1158 STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ
tartományi felügyelőségek és központi appa- rátus formájában.
A városi felügyelőségek fő feladata elsőd- leges in'formációk gyűjtése (a vállalatoktól és egyéb szervektől), ezek feldolgozása és to- vábbítása az illetékes tartományi felügyelő—
ségekhez. A statisztika helyi szervei továbbít- ják az így szerzett információt a központi ap—
parátushoz. amely ennek alapján elemzi és értékeli a népgazdaság fejlesztésére kidolgo- zott állami terv végrehajtását, és a párt- és gazdasági szerveknek megbízható, tudomá—
nyosan megalapozott adatokat szolgáltat. Je- lenleg a Statisztikai Állami Bizottság felü- gyelete alá 14 tartományi színtű statisztikai felügyelőség tartozik, továbbá a tartományi felügyelőségek hatáskörébe tartozó 168 városi
statisztikai felügyelőség.
1977 januárjától életbe lépett a Statiszti- kai Állami Bizottság által kidolgozott Statisz—
tikai Nyilvántartási Rendszer, amelynek lé- nyege a statisztikai információ jellegének és áramlásának szabályozása. E rendszer haté- kony működtetéséhez kidolgozták a népgaz- daság ágazati osztályozását. az egységes ter- mékosztályozást, az állóeszközök osztályozá- sát. valamint a szakmák és a foglalkozások osztályozási rendszerét.
1977 elején a Statisztikai Állami Bizottság—
ban kidolgozták az Állami Statisztika Auto- matizált Rendszerének tervezetét, a KGST
Statisztikai Állandó Bizottsága mellett mű- ködő. a statisztikai információk feldolgozásá—
nak gépesítésével foglalkozó állandó mun—
kacsoport ajánlásainak megfelelően.
A Statisztikai Állami Bizottság egyik leg- főbb feladata, hogy megteremtse a számitó—
gépek széles körű alkalmazásának lehetősé- gét. Számitógépeket első ízben az 1970—ben lebonyolított népszámlálás és iakásállomány- összeírás során használtak. Akkor az adato- kat francia gyártmányú számítógépeken dol- gozták fel. Később, 1973-ban Oriente tarto- mány statisztikai igazgatóságán kis számító—
gépet (lRlSZ—10) alkalmaztak, ugyanitt 1975 végén üzembe helyeztek egy ESZ—1022 ti—
pusú számítógépét, 1977-ben pedig további három ESZ—1022 típusú számítógép*kezdte meg működését. Ezenkívül 6 tartomány sta- tisztikai felügyelőségén dolgozzák fel a sta- tisztikai információkat lBM gyártmányú lyuk-
kártyás gépeken.
A jelenlegi ötéves tervben nagy és felelős- ségteljes feladatok állnak a kubai statisztikai szolgálat előtt. Ezek közül legfontosabbak: az 1980. évi népszámlálás és lakásállomány- összeírás lebonyolítása, a népgazdasági mér- legrendszer továbbfejlesztése, valamint az ál—
lami statisztika automatizált rendszerének és műszaki bázisának fejlesztése.
(lsm.: Tóth Edit)
GAZDASÁGSTATISZTlKA
MUMRIKOV. N.:
AZ AGRÁR—lPARi lNTEGRÁClÓ, A GAZDASÁGKUZI KOOPERÁClÓ
ÉS A SPECIALIZÁCIÓ
(Problemü szpecializacii, mezshozjajsztvennoj ko- operacii i agropromüslennoj integracii.) -—- Voproszü
Ekonomiki. 1978. 1. sz. 46—56. p.
A Szovjetunió mezőgazdaságának fejlődé- sét a területi munkamegosztás erőteljes ki—
bontakozása és a vállalatközi együttműködési formák gyors ütemű fejlődése jellemzi. 1977- ben több mint 7000 gazdaságközi együttmű- ködésben mintegy 1.5 millió embert foglal- koztattak. Ezek a vállalati formák azonban még csak az állattenyésztési termékek vi- szonylag kis hányadát termelik meg.
A szakosodás előrehaladása ellenére egyes övezetekben nem növekszik kellő ütemben a termelés, jóllehet a szakosodott zónákban magasabbak a hozamok és alacsonyabb a ráfordítás, mint másutt. Például az OSZSZK marhahízlalásra szakosodott gazdaságaiban 1976—ban a termékegységre jutó munkaráfor- ditás 5,4—szer, az önköltség pedig 1.6-szor volt alacsonyabb a köztársaság kolhozainak át- lagánál. A borjúnevelésben az átlagos napi súlygyarapodás 1,ó-szor volt magasabb, az egy kiló hús előállításához felhasznált takar-
mány 1.3-szor, az önköltség 1.5-ször volt ala- csonyabb a kolhozok és szovhozok átlagánál.
A sertéshízlalásban ugyanezek a mutatók csaknem azonos mértékben kedvezőbbek vol- tak. Az egyes vállalatközi egyesülések ered- ményei még előnyösebbek voltak. Az egyesü- lésekben előállított termékek minősége jobb.
az elérhető árak magasabbak voltak.
A vállalatközi formák fejlődése a mezőgaz- dasági termelés ésszerű területi munkameg- osztásával is szorosan összefügg. Egyes öve- zetekben a környezeti adottságoknak meg- felelő ágazatok produktivitása magasabb.
Ezt az előnyt a népgazdasági agrár—ipari komplexum (APK) keretében célszerű érvé- nyesíteni. A feldolgozó ipar fejlesztését is a mezőgazdasági termelés területi szakosodá- sának függvényében kell megoldani. Egyik—
másik ágazat szakosodása azonban nem tör- ténhet az ellátás szempontjából alapvető
ágazatok rovására.
A fejlődés és a jövőbeni fejlesztés vizsgá- latához a tervezés és beszámoltatás mutató—
szám—rendszerét is e kívánalmaknak megfe- lelően kell fejleszteni. A komplexum gazda—
sági fejlettségének különböző fokától függően speciális mutatók is szükségesek. míg más
STATISZTIKAI lRODALMl FlGYELÖ
1159
mutatók általánosan használhatók. Ez utób- biak közül a szerző megkülönbözteti a meny—
nyiségre, a minőségre, az erőforrásokra, a termelési szerkezetre és az értékelésre vonat—
kozó mutatók csoportját. A mennyiségi és a minőségi mutatók a megtermelt és az érté- kesített végtermékre utalnak. Az erőforrások mutatói a beruházásokat, az anyagi—techni—
kai eszközöket és a munkaerőt foglalják ma—
gukban. A struktúra mérésére a bruttó és az árutermelés, a lekötött eszközök és az élő munka ágazati szerkezete szolgál. A gazdál—
kodás értékelésére alkalmas mutatók közé a szerző az értékesített végtermékre jutó nyere—
séget, az önköltségét és a kibocsátott termé- kek jövedelmezőségét sorolja.
A kooperációs formákat az ország vala- mennyi övezetében indokolt fejleszteni. E for—
mák fokról fokra magasabb szintet érnek el.
mely folyamat a termelés és az infrastruktúra együttes fejlesztésével megszünteti a külön- böző tulajdonformák (állami és szövetkezeti), a különböző települési formák (város és falu)
közötti lényeges különbségeket.
A Szovjetunió különböző övezeteiben eltérő ütemű az integrációs folyamat előrehaladása.
A köztársaságok nagyobb részében az együtt- működés egyszerűbb formái, Moldávia'ban, Ukrajnában, Belorussziában, Észak-Kaukázus- ban pedig a legfejlettebb formák valósultak meg, amelyek a termelés, a feldolgozás, a tárolás és a fogyasztóhoz való eljuttatás fo-
lyamatait egyesítik.
Az integrációs formába belépő gazdasá- gok megtartják önálló szervezeti és jogi for—
májukat. Az integráció az állami szektorban indult először fejlődésnek kolhozgyárak for- májában, majd ezt követően agrár—ipari egyesülések szervezetében. Szerző az integ- ráció területi és ágazati szervezését egyaránt szükségesnek tartja. Az ágazati szervezést elsősorban a gyorsan romló termékeket elő- állitó ágazatokra célszerű alkalmazni, így az üveg alatti zöldségtermelésre, valamint a to- jás, a tej és a baromfitermékek termelésére.
Az intenzív gyapot-. burgonya- és lenöveze- tekben pedig a termelés és feldolgozás egy- ségét kell megteremteni. Főként területi ala- pon indokolt az integráció szervezése a ve- gyes ágazatú gazdaságokban, ahol a specia- lizáció még nem haladt előre. A területi in- tegráció olyan előnnyel is jár, hogy a szerve- zeti egységek a közigazgatásr határokhoz is igazithatók. Keretében különösen olyan tevé- kenységek szervezhetők, mint a vetőmagtisz- titás, a gabonaszáritás, a zöldség és (: bur- gonya tárolása, takarmánykeverö üzemek lé- tesitése, agrokémiai központok üzemeltetése stb. Ez a forma a szakosodást is gyorsítja.
Az ágazati és a területi fejlesztés elvét egy—
időben és párhuzamosan is indokolt alkal- mazni. lgy hozhatók létre olyan méretű integ- rációs szervezetek, amelyek a tudományos ku-
tatás alkalmazására, az anyagi—technikai, technológiai bázis fejlesztésére és szakem- berek képzésére alkalmasak. A területi elvek szerint szervezett agrár—ipari komplexumok
— figyelembe véve az egyes köztársaságok rendkívül eltérő földrajzi körülményeit — né- hány végtermék előállítására is, de több ága- zat termelésének összefogására is szervezhe- tők. Végső soron az ágazati és a területi el- vek alapján szerveződött agrár—ipari komp- lexumok között kölcsönös együttműködés is megvalósítható, amelynek főleg a termelő- eszköz-ellátásban van nagy jelentősége. Ter- mészetesen az ilyen méretű kooperációs szer- vezetek tevékenysége bonyolultabb és egyre összetettebbé válik, ha nem egy vagy néhány, hanem több ágazat termelésének integrálá- sára szervezik azokat.
A népgazdasági agrár—ipari komplexum, amely az ország vagy egyes köztársaságok vagy nagyobb övezetek területén látja el az előzőkben ismertetett tennivalókat, mégtöbb más, a tervezés, az irányítás szervezetével és módszerével, a munka eredményeinek érté- kelésével és a gazdasági szabályozókkal kap- csolatos feladatok megoldására is hivatott.
A vállalatközi együttműködési formák fej- lesztéséhez, tevékenységük iparszerűvé tételé- hez a következő feltételek szükségesek:
a) azoknak a termékeknek a termelésére ösztönöz—
zenek, amelyek az adott övezetben a legeredménye- sebben termelhetők, és a felvásárlási terv a vállalati termelési és fejlesztési tervekkel összehangolt legyen;
b) a termelési technológia, a feldolgozás és a ter- melés teljes anyagellótása koncentrált legyen:
c) a műtrágyák, keveréktakarmányok és egyéb anyagi erőforrások biztosítottak legyenek:
d) a szakemberellátás és -továbbképzés megfelel- jen a szükségleteknek.
Az élelmiszer'termelés fejlesztését, az in—
tegrációs és specializációs folyamat gyorsabb megvalósulását gyakran fékezi az agrár—ipari komplexumok keretein belül is, hogya minisz- tériumok és főhatóságok tevékenysége nem eléggé összehangolt. Jóllehet az állami nép- gazdasági terv egészében minden szükséges eszközt előirányoz (: kívánt cél eléréséhez, mégis előfordul. hogy az állami felvásárlási terv nincs összhangban az egyes övezetek termelési és szakosodási előirányzatával.
A gazdaságközi társulásoknak az önálló elszámolás elvén kell működniök. a népgaz—
dasági fejlesztés konkrét célkitűzései alapján nyugvó agrár—ipari komplexumok rendszeré- be beilleszkedve. E komplex programból ki- indulva kell az egyes zónák, övezetek, köz- igazgatási egységek termelési és fejlesztési feladatait meghatározni, a földrajzi, gazda—
sági és társadalmi szempontból egyaránt leg—
hatékonyabb megoldásokat választva,
A gyorsabb fejlődést az is gyakran fékezi, hogy az értékelésre szolgáló előirányzatok és mutatók hatósági, nem pedig össztársadalmi érdekeket tükröznek. Az árak nem megfelelő
1160 STATlSZTlKA! lRODALMl FIGYELÓ
volta gyakran hátráltatja a termelő vállala- tok és a vállalatközi szervezetek munkáját. A szerző a végtermék (a cukor, a hús, a kon- zerv stb.) árának helyes megállapítását ítéli meghatározónak. Az egyesülésekbe tömörült gazdaságok anyagi érdekeltségének biztosi- tása az agrár—ipari integrációs szervezet fel- adata, figyelembe véve a termelési adottsá—
gok, a szakosodás és az önköltség terén je- lentkező különbségeket.
(Ism.: Molnár István)
PLESKOV. B.:
A MEZÓGAZDASÁGI TERMELÉS SPECIALIZACIÓJÁNAK MUTATÓI
(Szisztema pokazatelej szpecializacii v szel'szko- hozjajsztvennom proizvodsztve.) — Vesztník Sztaiisz- tiki. 1978. 2. sz. 15—24. p.
A mezőgazdasági fejlődés jelenlegi szaka- szát a Szovjetunióban a vállalati formák sok- félesége (gazdaságközi vállalatok, termelési egyesülések, agrár—ipari vállalatok és egye- sülések. állattenyésztő komplexumok) és az irányítás új módjai jellemzik. A folyamat a statisztikával szemben is új követelményeket támaszt. A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalában meghatározták az új fogalma- kat, a statisztikai megfigyelési egységeket, ki-
egészítették a mutatószám-rendszert, megha—
tározták az új vállalati formák megfigyelésé—
nek és csoportositásának módját, az agrár- ipari egyesülések beszámolási kötelezettségét és jelentőlapjait, az adatok gépi feldolgozá—
sának módját, továbbá ajánlásokat dolgoz—
tak ki a statisztikai szervek részére a speciali- záció és a koncentráció kérdéseinek elemzé—
séhez.
A mezőgazdasági statisztikában a szakoso- dás és a koncentráció kérdéseinek vizsgálata új és nagyjelentőségű munkaterület. A to—
vábbiakban a szerző a szovjet mezőgazda- sági statisztikai tevékenység ilyen mutatóit ismerteti.
A gazdaságon belüli munkamegosztás mu- tatói közé sorolja az árutermelő ágazatok (számát. Az egyetlen ágazatra szakosodott szervezetekben — mint például az állatte- nyésztő farmokon — a munka fázisainak szó—
mát (tenyésztés—nevelés—hizlalás) használják kiegészitő mutatóként. A következö áruter- melő ágazatokat különböztetik meg: gabona.
gyapot, cukorrépa, zöldség, burgonya, gyü—
mölcs, szőlő, tej és húsirányú szarvasmarha, sertés, juh és baromfi. 1976-ban a szovhozok- ban átlagosan 4 árutermelő ágazat volt, az ágazatok száma 10 év alatt eggyel csökkent.
A kiegészítő mutatók (tenyésztési irányok, fajták) még erőteljesebb specializálódásról tanúskodnak, csökken a termesztett fajták száma, és a kedvezőbb biológiai_tulajdonsá-
gokkal rendelkezők terjednek el. A gazdasá- gon belüli munkamegosztás hatékonysága az élő munka magasabb termelékenységében nyilvánul meg, amely az 1—2 árutermelő ága—
zattal rendelkező gazdaságokban jóval ma—
gasabb. mint a sok ágazatúakban.
A specializáció mutatói a gazdaságok (vagy gazdaságcsoportok) fejlődési irányá—
nak mennyiségi és minőségi jellemzői Ossze- foglaló mutatója egy egy ágazat bevételé- nek aránya a gazdaság összes bevételéből.
A specializáció előrehaladása az árutermelő ágazatokon belül általában az ágazat iker- és melléktermékeinek csökkenését vonja ma- ga után. Az állattenyésztési ágazatokban pél- dául a tej—hús, a tojás—hús, a gyapjú—hús ikertermékek egyikének csökkenése figyelhető meg. A specializáció kiegészitő mutatójaként a szerző a bruttó termelési érték szerkezeté- nek megoszlását ajánlja. de fenntartással, hiszen az a gazdaságon belüli termékfelhasz—
nálás, az ún. szerves halmozódás volumenét kettőzötten tartalmazza. Másik kiegészítő mu- tatószámként az élőmunka- ráfordítás szerke—
zetét használja. E mutató értéke azonban nagymértékben függ az ágazat gépesítésé—
nek szinvonalától.
1976—ban a baromfitenyésztő kolhozokban volt a legmagasabb (: specializáció szintje, a bevétel 91 százalékát ez az ágazat adta (amiből a tojás 59 százalékot tett ki), legke- vésbé specializáltak a cukorrépa—termelő és a zöldségtermelő szovhozok voltak, amelyek—
ben ez az arány 10, illetve 19 százalék volt.
nak mutatóit egy egy növény vetésterületének nagyságával, az állattenyésztésben az állat- létszám és az ágazatok termékmennyisége alapján lehet meghatározni. Kedvezőtlen idő—
járás esetén a termékmennyiség azonban (természetesen csak a növénytermelésben) nem mutatja a valóságnak megfelelően (!
koncentrációt. Például a gabonatermelő gaz—
daságok átlagos vetésterülete —— 1973 és 1976 között 15000 hektár volt — nem változott, az egy gazdaságra jutó gabonatermés viszont 86000 és 214000 mázsa között ingadozott.
A tejtermelésre és sertéstenyésztésre szako—
sodott gazdaságokban a koncentráció válto—
zása ezekben az években nem volt jelentős.
A tejtermelésre szakosodott kolhozokban több mint 900 az átlagos tehénállomány, és 22 000 mázsa a kifejt tej gazdaságonkénti átlaga;
a sertéstenyésztő gazdaságokban közel 10000 sertést tartanak átlagosan, az évi élősúlyter—
melés 8000 mázsa.
A koncentráció kiegészítő mutatói: az egyes ágazatokra fordított beruházások értéke. a specializálódott növénytermelési ágazat ará- nya a gazdaság, illetve a vizsgált sokaság (körzet, régió, köztársaság stb.) vetésterületé- ből, Az állattenyésztésben a koncentráció ki- egészítő mutatójaként használják a szakoso—
