Reimann, Georg: A városi és vidéki települések új osztályozásának kritériumai

556

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

helyzetének rövid áttekintését adja. A második rész a család, a harmadik a tár—_

sadalmi rétegeződés és a foglalkozások

szociológiáját nyújtja, míg a negyedik rész azt vizsgálja, mennyiben járul hozzá a szociológia a korszerű szociál-—

politikai intézkedések meghozatalához és a közvélemény kialakításához.

Részletesen foglalkozik a család funk—

ciójával; a családfő, a feleség és a gyer—

mekek kapcsolatának módosulásával, fő—

leg a családnak mint egységnek a kör—

nyezethez való viszonyával vidéki és városi településekben, sőt külön a nagy- városi övezetekben. Rámutat azokra a területekre, ahol szociológiai vizsgálatok

és elemzések sikeresen adtak a társa-

dalompolitikának támpontot és útbaiga- zítást intézkedései meghozatalában, így például a családi pótlék intézménye, a dolgozó nők helyzete, a lakásügy és a városok rendezése terén. Különös figyel—

met szentel a népesség szaporodása kér- désének és azoknak az intézkedéseknek, melyeket ezen a téren akár a népesség

számát stabilizálni kívánó országok a születések szabályozása érdekében, akár

a demográfiai növekedést előmozdítani

szándékozó országok a születésszám

növekedése céljából, mindkét esetben szoeiológiai vizsgálódások és tapasztala—

tok alapján tettek. Nem mulasztja el ezzel kapcsolatban annak a felfogásbeli változásnak a szociológiai elemzését sem, melyet a XIX. és XX. század változott társadalmi körülményei, a nagyvárosi környezet, a megnövekedett igények és egész sor más tényező gyakorolt abban a tekintetben, hogy a szülők a gyerme—

kek vállalását nagyrészt mint saját elha-

tározásuktól függő dolgot tekintik.

A következő kérdéskomplexum —— a

kapitalista társadalom kategóriáiban —

a' társadalmi hierarchia, a foglalkozások és a társadalmi rétegeződés egyes prob—

lémáival foglalkozik. Érdeklődését álta- lában e tekintetben főleg a társadalmi

mobilitásnak szenteli. Egyrészt a népes-

ségnek a Clark—Fourastié-féle hármas

beosztás szerinti ,,adminisztrativ szek-

torba" történő vándorlásáról és okairól, és egyéb, a társadalom strukturális vál-—

tozásából adódó mobilitás-vizsgálatokról van szó. Másrészt az ún. "önkéntes"

mobilitás társadalmi hátteréről, okairól, a foglalkozási ágakkal és az iskolai vég—

zettséggel való összefüggéseiről beszél, rámutatva ezeken a területeken is a

szociológiának technikai és népességi

tervezői szerepére. Figyelemre

adatokat közöl egyes nyugati országokról abból a szempontból, hogy az egyetemi

hallgatók hogyan oszlanak meg az apa

méltó ,

foglalkozása szerint. Megállapitása sze—

rint a brüsszeli egyetemi hallgatóknak több .mint 50 százaléka tisztviselő vagy alkalmazott gyermeke; kereskedő-család—

ból 5,5 százalék származik, munkásszár—

mazású csak 5 százalék. A társadalmi

osztályok kialakulásával és szerepével a

könyv azonban csak egész röviden fog—

lalkozik.

Végül arra a szerepre mutat rá, ame- lyet a szociológusok egyrészt a közvéle—

mény kialakítása terén betöltötték és betöltenek, másrészt, mivel a kormány- zati ténykedések bizonyos értékrendszer elfogadásán alapulnak, hozzasegithetnek a szociálpolitikai intézkedések irányának kijelöléséhez. Szerző a szociológus fel- adatát ma a szociálpolitika céljának, eszközeinek kijelölésében, a meghozott intézkedések hatásának kontrollálásában és a' közvéleményt informáló szerepében

látja.

(Ism.: Nyáry Zsigmond)

'

REIMANN, oeone:

A VÁROSI És VIDÉKI TELEPULÉSEK ÚJ OSZTÁLYOZÁSÁNAK KRITÉRIUMAI.

(Kriterien einer neuen Stadt—Land—massin- kation.) -- Statistische Praxis. 1968. 12. sz.

345—848. p.

A gyors ütemű urbanizáció következté—

ben a Német Demokratikus Köztársaság—

ban szükségessé vált a települések városi és vidéki jellegük szerint történő újbóli Osztályozása. Az új osztályozás alapjául több kritériumot kívánnak fel—

használni annak érdekében, hogy az egyes települések konkrét sajátOsságait az eddiginél jobban figyelembe vegyék.

A városi és vidéki jelleg elkülönítésénél legfőbb kritériumnak a foglalkozási

megoszlást tekintik.

Az iparban és a mezőgazdaságban ing- lalkoztatottak arányának a meghatáro—

zása két fő módszerrel történhetne.

Egyrészt megállapíthatnák azt, hogy az

egyes települések lakosainak milyen része dolgozik az iparban vagy a mező—

gazdaságban függetlenül attól, hogy

munkahelyük a településben vagy azon

kívül van-e, Másrészt az egyes nép- gazdasági ágazatokban foglalkoztatottak arányának kiszámításánál kiindulhatná-

nak a vizsgált településen mint ipari, vagy mezőgazdasági telephelyen dolgo—

zók foglalkozási megoszlásából —— függet—

lenül attól, hogy az adott településen dolgozók hol laknak —-— és ezt viszonyít—

hatnák a település munkaképes korú népességéhez. A Német Demokratikus

KöZtársaság településrendszerének adott-—

ságaiból és statisztikai számbavételi

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

557

rendjének sajátosságaiból kiindulva a számbavétel második változatát kíván—

ják a városi és vidéki települések osztá—

lyozásánál felhasználni.

Az iparban és a mezőgazdaságban fog—

lalkoztatottak arányának és a népesség—

számnak szem előtt tartásával a követ—

kező főbb település—típusokat különböz—

tetjük meg:

1. Falusi települések.

a) Parasztközségek. Idetartoznak mind- azok a községek, melyekben az ille- tő község munkaképes korú népessé—

gének legalább 60 százaléka a mező—

gazdaságban dolgozik. A község ipari

telephelyein dolgozók száma nem halad- hatja meg a munkaképes korú népesség

20 százalékát.

b) Vidéki községek. Itt a mezőgazda—

ságban foglalkoztatottak aránya 20 és- 60

százalék között alakulhat, a község ipari

telephelyein dolgozók száma viszont itt sem haladhatja meg a 20 százalékot.

2. Városiasodó települések.

Ide azok a települések tartoznak, me—

lyekben a mezőgazdasági dolgozók aránya 20 százalék alatt marad, a község ipari telephelyein dolgozók aránya viszont

nem haladja meg a 40 százalékot.

3. Városi települések.

Idetartozik minden 10000 vagy annál több lakosú település. Hasonlóképpen városi településnek tekintik mindazokat, ahol az ipari telephelyeken dolgozók száma meghaladja a munkaképes korú népesség 40 százalékát.

Önmagukban azonban ezek az ismér—

vek nem elegendők a városi és vidéki települések elhatárolására, hiszen elkép—

zelhető az, hogy valamely település bár nem tesz eleget az előzőekben kijelölt kritériumoknak, de olyan jelentős köz-

ponti funkciókat tölt be, hogy minden—

képpen városnak kell minősíteni. Ezért

a városi jelleg meghatározásánál még

tekintetbe vesznek más, közigazgatási, kulturális, egészségügyi, népművelési, ke- reskedelmi és közlekedési ismérveket is.

így például az előzőktől függetlenül

városnak fognak núnőSíteni minden já- rási székhelyet, akkor is. ha különben a városiasság kritériumainak nem tesz eleget. Ugyanígy a városi jelleg elbírálá-

sánál figyelembe veszik a települések

kulturházakkal, múzeumokkal, állandó filmszínházakkal, sportlétesítményekkel, kórházakkal, rendelőintézetekkel, gyógy—

szertárakkal, szakiskolákkal, főiskolák- kal, szállodákkal, áruházakkal, nagyke—

reskedelmi raktárakkal, közlekedési góc—

pontokkal stb. való ellátottságát is.

A települések városi vagy vidéki jel—le- gének meghatározásánál fontos szem—

pont az is, hogy a település nem tarto- zik-e valamely nagyváros vonzőkörébe.

A nagyvárosok vonzókörébe tartozó kisebb települések (elővárosok, alvóváro- sok stb.) gyakran nincsenek a Városi mértéknek megfelelően különböző kul- turális, egészségügyi stb. intézményekkel ellátva, illetve nem rendelkeznek ele—

gendő ipari munkalehetőséggel sem, hi—

szen mindezt éppen a városhoz való

közelségük feleslegessé teszi. Ez nyilván—

valóan nem lehet ok arra, hogy ezeket

a nagymértékben urbanizálódott telepü—

léseket vidékieknek tekintsük.

A városi és a vidéki települések új osztályozásának feladata az, hogy az eddig alkalmazott merev sémát rugal—

masabb, több szempontot figyelembe vevő, komplex osztályozással cserélje fel.

(Ism.: Szelényi Iván)

ÉLETSZíNVONAL. FOGYASZTÁS. PIACKUTATÁS

KLEIN, VIOLA:

DOLGOZÓ ASSZONYOK

(Working wives.) London. Institute of Per—

sonel Management. 1958. 63 p.

1957—ben Nagy-Britanniában 12 820 000 férjes asszony közül kb. 4 millió vállalt állást. Ez azt jelenti, hogy minden har—

madik háztartásban a feleség hozzájárul a család jövedelméhez.

Az asszonyok részvétele a nemzeti jövedelem előállításában egyre inkább társadalmi jelenséggé válik, Ez a folya—

mat már az ipari forradalom idején indult meg, de napjainkban nyer egyre nagyobb jelentőséget; az utóbbi húsz

évben a dolgozó asszonyok száma meg-

kétszereződött. Ennek a folyamatnak a

kibontakozását a következő tények is

elősegítették:

a) a család csökkenő létszáma,

b) a házimunkát megkönnyítő modern tech- nika,

c) a férj megváltozott hozzáállása ehhez a kérdéshez.

A statisztika tükrében 1957—ben így alakult az asszonyok helyzete:

15 százalék teljes munkaidőben dolgozik, 16 százalék csökkentett munkaidőben dol—

gozik,

69 százalék nem jár dolgozni.