Az iparvállalati tevékenység hatékonyságának értékelése

AZ lPARVÁLLALATl TEVÉKENYSÉG HATEKONYSÁGÁNAK ÉRTÉKELÉS?

G. !. BAKLANOV — É. V. VERGlLESZ

A mai körülmények között a szocialista országokban a gazdaságfejlesztés fő stratégiai iránya a társadalmi termelés hatékonyságának növelése. Ennek a prob- lémának a megoldására összpontosul a tervezési. a statisztikai és a gazdasági szer—

vek. valamint valamennyi népgazdasági ág tudományos és gyakorlati dolgozóinak figyelme. Ez lehetővé teszi, hogy a szocialista termelés egyenletesen, gyors üteml ben nőjjön, és szakadatlanul emelkedjék a nép életszínvonala.

A probléma megoldása érdekében a gazdasági egységek vezetői módszeresen tanulmányozzák a vizsgálandó objektum helyzetét, kijelölik fejlődésének fő irányait (a közeljövőre és a távlatokra vonatkozóan), meghatározzák az alágazatok szerepét és kapcsolataikat a népgazdasági terv által előírt feladatok teljesítésében, opera—

tívan irányítják a tevékenységet, értékelik a végrehajtott intézkedések hatékonysá- gát. Munkájuk során olyan mutatószám—rendszert használnak, amely a vállalatok és egyesülések tevékenységének különböző oldalait jellemzi.

A vállalat (egyesülés) helyzetének gazdaságstatisztikai elemzésekor rendszerint

széleskörűen jellemzik a vállalat (egyesülés) tevékenységének valamennyi területét:

a termelés technikai felszereltségét. a termelési folyamat szervezését, a késztermékek minőségét, a gazdasági tevékenység eredményeit.

Ehhez mennyiségi mutatókat használnak. Abban az esetben azonban, amikor a vezető az objektum távlati fejlesztéséről dönt. és pontosan kijelöli a célt, néhány

kiválasztott speciális mutatót is alkalmaznak.

Az ipari gazdasági hatékonysági mutatószámoknak, véleményünk szerint, az alábbi követelményeknek kell megfelelniök:

. rendelkezzenek pontosan meghatározott gazdasági tartalommal;

. ne igényeljenek bonyolult matematikai számításokat:

. jellemezzék sokoldalúan a gazdasági hatékonyságot;

. tegyék lehetővé az időbeli (dinamikus) összehasonlítást:

biztosítsák a különböző objektumok tevékenysége hatékonyságának összehasonlitását egy és ugyanazon időszakra vonatkozóan;

6. tegyék lehetővé a gazdasági hatékonyság tényezőinek mennyiségi értékelését.

gamm—

Ezenkivül, a mutatószám—rendszernek tartalmaznia kell egy vagy néhány ,.át-

fogó". különböző szintek szerint (lentről felfelé) differenciált mutatószámot. Vélemé-

nyünk szerint ilyen mutató lehetne az egy rubel árutermelésre eső költség.

'A cikk eredeti címe: Principü formirovanija pokazotelej ocenki éifektlvnoszti dejatel'noszti promüslen- nüh predprijatij ! obedinenij.

Sa

516 G. !. BAKLANOV - E. v. VERGlLESZ

Mielőtt a gazdasági hatékonysági mutatószámokat mint valami egységes egé—

szet mint rendszert vizsgálnánk, röviden ismertetni kívánjuk, mit értünk hatékony—

ságon.

A .,hatékonyság" szó hatásosságot, eredményességet jelent. A gazdasági haté—

konyság ugyanazon költségráforditás mellett nagyobb eredmények vagy csökkenő költségek melletti azonos eredmények elérésében jelentkezik. Kérdés: milyen ered—

ményről (hatásról) beszélhetünk, és mit értsünk költségeken?

A termelési folyamat megvalósításához minden vállalatnak, s ezáltal az egész iparnak is anyagi és munkaerőforrásokra van szüksége. A forrásokat más néven megelőlegezett költségeknek nevezik. azaz olyan költségeknek, amelyeket a terme—

lési folyamat megvalósítása előtt eszközöltek.

Az anyagi források az állóalapokból (épületek, létesítmények. energetikai és termelőberendezések. szállítóeszközök és egyéb olyan tárgyak, amelyek több ter- melési ciklusban vesznek részt és értéküket részletekben viszik át az előállítandó termék értékére) és forgóalapokból (nyers-. alap— és segédanyagok, tüzelőanyagok

stb.) állnak. A munkaerőforrások az adott vállalat (az iparág. az egész ipar) dolgo-

zóinak létszámát jelentik. Az állóalapok és forgóalapok összvolumenét pénzformá- ban fejezik ki. Értékük változik, ezért havi, negyedévi vagy évi nagyságuk kifejezése érdekében átlagértéküket határozzák meg. Az álló— és forgóeszközök értékadatait a minden hónap elsejére vonatkozóan összeállított könyvviteli mérlegből kaphat—

juk meg.

A havi átlagértéket mint az adott hónap elsejére és a következő hónap else- jére vonatkozó érték egyszerű számtani átlagát számíthatjuk ki. A negyedévi vagy évi átlagot vagy a havi átlagértékek egyszerű számtani átlagaként, vagy az egyes hó- napok elsejére vonatkozó értékek kronalégiai átlagaként számítjuk ki.

A dolgozók állományi létszámával jellemzett munkaerőforrások naponta tük—

röződnek a vállalat létszám—nyilvántartásában. A dolgozók havi átlagos állományi létszáma a napi nyilvántartott létszámok összegének és a havi naptári napok szá—

mának hányadosa. Tehát a munkaerőforrás havi átlagát pontosabban határozzuk meg. mint az anyagi források átlagos nagyságát. A dolgozók negyedévi vagy évi át- lagos állományi létszámát mint a havi átlaglétszámok egyszerű számtani átlagát ha—

tározzuk meg.

Ily módon az anyagi és a munkaerőforrások nagyságát átlagként határozzuk meg, azaz mint napi átlagmennyiségeket. és így ezek nagysága nem függ az idő—

szak hosszától.

Az anyagi és a munkaerőforrások összvolumenét általában ajánlatos úgy meg- határozni, hogy az anyagi forrásokat átszámítjuk munkaerőforrásra, vagyis kiszá- mítjuk az adott volumenű anyagi források létrehozásához szükséges dolgozók lét- számát.

A termelés folyamán a forrásokat felhasználják (folyó költségek). Minden fajta forrás felhasználásának megvan a maga sajátossága.

Az állóalapok felhasználása fokozatos kopásuk révén megy végbe; az állóala—

pok folyó költségei a termék értékébe elszámolt amortizáció (amortizációs leírá—

sok) formájában jelentkeznek, s ezért valamely időszak (hónap, negyedév, év) folyó költségei az állóalapok értékének csak egy részét képviselik. Minél hosszabb az időszak. annál nagyobb az állóalapok mint források összértékének felhasznált része.

A forgóeszközök felhasználása a termelésre történő közvetlen és teljes ráfordí- tásuk formájában megy végbe. A forrásokhoz viszonyítva a folyó forgóeszközköltsé- gek lehetnek kisebbek is. nagyobbak is. mint a források értéke, s minél hosszabb az időszak, annál nagyobb lesz a felhasznált forgóeszközök összege az előlegezett

AZ lPARVALLALATl TEVÉKENYSÉG

517

források összegéhez viszonyítva, azaz annál nagyobbak lesznek a folyó költségek a forrásokhoz viszonyítva.

Sajátos felhasználási formával rendelkeznek a munkaerőforrások. A dolgozók létszáma jellemzi azt a munkaerőnagyságot, ami a munkaképességet jelöli. A mun- kaerő felhasználása maga a munka, amelyet a munkaidő-ráfordítással fejezünk ki.

Ezt a ráfordítást általában munkanapban vagy munkaórában mérjük. Az élő munka alkalmazásával kapcsolatos ráfordítások pénzben (munkabér formájában) is kife- jezhetők, ami lehetővé teszi. hogy azokat összesítsük az anyagköltségekkel, és meg- kapjuk a termeléssel, valamint a termelés realizálásával kapcsolatos összes folyó

költséget. _ *

Az összes folyó költség olyan növekvő összegű abszolút szám, amely annál na- gyobb. minél hosszabb az időszak.

Az összgazdasági eredményt vizsgálhatjuk úgy. mint a termelési tevékenység eredményét, vagy úgy, mint az iparvállalatok egész gazdálkodási tevékenységének eredményét. Az első esetben a gazdasági eredmény nem más, mint az előállított termelés, figyelembe véve minőségét (természetes mértékegységben vagy pénzér- tékben kifejezve). A második esetben nemcsak az előállított termelést vesszük

figyelembe, hanem értékesítését —— realizálását — is; az egész gazdálkodási

tevékenység eredménye kifejezhető vagy a realizált termékek volumenével (a szám mindig pozitív), vagy az elért nyereség vagy veszteség összegével (az ilyen eredmény nagysága, következésképpen lehet pozitív is, negatív is). A gazdasági eredmény nö- vekvő összegű abszolút szám, amely általában annál nagyobb, minél hosszabb az

időszak.

Az összgazdaságí eredmény mellett beszélhetünk kiegészítő gazdasági ered—

ményről is, mint bizonyos intézkedés végrehajtásának eredményéről. Az ilyen gazda- sági eredményt különféleképpen fejezhetjük ki. Például az új technika vogy tech- nológia bevezetése munkaerő—megtakarítást, a termékegység előállítási költségei- nek csökkenését, a termékkibocsátás növekedését és minőségének javulását. a ter—

melés értékesítéséből származó nyereség növekedését stb. eredményezheti.

A gazdasági hatékonyságot a gazdasági eredmény és a vele kapcsolatos költ—

ségek aránya jellemzi. A gazdasági eredmény lehetséges változatainak megfelelő—

en beszélhetünk vagy csak a termelési tevékenység hatékonyságáról, vagy az egész

gazdálkodási tevékenység hatékonyságáról. vagy bizonyos intézkedés hatékonysá—

gáról. Álljunk meg a termelési tevékenység hatékonyságának vizsgálatánál,

Ne felejtsük el, hogy jellemezhetjük mind a források, mind a folyó költségek

gazdasági hatékonyságát. amikor is a—njealulemzők összefüggnek egymással. A forrá- sok hatékonysága teljesebb jellemzést ad. mivel kifejezi a folyó költségek hatékony—

ságát és a források termelésbe történő bevonásának szintjét. Például, a munkaerő- források hatékonyságát az állományi létszám egy főjére jutó átlagos termékmennyi—

séggel jellemezhetjük, míg a munkaerőköltségek hatékonyságát, az egy munkaórára (munkanapra) jutó átlagos termeléssel. Ez a két érték összefügg egy harmadikkal, éspedig az egy dolgozóra eső munkaórák (vagy munkanapok) átlagos számával, ami jellemzi a munkaerőforrások termelésbe való bevonásának szintjét.

Megjegyezhetjük, hogy a Szovjetunióban a szakemberek között vannak hívei

mind a forrással, mind a költségekkel kapcsolatos változatnak. Az előbbiek, akikhez

magunkat is soroljuk, úgy vélik. hogy minden termelési egység alapvető feladata az,

hogy valamennyi rendelkezésre álló forrást a lehető leghatékonyabban használja fel. Innen a séma: a források felhasználásának hatékonyságát a termelésbe bevont források volumene és a folyó költségek hatékonysága határozza meg. A szakemberek másik csoportja azt tartja, hogy a gazdasági hatékonyság a gazdasági eredmény

518 G. !. BAKLANOV - e. v. VERGILESZ

és a folyó költségek arányával jellemezhető. a termelésbe bevont források volumene pedig a folyó költségek nagyságát meghatározó tényező.

Levonhatjuk azt a következtetést, hogy az iparban meg kell különböztetni a ha—

tékonysági mutatókat és a forrásoknak a termelésbe való bevonását jellemző mu—

tatókat. Az előbbiek a források vagy a folyó költségek eredményességét jellemzik;

kiszámításukhoz felhasználandó a termelési vagy az egész gazdálkodási tevékeny- ség gazdasági eredménye.

A forrásoknak a termelésbe való bevonását jellemző mutatószámok nem állnak közvetlen kapcsolatban a gazdasági eredménnyel; segítségükkel valósul meg (:

forrásoktól a folyó költségekhez való átmenet. A termelésbe bevont források muta- tói ugyanis a folyó költségeknek a megfelelő forrásokhoz való arányát jellemzik, és

sajátságosak minden egyes forrásfajta esetében.

Vizsgáljuk meg. miben áll az átmenet a forrásoktól a termékek előállításával kapcsolatos folyó költségekhez. Mint azt korábban megjegyeztük. az átmenetet a dolgozók átlagos állományi létszámával kifejezett munkaerőforrások volumenétől a munkaidő egységében (munkanapokban vagy munkaórákban) kifejezett munkaerő- ráfordítások volumenéhez úgy kapjuk meg. hogy a dolgozók átlagos állományi lét- számát szorozzuk az egy dolgzóra jutó munkanapok (vagy órák) átlagos számával (ez a szám megmutatja, hogy átlagban mennyi munkát fektetett a termelésbe egy

dolgozó). ,

A termelési tartalékokat képező forgóalapok (nyers-, alap-, tüzelő- stb. anyagok) bevonása a termelésbe közvetlen felhasználásuk útján történik; a felhasznált esz- közöket újak váltják fel; a termelési tartalékok (források) átlagos nagysága a fel nem használt eszközöket jellemzi. A felhasznált nyers—, alap- és tüzelő— stb. anyagok értékének a termelési tartalékok átlagos nagyságához viszonyított aránya lehetővé teszi. hogy az anyagi források e fajtájáról áttérjünk a folyó költségekre; ez az arány

megmutatja. hogy adott időszak alatt hányszor váltották egymást a forgóeszközök.

Az állóalapok fizikailag teljes mértékben részt vesznek a termelésben, de foko—

zatosan kopnak el, részletekben viszik át értéküket a létrehozott termék értékébe.

Ez az értékátadás az amortizációs leírások formájában történik. amelyek jellemzik az állóalapokkal kapcsolatos folyó költségeket. Az amortizációs leírások összegének és az állóalapok átlagértékének aránya biztosítja az átmenetet az anyagi források ezen fajtájától a folyó költségekhez, és megmutatja, hogy az állóalapok egy adott időszakon belül saját értéküknek milyen hányadát adják át a termékek értékének.

A különböző állóalapokra különböző amortizációs kulcsokat állapítottak meg; a hosszú használatra szánt épületek és építmények esetében az amortizációs normák (kulcsok) lényegesen alacsonyabbak, mint a gépeknél és berendezéseknél. A kapott arány az átlagos amortizációs kulcs, amelyet az állóalapok összetétele határoz meg.

Az előlegezett költségek (forrásak) vagy folyó költségek valamennyi fajtájára

kiszámíthatjuk a hatékonyság mutatóját. Amennyiben a mutatószám az eredmény- nek a költségekhez viszonyított arányát fejezi ki. akkor a hatékonyság egyenes mu—

tatójáról. amikor pedig a költségeknek az eredményekhez viszonyított arányát jel-

lemzi, akkor fordított mutatóról beszélünk. A hatékonyság növekedésével Valameny-

nyi egyenes mutató értéke nő. míg a fordítottaké csökken.

Vegyük szemügyre először a források felhasználási hatékonyságának mutatóit.

Az állóalapok felhasználása hatékonyságának közvetlen formában történő jellem—

zésére szolgál az alaphatékonysági mutató, azaz az adott időszakra eső termékek volumenének (értékének) az állóalapok ugyanazon időszakra vonatkozó átlagos értékéhez viszonyított aránya. A fordított mutató -— azaz az állóalapok értékének aránya a termelés értékéhez — az állóalapok lekötési együtthatója, amely megmu—

AZ IPARVÁLLALATI TEVÉKENYSÉG 519

tatja, hogy milyen értékű állóalapokra volt szükség az adott időszakban 1 rubel (100 rubel. 1000 rubel) értékű termelés előállításához. A szakirodalomban és a gyo- korlatban ezt az arányt általában alapigényességnek nevezik. ami azonban nem egészen sikeres. Az igényességi mutatók (anyagigényesség, munkaigényesség) a termékegységben megtestesült valamely elem mennyiségét fejezik ki; az állóalapok pedig nem mennek át teljesen a termék értékébe. Feltételezzük, hogy az egységes terminológia érdekében célszerű valamely forrásnak a termelés volumenéhez viszo- nyitott arányát lekötési együtthatónak nevezni (mennyi forrást kell lekötni az adott időszakra ahhoz. hogy bizonyos mennyiségű terméket kapjunk). a folyó költségeknek a termeléshez viszonyított arányát pedig igényességi mutatónak. Megjegyezzük, hogy a lekötési együtthatók nagysága függ az időszak hosszától (minél hosszabb ez az időszak, azonos feltételek mellett annál kisebb a lekötési együttható). az igé-

nyességi mutatóké viszont nem.

A forgóeszközök mint termelési tartalékok (nyers-. alap-, tüzelő- stb. anyagok) felhasználása hatékonyságának jellemzésére szolgálhat az a mutató, amely hasonlít az alaphatékonysági mutatóra. vagyis az előállított termelés értékét viszonyítja a termelési tartalékok átlagos értékéhez. Az ilyen mutatót feltételesen a tartalékok egységnyi mennyiségére (értékére) eső termékhozamnak nevezhetjük.

A fordított mutatót, azaz a termelési tartalékok átlagos értékének arányát az előállított termékek értékéhez, a termelési tartalékok lekötési együtthatójának ne—

vezzük.

A munkaerőforrások felhasználásának hatékonyságát jellemző egyenes mutató az egy dolgozóra jutó átlagos teljesítmény. azaz a termelés volumenének (értéké—

nek) aránya a dolgozók átlagos állományi létszámához. A fordított mutató -—- o mun- kaerőforrások lekötési együtthatója — egyenlő a dolgozók átlagos állományi lét—

számának a termelés volumenéhez (értékéhez) viszonyított arányával.

A források valamennyi hatékonysági mutatójának értéke függ az időszak tar—

tamától. Minél hosszabb ez az időszak, annál nagyobbak (az egyéb feltételek vál- tozatlansága mellett) a források hatékonyságának egyenes mutatói. és annál kiseb-

bek a fordított mutatók.

Térjünk át a folyó költségek hatékonyságának mutatóira.

Az állóalapokkal kapcsolatos folyó költségek hatékonyságának egyenes muta- tójaként az egy rubel amortizációs leírásra jutó hozam (termékkibocsátás) szolgál- hat (ritkán alkalmazott mutató). A fordított mutató — az amortizációs leírások össze- gének aránya a termelés volumenéhez — nem más. mint a termelés alapigényessége

(az állóalapoknak a termékegységre átvitt értéke).

A folyó nyers-, alap-. tüzelő- stb. anyag-ráfordítások hatékonyságának egyenes mutatójául a megfelelő termelési tartalékok egységnyi mennyiségére (értékére) jutó termékhozam szolgálhat. A fordított mutató —- a nyersanyag-, a tüzelőanyag— stb.

igényesség — a termelési tartalék részét képező, felhasznált forgóeszközök mennyi—

ségének (értékének) aránya az előállított termelés mennyiségéhez (értékéhez). Ha a megfelelő forgóalapokat (anyagokat) s a termelés mennyiségét természetes mérték—

egységben (vagy természetes egyenértékekben) fejezzük ki. akkor az ennek során kapott termékegységre jutó ráfordítást, fajlagos ráfordításnak nevezzük.

A nyers—, alap—, tüzelő— stb. anyagok mellett a termelésben energiát (elektro- mos energiát, hőenergiát) is felhasználnak, amikor is csak folyó költségekről beszél—

hetünk, mivel az energia nem tartozik a termelési tartalékokhoz.

A munkaráfordítások hatékonyságának egyenes mutatójául az egy munkanapra (munkaórára) jutó átlagos termelés szolgál, amely a munkatermelékenységet jel—

lemzí. Úgyszintén felhasználható mutató a termelés értékének a munkabér össze—

520 G. !. BAKLANOV — É. V. VERGlLESZ

géhez viszonyított aránya is. Fordított mutatóként a munkaigényesség (vagy bérigé- nyesség) szolgál.

A folyó költségek hatékonyságának mutatói nem függnek az időszak hosszától.

Meg kell jegyezni, hogy a gazdasági hatékonyság szintje határozza meg a gaz—

dasági eredmény nagyságát, és nem fordítva. igy a termelés mennyisége a ledolgo—

zott munkanapok számától és az egy munkanapra jutó átlagos termeléstől függ, és nem az átlagos termelés függ a termelés mennyiségétől. Ha a termelés mennyiségét összefüggésbe hozzuk az állóalapokkal. megállapítjuk. hogy adott időszak ter—

melése függ az állóalapok átlagos értékétől és az alaphatékonyság szintjétől. A

gazdasági eredményt növelhetjük úgy, hogy elsősorban az alkalmazott forrásokat

növeljük (extenzív fejlesztés). vagy úgy, hogy elsősorban a hatékonyságot növeljük

(intenzív fejlesztés).

A mutatószám—rendszer, mint említettük. a termelési egység által végzett tevé- kenység hatékonyságának értékelésekor különös jelentőségre tesz szert. E mutatók helyes és pontos kiválasztása biztosítja, hogy objektíven értékeljük minden egyes

kollektíva és dolgozó részvételét a munka eredményeiben, elősegíti az irányított

objektum gyors és sikeres fejlődését, segít fejlődése távlatainak helyes kiválasztá—

sában. A termelési egységek tevékenységére vonatkozó mutatószám-rendszer kidol—

gozása és felhasználása jelentős mértékben meghatározza az irányító munka si- kerét.

Ez a mutatószám—rendszer azonban a kérdés minden fontossága ellenére. véle-

ményünk szerint, állandó tökéletesítésre szorul.

A jelenlegi körülmények között. amikor az elsődleges termelési egységek gaz- dasági önállóságot kapnak, és a tudományos—műszaki haladás üteme gyors, a mu- tatószám—rendszer jelentősége és a vele szemben támasztott igények lényegesen nö- vekednek. E követelmény megvalósítása feltételezi a termelés intenzitása és haté- konysága szintjének pontos meghatározását. helyes tervezéstióknek és a gazdasági

ösztönzésnek a kialakítását, amihez a megfelelő mutatószáűfrendszerre van szük-

ség.

A mondottak egy olyan mutatószám—rendszer létrehozását sürgetik, amelynek segítségével konkrét feladatokat lehet kitűzni a termelő közösségek elé, meg lehet határozni a különböző egységek munkájának hatékonyságát, fel lehet tárni a to- vábbfejlesztéshez szükséges tartalékokat. Ennek a mutatószám—rendszernek objek-

tívnek kell lennie; eléggé teljesen kell jellemeznie bármelyik egység tevékenységét:

csak minimális mértékben szabad torzulnia külső, a termeléstől független tényezők hatására: vissza kell tükröznie minden egység tevékenységének eredményeit és munkájának hatását a nagyobb rendszer tevékenységének összeredményére; bizto- sítania kell bizonyos termelési jelenségek mennyiségi kifejezését: biztosítania kell a

termelésben bekövetkezett változások számbavételének lehetőségét.

Az ipari termelési tevékenység hatékonyságának értékelésére szolgáló mutató- szám—rendszert csak rendszerszemléletű megközelítéssel dolgozhatjuk ki helyesen, mivel maga az ipari termelés is olyan bonyolult sokláncolatú rendszer. amely a hierarchikus kapcsolat törvényei szerint épül fel. A rendszerszemléletű megközelítés több irányban valósul meg.

Először a hatékonysági mutatószám-rendszernek biztosítania kell az egységek értékelésének általános jellegét különböző szinteken: az ágazatok, egyesülések.

vállalatok, üzemrészek, műhelyek szintjén. Ily módon adott vállalat jövedömzősége növekedésének az egész egyesülés munkája javulásához kell vezetnie; a műhely termelése növekedésének szabály szerint az egész vállalat késztermék—kibocsátásá—

nak növekedését kell biztosítania.

AZ IPARVÁLLALATI TEVÉKENYSÉG 521

Ez a megközelítés a különböző célokat követő, különböző szintű egységek vo—

natkozásában nem a mutatószám-rendszer azonosságát, hanem bizonyos differen—

ciálását tételezi fel. Éppen a mutatószám—rendszerben fennálló különbözőségek ál- tal lesz biztosítható a mutatók tényleges egysége. A jelenleg érvényben levő muta—

tószám—rendszer még nem felel meg teljes mértékben ennek a követelménynek. Szá—

mos esetben azonos mutatókat használnak a különböző egységek vonatkozásában, ami nem mindig megalapozott. lgy például minden vállalat és egyesülés számára megállapítanak olyan mutatót, mint az állőalapok jövedelmezősége. Ugyanakkor ennek a mutatónak nem egyforma a jelentősége egy kísérleti üzem, egy olyan gyár esetében, ahol egyedi gyártás folyik, és olyan gyár esetében, ahol sorozatgyártás vagy tömegtermelés folyik.

Másodszor, a rendszerszerűség feltételezi azon mutatók bizonyos folytonossá—

gót, amelyek segítségével a jelenlegi és távlati célokat meghatározzuk. Ezt a folyó és távlati tervek folytonossága és a tervezés megszakítás nélküli folyamata magya-

rázza. A távlati tervek elkészítéséhez például olyan komplex, átfogó mutatók szük-

ségesek, amelyek egyrészt érzékelnek a termelésben végbemenő minden alapvető változást, másrészt nem igényelnek felesleges részletezést. Ennek érdekében a terv—

mutatók teljes köréből ki kell választani egy olyan központi csoportot, amelyek va—

lamennyi tervfajtában megjelennek, s amelyeket a folyó és operatív tervekben egye- dibb mutatók segitségével részleteznek és fejtenek meg.

Ilyen mutató lehet az egy rubel árutermelésre eső költség, az egy dolgozóra eső átlagteljesítmény, a jövedelmezőségi mutató stb.

Harmadszor, a rendszerszerű megközelítés a különböző célra használt mutatók egységét és összehasonlíthatóságát igényli.

A tudományosan megalapozott mutatószám—rendszernek komplexnek kell len- nie. sokoldalúan tükröznie kell az irányított egység munkáját. A munkálatok és a kutatások egy része eddig a vállalat munkájának eredményét jellemző mutatószá- mok keresésére írányult. Ez kisebb mértékben a részegységek (üzemrészek, műhe- lyek) tevékenységének értékelésére vonatkozik. Kevéssé vizsgálták még az új ipari gazdasági egység, az egyesülés tevékenysége értékelésének kérdését.

Az elméleti és gyakorlati szakemberek jelenleg olyan egységes módszertan lét- rehozására törekszenek, amely megőrzi a mutatószám-rendszer kialakításának álta- lános elveit. Iparunk például sikerrel alkalmazza a beruházások ésa—zaz új technika gazdasági hatékonyságának meghatározását szolgáló típusmődszertant, amely a hatékonyság értékelését a hatékonysági együttható révén egységesen közelíti meg.

Sok ágazatban és termelési területen ennek alapján dolgOZták ki az ágazati mód- szertanokat, amelyek figyelembe veszik az ágazat szervezési—műszaki sajátosságait.

A mutatószám—rendszer komplex megközelítése azt igényli, hogy a mutatókat

ne elszigetelten. hanem kölcsönös kapcsolatukban és összefüggésükben vizsgál—

juk. azaz meghatározzuk az alapvető mutatók változására ható tényezők feltárásá- nak, az egyes tényezők és a mutatók közötti mennyiségi összefüggések megállapí- tásának, az eredmények változását legnagyobb mértékben befolyásoló, domináns tényezők és termelési területek feltárásának szükségességét. Más szóval. az ipari ter- melés különböző egységei által végzett tevékenység műszaki—gazdasági elemzésé—

nek módszertanát minden irányban ki kell dolgozni.

Tehát a vállalatok és egyesülések által végzett tevékenység hatékonyságának értékelésére szolgáló mutatószám-rendszerrel szemben a legfőbb követelmény a

komplexitás, azaz a rendszer tudományos kidolgozása.

Az egyesülések és a vállalatok tevékenységének hatékonyságát vizsgáló muta-

tőszám—rendszernek objektívnek kell lennie. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy min-

522 G. !. BAKLANOV — e. v. VERGILESZ

den egyes mutatószámnak pontosan kell tükröznie a termelés tényleges hatékonysá- gát. A termelés hatékonyságának mérésével kapcsolatos feladat két részfeladat

megoldásában foglalható össze: a szervezet elé tűzendő cél meghatározásában és e cél megközelítésének mértékében, valamint a szervezet számára kijelölt források

szintjének mérésében és felhasználásában. Más szóval, a hatékonyság meghatáro- zásának alapvető célja az adott termelési egység által elért eredmények és a tevékenységével kapcsolatos költségek közötti arány javításának elősegítése. Ugyan- akkor a hatékonyságot jellemző viszonyszám felhasználható az egyes gazdasági

határozatok jellemzésére is.

A szocialista iparvállalat olyan szervezet, amelyet a népgazdaság számára szük- séges termékek előállítása, a népgazdaság bizonyos anyagi—műszaki források iránti szükségletének kielégítése céljából hoztak létre. A vállalatok termelése során új érték jön létre, amelyet az emberi munka hoz létre. és amely hozzáadódik a terme—

lési folyamatban felhasznált anyagi—műszaki eszközök értékéhez. Ez a két feladat meghatározza a vállalatnál foglalkoztatott dolgozókollektíva tevékenységének ered-3i ményét: a népgazdaság számára szükséges, új használati értékek létrehozása és az új érték teremtése. Ebben áll a vállalat tevékenységének eredménye.

A hatékonyság másik oldala — a költségek — a termelési költségekben (anyag- és energiaráfordítások, béralap, az állóalapok amortizációja) és az állam által, álló- alapok és forgóeszközök formájában a vállalat rendelkezésére bocsátott eszközök mennyiségében tükröződik, azaz a fent vizsgált egyszeri és folyamatos költségekről

van szó.

Teljesen nyilvánvaló, hogy az egyes vállalatok, egyesülések és azok egységei által végzett tevékenység eredményének összegezése az abszolút mutatók vonatko- zásában a termelés eltérő méretéből és egy sor más okból kifolyólag lehetetlen. A termelés hatékonyságának értékelésére olyan viszonyszámokat alkalmaznak, ame-

lyek a költségek és az általuk biztosított eredmények arányát jellemzik.

Ebben az esetben a mutatószám-rendszerben először azt a csoportot emeljük ki. amely a vállalat termelési forrásait jellemzi. E források mennyisége és minősége határozza meg a termelés lehetőségeit. Ez a mutatószámcsoport képet ad a vállalat termelési—műszaki bázisáról. a termelés szervezéséről.

A mutatószámok második csoportja a vállalat tevékenységének azon eredmé—

nyeit határozza meg. amelyek bizonyos mennyiségű használati érték és újonnan létrehozott érték előállításában tükröződnek.

A mutatók harmadik csoportja a termelés, vagyis az élő munka. a munkaesz- közök és a munka tárgyai felhasználásának hatékonyságát jellemzi. Különös helyet foglalnak el ebben a csoportban azok a mutatók, amelyek a termelés összes for- rásai felhasználásának hatékonyságát jellemzik, vagyis a termelés hatékonyságának szintetikus mutatói.

A mutatószám—rendszer ilyen kapcsolódó kidolgozása kötelező valamennyi ipari termelési egység számára. A teljes mutatószám-rendszer alapján az egyes termelési egységekről kialakított kép döntő feltétele az egységek által végzett tevékenység értékelésének. Ez kizárja, hogy csak az eredmények alapján végezzük el az össze- hasonlítást. az eredményeket közvetlenül összekapcsolja azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a vállalatok számára műszaki és szervezési bázisuk nyújt. Természetesen a szervezési—műszaki sajátosságok és az adott egységek szerepének figyelembevé- tele a javasolt rendszer bizonyos fokúwdifferenciólásához vezet, de az említett mu- tatócsoportok mindegyike rendelkezik valamennyi egységre vonatkozó közös voná- sokkal, amelyeknek figyelembevétele rendkívül fontos a gazdaságirányítási rendszer

helyes felépítése szempontjából.

AZ iPARVALLALATl TEVÉKENVSÉG 523

Az objektivitás biztosítása érdekében a mutatóknak összehasonlíthatóknak kell lenni a különböző egységek és a különböző időszakok szempontjából. Ezt az össz-

ipari mutatószám—rendszer és kiszámításának azonos módszere biztosítja. A haté—

konysági mutatóknak maximális mértékben ki kell zárniuk a külső tényezők torzító hatását, és a legnagyobb mértékben össze kell kapcsolniuk minden egyes mutató ér- tékének változását a termelésben végbemenő tényleges változásokkal. Jelenleg ezt nem minden esetben sikerül betartani. Például az alapellátottság változása, ame- lyet a műszaki ellátottsági színvonal jellemzésére használnak, gyakran nem a mű- szaki színvonal emelkedésével függ össze. hanem a berendezések és az építési—sze—

relési munkák árának változásával. Az alapellátottság színvonalát gyakran úgy ha—

tározzák meg, mint az állóalapok adott időszakra eső átlagértékének és a dolgozók átlagos állományi létszámának arányát, amit nem tarthatunk sikeresnek, mivel a műszakok számának növelése mesterségesen csökkenti ezt a mutatót. Helyesebb.

ha az ipari termelési állóalapok értékének és a legnagyobb létszámú műszakban dolgozók létszámának arányából indulunk ki.

Az objektivitás betartása érdekében különösen fontos. hogy a lehető legna- gyobb mértékben kizárjuk az áringadozás, a termékszerkezet-változás stb. által a mutatók értékére gyakorolt torzító hatást. igaz. hogy elég nehéz ezt elérni, különö—

sen, ha viszonyszámokról van szó.

A műszaki—tudományos haladás jelenlegi szakaszában az ipar valamennyi egy- ségének fő feladata a termelés hatékonyságának növelése. Ez a feladat konkrétan tükröződik az egyesülések, vállalatok és üzemek számára meghatározott tervfelacla-

tokban, a dolgozókollektíváik által elért munkaszínvonalban, :: termelés fejlődési

irányai és a rendelkezésre álló tartalékok feltárásának folyamatában. A munka ered—

ményes elvégzése érdekében a tervfeladatokat és a vállalatok és egyesülések által végzett tevékenység eredményeit összehasonlítható mutatókban kell kifejezni, vagy—

is olyan általános összehasonlítási alapra van szükség. amely meghatározza a tár—

sadalom fejlődésének távlati tendenciáit. Ebben az irányban most komoly munka folyik: kidolgozás alatt állnak egy sor mutató értékét jellemző ágazati normatívák.

Úgy véljük. hogy normatív értékekre valamennyi, még a komplex mutatóknál is szük—

ség van. Ebben az esetben a normatív'értéket a rendelkezésre álló termelési tech- nikai, anyagi és munkaerőforrások optimális kihasználása mellett határozzuk meg.

Az ilyen modellek készítése akkor lehetséges. ha statisztikai módszereket és elektro—

nikus számítógépeket alkalmazunk.

Az ilyen mutatószám-rendszer készítésénél meg kell adni a pontos számítási algoritmust. Például, a gépipari ágazatokban a termékek minőségének jellemzése

érdekében alkalmazni kell a megbízhatósági és élettartam—mutatókat.

A szakirodalomban az utóbbi időben érdekes javaslatokkal találkozhatunk a komplex mutatóknak a statisztikai eszköztárba való felvételéről. A szerzők közlik ezek kiszámításának képleteit, amellett olyan együtthatók, normatívák alkalmazását ja—

vasolják, amelyek nem fordulnak elő a gyakorlatban, vagy amelyeket rendkívül ne—

héz kiszámítani.

Véleményünk szerint a hatékonysági mutatószám-rendszert úgy kell felépíteni.

hogy minden összegező mutatót egyedi mutatókra is fel lehessen bontani. Ennek

során biztosítani kell a maximálisan lehetséges felbontási fokot, egészen az elsődle-

ges mutatókig. Ez a megközelítés képezi az indexmódszer, a mennyiségi elemzés

módszerének alapját. Például, a vállalat általános jövedelmezőségi szintjét mint há—

rom tényező szorzatát mutathatjuk be: a mérleg szerinti nyereségnek a realizált termékekből származó nyereséghez viszonyított aránya (nevezzük ezt az arányt mér- legnyereségi együtthatónak). a realizált termékekből származó nyereségnek a ter—

524 a. :. BAKLANOV - É. v. VERGILESZ

mékek önköltségéhez viszonyított aránya (vagyis a realizált termékek jövedelmező-

ségi színvonala) és a realizált termékek önköltségének az állóalapok és a normatív

forgóeszközök átlagos évi értékéhez viszonyított aránya (amit mi feltételesen az álló—

alapok és a forgóeszközök forgási számának nevezünk). A mondottakat a következő formában ábrázoljuk sematikusan:

MÉRLEGNYERESÉG

A TERMELÉS! ÁLLÓALAPOK ÉS A NORMATIV FORGÓESZKOZUK ÁTLAGOS ÉVI ÉRTÉKE A VÁLLALAT ÁLTALÁNOS JUVEDELMEZÖSEGE :

MERLEGNYERESÉG A REALIZÁLT TERMÉKEKBÖL SZÁRMAZÓ NVERESEG A REAUZÁLT TERMEKEKBÖL A REALIZÁLT TERMÉKEK UNKULTSÉGE

" SZÁRMAZÓ NYERESÉG

A REALIZÁLT TERMÉKEK UNKULTSEGE A TERMELÉSI ÁLLÓALAPOK ÉS A NORMATIV

FORGÓESZKÓZCK ÁTLAGOS ÉVI ÉRTÉKE X

Ahhoz, hogy a javasolt mutatószám—rendszer használata reális legyen, minden adatra szükség van kiszámításához. vagyis a számítási algoritmusoknak és maguk—

nak a mutatóknak is egyszerűknek és érthetőknek kell lenniök. Emellett a vállalat

dokumentumaiban, a beszámolókban, arr—tervekben. az operatív beszámolási és nyil—

vántartási anyagokban minden mutatónak tükröződnie kell.

Az utóbbi években több iparágban, vállalatnál és egyesülésnél bevezették az

automatizált irányítási rendszert (ASZU). Ebben a folyamatban nagy teret kap az

információáramlás tervezése. Ebben az esetben mindenekelőtt az irányítandó objek—

tum helyzetére vonatkozó állandó információk tömegét alakítják ki. amelyben jelen- tős tér jut a normatívákkal kapcsolatos adatoknak.

Operatív gazdaságirányítás biztosítása érdekében a mutatószám—rendszert (:

számítások időszakosságának megfelelően differenciálni kell, vagyis különböző idő- szaki rendeltetésük szerint a távlati. folyó és operatív döntések érdekében. A dön- téshozatal folyamatában felhasználják a termelés normális menetétől való eltéré—

sekre vonatkozó információkat. ami bizonyos reagálást igényel a vezető szervek ré—

széről. A változásokat időszakonként bevezetik az alapadat—állományba. Az automa- tizált irányítási rendszer sikeres munkájának záloga ebben az esetben is az. hogy pontosan meghatározzuk azokat az időszakokat, amikor az ilyen változásokat beve—

zetik és az információt továbbítják a vezető szervekhez. Általában az operatív veze- tési alrendszerhez kerülő operatív információkhoz sorolják a termelés mennyiségére és a termelési források felhasználására vonatkozó adatokat. A termelés sajátossá- gaitól és a mutató rendeltetésétől függően az információ érkezhet folyamatosan (adatok a berendezések kihasználásáról. a gépállások azonnali rögzítése). óránként.

műszakonként. naponta.

Az információk másik része valamilyen eseménnyel kapcsolatban változhat, pél—

dául a meglevő berendezésekre vonatkozó adatok változása, új üzemrész beindítása

stb. Végül. az információ harmadik része a normatív adatok változásával függ ösz—

sze. Ez a felosztás. természetesen feltételes. Gyakran előfordul. hogy valamelyik mu-

tatót az egyik vállalatnál az egyik csoporthoz, a másiknál a másikhoz sorolják. A

műszaki—tudományos haladás és a termelés rocionalizálásának gyors ütemével kap- csolatban elég gyakran kell változtatásokat eszközölni oz alapadat—állományban,

de változatlan feltételek esetén ez az állománysnagvmértékben állandó. különösen

ha a normatívák tényleg távlati jellegűek. Ily módon egy tudományosan megalapo—

zott mutatószám—rendszer a felsorolt követelmények jó részének megfelelhet.

Az objektív mutatók és a műszaki—gazdasági elemzés tudományos rendszere csak akkor fog meghonosodni a gazdaságirányítás gyakorlatában és fogja segíteni

AZ IPARVALLALATI TEVÉKENYSÉG

525

a termelés hatékonyságának növelését. ha megteremtjük az anyagi és gazdasági ösztönzés feltételeit az iparvállalatok valamennyi egységében. Ez elválaszthatatlanul

összefügg a termelés helyes ösztönzési rendszerével.

Ily módon. a termelés hatékonyságát mérő mutatószám-rendszer továbbfejlesz-

tését átfogóan értelmezzük. figyelembe véve a termelés műszaki bázisának állapo—

tát. a termelésszervezés színvonalát, a termelési költségeket és eredményeket. A rendszerszemléletben kialakított objektív. komplex és pontos mutatószám—rendszer a gazdaságirányítás rugalmassága, optimalitása és operativítása fokozásának fon—

tos feltétele.

PE3lOME

B caoeü CTöTbe aBTopbl saHuMaiorcn BOnpOCüMH nonasareneű, anrOAHbtx Ann ouei-mw acptpexmauoc-m npOMbimneHr-ioű npousaoActaeHHofi nenrenbuocw.

l'locne uznomenun npemsnsnnemux K noxesarenzm akouoMuueCKoü acpcpenmanocm Tpeőosam—ii " onpeneneuus nommm scpcpexmauoc-ru ouu nccnegyio'r nonasatenu Kex cucremy.

ABTopbl npnxonm K asuaony, uto : npOMbllunel-IHOCTH cnenye-r nposonu'rb pasnw—rue memgy noxaaarenamu adatpexmarlocm " noxaaarenamu npuaneuer—msix K npousBoAcmy pecypcoa. l'lepaue HOKB3BIBÖIOT pesynuramauocu pecypcoa mm Texymux usAepmeK, a c nomombio BTOple momno oőecneum'b nepexon or pecypcoB K texyumm H3Aep)KKaM. B

Aansueümem oan HCCHSAYIOT conepmauue atoro nepeona.

B cnenymmeü uacm csoeü crarsu BBTopbl aaHumaio'rcn xapaxtepncwnoü adacpexms- HOCTH ucnonsaoaauuz pecypcoa u, COOTBeTCTBeHHo, ammexrunnocru texyumx nanepmen.

Aaropu noguepmsaior, uto cnymoluan AI!!! oueHKu acpcpewrusnocm npomuwneuuoü npowsBoAcmei—moü nentenbnocm — paapaöotanuan s CHCTeMHOM npnőnumemm — cucrema noxasateneü Aonmna őblTb oőbeKrnBHoi—i, Komnnexcuoü " 'rouuoü. Taxan cncrema nanne'rcn sam-ion npeAnocunkoü ocymecvsnenun anacmunoro u onepa'msnoro ynpaaneuun npoua- BOACTBOM.

,,

SUMMARY

The authors deal with the problems of selecting indicators which can be used for evaluating the efficiency of industrial activities.

Having determined the reauirements set to the indicators of economic efficiency and explained this latter concept, they investigate the indicators as part of an integrated system.

The authors come to the conclusion that the indicators of efficiency in industry must be distinguished from the indicators of the sources drawn into production. The former show the efficiency of sources or current costs while by means of latter a transition can be established from the sources to the current costs. Further the authors investigate the causes of this transition.

The subseauent part of the article discusses the efficiency of the utilization of sources and the efficiency of current costs.

The authors emphasize that the set of indicators, when elaborated as an integrated system approach, aiming at evaluating the efficiency of industrial production should be objec- tive. complex and accurate. A system of indicators of this kind is the important condition to work out a flexible and operational economic management system.