Lukács Ottó – Ollé Lajos: Iparstatisztika

tSZEMLE

641

MAGYAR SZAKIRODALOM

LUKÁCS OTTÓ—OLLÉ LAJOS : IPARSTATISZTIKA

Közgazdasági és Jogi

;pest, 1965. 369 old.

Második, az előzőhöz — az 1960. évi- hez — képest alaposan kibővített és át—

dolgozott kiadásban jelent meg az ismert, sokat forgatott és idézett tankönyv.

Új megjelenési formájában a könyv

szerzői nagymértékben figyelembe vették az első kiadással kapcsolatosan elhang—

zott bírálatokat, észrevételeket.1

Gyakorlatilag új fejezetként csatla—

kozott az előzőkhöz az ipari állóeszközök, a kapacitáskihasználás és a műszaki szín—

vonal statisztikája, továbbá az értékesítés

statisztikai megfigyelésére, valamint az ágazati kapcsolatok mérlegére vonatkozó

resz. —

Az eszközölt rövidítések nem tették ,szegényebbé a tematikát. A beruházások statisztikai megfigyelésére vonatkozó rész, vagy az energiagazdálkodási muta—

*tószámok rövidebb tárgyalása nem kelt

hiányérzetet az olvasóban, mivel a leg—

fontosabb vonatkozásokra ,a könyv így is

kitér.

A könyv újonnan kialakított szerke—

izete a következő.

Az első fejezet az iparstatisztika álta—

lános kérdéseivel foglalkozik. Részletesen

leírja a magyar iparstatisztika szerveze—

tét, ismerteti az anyagi termelés ágait s

Velhatárolásuk ismérveit. Nagyobb teret szentel az eddiginél az ipari szervezetek

ncsoportosításainak.

Igen terjedelmes részben, sokoldalúan

taglalják szerzők az ipari termelés sta—

tisztikai megfigyelésének problémáit. A

többi között kitérnek az ipari termelés

fogalmára, a termékek fajtáinak csopor- tosítására az elkészültség foka szerint, a természetes mértékegységben, illetve ér—

tékben történő számbavétel sajátossá—

gaira, az ipari termelés bruttó és nettó

jellegű mutatószámaira és azok indexeire.

Alapos átdolgozásra került az ipart anyag— és értékesítési statisztikával fog—

lalkozó fejezet, különösen annak az utóbbi kérdést tárgyaló része. E fejezet

keretein belül külön pont tárgyalja —— rö—

viden —— az ágazatok közötti forgalmi és

"termelési kapcsolatok Vizsgálatának mód—

szereit. _ _ _

A foglalkoztatottak létszámának és munkaidejének vizsgálatánál szerzők a

Könyvkiadó, Buda—-

* Az első kiadásról lásd Héja László —— Pusztai Béla: ,,Iparstatisztika" (Statisztikai Szemle.

1961. évi 8—9. sz. 936—940. old.) c. ismertetését.

6 Statisztikai Szemle

foglalkoztatottak összetételének, a lét-

számváltozás elemzésének és a munka—

idő kihasználásának szentelnek elsősoru ban teret.

Sokoldalúan, magas színvonalon fog- lalkozik a könyv az ipari munka termelé—

kenységének tárgyalásával, mind a ter—

melési mutatók, mind a Viszonyítási ala—

pul szolgáló időegységek szempontjából.

Kitér e pont a termelékenység elemzé—

sére változó és változatlan állományú, továbbá összetételindexek segítségével, a

termelékenység ún. közvetlen módszerrel

történő vizsgálatára, végül a munkater—

melékenység tényezőinek elemzésére, illetve a termelésnövekedés és a munka—

termelékenység kapcsolataira.

A munkabér statisztikájával foglalkozó rövid fejezet a béralap felosztását, össze- tételét, az átlagbérek színvonalának és változása mérésének módszereit, vala—

mint a munkabér és a termelés párhuza—

mos vizsgálatát tárgyalja.

Az ipari állóeszközökkel foglalkozó részben ismertetik szerzők az állóeszkö- zök csoportosításának fajait, és az álló—

eszközmérlegeket. Röviden kitérnek a beruházások és felújítások statisztikájá- nak kérdéseire is.

Részletes kifejtését találjuk a kapacitás—

kihasználás és a műszaki színvonal sta—

tisztikája problémáinak a következő feje—

zetben. Nemcsak az egyes gépek, gép-

csoportok mennyiségi kapacitáskihasz—

nálásáról történik itt említés, hanem az

értéki mutatók alapján végezhető számí—

tásokról is. Olyan fontos mutatók tárgya—

lása, mint a munka energiaellátottságának és felszereltségének mutatószámaié, az át-

dolgozás után súlyának megfelelő teret

kap. E fejezet keretei között szerepel a termelés minőségi vizsgálatát ismertető pont is.

Az utolsó rész az önköltség— és költség—

statisztikát tárgyalja. A többi között magával az önköltség számításával, egyes termékek, valamint több termék együttes önköltségcsökkentése vizsgálatának mód—

szereivel, az önköltségi indexet befolyá—

soló tényezők elemzésével, végül a ter—

melési költségek és a jövedelmezőség sta—

tisztikájával foglalkozik.

*

Áttekinthetőség, olvasmányosság, nyel—

vezet tekintetében az új kiadás _ felül-_

múlja elődjét, bár azt sem érhette komo— [ lyabb kifogás ebben a vonatkozásban. A

használt matematikai jelölések területén "

is világosabb, egyértelműbb eljár—ást kö- '

vetnek szerzők, mint a korábban meg-

jelent műben.

Egészében véve korszerű, magas szín-

vonalú a tankönyv, nemcsak elődeihez képest, hanem nemzetközi összehasonlí—

tásban is. Ha akár Szavinszkij professzor úttörő jelentőségű munkájával, akár

Lukács Ottó 1953—ban megjelent tan—

könyvével, vagy Forbrig -— Janakiefi:

Grundriss der Industriestatistik című, a

Német Demokratikus Köztársaságban megjelent művével vetjük is össze, a most megjelent új tankönyv kiállja a

próbát, sőt nem egy tekintetben, így pél—

dául tárgyalásmódjában, témáinak sok—

rétűségében felül is múlja azokat. Sze- rencsésen ötvözi a hagyományos anyagot

az iparstatisztikai gyakorlatból leszűr—

hető új elméleti eredményekkel, ily

módon biztosítva azt, hogy tanulmányozói

lépést tarthassanak e tudományág isme-

retanyagának hazai fejlődésével.

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a könyv mai megjelenési formájá- ban nem adhat alkalmat a bírálatra.

A bíráló emellett abban az előnyös hely—

zetben van, hogy függetlenítheti magat

azoktól -— a nemegyszer egymásnak

ellentmondó — szempontoktól és köve—

telményektől, melyektől a szerzőknek

minden bizonnyal sokkal kevésbé volt

módjuk magukat függetleníteni.

A könyv szerzői ugyanis kettős célt

tűztek maguk elé. Egyrészt az egyetemi

oktatás számára kívántak anyagot adni, másrészt az iparstatisztika hazai -- kü- lönböző feladatkörökben dolgozó —— mű—

velői kezébe szándékoztak e tárgykörről magas színvonalú szakmunkát adni.

Nyilvánvaló, hogy e kettős célkitűzés

különböző követelményeket támaszt, 5 adott esetekben valamelyik mellett —— ami

egyúttal azt is jelenti, hogy a másik ro-

vására -—— dönteni kell. A könyv áttanul—

mányozása során úgy tűnt, hogy több-

nyire az egyetemi tankönyv szempontjai

jutottak érvényre, sok esetben háttérbe szorítva az általános igényű szakkönyv-

jelleget.

Köztudott, hogy a felsőoktatási tan-

könyvnek be kell illeszkednie a kialakult

oktatási rendbe, tekintettel kell lennie a különböző szaktárgyak egymásraépiilé—

sére, átfedéseire. Messzemenően figye- lembe kell vennie az intézmény képzési célkitűzéseit, az elméleti és gyakorlati

tudnivalók megszabott arányát.

A szakkönyv forgatói Viszont a gyakor-

latnak többé—k'evésbé alapos ismerői,

ezért jobbára a gyakorlat tudományos,

elméleti hátterének megvilágítására __ tar- tanak igényt, éppen arra a többletre, melyua gyakorlatból az elmélet számára

általánosítható. Olyan eszköztárra van szükségük, mely segítséget adhat ahhoz,, hogy a szakterületük jelenségeit, folya- matait a maguk komplexitásában feltár-, hassák, elemezhessék.

A felsőoktatási tankönyv-jelleg elsősor—

ban abban domborodik ki a szakkönyv—

jelleg rovására, hogy nem kap elegendő

hangsúlyt a könyvben egyes csopörtosí-w

tások, számítások, mutatószámok konven—-

ción alapulása s — ebben az értelemben, vett — esetlegessége; az, hogy a tárgyalt, megoldás esetleg egy, de nem az egyet—

len lehetőség a számba jöhetők közül., Kétségtelen, hogy e szemléletmód, tár-—

gyalási stílus irányában a korábban meg-—

jelent hasonló szakmunkákhoz képest,

jelentős fejlődés mutatkozik —— különösen-.

a két legjobban megalapozott fejezetben, mely a termelés, illetve termelékenység, számbavételének kérdéseit tárgyalja -——,, azonban a többi fejezetekben ennek még, kevés nyomát találjuk. Utalások előfor- dulnak ugyan arra, hogy másfajta mód—

szerek is rendelkezésre állnak az adott

kérdés vizsgálatára, azonban ezek több- nyire az érdemeltnél kisebb teret, kifejw tést kapnak. Ez különösen az általános— , kérdésekkel foglalkozó, továbbá a mun-

ka— és bérügyi fejezetekben támaszt az_—

olvasóban hiányérzetet.

Ehhez hasonló észrevétel tehető azokra,

az esetekre is, amikor a meghatározás,

az adott probléma tudományos megvilá—

gítása nincsen eléggé elkülönítve a szám--

bavétel praktikumától, az érvényes szám—

bavételi, bizonylatolási előírásoktól. Példa

lehet erre az, amikor a selejt definiálása után szinte átmenet nélkül következik a selejtelszámolás érvényes rendjének, ismertetése, vagy az, amikor a foglal—

koztatottak csoportositásánál úgyszólván

bevezetés nélkül a hatályos rendelkezé—

sek tárgyalása kerül sorra.

Célszerűbb lett volna —— nézetem sze-—

rint — az előírásokat, azok indokolását, parafrázisát esetleg függelékként közölni., Megoldás lehetett volna az is —- ha az egyetemi oktatás a gyakorlattal való—.

ilyen szoros kapcsolat tartására igényt támaszt —— a tankönyvből elhagyni az

ezeket ismertető részeket, viszont a min-—

denkor érvényes utasításokat tananyag-v ként előírni. Ez utóbbi esetben elkerül—- hető lenne az a veszély, hogy a beszá—

molási rendszer változása, vagy a bizony-v latolási rend módosulása miatt a könyv

egyes részei elavuljanak, ami egy néhány

évig forgalomban levő könyvnél a köve tett módszer mellett valószínűleg be is,

fog következni.

Meg kell még említeni a' fentiekkel kap——

csolatban azt is, hogy a gyakorlat összefo—-

SZEMLE

643

nódása a tudományos ismeretanyaggal he—

lyenként csaknem az érvényes gyakorlat apológiájához vezet. Ez érződik például

az általános kérdésekkel foglalkozó feje—

zet azon pontjában, ahol az ágazaton—

kénti besorolási elvektől való eltérések—

ről van szó; vagy az ipari termelés fogal—

mát ismertető pontban, ahol az anyag kifejtése nem az ipari tevékenység szem—

pontjából, hanem az iparba sorolt szer—

vezetek nézőpontjából történik, holott az

ipari termelés fogalma az előbbihez kap—

csolódik, s más kérdés az, hogy a konkrét számbavétel köre hogyan alakul. Ez utóbbi, éppúgy, mint a számbavétel metodikája, szintén évről évre változik.

Hangsúlyozni kell itt, hogy nem arról van szó, hogy a könyv forgatóit, a köny- vet tananyagul használókat kirekesszűk a

gyakorlat megismeréséből. Élesebb határt

kellene azonban húzni -— akár a tipográ—

fiai módszerekkel, akár a gyakorlati

tudnivalók külön tárgyalásával —— a két

rész között. Külön kellene választani a leszűrt elméleti anyagot, a megállapodá- sokkal, sokszor kompromisszumokkal ter—

hes gyakorlattól, anélkül, hogy e szük—

séges és indokolt -— tiszta elmélettel szembeni —- engedményeknek elvi iga-

zolását igyekeznénk adni. E felfogás, tár—

gyalásmód szerencsésebb lenne már abból

a szempontból is, hogy a könyv hasz—

nálóiban kiteljesítené azt a szemléletet.

hogy a statisztikai módszerekkel még

elméletileg sem lehet teljesen pontos, hű képét adni a gazdasági folyamatoknak (csak többé—kevésbé pontos megközelíté—

sét), nemhogy az elméletinél mindig

pontatlanabb, gyakorlatban használt mód—

szerekkel. Ez az elv, a ,,mérőeszközök tehetetlenségének elve", nem érvényesül még eléggé a közgazdasági, így a statisz—

tikai oktatásban sem.

Feleslegesnek tűnnek olyan utalások is, hogy valamely számítás milyen adatgyűj—

tésből (éves, évközi) végezhető el, vagy a KALISZ milyen számlaosztálya tartalmaz- za a szükséges adatokat. (A KÁLISZ át-

dolgozása is jelenleg éppen folyamatban van.)

További több fejezetet érintő észrevé—

tel az, hogy a könyv nem eléggé tételezi fel forgatójáról, hogy jártas a statisztika általános elméletében. Ez két oldalról

mutatkozik meg. Egyrészt , abban, hogy

az általános statisztikából ismert ár—

érték—volumen, valamint a változó-vál—

tozatlan—állományú—arányeltolódási index—

kört minden olyan fejezetben újra és szinte újként tárgyalja, ahol azok alkal—

mozása szóba kerülhet. Ez látszólag

felesleges ismétléseket teremt, hiszen a sémák változatlanok, csupán a használt

6!

tényezők mások. Lehetséges viszont, hogy didaktikai szempontból kívánatos a több- szöri tárgyalás; azonban ez esetben is megfontolandó lenne a már ismert sémá- kon alapuló indexek még rövidebbre fogott tárgyalása, bátrabban támaszkodva az ismert anyagra. Másrészt olykor ki—

sebb hangsúlyt — és terjedelmet — kap—

nak olyan részek, melyek sajátos ipar—

statisztikai szempontból fontosak, kieme- lik az iparstatisztika szakstatisztikai jelle—

gét a statisztika általános elméletével szemben. Gondolok itt elsősorban az iparstatisztika általános kérdéseivel fog-

lalkozó fejezetre, vagy minden olyan mutatószám meghatározására, számítási

módszer ismertetésére, mely sajátosan

iparstatisztikai jellegű, amiben éppen el—

különül a statisztika más szakágaitől,

általános elméletétől.

Itt említeném meg azt, hogy a könyv néhány esetben kissé egyoldalúan csak

a Központi Statisztikai Hivatalban folyó

gyakorlati munkát ismerteti, vagy csak

azt általánosítja, s kevesebb figyelmet fordít a vállalatoknál, minisztériumokban folyó gyakorlatra, az abból általánosít—

ható elméletre. Sokszor csökkenthető

lenne ez a hiányérzet pusztán a példa—

használat vagy a fogalmazás módosításá—

val is. Más, nem a Központi Statisztikai

Hivatal problémaköréből vett példák oly-

kor azért is szerencsésebbek lennének,

mert megvilágítanák azt, hogy a vizsgált jelenség (például az arányváltozások

befolyásoló hatásának kiküszöbölése) az

ipari termelő folyamatok minden terü—

letén és számbavételi szintjén előfordul.

Az alkalmazott módszerek lényege min—

denütt azonos és felhasználandó, leírá—

saik nem valamely központi statisztikai

szerv szőrszálhasogató ,.pontoskodását"

ismertetik.

Az egyes fejezetekkel kapcsolatban

még a következők jegyezhetők meg.

Az ipari termelés statisztikai megfigye—

lésével foglalkozó részben talán célsze—

rűbb lenne jobban hangsúlyozni a mel- léktermék és a hulladék fogalmának viszonylagosságát (vállalati vagy népgaz- dasági szempontból más és más a hulla—

dék) és változékonyságát (az alkalma—

zott technológiától függ).

A termelési indexek fogalmának tár- gyalásánál szerencsésebbnek tartanám az

anyagot a következő gondolatmenet alap—

ján kifejteni.

Több termék együttes időbeni válto- zásának megfigyelése bizonyos határon túl nem lehetséges még vezértipusra át—

számított feltételes természetes mérték-

egységben sem. Alkalmas módszert kell

tehát találni ahhoz, hogy az egyes ter—

mékek egyenkénti időbeni változását ki- fejező viszonyszámok valamilyen módon összesúlyozhatók legyenek és így lehetővé

váljon együttes változásuk nagyságrend-

jének nyomonkövetése is. A súlyszámok választhatók olyan módon, hogy azok a

termelő tevékenység, a keletkezett új

érték változását fejezzék ki (nettó típusú termelési indexek); vagy olyan módon, hogy a társadalmi termék ipari részének, az élő és holt munkát egyaránt tartal—

mazó ,,teljes értéknek" változását (bruttó típusú termelési indexek) jellemezze. Ez

után lehetne tárgyalni azt, hogy milyen

eszközök alkalmasak és használatosak a

*gyakorlatban az egyik, illetve a másik típusú indexek súlyozására. E tárgyalási mód világosabban kidomborítaná,

több termék termelésének együttes idő—

beli változása nemcsak pénzértékben ki—

fejezett mutatószámokkal kísérhető figye—

lemmel, hanem e módszer csak egyik

—— bár a leggyakrabban alkalmazott ——

a sokféle lehetőség közül. így az anyag a részének kifejtése jobban kapcsolódna az általános statisztikai anyaghoz és talán didaktikailag is áttekinthetőbbé

tenné e bonyolult kérdést.

Ugyanebben a fejezetben célszerű lett

volna szót ejteni a feltételes természetes

mértékegység tárgyalásánál az átszámí—

tási szorzószámok viszonylagosságáról,

még ugyanazon termék esetében is több—

féle számítási lehetőségről.

A termelés számbavételénél alkalma—

zott árak ismertetésénél túlságosan is a

mai gyakorlat kerül előtérbe. Talán he—

lyes lett volna megemlíteni, hogy külön—

böző —— elsősorban mérleg —— összeállítá—

sokkal kapcsolatban a termelés kiszámí—

tásra kerülhet különböző árak alapján is, nemzetközi összehasonlításoknál esetleg nem is az adott ország pénzneme szerint.

E másféle árak alkalmazásának a maga helyén megvan a közgazdasági tartalma, s ha ritkábban kerül is sor rájuk, röviden meg lehetett volna említeni

szerepüket, felhasználásukat.

Igen jól érthető, ábrákkal is szeren—

csésen megvilágított a különböző szintű

halmozást tartalmazó értékbeni termelési

mutatószámok magyarázata, különbségük

levezetése.

Úgy vélem viszont, hogy kifogásolható

a bruttó jellegű volumenindexek proble—

matikájának tárgyalásánál használt gon- dolatmenet. Ez ugyanis abból indul ki, hogy a bruttó indexek mennyiben tor-

zítják a termelő tevékenység változásá—

nak helyesen megállapítható mértékét:

Nézetem szerint itt nem torzításról,

zavaró tisztátalanságokról van szó, hi-

szen a bruttó jellegű indexek sajátossága.

hogy éppen nem a termelő tevékenység terjedelmének változását tükrözik, ha—

nem lényegében a kibocsátott társadalmi

termék ipari része mennyiségi változásai—

nak adják értékelését. A felsorolt ténye—

zők így nem tekinthetők "hibáknak".

,,pontatlanságoknak", hanem e mérési

mód immanens sajátosságainak.

A felhozott vállalati átszervezésekkel

kapcsolatos összehasonlíthatósági kérdé- seknél a tisztább áttekintés érdekében

meg lehetett volna említeni, mely prob—

lémák származnak a jelenleg használt

számbavételi szisztémánk jellegéből

—— abból, hogy a vállalat a megfigyelési egység —— és melyek adódnak más meto—

dika —— például telepi megfigyelés _ mellett is.

Kiegészíthető lett volna még e fejezet a termelési indexek szezonalitása kiszű—

rési módszereinek rövid leírásával.

A termelékenységi mutatószámokkal foglalkozó — egyébként jól összefogott ——

fejezet talán elméletileg jobban meg——

alapozható lett volna annak kifejtésével, hogy a termelékenység színvonala első—

sorban időben és térben vethető össze.

A térbeni összehasonlításnak azonos ága—

zatok között —— azonos jellegű termelő—

folyamatokra vonatkoztatva —— van köz—

gazdasági tartalma. Sok absztrakciót kíván és feltételt követel meg viszont a termelé-

kenységi színvonal összehasonlitása pél—

dául a szénbányászatban és a textilipar—

ban, különösen pedig népgazdasági ágak,

között. Ennek hangsúlyozása azért lett volna fontos, mert ilyesfajta összehason—

lítások —— mivel látszólag összehasonlít- ható mutatószámok (például bruttó ter—

melési érték, létszám) állnak rendelke—

zésre —— a gyakorlatban nemegyszer for—

dulnak elő. A termelékenység változá- sának mértéke viszont ágazatok között

is minden további nélkül közgazdasági

tartalommal bir, mivel nem a színvonal- ról, hanem annak időbeni változásáról van szó.

A fejezet átfogó jellege szükségessé tette volna a nettó tipusú termelési indexek termelékenységi számításokhoz

történő felhasználásának bővebb kifej—

tését is.

Itt említem meg —— noha több fejezetet

is érint —— hogy a könyv nem tér ki -——

bár gyakran használja a fogalmat —-, az anyag-, munka— stb. igényesség meghatá—

rozására, s így nem világos, hogy vala—

mely elhatárolt termelési fázisról vagy a teljes népgazdasági ,,igényességről"

van-e szó?

A kapacitáskihasználással és a műszaki

színvonal statisztikai vizsgálatával foglal-

kozó fejezetben talán túlságos hangsúlyt

SZEMLE

645

kap a bruttó és nettó számbavétel ismer—

tetésénél az állóeszközök értékelésének, valamint a leírási kulcsok megállapításá—

nak problematikája, háttérbe szorítva a számbavételi nehézségektől független el—

méleti kérdéseket.

A munka energiaellátottságával, illetve felszereltségével foglalkozó részben a tel—

jesítőképesség és az energiafelhasználás viszonyítási alapjaként szerzők a dolgozó létszám mutatóját javasolják, azonban nem térnek ki arra, miért éppen ez a

mutatószám látszik erre alkalmasnak,

holott ez nem közvetlenül evidens. Cél—

szerű lett volna itt továbbá említést tenni

arról, hogy az effajta mutatószámok ösz-

szehasonlítása szintén elsősorban terüle—

tileg vagy időbeni Változások esetén értel—

mezhető éppúgy, mint a termelékenység—

nél.

A termékek minőségének statisztikai vizsgálatára vonatkozó pontban foglal—

kozni lehetett volna még a garanciális javítások, illetve azok költségeinek vizs—

gálatával is. E téren a néhány éve meg—

indított adatgyűjtések tapasztalatai már rendelkezésre állnak.

Rendkívül röviden tárgyalja a könyv

a gyártmányok korszerűségi vizsgálatát.

Igaz, hogy a statisztika e területe még csak kevés általánosítható mondanivalót kínál, azonban ha szükségesnek látszott e témára is kitérni, akkor az alaposabb kifejtést érdemelt volna.

Az önköltségcsökkentés statisztikai megfigyelésével foglalkozó fejezetben a a hatósági áron történő félkésztermék—

számbavétel ebben az előadásban túlsá—

gosan a dolog gyakorlati oldaláról van

megvilágítva. Nem domborodik ki eléggé

az, hogy itt elsősorban arról van szó, hogy az egyes termelési fázisokban mutatkozó önköltségcsökkentés elkülönít—

hető, s így fázisonként külön kimutatható

legyen.

A termelési költségek elemzését tár—

gyaló rész rendkívül szorosan az érvény—

ben levő beszámoltatási metodikán

(mérlegbeszámoló—hivatkozások, ,,ható—

sági" árváltozások) nyugszik. Lehetséges és helyénvalóbb lett volna itt is a kissé

általánosítóbb kifejtés.

Említést kell még tenni arról, hogy

néhány, az iparstatisztika szempontjából

fontos kérdés tárgyalásával kibővíthető

lenne, teljesebbé válna a könyv. Gondo- lok itt a többi között a nemzetközi ter—

melési és termelékenységi összehason- lítások problematikájának esetleges ki—

fejtésére, az ipari termelői és anyagtal—

használási árindexszámítás metodikája, valamint az index—továbbvezetés, s ezen belül különösen az időnkénti súlyváltoz-

tatások kérdéskomplexumára. E témák—

ról részben hozzáférhető tapasztalatanyag,

részben megjelent tanulmányok állnak a szakirodalomban rendelkezésre.

Szólni kell végül a könyv ízléses ki—

állításáról, tetszetős tipográfiájáról is.

Nem mehetünk el azonban szó nélkül a

—- nyilván összefüggő —— alacsony pél—

dányszám (2600) és a magas ár (64 Ft)

mellett. A vételár egyetemi hallgatók

számára —— akiknek a könyv elsősorban

van szánva — kissé borsosnak tűnik;

ugyanakkor az alacsony példányszám biztosítja azt, hogy e tananyag rövidesen hiánycikk lesz.

Dr. Szira Tamás