Szakirodalom
Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 1. szám 88
pozitívan válaszolható meg, a pontszerű azono- síthatóság jóval problematikusabb. A becslések céljaira a különböző adatforrásokat gyakran kombinálni kellene egymással. Így előfordulhat, hogy ugyanazon kategóriákra (például a mező- gazdaságilag hasznosított területre) eltérő ered- mények adódnának, ez pedig a statisztika iránti bizalom gyöngüléséhez vezetne.
Tûû Lászlóné,
a Központi Statisztikai Hivatal ny. osztályvezetője
Blumöhr, T. — Zepunkte, H. — Tschäpe, D.:
A mezôgazdasági tevékenységet végzô gazdaságok osztályozása
(Die Klassifizierung landwirtschaflicher Betriebe.) – Wirtschaft und Statistik. 2006. 5. sz.
516–526. old.
A szerzők történelmi visszatekintésként, a XIX. századtól napjainkig mutatják be a mező- gazdasági tevékenységet végzők csoportképzé- sének ismérveit, ilyen például a hasznosított mezőgazdasági földterület, az állatállomány, a mezőgazdaságban végzett nem mezőgazdasági tevékenységek, a mezőgazdasági szolgáltatás, a gazdaságból származó jövedelem nagysága.
Németországban a 2003-ban végezett gazdaság- szerkezeti összeírás módszertana megfelelt az Európai Unió előírásainak. A cikk részletes fo- galmi meghatározást tartalmaz a standard fede- zeti hozzájárulásról (SFH), az európai méret- egységről (EUME), mint az összeírásban alkal- mazott osztályozás alapvető ismérveiről. A 2003. évi osztályozás több vonatkozásban eltért az előző, 2001. évi gazdaságszerkezeti összeírás módszertanától, például a tevékenységtípusokra az egységes közösségi tipológiát alkalmazták, átvették a földhasznosítás előírt kategóriáit stb.
Németországban a mezőgazdasági tevékenysé-
get végző gazdaságok ökonómiai (üzem-) mére- tét az egységes európai kategóriákkal, 3 gazda- sági év átlagaként határozták meg (a korábbi összeírásokban 5 gazdasági évre vonatkozott a számítás).
A szerzők kifejtik a gazdálkodás típusai- nak tartalmi meghatározását. Az osztályozás háromféle szakosodott növénytermesztő (szán- tóföldi, kertészeti és állandó növénykultúrák termesztése), kétféle szakosodott állattartó (le- geltető, és abrakfogyasztó állatokat tenyésztő), valamint a háromféle vegyes gazdaság típust különböztet meg. A fedezeti hozzájárulás ará- nyára építve a gazdaságtípusok négy szintje további szintekre bontható:
– általános gazdálkodási típus (szántóföldi növénytermelő, abrakfogyasztó állatokat te- nyésztő stb.),
– fő gazdálkodási típus (tejtermelő, kerté- szeti termelő stb.),
– különleges gazdálkodási típus (rizster- melő, baromfitenyésztő stb.),
– különleges gazdálkodási típusok alcso- portjai (tojástermelő, dohánytermelő stb.).
A felmért körben olyan gazdaságok is van- nak, amelyek nem sorolhatók az említett kategó- riákba. A cikk táblázatban közli, hogy az osztá- lyozási rendszerben a gazdálkodás általános (összesen kilencféle) típusaihoz milyen főtípu- sok, típusok, alcsoportok tartoznak.
A cikk táblázatai a 2003. évi összeírás eredményeit a korábbi és az egységes európai osztályozás szerint részletezik. Az összesen közel 421 ezer mezőgazdasági tevékenységet folytató németországi gazdaság 23,4 százaléka szántóföldi növénytermesztéssel, 3,3 százaléka kertészettel és 8,5 százaléka állandó növény- kultúrák termesztésével foglalkozott 2003-ban.
A legeltető állattartó gazdaságok aránya 41,5 százalék, az abrakfogyasztó állatokat tartó gazdaságok aránya 2,7, és további 3,1 száza-
Szakirodalom
Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 1. szám
89
lék, illetve 3,6 százalék a vegyes növényter- mesztő, illetve állattartó gazdaságok aránya.
Az üzemek 13,9 százalékában az említett gaz- dálkodási típusok vegyesen fordulnak elő.
A cikk összehasonlítja az Európai Unió 15 korábbi, valamint a 10 új tagállama mezőgaz- dasági üzemeinek 2003. évi számát a gazdál- kodás itt említett általános típusai szerint.
A gazdaságok száma Lengyelországban a legnagyobb (2 172,2 ezer), a korábbi tagor- szágok közül Olaszország (1 963,8 ezer), Spa- nyolország (1 140,7 ezer), valamint Görögor- szág (824,5 ezer gazdaság) vezeti a rangsort. A magyarországi mezőgazdasági üzemek (össze- sen 773,4 ezer) közül 111,5 ezer szakosodott szántóföldi növénytermesztésre, 128,5 ezer szőlészettel, gyümölcsök termesztésével és kü- lönféle állandó növénykultúrák vegyes ter- mesztésével foglalkozik, 147,8 ezer abrakfo- gyasztó állatok tartására szakosodott, a nö- vénytermesztést és állattartást vegyesen végző gazdaságok száma a legtöbb (353,6 ezer).
A cikk táblázatban közli a korábbi, illetve az új tagállamok 2003. évi megoszlását a gaz- dálkodás típusa szerint. A németországi mező- gazdasági üzemek összesen 17 millió hektár mezőgazdasági hasznosítású földterületen 2003-ban mintegy 25,3 milliárd euró standard fedezeti hozzájárulást hoztak létre. A cikk táb- lázatban közli az említett mutató megoszlását a gazdálkodás típusa szerint.
Egy gazdaságra 2003-ban átlagosan 40,4 ha mezőgazdasági hasznosítású földterület jutott, a 100 hektárra jutó teljes munkaidő egyenérték- ben (AWU) kifejezett munkaerő 3,5 fő. A stan- dard fedezeti hozzájárulás egy gazdaságra jutó értéke Németországban 60 ezer euró. A szerzők a gazdálkodás említett általános típusai szerint elemzik az átlagos földterületre, illetve az egy- ségnyi földterületre jutó értékmutatót. Elemzik továbbá az egy gazdaságra és az egységnyi föld- területre jutó munkaerő 2003. évi alakulását a gazdálkodás általános típusai szerint.
Az egy gazdaságra jutó mezőgazdasági hasznosítású földterület Németországban a szakosodott szántóföldi növénytermesztésben 60 ha, a kertészetben 5,4 ha, a szőlő- és gyü- mölcstermesztésben átlagosan 6,1 ha, a szako- sodott legeltető állattartásban 31 ha, az abrak- fogyasztó állatokat tartó gazdaságokban kere- ken 28 ha. A standard fedezeti hozzájárulás egy szakosodott szántóföldi növénytermesztő gazdaságra jutó értéke (62,0 ezer euró) csupán harmada a kertészetének (171,6 ezer euró) és fele az abrakfogyasztó állatokat tartó gazdasá- gokénak (135,7 ezer euró). A 100 hektár me- zőgazdasági művelésű területre jutó éves mun- kaerő egysége (AWU) a kertészetben a legna- gyobb (75,6 fő), az átlag többszöröse a szőlő- és gyümölcstermesztésben (20,2 fő).
A szerzők az összeírás eredményeinek részletes elemzéséhez kitekintést is készítettek, a közösségi agrártámogatási rendszer átalaku- lásáról. Megállapítják, hogy a mezőgazdasági üzemek gazdasági eredményeiben fontos té- nyező a közpénzekből folyósított agrártámoga- tás. A gazdaságok ilyen közvetlen támogatá- sokat igényelhettek a termelt mennyiségek alapján, például árkiegyenlítés címén. Nemzeti és európai támogatási irányelvekben meghatá- rozott növénytermesztési, állattartási tevé- kenységek adtak jogot a folyósításra. A támo- gatási rendszer az új gazdaságszerkezeti osztá- lyozásnak megfelelő kategóriákra épül, és a szerzők összefoglalják a 2003-ban elfogadott új agrár- és vidéktámogatási rendszer kapcso- latát a gazdaságok itt tárgyalt osztályozásával.
A 2005-től hatályba lépett rendszer az igé- nyelhető támogatásokat elválasztja a gabona, az olaj-, a fehérje- és a rostnövények termelési ada- taitól, a számításokban ezután a gazdaságok ál- tal használt földterület nagysága a meghatározó.
Hasonló a változás a tej, és meghatározott állat- fajták termelésében. A támogatások alapja (a mennyiségi adatok mellett) a gazdaság jövede- lemtermelő képessége. A támogatások igénylé-
Szakirodalom
Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 1. szám 90
sét a standard fedezeti hozzájárulásokkal kell megalapozni a sajátos gazdálkodási típusok ren- deletben rögzített elszámolási szabályai szerint.
A cikk utal az agrárreform másik lényeges céljára, a vidékfejlesztésre. A támogatás új ér- tékalkotási folyamatok kialakítását segíti elő.
Törekvés, hogy a mezőgazdasági főtevékenysé- get egyéb tevékenységek jövedelmei is kiegé- szítsék. Szándék a többfunkciós mezőgazdasági vállalkozások támogatása, ide értve például a fa- lusi turizmust, a bérmunka-szolgáltatást, a táj- rendezést, az energiatermelést és hasonlókat. A németországi gazdaságok szerkezetének 2003.
évi összeírási eredményei szerint mintegy 80 ezer olyan mezőgazdasági gazdaság van (az ösz- szes gazdaság 19 százaléka), amely bevételhez jutott a gazdaság nem mezőgazdasági tevékeny- ségéből is. A szerzők szerint a standard fedezeti hozzájárulás meghatározásában az ilyen kiegé- szítő (nem mezőgazdasági) tevékenységeket is figyelembe kell venni.
A cikk utal a 2010-ben esedékes Általános Mezőgazdasági Összeírás módszertanát előké- szítő vizsgálatokra, továbbá a gazdaságok osz- tályozása stabilitásának jelentőségére, az ösz- szehasonlítható adatsorok érdekében.
Nádudvari Zoltán,
a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsosa E-mail: zoltan.nadudvari@ksh.hu
Az európai hústerméklánc legfontosabb tényezôi
(Die wichtigsten Glieder der Felischer- zeugungskette in Europa.) – Statistik kurz gefasst – Landwirtschaft und Fischerei. 2006. 6. sz. 1–7. old.
Az Európai Unióban a hústermékek hosszú termelési-kereskedelmi lánc eredményeként je- lennek meg a piacon. Az élőállat az EU- tagállamaiból vagy harmadik országokból szár-
mazik, egy része az élelmiszeripari feldolgozás első lépéseként vágóhídra kerül, majd nyershús- ként, kész vagy félkész hústermékként a külön- böző elosztási és értékesítési csatornákon ke- resztül jutnak el az uniós fogyasztókhoz.
A hústermékek terítésének folyamata a termelőtől a fogyasztóig voltaképpen egy zárt kör. Az emberi fogyasztásra kerülő hústermé- kek alakulása 1995 és 2002 között – amikor az EU 15 tagállammal rendelkezett – állandó, 7 százalékos növekedést mutatott. Ezen belül a sertéshús fogyasztása a vizsgált időszakban 8 százalékkal nőtt, a baromfifogyasztás ennél je- lentősebb mértékben, 17 százalékkal.
A sertéshús átlagos éves fogyasztása 2002- ben valamivel több mint a duplája volt a mar- ha- és borjúhús fogyasztásának. Az átlagos egy főre jutó húsfogyasztás az EU 15 szintjén 2002-ben 98 kg volt. Egy évvel később a spa- nyolok és a dánok ezt az értéket jelentősen túl- haladták (131, illetve 128 kg/fő). Szárnyasok- ból szintén a spanyolok fogyasztották a leg- többet (33 kg), viszont a dánok vezettek a ser- téshúsfogyasztásban (74 kg). Dániát kivételé- vel megállapítható, hogy az északi országok húsfogyasztása általában alacsonyabb, Finnor- szágé 72 kg/fő (2003), az Egyesült Királyságé 67 kg/fő (2003), Litvániáé 52 kg/fő (2002). Az unió szintjén az Egyesült Királyságban a leg- nagyobb mértékű a szárnyasok fogyasztása a teljes húsfogyasztáson belül.
Az EU 15-ök hústermelése meghaladja a fogyasztási igényeket. 2002-ben 6 százalékkal több húst, hústerméket állítottak elő ezek az or- szágok, mint amennyit felhasználtak. Különösen az északi államokban magas a túltermelés.
A kevésbé preferált húsfélék közé tartozik a birka-, a kecske- és a lóhús, így érhető, hogy az első kettőből a tényleges fogyasztás 19, az utób- biból pedig 72 százalékkal haladta meg a hazai termelést. Ezen húsféleségek fogyasztási aránya az emberi fogyasztásban igen alacsony, a birka- és kecskehús esetében mindössze 3 kg.
