Teljes szövegt

(1)

OP PP P O /i_oo

Í RYTTM RPD P

O P O

(2)
(3)

MŰVELŐDÉSI TÖREKVÉSEK A KORAI ÚJKORBAN

(4)

ADATTÁR XVI-XVIII. SZÁZADI SZELLEMI MOZGALMAINK TÖRTÉNETÉHEZ

35.

MATERIALIEN ZUR GESCHICHTE DER GEISTESSTRÖMUNGEN DES XVI-XVIII. JAHRHUNDERTS IN UNGARN

Bd. 35.

Kulturelle Bestrebungen in der frühen Neuzeit FESTSCHRIFT FÜR BÁLINT K E S E R Ű

(5)

Művelődési törekvések a korai újkorban

TANULMÁNYOK K E S E R Ű BÁLINT TISZTELETÉRE

Szeged 1997

(6)

A sorozat alapító szerkesztője KESERŰ BÁLINT

A kötetet szerkesztette BALÁZS MIHÁLY

FONT ZSUZSA KESERŰ GIZELLA

Ötvös Péter

A névmutatót összeállította Sz. SCHAFFER ANDREA

Technikai munkatárs MACHAN ESZTER

Kiadta a József Attila Tudományegyetem Régi magyar irodalom tanszéke

Megjelent

a Felsőoktatási Pályázatok Irodája Felsőoktatási Tankönyv- és Könyvtártámogatási

programja keretében egyetemi segédkönyvként.

I S S N 0230-8495 I S B N 963 482 179 0

(7)

DEDICATIO

Budapesten és Leidenben, Kolozsvárott és Strasbourgban, Szegeden és Varsó- ban élők, a legtágabban értelmezett művelődéstörténet szakemberei nyújtják át köszöntés gyanánt a hetven éves Keserű Bálintnak ezt a kötetet. Bizonyára érzékeli majd, hogy a sok esetben adatközlésre is vállalkozó, de mindenképpen új összefüggésekre rávilágító tanulmányok szándékoltan kedvelt témáiról szól- nak: a régi magyar művelődés és irodalom történetének sok elsőrangúan fontos kérdése mellett a peregrinatio académica, a koraújkori vallási mozgalmak és tö- rekvések, a korszak könyv- és olvasmánytörténete éppúgy szerepelnek a kötet tárgykörei között, mint a filozófiatörténeti tanulságokat hozó eszmetörténet, vagy a művészettörténet. Az ünnepelt tudományos eszményeihez talán abban is illeszkednek ezek a tanulmányok, hogy a Kárpát-medence művelődési törek- véseit széles összefüggésben, a nagy európai intézmények és áramlatok törté- netébe ágyazva tárgyalják, s hogy a tágasabb nézőpontot a külföldi szerzők rész- vétele szinte intézményesen biztosítja.

Bizonyosan Keserű Bálint ízlése szerint történt, hogy a kötetben nagy számban szerepelnek tanítványai, köztük egészen fiatal pályakezdő tudósok is, olyan doktoranduszok, akik a formálisan nyugdíjas, de valójában változatlan intenzitással dolgozó professor emeritus szemináriumain és legendásan kötetlen konzultációin alakították ki tudományos témájukat. Ez ugyanakkor azt is jelen- tette, hogy terjedelmi korlátok miatt nem kérhettük fel mindazokat tanulmány írására, akik bizonyosan szívesen köszöntötték volna őt ily módon is. így a tapasztaltabb tudósok közül csupán azoktól közlünk írásokat, akik az utóbbi években a legintenzívebb szakmai kapcsolatban voltak a közismerten lendüle- tes tudományszervező, újabb és újabb programok kialakításában kifogyhatatlan invencióval serénykedő ünnepeltünkkel. Fájdalmasan kényszerű lemondás volt ez sok kitűnő szakember részvételéről. Ebben azért vagyunk biztosak, mert a fel- kértek mindegyike a legnagyobb örömmel vállalkozott a dolgozat elkészítésére, s a baráti tisztelet és emberi melegség sok emlékezetes példájával gazdagodtak a kötet összeállítói. Ezek közül csupán annak a Holl Bélának az esetét idézzük fel, aki megható levelekben kérte az első határidő néhány napos meghosszabbí- tását, ő maga azonban már nem kapott határidő-módosítást, s itt szereplő ta- nulmánya leadása után néhány nappal távozott el közülünk.

Egy majdani tudománytörténész számára bizonyára beszédes lesz, hogy külhoni, erdélyi és magyarországi tudósok gondolatgazdag és tematikailag is sokszínű tanulmányai olvashatók itt együtt, s ez már önmagában is minősíti majd számára Keserű Bálint tudományos munkásságát. Amikor őt köszöntve erről mégis megemlékezünk, akkor az illendőség mellett azért is tesszük, hogy ez a szerény és törékeny ember egyszer írásban is láthassa, amit informális ba-

(8)

ráti beszélgetéseken gyakran hallhatott: tudománytörténeti értékű és a legna- gyobb elismerésre méltó az a rendhagyó vonásai következtében is imponáló teljesítmény, amelyet a szegedi József Attila Tudományegyetemen eltöltött immáron több mint negyvenöt esztendő alatt felmutatott. Rendhagyó voná- sokról beszéltünk, s ez azt is jelenti, hogy a hivatalosság által elismert mutatók- kal nem írható le fontossága, hiszen az 1952 óta a József Attila Tudományegye- temen dolgozó, s 1974-86 között a I. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszék munkáját irányító Keserű Bálint ritkán töltött be formálisan is kulcsfontosságú tudományos pozíciókat. A 80-as években tagja volt ugyan a Tudományos Minő- sítő Bizottság Irodalomtudományi Szakbizottságának, majd az Irodalomtudo- mányi Bizottságnak, de egyéb megbízásokkal nem nagyon tisztelték meg. Infor- málisan vált tehát a 60-as évek elején fellendülő „régi magyaros" kutatások egyik kulcsemberévé, akinek az elképzeléseket finomító s a fiatal nemzedékek bevonására ösztönző tanácsait és észrevételeit mindig kikérte és nagy becsben tartotta a munkálatok hazai irányítója, Klaniczay Tibor is. Vele és az egyre ne- hezebb helyzetbe kerülő erdélyi szakemberekkel, Jakó Zsigmonddal és kollégái- val egyeztetve kezdett hozzá az 1950-es évek derekán annak a nem kis mérték- ben erdélyi gyökerekből táplálkozó tudományos műhelynek a kialakításához, amely a korai újkor művelődés- és irodalomtörténetének tanulmányozásában az új meglátások kimunkálását a legszervesebben kapcsolta össze ismeretlen, vagy elfeledett, nehezen hozzáférhető, s többnyire kéziratos forrásanyag felku- tatásával és publikálásával. Ezek, s az árnyalatok iránt kifinomult fogékonyság jellemzik Keserűnek főleg a heterodoxia és a későhumanizmus közép-kelet- európai fejleményeit taglaló, a magyaron kívül német és lengyel nyelven meg- jelent, s a nemzetközi tudományban is nagy elismeréssel fogadott dolgozatait.

A formátumhoz viszonyítva ezek száma nem túlságosan nagy (bár, mint azt már említettük, az utóbbi években örvendetesen megszaporodtak a külföldi konfe- rencia-kötetekben megjelent publikációi), ami azzal magyarázható, hogy a szerény és érzékeny tudós az 50-es évek végétől teljesen alárendelte személyes produkcióját a műhelyteremtés alázatos munkájának. Ennek jegyében hozta létre az Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez című, immár harmincnégy kötetet számláló sorozatát. Ennek első darabjaiban Keserű nem csupán sorba rendezte Herepei Jánosnak, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum egykori igazgatójának, Apáczai Csere |ános ihletett kutatójának műve- lődéstörténeti cikkeit, a további kutatásoknak irányt szabó kommentárjaival Is eseménnyé tette ezek megjelenését. Az erdélyi és a hazai tudományosság a mai napig korszakos jelentőségűnek tartja a Herepei-életmű megmentését, ami ké- sőbb kiegészült A házsongárdi temető régi sírkövei című monográfia sajtó alá ren- dezésével is.

Talán a feledhetetlen öreg baráttal való meghitt munkakapcsolat is szere- pet játszott abban, hogy Keserű Bálint egyre inkább ráébredt az újabb tudós nemzedékek kiművelésének fontosságára, s a 60-as évek derekától egyre szen- vedélyesebben merült el a tudományos érdeklődést felcsillantó fiatalok felne- velésének áldozatos munkájában. Előbb a XVI-XVII. századi Magyarország ol- vasmánykultúrájának tanulmányozására hozott létre főleg fiatalokból álló

VI

(9)

tudományos közösséget, majd ezzel párhuzamosan és érintkezően egyre inkább kibontakoztatta „fiataljai" kezén talán legkedvesebb témájának, a koraújkori peregrináció, s ezen belül is főleg a nyugati egyetemek látogatásának céljából szerveződött peregrinatio académica kutatását. A művelődéstörténeti szemlé- lettől átitatott iskolatörténeti kutatások jegyében is új sorozatokat hívott élet- re: ilyen a Fontes Rerum Scholasticarum, melynek immár hat kötete látott napvilá- got, de nem kevésbé fontos a külföldi iskolajárás kisebb dokumentumait megjelenéshez segítő Peregrinatio Hungarorum eddigi kilenc kötete sem. Az új tö- rekvések iránti kinyílni tudás szép példájaként említhetjük meg azt is, hogy az önmagát előszeretettel irodalomhoz nem értő művelődéstörténésznek „lefoko- zó" Keserű Bálintnak ajánlva jelent meg a Répertoire de la poésie hongroise ancienne két kötete. A nagyjelentőségű vállalkozás résztvevői ily módon akarták megörö- kíteni, hogy a szegedi tanszék vezetője átlátta munkájuk fontosságát, helyet adott a munkaközösségnek, s nem csupán a szervezési munkálatokban vett részt, hanem lényeges szakmai tanácsokkal is el tudta látni a „kifinomult" iro-

dalmár-munkaközösséget. ' E jelentékeny kollektív vállalkozások azért jöhettek létre Szegeden, mert a

köszöntött a szakmai igényességet és az emberi melegséget egészen páratlan, utánozhatatlan stílusban elegyítő, besorolhatatlan tanáregyéniség. A régi aka- démita formákat, a kicsiny csoportokban való munkálkodást kedvelő tanár, aki- nek eredendő visszafogottsága éppen ezekben a műhelyekben tud feloldódni, így vált lehetségessé, hogy az Adattár-, vagy Fontes-kötetek közül több a nehéz kéziratos szövegek elolvasásába, s a tudományos munka több más fogásába beletanult diák-munkaközösség közreműködésével jelenjen meg, de szeretett, kedvelt s ugyanakkor a legnagyobb tisztelettel emlegetett tanár ura ő a régi ma- gyar irodalom és művelődés egész magyarországi és erdélyi munkaközösségé- nek, akinek kivételes lényeglátó és árnyaló képessége az utóbbi időben több nemzetközi konferencia résztvevőiből is elismerést váltott ki.

E nemzetközi közösség nevében köszöntjük őt a jeles születésnapon. Erőt, egészséget, további tevékeny éveket kívánunk neki s kérjük, ne hagyja korlátozni újító kedvét és szervezői lendületét a meg-megfáradó húsz és ötven közöttiek kényelmességétől.

Balázs Mihály - |ankovics ]ózsef

(10)
(11)

TARTALOM

DEDICATIO V RÖVIDÍTÉSEK xm BALÁZS MIHÁLY (Szeged)

Ecsedi Báthory István és a jezsuiták I BENKŐ SAMU (Kolozsvár)

Az eckermanni szerepvállalás szerény erdélyi képviselője:

Szentgyörgyi Imre 11 MARTIN BIRCHER (Genf)

Die „treffliche Bibliothec" der Fürsten von Auersperg in Laibach . 25 DIETRICH BLAUFUP (Erlangen)

Vom Widerstand zur Anpassung? Ungarische Exulanten

in Briefen an Gottlieb Spizel in Augsburg 37 CSEPREGI ZOLTÁN ( B u d a p e s t )

Az Igaz keresztyénség hamis impresszuma.

Adalékoka dunántúli Arndt-recepcióhoz 51 DOMÁNYHÁZI EDIT (Szeged)

Erasmus Kolozsvárt 65 FONT ZSUZSA (Szeged)

Andreas Teutsch és köre. lohann Wilhelm Petersen erdélyi követői 77 FÖLDESI FERENC ( B u d a p e s t )

Kheberitsch Iá nos Kristóf Directoriuma . . 93 CARLOS GILLY (Bázel)

„Észak Oroszlánja", a „Sas" és a „Végítélet Krisztusa".

Politikai, vallásos és chiliaszta publicisztika a harmincéves háború

röpirataiban, illusztrált röplapjain és népi énekeiben 103 ALEKSANDRA GOLIK-PRUS -ZDZISLAW PIETRZYK (Krakkó)

Kis-lengyelországi diteisták

Václav Parmenida Horazdovicky albumában I I I G. HENK VAN DE GRAAF (Amszterdam)

'Cum Deo'. Magyar peregrinusok bejegyzései

franekeri album amicorumokban 117 AART DE GROOT (Utrecht)

Sozinianismus in Harderwijk? Der Prozeß gegen Petrus Ens (1741) 135 HECKENAST GUSZTÁV ( B u d a p e s t )

II. Rákóczi Ferenc elitképző Nemesi Társasága 4 53 HOFFMANN GIZELLA (Szeged)

Christoph Besold: De verae philosophiae fundamento discursus 171

(12)

[HOLL BÉLÂI(Budapest)

Az ars metrica és a középkori kontrafaktúra 183 HORVÁTH IVÁN ( B u d a p e s t )

Az eszményítő Balassi-kiadások ellen (Előzetes közlemény) 191 H. HUBERT GABRIELLA ( B u d a p e s t )

Adaléka 16-17. századi gyülekezeti énekek műfaj-meghatározásához 205 JAKÓ ZSIGMOND (Kolozsvár)

Az erdélyi magyar antikvár könyvkereskedelem kezdeteiről 219 KATONA TÜNDE (Szeged)

A lőcsei Testamentbuch alapiratai (1549-1551) 231 KESERŰ GIZELLA (Szeged)

Andrzej Wiszowaty Religio rationalisa és Erdély 243 B. Kis ATTILA (Szeged)

História elegantissima. A példázat szerepe Enyedi széphistóriájában 253 KISBALI LÁSZLÓ ( B u d a p e s t )

A filológia bosszúja, avagy Gadamer esete a pietista hermeneutikával 263 Kiss ANDRÁS (Kolozsvár)

Ante Clara m Boci. (Egy 1565-beli ismeretlen kolozsvári boszorkányper) 281 KOVÁCS ANDRÁS (Kolozsvár)

Francesco di Giorgio Martini és a kézdiszentléleki templomvár 299 KRUPPA TAMÁS (Szeged)

Marciare verso Constantinopoli.

Báthory Zsigmond havasalföldi hadjárata és a jezsuita propaganda 307 LATZKOVITS MIKLÓS (Szeged)

Colloquium. (Szövegközlés és értelmezési kísérlet) 327 LUKÁCS LÁSZLÓ S] - MOLNÁR ANTAL ( R ó m a - B u d a p e s t )

A homonnai jezsuita kollégium (1615-1619) 3 5 5 MONOK ISTVÁN (Szeged)

Olvasó vagy gyűjtő? A könyvgyűjtési és olvasási

szokások változása a XVII-XVIII. század fordulóján 401 NICOLETTE MOUT ( L e i d e n )

Das Bild Ungarns in der niederländischen öffentlichen Meinung

des 16. Jahrhunderts 415 GRAEME MURDOCK ( B i r m i n g h a m )

The Experience of Péter Körmendi. Foreign Calvinist Students'

Contact with Presbyterians and Puritans in England 4 3 3 NÉMETH S. KATALIN ( B u d a p e s t )

Magyar vonatkozású iratok lohann ]akob Redinger hagyatékában 453 ÖTVÖS PÉTER (Szeged)

Inter nos dicendi. Bizalmas levelek az iskolákból 463 PÉTER KATALIN ( B u d a p e s t )

Cselekedetek és eszmék. Vallási ellenállás

a fraknói uradalom négy gyülekezetében 4 7 9

X

(13)

FERENC POSTMA (Amszterdam)

„Franeckera, az igaz keresztyéneknek híres akadémiájuk benne" 487 RITOÓKNÉ SZALAY ÁGNES (Budapest):

Miért Melanchthon? 497 Sz. SCHAFFER ANDREA (Szeged)

lohann Preuss műve Gottfried Arnold egyháztörténetében 507 ANDRÉ SÉGUENNY (Strasbourg)

Das Problem des Glaubens in den verschiedenen

geistigen Strömungen des 16. lahrhunderts 521 SÍPOS GÁBOR (Kolozsvár)

Szőnyi Nagy István apológiája 533 SZAKÁLY FERENC ( B u d a p e s t )

A magyar nyelvű bibliafordítás terjedéséhez 545 LECH SZCZUCKI (Varsó)

Magna indole puer 555 SZILASI LÁSZLÓ (Szeged)

„szabott módunk"

(Szövegosztályok Bornemisza Péter: Ördögi kísértetek című művében) 561 SZŐNYI GYÖRGY ENDRE (Szeged)

A matematika vagy a költészet tanít az angyalok nyelvére?

lohn Dee és a lingua universalis .' 575 SZÖRÉNYI LÁSZLÓ ( B u d a p e s t )

ha magyar szóból a tót kimaradna"

Rohonyi György Dugonics- és magyarellenes gúnyversének

művelődéstörténeti háttere 591 WACLAW ÚRBAN (Krakkó)

Drei altpolnische Schüler Wittenbergs: Thomas Sobocki (Lutheraner),

Franciscus Krasinski (Katholik) und Lukas Delfin (Antitrinitarier) 609 VADAI ISTVÁN (Szeged)

A függőleges beszéd. Tinódi akrosztichonjairól 617 VISKOLCZ NOÉMI (Szeged)

Lucas lennis frankfurti könyvkiadó katalógusa 1626-ból 639 VIZKELETY ANDRÁS ( B u d a p e s t )

Adaléka Halotti Beszéd műfajtörténetéhez 655

NÉVMUTATÓ 661 IN HALT 693

(14)
(15)

RÖVIDÍTÉSEK

Adattár 1—34 - Adattár XVI—XV1I1. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, Szeged, 1964-1996

CR - Corpus Reformatorum

DNB - Dictionary of National Biography HAB - Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel lt - Irodalomtörténet

ItK - Irodalomtörténeti Közlemények

M B W - Melanchthons Briefwechsel, Stuttgart-Bad Canstatt, 1977- MHHS - Monumenta Históriáé Hungarica. Scriptores

MKSz - Magyar Könyvszemle

MTAK - Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára MOL - Magyar Országos Levéltár ' OSzK - Országos Széchényi Könyvtár

RMK - Szabó Károly - Hellebrand Árpád, Régi Magyar Könyvtár, l-lll, Bp., 1879-1898.

R M N y - R é g i Magyarországi Nyomtatványok, l-ll, Bp., 1971-1983.

TRE-Theologische Realenzykiopädie, 1-25, Berlin-New York, 1976- TT-Történelmi Tár

VD - Verzeichnis der im deutschen Sprachbereich erschienenen Drucke des XVI.

lahrhunderts, Stuttgart, 1983-

WA.TR - Martin Luther, Werke. Kritische Gesamtausgabe ¡Weimarer Ausgabe|, Tischreden, Weimar, 1912.

(16)
(17)

B a l á z s Mihály

ECSEDI BÁTHORY ISTVÁN ÉS A IEZSUITÁK

Ecsedi Báthory István meditációiban egy helyütt a következőket olvashatjuk:

„Mikoron uram ezt irogatnam alazatoson keseruessen, es uigadozuannys az te io uoltodonn + 17 octobris 1604 +

Hozak Ismeg Estue, hogy az Caifas fö papott minden ¡esuitaiuall özze locumtenenset pete martont de hetess az löchei uaras ki igazította: ki az baluant akarta feli magaztaltatni uellek eröuelis, kinek ablakann köuekelis haigaltak be az kösseg.

Eí álmélkodom chiak en |ehova jesus Christusom ammitt uelönk erdemetlen bűnös Aniazent- eghazadall chelekezei.

Kik pokolra uolnank inkab meltok hogi sem irgalmassagodra, ha az te örökeualo iouoltodboll nem chelekednel."'

Nagyon frissen, néhány nap elteltével reagál itt az anyaszentegyház ér- demtelen szolgája Hetesi Pethe Márton és a jezsuiták hamarosan hírhedtté vá- ló lőcsei akciójára,2 másfelől viszont ez az egyetlen hely, ahol a „nagyúr" szöve- ge szó szerint is említést tesz a jezsuitákról, jóllehet a műfajilag is többrétegű, több művet is felölelő prózai hagyaték egyik alapszólama a más felekezetek elleni polémia. A sokat méltatott önvallomásos elemekkel szinte elválaszt- hatatlanul összefonódott, szenvedélyesen vitatkozó bekezdések célpontjai között a „barom módon gondolkodó" eretnekek (unitáriusok), továbbá a „hitet- len zsidók" mellett természetesen ott találjuk a „vak pápista atyafiak"-at is, de a „hitetlen és büdös pápa" jezsuitáiról másutt nem tesz említést. Nem hoztak felszínre erre vonatkozó adatokat az eddigiekben az egyháztörténeti kutatások sem, jóllehet valószínűsíteni lehetett, hogy a református egyház erdélyi és kelet-magyarországi megszilárdulását kiterjedt mecenatúrával, prédikátorok, egyházak, nyomdák, iskolák gondozásával támogató, s a katolikusok elleni polémikus iratokat is napvilágra segítő nagyúr összetűzésbe keveredhetett a Jé- zus Társaság nem kisebb zelussal fellépő tagjaival.3 Az alábbiakban néhány is-

1 Ecsedi Báthory István meditációi, sajtó alá rendezte Erdei Klára, Keveházi Katalin, Budapest-Szeged, 1984, 69-70. (Adattár 16-18. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 8)

2 Erről lásd a legújabb összeállítást: jezsuita Okmánytár. Erdélyt és Magyarországot érintő iratok 1601-1606, sajtó alá rendezte Balázs Mihály, Kruppa Tamás, Lázár István Dávid, Lukács László. A bevezető tanulmányt írta Balázs Mihály, Szeged, 1995, 332-335, 339, 377-381, 454, 456, 457. (Adattár 16-18. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 34)

3 Politikai és művelődéspolitikai szerepéről lásd: RMKT XVII/I, Bp. 1959, 574-580. - Klaniczay Tibor.; Nagy Barna, Tervezet Ecsedi Báthory műveinek kiadására, in Acta Históriáé Litterarum Hungaricarum, XII. (1972), 9-1 19.; Keserű Bálint utószava a meditációk említett kiadásában (301-305.); Makkai László, A Bocskai felkelés, in Magyarország története 1586-1686, 3,

(18)

meretlen, vagy figyelmen kívül hagyott irat segítségével az idézett sorok előtt lezajlott találkozások némelyikét mutatjuk be.

Az első 1583 tavaszán zajlott le, s dokumentuma Lukács László fundamen- tális jelentőségű, de lehangolóan kevéssé hasznosított forráskiadványában {Monumenta Antiquae Hungáriáé) jelent meg. Elkerülte azonban az Ecsedi Bátho- ry-kutatók figyelmét, amiben ebben az esetben talán az is szerepet játszhatott, hogy a kiadvány legendás mutatója ez alkalommal félrevezető, mert - az egyébként persze rendkívül izgalmas és monografikus feldolgozásért kiáltó - ifjú Báthory István (azaz az 1601-ben Ecsedre került árvák, Báthory Gábor, későbbi erdélyi fejedelem és Báthory Anna atyja) neve alatt hivatkozik rá. Maga a dokumentum egy Antonio Possevino által 1583. május 5-én Pozsonyból írott levél, amelynek címzettje Ecsedi Báthory Miklós Szabolcs és Szatmár vármegyei főispán és országbíró volt. Az 1570-es évek elején Melius, Károlyi Péter és Szegedi Lőrinc által még a Partium-beli reformátusok egyik legfőbb pártfogó- jaként ünnepelt4 Báthory Miklósnak írott soraiban Possevino először pár héttel korábban lezajlott találkozásukról emlékezik meg. Erre a jeles jezsuita híres, s a Transilvania című művét is ihlető útja5 során került sor 1583 februárjában egy Ecsed várától két mérföldnyire fekvő faluban, ahol a főispán vadászaton tartózkodott/' Az ekkor már katolikus Báthory Miklós a császárnak szóló üzenetet bízott a 'vele a hit dolgairól is eszmét cserélő' sokoldalú jezsuitára, a levél azonban inkább azzal a Báthory István lengyel királyt is megörvendeztető

„üzenettel" foglalkozik, hogy Ecsed ura katolikus ősei hitének feltámasztásán fáradozik. Possevino természetesen arra biztatja levele címzettjét, hogy e fáradozásban elmélyülve és jó példával elöl járva nyerje vissza Magyarország számára azt az isteni kegyelmet, amelyet a kálvinizmus és egyéb istentelen- ségek térhódítása miatt vesztett el. (Sajnos további, nem jezsuita forrásokból nincs adatunk arról, hogy az 1585-ben elhunyt Báthory Miklós mit tett ennek érdekében, de föltétlen említésre méltónak tartjuk Paulus Campanus kolozsvári házfőnök 1584 februárjában írott beszámolóit. Ezekben többek között arról ír, hogy váradi útja során fel fogja keresni Ecsed urát is.7 A jelek tehát arra val- lanak, hogy a 80-as évek elején Ecseden az újra gyökeret verni akaró katoliciz- mus egyik központja kezdett kialakulni.

Nem kevésbé érdekes azonban Possevino levelének folytatása, amelyben arról olvashatunk, hogy miképpen próbálta megtéríteni az akkor még ifjúnak számító Ecsedi Báthory Istvánt. A kísérletre Pozsonyban került sor, ahol

Bp., 1985, 720, 733, 1794.; Péter Katalin, A korlátlan fejedelmi fiatalom alatt élő társadalom, in Erdély története. II. (1606-tól 1830-ig), Bp., 1983. 773.

4 Lásd az alábbi művek hozzá írott ajánlásait: RMNY 277,-302, 359.

'' Erről Fraknói Vilmos (Egy jezsuita diplomata hazánkban, in Katholikus Szemle. 1902, 585-607. 685-707, 796-81 I.) külön tanulmányt írt, ám a Lukács László által később közölt iratoknak csak a töredékét ismerte.

6 Monumenta Antiquae Hungáriáé, II. (1580-1586), ed. Ladislaus Lukács, Romae, 1976, 407. A továbbiakban: Monumenta.

1 Monumenta, II. 645. 662. . 2

(19)

Báthory Miklós unokaöccse nyilvánvalóan az országgyűlésen vett részt, s ahová a jezsuitát a lengyel király és a császár között Nagybánya és Szatmár ügyében zajló hosszadalmas közvetítés vitte. E tárgyalások nem vezettek eredményre, de ez esetben kudarcot vallott Possevino térítő igyekezete is. Itt azonban célszerű átadnunk a szót forrásunknak:

„Magnificum dominum Stephanum eius fratris filium cum fiic nomine guogue Sere- nissimi Poloniae Régis salutassem, rogassem autem ne cum Deus istam insignem famil- iam, catfiolicos praecipue, ad altissimos dignitatis gradus evexisset atque ad Christi Do- mini hostes debellandos non semel adhibuisset, ipse pene solus vellet haereseos labe aspersam reiinquere, is non aequo animo haec accepit, quin vero cum se calvinistam esse aperte professus esset, Pontificemque Maximum et reliquos proinde cfiristanos principes atque item omnium seculorum optimos reges, populos et martyres haereticos vocaret, nesciens scilicet quid diceret, utpote in faece illa calviniana imbutus respuit quoque libel- lum quem nomine Serenissimi regis ei tradebam, quamvis postea procurasset per alium optimum nobilem ungarum habere,"8

Roppant érdekes a leírtakban, hogy a téríteni akaró jezsuita a lengyel ki- rály üdvözletének átadásával kezdett bele munkájába, ami persze teljesen logi- kus eljárás egy Báthory-sarj lelkét megmenteni akaró akcióban, de különösen találó volt Ecsedi Báthory István esetében. Emlékeztetünk arra, hogy egy nem régen előkerült, Báthory Andráshoz írott levelében9 az „io hirö neuu felseges lengiel magiar istuan kirali"-t állítja példaképül a fejedelemmé megválasztott bíboros elé, de különösen arra a csaknem kultikus tiszteletre valló mozzanatra hívnám fel a figyelmet, hogy végrendeletében - teljes levelezését pusztulásnak ítélve - egyedül a királyi rokon hozzá küldött leveleinek kegyelmezett meg:

ezeket Báthory Gáborra hagyta.10 A későbbi nyilatkozata szerint a meditációkat ekkor már író ifjút azonban nem hatotta meg a lengyel király katolikus voltára való hivatkozás sem, hiszen az idézet szerint öntudatosan kinyilvánította kálvinizmusát, s nem habozott eretneknek nevezni a katolikus uralkodókat és mártírokat. Sőt odáig ment el, hogy nem volt hajlandó átvenni azt a könyvet sem, amelyet a lengyel király nevében Possevino át akart neki nyújtani, ámbár - nyilvánvalóan később - egy magyar nemestől beszerezte azt. A levél befejező részéből, illetőleg Possevino további irataiból és Lukács László hozzájuk fűzött jegyzeteiből azt is megtudhatjuk, hogy a könyv a Davidis Chytraei ludimagistri ros- tochiensis imposturae, quas in oratione quadam inseruit, quam de statu ecclesiarum, hoc tem- pore in Graecia, Asia, Africa, Ungaria, Boemia, inscriptum edidit, et perSueciam ac Daniam disseminari curavit című, Ingolstadtban 1582-ben névtelenül megjelent Possevi- no-munka volt, amelynek függelékében tette közzé azt a levelét, amelyet 1579- ben írt: Epistola ad Serenissimum Stephanum, Poloniae regem, in qua de vero statu ecclesi-

x Monumenla, II. 483-484.

9 Közölve: Balázs Mihály, Ecsedi Báthory István levele Báthory Andráshoz, in Collectanea Tiburtiana. Tanulmányok Klaniczay Tibor tiszteletére, szerk. Galavics Géza, Herner lános, Keserű Bálint, Szeged, 1990, 253-256. (Adattár, 10)

111 Lásd erről: RMKT XVII/I. 577.

(20)

arum per universum orbem cbristianum verissime agitur. Több forrásból is az derül ki egyébként, hogy az egész kelet-európai térség katolizálására terveket szövő je- zsuita a kálvinisták megcáfolására különösen ezt az utóbbi iratát tartotta igen alkalmasnak. Az itt részletesen nem tárgyalható adatok közül az a legérdeke- sebb, hogy a most idézett levélnél egy pár nappal korábban keltezettben Pos- sevino Dobó Jakabnak, a jezsuiták egykori tanítványának a kálvinisták elleni polémia igen hatásos eszközeként ajánlja ezt a munkáját." |ól kivehető mind- ebből, hogy Possevino rendkívül kiterjedt térítő és megszilárdító tevékenységet folytatott, s ez felölelte az általa hasznosnak tartott kiadványok minél szélesebb körben való szétterítését is. Folyamatosan visszatér ez a téma leveleiben és beszámolóiban, s ebbe a keretbe illeszthető be a Báthory Miklósnak írt levél befejező része is. Neki is az említett Epistolát ajánlja figyelmébe, de az sem ke- vésbé érdekes, hogy további - Ecseden keresztül Erdélybe küldendő - könyv- csomagot is kilátásba helyez. Ismét egy adat tehát arról, hogy Ecsed a lehető- ségeit kereső katolikus szerveződés olyan helyszíne volt, amely közvetíteni is képes volt a királyi Magyarország és Erdély között.

Mindez valószínűleg Báthory Miklós haláláig, illetve Ecsedi Báthory István Varannóról Ecsedre költözéséig tartott, hiszen láthattuk, hogy az országbíróság- ban is utód ifjú milyen határozottan utasította el a katolikus megkísértést.

Nehéz lenne tehát eldöntenünk, hogy ezt a katolicizmusnak kibontakozást biz- tosító periódust 1587 tájától, vagyis attól az időtől kezdődően, amikor Rimay lános az ecsedi udvarban élt, felváltotta-e egy sztoikus, interkonfesszionalista irányú hangoltság,'2 ami esetleg a meditációk ekkori változatának szelídebb- mérsékeltebb hangvételében is tükröződne.'3 A mostani dolgozatban tárgyalt második (a függelékben közölt), igaz jóval később, 1598-ban keletkezett doku- mentum mindenesetre inkább a meditáló főúr álláspontjának megingathatat- lan állandóságára .vall. Az Egereieste (1596) után Kassára költözött egri kápta- lan által kiállított tanúságlevél eddig elkerülte a kutatók figyelmét.14 Az alábbiakban úgy teszünk kísérletet bemutatására, hogy felvázoljuk azokat az eseményeket, amelyek megszületését kiváltották, de - az egyéb szempontból hasznosítható információkat mellőzve - kizárólag a nagyúr és a jezsuiták újabb találkozására figyelünk. A történet felfejthetőnek látszik, hiszen Lukács László egy sor olyan iratot közölt, amelyek fontos háttérinformációkat szolgáltatnak.15

11 Monumenta, II. 475-477.

12 Ismeretes, hogy Klaniczay Tibor (A magyar későreneszánsz problémái (Stoicizmus és manier- izmus). in K. T.. Reneszánsz és barokk, Bp., 1961, 312, 324.) a századforduló táján megengedné ezt, míg Keserű Bálint (A magyar protestáns-polgári későhumanizmus néhány problémája, in ACÍŰ His- tóriáé Litterarum Hungaricarum, VI. 1966.) meggyőzőbbnek látszó érveléssel kétségbe vonja ecsedi jelenlétét.

13 Egy ilyen alapréteg kronológiailag is köthető kimutatására Erdei Klára (Modellfejlődés Ecsedi Báthory István prózájában, in l/K. 1982, 620-626.) vállalkozott.

14 lelzete: M O L E 150 Acta Ecclesiastica, 24. t. I0r.

15 Lásd a Monumenta. IV. 342, 348, 357, 364, 378, 426. sz. iratait.

4

(21)

Ezekből az iratokból tehát az derül ki, hogy a jezsuitáknál folytatott bécsi tanulmányai során katolizált Daróczy Ferenc16 1598 tavaszán elérkezettnek látta az időt arra, hogy a Tisza felső folyása mentén elterülő birtokait az újraszerve- ződni akaró katolicizmus bástyáivá tegye. Első lépésként a znióváraljai jezsui- tákhoz fordult segítségért, s sikerült is elérnie, hogy Marcus Pitacic'7 atyát ki- küldjék birtokaira. Maga Daróczy utazott el a helyszínre a misszióra elszánt jezsuitáért, s 1598. március 28-án indultakel Znióváraljáról. Pitacic májusban írott beszámolója szerint Daróczy leánytestvérének birtokán, Anarcson térítet- tek először, majd Vázsec következett, ahol egy kisebb hitvita is kialakult a helyi református pap és a jezsuita között. Április 7-én érkeztek meg Darócra, az elszánt katolikus nemes birtokainak központjába, ahol mindjárt hívatták is a kálvinista lelkészt, akivel reggelinél az úrvacsoratanról vitatkoztak. A vitatkozást azonban hamarosan felváltották a tettek, hiszen már a következő vasárnapon nem engedték be a református papot a templomba, ezt még egyszer megis- mételték, míg végül - az elköltözésre tizenöt napot hagyva - Daróczy el is távo- lította őt a településről. Daróczy és Pitacic Bécsbe, illetve Rómába küldött leve- lei alapján azt is valószínűsíthetjük, hogy a régebben érlelődő terv megvalósításába roppant megfontoltan kezdtek bele éppen a fenti időpontban.

A beregi református esperesség vezetője - Zoványi adatai szerint a közelebbről nem ismert Vári Alatus Bálint'8 - ugyanis egy hónappal korábban valami jelen- téktelen ok miatt egy református papját eltiltotta az egyházi szolgálattól. Ez sokakat elkeserített, s így kedvezőnek látszott az időpont arra, hogy az embere- ket egyébként erkölcsi fertőbe taszító, s a válást, valamint az asszonyok csere- beréjét minden további nélkül engedélyező protestánsok helyébe lépjenek, s legalább belevágjanak a nagyléptékű tervek megvalósításába, amelyek egyébként első lépésként és átmenetileg egy missziós állomást jelentettek volna Darócon, majd kollégium következett volna Beregszászon, Sárospatakon, vagy Sátoraljaújhelyen, s persze sor került volna világi katolikus papok ideho- zatalára, valamint katolikus iskola létesítésére is.

Hamarosan kiderült azonban, hogy már az első lépések is heves ellenál- lásba ütköznek. Maga Pitacic számol be arról, hogy egy nemes ember már Da- rócon is a református pap védelmére próbált kelni, s a Bécsbe küldött sorokból jól kivehető a fellépés jogi alapja is: a falu nem egyedül Daróczy Ferenc birtoka volt, hanem további három nemesnek is voltak itt jobbágyai, s így joggal hivat- kozhattak arra, hogy a ius patronatus nekik is beleszólást enged a templom használatába. Ők bizonyára abban is szerepet játszottak, hogy több vármegye május 4-én tartott közös gyűlésén is előkerültek a Darócon történtek, ahol a környék református prédikátorai közül hárman is figyelmeztették az egybegyűl-

16 Róla lásd: Nagy Iván, Magyarország csalódat címerekkel és nemzékrendi lábiákkal, III, Pest, 1858, 241. és RMKT XVII/I. 434, 638.

17 Életrajza további irodalommal: Catalogl personarum el officiorum provinciáé Austriae S.I., I.

(1551-16001, collegit et edidit Ladislaus Lukács S.I., Romae, 1978, 753.

18 Zoványi lenő, Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon, szerk. Ladányi Sándor, Bp., 1977, 70.

(22)

teket az Antikrisztus szolgáinak az igaz gyülekezeteket veszélyeztető kísérleteire.

A beszámoló szerint a nemesek itt arra intették Daróczyt, hogy ne üldözze el a kálvinista lelkészt, hanem mindkettőnek tegye lehetővé az igehirdetést. (Mind- ez hihetőnek és logikusnak látszik Pitacic levelében, így az alábbiakban közölt tanúságlevél azon állítását, hogy Daróczy Bereg vármegye nemeseinek bele- egyezésével távolította volna el a református papot, erre támaszkodva is való- színűtlennek tarthatjuk. Szempontunkból azonban különösen fontos, hogy a protestáns nemesek és prédikátorok egy csoportja, Pitacic beszámolójából kikövetkeztethetően, már korábban elhatározta: két személyt elküld Alsó-Ma- gyarország legnagyobb főuraihoz, Ecsedi Báthory Istvánhoz, Dobó Ferenchez és Rákóczi Zsigmondhoz, hogy tájékoztassák őket Daróc urának tetteiről.)

Legkésőbb ekkor értesültek tehát az említett főurak a pápisták felháborító mesterkedéseiről, s noha a másik kettő ellenakcióiról nincs tudomásunk,19 azt bizonyosan állíthatjuk, hogy Ecsedi Báthory István a tettek mezejére lépett.

A Daróczy által kieszközölt tanúságlevél szerint először három malmát rom- boltatta le, majd kemény fenyegetéseket tartalmazó levelet intézett hozzá.

Ebben figyelmeztette, hogy úgy fog vele bánni, mint a törökkel, vagy a tatárral, ha nem távolítja el azonnal a jezsuitát és nem helyezi vissza a református papot. Újabb levélváltás után aztán az ecsedi úr berendelte magához Daróczyt, s az említett bihari esperes, továbbá hat vagy hét református lelkész jelen- létében próbálta jobb belátásra bírni a pápistaság szálláscsinálóját. E hitvitá- nak is beillő megbeszélés során sem sikerült azonban eltántorítania szándékaitól, s így a korábbi fenyegetéseket még keményebbekre váltó Báthory egyszerűen kidobatta a várból megátalkodott vendégét. Roppant érdekes ugyanakkor, hogy a leírás szerint e vita során a házigazda nem csupán erőszak-

19 Ferdinandus Alber ausztriai tartományfőnök 1598. augusztus 24-én Rómába küldött levelében megemlékezik arról, hogy az illetékes főispán („acerrimus calvinista"), mit tett Daróczy és Pitacic ellenében (Monumenta, IV. 343.) Lukács László jegyzete szerint ezek a sorok Rákóczi Zsigmondra vonatkoznak. Az ott leírtak azonban megegyeznek az általunk talált for- rásban Ecsedi Báthory Istvánról elmondottakkal, s így ¡oggal vélhetjük, hogy ebben az eset- ben is róla van szó. A kérdés eldöntését megnehezíti, hogy nem tudjuk, ki volt 1598-ban a beregi főispán. Lechóczky Tivadar, (Beregvármegyei főispánok, in Századok, V (1871), 651.) adatai szerint Rákóczi 1590-ben töltötte be ezt a tisztséget, míg Nagy Iván, [Magyarország családi címe- rekkel és nemzékrendi táblákkal. Pest 1857-1868. IX. 600.) szerint 1593-ban bodrogi főispán volt.

A Rákóczi Zsigmonddal foglalkozó úiabb szakirodalom sem hoz adatokat a 90-es évek második felében betöltött főispáni tisztségeiről. Vö. Trócsányi Zsolt, Rákóczi Zsigmond (Egy dinasztia születése), in A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve, 1978, 57-113. és Szabó András, Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem (1544-1608} Kiegészítések egy életrajzhoz, in Történelmi Szemle, XXIX (1986), 341-350. Ecsedi Báthory Istvánról mindenesetre tudjuk, hogy Szabolcs és Szatmár vármegye főispánja volt, s mivel a vidék megfelebbezhetetlen tekintélyű urának számított, könnyen gondolhatta róla a Bécsben élő ¡ezsuita, hogy ő az illetékes főispán. Ezt alátámasztaná, hogy Rákóczit Pitacic sem aposztrofálja a katolicizmus elkeseredett ellenfeleként, csupán azt mondja róla, hogy „alienus a fide catholica."(Mo«umenía, IV. 335.) Másfelől - mint látni fogjuk - az ügy császári dekrétum kiadásáig is elvezetett, s ilyen éles konfliktusba keveredve aligha nyerte el volna Rákóczi a következő esztendőben a Basta mellé rendelt magyar csapa- tok feletti parancsnokságot.

6

(23)

kai fenyegetődzött, hanem azzal is, hogy elhagyja fejedelmét és országát, ha el kell viselnie, hogy birtokai szomszédságában egy jezsuita tevékenykedjen.

Az a szövegkörnyezet, amely mindezt tartalmazza, természetesen erőtelje- sen retorizált és Daróczy által - hiszen nyilvánvalóan az ő szavai nyomán fogal- mazódott meg az irat - kiszínezett, ám a kétségbeesett fenyegetődzés és az esetleges mártírium váltogatása Ecsedi Báthory érvelésében meglelheti magya- rázatát a konkrét körülményekben. Dokumentumunk 1598. augusztus 10-én ke- letkezett, a Znióváraljáról kikért jezsuita pedig az év áprilisának elején látott munkához. A tanúságlevélben leírt események tehát 1598 áprilisa és júniusa között zajlottak le, vagyis azokban a hónapokban, amikor Erdély is Habsburg fennhatóság alá tartozott. Nem egy másik országból érkeztek tehát azok a levelek sem, amelyekkel nyilvánvalóan Mária Krisztierna és a Rudolf császár biztosaként Erdélyben tartózkodó Szuhai István egri püspök kereste meg az ecsedi nagyurat - nyilvánvalóan Daróczy kérésére. A Daróczy által referált válasz minderre (neki egyetlen fejedelem vagy püspök sem parancsol, ő főúrként bármit megtehet azzal a hitvány nemessel, aki megzavarja a református egyház nyugalmát, neki van elég fegyverese ahhoz, hogy rendet tartson a környéken, s saját kezével fogja megfojtani a jezsuitát) tehát nem csupán Ecsedi Báthory sokat idézett rátarti öndefinícióival van összhangban, hanem a veszélyekkel terhes beszorítottság- ban született kétségbeesett dühkitörés gyanánt is értelmezhető.

A nagyúr persze nem ölte meg sem Daróczy Ferencet, sem Marcus Pitaci- cot.20 Az előbbi sokáig a katolicizmus támogatója maradt még, s az utóbbi is szaporíthatta még egy ideig az eretnekek között megszenvedett kalandjai számát.21 Nagy terveik fakóbbra válásában azonban nyilvánvalóan szerepe lehetett az itt részletezett kemény ellenakciónak is, hiszen hiába eszközölte ki Daróczy a császár közbelépését missziója érdekében,22 a következő évek adatai arról tanúskodnak, hogy igencsak akadozva működött a Felső-Tisza vidékének ez a katolikus centruma.23 Az is bizonyos azonban, hogy komoly veszteségeket kellett elszenvednie a református hit elszánt bajnokának is. Aligha tévedünk ugyanis, ha a mostani „történetet" kapcsolatba hozzuk azzal, hogy a következő esztendőben Basta feldúlta Szepsi városát és az ottani „szép eklézsiát", ami nagy szerepet játszott Ecsedi Báthory István betegségének súlyosabbra for- dulásában is. Erre mindenesetre nagyobb joggal gondolhatunk, mint arra, hogy amikor büntetés gyanánt értelmezte a kedvelt városával történteket, akkor a bűnök közé a jezsuták elleni kemény fellépést is odasorolta volna:

20 Időben legközelebbi jezsuita adatunk szerint felháborodottan vette volna tudomá- sul, hogy. egy 1599-ben elhunyt katolikus főispán temetésén katolikus pap prédikálhatott.

Elkeseredett, hogy senki sem akadt, aki szóval vagy vassal belé fojtotta volna a szót.

(Monumenla, IV. 413.)

21 A közeli évekről lásd a ¡ezsuita Okmánytár mutatóiában kigyűjtött mozzanatokat.

Külön is említésre méltónak tartjuk, hogy a felkeléshez csatlakozó Daróczy megpróbálta Bocskait Is rávenni a jezsuiták megtartására.

22 Erről az 1598. évi jezsuita évkönyv emlékezik meg. Vö. Monumenta, IV. 372.

2 i Lásd: Monumenla, IV. 418, 437, 440-441, 455, 459, 463, 466. és Iezsuita Okmánytár, 34-35.

(24)

. „Röuiden zollok uram, en meg erdemlettem, es egi rezent fökepennis tudom buneimert cheleketted hog rank bochattad uerzopo hadnagatt, az sanguisuga bastaat: ki maidan Is ten gianant imattatik sokaktoll mint egi herodes, non est vox fiominis sed Dei etc.

Igaz uagi te uram es igazag az le itiletid, de uallions meddig es medig uram etc. etc.

Vallions nem zanze meg bennönket, es az te neuedet fökepen nem uindicalode meg?"24

Az egri káptalan tanúságlevele Daróczy Ferencnek 1598. augusztus 10-én Nos Capitulum Ecclesiae Agriensis memoriae commendamus tenore presen- tium significantes quibus expedit universis, quod egregius Franciscus Daroczy nostram personaliter veniens in praesentiam per modum gravissimae querelae et solennis protestationis, nobis viva sua voce significavit retulitque hunc in modum. Quod videlicet postquam non proprii commodi exquirendi vel vanae aliquae gloriae captandae causa, sed zelo honoris Divini et fraternae charitatis impulsus, Reverendum Patrem Marcum Scisciensem Societatis lesu sacer- dotem e collegio Turocensi, cum consensu.suorum superiorum in sua propria bona deduxisset, ideoque concionatorem Calvinistam e suo pago cum consen- su totjus comitatus Beregh, in quo idem pagus, residentia scilicet ipsius pro- testantis adiaceret, amovisset, Spectabilis et Magnificus Dominus C o m e s Stephanus Báthory, |udex Curiae Sacratissimae Maiestatis Caesareae et Regiae isto facto vehementi ira percitus, primum eundem protestantem binis suis prestantissimis molendinis in proprio fundo super fluvio Tibisci extructis vio- lenter privavit, deinde literis ad ipsum protestantem sub propriae suae manus subscriptione datis, gravi cum indignatione eidem his verbis est comminatus:

Ut si videlicet statim amotum ilium concionatorem in sua propria bona idem protestáns non reduceret, extunc certo sibi persuaderet ut pari ratione veluti Turcam et Tartarum eundem idem Dominus Bathori persequi certo statuisset, indignum enim esset ut quum ipse protestáns in vera Dei agnitione non per- sisteret, sed a Deo divisus et avulsus esset, plebem etiam pariter seduceret.

Quibus praehabitis quum idem protestáns, se suumque sacerdotem catholicos esse, neque quicquam novi in regnum induxisse, sed earn fidem quam praede- cessores sui, universi denique Catholicae Ecclesiae Ordines, Sua Maiestas, Reges, Principes profiderentur, profiteri seipsos quoque Domino B a t h o r i rescripsisset, multisque precibus eundem orasset, ut ab hac indicta persecu- tione veluti indigna sese contineret, per alias literas in arcem ipsius Domini Bathori Eched per ipsummet advocatus, pariter eidem fuerat commissum, ut antesignano Calvinistarum Concionatorum in diocoesi ipsorum Beregiensi existentium significaret quo ipsi etiam ad diem praestitutum ibidem coram ipso domino Bathori compararent, coramque de praemissis verbis agerent.

Quod idem protestáns facere iussus die statuto una cum praecipuis conciona- torum Calvinianorum sex aut septem coram ipso domino Bathori iustissimae suae causae idem protestáns confisus postquam comparuisset, transactisque

24 Ecsedi Báthory István meditációi, 117.

8

(25)

in verbis aliquot horis quum nullis minis terridamentis, praemiis, praecibus idem Dominus Bathori apud ipsum protestantem proficere in eo nihil quic- quam posse animadvertisset, ut Reverendum Patrem Marcum cum maximo iam foenore semina verae fidei iacientem e suis bonis ablegaret, tandem stric- tissimo iuramento interposito adiecit se ipsi protestanti quoad vixerit non

mitiorem quam Turcae Zolnokiensi futurum inimicum, Patremque Marcum e domo ipsius protestantis propria violenter eiecturum vel ibidem interimi curaturum, priusque se omnibus suis bonis exui passurum, et in alterius Principis ditionem, si in eo solum habitu quo tunc erat indutus indiisio scilicet oporteat, hinc emigraturum, quam ut in ea circumiacenti provincia in ullius bonis a quoquam sacerdotem Catholicum et praesertim e Societate permittat interteneri. Cui rei perficiendae si ipsemet insufficiens foret, se ducentos fidos socios amicosque qui eadem cum eo inficiant certo adinventurum. Adiciens quoque se nullos habere liberos, et si quid hac in re dignum videlicet poena attentaret, prius ipsum moriturum, quam ut lis aliqua ratione praevia inten- tanda optandum ab ipso protestante sortiri posset effectum. Quapropter si praemissa idem potestans praecavere vel let, dimitteret continuo Patrem Marcum, alioquin enim satius foret, ne pulverem quidem eiusdem protestantis relinqui in superficie terrae, quam ut idololatria nostra (Catholica scilicet) per ipsum protestantem in eas partes noviter inducta stabilia iaceret fundamenta.

Idem tarnen protestans hic minime territus, Deo magis se obedire debere quam hominibus respondente, Patremque Marcum vel cum vitae discrimine eicere nolle asseverante, ab infestissimo Domino Bathori non dimissus, sed pene eiectus, cum ea assecuratione fuit, ut praemissarum minarum brevi cer- tissimam executionem expectaret. Dum haec ipsa agerentur adficere literae Serenissimmae Principis Transylvaniae ac Reverendissimi Domini Electi Agri- ensis, iam antea ab ipso protestante de hac parata persecutione damnisque idem a Domino Bathori hac ipsa religionis causa illatis, commonitorum, quibus Dominum Bathori hortabatur imprimis Sua Serenitas, ne ullam perse- cutionem contra Catholicos Suae Maiestatis subditos moliratur, aut ullis eos- dem afficeret molestiis. Siquidem Sua Maiestas adversae etiam religionis sec- tatoribus pacem et tranquillitatem in suis ditionibus praestaret, quo facto et Suae Serenitati rem gratam faceret, Maiestatisque Caesareae indignationem evitaret. Quas Suae Serenitatis ac Reverendissimi Domini Electi Agriensis Hie- ras, quum per suum famulum idem protestans cum summa animi deiectione et humilitate eidem Domino Bathori praesentasset, non ut condigno honore et débita reverentia easdem acceptasset, vel a suo proposito alienatus aut emol- litus fuisset, sed magis inflammatus servitoribus ipsius circumastantibus et famulo etiam ipsius protestantis presente, primum cepit submirari quod idem protestans adhuc viveret, quum ipse iam diu commisisset ut una cum sacer- dote suo Reverendo scilicet Patre Marco interimeretur. Deinde congestis mul- tis contra Catholicam fidem blasphemiis et in personam etiam ipsius protes- tantis innumeris convitiis adiecit, quod etsi hactenus paratam earn necem

(26)

idem protestans quoquomodo evasisset, effugere tarnen brevi, ante spatium vel unius mensis minime posset, siquidem hactenus quoque nisi cauteriatum pedem habuisset ipsemet personaliter eundem protestantem cum exercitu equitu et peditu suorum, ubicunque eundem reperire potuisset perquisivisset et popriis suis manibus ipsum Deo sacrificasset, Patremque Marcum ipsemet in coeno suis pedibus interiuisset et suffocasset, nec in hac re cuiusquam Principis vel proprii, aut summi Pontificis aliorum item quorumlibet episcopo- rum literas vel commissionem revereretur, pro nihilo enim ea aestimaret, cum eidem in sua domo hac in re nemo imperitaret, innanumque idem protestans laboraret sollicitatione auxilii quorumlibet principum vel episcoporum, evade- re enim certissimam persecutionem et mortem minime posset, quam primum pes illius coalesceret, neque idem protestans secus ilium existimare deberet de ipso affectum esse quam Begum Zolnokiensem, nam si aliter ipsum e medio tollere non posset, propriis etiam suis dentibus eundem discerpere paratus esset, poeniteretque eum vehementer, quod nuperrime quum videlicet eun- dem protestantem accersiri in Eched curasset, ipsum ibidem interimi non fecisset. Quod enim aliquod incomodi idem reformidare deberet si ipsum protestantem unum vilissimum nobilem et hominem abiectissimurri turba- torem scilicet reformatae purissimaeque religionis interficeret non animad- verteret, quum ipse summus magnas esset, et in sua arce habitaret, nec cuiusquam hac in parte legibus vel imperio subesset, pro magno itaque dona- tivo ducere deberet idem protestans, quod ad hoc ipsum tempus supervixisset.

Cum itaque idem Dominus Bathori tanto furore contra catholicam religionem eidemque addictos, nulla comunis aequitatis et tranquilitatis ratione habita, agitetur, idem protestans cum eadem praemissa solenni protestatione sub- iunxit coram nobis, nemine alio autore et auctore quam ipsomet Domino Ba- thori accidere, si quid adversi ipsi vel Reverendo Patri a quoquam evenerit, nul- lamque aliam ob causam nisi religionis cätholicae, et ipsius Patris Marci intertentionis, unde literas quoque hasce nostras testimoniales seu protesta- torias sibi per nos authentice dari postulavit, quo videlicet apud Suam Maies- tatem, Principes omnes, omnes denique Catholicae ecclesiae ordines innotes- ceret, iustissimam eundem protestantem causam tueri, indigneque ipsum a Domino Bathori persequi, licet maximam Dei omnipotentis gratiam et miseri- cordiam in eo certo agnosceret, quod ipsum pro nomine suo contumeliam pati dignum reputasset. Nos itaque super cunctis eiusdem protestantis praemissis relatibus veluti fidedignis, praesentes literas nostras testimoniales, sub sigillo nostra capitulari dandas duximus et concedendas requirendas idipsum offitii nostri et aequitatis ratione. Datum feria quinta proxima post festum Beati Laurentii Martyris. Anno Domini Millesimo quingentesimo nonagesimo octavo.

10

(27)

B e n k ő S a m u

A Z E C K E R M A N N I S Z E R E P V Á L L A L Á S S Z E R É N Y E R D É L Y I K É P V I S E L Ő I E : S Z E N T G Y Ö R G Y L I M R E

A szegénységből és ismeretlenségből kivergődő német fiatalember már hu- szonkilenc éves, amikor 1821-ben nekibátorodva eljuttatja Schiller és Korner modorában írt verseit nemzete akkor élő legnagyobb fiának, a hetvenkét esz- tendős költőfejedelemnek. A középszerűségtől mindig irtózó Goethe kimért ud- variassággal mond véleményt lohann Peter Eckermann hozzá érkezett küldeményéről, de a versek becsvágytól fűtött szerzőjét már az boldoggá teszi, hogy Weimarból válasz érkezett címére.1 S mivel tanulékony természet, a levél- ből azt a tapintatos célzást is kiolvassa, hogy tehetsége kibontakoztatását ne a verselésben keresse. Adalékok a költészethez, különös tekintettel Goethére címmel ta- nulmányt ír, és kéziratát 1823-ban elküldi Goethének, nem kis merészséggel ar- ra kérve őt, hogy saját (és Schiller) művei kiadójánál, lohann Friedrich von Cottánál szóljon néhány jó szót a megjelentetés érdekében. Amikor pedig arról értesül, hogy a „csalhatatlan vezércsillag" környezetében kedvezően nyilatko-- zott a kéziratáról, Hannover környéki tartózkodási helyéről Göttingán át elgya- logol Weimarba.2 (A nagy gyaloglások kora ez! Emlékezzünk rá, hogy pár évvel korábban ezen a tájon gyalogolt egy német és egy magyar matematikus: Kari

Friedrich Gauss és Bolyai Farkas.) ' Eckermann jókor érkezett. Goethének akkoriban éppen egy ilyen fiatalem-

berre volt szüksége. ' • Ettől kezdve kilenc éven keresztül Eckermann a tisztelt nagy ember köze-

lében él, egészen a költő haláláig, és kialakítja azt a címben jelzett szerepválla- ló életformát, melyhez hasonlót művészetben és tudományban, de még a köz- életben is többet ismer a művelődéstörténet. Ez lehetett mester és tanítvány, kenyéradó gazda (főember) és titkár (intimus) kapcsolata, az elnevezéstől füg- getlenül azonban ennek a sajátos viszonynak minden esetben meghatározó je- gye az egymás iránti kölcsönös bizalom, a ragaszkodás és az erkölcsi értékrend azonossága. A különbségek általában a társadalmi (vagyoni) helyzetből, az élet- korból s ez utóbbiból következően a tapasztalatok és az ismeretek körének kü-

1 Turóczi-Trostler lózsef, Goethe és Eckermann, in Magyar irodalom - világirodalom, II, Bp., 1961, 343.

2 lohann Peter Eckermann, Beszélgetések Goethével, fordította Győrffy Miklós, Bp., 1973, 29-30.

(28)

lönbözőségéből adódtak - ezt azonban áthidalhatta egyfelől a gondoskodás és a gyámolítás készsége, másfelől a tisztelő ragaszkodás és a hűség. A kölcsönös respektus alapja nem lehetett más, mint egymás szellemi szuverenitásának a méltánylása - enélkül ugyanis az együttlét úr és szolga viszonyává silányult vol- na. Azt persze mind a két fél tudta, hogy - sportnyelven szólva - nem azonos súlycsoportba tartoznak, s már csak ezért is érintkezésük állandó velejárója a köteles tisztelet és a mindennapi kapcsolatokban a formaságokhoz való szigo- rú ragaszkodás.

Eckermann a maga választotta szerepet azért vitte tökélyre, mert kizáróla- gos életcéljának tekintette Goethe zsenialitásának a szolgálatát, mégpedig az- zal a ráadással, hogy írásban rögzítette mindazt az ismeretanyagot és élménnyé nemesülő benyomást, melyet a mester közelében szerzett, s melynek aztán az életmű hiteles megértéséhez, rejtett dimenziói feltárásához, egyáltalán az iro- dalomtörténet „Goethe-ismeretéhez" másutt fel nem lelhető, kútfőértékű infor- mációk rangjára emelkedtek. Eckermann csodálta mesterét. Ennek ilyen stilá- ris bizonyságai vannak: „Excellenciád - mondtam - nagy dolgokat mond ki, és boldog vagyok, hogy hallgathatom önt."3 Az összes műveit kiadásra készítő idős mester már kapcsolatuk elején megmondta a bizalmába fogadott fiatalember- nek, hogy elsősorban éles szemére van szüksége. Vegye szemügyre fiatal korá- ban keletkezett írásait, és mondjon róluk elfogulatlan véleményt: „Szeretném tudni, hogy érdemes-e fölvenni őket műveim majdani kiadásába, lómagam túl- ságosan távol vagyok már ezektől a dolgoktól, nincs véleményem róluk. Önök- nek, fiatalabbaknak azonban tudniuk kell, hogy érnek-e valamit, és mennyiben használhatók még az irodalom jelenlegi szemszögéből nézve."4

Eckermannban természetesen megvolt az alkalmazkodás tudománya, enélkül különben elképzelhetetlen a vállalt szerep maradéktalan betöltése. Egy alkalommal, amikor a mester kedvenc témájáról, a színelméletről beszélt, intimusa nem éppen osztva véleményét, nagy buzgalommal kereste a szavakat, hogy úgy „mondja meg neki az igazságot, hogy közben meg ne sértse", de mi- vel mégis látta „lényét elsötétülni", gyorsan megszületett ajkán a kiengesztelő mondat: „Persze - mondtam -, korán kell annak fölkelnie, aki azt akarja, hogy igaza legyen Excellenciáddal szemben; de megeshet, hogy amit a nagykorú el- siet, azt a kiskorú megtalálja."5

A reverenciának és az intellektuális önérzetnek ez az egyvelege mindvégig jellemző a beszélgetéseket rögzítő Eckermann írására, mi több, olykor már a szentséget kiszolgáltató pap és az oltárhoz járuló hívő bensőséges hangulatát idéző helyzetképeket rajzol. Magyarázatul egy asztali jelenetet idézek: „Kétszer- sültet és szép szőlőt szolgáltat fel csemegének. Az utóbbit messzi távolból küld- ték, s Goethe titokzatoskodva nem árulta el, honnan. Szétosztotta köztünk, és nekem is átnyújtott az asztal fölött egy szép, érett fürtöt. »Fogja, kedves bará-

3 I. m.,291.

4 l.m.. 33.

5 I. m.. 392.

12

(29)

tom - mondta - egyék ezekből az édességekből, és érezze jól magát.« lóízűen elfogyasztottam a Goethe kezéből való szőlőfürtöt, és immár testben-lélekben ott

éreztem magam közvetlen közelében."6 .

Nem folytatom tovább a szemelgetést Eckermann Beszélgetéseiből, mert bízom benne, hogy az eddigiekkel sikerült érzékeltetnem, hogy mit értek a cím- ben jelölt szerepvállaláson.

2.

Annak az erdélyi férfiúnak a nevével, kiben én eckermanni szerepvállalót ismerek fel, egy könyvespolc oldalán, gimnazista koromban találkoztam. A Ko- lozsvári Református Kollégium Könyvtárának nagytermében, mely a Farkas ut- cai épületben volt, állt egy tekintélyes, majdnem mennyezetig magasodó polc;

ennek oldalán a következő feliratot olvashattam: „Szentgyörgyi Imre könyvtára."

A reprezentatív kiállítású könyvek sarkán a világirodalom nagyjainak nevét lát- tam. Az iskolák államosítása után a Református Kollégiumi Könyvtár (a Katoli- kus Lyceum és az Unitárius Kollégium hasonló könyvgyűjteményével együtt) a Román Akadémia akkoriban szervezett kolozsvári fiókja állományába került. Az ötvenes években, amikor akadémiai kutató lettem, feladatul kaptam, hogy e könyvtár kézirattárában nagy összevisszaságban talált halomnyi kéziratnak álla- pítsam meg a provenienciáját, illetőleg a szerzőjét. A jobbára emlékeztető fel- jegyzéseket tartalmazó irományanyagról hamar kideríthettem, hogy azok Szent- györgyi Imre hagyatékából valók és azokhoz a kötegekhez tartoznak, melyeket később MsR 2958. és 2959. jelzetekkel láttak el.7 Később ez utóbbihoz csatolták az általam meghatározottakat is. így, ahol a továbbiakban nem hivatkozom jel- zetre, mindig az MsR 2959. sz. kéziratkötegből idézek.

3.

Az itt bemutatásra kerülő feljegyzéseket az 1810-es évek elején (tehát több mint egy évtizeddel korábban annál, hogy Eckermann Goethe környezetébe ke- rült) Szentgyörgyi Imre, Teleki Sámuel udvari kancellár titkára vetette papírra, és az abban foglaltak éppen azt a szerepvállalást tükrözik, melyet aztán a német emlékíró annyira tökélyre vitt, hogy vele a műfaj merőben új változatát terem- tette meg.

A feljegyzések bemutatása előtt néhány szóban ismertetem azok szerzőjét.

Szentgyörgyi Imréről legutóbb két nyomtatásban megjelent írásban is szó esett. A genetikus Czeizel Endre, mint a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert déd-

6 I. m., 356. (Kiemelés tőlem: B. S.)

7 Ezek a kéziratkötegek főleg Szentgyörgyi latin és német nyelvű kancelláriai fogal-

mazványait tartalmazzák. ~ .

(30)

apjáról,8 az i s k o l a t ö r t é n e t e t kutató K o v á c s M i k l ó s pedig, m i n t a zilahi R e f o r m á - t u s K o l l é g i u m K ö n y v t á r a á l l o m á n y á t g y a r a p í t ó j ó t e v ő r ő l e m l é k e z e t t m e g .9

A kortárs e m l é k í r ó Újfalvi S á n d o r 1814-ben B é c s b e n i s m e r t e m e g Szentgyör- gyit, akinek e l ő l é p t e t é s e u t á n h e l y é b e került az U d v a r i K a n c e l l á r i á n m i n t kezdő h i v a t a l n o k (accessista). Újfalvi c s e p p e t s e m hízelgő m ó d o n ír róla, d e m i n d e n r o s s z m á j ú s á g a e l l e n é r e közvetít a n n y i hasznos i n f o r m á c i ó t számunkra, h o g y ér- d e m e s legyen t e l j e s t e r j e d e l m é b e n idézni: „A főkorlátnok, gr. Teleki, egy nyolc- v a n évet m e g h a l a d o t t , ősz, nagy tudománya-, j e l e n t é k e n y gazdasága-, s m a g o s h i v a t a l á n á l fogva köztiszteletben állott. É l e t r e n d s z e r é b e n rendkívül szigorú, m é r t é k l e t e s és f ö s v é n y s é g i g takarékos volt, szenvedélyei, vágyai régebb, ha vol- tak is, m o s t a h a n y a t l ó évek t e r h e alatt kialudni látszottak. T ö b b évi szolgála- t o m alatt s z á m o s á r n y o l d a l a i t l á t á m e főúrnak, l á t á m b e n n e a h a t á r t a l a n szüle- tési gőgöt, nagy fösvénységet, b i z o d a l m a t l a n s á g o t s e n g e s z t e l h e t e t l e n b o s s z ú s indulatot.

N y o l c t á n g y é r n y i szűk e b é d j é t r e n d s z e r i n t S z e n t g y ö r g y i t i t k á r á v a l é s Ocsowszky k ö n y v t á r n o k á v a l költé el, akik ki n e m elégített étvágyukat r e n d e s e n

8 Czeizei Endre. Szent-Györgyi Albert genealógiája, in Valóság, XXXIX (1996), 69-79. - A ta- nulmány szerzője helyesen állapítja meg, hogy a Nobel-díjas tudós dédapját Szentgyörgyl Imrének hívták, aki 1836-ban királyi oklevéllel erősíttette meg nemességét és Nagyrápolti előnevét. További megállapításait azonban fenntartással kell fogadnunk. „Szentgyörgyl Imre 1848-ban - olvassuk Czeizelnél - báró Apor Lázár munkatársaként, fontos szerepet vállalt az anyaország és Erdély unióját előkészítő munkában. Többek között felhívták az erdélyi rendek figyelmét arra, hogy az Erdély »nagy részét lakó oláhok állapota mind polgári, mind vallási jogok tekintetében törvény által biztosíttassák«. Szállási Árpád tájékoztatása szerint Szent- Györgyi Albert hozzá írt levele bizonyítja: a Nobel-díjas tudós büszke volt apai nagyapja |!|

e tettére. A korábban Habsburg-hű család az ő forradalmi felbuzdulása miatt lendült át a po- litikai spektrum másik végére: Szentgyörgyi Imre az 1848-49-es parlament egyik liberális ve- zéralakjává vált, ezt Waldmüller róla festett és a Szépművészeti Múzeumban látható képe is igazolja. A szabadságharc leverése után természetesen állását vesztette, s örülhetett élete puszta megmentésének is." A személy- és családtörténeti források bármennyire is szűkszavú- an tájékoztatnak Szentgyörgyi Imre felmenőiről és az ő szellemi formálódásáról, elégséges adatot szolgáltatnak ahhoz, hogy a fentebbi idézetben foglaltakat kétségbe vonjuk. A dolgo- zatunkban bemutatásra kerülő forrásokból éppen az ellenkezője derül ki annak, amit Czeizei állít. A felvilágosodás emlőin nevelkedett, már-már republikánus elveket valló ifjú hosszú bécsi szolgálata ideién hovatovább egyre merevebb gondolkodású császárhű főhivatalnokká válik, és éppen az unió kérdésében helyezkedik szembe az erdélyi reformmozgalom híveivel.

9 Kovács Miklós, A zilahi Református Kollégium könyvtára, in Szilágyság, Új sorozat VI (1996), Szeptember. - Ez az írás értékes adatokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy Szent- györgyi mint mecénás anyagilag támogatta azt az iskolát, amelyben tanulmányait elkezdte, és segítette a zilahi kollégiumi könyvtár állományának a gyarapítását. Kovács azonban téve- sen tartja Szentgyörgyi Imrét Salamon lózsef tanítványának, mert ők valójában iskolatársak voltak. Zilahról került Szentgyörgyi a Kolozsvári Református Kollégiumba, ahol 1804-ben subscribált (Török István, A kolozsvári collegium tanulóinak névsora. A Kolozsvári Ei>. Re/. Collegium értesítője az 1905/6. tanévről c. kiadvány Függeléke, Kolozsvár, 1906, 84.), a fiatalabb Salamon vi- szont ugyancsak zilahi tanulmányok után 1806-ban Nagyenyeden lépett a tógás diákok sorá- ba (lakó Zsigmond-luhász István, Nagyenyedi diákok 1662-1848, Bukarest, 1979, 207.)

14

Ábra

Updating...

Hivatkozások

Updating...

Kapcsolódó témák :