Hozzászólás Mód Aladárné elvtársnő "A reálbérek és reáljövedelmek statisztikai vizsgálatának főbb elvi és módszertani kérdései" című cikkéhez

*[9254 ^{száma 1}

Hozzászólás Mód Aladárné elvtársnő ,,A reálbérek , és reáljövedelmek statisztikai vizsgálatának főbb elvi

és módszertani kérdései" c. cikkéhez

SZERKESZTÖSÉGI MEGJEGYZÉS. A Szemle szerkesztősége M (3 d A l a d á I' n é ,,A reálbérek és reáljövedelmek statisztikai vizsgálatának főbb elvi és módszertani kérdései"

eimű, a Statisztikai Szemle 1954. augusztusi számában megjelent cikkéhez több hozzá- szólást kapott. Az alábbiakban közreadjulc Bácskai Tamás és Kepes Tamás, valamint Bojkó Béla elvtársak hozzászólásait. Bojkó elvtárs cikkét, amelynek bíráló megjegyzései részben megegyeznek Bácskai és Kepes elvtársak észrevételeivel, részben pedig nem közvetlenül Mód elvtársnő cikkében fóglallakkal függnek össze, rövidítve közöljük.

A folyóirat következő számában közöljük Mód elvtársnő válaszát.

Bácskai Tamás és Kepes Tamás elvtársak hozzászólása

Pártunk és kormányunk politikájábana nép életszínvonala emelésére való törek- vés a legfőbb törvény. Ez a törekvés hiVen fejezi ki népünk akaratát, hogyadolgozók mind jobban és gazdagabban éljenek, hogy az élet egyre szebb és örömteljesebb legyen.

Hogy mindenkor felmérhessük: meny- nyire haladtunk előre e törekvés meg- valósításában, igen fontos az életszín—

vonal közgazdasági fogalmának egy- értelmű, helyes és pontos meghatározása.

Az ,,életszínvonalon" a közfelfogás —- helyesen, bár nem kimerítő pontossággal

— az: anyagi jólét és a kulturális szük—

ségletek kielégítése meghatározott fokát érti. Népünk az életszínvonal emelkedését e két tényező alakulásán méri le.

Módné elvtársnő ,,A reálbérek és a reál—

jövedelmek statisztikai vizsgálatának főbb elvi és módszertani kérdései" cimű cikké—

ben az életszínvonal fogalmába olyan té- nyezőket is be akar sorolni, amelyek e fogalomba nem tartoznak bele. Cikke elméleti alapvetésnek szánt bevezetőjében helytelenül határozza meg az életszínvo- nal fogalmát; s a demobilizálás és a szűk prakticizmus vádjával illet mindenkit, aki nem osztja nézeteit.

Cikke bevezető részében a szerző leg—

fontosabb feladatának tekinti, hogy meg—

határozza az életszínvonal fogalmát. E meghatározás szükségességének megoko—

lásával, — hogy tudniillik a fogalmaknak, s így az életszínvonal fogalmának is ——

,,világos elhatárolása hozzásegít a fogal—

mak tartalmának helyes megítéléséhez, s ezzel a helyes állásfoglaláshoz, a teendők megfelelő megállapításához" (581. old.) tel—

jesen egyetértünk. De annál kevésbé fo—

gadhatjuk el az életszínvonal fogalmának a szerző adta meghatározását, amely sem—

miképpen sem alkalmas arra, hog bizto- sítsa a helyes tartalmi megítélést, s még kevésbbé, hogy segítséget adjon gyakor—

lati teendőink megszabásakor.

Álláspontja röviden a következő: hely—

telen az a felfogás, amely a sztálini meg—

határozás nyomán ,,korlátozottan" értel—

mezi az életszínvonal fogalmát, s csak az anyagi és a kulturális szükségletek adott kielégítési fokán méri az életszínvonal nagyságát. A szerző ,,szélesen értelmezett"

szemlélete szerint az említetteken kívül az életszínvonal fogalmába tartozik mindaz, ,,ami az adott termelőmód alapján...

meghatározza a társas együttélés jellegét,, minőségét, pl. a kizsákmányolás megszű- nése, a szabadságjogok adott köre, stb."

(580. oldal). A továbbiakban így konkreti—

zálja az életszínvonal fő tényezőit:

,,1. Közvetve a fennálló társadalmi rend jellege;

2. közvetlenül az ellenszolgáltatás nél—

küli ü. n. társadalmi juttatások és 3. a bér, fizetés, jövedelem ellenében

megszerezhető anyagi és kulturális javak." (582. oldal.)

Ha a ,,közvetve" megkötéssel azt akarná jelezni, hogy a társadalmi rend jellege hat, mégpedig döntően hat az életszínvo—

nal alakulására, legfeljebb pontatlan fo—

galmazást vethetnénk szemére. De cikke egyetlen más helyén sem utal arra, vaj- jon miféle különbség van a közvetett és a közvetlen tényezők között, ezzel szem—

ben egyszerűen feloldja az életszínvonal fogalmában a társadalmi rend jellegét.

Ez az álláspont azonban —— attól elte-—

kintve, hogy tudomásunk szerint teljesen

SZEMLE

925

egyedülálló általában a magyar marxista közgazdasági és különösen a statisztikai irodalomban, amiből ugyan még nem kö- vetkezne szükségkép tarthatatlansága ——

elméletileg helytelen, politikailag káros, s a gyakorlat szempontjából veszélyes, 'mert ennek érvényesítése ingataggá te-

hetné az életszínvonal számítását.

Mielőtt rátérnénk Módné elvtársnő is—

mertetett álláspontjának részletes bírála- tára, röviden szembe szeretnők vele állí—

tani az életszinvonalnak azt a meghatá—

rozását, amelyet Péter György elvtárs és szerzőtársai adnak Általános Statisztika című tankönyvükben. Ez a meghatározás a helyes sztálini alapelveken épül fel, s véleményünk szerint teljesen kielégítőnek és elfogadhatónak tekinthető:

,,Egy ország lakosságának, a népesség egyes csoportjainak életszínvonala össze—

tevődik az általuk felhasznált fogyasztási cikkek sokféleségéből, minőségéből, a lakásviszonyokból, az egészségügyi ellá- tásból, a színházak, a mozik, a könyvtá—

rak számából és forgalmának nagyságá—

ból, a közlekedés kényelmességéből és gyorsaságából, a munkanélküliség rémé—

től való megszabadulásból, stb." (326.

oldal.)

Mint látjuk, Péter elvtárs és szerzőtár—

sai is említik az életszínvonalnak közve—

tett, helyesebben számszerűen teljes pon- tossággal fel nem mérhető tényezőit. de ezek korántsem azonosak a Módné által említett tényezőkkel. Péter elvtárs helye—

sen hangsúlyozza, hogy az életszínvonalat meghatározza a politikai hatalom ésa ter—

melővlszonyok jellege, de Módne'tól elté-

rően egy pillanatig sem állítja, hogy

mindez beletartozna az életszínvonal fo- galmába.

A szerző egyébként észrevehetően maga is érzi, hogy okfejtése nem eléggé meg—

győző. S miközben újabb érvekkel igyek- szik álláspontját alátámasztani, össze- kever két egyáltalán nem azonos fogal—

_mat: az életszínvonal és az életmód, az

életforma fogalmát. Ezért azután nem is veszi észre, hogy éppen az általa idézett sztálini megállapítás az, amely a legnyil- vánvalóbban megmutatja álláspontjának helytelenségét.

Mit is mond Sztálin elvtárs?

,,A mi forradalmunk az egyetlen, amely nemcsak összetörte a kapitalizmus bilin-

cseit és szabadságot adott a népnek, ha—

nem meg tudta teremteni a nép számára a jómódú élet anyagi feltételeit is. Ebben van a mi forradalmunk ereje és legyőzhe- tetlensége. Persze, hogy jó... elfoglalni a hatalmat és szabadságot kapni... De sajnos a szabadság még egymagában ko- rántsem elegendő... Magával a szabad- sággal, elvtársak, jóllakni vajmi bajos.

Ahhoz, hogy jól és vidáman lehessen élni, az kell, hogy a politikai szabadság áldá- sait anyagi jólét tetőzze be." (A mi kieme—

lésünk —- B. T., K. T.)

Még részletesebben fejti ki ezt a gondo—

latot Sztálin elvtárs a XVIII. pártkon- gresszuson tartott beszámolójában: ,,A ki- zsákmányolás megszüntetése, a szocialista rendszer megerősödése a közgazdaságban, a városi és a falusi munkanélküliség és

az ezzel összefüggő nyomorúság megszű—

nése, az ipar óriási kiszélesedése és a munkások számának szakadatlan növe—

kedése, a munkások és kolhozparasztok munkatermelékenységének növekedése, a föld örökidőre szóló átadása a kolhozok—

nak és a kolhozok ellátása óriási mennyi-—

se'gű elsőrendű traktorral és mezőgazda—

sági géppel, —— mindez megteremtette a reális feltételeket a munkások és a pa—

rasztok anyagi helyzetének további emel- kedéséhez." (A leninizmus kérdései, 728.

oldal, Szikra, 1952.) Sztálin elvtárs két, idézett nyilatkozatából világosan kitűnik:

az, amit Módnéafennálló társadalmi rend jellegeként összefoglalva az életszínvonal tényezői közé sorol, valójában az életszín—

vonal emelés feltételei közé tartozik.

Rákosi elvtárs ugyanígy értelmezte az élet- színvona fogalmát a budapesti aktivan 1953. júliusán tartott beszédében, amikor azt mondta: ,,megsértettiik a szocializmus építésének azt az alaptörvényét, hogy az építéssel párhuzamosan szakadatlanul emelkednie kell a dolgozó tömegek és kü—

lönösen az ipari munkásság életszinvona—

lának". Ott nyilvánvalóan az anyagi és kulturális szükségletek kielégítéséről van szó, ebben a tekintetben követtünk el hi—

bát, nem pedig ,,a fennálló társadalmi—

rend jellege" tekintetében.

Fontos ez a megkülönböztetés? Nagyon—

is fontos. Az életszínvonal gazdasági ka:- tegória, az életmód azonban nagyon sok más fontos társadalmi, politikai, erkölcsi mozzanatot is tartalmaz, s az életszinvo—

nal csak része az életmódnak. Misem in——

926

dokolja, hogy az életmódot az életszínvo—

nallal azonositsuk, az emlitett politikai, erkölcsi stb. tényezőket belegyömöszöl- jük az életszínvonal fogalmába. Nincs igaza Módnénak, aki azzal vádolja az élet—

színvonal fogalmának ,,korlátozóit", hogy egyenlőség jelet tesznek két alapvetöen különböző életmód közt, hiszen éppen ő bagatelizálja el —-- azáltal, hogy egy- szerűen az életszínvonal fogalmába so- rolja —— azoknak a rendkívül fontos poli—

, tikai és társadalmi változásoknak a szere—

pét, amelyek az életszínvonallal együtt, de semmíesetre sem az utóbbiak ténye—

zője-ként, hanem vele dialektikus kölcsön- hatásban alkotják az életmód, az élet—

forma fogalmát.

A kizsákmányolás megszűnése, mint társadalmi rendünk jellegét döntően meg—

határozó mozzanat, a feltételeket teremti meg arra, hogy az életszínvonal a szocia—

lista és a szocializmust építő országokban rohamosan emelkedjék, de az már a gazdaságpolitikától függ, hogy ezeket a lehetőségeket maradéktalanul ki is hasz—

— náljuk. Mint láttuk, a multban ez koránt- sem mindig történt meg, s a szocializmus gazdasági alaptörvényének megsértését, vagyis nagyjában-egészében az életszín- vonal nem megfelelő alakulását semmi- képpen sem mentegethetjük azzal, hogy megszűnt a kizsákmányolás, s ez mindent, ellensúlyoz.

Mód'né elvtársnő álláspontjának egyik hiányossága, hogy nem eléggé történelmi szemléletű. Nem mérlegeli, hog az egyes országokban igen sok, történelmileg ki—

alakult tényező szabja meg az életszínvo- nalat, s hogy ezt a kategóriát fejlődésé—

ben, dialektikusan kell vizsgálni. Mit tu- , dunk meg például abból, hogy ha egy adott pillanatban összehasonlítjuk a dol- gozók életszínvonalát nálunk és az Egye—

sült Államokban? Minthogy az életszín- vonalat csak a termelőerők adta lehetősé- gekhez mérhetjük, ez a statikus össze—

hasonlítás értelmetlen. Nem egy adott ál-

lapotot, hanem a fejlődés dinamikáját kell összehasonlítanunk. Ebben az eset—

ben világosan kitűnik: a proletárdikta—

túra létrejöttének és a szocialista ter—

melőviszonyok elterjedésének eredménye- kép rohamosan emelkedik —-— helyes gazdaságpolitika esetén —— az életszinvo- nal. Az Egyesült Államokban ezzel szem—

ben a tőkés rend alapvető ellentmondásá-

nak szüntelen éleződése következtében feltartóztathatatlan az életszínvonal csök—

kenő tendenciája, ami a kapitalizmus rot—

hadásának, halálraítéltségének megcáfol—

hatatlan bizonyítéka.

Érdemesnek tartjuk ezzel kapcsolatban idézni eg? kiváló francia kommunista publicistának, André Wurmsernek meg- jegyzéseit a Művelt Nép számára írt egyik cikkéből, amelyből kitűnik, hogy a kér—

dés helyes értékeléséhez nem is szüksé—

ges okvetlenül a statisztika behatóbb is- merete, elég ha valaki a marxizmust al- kotó módon értelmezi. Wurmser a követ—

kezőket írja: ,,Nincs a kapitalizmusnak egyetlen olyan létesítménye sem, amelyet a szocializmus ne tudna megvalósitani, sőt túlhaladni. A kapitalizmus ellenben nem képes a szocializmus ritmusában haladni:

ez a lényeg, és minden más —-—— üres be—

széd.

Semmi értelme összehasonlítani a ma—

gyar munkás és a francia munkás jelen—

legi helyzetét. (Mert először is: melyik

munkást vegyük? A munkanélkülit?) Az, amit össze kell hasonlítani, az a vásárló—

erő növekedése, a megtett intézkedések, a biztos jövő." Véleményünk szerint ehhez, nincs sok hozzátennivaló, legfeljebb any- nyi: nekünk a valóság elemzése, s nem mesterséges konstrukciók kiagyalása adja kezünkbe a legjobb iránytűt, s egyszer—- smind ez politikánk alapja is.

A szerző szemléletének hibái élesen megnyilvánulnak a szükségletek maximá—

lis kielégítése problémájának tárgyalása—

kor is. Szerinte 4— s szerintünk is _hely- telen az a nézet, hogy ,,a maximális az egyszerűen sok". Csakhogy a maximális kielégítés fogalmának ez a negativ meg—

határozása rendkívül egyoldalú. Azért, mert átmeneti nehézségek állnak útjában az életszínvonal emelésére irányuló törek- véseinknek, nem arról kell beszélnünk, hogy a maximális ,,nem egyszerűen sok".

Ebből mintha nehézségeink okát abban látnánk, hogy az életszínvonal emelésé—

ben túl nagy lépést tettünk előre. Már—

pedig ez teljesen helytelen és demobili- záló magyarázat volna. A szükségletek maximális kielégítésének magyarázatakor azt kell hangsúlyoznunk, hogy annál job—

ban tudjuk kielégíteni népünk szükség- leteit, minél jobban megy a munka az iparban, a mezőgazdaságban, minél ma—

'SZEHLE

927

gasabb színvonalú a gazdasági vezetés.

Azt kell megmagyaráznunk, hogy minden feltétel adva van a nehézségek leküzdésé- hez. Iparunk fejlett, s rajtunk áll, hogy a különböző iparágak közti aránytalansá- gokat felszámoljuk. Mezőgazdaságunk már most is korszerűbben termel, mint a multban, s rajtunk áll, hogy a paraszt—

ság termelési kedvét növeljük. Munkás—

osztályunk, dolgozó parasztságunk, értel—

miségünk képes az előttünk álló nagy feladatok megoldására, Ennek van moz- gósító hatása, s nem pedig annak, ha ki- jelentjük, hogy a ,,maximális nem egy- szerűen sok".

Még egy utolsó megjegyzés. Nem meg—- győző az az állítás, hogy az életszínvonal

csak részben fejezhető ki statisztikai esz—

közökkel (582. old.). Persze, ha ezt az oly "

fontos gazdasági kategóriát helytelenül értelmezzük, akkor egész életszinvonal—

számításunk valóban labilissá válik. De vajjon az-e most a feladat, hogy életszin—

vonalstatisztikánk elméleti alapjait telje- sen megrendítsük, vagy pedig, hogy olyan politikailag és gazdaságilag helyes, meg- alapozott életszínvonal statisztika kidolgo—

zására törekedjünk, amely hathatós segít—

séget adhat az alaptörvény követelmé—

nyeinek mind teljesebb kielégítéséért ví—

vott harchoz, s éppen ezáltal mozgósítja a legfőbb erőt, a dolgozó tömegeket erre a harcra? Azt hisszük, erre a kérdésre tel—

jesen egyértelmű a válasz.

Bojkó Béla elvtárs hozzászólása

Bojkó elvtárs válasza bevezetőjében megjegyzi, hogy Mód elvtársnő cikke a helyes megállapítások mellett elvileg kifo—

gásolható nézeteket is képvisel.

Szerinte a közgazdáknak a gazdasági törvényeket, az átmeneti gazdaság tény- leges termelési viszonyait kell tanulmá- nyozniok. Ehhez komoly segítséget adhat a statisztika és adhatnak a statisztikusok;

csupán a statisztika tanulmányozásával kerülheti el a közgazdaságtudomány a

*szubjektívizmus veszélyét és mutathat előre, elemezheti ki ténylegesen az elkö—

vetett hibákat.

Bojkó elvtárs szerint Mód elvtársnő cikke egészében e követelményeknek nem felel meg, neveztesen

a) cikkében —- akarva-akaratlan —— a termelés eszközből bizonyos fokig céllá válik;

b) az életszínvonal fogalmát szubjektív módon, kiterjesztetten értelmezi.

Bojkó elvtárs cikkében ezekről a két désekről a következőket írja: ' ,,A szocializmus gazdasági alaptörvé—

nyének bizonyos fokig szubjektív értelme- zése következtében Mód elvtársnő cikké- ben mind formailag, mind tartalmilag ön—

célúvá válik a termelés.

Mód elvtársnő bírálja azokat, akik az anyagi és kulturális javak fogyasztásának emelését úgy értik, hogy a szükségletek ,,maximális" kielégítése egyszerűen ,,so—

kat", ,,minél többet" jelent, tekintet nél—

kül a lehetőségekre. Am bírálata pontat—

lan és félreérthető. Azt írja, hogy az ilyenek ,,lényegében veszélyeztethetik a szükségletek maximális kielégítését: az egyre emelkedő technikai szinvonalon ala—

puló termelés állandó fejlesztését." (i. m.

581. old.)

Mód elvtársnőnek ebben a megfogalma- zásában a cél valahogyan a termelés és ennek van alárendelve a szükségletek maximális kielégítése. Igy valahogyan azonosul a szükségletek maximális kielé- gítése a termelés öncélú fejlesztésével.

Bizonyos fokig öncélúvá válik a termelés a cikkben annak tartalmából következően is, tehát az előbbi formai hibán túl—

menően. —

A cél és eszköz egységét a szocializ- mus gazdasági törvényével kapcsolatban nem lehet úgy hangoztatni, ahogyan Mód elvtársnő teszi. Szerinte ugyanis —— állító—

lag ,,a sztálini megfogalmazás szerint" -——

a szükségletek maximális kielégítése ,,egyfelől a cél eléréséhez szükséges esz- közökkel, a technika állandó fejlesztésé- vel, másfelől a dolgozónép felemelkedésé—

nek távolabbi perspektivájával" van egységben. (i . m. 581. old. Kiemelés tőlem, B. B.)

Valójában tehát a szükségletek kielé—

gítése nem úgy van egységben a terme- léssel (vagyis a cél az eszközzel) amint Sztálin hangsúlyozza. Sztálin ugyanis közvetlen összefüggést állapít meg a szük—

ségletek maximális kielégítése és a ter—

melés között; ,,a sztálini megfogalmazás

* 928 SZEMLE; —

szerint" szó sincs a felemelkedésnek holmi ,,távolabbi perspektivájáról"! Sőt, ellenkezőleg! Sztálin -— bírálva J arosenkot

—-— leszögezi, hogy ,,az olyan termelés, amelyet elszakítottak a társadalom szük—

ségleteinek kielégitésétől, elsorvad és el- pusztul." (Sztálin: A szocializmus közgaz—

dasági problémái a Szovjetunióban, Szikra, 1952. 75. old.)

Ha a szükségletek kielégítését csak ,,a dolgozó nép felemelkedésének távolabbi perspektivájával" hozzuk —— egyébként valamilyen elképzelhetetlen —— ,,egy—

ség ", akkor lényegében elszakítjuk a termelést a társadalom szükségleteinek kielégítésétől. Igy lényegében nincs szo—

ros, eltéphetetlen és közvetlen összefüggés a termelés (eszköz) és a szükségletek ki—

elégítése (cél) között. Ebben az ,,értelme—

zésben" elképzelhető a termelés szaka—

datlan növekedése úgyis, hogy a szükség—

letek maximális kielégítése bizonyos fokig csak ,,távolabbi perspektívában" követke- zik be, vagyis a dolgozó nép felemelkedése _ nem napról-napra, a termelés fejlődésé—

vel párhuzamosan, azt közvetlenül köve—

tően megy végbe, hanem csak ,,távolabbi

perspektívában". *—

Úgy vélem, ez az álláspont nem helyes.

Ez Sztálin ,,félreértése" és a szocializmus gazdasági alaptörvényének, mint objektív, tudatunktól független gazdasági törvény—

nek helytelen, szubjektív értelmezése.

Nem fogadható el teljes egészében az a nézet sem, ahogyan Mód elvtársnő a ,,maxlmális" kielégítés fogalmának értel—

mét fejtegeti. A ,,maximális" kielégítés valóságos mérvét rendkívül sok tényező sokféleképpen határozhatja meg —— írja

—— ezért azt, hogy egy adott szakaszban végül is mi a maximális valóban, az dönti el, hogy megfelel—e a szocializmus épitése objektív törvényeinek, azaz a távolabbi, helyesen felvázolt perspektivába beillesz—

kedve, biztositja-e a lehető legnagyobb mértékben a szükségletek kielégítését."

(i. m. 581. old. —v— Kiemelés tőlem, B. B.).

Mód elvtársnő tehát a szükségletek ,,maximális" kielégítését ismét csak egy távolabbi", jólehet ,,helyesen felvázolt perspektivába" illeszti bele!

A ,, maximális" kielégítés fogalma való—

ban nem független tértől—időtől. Ezt helye—

sen említi Mód elvtársnő. Mi értelme van azonban annak, hogy az adott szakaszban ,,maximális" kielégítés értelmezésekor

egy ,,távolabbi perspektivára" hivatkoz—

zunk? Ez nem *helyes! Ez az értelmezés ugyanis lehetővé teszi az alaptörvény olyan helytelen, szubjektív értelmezését, amely megengedi, hogy a szükségleteket

— termelés növekedése ellenére —— eset-x leg éveken keresztül változatlan szín- vonalon elégitsük ki "maximálisan". Az alaptörvény helyes értelmezése azonban minden ilyen értelmezést kizár, mint—

ahogy azt is kizárja, hogy ,,a távolabbi, helyesen felvázolt perspektivába bele—

illeszkedve" értelmezhessük az adott sza—

kaszban a szükségletek maximális kielégi—

tését, mintegy függetlenül, elszakítva bi—

zonyos fokig a termeléstől.

Egyetlen dolgot kötelességünk vizs—

gálni: az adott korszakban, a termelés elért fejlettségi foka mellett, az objektiv gazdasági törvényeknek megfelelően való—

ban a lehető legnagyobb mértékben bizé tositjuk-e a szükségletek kielégítését? A ,,távolabbi, helyesen felvázolt perspektí—

vába beleilleszkedve" ugyanis, vagyis végsősoron a kommunista elosztás elve szempontjából éppen azt kellene megálla—

pítanunk, hogy az adott korszakban a szükségletkielégítés egyáltalán nem ,,maximális". A szükségletkiele'gítés az adott korszakban mégis ,,maximális" lehett, tekintettel a lehetőségekre, vagyis nem elvont értelemben! Mód elvtársnő tehát, bár a kérdés konkretizálására törekedett, mégis elvontan veti fel ezt a kérdést.

Nyilvánvaló, hogy a ,,maximális" kielégí—

tés mértéke végeredményben a társadalom tagjaitól függ, attól, mennyit termelnek, noha helytelen gazdaságpolitika ideigle—

nesen megakadályozhatja azt, hogy a szükségletek kielégítése az adott korszak—r ban a lehető legnagyobb mértékben, a termelés fejlődésével párhuzamosan, azt követően, a gazdasági törvények követel- ményeinek megfelelően megtörténhessék.

így történt ez például nálunk 1949—1953.

között."

Bojkó elvtárs a következőkben azt fej—v tegeti, hogy népi demokratikus rendsze——

rünk képes arra, hogy biztosítsa a dol—

gozó nép felemelkedését, életszínvonalá—

nak növekedését. Ennek bizonyítéka aza hatalmas életszínvonalemelkedés, ami a stabilizációt követő években bekövetke- zett. Az, hogy 1949 és 1953 között az élet-—

színvonal nem emelkedett, a helytelen gazdaságpolitika következménye volt. Az

exams *

életszínvonalnak az 1953 óta bekövetke—

zett emelkedése a dolgozó néppel szem—

beni adósság törlesztése. _ ,,Le kell azonban szögeznünk azt is, hogy akik helytelenül értelmezik a szo- cializmus gazdasági alaptörvényét, és szinte ,,korlátlan", az adott korszakban ténylegesen fennálló lehetőségeket meg- haladó életszinvonal emelést követelnek, elfelejtkeznek arról, hogy termelés, még- pedig a termelési eszközök termelése és főleg a fogyasztási cikkek, a mezőgazda—

ság termelésének növekedése nélkül nincs megfelelő nagyságú és választékú fo—

gyasztási alap. E nélkül pedig nem lehet a szükségleteket egyre magasabb fokon, az adott korszak általános lehetőségeinek megfelelően ,,maximálisan" kielégiteni.

Az ilyenek valóban nem látják azt az egyszerű igazságot sem, amit Farkas Mihály elvtárs hangoztatott a borsod- megyei pártbizottság ülésén, hogy a ,,ke- vesebb szén, nyersvas, elektroacél, végső—

soron kevesebb kenyeret, ruhát, húst, zsirt, vajat jelent." (Szabad Nép, 1954.

szeptember 21—i szám, 2. old.)

Ha Mód elvtársnő valahogyan így ve—

tette volna fel az életszínvonal és a ter—

melés kérdését, akkor nem esett volna az említett hibákba.

Mindezekből egy igen tanulságos követ- keztetést kell levonnunk. Nekünk a ter- melés és a nemzeti jövedelem nem akár- milyen növekedésére van szükségünk! A termelés és a nemzeti jövedelem olyan növekedésére van szükségünk, amely biz—

tosítja az egész társadalom állandóan nö—

vekvő anyagi és kulturális szükségletei- nek maximális kielégítését és ugyanakkor lehetővé teszi a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődését. A termelés és a nem- zeti jövedelem 1949—1953 között végbe—

ment jelentős emelkedése nem a gazda- sági törvények követelményei szerint tör—

tént: az életszínvonal átmenetileg csök—

kent; aránytalanság jött létre az ipar és a mezőgazdaság, a termelés és a fogyasz—

tás stb. között.

A szocializmus gazdasági alaptörvénye- nek említett helytelen, szubjektív értel- mezése a forrása —— szerintem —— az .,élet- színvonal" fogalma helytelen, bizonyos fokig szintén szubjektív felfogásának. Ez—

zel egyúttal Mód elvtársnő visszakanya—

rodik az új szakasz előtti gazdaságpoliti- kánk helytelen módszereihez, amikor az

929

alaptörvény és az életszínvonal fogalmá—

nak általa használt értelmezése alapján—a perspektiva hangoztatásával, az életszín—

vonal kiterjesztett értelmezésével az élet—

színvonal emelésére irányuló igényeket bírálja.

Annak bizonyítására, hogy az életszín—

vonal fogalmát állítólag nem az alaptör—

vény lényegének megfelelően, hanem ,,ki—

terjesztetten" kell értelmeznünk, vagyis a közvetlen személyes fogyasztás fedezé—

sére szolgáló fogyasztási cikkek, valamint az ü. n. társadalmi juttatások mellett az életszínvonal fogalmába bele kell érte—

nünk a fennálló társadalmi rend jellegét is, pontosabban a politikai szabadságot, Mód elvtársnő Sztálinra hivatkozik, aki állítólag a társadalmi rend jellege és az anyagi fogyasztás Mód elvtársnő által ér—' telmezett ,,egységére" mutatott rá (i. m.

580. old.),

Véleményem szerint Mód elvtársnő itt is rosszul értelmezi Sztálint. Sztálin a tár- sadalmi rend jellegének az életszínvonal- lal való összefüggése kérdését valóban tu—

dományosan világítja meg. Először is, objektív, tudatunktól független gazdasági törvényekből vezeti le; másodszor nem keveri össze a lehetőséget a valósággal, az anyagi jólét feltételeit magával az anyagi jóléttel, a politikai szabadság kér—

dését az életszínvonal kérdésével."

Bojkó elvtárs ezután vitába száll az életszinvonalnak azzal a kiterjesztett ér—

telmezésével, amelyet véleménye szerint Mód elvtársnő cikke tükröz. E nézetek cáfolata Bojkó elvtárs cikkében nagyjá—

ban —— egészében megegyezik a folyóirat ugyanebben a számában közölt másik bí—

rálatéval.

Bojkó elvtárs a továbbiakban kifogá- solja, hogy Mód elvtársnő megfogalmazá- sában prakticista módon demobilizál az, aki az életszínvonal fogalmát, annak anyagi tartalmával azonosítja.

Bojkó elvtárs felvet konkrét kifogáso—

kat is Mód elvtársnő cikkében szereplő

egyes állításokkal kapcsolatban. Igy pél- dául szerinte helytelen az az állítás, hogy ,,a legszükségesebbet, a létfenntartási cik- keket, a családok többségében egy kereső is biztosítja és a további keresők viszony— ' lag nagy része a kényelem, a jólét foko—

zására szolgáló javak beszerzésére nyujt alapot." (Idézett mű: 584. oldal). Bojkő

, 930

elvtárs szerint ez az állítás ellentmond a tényeknek.

"Nyiltan fel kell tennünk azt a kérdést, miért mutatkozik most egy általános igény népi demokráciánkban az életszín- vonal emelése irányában? Azért, mert a dolgozók úgy érzik, hogy a termelés és a nemzeti jövedelem 1949—1953 között be- következett emelkedését nem követte az életszínvonal megfelelő arányú emelke- dése, sőt az életszínvonal átmenetileg csökkent. Ezt az igényt nem lehet a ,,perspektívára" hivatkozva mereven el- utasítóan kezelni, azt mondani, ez az igény ,,prakticista módon demobilizál".

Lenin a szovjethatalom sokkal nehezebb napjaiban, a közellátás sokkal kiélezet—

tebb helyzetében is azt mondotta, hogy ,,a proletáriátusnak joga van követelni, hogy javítsuk meg helyzetét", bár ez ne—

hézségbe ütközik és egyelőre nem lehet minden igényt azonnal kielégiteni. ,,És amikor mindenfelől újabb követeléseket hallunk —— mondotta Lenin az V. Össz- oroszországi Szovjetkongresszuson ——- ezt mondjuk: így is van ez rendjén, éppen ez a szocializmus, amikor mindenki javítani akarja helyzetét, amikor mindenki élvezni akarja az élet javait.," (Lenin Művei 27.

kötet, Szikra, 1952. 529. old.) Lenin persze nem tértől-időtől függetlenül kezelte eze—

ket az igényeket; elismerte, de egyben utalt az ország gazdasági helyzetére, arra, hogy a nehézségeketmaguknak a munká- soknak, dolgozó parasztoknak kell meg- oldaniok anépgazdaság megszervezésével.

Dolgozóinknak joguk van világos fele- letet kérnlök arra a kérdésre, hogy a ter- melés és a nemzeti jövedelem jelentős emelkedése ellenére miért nem emelke—

(lett az életszínvonaluk 1949—1953 között?

A dolgozóknak ezt a bírálatát nincs sen-, kinek joga sem nyíltan, sem burkoltan elutasítani. Ez egyenlő volna azzal, mintha csökkentenénk a felelősséget az elkövetett hibákat illetően! Ez helytelen.

Ugyanakkor azonban meg kell magya- ráznunk, hogy a társadalom rendelkezé—

sére álló fogyasztási alap miért tesz csak ilyen és ilyen mértékű szükségletkielégí-u tést lehetővé."

Bojkó elvtárs cikkét így fejezi be:

,,Az új szakasz valóban központi kér—

déssé tette az életszínvonal kérdését, an—

nak tényleges alakulását. Ez nem vélet- len. Éppen ezért fokozott kötelességünk, hogy ehhez a kérdéshez —— amelyre egész népünk figyelme irányul —— valóban tudo- mányosan és bátran nyuljunk. Rákosi elvtárs a Nagybudapesti Pái'tbizottság ülésén megmondotta, az elkövetett hibák—

ról beszélni kell, nem szabad kerülgetni őket, mint macska a forró kását; ,,néz—

zünk szembe vele -—- mondotta Rákosi elvtárs —— s javítsuk ki gyorsan az elő—

állott hibáka ." (Szabad Nép 1953. szep—

tember 21—i szám, 2. old.) ' A gazdasági törvények érvényesülésé—

nek megvizsgálása közgazdaságtudomá—

nyunk és statisztikusaink egyik legalap—

vetőbb (ha nem éppen a legalapvetőbb!)

feladata." '

Az anyagstatisztika néhány kérdése

Az anyagellátás statisztikai megfigyelé—

sének célja a népgazdaság rendelkezésére álló anyagok elosztása és a felhasználás gazdaságosságának megfigyelése. Az anyagstatisztika adatai is segítséget nyuj—

tanak a népgazdasági tervek kialakításá—

hoz, a népgazdaság anyagszükségleteinek felméréséhez.

Az anyagellátás statisztikai megfigye- lése 1951—ben indult meg és az azóta el—

telt 3 év alatt jelentősen fejlődött, első—

sorban rendszerének megszilárdulását és a megfigyelés módszereit illetően. Ma már mind az operatív vezetés, mind a tervmunka nagymértékben az anyagsta—

tiaztika adataira és értékelés—eire támasz—

kodik. A fejlődés során azonban egyre inkább kitüntek azok a hibák, amelyek a további fejlődés gátjává lettek, s nme—- lyek megnehezítik azt, hogy az operatív vezetés és a tervmunka fokozottabban támaszkodhassék a statisztikára.

Az anyagstatlsztikai munka jelenlegi alapvető hibája, hogy az adatok megbíz—

hatatlanok, feldolgozásuk pedig lassú. Az adatok megbízhatatlan sága számos eset—

ben okoz zavarokat a tervező és az irá- nyító munkában. A lassú feldolgozás pe—

dig azért jelentős hiba, mert az anyag- statisztika nagymértéan az operatív vezetés céljait szolgálja. Az operatív ve—

zetés az adatok lassú feldolgozása követ—