben a véleményalkotás, ha egy- egy vidék termelése (úgy a mezőgazdaságé, mint az egyéb őstermelésé és az ipari terme—

lésé) a lakosság számához viszonytttatnek s így kutatnók Magyarország különvált részeinek termelő erőit s esetleg a kapott eredmények átlagával érzékeltetnók azok kisebb vagy na- gyobb voltát-. Ámde itt sem szabad megfeled- keznünk arról a már többször hangoztatott tényről, hogy a számítás csak mai értelem—

ben idealizált adatok alapján történhetik, minthogy a magyar közgazdasági élet egy- kori gyűrűje széthullván, annak egyes részei nem úgy fejtik ki működésüket, mint valaha képesek voltak. Hiába van meg a föld, melyet művelhetnének, ha hiányzik a tőke, mellyel a hozamot fokozni tudnók; hiába vannak meg ipartelepeink, ha nem lehet őket saját gazdasági területünkból ellátni a szokványos anyagokkal. A gazdasági erőkben olyan el- tolódások történtek a volt Magyarbirodalom területén, melyek mindegyike éppen a mai ZlIagyarországot gyengíti.

11*

3—4. szám.

Ugyanez az aggály kíséri azokat az ér—

dekes fejtegetéseket, melyeket Szabóky a volt Magyarbirodalom nemzeti vagyonának és nemzeti jövedelmének megoszlásáról közöl.

Bármennyire bravúros teljesítménynek kell tekintenünk azt a munkát, melynek kereté- ben Szabóky (Fellner Frigyessel, a probléma régi művelőjével karöltve) megállapította azokat a részösszegeket, melyek a volt Magyarbiro—

dalom nemzeti vagyonából és nemzeti jöve—

delméből reánk és szerencsés szomszédainkra estek, s bármennyire is tetszetősnek látszik, hogy a közös államadósságok olyan kulcs szerint osztassanak szét, mely megfelel a mai Magyarországnak jutó nemzeti vagyon- és jövedelemarányok számtani középarányosának, úgy érezzük, hogy —— bár rendkívül nehéz volna hamarjában konkrét javaslattal elő- állni —— az így kapott arányszám : 38'710/0 még mindig messze meghaladja azta méltányos mértéket, melyet elfogadhatnánk az állam- adósságok megosztásának kulcsául.

Nem kétséges, hogy különösen a nem—

zeti jövedelem terén Magyarország megcson- kítása után bőségesen mutatkoztak (amint azokat utóbb Szabóky is rendkívül szépen feltárja) olyan jelenségek, amelyek bénítólag hatottak a mai Magyarország nemzeti jöve- delmének alakulására. Ezeknek a hatóokok- nak a lehetőség maximális határán belül való érvényesítéséről Magyarország — elméleti—

leg — nem mondhat le. Rettenetes a kü- lönbség, amely a háború előtti Magyarország belső részeinek is eleven közgazdasági életét a békeszerződést követő tespedéstől elvá—

laStha. Ha mód volna megállapítani — ha nekünk nem is volt rá módunk, a Jóvátétell Bizottságnak minden bizonnyal meg lett volna a módja rá — hogy milyen mértékben virágzó része Cseh- Szlovákia, Románia stb. közgaz- daságának az új hódítás területe; ha mód volna megállapítani az ezek területén létre- jött társadalmi jövedelmek összegét; ha ér- dekektől független és pártatlan nemzetközi szerv mondta volna ki az utolsó szót erre a ránk nézve annyira sorsdöntő kérdésben:

azt hisszük, hogy a volt Mayyarblrodalom területén manapság keletkező jövedelmek kó—

zött sokkal kisebb rész jelezné Magyarorszá- gnnk fáradtsáyának jutalmát, mintha a há—

ború előtti adatokat nézzük.

Jól érzi ezt Szabóky, ha munkájának a kormány megbízásából eredő jellege kissé talán feszélyezi is. Hiszen munkájának végén is figyelmeztet arra, hogy számításai a háború előtt való állapotokra vonatkoznak, melyeket a háború után következő fejlemények sok-

———160——— 1924

szorosan keresztezték. Korábban pedig be—

szédes számokat sorakoztat fel a békeszerző- dést követő évek Csonka—Magyarországának az egykori időkhöz mérten mélyen lehanyatlott _ termeléséről és elsenyvedt gazdasági erőiről.

Ha a külkereskedelmi mérleg papírkoronákban kifejezett passzivitása talán nem is alkalmas arra, hogy az aranykoronákhoz szokott és az átszámítás útját nem hirtelenül felismerő szem abban is azonnal meglássa a magyar közgaz- dasági élet szétporladásának gyors tempó- ját, s ha fizetési mérleg minden jószándék ellenére sem tud hitelesen tájékoztatni köz- gazdaságunk helyzete felől (mindig akadnak itt feles számmal tételek, melyek elbújnak a vizsgálat elől, akár a ,,tartozik**, akár a ,,köve—

tel" oldalról van szó), mégis kétségtelen Szabóky tanulmányának gondos átvizsgálása után, hogy * a javaslat érdemét, azt, hogy a háborút meg—

előző magyar államadósságok közül 3871 o/o—ot vállaljon át a mal Magyarország, a többi pedig az utódállamokat terhelje, maya aszerzó' is a maxtmamnak véli, a legkedvezótlenebb eshetőségnek. A következmények azt igazolták, hogy az u. n. jóvátételi döntésekkel szemben Magyarország nem lehet eléggé pesszimista.

A Jóvátételi Bizottság sokkal nagyobb arány- ban állapította meg Magyarország fizetési kö- telezettségét, mint ahogy a magyar kormány ne- vében Szabóky azt megengedhetőnek gondolta.

Mindaz, amit fentebbiekben előadtunk, tehát alapjában elméleti jellegű elmefuttatás, elszigetelt okoskodás. Mégis szükségesnek véltük azokat elmondani, hogy egyfelől a magyar statisztikai irodalom egyik nagyon értékes termékéről megemlékezhessünk, más—

részt azért is, hogy emlékezetbe véssük azt, hogy a mai szemem időkben hiába fokozza le Magyarország az igényeit, mindig lesz bíró, aki a keveset is sajnálja tőle s abban is meg—

rövidíti.

2. Kritikát irni kritikáról (s korántsem választ adni egy bírálatra), ez a furcsa szerep adódik nekem akkor, mikor Schneller Ká—

roly dr. egyetemi magántanárnak ,,Születési arány és vallásfelekezet" cimű (Pécs, 1923.

35. l.) formás, eleven és tartalmas dolgoza- táról kívánok megemlékezni. A kritikának vég—

telenül szellemes és okos változatát válasz—

totta Schneller eszközül, mikor egy a közel—

multban akkora port felvert munkát, Pezen—

hoifer Antal könyvét (A demográfiai viszonyok befolyása a nép szaporodására) f1nom módon erótlenít meg, a kényes kérdésnek ütköző—

pontjait simán elkerülve.

Ismeretes, hogy Pezenhoffer (tagadhatat—

lanul tiszteletreméltó szorgalmat tanusító sta—

1924 — 161 — 3—4. szám.

tisztikai részletmunkálatok után) arra a lapidáris következtetésre jutott a magyar nép szaporo- dását illetőleg, hogy a magyar egyke őstalaja a protestáns egyházak és különösen a retor- mátus egyház hivőinek tömege s az egyke biztos és egyedüli ellenszerét a protestantizmus felszámolásában látta. Valószínű, hogy még nem simultak el véglegesen azok a gyűrűk, melyeket a születési szám csökkenésének Pezen—

hoüer személyében ennyire radikális magya—

rázójának állásfoglalása termelt. A születési szám problémája az újabbkori népesedéstan- nak kedvenc témája, s annyira kifogyhat- lan itt az invenciő, mellyel a gondolkodó emberiség a fajok fennmaradását célzó szüle- téseknek majd gyorsabb, majd lassúbb irány—

zatát magyarázza, hogy Csonka-Magyarorszag statisztikusai is újból vissza-vissza fognak térni e kérdéshez, mely nemcsak Malthus óta, de már a görög klasszikusok korában is (s nyil—

ván az azt megelőző kultúrákban is) izgatta a társadalmakat.

Schneller Károly munkája nem védő'lmt, nem a protestantizmus oédőz'rata az egyke vádja ellen. Hiszen Schneller maga is kénytelen el- ismerni, hogy különösen a reformátusság szü—

letési indexe Magyarországon kisebb, mint a katholikus lakosságé. Schneller megengedi hogy egyik vagy másik hitfelekezet követőia népmozgalmi jelenségek terén sajátos voná- sokkal birhatnak. De nem győzi hangsúlyozni a nehézségeket, melyek a vallási befolyás nagyságának felismerése, vagyis az okozati összefüggés megállapítása elé tornyosultak, mert hiszen az emberi lélek cselekvéseinek indító okai számszerűleg alig mérhetők le.

Hogy ebben a tekintetben a valóságot meg—

közelítő következtetéseket tudj unk elérni, ennek feltétlen követelménye úgymond, hogy a zavaró tényezőket teljesen kiküszöbölve, csupán olyan, a születési arányra nézze befolyással lévő ténye—

zők tekintetében egyező néptömegekct szabad párhuzamba állitani melyek csakis vallásra nézze különböznek egymástól. Ez az a pont, mondja Schneller, melyen PezenhotTer mun- kája minden látszólagos sokoldalúsága mellett is alapjában egészen egyoldalú. Schneller is—

merteti Pezenhotfer kutatási módszerét, mely- nek lényege az, hogy a Dunántúlt és még néhány, inkább az ország nyugati felében fekvő vármegyét és a községeket születési indexeik növekedő nagysága szerint (de külön—

böző község és lélekszámot magában foglaló) csoportokba foglalja s vizsgálja az ilyképen létrejött népességi kategoriák felekezeti meg—

oszlását. (Schneller nem élezi ki, de fel kell jegyezni, hogy Pezenhotfernek a módszere az

megek születési számát kell vizsgálni— ehhez kétség sem fér — s nem a születési számok mögött kutatni és tömegek gazdaságtársadalmi vagy erkölcsi jellemvonásait). Kutatásai ered- ménye gyanánt Pezenhoífer azt a tanulságot szűri le, hogy a katholicizmus az egyke gátja, a protestantizmus pedig annak terjesztője.

Állitását azonban semmiféle komoly statisztikai bizonysággal — mondja Schneller — nem erősíti meg.

Schneller utal arra a fontos körülményre, hogy hiba volna a népszaporodás kérdését (mert hiszen a probléma magva e körül forog) csupán az egykén (a születési szám akaratlan vagy szándékos lecsökkentésén) át megítélni.

Mert hiszen a statisztikai tudomány ma már teljes tudatában van annak a rendkivüli jelen—

tőségnek, mellyel a természetes szaporodás tényezői közül'a halandóság bír. A halandó—

ság csökkenésével párhuzamosan elkerülhe- tetlen a születések számának is korlátozó—

dása, a kérdésnek bővebb kifejtését. azonban Schneller —— helyesen —— mellőzi.

A fősúlyt viszont annak az igazolására fek- teti, hogy nem szabad egy-egy vidék, vár—

megye stb. szaporodásának kedvező vagy ked- vezőtlen voltát kizárólagosan a vallással ösz- szefiiggésbe hozni. Erdekes, tanulságos mód- szer scgítségével teszi ezt, mely méltó arra, hogy nagyobb nyilvánosság előtt is ismer- tessük.

Schneller kiszámítja a róm. katholikus lakosság születési indexeit az (190912. évek alapján) a régi Magyarország országrészei szerint s úgy talalja, hogy a katholikusÖnépes- ség születési aránya sem egyenletes, nagyon nagy (3—1'180/00—ről 41'640/00—ig terjedő) el- téréseket mutat az is. Minthogy Schneller vízs- gálati anyagában csupán róm. katholikus la—

kosság szerepel. felmerül a gondolat, mi okoz—

hatja, hogy ebben, a vallás szempontjából homogén tömegben is a születési index any—

nvira kilengő. Schneller tehát sorra veszi azokat a determinansokat, melyek a születési arányszám ingadozását a statisztikai irodalom általános vélekedése szerint is befolyásolják s közülök elsőnek az osztálytagozódás hatá- sát vizsgálja. Módszere itt az, hogy ország- részenkint. majd számos vármegyében is ki- számítja ezer 5—100 holdas kereső róm. ka- tholikus kisgazdára és segítő családtagra jutó ugyanolyan vallású mezőgazdasági proletár (kisbirtokos napszámos, gazdasági cseléd és egyéb munkás) arányát s úgy találja, hogy a proletár elem sűrűbb vagy ritkább jelen-

:

3—4. szám. _— 162 ——

1924

létéből nagyon valószínűen lehet következtetni ,a születési arányszám magaSabb vagy alacso- nyabb voltára. (A kép talán még tisztább lett volna, ha az ipari proletariátus anyagát is ugyanígy feldolgozta volna, de így is végtele- nül tanulságos.)

Vizsgálatai második vonalául a gyermek- halanáóságot választja Schneller, lévén ő is azon a meggyőződésen, hogy a születés és gyermekhalandóság között okozati összefüggés van. Adatai, melyeket felsorakoztat, a mellett szólnak (ha nem is hiba nélküli következef tességgel, ámde azt nem is lehetne várni), hogy a gyermekhalandóság fenyegető vagy

— ellenkezőleg — kedvező iránya a propa- gativ tevékenységet is fokozza, illetőleg csök- kenti.

A harmadik területet, melyet a születési arányszám kutatói fel szoktakkeresni, Schnel- ler szintén nem hanyagolja el. A műveltségi viszonyokat, ha ezeknek csak nagyon halvány képét is adják az irni-olvasni tudás adatai.

Ismét csak a katholikus népesség adatait szemlélve, — sőt csak a 20—40 éves koruakét, mint akiktől a születések leginkább szár- maznak — Schneller nagyon plauzibilissé tudja tenni a műveltségi állapot és a szüle—

tési számok fordított arányosságát.

Okfejtésében ennyire jutva, kísérletet tesz most már arra, hogy a katholikus lakosság születési arányszámára kétségtelenül hatás- sal bíró most tárgyalt három tényezőt együt- tes fellépésben vegye szemügyre. Kikapcsol- ván a gyermekhalandósági determinanst, azaz közel egyforma nagy gyermekhalandóságú területeket vetve egymáshóz, úgy találja, hogy a proletariátus az, melynek viszonylagos nagy- sága döntően irányítja a katholikus lakosság születési mozgalmát (s a mellett a gyermek- halandóság mérve), míg a nép műveltségi vi- szonyai inkább csak színező erővel bírnak a.

kép kialakításában. S ha ezt igazolva látjuk a katholikus lakosságnál, felveti a kérdést, lehet-e másvallású néptömegek szaporodásá- ról biztos, egybevető ítéletet mondani, hacsak úgy nem, hogy a másik vallásfelekezetnél a determinánsok megközelítőleg ugyanolyanok, mint a katholikusoknál. Schneller tehát, hogy a református vallású népesség szaporodási viszonyairól véleményt tudjon alkotni, előbb országrészenkint, majd vármegyénkint is a református lakosságra vonatkozólag is elvégzi

azokat a számításokat, melyeket a katholikus népesség születési számának vizsgálatánál tett. "

Az eredményeket tárgyilagosan magyarázza s végső következtetése az, hogya protestán- sok születési arányszáma valóban kisebb, mint a kathollkasoké. De ebben legalább is jó része van annak, hogy a protestánsságot társadalmi osztálytagozo'dása s műveltsége egyaránt kisebb termékenységre szorítja.

Tanulmányának végső céljául Schneller azt tekinti, hogy a tárgyalt tényezők ható erejét megállapítsa, megtudandó így, hogy a szüle- tési arányok kialakítása közül mekkora sze- repet játszhatnak az egyéb tényezők, pl. a vallás különbözősége. E végből a megvizsgált vármegyékben mindenekelőtt úgy a katholikus, minta protestáns lakosságra vonatkozóan ki- számítja a jellegzetes proletariátusi, gyermek- halandósági, műveltségi és születési arány—

számokat s azután vármegyénkint kutatja a normálszámoktól való pozitív és negatív száza- lékos eltéréseket. A három determinans konkrét arányának a normál aránytól való eltávolo—

dásaiból átlagot készítve pedig azt kutatja, hogy vajjon a katholikusoknál és protestán- soknál észlelt ezek az eltérések mennyiben szolgáltatnak alapot a születési index válto- zásaira. Rendkívül érdekes számításai azt ma—

tatják, hogy a reformátusságr sok/elé még ked—

vezőbb helyzetben is van, semmint a determi—

nánsok alakulása után gondolhatnék 3 min—

denekfelett azt, hogy a születési arány terén észlelt kz'lló'nbségeknek legfeljebb csak egy lőre—

(léke vezethető vissza a vallásra.

Híven igyekeztünk nyomon követni Schnel—

ler munkájának gondolatmenetét s végére érve nem mulaszthatjuk még egy ízben meg- állapítani, hogy hasonlóan szakszerű, pártat—

lan, s az igazi statisztikus rátermettségével megírt dolgozatok leginkább lehetnek alkal- masak arra, hogy a magyar születési szám kutatásának téves vágányra került szekerét a helyes irányba tereljük. Schneller jogosan mondja tanulmánya végén, hogy nem cáfolta meg Pezenholfer egyetlen állítását sem s az okok megállapításában mégis homlokegye- nest ellenkező eredményekre jutott, Az okok- nak szenvetlélytől mentes feltárása s a gyógy- szereknek ilymódon való kutatása lehet az egyedüli célravezető módszer, mely a magyar népesedéspolitt'kának útját megszabhatja.

Laky Dezső dr.