STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 87
TÁRSADALOMSTATISZTIKA – DEMOGRÁFIA GRÜNHEID, E. – SCHULZ, R.:
NÉMETORSZÁG NÉPESEDÉSI HELYZETE (Bericht 1996 über die demographische Lage in Deutschland) – Zeitschrift für Bevölkerungswissenschaft.
1966. 4. sz. 345–439. p.
Németország népessége – a korábbi évekhez ha- sonlóan – tovább növekedett és az 1995. év eleji 81,5 millióval szemben az 1996. év elején 81,8 mil- lió főt tett ki. E növekedés kizárólag a régi szövetsé- gi területen ment végbe, az új tartományokban (Ke- let-Berlinnel együtt) a népesség visszaesésének ten- denciája 1995-ben is folytatódott. A népesség gyara- podásának oka a pozitív vándorlási egyenleg. Ez a régi országrészben nem csupán a halálozások élveszüle-tésekkel szemben mutatkozó többletét egyenlítette ki, hanem azt meg is haladta; az új or- szágrészben viszont nem bizonyult elégségesnek ah- hoz, hogy a halálesetek többletéből adódó népesség- fogyást megakadályozza.
Végeredményben az egész ország népessége a bevándorlás hatására mérsékelten, 0,3 százalékkal lett több, miközben a régi területen 0,5 százalékos növekedés, az új területen közel ekkora, 0,4 százalé- kos csökkenés következett be.
A házasságkötések száma Németországban évek óta csökken. 1995-ben a csökkenés 2,2 százalékot tett ki, ami az előző évben kimutatott értékkel meg- egyezik. Az irányzat a régi és az új szövetségi tarto- mányokban ellentétes volt: az előbbiekben ugyanis 3 százalékos csökkenés, az utóbbiakban 3,3 százalékos emelkedés következett be. Az utóbbi arány értékelé- sénél azonban figyelembe kell venni, hogy az átala- kulás utáni években igen nagy mérvű visszaesésre került sor, tehát a jelzett emelkedés rendkívül ala- csony szintről indult el.
Az élveszületések tekintetében országosan 0,6 százalékos csökkenést mutattak ki 1995-ben, ami abból adódott, hogy a régi szövetségi tartományok 1,4 százalékos fogyását az új tartományok népessé- gének 6,4 százalékos gyarapodása enyhítette.
Az elhunytak száma az előző évhez képest alig változott. A régi területeken tapasztalt némi növeke- déssel (0,5%) az új területeken a halálozás csökke- nése (1,8%) áll szemben.
A közel 400 ezres bevándorlási többlet nagyság- rendileg megfelelt az 1993-ban és 1994-ben kimuta- tott többletnek. Az 1995. évi eredmény a mintegy 1,1 milliós bevándorlás és a 0,7 milliós kivándorlás egyenlegeként jött létre. A pozitív bevándorlási egyenleget az 1990-es évek elején főleg az idegen nemzetiségű személyek tömeges beáramlása idézte
elő. E folyamat a későbbiekben mérséklődött, de a többletet (225 ezer fő) még 1995-ben is az idegenek adták, és csak kisebb rész származott a német nem- zetiségűekből. Ebben az évben 314 ezren szerezték meg a német állampolgárságot.
A háztartások száma az 1995. év folyamán to- vább növekedett, ami a kis háztartások állományá- ban bekövetkezett gyarapodás eredménye. A háztar- tásoknak 35 százaléka 1995-ben már egyszemélyes volt és csupán minden húszadik háztartásban élt öt vagy annál több személy. Ebben a vonatkozásban szintén különbség észlelhető a régi és az új területek között. A korábbi Német Szövetségi Köztársaság te- rületén ugyanis viszonylag nagyobb az egyszemé- lyes, valamint az öt- vagy annál több személyes ház- tartások aránya, az egykori Német Demokratikus Köztársaság területén ezzel szemben nagyobb súlyt képviselnek a közepes (két-, három- vagy négysze- mélyes háztartások.
A foglalkoztatottak száma – az ország egészét tekintve – 1991 és 1995 között alig változott. E jelen- ség mögött a régi Német Szövetségi Köztársaság terü- letén enyhe növekedés, az egykori Német Demokrati- kus Köztársaság területén viszont zuhanásszerű csök- kenés húzódott meg. A munkanélküliség mindkét or- szágrészben növekedett. Figyelmet érdemlő különb- ség azonban, hogy a régi szövetségi területen a mun- kanélküli férfiak, az új országrészben a munkanélküli nők száma emelkedett erőteljesebben.
A teljes népességre vonatkozó prognózisok kö- zül az a változat, amely közepes születésszámot és alacsony bevándorlási egyenleget veszi alapul, arra az eredményre jut, hogy 2000-ig a népesség előre- láthatólag kissé (82,2 millióra) növekszik, majd erő- sen visszaesik, és 2040-ben már 70 millió alá (68,8 millióra) süllyed. A nagyobb mérvű bevándorlást feltételező variáns szerint a népesség 2000-ben 82,6 millióra növekszik, 2010-ig ezen a szinten marad, és csak 2010 után kezd süllyedni, végül 2040-ben 74,1 millióra esik vissza.
A hosszabb távon várható csökkenés indoka, hogy az alacsony születésszám hatását a várható élettartam növekedése és a bevándorlás sem ellensú- lyozhatja. A népességszám csökkenésénél nagyobb gondot okoz a korösszetétel eltolódása az idősebb korcsoportok felé.
A jelentés külön része tárgyalja a népesség öre- gedésének kérdését. Az öregedést és annak okait hosszabb távon is áttekinti. Először az 1870-től nap- jainkig tartó folyamatokat teszi vizsgálat tárgyává, majd ezt összekapcsolja a prognózisok eredményei- vel, amelyek a 2040-ig terjedő időszakban várható fejlődést vetítik előre. Ezáltal a népesedés alakulása – részben a tényadatokra támaszkodva, részben az
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 88
előrejelzések hipotéziseit elfogadva – 170 éves idő- távon értékelhető.
Ebben az időszakban Németország népességének struktúrájában igen jelentős változások mennek vég- be. A 65 éven felüli népesség aránya a XX. század elejéig mindössze 5 százalék körüli szinten mozgott, jelenleg eléri a 15 százalékot, 2040-ig pedig előrelát- hatólag 30 százalék fölé fog emelkedni. Ezzel szem- ben a gyermekek és fiatalok 1871. évi 40 százalékot is meghaladó aránya napjainkban a felére csökkent, és 2040-ig mintegy 16 százalékra esik vissza.
A népesség korösszetételének alapvető átalaku- lásában az egyik döntő tényező a születési arány je- lentős visszaesése, amelynek szintje 1995-ben az 1871. évinek kevesebb mint egyharmada volt. E nagymérvű csökkenés döntő része a XX. század első negyedétől kezdve következett be. Az öregedési fo- lyamat másik fontos okaként a fiatalabb korban be- következő halálozási arány javulása és a várható át- lagos élettartam meghosszabbodása említhető. A gyermekek és fiatalok halálozási aránya főként szá- zadunk első felében javult, a század második felében pedig az idősebb korcsoportok alsó évjárataiban is javulás következett be. Végeredményben a csökkenő halálozás minden korcsoportban a várható átlagos élettartam kitolódását idézte elő.
Az elmúlt 35 évben – 1960 óta – a Németország- ban végbemenő demográfiai folyamatokat abból a szempontból is vizsgálni kell, hogy az Európai Unión belül más tagállamokhoz képest e folyamatok milyen sajátosságokat mutatnak. Úgy tűnik, hogy a népese- dés fő tendenciái ebben az időszakban hasonlók vol- tak a legtöbb EU-tagállamban észlelt tendenciákhoz.
(Ism.: Fóti János)
VEENHOVEN, R.:
BOLDOGSÁG MINT ÉLETCÉL
(Happy life-expectancy. A comprehensive measure of quality of life in nations.) Social Indicators Research. 1996.
1. sz. 1–57. p.
Századunk első felében egy nemzet életminősé- gét életszínvonalával azonosították. Az életminőség ilyen, kizárólag anyagiakra, egy főre jutó nemzeti jövedelemre koncentráló megfogalmazását a hatva- nas évektől kezdődően kérdőjelezik meg. A környe- zetszennyezés szintjének az ökológiai tűréshatárokig történő emelkedése új dimenziókat nyitott az életmi- nőség fogalmának értelmezésében, melyek az ún.
„társadalmi jelzőszámok” fogalmában jelentkeztek, melyek már nem pusztán gazdasági vonatkozásokra korlátozódtak.
Az életminőség-indexek számos gazdaságon kí- vüli kategóriát is figyelembe vesznek, ám elismert- ségük sem a politika, sem a tudomány világában nem érte el a GNP-mutató szintjét. A hagyományos életminőség-indexekkel kapcsolatos problémák:
– a vizsgálati szempontok kiválasztásának önkényes- sége: a különböző életminőség-indexek más-más kategóriá- kat vizsgálnak, így összehasonlíthatóságuk kérdéses;
– az egy indexen belüli kategóriák súlyának megállapí- tása is önkényes;
– a kategóriák nemzetközi összehasonlítása, olykor ér- telmezése problematikus: ilyen például a nők emancipációja vagy a válás;
– az életminőség-indexek számszerűsítése, összegük értelmezése;
– jellegükben eltérő kategóriák, „input” „output” fo- galmak összekeverése.
A probléma az életminőség-indexek alapkon- cepciójának megfogalmazásában van: pontosan tud- nunk kell, hogy mit akarunk mérni, ha megfelelő ka- tegóriákat akarunk kidolgozni. Alapvető fontosságú a nemzetek közötti és a nemzeten belüli életminőség, nevezetesen a „jó társadalom” és a „jó élet” fogal- mának megkülönböztetése.
Az előbbi jellemzése a következő kategóriákon keresztül történik:
– a társadalmi rendszer stabilitása, – a termékenység,
– a társadalmilag preferált értékek, – az élet minősége.
Az élet minőségének egy nemzeten belüli méré- sére két lehetőség kínálkozik: a társadalmi input vagy output oldaláról történő megközelítés. Általá- nos vélemény, hogy a gazdasági befolyás, iskolá- zottság, politikai szabadság és társadalmi egyenlőség mértéke pozitívan befolyásolja az élet minőségét.
Kérdés, hogy szükségképpen igaz-e, hogy a gazda- gabb társadalom fokozottabb figyelmet fordít az egyén szükségleteinek érvényesülésére, mint a sze- gény? Optimálisabb-e a gazdagabb társadalmakban az egyén képességeinek kihasználása?
Az ilyen jellegű problémák elkerülésére célsze- rűnek látszik az emberi alapszükségletek fogalmá- nak elkülönítése. A probléma csak az, hogy számos elméleti megközelítés ellenére kevés gyakorlati ta- pasztalattal rendelkezünk a tekintetben, hogy mit nevezhetünk tényleges emberi alapszükségletnek.
Általában véve elmondhatjuk, hogy az inputjellegű jelzőszámok a „jó élet” fogalmát többnyire ideologi- kusan közelítik meg, s a jelzőszámok alapvetően a nyugati társadalmak „gazdagság–szegénység” fo- galmaira alapozódnak.
Az ún. output-orientált megközelítést alkalmaz- va, közvetlenül azt vizsgálhatjuk, hogy milyen ese- tekben tekinthetjük az élet minőségét jónak egy
