Annak ellenére, hogy már az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény 21 hatályba lépésekor lehetőség volt civil szervezetek ügyfélként való
„mai asz t a l t e l j e s " levén, ilyen volt fogantatásában is, nem lehetett egyéb asszonyok közönséges sorsára kárhoztatva, nem örökölhette Ádám bűnének
óta folytonosan ugyanazon időben (d.. E két hely normális légnyomása között e sze- rint közel 49 mm. kéneső- oszlopot képes egyensúlyban tartani. Ilyen módon Csík
Lőrincz Gyula, km. Mánya Antal szabsz, jó Mihály Ferencz, szabsz, elégt. Nagy István, szabsz, elégs. Nagy József, jó, elégt. Sárosi Károly, szabsz, elégs. Sípos Jenő,
Pataki Kollégiomban a' Philosophiának.. közönséges T an
Sajnálni k e ll•, hogy azok, a’ kiknek ez előtt elősegíteni leh etett, sőt kellett volna is ezen nagy tá rg y a t, az emberiségnek közönséges javára, azt
Nem hisszük azt, hogy a serdülő korúakkal foglalkozó pedagógus kevesebb jelzést kap a tanulóktól mint egy óvónő, de azt igen, hogy m á i jelzéseket,
A kontrasztok alkalmazása jellemző a k ö l t ő nyelvi eszközeinek minden rétegére és költészetére általában: fonetikai szempontból (a különböző artikulációjú