N appali O rvmadarai .

MAGYARORSZAG

N ^appali O ^rvmadarai .

ERDÉSZEK, VADÁSZOK ÉS GYŰJTŐK SZÁMÁRA,

I R T A

LA K A TO S KÁROLY.

SZEGED, 1882.

K I A D J A B U R G E R G U S Z T Á V .

k e d v e s n a g y b á ty á m n a k

I

lem zeti irodalm unk m áskülönben virányos mezeje, általánosan a term észetrajzra és különösen az erdészek, v a d ász at kedvelői sat. szám ára irt a lap o sab b leíró m üvek­

ben — illetőleg tankönyvekben — igen szegény, ső t telje­

sen k o p á r ; innen van az a bábeli zűrzavar, mely a v a d ­ tan d o lg áb an az erdészek és v ad ászo k közt — majdnem általánosan — uralkodik. N oha a „V adász- és V erseny­

la p “ elég g é nem m éltányolható buzgalom m al tö rek ed ik a lő v ad ászat ügyében, ü g y é ért s érdekében minden leh ető t elkövetni, s e lovagias sp o rt szellemi érdekei em elése céljából és annak más kulturnem zetek e nem ű irodalm ával eg y színvonalra em elésénél h erv ad h atlan é rd e ­ mei vannak, és az ü g y e t v aló ság g al lelkiism eretesen m eg ­ szolgálja ; mégis mint egyetlen, az üg y term észeténél s a viszonyoknál fogva k o rláto lt h a tásk ö rrel rendelkező közeg, nem terjeszkedhetik ki m indenre a leg ap ró b b részletekig, s nem ölelheti föl m indazt egész teljében, mely m un­

kásság án ak k e re téb e tarto zn ék . S igy, péld. a v a d tan is, h a b ár nincs is teljesen elhanyagolva, de nem a kellő m éltánylásban részesül — általa. E g y éb irán t ezen egyetlen szaklapunk célja nem is az, h o g y az eg y es v ad fajo k at ter- m észetrajzilag rendszeresen és szigorú p o n to ssá g g a l ism er­

tesse ; s talán épen ezért, hazánkban a v a d ta n m indeddig

— eg y éb v ad ászati s erdészeti tudom ányok állásához k ép est — m ég a k ezd etleg esség h a tárán sem em elkedett túl.

Nem kívánhatni ugyan, h o g y az erdészek és v a d á ­ szok általáb an egyszersm ind m egannyi v a d -tu d ó so k le g y e ­ nek ; hanem az igenis kívánatos, h o g y a term észetrajz­

ban leg aláb b is annyi já rta ssá g u k legyen, h o g y a fajokat á lta láb a n — fölismerni, s helyesen m eghatározni tudják, to v á b b á életm ódjuk, speciális viszonyaik, szaporításuk sat. felől leg aláb b is némi ism eretekkel bírjanak. Ennyi tud o m án y nem csak h o g y néni sok egy erdésznek vag y lövadásznak, hanem hiv atásán ál fogva nélkülözhetlen szük­

ség, ső t k ö telesség szerü is, h a csak a külföld sportm anjai e nem ű m űveltségeivel eg y színvonalra lépni és azon m eg ­ m aradni is akarunk. Lám , teszem például a ném et v a d á ­ szok és erdészek — eg y eb ek en kívül — m ennyire vitték a v ad tan b an , s mily szakszerű k ép zettség g el bírnak e tek in tetb en i s ; és nem csak h o g y sajá t hasznukat látják e m űveltségük által, hanem e m ellett m ég a tudom ányt is m egszolgálják, m ert k ép zettség ü k n él fogva -— bírnak azon eszközökkel, m elyek segélyével a term észetrajz

— illetve az állattan i tu d o m án y o k n ak hasznos szolgála­

to k a t tehetnek — önálló és ered eti m egfigyeléseik által.

M ert u g y an van-e h iv a to tta b b és fölkentebb ap o sto la az állattan n ak , mint az erdész és a valódi vadász ? kik a szab ad term észet keblén élik á t szebb napjaikat. Nerry valóban n in c s ! A vad ász és erdész szü letett term észet­

búvár, s ha akarja, e lő tte a term észet n y ito tt könyv, m elyből sokkal tö b b e t, ig a za b b a t, te h á t szebbet és m a g asz to sa b b a t is olvashat, mint akárm ely könyvm oly szobatudós.

H azánk term észeti viszonyainak elm életi m egism erése, s ennek alapján b ú v árk o d v a, az állattan i tud o m án y érd e­

kében! közrem unkálkodás az erdészek és vadászok mily

szép fö lad atát k é p e z h e tn é ! . . . . I g e n ; — ha volna hozzá szakkönyvünk, a miből némi szükséges előism eretet szerezh etn én k ; de m ég egyetlen erdészeti akadém iánkon sem létezik e célra semminemű ta n k ö n y v ; s épen ezért, az innen kikerülő növendék a v a d ta n b a n oly sajn álato ­ san já ra tla n , mint eleinte szent H u b ertb en , csak azzal a különbséggel, h o g y em erre a g y a k o rla t m egtanítja, am arra azonban teljesen soha, s eg y es vad fajo k .hovatartozásá- róli vélekedése — alap o s szaktudom ány híján — örökké olyan zavaros m arad, mint egy k o ro n a h ét g ö rö g városé H om ér születéshelye fölött.

H o g y csak eg y p é ld á t hozzak föl a hazai erdészek és lővadászok eg y n ag y részének v ad tu d o m án y a illus- trálására, elég m egem lítenem , h o g y náluk m inden hosz- szabb csőrü m ad ár „snef“, a hosszú láb ú ak p ed ig á lta lá ­ ban „b ak csó k “ ; a nappali o rv m ad arak p ed ig h áro m ­ félék : sasok a nagyok, vércsék vag y is k arv aly o k a kicsinyek, a tö b b iek p ed ig általáb an kányák ; sőt vannak vidékek, hol a fekete v arjú t is kán y án ak nevezik(!). S zó ­ val a családi, nemi és faji külöm bözőségek iránt igen csekély érzék m utatkozik term észetrajzi észjárásukban.

N oha p ed ig a m ag y ar v ad ászok minden nem zet v ad ászait fölülmúlják erős kö v etk ezetesség és helyes biológiai k ö v e t­

keztetés tek in tetéb en — vo n atk o zv a a v ad tan ra.

Részemről az erdészek és vadászok egyéb tudományai- és tanulmányaihoz a vadtant is sorolván, mely a többit mint­

egy kiegészíti; e mű közrebocsájtásával főleg azon cél lebeg szemeim előtt, hogy a hazánkbeli orvmadarak tanulmányo­

zása- és megismerése iránt érdekkel viseltető erdészek, vadá­

szok s természetkedv elő magánosok stb. számára . egy oly szakkönyvet nyújtsak a vadtan egy kiszakított ágából, U. i. a hazánkbeli orvmadarakról, melynek segélyével a fa jo k a t helye­

sen meghatározhassák, életmódjuk — f'ől&g tartózkodási

helyük és fészkelési módjaikról, úgyszintén vadászhatási mód­

jukról s a szabadtam fölismerhetésük érdekéből stb. — további búvárkodás célja s alapjából — némi szükséges elő­

ismereteket szerezhessenek, s különösen hogy az erdészeti- növendékek ez irányban is m ár eleve a kellő tájékozást meg­

szerezhessék.

A magyarországi vadtan általános és kimerítő tanköny­

vét talán nem is egyes, hanem több hivatott szaktudós köl­

csönös összmunkásságától várhatja az az általam különösen

■ tisztelt közönség, melynek e mű szánva van. D e addig is, míg vadtani irodalmunk terén egy oly általános és kimerítő szakkönyv tünendik fö l, melyek ez igénytelen művecskét — m int szélesebb körű vizsgálatok és észleletek alapján szüle­

tett, m ind pedig maradandóbb becse által pótolni lesz h iva tva : tekintessék addig is e munka a vadtan ez ágában hézagpótoló gyanánt.

E m ű különben közel 18 évi szakadatlan búvárkodásom eredménye — dióhéjban. M egírásánál azonban adataimat a fa jo k vidékenkénti elterjedése tekintetéből, hiteles forrásokból

is merítettem.

A fa jo k a t (és tojásaikat) m ind természet után irtani le;

azonban összehasonlítási szempontból, különösen a m i a fa jo k kor- és ivarszerinti eltéréseit és változásait illeti: ennek kipu- hatolása céljából a magamén k ív ü l több magángyűjteményt, s néhány gazdagabb iskolai madártárlatot is igénybe vettem;

melyek szives rendelkezésem alá bocsájtásáért e helyen is fog a d já k az illetők leghálásabb köszönetemet.

Szeged, 1882. január 3-án.

SírClí-Ö.

NAPPALI RAGADOZÓ MADARAK.

(Accipitres diurni.)

A ragadozó madarak fAccipitres Linn.) általános meg­

különböztető bélyege az oldalról többé-kevésbé összenyomott hor­

gas (hegyes és aláhajlott végű) csőr s hatalmas karmokkal fegyverzett lábaik, melyek segélyével a többi madarakat, sőt még a gyönge emlősöket és műszókat is üldözik. Ok azok a tt

madarak között, m ik a szintén úgynevezett „ragadozók“ az emlősöknél. Combjaik és alszáraik (csüd) izm ai markóik ere­

jét m utatják; talpaik ritkán hosszúk; mindnyája négy u j j ú ; a hüvelyk- és középső u jj könne (vagy karma) leghosszabb.

K ét alrendre: nappali (D iurni) s éji (Nocturni) raga­

dozókra oszlanak.

Valamennyien ,,fészeklakók“ (insessores), azaz midőn a tojásból kikelnek, vakok és tehetetlenek, csak később kelhetnek szárnyra s lesznek képesek eledelöket maguk megkeresni.

A nappali ragadozók szemei oldalvást irányzottak; cső­

rük tövét egy u. n. „viaszhártya“ (cire) födözi, melybe az orrlyukak metszvék be; három u jj elől, egy h átul tollak nél­

kül, a két külső tövén m ajd m indig egyesülve van rövid hár­

tya által; a tollazat süni, s csak ritkán laza (elálló), a tol­

lak erősek, a repülés hatalmas. Gyomruk nagyrészt hártya­

féle, beleik kevéssé terjedtek, vakbelük igen rövid, mellcsontuk széles és majdnem egészen csontosult, szilárd, a szárny izmai­

nak téresebb tapadást engedendő, villacsontuk félköridoim i s

hajlásának, melyet a gyors repülés megkíván.

A nappali ragadozó m adarakat Linné csak két nemre:

keselyűk- (V ultur) és sólymokra (Falco) osztá fö l, de a me­

lyet inkább két természetes családnak mondhatni.

A z előrehaladott ornithologiai tudomány most mintegy So nemet (genus), 3 8 4 fajt (species) és alfajt (subspecies) különböztet meg.

KESELYÜFÉLÉK CSALÁDJA.

(V u ltu rid a e .)

fé lé k családja (Vulturidae) teszi. Szemeik fejők m agasán vannak, talpaik hálósak, azaz ap ró pikkelyekkel tak ar- v á k ; csőrük hosszúit, csak a végén h o rg a s ; fejük- és nyakuknak leg n ag y o b b része csupasz. M arkóik (vagy markuk) ereje nem áll arán y b an n ag yságukkal, s inkább csőrüknek, mint karm aiknak látszan ak hasznát venni.

Szárnyaik oly n ag y o k és hosszúk, h o g y já rto k b a n félig kiterjesztve ta rtjá k azokat. S zárn y aik at olyan form a m ozdulattal teszik össze, mint m ikor valaki kezeit zse­

beibe dugja.

G yáva, inkább d ö g g e l mint élő zsákm ányból tá p lá l­

kozó m a d a r a k ; h a jóllaktak, b e g y ö k n a g y b u ck ó t képez a villa-csont alatt, orrlyukaikból kellem etlen szag ú nedv szivárog, s ném ileg eltom pultsági á lla p o tb a esnek.

Fészkeiket rendesen sziklákra ra k já k , fákra csak n ^ y ritkán. Fészkelésükre a helyi viszonyok kényszerítő befolyással nem bírnak.

V alam ennyien évenként csak egy szer költenek. F ész­

keik igen nagyok, sokkal n ag y o b b ak , mint bárm ely más rendhez ta rto z ó m adárfajok fészkei, de kevés építészeti ü g y esség rő l tanúskodnak.

T ojásaik szám a i és 3 közt v álto zik ; a 3 a m axi­

mális szám.

T ojásaiknak nem igen van rendes alakjuk, s azért a hegyes és to m p a v ég ritkán k ü lö n b ö zteth ető meg. -—- A tojások külső felszínén a piszkos fe h é r az uralk o d ó szín.

m elyek k ét a lc sa lá d ra : valódi keselyük (Vulturinae) és saskeselyükre (G ypaetinae), — s 4 n e m re : Vultur

,

Neophron és Gypaetus osztatnak.

Val ódi k e s e l y ű k (Vulturinae.)

A .valódi keselyük feje és nyakuknak leg n ag y o b b része tollatlan, és csüdeik csupaszok. Ezek m ajdnem ki­

záró lag d ö g g el s eg y éb piszkos tá rg y a k k a l táplálkoznak.

K itűnő (?) szagló-szervök lévén, a d ö g szag át n a g y tá ­ volból m egérzik (?) és pontosan fölkeresik. H ihetőbb azonban, h o g y a p ré d a fö lk u tatásán ál kitűnő látó-szervök nagyobb szo lg álato t tesz nekik, mint szaglásuk. H a a dög fogytán van, elhagyják rendes tartó z k o d ási hely ü ­ ket, s messzire bekalandozzák a rónavidékeket.

L á tsza t szerint szom orú, elvonult életű állato k — a legcsekélyebb élénkség nélkül, de a z é rt nem hiányzik náluk a k e d ély ; a m ozgékonyság és frisseség azonban nem a le g n ag y o b b érdem ök. Igen renyhék és nehézke­

sek. A m ad arak k ö zö tt a sírásói szerep képviselői és sok tisz táta la n sá g eltak aritó i lévén : jo b b a d á n igen h a sz ­ nos állatok és m egérdem lik a p á r tf o g á s t; ennélfogva az erdészek és v ad ászo k jó in d u la tá b a bizton ajánlhatók.

R ep tü k b en biztos ism ertető jelekül szo lg álh at lom ha szárnym ozgásuk, n ag y lepedő-szárnyaik s különösen a nagy fajoknál a m esszire kifénylő tarfő.

'fi

Gén. i. VULTUR Briss. KESELYŰ.

T estvér-hazánkban, — ú g y az egész földgöm bön egy faja ism e re te s:

i. A barna keselyű (Vultur m onachus Linn., V. cine­

reus Gm.). Jellege: Csőre vastag, vége fe lé vékonyodó, f ö l ü l igen domború és szögletes; viaszbőre rövid, szilárd és csupasz;

orrlyukai csaknem kerekek, harántékos fekvésűtek, felső jobb­

oldali szélük kinyúló s közepük vastag porcos hártyával- van ellátva; nyelve széles, bibircsek nélkül; szája igen nagy és egészen szeme aljáig hasított; fe je feltű n ő nagy és széles; f ül- üregei nagyok; nyakának több m int fe le meztelen, nyakörve ferdén (harántosan) egész a hátfő f e l é emelkedik, melyen még egy mozgatható tollpamat is v a n ; szárnyai kerekvégüek, me­

lyekben a 4. lebel a leghosszabb; a g. és 5. lehel megközelí­

tőleg egy akkora hosszú, m int a 4 .; fa r k a 12 toliból áll;

lába vastag és teljesen recézett; karm ai kevéssé hajlottak;

mellső és külső karma sokkal nagyobb, mint a közbeneső.

Leírása: H o ssza 4 láb, rö p te rje 9 lábnyi. T este fe- ketés- v a g y s ö té tb a r n a ; feje és nyaka b a rn a pelyhekkel fö d ö tt; lábai s csó rra aljának h á rty á ja viola-kékes.

Tartózkodási helye és fészkelése; H azánk déli vidékein, különösen E rdélyben g y ak o ri jelenség! N o h a rendes ta r ­ tó zk o d ási helyét az erdős h e g y ség ek képezik, mégis sok­

szor lá th a tó a rónán is. A lföldünk n ag y o b b pusztáin, különösen a hortobágyi pusztán g y a k ra n észleltetett. N é­

hány évtizeddel ezelőtt a hód-m ező-vásárhelyi pusztán is igen g y a k ra n — néha c so p o rto stó l — m utatkozott.

A ró n ára állítólag csak m arha-hullák v é g e tt eresz­

kedik. Annyi tény, h o g y m indig oly helyeken tűnik föl (a pusztán), hol d ö g van.

Mint fészkelő észleltetett M ag y aro rszág b an a Sze- .rém ségben, s E rdélyben.

F é szk é t óriási tölgy-, bükk-, hárs- és szilfára rakja k a rv a sta g s á g ú száraz ág ak - s gályákból, s belsejét állat­

szőrrel —· leginkább m arha-szőrrel —■ bélleli ki igen v astag o n .

Fészke igen nagy, de alig van egy kis m élyedése.

Fészkét évek hosszú során á t m e g ta rtja . — A zon k ö ­ rülm énynél fogva, h o g y rendesen az erd ő b ő l kiem elkedő s a v id é k et uraló m ag as fák k o ro n á já ra rak ja fészkét, m ár n a g y tá v o lság b ó l észrevehető. M essziről ú g y néz ki, mint eg y óriási zöld göm b, m ert kivált a ré g e b b i re n d e ­ sen eg észen be van futva valam i b o ro sty án -féle h a ra g o s ­ zöld növénynyel.

Ig e n korán, feb ru ár végén v a g y m árciusban tojik rendesen eg y ökölnyi nagy, piszkos fehér alapszínű to jást Van két tojása is, csakhogy ez esetben az egyik m ajd

mindig zápon m arad. G yűjtem ényekben láttam olyan to ­ jásait is, melyek külső felszíne barnás-szürke, zö ld es­

b arn a s barn a-v ö rö s foltokkal volt tarkázva. B irto k o m ­ ban volt e g y p ár olyan to jás is, m elyek to m p a végén néhány terjedelm es v ö rö s-b arn a folt volt. Ezek a to jáso k állítólag a székelyföldről kerültek.

E keselyű to jása a lak ra nézve hosszukább mint a tö b b i keselyüké, s a h eg y es és to m p a v ég e mindig tisz­

tán m egkülönböztethető.

T o já sa it a nőstény 32 napig üli. A kikelt fiók igen lassan növekedik, s néha m ég au g u sztu sb an is a fé­

szekben ül.

Gén. 2. GYPS Sav. PEHELYKESELYŰ.

H azán k b an eg y faja fordul e l ő :

i. A fakó pehelykeselyü (V ultur fulvus Gm., G yps fulvus G ray et Sharpe). Jellege: Csőre hosszukább s kissé gyengébb, viaszbőre hosszabb, orrlyukai ferd én (keresztben) fekvők, boltosak.

Leiräsa: H ossza 3V2 láb, rö p te rje 8 lábnyi. F eje és nyaka eleinte ham vas-, később sárg ás-feh ér pelyhekkel födött, az u tó b b it fehér színű finom p eh ely b ö l álló g allér

2'

v a g y nyak ö rv k ö ríti; szárnyai és farktollai barnák v a g y feketék, csó rra s láb ai ó lo m szü rk ék ; a felnőtt hasa fehér.

Tartózkodási helye és fészkelése: „E urópában tenyé- szési terén ek legészakibb h a tára, déli s délkeleti vidékei, honnét azonban nem ritkán az A lföldre is el-ellátogat.

(Ifj. L o v assy S .)“

T a rtó z k o d á si helyét sziklás hegyvidékek képezik Az alsó D unánál igen közönséges.

E rdélyben, valam int az alsó D unánál állandó fészkelő- m adarunk.

M eredek m agas sziklafalak üregeiben, s sziklafalak párk án y ain költ, s ezért fészkét igen nehezen lehet föl­

fedezni, m ert a m agas sziklafalakról nem láth ató . A hegyvidéki v ad ászo k leginkább puskalövések segélyével fedezik föl fészkét, m elyek a k ö ltő k et a fészekről föl­

zavarják.

L eginkább tá rsasá g b an fé szk e l; rendesen tö b b fészek találh ató egym ás közelében ugy an azo n sziklafalon.

Fészke nagy, alig van e g y kis m élyedése, e h ely ett azonban b ásty aszerü leg körül van sáncolva v a sta g á g a k ­ kal. A béllelm ényt leginkább m oha és puh áb b növény­

részek képezik. — F észk ét évekig m eg tartja.

Igen ko rán k ö lt; feb ru ár közep étő l egész m árcius­

közepéig ta rtó időközben rak ja le tojásait, melyek szám a k ettő . T o jásai v a sta g héjuak, érdesek, fénynélküliek s igen halvány zöldes-fehérek, foltok nélkül, nincsen ren d es tojás-alakjuk, hanem a két végük egyenlően kitágult.

T o jásait csak a nőstény üli, és 32 nap a la tt költi ki.

Gén. 3. NEOPHRON Sav. DÖGKESELYŰ.

N álunk e g y faja ism eretes:

i. A feketeszárnyú dögkeselyű (V ultur p ercn o p teru s Linn., N eo p h ro n p ercn o p teru s Sav.). Jellege: Csőre hosszú,

s csak a p o fá ja, torka és lábai csupaszok, nyaka nem; fa r k a 14 tollúi.

Leírása: H olló n ag y ság ú , p o fája és to rk a kopasz, tark ó ja fölm ereszthető tollal födött. A felnőtt hím e g y ­ színű sárgás-fehér, fekete lehlekkel, sárg ás-k ék lábakkal,

hosszúkás íkörü farkkal. F ia ta l k o ráb an m indkét ivar barna, a hím színe később m egváltozik, a nőstény v a ló ­ színűleg egész életén á t b a rn a m arad.

Tartózkodási helye és fészke/ése: H azánk délkeleti vi­

dékein találtatik , hova valószínűleg a tö rö k -g ö rö g fél­

szigetről jö n át, s itt költ is. A tem esi B ánságban O rsóvá környékén tö b b szö r észleltetett.

Mint fészkelő észleltetett az alsó D una sziklás vi­

dékein, valam int E rdélyben. Ifj. L o v assy S. ur állítása szerint H átszeg m ellett pelyhes fiatalo k at is szedtek.

Sziklás vidéken tartó zk o d ik és fészkel. F észk ét m e­

redek sziklafalak ü regeibe v a g y p árk án y aira rak ja szá­

raz á g a k s g ályákból. Fészke lapos, nincs tek n ő je s puhább növényi an y ag o k k al van kirakva.

K öltési idejét s to jásai szám át nem tudom . B ánáti és erdélyi vadászok állítása szerint k ét v ag y három to ­ já st tojik (mikor?).

T o jásai oválisok, v a sta g héju ak s érdesek, külső ‘ felszínük vörhenyes-fehér v ag y sárg ás-feh ér alapszikén vörhenyes-barna, barn a-fek ete s sárg ás-b a rn a kisebb- nagyobb p etty ek k el van tarkázva.

S a s k e s e l y ű k (Gypaetinae).

A saskeselyük Gemelin és S h arp e által a sólyom ­ félék közé té te ttek , de inkább a keselyükhöz közelíte­

nek életm ódjukra és a lk o tásu k ra n é z v e ; ta g a d h a tla n azonban, h o g y az első tek in tetn él élénken em lékeztetnek a sólyom félék nem esebb ta g ja ira , s tekintve arányos — m ajdnem nem es alakjukat, csillogó élénk szemeik-, merész tekintetük- s m éltó ság o s m a g a ta rtá su k a t : sokkal hajlan­

d ó b b ak volnánk a sasokhoz, mint a b á rg y ú és lom ha keselyükhöz, — m elyek azonban a term észet h á z ta rtá ­ sában fontos szerep k ö r b e tö ltésére vannak hivatva — sorozni. A keselyüknél hiányzik az a g y önyörű, könnyed és h atalm as repülés, mely a sasokat, ezenkívül p ed ig a saskeselyüket annyira jellemzi.

Szemeik magasan állnak (fejők te te je közeién vannak), karm aik aránylag gyengék (vásottak), szárnyaik nyugtokban fé lig kiterjedtek, begyök m ikor telt, nyakuk alján kiduzzad, de fejő k és nyakuk egészen 'tollas; különös megkülönböztető bélyegük: erős, egyenes, végén horgas s a hajlásún pujfa d t csőr; orrlyukaik durva-, előre irányzott serteféle szálakkal takarvák, hasonló szőrpamat —■illetőleg szakáll — van álluk alatt is; lábaik rövidek s egészen az ujjakig tollasok, szár­

nyaik hossziík.

A. saskeselyük igen m erész állatok, s csak a le g ­ m ag asab b hegyláncokon fordulnak elő.

Ú jabb észleletek szerint m ajdnem kizárólag (?) em lős­

állatok csontjaival táplálkoznak (?), de m egtám ad ják a rókákat, b á rá n y o k at, kecskéket, m o rg ák at, ső t z erg e ­ vadászok állítása szerint a zerg ék et is, a m elyeket a sziklafalak p árk án y airó l a m élységbe kényszerítik ugrani.

Á llítólag néha az alvó em bereket, ső t a z erg ev a d ász o k at is m egtám adják.

Sok régi term észetrajzi m unkában olvashatni, ho g y a saskeselyük alkalm ilag ellopják a heg y lak ó k roszul őrzö tt kisdedeit s fészkeikbe viszik. N ézetem szerint a saskeselyü aligha bir a k k o ra erővel, h o g y egy g y e rm e ­ k et föl a m agas hegyorm ok leg m ag asab b jáh o z fészkibe cipelhessen, kivált ha k o p o tt — h eg y ed en — karm ait is tek in tetb e v e sz szü k ; ilyes ra b ló k a lan d o k a t inkább a parlagi sasnak, mint a saskeselyünek v a g y o k hajlandó tulajdonítani. E g y éb irán t a közelm últban eféle tö rté n e t tudtom m al nem a d ta elő m a g át.

A saskeselyük E u ró p áb an ará n y lag le g g y ak rab b a n fordulnak elő M agyar- és E rd ély o rszág b an , to v á b b á a dél-alvidéki fejedelem ségek és tarto m án y o k b érces v idé­

kein. Ezzel k ap cso latb an m egjegyzem , h o g y minden alap o t nélkülöz az az állítás, hogy a saskeselyük kive­

szendőfélben vannak.

R ö p tű k b en hosszú szárnyaikhoz m érve a rán y lag kis

— - su g ár testük és mellüknek fénylő sárg ás to llazata ism ertető jelül szolgálhat. — Ü ltökben g y ak ran fölpuk­

kasztják m agukat, s arcu latju k ném ileg a kecske szakállas pofájára em lékeztet.

Csak lesből, fészkeik v a g y étkező helyük (m észár­

sz é k ü k ) közelében lőhetők Á llítólag v astő rrel (c s a p d á ­ val) is lehet őket fogni. — Igen szívós életerejük van, ak ár csak a m acskának, ennélfogva — mint a keselyük általáb an — csak goly ó v al sebezhetők halálosan.

Gen.

GYPAÉTUS Storr. SASKESELYŰ.

A két te stv érh o n le g m a g asab b hegyláncain egy faja fordul elő :

i. A szakállas saskeselyü (V ultur b a rb a tu s Linn., G y p a étu s b a rb a tu s Storr.). Leírása: H ossza y— 4V2 láb, rö p te rje 9— 10 láb széles. K ö p en y e feketés, minden to lla közepén eg y fehér v o n a lla l; tokája, melle és egész te st-alja világos fénylő sárg a v a g y ro zsd asárg a, nyaka és feje sá rg ás-fe h é r; ez u tó b b i fekete szalag g al körített.

F ia ta la b b k o ráb an n y ak a és melle tö b b é-k ev ésb é sö té t­

b a rn a , v a g y egész te ste feketés-barna, h á ta szennyes, fehér foltokkal, az első vedlés után színe változik, s 4 éves k o ráb an a leirt színezettel bir. *

Tartózkodási helye és fész kelése: H azánkban a ritka fajok közé tartozik. H onunkban észleltetett : a meruli havasokon (Bánságban), E rdélyben a keleti havasokon (N agy-H agym ás), valam int az északi havasokon a R odnán és Ciblesen (H erm an O. szerint), to v á b b á a fo g arasi h a­

vasokon a R ety ezáto n . Á llítólag lá tta to tt m ár a budai heg y ek k ö zö tt is (?). — N éha messzire levonul a Maros- m enténi síkok felé. íg y én 1872. évben Szőreg a la tt lesből lőttem le eg y kiváló n ag y nőstény példányt, mely h etek ig kószált volt a vidéken.

F észk ét m eredek sziklafalakra v a g y azok üregeibe rakja. Fészke körülbelől e g y m éter átm érőjű, lapos, a la p já t s széleit k a rv a sta g s á g ú száraz ág ak képezik, sőt g y a k ra n csontok is, belül-felül vékonyabb g aly acsk ák találh ató k , felülete p ed ig tollúval s különféle á lla tsz ő r­

* E z a m adár volt a görö g ö k hires fih én je s a róm aiak ossifraga-ja. Savigny határozd legelőször szigorúan m eg ezen névazonosságot A eg yptusról irt nagy m un­

k ájáb an . (Ois. d ’ E g . et de Syrie. ι8 . 1.)

rel van kibéllelve. L ázár K álm án g ró f és Bálint Lajos hátszegvölgyi birto k o s állítása szerint — E rdélyben a R ety ezáto n eg y n a g y s hozzáférhetlen sziklahasadékban fészkel. K ülönben a fészek kiszedése m erész vállalat, m ert az öreg m ad arak valódi dühvei s önfeláldozással védik.

M árcius elején to jik ; to jásain ak szám a 2— 3, melyek közül rendszerint csak egy kel ki, a tö b b i zápon m arad.

T o jásait a nőstény 32 nap a la tt költi ki.

T o jásai v a sta g héjuak és érdesek, alapszínük s á rg á s ­ fehér, melyen sárg ás-szü rk e, halvány szürkés-barna és b arn a-fek ete foltok találh ató k . A foltok kerekdedek, nem nagy terjedelm űek, de a felszint egyenletesen a leg tö b b esetben m ajdnem egészen b eborítják.

T o jásai a ludtojásnál is n ag y o b b ak .

SÓLYOMFÉLÉK CSALÁDJA.

(F a lc o n id a e .)

A nappali ra g a d o zó m ad arak m ásodik és jó v a l ki- te rje d te b b osztályát a sólyomfélék (Falconidae) családja teszi. Fejük és nyakuk tollal fed ett, szem holdjuk emel- k e d ete t képez, m inélfogva szem ök m élyen látszik feküdni s arculatjuk a keselyükétől egészen különböző kifejezést nyer. N ag y o b b részt élő zsákm ányból táplálkoznak, de az ennek m egszerzésére használt erő és b á to rs á g tek in teté­

ben igen különböznek egym ástól.

Első tollúk g y a k ra n m ás színű mint az idülteké, s ilyet csak 3— 4-dik évükben kapnak, s ez oka, hog y fajaikat rendkívül szaporíták a szo batudósok. A nő = 9 rendesen egy h arm ad d al n ag y o b b , mint a him z= ( f .

Fészkeiket n a g y o b b ré sz t em beri lak áso k tó l táv o l fákra, sziklákra, v a g y a földre ra k já k ; em beri lakások közelében csak kevés faj fészkel.

Fészkelésükre a helyi viszonyok n ag y befolyással vannak.

\^alam ennyien évenként csak egy szer költenek, a leg tö b b szö r ö n ép itette fészekben. Fészkeik n a g y o b b ak s kevesebb m esterséggel épitvék, mint m ás m adaraké.

T ojásaik szám a 1 és 7 k özt v á lto z ik ; a 7 a m axi­

mális szám.

T o jásaik at a leg tö b b fajnál eg y ed ü l a n ő stén y üli, a fiakat azonban közösen táplálják.

T ojásaik rendesen ovál-alakúa’k, de g y a k o ria k a g ö m b d ed alak ú ak is, ellenben k ö rteid o m ú ak csak ab n o r- mitások.

A tojások külső felszínén a rozsdavörös az u ral­

kodó szín.

H azánkban a sólyom félék család ja 26 fajt számlál, m elyek rendesen 6 a lcsa lád ra és 16 nem re osztatnak.

Mi — a jellem ző és ro k o n ság ra valló b é ly eg e k e t s az eg y ed ek m agukviseletét (módját) és szokásait szem elő tt ta rtv a — a köv etk ező következetes^ és igen te r ­ m észetes fölosztást ta rtju k a leghelyesebbnek, u. m. : valódi 'sólymok (Falconinae), héják (A sturinae), sasok (Aqui­

linae), ölyvök (Buteoninae), villás/árkit, kányák (Milvinae) és réti- v a g y bagoly'fejű kányák (Circinae). -— N em ek: Falco, Hierofalco, Cerchneis

/

,

Va l ó d i s ó l y m o k (Falconinae).

A valódi sólymok aránylag nagy domború f e jti, széles fejetetejű, villogó szemű madarak, rövid nyakkal, rövid, erős, tövétől kezdve görbült csőrrel, melynek felső kávája mindig fogazott, s az alsó elöl kimetszett; kerekded (és tengelyesj orrlyukakkal, keskeny — kissé duzzadt — viaszbőrrel, kopott (meztelen) szemkörrel, rövid lábakkal, csupasz csüdek-, erős hegyes karmokkal, s hosszú, keskeny és hegyes szárnyakkal.

A k ét ivar inkább n agyság, mint színezet által külön­

bözik egym ástól.

A nem esebb fajoknak igen tekintélyes külsőt k ö l­

csönöz barkójuk (egy fekete vonal), mely a szem ektől kezdődve pofájukon v ég ig vonul.

Az u. n. nemes fajok (Falco és H ierofalco neműek) tollazata leginkább hamukék, fekete irondákkal. A nemtelenek­

nél (Cerc hneis) mindkét ivar egymástól eltérőleg vagy egészen vagy legalább is fe je és fa r k a különböző színű; az öreg hím, fa r k a egyszínű kék vagy kék-szürke széles fekete végszalaggal;

a nőstény és a fiatalok fa r k a nagyszámú (io—n ) keskeny fekete keresztszalaggal van megbélyegezve.

A nemteleneknél a közép-ujj rövidebb mint a csüd, s a külső és mellső u jj egyenlő hosszú. Ezeknél ritkán tűnik föl a barkó.

A sólym ok általáb an élénk, b áto r, m ozgékony és igen jeles rö p tű m adarak, s oly g y o rsak , h o g y e tekin­

tetb en a fecskével is kiállják a versenyt. — Minden faj­

nak különös repülési m odora van, sőt szárnym ozgásuk sem ugyanazonos. íg y a nem esek leg n ag y o b b részt g y o rs repülésük s közvetlen eg y m ásra következő szárnylebbe- néseik által tűnnek f ö l; a kisebb, u. n. nem telen sólym ok p ed ig lassudad-, húzós repülésük által. E zeket m ég arról is m eg leh et ismerni, h o g y egyenirányú repülésüket g y a k ra n félbeszakítva, igen sajá tság o s m ódon — néha percek ig — eg y helyen lebegnek v ag y billegnek a lég ­ ben. A nem es fajoknál a lebegés nincs szokásban. K özös tu lajd o n ság a azonban a sólym oknak a. m agas re p ü lé s ; v a d ász at közben azonban m indig alacsonyan repülnek, s k észak arv a fölverik a kisebb emlős- és szárnyas állato ­ k at, h o g y futásuk- v ag y repülésük közben kaparithassák meg. Á ltaláb an a m a d arak a t töb b n y ire repülésük közben fogják — különösen az u. n. nem es fajok. E gyébiránt -— ú g y látszik — ha a sebes repülésben benne vannak, képtelenek is a földön ülő m a d arat v a g y egyéb állato t m egfogni, m ert n a g y g y o rsaság u k n ál fogva rep tü k et hirtelenében m érsékelni és m egszakítani nem tudják, mi­

nek követk eztéb en a kellő pillanatban nem csaphatnak le s a p ré d á t rendesen túlszárnyalják.

L eg in k áb b m ad arak k al táplálkoznak, de a kisebb fajok hüllőket, b o g a ra k a t és e g e re k e t is esznek.* — A v ad ászath o z m ár korán reg g el h o z záfo g n ak ; a déli idő-

* A nem telen sólym ok — vagyis a vércsék — igen hasznosak, m ert igen sok egeret, n ag yobb ro v art — különösen cserebogarat (M elolonta vulgaris) elem ész­

ten ek , s főleg az u tó b b iak b ó l g y ak ran to rk ig teleszedik m agukat. — E g y éb irán t a csereb o g arak irán ti elő szeretetü k rő l m inden figyelm esebb gazda m eggyőződést szerezhet m agának. Tavaszszal, t. i. m időn a eserebogarak rep k ed n i kezdenek, — szám talan alkalom k ín álk o zik erre. Ily en k o r nagy m ennyiség esik áldozatul a vér­

cséknek, a m elyek rendesen ap ró csoportokra oszolva vadásznak rájok. — A vércsék k i szokták keresni az olyan fák at az erdőben, a m elyeken leg tö b b csere­

b o g á r van, s tervszerüleg néhány a fára száll, a tö b b i ped ig a fa ala tt foglal állást, és k ap k o d ják a fán g azdálkodók által célzatosan levert b o g arak at.

szakot azonban pihenéssel töltik az erdőben, v a g y a tisztások szélein álló n ag y lombos' fákon; éjjeli n y u g a ­ lom ra későn térnek, s egyesek m ég alk o n y aik o r is v a ­ dásznak.

A nemes fajoknak megválasztott vadászterületeik van­

nak, hol n y a ra n ta párjukkal e g y ü tt tanyáznak. V adász- terü leteik en más ra g a d o zó m a d a ra t — főleg nem belit — m eg nem szenvednek.

A sólym ok általáb an a m ásnem ű ra g a d o zó m ad arak iránt n ag y id eg en k ed ést m u ta tn a k ; vonulás alkalm ával azonban hozzá szegődnek a rajo k b an járókhoz, de nem elegyednek közéjük, hanem fajrokonaikkal eg y különös

—fo ly to n o sa n e g y ü tt-ta rtó — tá rs a s á g o t képezve utaznak.

A sólym ok á ltaláb an igen civakodók és n y u g talan állatok ; ölyvvel, szarkával, varjúval, bagolylyal, sassal — mely k ét u tó b b i iránt engesztelhetien gyiilölséggel visel­

tetnek — szüntelen hadilábon állnak.

Valam ennyi a leg n ag y o b b m értékben szelidithető.

B árgyúit állap o tb an a kim ondott szó értelm ét po n to san teljesitik — h a u g y an erre m ár előbb ta n ítta tta k . F o g ­ ság b an ta rtv a g a zd á ju k a t ismerik, kezéből elveszik a n y ú jto tt táp lálék o t, sőt h an g járó l a sö tétb en is fölisme­

rik és n ag y vijjogást visznek véghez. — E g y éb irán t b á rg y ith a tó ság u k - és ta n u lék o n y ság u k at elég g é bizonyítja azon körülm ény, h o g y h ajd an áb an v a d á sz a tra használ­

ta tta k . A sólym ászat azonban — mely a nem esebb szen- vedelm ü sp o rtn ak egyik igen kedvelt nem e volt — m ajd­

nem egészen kiment a divatból, újab b an azonban itt-o tt ismét m egkisérték d iv atb a hozni. íg y F ran ciao rszág b an . De igen valószínű, hog y nem csak F ran ciao rszág b an , h a ­ nem m ásutt is jelen tő ség re fog ju tn i a sólym ászat a galam b p o sták haszn álata következtében, s m ár a le g ­ u tó b b i ném et-francia h a d já ra t a la tt is b e ta n íto tt sólym ok-

3

- t á l fo g d o sták el a poroszok a franciák kiküldött p o s ta ­ g alam b jait.

A nem es sólym ok a bérc- és erdövidékek le g k á rté ­ kon y ab b állatjaihoz ta rto z n a k ; ennélfogva nem érdemlik m eg, h o g y kím életben részesüljenek; a nem teleneket azonban k á r bántani, m ert sok hasznot tesznek a g a z ­ d á n ak és erdésznek eg y arán t.

A sólym okat b ag o ly mellől szokás lőni; m egjegyzem , h o g y a kis fajok nem csak a suholyhoz, hanem egyéb kisebb fajú bagolyhoz is lejönnek.

Gén. i. FALCO Cuv. SÓLYOM.

M ag y aro rszág b an 3 faja fordul e l ő :

i. A vándor Sólyom (Falco communis, F. peregrinus Gm.) Jellege; Középujja köröm nélkül hosszabb valamivel, m int a csiidje; szárnyai elérik fa r k a végét; 2. vezértolla a leghosszabb, ezután az /., következ'óleg a 3. és 4 .; az /. lehel majdnem akkora hosszú, m int a 3. s a belszéle k i van metszve.

Leírása: Fiossza· 15— 18— 21 hüvelyk.·Színezete igen változó. Fölül .többnyire kékes-szürke, b arn a v a g y sötét- szürkés-barna, világossal hab o lv a és s z a la g o z v a ; feje és h átsó n y ak zata egyszínű feketés-szürke. A lól fehér v a g y piszkos-fehér, b a rn a csíkokkal és foltokkal, v ag y fekete

—- néha ham vas — hullám vonalakkal. A fiatalok alrésze hosszú foltokkal ta rk á zo tt. — T o rk a fehér, farka barna, felső felén vörös foltokkal, alól halvány szalagokkal. A fark nem ritkán ham vas-szürke, 7— 8 sö tét-b arn a h a rá n t­

szalag g al. Minél vénebb, to llazata annál világosabb szint nyer. V iaszbőre, szem köre és lábai ólom barnák v a g y sárg ák . — A zonnal m egism erhető három szögű fe­

k e te b arkójáról, mely nála szélesebb, mint ezen nem ak árm ely fajánál.

Tartózkodási helye 'es fészkeiése: H azánk b érces vidé­

kein, erdős helyeken tartó zk o d ik ; a rón ák ra csak őszkor v e ­ tődik. N y a ran ta a re n g e te g erdőben tanyáz. -— R endesen hegyvidékeken fészkel. Fészkét leginkább m eredek szikla­

falak ü reg eib e rakja, s évekig m eg tartja. T alálh atju k m ég fészkét tornyokon, rom okon — főleg várrom okon, to v áb b á fákon is. Az erdők közt a fenyveseket kedveli leginkább ; lom berdőkben ritk áb b an fészkel. M árcius végén, v a g y ápril elején készen van fészke, v a g y a régi k itataro zv a kóróval s fűszállal, s ab b an a hó végén 2-—3 v a g y 4 rozsdavörös alapszínű, b arn a foltokkal ta rk á it to jás találh ató . Június­

ban m ár fiai vannak, m elyeket m indkét iv ar g o n d o san táplál. A fiatalok néhány h ét m úlva szárnyra kelnek, s szüleik által nem csak a repülésben g y a k o ro lta tn a k , h a ­ nem a v ad ászatb an is g y ak o rla ti o k ta tá st nyernek. — A v án d o r sólyom fészkelésére v o n atk o zó lag m egjegyzem , ho g y önm aga fán nem igen épít fészket, hanem más ra ­ g ad o zó m ad arak v ag y v arjak elh ag y o tt fészkeiben költ.

Az ily fészkeket h aszn álat elő tt m ár k o ra tav aszszal ki­

javítja. — T o jásait a nőstény 3 h étig üli. V annak t o ­ jásai sárg ás-feh ér alapszínnel, violaszinü, rozsda-vörös és barn a-fek ete — az egész felületet elborító — foltokkal, melyek közt uralk o d ó a rozsda-vörös, m elytől az a la p ­ szín ritkán láth ató . — Az ülő nőstény nem árulja el m agát, csak ak k o r vonul ki a fészekből, ha a fészek- szedő a fészkesfára m ászván, hozzá egészen közel van.

— K éső őszszel a v án d o r sólym ok nagyrésze délfelé vonul s k o ra tavaszszal té r vissza.

2. A pacsirta sólyom (Falco su b b u teo Linn.). Jellege;

Középujja kétszer olyan hosszú, m int a külső u jja ; szárnyai kiterjesztve sarló-idomot képeznek, összetett helyzetben kissé meghaladják rövid, gyengén kimetszett fa r k á t; első vezér-

3

tolla akkora hosszú, m int a 3. s a belszéle k i van metszve;

másodrendű első evezői az elsőrendű első evezőinek 4/5— 5/e részét födetlenül hagyják. Különös megkülönböztető bélyege az, hogyfarkának középső egy szál tolla mindenik felén egyenlő széles.*

Leiräsa: H ossza 1 láb í — 2 hüvelyk. Fölül barna v ag y kék-barna, néha fe k e té s ; n y aka fehéres, ap ró fo lto k k a l; alól fehér, b arn a v a g y vörhenyes nyúlvá­

nyo k k al; com bjai és fara rozsd asárg ák . Minden tollszára fekete. A fiatalok farka szalagzott. — V iaszbőre, szem ­ köre és lábai sárgák.

Tartózkodási helye és /ész kelese: H azánkban az el­

te rje d te b b fajok közé tarto zik . R ónáinkon, valam int az elő­

hegyeken m indenütt föllelhető, sőt hazánk egyes vidékein (szórványosan) m ajdnem közönséges jelenség. íg y a n.-kani­

zsai berekben. E helyen T ersánczky G yula barátom egy v a ­ dászati kirándulása alkalm ával 5 d a ra b o t lő tt le egy délután.

— Nem kevésbé g y a k ra n előjő K .-Z om bor közelébenikisebb lom berdők s irtáso k körül is (Torontál), hol évekkel ezelőtt m agam is tö b b e t lőttem le. Á ltaláb an az Alföldön — különösen a tiszap arti erdőkben — sehol sem ritka, s az erdők szélein tartó zk o d ik . F észk ét is erdőszélekre, nagyobb erdőtisztások szélére, v ag y erdőszerü facso p o rto k ra rakja.

Á ltaláb an oly helyeken fészkel, hol a környék k ite rje d ­ te b b 's z a b a d terekkel h atáro s. ·— Fészkét ha csak teheti, mindig tö lg y fára r a k ja ; ez a legkedvesebb fészk esfája;

de a körülm ényekhez k ép est ném elykor tá g a s faodúban és sziklahasadékokban is fészkel. Sokszor a varjak el­

h a g y o tt tan y áján költi ki tojásait. K öltő helyéül á lta lá ­ ban majd mindig v arjak fészke szolgál, melyekkel néha a fészek b irh atása v é g e tt n a g y h arco t viv. „F iatal erd ő k b en a m egelőző fo rd ak o rb ó l m eg m arad t n ag y o b b

* M iután ez a to ll összevont farkának épen a közepén (legfölül a válasz­

téknál) van, azonnal szem betűnik.

fákon költ (L o v assy ).“ F'észke gályák-, g y ökerek-, füvek-, sat.-b ő l áll, s toliakkal, g y ap jú v al s eg y éb pu h a a n y a ­ gok k al van kibéllelve. Az idegen fészket m ielőtt h aszn á­

la tb a venné, szorgalm asan k ijav itg atja m agának. Május végén költ 3, egész 5 tojást. T o jásait a nőstény m ajd 3 hétig üli. A tojások alapszíne sárgásfehér, sárg av ö rö s és ro zsd av ö rö s fo lto k k a l; néha itt-o tt kisebb b a rn á s­

fekete foltokkal is találkozunk. A to jáso k külső fölszinét annyira beborítják az em lített foltok, h o g y az alapszín csak ritka esetben vehető ki.

3. A törpe sólyom (Falco regulus Pall., F. A esalon Gm.). Jellege: Középujja nem kétszer olyan hosszú, m int a külső u jja ; szárnyai alig érik el fa rk á n a k fe lé t; az 1. lehel olyan hosszú, mint a 4 .; a 2. valam ivel hosszabb, m int a 3 .; az I . lehel vitorlájának belszéle mélyen, a 2. és 3. lebel

vitorlájának külszéle gyengén k i van metszve.

Leírása: R igó n agyságú. Fiossza 10— 11 hüv. A vén hím fölül kékesham vas, alul vörösesfehér, hom ályosbarna fol­

tokkal (F. lithofalco Linn.) A nőstény fölül sö tétk ék b e hajló barna, alul ro zsd asárg a, to rk a fehér. Mindkét ivar felső testén finom fekete k arco k v a g y csíkok vannak.

Fvezö- és korm ánytollaik fekete vég ű ek fehér szegély- lyel, farkuk 4— 5 vag y 9 h ará n t-sza la g g al c irm o lt;

viaszbőrük, szem körük és lábaik sárgák.

Tartózkodási helye és fészkeiése: A tö rp e sólyom valószínűleg csak télire jő hozzánk. O k tó b er végén, v a g y novem ber elején kezd jelentkezni, s tav asz nyal­

táv al elvonul. T elen te közel m egy az em beri lakokhoz, s néhol m ég a karvalynál is g y a k o rib b jelenség. Fészke honunkból, tudtom m al, m ég nem ism eretes. T o jásait nem ismerem. Fészkelésére v o n atk o zó lag ifj. L ovassy S. ur a következő a d a to k a t közli: „Sziklák üregeiben, v ag y ritkábban fákon (fenyő) fészkel. G ló g er szerint Cseh­

o rszág b an az Ó riás-hegységben 5000 láb m a g a s s á g b a n is fészkel. Igen későn költ. T o jásait júniusban rakja le.

3— 6 to jása sárgásfehér, vörhenyes s b arn a fo lto k k a l; a foltok közönségesen az egész felületet beborítják s mint valam ennyi sólyom éról, a zöldes és kékes szin szám űzve van. T o jásait a nőstény 19 napig üli s a t.“

Gén. 2. HIEROFALCO Cuv. KERECSEN.

A k ét testv érh o n h a tárain 1 faja tenyész.

i. A magyarhoni kerecsen (Falco laniárius Linn., H ierofalco saker* Sharpe). Jellege: L á b a i aránylag fe ltű ­ nően rövidek s egyharmadányira tollasok; középujja köröm nélkül rövidebb, m int a csüdje; külső ujja valam ivel hosz- szabb, m int a mellső; fa r k a hosszú, vágott, szárnyait jó v a l meghaladja, noha ezek is igen hosszúk; vezértolla majdnem akkora hosszú, mint a 3.. s a belszéle k i van metszve.

Leírása: H ossza i3/ 4— 11/2, egész 2 láb. Fölül szür­

késbarna, minden tolla végén ro zsd av ö rö s szegélylyel, alul fehéres, to rk a kivételével b arn a v ag y b arn av ö rö s hosszfoltokkal tark ázv a. N y ak án a szem ektől kezdődve k ét fehér csík van, farka egyszínű. A hím fejeteteje világos-, a nőstényé sö tétb arn a . — V iaszböre, szem köre és lábai husszinüek, ritk áb b an sárgák.

Tartózkodási helye és fészkelése: H azánk ritk áb b m a­

d arai közé tartozik. L eg in k áb b a heg y v id ék ek et lakja, de a rónákon is előfordul. Az .Alföldön tö b b szö r észlelte­

te k . H azán k b an nem csak mint lá to g a tó vendég, de mint fészkelő és tenyésző é s z le lte te k ; ső t ú gy látszik, hog y tenyészési te re E u ró p áb a n főkép M agyar- és E rdély- o rszág b an van. M ag y aro rszág b an tö b b helyt találtam fészkét, fökép az A lföldön, hol különösen H alas vidékén

Falco sacer, Gm. Syst. Nat. i. p. 273. (1788), ex Briss.

m eglehetős g y a k ra n észleltem. H alaso n fiatal p é ld án y t is kaptam ; e g y et p ed ig a v áros közelébeni hom ok talajú aljerdőnél szárnyaltam le b a g o ly mellől. A tö b b i k özt K alocsa vidékén is találtam néhányszor fé s z k é t; e g y elb eteg ü lt ö re g nőstény p éld án y t p ed ig az érseki k e rt a la tt lőttem agyon. F riv ald sz k y Im re a d a ta i szerint az adonyi sziget erdeiben mint fészkelő és tenyésző is tö b b éven á t észleltetett. L eginkább az előhegyekben fészkel, kösziklás vidéken sziklafalak üregeiben a p u szta sziklára rak ja le tojásait. A rónák erdeiben, s a k ite rje d te b b hegyaljai v ad o n o k b an m agas fára építi a kányákéhoz hasonló n ag y fészkét, m elyben 4, ritk áb b an 5 sá rg á s­

fehér alapszínű, rozsdavörös, violaszinü és b a rn a foltos tojást rak. T o jásait a k ét ivar eg y m ást fölváltva 3 h é tig üli. A tojások külső fölszine annyira el van b o rítv a ro zsd av ö rö s foltokkal, ho g y az alapszín alig, v ag y épen nem is látható. A b arn a foltok kerekek s a violaszi- nüekkel eg y ü tt csak szórványosan fordulnak elő a to já s testén. A kerecsen ném elykor más ra g a d o zó m ad arak elh ag y o tt fészkeiben költ. H a ró n aság i erdőkben álló fákon költő k erecsen t találunk s fészkét kissé figyelm e­

sebben vizsgáljuk, a zt a le g tö b b esetben m ás ra g a d o z ó m ad arak által é p íte tt fészeknek ism erjük föl.

Gén. 3. CERCHNEIS Boíe. VÉRCSE.

A k ét testvérhon h atárain 3 faja fordul e l ő :

i. A közönséges vércse (Falco tinnunculus Linn., Cerchneis tinnuncula Boie et Sharpe).

Jellege: Csiidei aránylag erősek, finom pikkely hálózattal, karm ai fe ke té k ; szárnyai nem érik el hosszú fa r k a végét;

i. vezértolla majdnem olyan hosszú, mint a 4., mely a leghosszabb, de a y. csak valam ivel rövidebb; az 1. és 2.

lehel vitorlájának belszéle kimetszett. Csőre néha kettős fogúi.

Le Irasa.: H ossza 12— 14 hüvelyk. Fölül vörhenyes- b arn a három szögű fek ete foltokkal, alól fehér vag y vilá­

g o sb arn a, ap ró szív-, lándzsa v a g y könyidom u p e tty e k ­ kel. A him feje és farka ham vas, utóbbin eg y széles fekete v é g s z a la g g a l; a nőstény farkán tö b b keskeny és e g y széles fekete v é g sz a lag van. V iaszböre és lábai sárgák.

Tartózkodási helye és fesz kelése: H azánkban ez a leg k ö zö n ség eseb b s legszám osabb ra g a d o zó m adár. Min­

den vidéken föltalálható. F észk et m ag a ritkán épit, hanem v arjak és szarkák e lh ag y o tt fészkeiben költ. Ön- é p ite tte fészkét leginkább erdőszélekre, erd ő szerü facso­

p o rto k ra, v a g y eg y es (m agánosán álló) fákra rakja, le g ­ inkább erdei s mezei lakok közelében. Az Alföldön szántóföldek szélén álló s a szöllöskerteket kerítő ákác- v ag y jeg en y e-n y árfák o n fészkel. T alálh atju k m ég fészkét to rnyokon, várrom okon, fao d v ak b an és sziklafalakon is.

N a g y o b b erd ő k belsejében soha nem fészkel. A lkalm as helyen tá rsa sá g b a n (csoportosan) fészkel. A tá rsasá g b an fészkelők julius végén fölkerekednek s kisebb-nagyobb cso p o rto k b an (néha százával) kóborolnak vidékről-vidékre, de a tetszö s helyeken, különösen em beri lakásokhoz k ö ­ zeli oly irtáserd ö k környékén, a hol m ég itt-o tt egyes n ag y fák fö n n m a ra d ta k : hetek en á t elvannak. A vércse ápril végén v a g y május elején tojik rendesen 6 tojást, ritk áb b an ö tö t v a g y hárm at, abnorm is esetben hetet.

T o jásai sárg ásfeh ér alapszinüek, vörhenyes rozsdavörös és b arn ásfek ete foltokkal. T ojásain a rozsdavörös az u ralk o d ó szín, mely oly n a g y szám m al fordul elő, h o g y a to jás egészen ro zsdavörösnek látszik. T ojásain az alapszín csak abnorm is esetben lá th a tó , de az ilyen to já ­ sokon m ajdnem a b arn afek ete az uralkodó szín. Ifj. Lo- v assy S. u r a d a ta i szerint — m elyek az enyém ekkel

m egegyeznek — a vércsénél g y a k o ri a halvány sárg a- szinü tojás is. T o v á b b á to jásai a lak ra nézve is igen k ü lö n b ö ző k ; találunk hosszúkásakat, m elyek a leg h alv á­

nyabb színűek szoktak lenni, van n ak g ö m b d ed ek , ezek élénk fozsdavörösek. L ovassy u r eg y szer ta lá lt körte- id o m u ak at is. „Az u gyanazon fészekben levők színre s a lak ra nézve is tö b b é-k ev ésb é hasonlítanak e g y m ásh o z.“

T o jásait a nőstény 20 nap ig üli s em ber közeledtével erősen m eglapul fészkében, d e h a az illető a fészkes­

fára üt, ak k o r g y o rsan elh ag y ja fészkét s a fészkesfa fölött szállongva n ag y vijjogást visz véghez. A vércse, általában Cerchneis genushoz ta rto z ó hazai fajok, fész­

keik környékén párzó helyekkel bírnak, mely célra re n d e ­ sen valam ely szab ad terek k el h a tá ro s fa, főleg ákácfa cso p o rto zato k (szőllöskertekben a gyepük) szolgálnak.

E közös párzó helyeiket leginkább a d élelőtti órákban, de m indig szép verőfényes idővel lá to g a tjá k m eg a vércsék.

2. A törpe verese (Falco naum anni Fleisch in Fisöher, F alco cenchris Cuv., Cerchneis naum anni Sharpe).

Jel leger Fogai erősek, alól befelé hajlók; csüdei átírván pikkelyezvék; a szárnyak a f a r k végéig vagy annak vég- szalagáig érnek; 1. vezértolla akkora hosszú, m int a 3. s a belszéle erősen k i van metszve. K a rm a i sárgásfehérek.

Leírása', H ossza 1 láb. Felül v ö rh enyesbarna, to rk a és hom loka fehéres, eg y éb te strésze világos vörhenyes szinü feketével foltozva. Az öreg hím hosszú háttollai, valam int a feje és fark a h a m v a s k é k ; a nőstény farka szalagzott. V iaszbőre és lábai sárgák.

Tartózkodási helye és fesz kelése: H azánknak leginkább a déli s délkeleti vidékeit lakja, s erdős helyeken, főleg berkeken tartózkodik. N .-K anizsa környékén nem ritka, s vadászok állítása szerint fao d v ak b an kö lt is, és to jásai

a közönséges vércsééhez volnának hasonlók. — E g y é b ­ iránt m ég ed d ig nincs hitelesen bebizonyítva, hog y Ma­

g y aro rszá g b a n fészkelne; azonban hiszem, hog y itt költ, s h o g y mint ilyen, elő b b -u tó b b föl fog födöztetni. — Bielz és L ázár K álm án g ró f állítása szerint E rdélyben némely években nem ritk a ; itt „N ag y -S zeb en közelében sziklahasadékokban k ö lt“ is (L ovassy S.). — Fészkét és to já sait nem ismerem. F észkelésére vonatkozólag, ifj.

L ovassy S. u r értek ezéséb ő l a következő a d a to k a t vesz- szük á t: „T ojásainak szám a 4— ,6, m elyek e családban a legkisebbek, s vörhenyes fo lto s a k ; e foltok az egész fölszint beborítják. A b a rn a foltok rendesen h iá n y za n a k ; a héj g y en g éb b , finom abb. T o jásait ápril közepétől m á­

jus közepéig rak ja le. A sá rg a karm ú vércse oly híven viseli g o n d já t to jásain ak s ivadékainak, h o g y midőn fész­

kén ül, em ber k ö zeled tek o r nem repül ki, hanem engedi m ag át általa m eg fo g n i.“

3. A hamvas vércse (Falco vespertinus Linn., Cerch- neis vesp ertin a Boie et Sharpe). Jellege: Szárnyai elérik fa r k a végét; másodrendű első evezői az elsőrendű evezők hosz- szát 3/4 részben födetlenül hagyják ; az /. lebel olyan kosz- szú mint a y. s a belszéle kimetszett. K a rm a i sárgák.

Leírása: H ossza 12 — 13 hüvelyk. A him kékes-szürke v a g y sö té t ham vas, com bjai és fara ro z sd asárg ák ; a nőstény h á ta ham vas, fekete foltokkal (vagy ellenkezőleg), feje és n y aka vörhenyes, alrésze ro z sd asárg a b a rn á s h o ssz fo lto k k a l; leblei fekete végűek. A him korm ánytol- lai feketék. A patai nőstény farkán 10— 12 keresztszalag van. — V iaszbőre, szem köre és lábai v ö rö ssárg ák — vag y p iszk o sv ö rö se k ; csőre kékes, sárg ás tövvel.

Tartózkodási helye és fészkelése:H azánkban gyakori, de csak vidékenként, a C serháton s az A lföldön igen g y a ­

kori. — L eg in k áb b a ró n aság i és vizekm enténi erd ő k e t lakja. K ülönös elő szeretettel viseltetik az olyan kisebb hom oktalajú aljerdök iránt, m elyekből, m a g asa b b — a vidéket uraló — su d arak nyúlnak ki. — Ú g y látszik, ő m aga nem . épít, hanem e lh a g y o tt szarka- és varjú-fészek­

ben v ag y fao d ú b an költ. T an y áját, mint a közönséges vércse, em beri lakok közelében szereti fölütni. Em beri lakok közelében tö b b n y ire m ag as jeg en y én s fehér n y á r­

fákon fészkel; szőllöskertekben elh ag y o tt v a g y elerő sza­

kolt * szarkafészekben tojik. T ö b b sz ö r m ag as ákácfákon is találh atju k fészkét, de ezek előzőleg mindig szarkák által h asználtattak. — A T iszavidéken leginkább h o lttav ak és nád aso k közelében, s oly füzeserdőkben fészkel, me­

lyek széleiből m ag as jeg en y e- s eg y éb nyárfa-cso p o rto zato k em elkednek ki. — S zeg ed birtokához ta rto z ó úgynevezett „M arostő “-i füzeserdő széléni fehér nyárfa- cso p o rto zato n — közvetlen a csőszház m ellett — néhány p ár hollók társaságában m ár évek ó ta fészkel. — E g y é b ­ iránt a ham vas vércse az A lföld hom oktalajú vidékein leginkább csak k isebb-nagyobb tá rsasá g o k b an , néhol azonban óriási kolóniákban is fészkel, főleg rétek, le g e ­ lők-, általában szab ad terekkel h a táro s erdőkben, s nag y b ő ség g el tenyészik, és p ed ig u g y a n o tt évről-évre.

Az ilyen nag y terjed elm ű fészektelepek azonban m egelő­

zőleg mindig varjak v a g y szarkák által h aszn áltattak . — ifj. L ovassy S. u r tö b b ily n a g y fészektelepekröl tesz említést ; de m agam is annyit ism erek, s oly m egszokott közönséges valam ik az Alföldön, h o g y elő so ro lásu k at egészen fölöslegesnek tartom . — H erm an O. u r állítása szerint E rdélyben a M ezőségen rendesen az u d v aro k kö ­ rüli jegenyefákon költ. ,— M ájusban rak ja le tojásait.

T ojásainak szám a 4— 5, m elyek sárg ásfeh ér alapszínén rozsdavörös s b arn afek ete fol'tok vannak, m elyek a tojás

fölszinén egyenletesen vannak eloszolva. T o jásait a nős­

tén y 18 napig üli. — F észk ét és tojom ányát először jeles állatb u v áru n k náhai P etén y i Salam on János födözte föl P estm eg y éb en , a biliéi erdőben, és a b áró Podm a- nicki János rákos-keresztúri kerti erdejében (1826).

Héj ák (Asturinae).

A héják alaki tek in tetb en igen közelítenek a sóly­

mokhoz, a melyeknél kissé nyúlánkabbak. Csőrük erősen iveit, néha fo g a zo tt; fe jü k aránylag kicsiny, szemcsontjuk k i­

álló, mint a sasoké; nyakuk kurta, szárnyaik rövidek, kerek­

ei cd ek, csak a hosszéi f a r k közepéig érők; lábaik hosszúká­

sak; csüdeik csupaszok, ujjaik igen hegyes karmosak. Tol­

lazatuk gazdag, finom tapintatéi, színezetre nézve egészen ana­

lóg a nemessólymokéval. F ölül rendesen sötétszürkék, alól f e ­ hérek sötét hullámvonalakkal, vagy egyenes nyúlványokkal.

A héják igen furfangos, m akacs, indulatos és v ér­

szom jas állatok. Nem ism erek állatfajt — kivéve tán a híuzt — melynél a gyilkolási szenvedély olyannyira ki volna fejlődve, mint a héjáknál. — A vérszom j m ár a fészekben ülő fiatal m ad arak n ál is u tá la to s m ódon nyilatkozik. Az erősebb kölykök g y ö n g é b b te stv é g e ik e t rendesen fölszokták falni.

É hségtől kényszerittetvén, a héják (A. palum barius) minden habozás nélkül fölfalják kicsinyeiket, sőt a szö­

vetségben -álló öreg m ad arak eg y m ást is. T u d o k tö b b olyan esetet, midőn a nőstény fölfalta m eg serétezett b e ­ te g hímjét.

A héjáktól általáb an , de az A. palumbariustöl külö­

nösen, a kisebb emlős- és szárnyas állatok igen félnek.

H a kóválygása közben m egpillantják — v a g y csak szav át

hallják i s : m ozdulatlanul m aradnak, m intha m egigézve lennének, legkivált a foglyok, m elyeket annyira elfog a félelem, hog y a m enekülésre nem is gond o ln ak s kényel­

mesen engedik m ag u k at a földről fölkapni. — A szelíd galam b o k m ár kevésbé félénkek, s h a a veszélyt észre­

veszik, villám gyorsan a m ag asb a robbannak. G yönyörű látv án y t nyújt azután, mint igyekszik a m agasban já ts z a ­ dozó héja közülök e g y et elcsípni, s minő tervszerű m es­

te rfo g á so k at használ, h o g y a falka fölé kerekedhessék, v ag y eg y g a la m b o t a tö b b itő l elkülöníthessen, mi ha sikerül neki: a falkát m entére h ag y v a, egészen az elkü­

lö n ített g alam b u tán veti m agát.

A héják a legjelesebb rö p tű m ad arak közé ta rto z ­ nak. Ö nkénytelen b ám u latra ra g a d já k a szem lélőt v á ra t­

lan szökéseikkel, villám gyors fordulataikkal — s azon rendkívüli ü g y esség ü k által, h o g y a legseb eseb b egyen- irányú repülésük közben pillanat a la tt képesek az irányt m egváltoztatni, s e g y k ö rfo rg ással oldal- v ag y hátsó irányba szökelni, m iközben g y a k ra n a leg sű rű b b fák v a g y bok ro k k ö zö tt sikam lanak keresztül.

T ö b b n y ire a la c s o n y a n — a földszinéhez közel -— re ­ pülnek, d e néha rendkívüli m ag asra fölem elkednek. R ö p tű k m ajd m indig g y o rs, tem pós, h a tá ro z o tt irányú és so h a ­ sem lebegő. — A v ad ászatn ál azpn vannak, ho g y minél észrevétlenebbé te g y é k m agukat, ez okból a fák, b ok­

rok, halm ok, földhullám ok, házak, kerítések sat. közt m integy tovalopják m agukat, s rendesen váratlan u l tö r ­ nek elő a veszélyt m ég csak nem is sejtő, s ennélfogva

m enekülésre k ép telen — p ré d á ra.

A héják mind azon á lla to k a t m egtám adják, melyek náluknál g y ö n g éb b ek . — A m a d arak a t leginkább reptük- ben fogják, az a p ró b b kerti és erdei m a d arak a t azonban, melyek veszély esetén n ag y ü g y e ssé g g el és g y o rsaság -