12. szám.
_ 728 —, 1926—
két területcsoporton egyöntetűen erőteljes: a munka—
nélküli segélyben részesülők ezer lakosra számitott aránya júniustól szeptemberig az iparos államokban 38'8—röl 31'8-re, az agrárállamokban pedig 12'3-röl 9 O-re esett, a százezernél népesebb városokban azonban még szeptember folyamán is 38-at ért el.
Még nagyobbmérvű állandó javulás jellemzi a lengyel munkapiae helyzetét. A munkanélküliek száma Lengyelországban januárban 359.119-cel állott a leg- magasabb ponton, majd júniusig 288.510-re, szep- temberig pedig 211.328-ra csökkent és utóbbi hónapban már csak 8'3'l/0-kal haladta meg az előző évi szep- temberi adatot. Ezzel szemben a munkaviszonyok enyhe rosszabbodása észlelhető a nyáreleji minimum után Olaszország és Dánia munkapiaeain.
Cseh—Szlovákiában a munkanélküliség elleni biz—
tosítás 1925 májusában törvényhozásilag szabályozta—
tott, újabban tehát a munkanélküliség ellen biztosí—
tottak száma rendelkezésre áll. Ezért a Szemle korábbi számaiban közölt és az álláshoz nem jutott munkakeresők számára vonatkozó adatok helyett a szakszervezetek által segélyezett munkanélküliek száma került táblázatunk megfelelő rovatába Ezeket az adatokat kiegészítendő, megemlítjük," hogy a segélyezett munkások száma 1926 februárban 25.333, áprilisban 30.056 és májusban 33.670 volt.
III I' Ill—llllllllillllll ." . lllllllllllllllIlIlll Ill-Ill...Illllllllllllllll'l-illl'llllc-nullInc.-I.u..Iancu--
e MEZÖGAZDASÁG a
Változatlanul súlyos tünetek mutatkoztak 1926 harmadik negyedében az angol munk apiaeon.A munka- nélküliek május óta magas száma Nagybritanniában csupán lényegtelenül csökkent, inkább csak lemor- zsolódott és szeptemberben 1) 1,648.822 volt ; a munka- nélküliség esetere biztosított munkásságnak tehát még mindig 1) 13'9 o/O—a állott teljesen munkanélkül, pe- dig ezenkívül a rövid munkaszakaszos munkások száma is jelentékeny volt. A szénviszály, Angliának e súlyos gazdasági megrázkódtatása, csaknem mind- egyik iparág foglalkoztatottságát kedvezőtlenül be- folyásolta. A fokozottabb külföldi szénbehozatal augusztus folyamán is csak lényegtelenül enyhítette a helyzetet, nagyobb javulás e hónapban sem követ- kezett be.
Változatlanul kedvező maradt július—szeptember hónapokban az építőipari és mezőgazdasági mun- kásság (főleg a szakmunkások) helyzete, viszont kedvezőtlen, sőt néhol válságos munkaviszonyokat találunk a szénbányászsztrájk hatásait leginkább érző vas- és acélipar, továbbá a gép-, hajóépítő-, gyapot-, juta-, len- stb. ipar körében is.
1) A szénbányászsztrájkban résztvevő munkásság nélkül.
nnc-v-u-n
.. 'I II Ill-III-Illl—UIIIIIIIIIIIIIIIIIIII-IIIIIIIIIIIIIIIIIUIICIII alunni-v
Magyarország állatállománya 1926-ban.
Defectif de bétail de la Hongrie en 1926.
Résume'. Selon les données, récemment pablie'es, du relévement dianimaux atiles effectaé aa printemps dernier, l'efectif de chevaux a atteint 97'30/0 de celui da territoire acluel de la Hongrie en 1911, mais le nombre des bétes a corne ne f'aisait gae 85'90/0 de celui diavant—gaerre; lleffectif'des poros el ales mou- tons, 75'815/0, respectivement 75'0.
Des chiűcres relatifs a la répartition da cheptel par région, il ressort gae la Trans- danubie a le plus de bétes a corne et, surtoat, le plus de vaches et de boeufs. Mais co sont les exploitations de l'Alfó'ld gui ont le plus de poros; et clest le Nord, région de collines, gat occape, relativement, la premiere place pour l'élevage de moutons. Guant aux ani- maux máles, 77/0 oles taareaax, 350/9 des étalons, 6'7"/o des poros et 85"/n des béliers étaient employés comme animaux reprodacteurs.
Par rapport au relévement de 1925, l'ejfectif oles bétes a corne, des poros et des moatons a (liminaé jasgufaa printemps de
lanne'e en cours. Sans doute, cela a ea, en partie, pour cause, *l*accroissement de la consommation de vianrle et de Femportation d*animaax vivants, ainsi gue les pertes daes a lepieootie, (lesgaelles, cepenrlant, nlont pas
été graves).
Az 1894. évi XII. törvénycikk 23. §—a alapján a tavaszi állategészségügyi vizsgálat.
megejtése alkalmával a haszonállatok közsé- genkint évről évre Összeiratnak. Tekintve, hogy a részletes állatszámlálás hazánk terü—
letén 1911 óta nem tartatott, az állatállomány számbeli alakulásáról ezeknek az évenkint megismétlődő összeírásoknak eredményei nyuj—
tanak tájékoztatást.
A legutóbbi évek állatösszeírásai (L. a Szemle 1925. évi 5/6. és 1926. évi 1. számát) a takarmányozási viszonyok kedvező alaku- lása folytán, valamint tenyészállatoknak gon- dos kiválasztása és szétosztása következtében az állatállomány fokozatos számbeli gyara- podásáról számoltak be.
1926
729 —— 12. szam.!. Magyarország állatállománya az l9ll. és 1925—l926. években.
' Effectif de bátai! de la Hongrie en 19_11 et '1925—1926.
* ..
- -- ' § Szarvasmarha Ló Sertés Juh Kecske Szamár Uszvér
Magyarország- mai teruleten l Bétesá come § Chemmx Poros Moulons Cher/res Ánes ;lluleís Dans Ir terntozre achrcl de la_ §
Hongrie (' d a r a b _. t [' t e s
(
1911 2,l49.756 § 896498 3,322.407 § 2,406.04l 20.647 1994 424
"1925 . 1,920.026 § 875768 2,632.966 ; 1,890,511 59.831 5.039 1.787
1926 . . . . . 1,847.449 * 884746 2,519.969 1,804.066 48.633 ; 4.954 1.747 Ebből ——— Dont:
Dnnántúlidombosvidék —- ,
Transdanubie . 923 859 828.722 1,165.909 649835 18.753 2.240 608
Alföld . . , . 677481 § 450887 1,127.192 790.506 19.484 1.493 857
Északi dombosvidék —— %
Nord . . 246109 § 105.137 226868 363.725 10.396 1.221 282
li : l
A folyó év tavaszán végrehajtott allat- 111- A szarvasmarhaállomany falta, ivar és összeírás adatai szerint, amelyekhez az idén
még több szó fér, mint a multban, az 1925.
évi létszámhoz viszonyítva, csak a lóállomany növekedett, a többi állatnemek létszáma. ellen- ' ben csökkent.
ll. Az állatállomány a területhez viszonyitva.
Rapport de l'emzctif de bétaíl au territoire.
Par lül/(l arp. ami., il y avail!
. ! §
§ §§ § gi? %%
. ... u§,_-;—v ":, § '4' m:
Megjeloles § gli—§ ! § $$$ §§ §É Désignation § sg § E E 'S E'; 21; §. §
Jáols es %Srsiés,
i§ 313 "3 ( _. ; ?;an S
V területén 1000 kat. holdra esett db
)! § if" W—
Szarvasmarha —— ;
bétes á come . _1 144 § 92 101 §§ 114 Ló — (:hevaua: . §§ 51 ' 62 43 § 55 Sertés _ porcs . . 3 183 154 93 156
Juh —— moutons. . §§ 102 112
3! I
108 § 150
A négy legfontosabb haszonállatnem terü—
leti eloszlását illetőleg (L. a ll. számú kimu- tatást) említést érdeme], hogy viszonylag leg- több szarvasmarha és legtöbb sertés a dunán- túli dombosvidéken iratott össze. De a sertés—
tenyésztés kiváló eredményeket ért el még az Alföldön is, amely országrész különben a lóállomápy nagysága tekintetében számszerint és a területhez viszonyítva is első helyen áll. A juhtenyésztés terén az északi dombos- vidék vezet, amennyiben itt 1000 kat. hold területre, az országos átlagot (112) megha—
ladva 150 drb juh esik.
Az állatállománynak fajták, ivar- és kor- szerinti megoszlását és a tenyészállatok szamat aIII—VIII. számú táblázatunk adatai ismertetik.
Az egyes szarvasmarhalaitak közül, jó fejlődése és jó tejelése miatt legelterjedtebb a siementhalifajta (74'50/0). Elég kedvelt még
kor szerint.
Lyeffectif des bétes (Z come suivant la race, le sewe et l'áge.
Megjelölés §§Darab %
Désignation §§ Tétes 0
a) Fajták szerint. Suivant " §;
la mee. %
Magyar fajta —— Race hongroise § 305841 166 Siementhali fajta —- Race de ;
Siementhal . . . . . . . ; l,377.217 74'5
Borzderes fajta — Race Mmmm ) 28.187 1—5—
Egyéb fajta — Autres races . . §§ 128165 70 Együtt —— Total 1,839.410 99'6
Bivaly _— Buffies . 8.039 04
Összesen — Total 1,847.449§§ 1000
l)) lvar szerint. — Suivant le sexe.
Bika — Tauraux . . . 23.231 13
Ebből telvész—Sszarvasmarha — tam'.§
amúgy dontest. . . 17.804 766
reproduclíonzlblyaly — buffles 223 1'0 Osszesen — Total 18.027 776 Bikaborjú (2 éven alul) —— Tauru—
lons (au-dessrms de :? arts). 58.989 3'2 rl'ehén — Vaches . . . . . 900975 48'7 Usző (2 éven felül) — Génisses
(au—dessus de 2 (ms) . . . 146492 79 Usző (2 éven alul) — Ge'm'sses
__ (au-(lessons de 2 (ms) 269.250 14'6 Okör — Boeufs . . . . . . 278296 15'1 Tinó (2 éven alul) _ Bouvillons
(au-dessous de 2 uns) . §§ 170216 92 Összesen —— Total § 1,847.449 100'0
[ !
a magyar fajta szarvasmarha is, bár ez a fajta lassabban fejlődik, de nagyon szívós és jó munkabiró. A bivalyok a szarvasmarha- állományoknak mindössze csak 0'40/0-át adjak s főleg Dunántúl s még az Alföldön tenyésztik, bár csak nagyon kis mértékben.
Az ivar- és korszerinti megoszlás adatai
azt mutatják, hogy a tehenek
létszáma a
12. szám. —730— 1926 IV. A ióállomány ivar és meleg— vagy hidegvérűség szerint részletezve.
L'effectzf de chevaua; suivant le ser/ce et les espéces de song chaud ou froid.
Melegvérű §§ Hidegvérű
I S C h e 0 a n x Összesen —— Total
var — eme de sang chaud de sang froid
_ darab - tétes § "l,. darab — tétes [ "lo darab — tétes § %
_ §
Mén — Etalons 17.031 2'5 3.147 17 20.178 23
Ebből tenyészmén — Dont a ,
la, aeproduction . . . 5.618 330 1.484 472 7.102 352
Ménesikó (3 éven alul) — Pou- _
lains (au—(lessons de 3 ans) 42.805 6'2 16.752 88 59.557 6'7
Kanca — Juments . 328475 47 '3 92.510 484 420.985 47'6
Kancacsikó (3 éven alan—Pou-
liches (au-dessous de 3 aus) 78.651 113 30 437 15 9 109088 12'4
Herélt felnőtt — Chevauxwhátre's 193465 27 9 36.978 19 3 280443 2630
Herélt csikó — Poulams chátre's 33 238 4 8 11257 5 9 44 495 5 0
Összesen —— Total 693665 § 1000 191081 1000 884746 1000
78-40/0 ? 21'60/o 100'00/0 §
V. A sertésállomány ivar és zsir- vagy húsfaiták szerint részletezve.
L'e/fectif de poros suivant le sease et les espéces á graisse ou á m'ande.
/
Zsirsertés ll Hússertés
P 0 r c 5 Összesen —- Tolal
Ivar —— Sexe , . . .
a grmsse a mande
darab — tétes ; % darab -— [éles I %. darab — tétes § %
Kan — Poros verrats . 38.407 1'6 2.155 § 113 40.562 1'6
Ebből tenyészkan— Dont ala §
reproduction . . 25.705 66'9 1.446 ! 67'1 27.151 66'9
! Növendékkan (1 é. a.)—— Porce- §
lets máles (audessous de 1 an) 234576 100 13736 § 8'3 248312 99
Koca — Truies . 517204 220 30.185 § 18'2 547389 21'7
Nőstény malac (1 é. a.) — Porce- !
lets fkmelles (au--dessous de 1 cm) 721144 306 53.020 § 319 "(74.164 30 7
Ártány felnött — Poros chátre's . 233720 99 12.802 § 7'7 246522 98
Herélt malac (1 é. a.) — Porcelets §
chűtre's (au-dessous de I an) 608729 259 54.291 § 32'6 § 663020 2633
Összesen —- Total 2,353.780 1000 166189 1000 2,519.969 1000
93'40/0
6'60/0
100'00/0
szarvasmarhaállománynak 4870/0-át képezi.
Legnagyobb számban a dunántúli dombos- vidéken tenyésztik. A tehenek 1000 kat. hold területre kiszámított arányszáma itt ugyanis 668, az Alföldön csak 474, az északi dom—
bosvidéken pedig 52'2. Az ökörállomány szin-
tén Dunántúl a legelterjedtebb, ahol 1000
kát. hold területre 22'O,áz Alföldön csak 1416 s az északi dombosvidéken 18'9 drb jut. A bikáknak a mult évben mintegy 770/0-3 szol—
gálta a tenyésztést, a többi pedig vágásra szánt állat volt.
A lóállománynak (L. a IV. számú táblát) több mint háromnegyed részét (78 4%) a meleg—
vérü, 21'60/o—át pediga hidegvérű loVak alkották.
A melegvérűek legnagyobb számban az Al- földön tenyésztettek A kiváló teherbíróképes- ségü hidegvérű lovak pedig inkább a Dunántúl kedveltek. A meleg- és hidegvérű lovak együt-
tes számából 47'60/0 kanca. 26'O"/o herélt és 23% mén volt. A felnőtt (3 éven felüli) lovak száma az egész lóállománynák 75'9050-át al—
kotta. A meleg- és hidegvérű méneknek 35 20/0—3, tenyészállat.
Az ország területén számbavett sertések- nek túlnyomó része (9340/0) zsirsertés és 6'60/b-á hússertés. Az összes zsírsertéseknek 46%-át a dunántúli, 450/o'át pedig az alföldi gazdaságok tenvésztik. A hússertések leg- nagyobb része (67"—'o) szintén a dunántúli dom- bosvidék állatállományánák képezte részét. A sertések ebből a fajtájából az Alföldre csak
%% jutott. A sertésállománynak 33'10/o-át a felnőtt, 66'90/o-át pedig az 1 évnél fiatalabb
sertések és malacok adták. Tenyésztésre á kunoknák 66 9"/o-a szolgált.A mintegy 86.000 darabbal megfegyat- kozott juhállománynak 45 1%--á az Alföldön,
; 1926 —— 731 — 12. szám.
VI. A juhállomány ivar szerint részletezve. VII. Kecskék korszerinti megoszlása.
L'eű'ectif de moutons suivant le sea—e. Répartition par ága des chévres.
l , .
Flőtt 1 .Ha! N dék 1 11
Ivar —— Seine Darab % Azgltes ((aí-deessuls) ;;th (ait-gegsguig íÖsszesen —— Total
75135 de I an) de 1 an) !
d a r a b —— t á t e s
Kos — Béliers . . 50.52] 28 _—
Ebből tenyészkos — Dontá la — , -
reproduction. 42.776 84'6 49'166 10'660 09'831
Növendékkos (1 é. a.) _,Teunes
béliers (au-dessous de 1 an) . 75.015 4'2 ' _ _ _
Anyajuh (1 é. f.) — Brebis per— VIII. Szamarak es öszvérek korszermti meg-
tiéres (au—dessus de 1 an) . 1,036.813 57'4 oszlása.
Nőstény barany (lem—Agneaux Répartition par áoe des ánes et des mulets.
Úfemelles (au dessoas de l an). 273430 15"! F 1 ött N" dék
ru (herélt) felnött (1 é. f.) —— . .. , e " ."Yen . ..
Moutons chátrés (audessus de M e g ] e 1 0 I 9 S 3515??? (3 ;éuíleléh) osszesen
1 an) . . _ 236394 13'1 Désignation (au—dessus (au—dessous TOMI
Herélt bárány((l. é. a. ) —- Agneaux — de ? WS) de ? ""SL
chátrés (au- dessous de ] an). . [ 131293 7 '3 (
Ös e n -— Tt ; s 1,804.066 100-0 Szamár (darab) ——
SZ se " a ti Ánes . 4.280 674 4.954
Öszvér (darab)—
36'10/o-a a dunántúli dombosvidéken és 18'80/0-3, Mulets 1'674 75 1'747
az északi dombosvidéken vétetett számba. A juhok létszámából 57'40/0 az egy éven felüli anyajuh, 2'8"/(,-kos és 13'10/0 az egy éven fe- lüli ürű. Az állománynak tehát 73'3"/O-a fel—
nőtt, 26'70/0-a pedig egy éven aluli növendék kos és bárány. A kosoknak 84'60/0-a tenyész- állat.
A kecsketenyésztés hazánkban meglehetős szűk keretek között mozog. Leginkább az Alföldön (4010/0) és Dunántúl (38 tig/oktattak össze kecskék
Amint az adatok megállapítják, mult év márciusától a folyó év márciusáig, amely hona-
pokban az állatösszeírás végrehajtatott leg- kedvezőbb eredményt lótenyésztésünk ért volna el, amennyiben az időközi gyarapodások folytán a lovak létszáma, az 1911. évi, mai területre átszámított állománynak már 98' 0t'o-át tette. A többi állatnemek létszáma az utolsó év folyamán kivétel nélkül kisebbnek mutat—
,kozik úgy, hogy ma az 1911. évi állománynak a szarvasmarhákból 85'90/0—3, (1925-ben 89'30/0-3), a sertésekből 75'8"/.,-a (79'20/0) s végül a juhokból csak 75'00/0-3 (78'60/0)
volna meg. Sz. Z. (Ir.
Tenyészállatoknak a köztenyésztés céljaira való kiosztása az
1923—1925. években.
Distribution (l'am'maua' 'reproducteurs pour développer l'élevage en 1923—1925.
'Re'sume'. Pour développer le niveau de Félevage de bétail, le ministére hongrois de l'Agricalture met annuellement a la dispo—
sition des commanes et des copropm'e'tés, un nombre consitlérable (l"an'imaux zepro- clusteurs
Le chi/fm des bestiaum distribués a dépassé
10 mille avant la (merre. Pendant la guewe
ce nombre a sensiblement dimmué, de serte mien 1918, l'Etat a distm'bué moins de 700 animaux máles.Le choice et la répartition des especes zeproductrices a contribue', dans une large mesure, —— voiz aussi le n" 1 1926 de la Revue Hongroise de Statistigue — a ce gue le cheptel hongrois s est fort rapp-
roché en gualité et en guantite' du niveau davant- gyerm.
Állatállományunk minőségének emelésére és megfelelő számbeli gyarapítására á földmíve—
lésügyi kormányzat minden időben nagy súlyt helyezett. A földmívelésügyi minisztérium ebböl a célból évenkint jelentékeny számú kiváló fajta tenyészállatot bocsát állami fizetési ked- vezményekkel a községek és a közbirtokos—
ságok rendelkezésére.
A békekötés előtti esztendőkben a közsé- gek az állami közbenjárás igénybevételével beszerzett apaállatok után két félévi kamat—
mentes részletfizetésben, az anyagi viszonyaik—
hoz mérten átlagosan 20 százalékos vételár-