Thorn, R.S.: Az egy főre jutó jövedelem mint a gazdasági fejlődést kifejező mutatószám

774

* STATISZTIKAI IRODAILMI FIGYELÓ

tásánál részben reprezentatív kikérdezésre

támaszkodtak, melynek során információt nyertek az áruvásárlás, beruházás, termelés

területéről, részben pedig a nemzetgazdasági mérleg lebontásából merítettek adatokat. A munka során — többek között —— meghatá—

rozták, hogy egyes szektorok termelése terü- letileg milyen eredetű és ebből kiindulva vizs—

gálják az ország ipari struktúrája javításának

lehetőségeit. Olyan előrejelzési számításokat is végeznek, amely megmutatja az illető terü-

let gazdasági szerkezetének reagálását bizo- nyos tervezett változtatásokra.

Az Északrajna VVestfáliára vonatkozó

input—output vizsgálatoknál jelentős szerepet kapott az energiaszerkezet elemzése. Megálla-

pítják a terület gazdasági szektorainak ku- mulált energiaköltségeit és modellszámításokat végeznek: vizsgálják az egyes energiafajták (kőszén, barnaszén, gáz stb.) árváltozásának

és a kőszénbányászat korlátozásának nemzet- gazdasági hatásait. A következő kérdésekre

keresnek választ: mely szektorok károsodnak, ha a kőszénbányászat beruházásait és melyek, ha termelését korlátozzák; milyen mértékben egyenlítené ki a kőszénbányászat keresletének csökkenését, ha az ásványolajipar területén

megnövelnék a termelést, illetőleg a beruhá-

zást stb.

A saarvidéki mérleggel a terület termelési

szektor-ainak abszolút (területen belüli) és relatív (nemzetgazdasági) jelentőségét ele- mezték.

Osnabrück 1961-es input—output táblájával a terület fejlődéséről nyertek képet: a kiinduló

ráfordítási koefficiensmatrix és az 1980-ra

várható végső kibocsátási vektor alapján

kiszámították az egyes szektorok prognózisévi

bruttó kibocsátásait.

A Nyugat-Berlinre elkészített területi táb- lát a népgazdasági matrixszal összehangolva

készítették el. Ezzel megoldották a területi

input-output táblák összeállításának egyik fő problémáját, azáltal, hogy ,,árukísérőjegyek"

statisztikai feldolgozásával állapították meg a

beszerzések területi eredetét.

Az első nemzetgazdasági ágazati kapcsolati mérleget 1953—ra állították össze. A tábla

46 szektor gazdasági kapcsolatait tartalmazza,

8 végső felhasználási tétele és 4 primér ing—utja

van. A tábla elemzése kétféleképpen történik.

A hagyományos inputoutput analízis segít—

ségével elemzik az inverzmatrixot, majd

variánsszámításokat végeznek. Az input—

output elemzés ilyen módon — a szerző véle- ménye szerint —— a Német Szövetségi Köztár- saságban is a tervezés, a piacelemzés eszközévé válik. Az elemzés másik módszere az ún.

,,háromszögmatrix" módszer, amely annak megállapításfr t szolgál, hogy milyen függőségi

viszonyban állnak a termelési szektorok a

végső kibocSátástól, s milyen a szektorok hierarchiája. (Ezt a módszert alkalmazták

a Saar-vidéki területi számításoknál is.-)

1960— 1961 fordulópontot jelentett az input- output technika alkalmazásában, mivel -—- több évi szünet után —— egyszerre több intézet kezdett foglalkozni sakktáblamérlegek őssze- állításával.

A Statisztikai Hivatalban -— például -— az Európai Gazdasági Közösség megbízásából 1960-ra olyan nemzetgazdasági táblát készí-

tettek, amelyben —— 36 termelési szektorra —

a külkereskedelmi forgalmat közös piaci szállí- tások és a többi reláció szerint is felosztották.

Az elemzés során inverzmatrix segítségével meghatározták az ágazatok közvetlen és köz—

vetett importigényét is.

A müncheni IFO Intézetben 1961-re állítottak

össze 62 szektorra kiterjedő ágazati kapcsolati mérleget. A termelési táblán kívül elkészítették a beruházási és az importmatrixokat is. Az eddig elvégzett elemzések során az építőipari

termelés csökkenésének hatásait, valamint az

acélipar fejlesztésének kérdéseit vizsgálták meg

Tervezik, hogy az IFO—táblázat segítségével megkísérlik a nyersacéltermelés ex-post mó- don történő becslésének elvégzését.

A Német Gazdaságkutató Intézet (DIW)

1954 óta négyévenként készít ágazati kapcso-

lati mérleget. A szektorokat a táblázat válla—

latok szerinti bontásban tartalmazza és ezáltal

a piaci kapcsolatokat reprezentálja.

(Ism.: Viszi Erzsébet)

THORN, R. S.:

AZ EGY FÖRE JUTÓ JÖVEDELEM MINT A GAZDASÁG! FEJLÖDÉST

KIFEJEZÖ MUTATÓSZÁM

(Per eapita income as a measure of economic devel- opment.) —— Zeitschrift für Nationalőkonomie. 1968.

28. köt. 12. sz. 206—216. 1).

Az egy főre jutó nemzeti termék széles körben alkalmazott mutatószám a nemzet- gazdaság fejlettségének jellemzésére. Mint

ilyen befolyást gyakorol számos gazdasági

döntés meghozatalára. A tanulmány azt

vizsgálja: l . alkalmas—e ez a mutatószám a nem-

zetgazdaság fejlettségének jellemzésére; 2. nem

képezhetők—e vele egyenértékű, sőt esetleg

jobb mutatószámok; 3. szabad—e egyáltalán

egyetlen mutatószámot a fejlődés adeguát

mércéjeként kijelölni.

Az egy főre jutó nemzeti termék nem töké- letes mutatószám a gazdasági fejlettség jellem- zésére. Mind az idő, mind a térbeli összehason—

lításoknál az életszínvonalban és a társadalmi körülményekben olyan figyelemre méltó elté—

rések adódnak, melyek ebben a mutató-

számban nem tükröződnek. Országok közötti

összehasonlítás esetén például ennek a mutató—

STATISZTIKAI IRODAILM'JL' FIGYÉLÖ 775

számnak alapján Kuwait a világ legfejlettebb

állama lenne és Venezuela Olaszországgal,

illetve lrországgal állna csaknem azonos szín—

vonalon.

Másfelől viszont igen eltérők a vélemények a jellemzők azon köre tekintetében, melyek együttesen már képesek egy ország gazdasági fejlettségi színvonalának adecluát meghatá—

rozására. A gazdasági fejlődés komplex folya—

mat, mely a gazdasági és a társadalmi szerkezet alakulását egyaránt felöleli. így magában foglalja a specializálódást, az iparosodást, az urbanizálódást, az életszínvonal emelkedését, az államosítást, sőt a társadalmi élet demokra-

tizálódását is.

A szerző által kiválasztott változók, valamint mutatószámok tartalmazzák a nemzetgazda-

sági fejlődés valamennyi előzőkben felsorolt

dimenzióját.

Változók Mutatószámok

1. Egy főre jutó az egy főre jutó nemzeti

kibocsátás termék

2. Iparosítás gazdasagilag aktív népes- ség aránya az alapvető

ágazatban

a 100 OOO-nél nagyobb lélek- számú városokban élő népesség aránya

az 50 éven felüli elhalálo- zottak aránya

átlagos napi kalóriafo—

gyasztás

az egy szobára jutó szemé- lyek átlagos száma a 15 éven felüli írni—olvasni

tudó népesség aránya a ledolgozott heti átlagos

óraszám a nem mezőgaz- dasági foglalkozásokban egy főre jutó tarsadalom—

biztositási kiadások a betegségi és szülési segély-

ben részesülő népesség aránya

szakszer vezeti tagok aránya a gazdaságilag aktív né- pességen belül

a kormányzat érzékenysége aközvéleménynyomasara (speciális felvétel)

3. Urbanízálódas

4. Egészségügyi ellátás

5. Élelmiszer-ellátás

6. Lakásviszonyok 7. Kulturális ellátás 8. Szabadidő

9. Jóléti ellátás

10. Jóléti ellátás eloszlása

11. Munka

12. Kormányzat népszerűsége

Az adatok 60 országra vonatkozóan állnak

rendelkezésre és az 1960. évi állapotokat rögzítik. A mutatószámok ,,jóságának" kri—

tériuma az, hogy azok a változókban tapasz—

talható szóródásból annyit adjanak vissza,

amennyit csak lehetséges. Azaz az ún. deter—

minációs együtthatóknak (rz) — a mutató- szám és az egyes változók között mért korre- lációs együtthatók négyzeteinek — összege maximális legyen.

E kritérium alapján négy változó emelkedik ki mint a gazdasági fejlődés legjobb mutató-

száma: 1. az egy főre jutó jövedelem; 2. a gaz.

daságilag aktív népesség aránya az alapvető ágazatban (jobbára a mezőgazdaságban);

3. az 50 éven felüli elhalálozottak aránya és

4. az egy főre jutó társadalombiztosítási ki-

adások.

Annak a kérdésnek az eldöntésére, hogy

egynél több mutatószám együttes alkalmazása lényegesen jobb indikátort ad-e, mint egy, a szerző egy elméleti indexet ad.

ale azxz *aNXN

X', X'2 ' X'N

ahol: X; —- az X,- változó értéke a bázisidő-

szakban,

ai — a gazdasági fejlődés különböző dimenzióit mérő Xi-khoz hozzá- rendelt súlyok.

A vizsgálódási időszakot megválasztva X;

konstanssá válik,

így

1 : a'1X14-a'2X24— . . . -l- a,NXN,_

Az előzőkben már tárgyalt ,,jőság" krité—

riumot alkalmazva Ix optimális indexhez

jutunk, mely maximálja az index és alkotó- elemei között a korrelációs együtthatók négy—

zeteinek összegét. M. A. Gerais-ich kimutatta, hogy az ún. ,,fő összetevők" módszere, mely H. Hotellz'ngtól származik, értelmezhető az adott esetre.

A számítási eredmények azt mutatják, hogy az első fő összetevő magyarázza a szórás- négyzet 53,4 százalékát szemben az egy főre jutó nemzeti termékkel, melynek 44 százalék

tulajdonítható. Újabb változók bekapcsolása

nem módosítja lényegesen az egymás közötti arányokat. Az egy főre jutó nemzeti termék- ,nek és a többi változónak a szerepeltetése ezért jó hatásfokának tekinthető, össze—

hasonlítva azzal az elméleti maximális szórás-

négyzettel, melyet egy hipotetikus index, mint indikátor magyarázhatna. Egynél több mutatószám együttes alkalmazása a gazdasági

fejlődés indikátoraként nem kínál lényeges előnyöket az egyetlen mutató megoldással szemben.

A tanulmány következtetései természetesen

feltételezettek a szerző által kiválasztott és rögzített gazdasági fejlődést jellemző 12 di- menzióval. Mindenesetre a módszer a dimen-

ziók alternatív meghatározásánál is használ—

ható.

A ,,jóság" kritériumnak egyik gyengesége,

hogy valamennyi Xi változónál fellépő szóró- dásnak egyenlő súlyt tulajdonít a korrelációs táblázat készítésénél. Minthogy azonban a fej-

lődés különböző dimenzióinak fontosságát illetően távolról sincs egyetértés, az egyenlő

súly hozzárendelés a lehető legjobb induló módszernek ítélhető.

(Csepz'nszky Andor)