Elméleti szempontok az áralakulás megítélésére

(1)

ÁRSTATISZTIKA És PÉNZÚGY !;

Elméleti szempontok az áralakulás megítéléséref)

Considérations théom'gues pour juga" du mouvement des prix?) [.

Az áralakulás kérdése ma a közérdek—

lődés középpontjában áll. A—ktualitását elő—

reláthatólag hosszú ideig meg is fogja tar- tani, mert az egyensúlyát veszített közgaz—

daság új egyensúlyhelyzetet csak az árak megfelelő alakulásával fog találni. Idő—

szerű teháit azokkal a szempontokkal foglalkozni, melyek az áralakulás tényeinek helyes felismerését és megítélését teszik le—

hetővé.

Ha az áralakulás kérdéseiben az egé- szen általánosságban maradó fejtegetések—

nél többet akarunk, akkor nyilvánvalóan széleskörű statisztikai megfigyelésre van szükségünk. De az :anyaggyüjtés megfelelő irányítása feltételezi, .hogy azokkal a fontosabb szempontokkal tisztában legyünk, melyek alapján az átalakulás kihatásait megítélhetjük. Csak e szempontok igazít- h—atnak el abban, hogy mire terjesszük ki meegiigyelésiinket és mily természetű anyagra van szükségünk, hogy ennek alapján az áralakulás igazán lényeges kér—

déseire kereshessünk feleletet. Fel kell te—

hát mindenekelőtt vetnünk a kérdést, hogy minek megállapítása végett kívánjuk is—

merni az árakat.

A középkor az igazságos árat kereste.

Agui'noi Szent Tamás nagy fáradsággal és gondossággal probálta ennek elemeit meg—

állapítani.

A klasszikus közgazdaságtan moso—

lyogva nézett e kísérletekre. Szerinte az ár szükségszerü. A verseny kialakítja az egye- diil lehetséges. a gazdasági helyzetnek megfelelő árat. Az árat a klasszikusok szerint nem csinálják, hanem az szükség- szerüen alakul.

Kétségtelenül fontos megállapítás, hogy az ár nem igazságossági, hanem gazdasági kérdés. Mint ilyennek nincsen közvetlen összefüggése az :igazságossággal, mert lé—

tezése va gazdasz'rgi szükségszerűség síkján fekszik.

Ha mégis visszatérnek ma az igazságos

ár kérdésére, ennek nemcsak az az oka, 1) A Magyar Statisztikai Társaságban 1934 március 27—én tartott előadás. _A Cette commu—

nication, lue le 27 mars 1934 á la Société Hon- groise de Statistigue. paraítra en írungais dans le Journal de la Société Hongroise (10 Statístieuo.

hogy sokan csodálatos esökönyösséggel

nem akarják megérteni, hogy a gazdasági élet a maga törvényei alatt álló, felépítésé- ben nem önkényes terület, hanem az is, hogy a klasszikusok ota a piac nagy ást——

alakuláson ment keresztül, amennyiben sok fontos téren megszűnt a szabad verseny.

E tereken nem áll többé, hogy az ár az az optimális pont, mely mellett a fennálló termelési lehetőségeken belül a legnagyobb kereslet elégíttetik ki. A mo—nopolár semmi esetre sem önkénye ; de társadalmi szem—

pontból nem oly szükségszerü, mint a ver-—

senjár. Itt látjuk, hogy a klasszikus ver- senyárnak is megvan a maga értékelő hát—

tere. Csakhogy ez itt az a gazdasági dimen—

zióba átjátszó gondolat, hogy a versenyár a tánsadalmi optimum. A monopolárra, melyet a klasszikusok legnagyobb mérték- ben elítéltek, ez nem áll többé. A monopo-

lista nem a társadalom, hanem az ő saját

okptiunumát keresi. Ezért tódulnak ijSime't igazságossági megfontolások az árkérdés—

ben előtérbe.

Talán még a monopóliumok révén sem éleződött volna ennyire ki az árkérclés, ha a tkeresetagazdasági gondolkozás jobban meg tudott volna békülni azzal a gondolattal, hogy az ár leszállítás—a sok cikkben nagyobb nyereséghez vezet, mint a túlmagas ár. Sajnos, azonban az egész világon az árak megfigyelése arra az eredményre vezet, hogy e gondolattal a monopolistá—k nagy része nem tudott kellően megbarátkozni.

Főkép ezért: vannak ma ismét a közgazdák körében is hívei az igazságos ár elgondolá- sának.

Pedig a közgazdának mégsem lehet az igazságosság az á—rlkérdésben az a mérték, mely e téren ítéletét irányíthatná, mert az igazságosság kritériumát szoros értelemben az árra nem lehet alkalmazni. Szabad ver—

seny mellett ez nyilvánvaló, mert az egyén—

neik nincsen közvetlen befolyása az árra, tehát érte felelőssé sem tehető. Monopó'lium esetén már inkább lehetne az igazságossági

szempontot az árra alkalmazni, mert a mo-

nopolistának befolyása van az árra, tehát érte felelőssé is tehető. De mi legyen itt az igazságosság mértéke? Tegyük fel, hogy——

lényeg—ében elfogadva a kanonisták állás—

pontját —m— azt mondanák, az az ár igaz—sá—

(2)

3. szám. ——

gos, mely csak költségekből áll. Ez nem lehet tisztán a kifizetett költség, hanem a saját munka és tőke ellenértéke is okvet—

lenül bent kell, hogy l'oglaltassek. Sőt a koo'kázat ellenértékének jogossága sem vi—

tatható. Mindezt már a kanonistáv'k is fel- ismerték. Mihelyt azonban ezt elismerjük, magasságukban labilis elemek foglaltatnak az árban. Ilyen már a vállalkozó munká—

jának felszámítása és ilyen mindenekelőtt _a haszonkulcs magassága. Akárhogyan for—

gatjuk is tehát a kérdést, mindig ugyanerre .a nehézségre bukkanunk.

A közgazdánatk e kérdésben nincs is szüksége az igazságosság fogalmára, mert saját nézőpontja kielégítő támpontot szol- gáltat számára az áralakulás lliegíliéléS—érve.

Az árnak ugyanis a közgazdaság rendsze—

pén belül e rendszer felépítése által meg—

határozott hivatása van. Ez a gazdaság társ—as folyamatában a gazdasági elv e'r—

vényre jut—ialása és a közgazdaság zavarta—

lan menetének biztosítása. Az áralakulás akkor megfelelő, ha e követelményeknek eleget tesz. 1: egyes (ímlc alakulásának meg—

felelő voltál tehát (! kő.-gazdaság egészére való hatásuk szempontjálníl kell megítél—

nünk. innen kell azokat a szempontokat

merívtenünk, melyekből az árakat nézzük

és azokat a kérdéseket, melyekre az árak adataiból feleletet keresünk.

Ha tehát az áralakulás vizsgálatára meg akarjuk találni a helyes kiindulási pontot, először is azt a kérdést kell felvetnünzk, hogy mi által vannak az árak hatással arra a társadalmi együttműködésre, melyet köz- gazdaságnak nevezünk? Csak ebből ítél- hetjük meg azt, hogy mit kell követelnünk az egyes áraktól, hogy az áralakulás cél—

jának megfel—eljen és a közgazdaság zava- rainak felidézése helyett a közgazdaság jösszllrangzautos működését biztosítsa.

E kerdest máig ú. sz. csak egy szem- pontból vetették fel. E szempont a pénz—

értélc állandósága, melynek fontosságára az a káros hatás irányította a XIX. század elején a iközérdeklődést, melyet az akkori infláció gyakorolt a gazdasági életre. A pénzmennyiség és az árak közötti összefüg—

gés leht így tengelye az átalakulás vizsgá—

latának ós nagyjában ez maradt máig is a főszempont, melyből a tudomány e kérdés—

sel foglalkozott. Csak a szemszög szélese—

dett ki, melyből a pénzérték és az árak ösz—

sz'eifiiggxése't nézzük. Ez főkép a konjunk—

túraehnéle—t erdeme, mely a hitelnek a pénz—

forgalomra es az árakra való hatását, éles vilz'rgietásba helyezte. E szemszögböl hatá—

196 -— 1934

rozott postnlatuinki'int az árak síabilil'ása bontakozott ki, melyet ma sokan a deviza—

árfolyam állz'mdóságánál is 'magasabbra bec sülnek .

Az árak bizonyos állandósága és főkép a pénzért—ék gyakori ingadozásainak el- kerülése tagadhatatlanul fontos a közgaz- daság zavartalan müködése számára, mert a pénz a gazdasági számítás alapja és érté—

kének gyakori *áltozása bizonytalanná teszi a gazdasági számítást. Mégis nagy té- vedés volna azt hinni, hogy ha sikerül a pénzértéket valamelyest állandósítani, akkor az áralakulás terén már minden rend- ben van.

Először is az állandó penzxértek, azaz a nagykereskedelm'ni vagy egyéb általános 'i—n—

dex állandósága nem jelent annyit, mint első pillanatra hi-nnőik. A pénzkértéket jelző index csak egy nagy átlag, melyben még gondos mérlegelés mellett is sok dolog kom—

penzálja egymást, De maga a pénzérték fogalma is egy nagy abstraotio, mely a pénzértéket egységesnek tételezi fel. A való- ságban azonban a pénz vásárlóereje és így a pénzénték is minden áruval szemben más.

Ma a megzavart árviszonyok mellett ez nagyon szembetűnő.

Ha a penz vásárlóerejének időbeli Vál—

tozása csak egy általánosságot jelez, akkor messzebbmenő követk—ezteteseket sem vonhatunk belőle a közgazdaság elvészséges működésére. Az index változásából rövi—

debb időközökre vonatkozólag nagy való- színűséggel következtethetünk ugyan az életmód és a termelési feltételek eltolódáA sára. De csak rövidebb időközökre vonat—

kozólag, midön feltételezhetjük azt, hogy a jövedelmi viszonyokban lényegesebb el—

tolódások nem mentek végbe. Mihelyt ugyanis változtak szélesebb körben a jöve-

delmi viszonyok, p. 0. a munkabér, az ér-

tékpapírok tényleges ikama—ta vagy a tiszt- viselői iizetések, a pénzértéknek a genenal—

indexben kifejezesre jutó változása már nem mutatja a megélhetési feltételekben végbement igazi változást, mert a megélhe—

tés nemcsak a fizetendő áraktól, hanem a kapott jövedelemtől is függ. Hasonlóképen nem n'iulatja a termelési viszonyokban végbement igazi eltolódásokat, mert ezek nemcsak bizonyos javak ára—itól, hanem, a kama-ütöd és a bérektől is függnek, nem is szólva az adókról, valamint a szociális ter—

helkröl.

Az, (hogy, ha a generalindex változott, a pénzei-tók is változott, persze nem von- ható kétségl'ye. Egy pengőért többet vagy

(3)

3. szám.

kevesebbet lehet a változás szerint vás—á—

rolni. Ha tehát valakinek ugyanannyi pen- gője van mint régebben, ennek vásárló—

ereje Változott. De azt, hogy a fogyasztás vagy a termelés könnyebb vagy nehezebb lett—e, megsem dönthetjük el egyedül a pénz vásárlóerxejének változásából, mert ez nyilvánvalóan attól is függ, hogy a fogyasz—

tás céljaira több vagy kevesebb pengő áll—e az emberek rendelkezésére és hogy a vál—

lalkozó a termelés céljaira több vagy kevesebb pengővel rendelkezik—e.

Sokkal többet mond az árak általános magassága külföldi vonatkozásban. Ha az általános árszínvonal egy országban magas, drága a termelés, mi a kivitelt annál job—

ban nehezíti, minel alacsonyabbak az árak a külföldön. Súlyosan kellett ezt tapasztal—

nia Angliának, midőn iprestige ó'rdek'éilmn 1925-ben ,a háború előtti paritásra emelte a fontot. Eppen ezért 1931 őszén ismét süly- lyedni engedte valntájz'tt (s ma, mint tud—

juk, e téren több követője is akadt. A ma—

gas árszínvonal másik :hatz'tsa, t. i. :a be—

vitelr—e való ösztönző hatása, ma a behoza—

tali korlátozások folytán nem érvényesül.

Az általános árszínvonz'il magassága tehát külföldi viszonylatban fontos tényező.

Belföldi viszonylatban azonban az általá—

nos árszínvonal magassága csak egyet mutat biztosan, t. i. a pénzjövedeleni vagy a pénzv-agyon piaci értelmet, vagyis azt, hogy p. 0. 100000 pengő mit jelent felelés vagy termelésre fordítás szempontjából. Sem a iii-egélhetaés, sem a termelés lehetőségeire egyedül az általános árszínvonal indexéből biztos következtetést nem vonhatunk és azt sem tudhatjuk meg belőle, hogy egeszse—

ges—e az árak alakulás—a. Enn-ek megítélésére tehát más szempontot kell keresnünk.

Nem is lesz nehéz ezt megtalálni, ha meggondoljuk, hogy a javak értéke nem—

csak a pénzzel szemben van változásoknak alávetve, hanem az árak egymással szem—

ben is cltolódnak. Az árak ezen egymás kő—

zött való eltolódásából indulnak ki a leg—

inelyetbbremenő hatások a közgazdasávgru, mert a közgazdaság különböző elemeinek egymáshoz való viszonyát, amíg a közgaz- daság a csereforgalinon nyugszik, az egye—

sek (és egyes csoportok által kínált és kere—

sett javak ánainak relativ, teháit egymás—

hoz viszonyított magassága határozza meg.

Úgy a megélhetés könnyű vagy nehéz volta, mint a termelés olcsó vagy drága volta, mint pedig, ami a leglényegesebb, a terni—e—

liés és a fogyasztás egymáshoz való viszonya nem 'az általános pénzértéktől, hanem a:

—197———

1934__

árak egymáshoz való viszonyától, az ár—

felépitéstől függ.

Hogy ezt megértsük, csak a mai ihely—

zetet kell szemlél-nünxk. A mezőgazdasági cikkek ária sohasem látott mértékben süly—

lved; az ipari árak egy ideig emelkedtek, az 1931-es összeomlás óta egy részük nem jelentéktelenül, de távolról sem oly mér- tékben süllyedt, mint a iii-ezőgazdaságixaké, Egy részük, legalább is egy ideig, mereven állandó volt, a fogyasztási adó alá eső cik—

kek árának nagy része pedig az adó, ille—

tőleg a vám emelése folytán emelkedett. A generálindexben e különböző irányzatok sok tekintetben kompenzálódnak, úgyhogy annak lassú süllyedése nem fejezi ki az életmód igazi alakulás—át, de a termelési lehetőségek helyzetét sem, annál kevésbbé, mert mindennél a bérek siillyedués'ét is figyelembe kell venni. Nemcsak az a hiba tehát, hogy a generálindezt nem veszi figye—

lembe (( béreket, hanem a:, hogy az ár- összcte'telt, melynek pedig a viszonyok ala—

kulására döntő befolyása van, nem juttatja kifejezésre.

Ez a hiba vezetett az agrárolló fogal—

mának felállításához. E fogalom az árfel—

építés jelentőségének első gyakorlati fel- ismerése. Az árfelepítésnek azonban csak egy nagyon súlyos akÖvetkezményekkel járó esetét tárja fel. A valóságban más w— meg—

enged—ein ___ néha kevésbbé jelentős ollók is lehetségesek. Ilyenek a kartellált es nem krartellált cikkek árai közötti eltolódások, a kis- és nagykereskedelmi árak eltolódá—

sai, a házak jövedelmezősége és az építési költségek viszonyának változása stb.

A lényeg mindenütt ugyanaz. Az árak egymáshoz való viszonya változik és ennek nemcsak a penz vásárlóerej—ére vannak ki—

hatásai (az egyes cikkekkel szemben, hanem a jövedelemelvszla'sra, tehát az egyes ese——

portok vásarlótkep—ességére is. Az egyik cso—

port javára való eltolódás jövedelmi hely—

zetének javulását, a másik rovására tör—

ténő eltolódás helyzetének romlását jelenti.

És Jinnen indul ki az árfelé-pítés meg—

változásának, az árak egymásközt'i eltoló—

(lásának legfontosabb hatása, t. i. a köz—

gazdaság zavartalan leíolyására való be—

folya'sa. Az árak igazi közgazdasági sze—

repe, mikent könnyen beláthatjuk, volta—

kepen ebben van.

Az árak legfőbb és tulajdonképeni igazi szerepe a termelés és fogyasztás összhang—

jának biztosítása. Feladatuk annak kikény—

szeritese, hogy a termelés és a fogyasztás ne

történjék egymásra való tekintet nélkül,

(4)

3. szám.

hanem mindig szorosan egy—máshoz alkal—

uralkodjék, mert csak így felelhet meg a közgazdaság az észszerűség követelményé—

nek. Ha ugyanis a termelés és a fogyasztás külön egységekben történ-ik, kell, hogy le-

;gyen oly tényezö, mely e két, a gazdaság lényegéből kifolyólag csak együttesében és wösszhangjában egészet képező részét egy—

1nással összhangba hozza. Ez az áralakulás feladata, mely éppen ezért központi folya—

r'mata a közgazdaságnak.

Ebböl fontos következmények folynak.

Először is az, hogy az árak alakulásával szemben támasztandó főkövetelmény nem .lehet más, mint azok olyan alakulása, hogy a termelés és fogyasztás összhangját bizto- sítsák, mert csak ezzel biztosítható a köz- gazdaság zxavartalan működése. Ez az ár alapvető, igazi hivatása. Az az áralakulás lehet csak egészséges, mely e követelmény- nek meg—felel, mert különben az árak nem teljesítik tulajdonképeni hivatásukat, a köz—

gazdaság zavartalan lefolyásának biztosí—

Jtását. _

Másodszor is megállapítáasuinkból követ—

kezik, amire már előbb rámutattunk, hogy

"t. i. az átalakulás egészséges vagy egészség—

telen voltát nem lehet általánosságokbr'il,

minő p. 0. a pénz vásárlóerejének változása is, megítélni. Az árak egymáshoz való vi—

szonyát kell ismernünk, ha belőlük igazán helytálló és !a kérdés lényegére rávilágitó tájékoztatást atkarunk meríteni.

Harmadszor következik megállapítá—

sunlkból az is, hogy az árak csak akkor fe—

llelheínek meg hivatásuknak, ha változnak.

Változatlan árakat követelni,azt jelenti ,hogy

"egészen megmerevített közgazdaságot köve—

telünk, melyben nincs haladás, sőt egy—

általában változás. Miert mihelyt haladás vagy tszámbuavehetőbb változás vann ennek az árakat lkell változtatnia és mihelyt egy jelentősebb ár megváltozik, az árrendszer, az árfelépítés eltolódik. Változatlan árak változatlan közgazdaságot jelentenének, tev hát oly állapotot, hol a közgazdaság teljes vegyifonmaságban folyik le állandóan. Hogy ez a termelésre és a fogyasztásra kényel—

mesebib volna, mert az élet küzdelmét ki—

küszöbölné, ezt szívesen megengedem, de az élet mozgás, és küzdelem, a gazdaság is az és ezért meg nem valósítható az árak teljes stabilizálása. Ezt még a tervgazda- sá'gnlak is tudomásul kellene vennie, ha igazán gazdaság akar maradni. Hozzá—

Vtehetjük azt is, hogy az árak stabilitására törekvő kartellek sem tartják egészen vál—

tozatlanul áraikat.

——198—- 1934

De hát nem ellenkezik-e ez a megállapí—

tásunk a ma mindinkább legfőbb eszmény- kxénzt feltűnő követelménnyel, a pénzérték állandóságával? Hogy a világ ma állandó—

ság után vágyódik mindenben, és így a

pénzérték terén is, 'ki vehetné rossz néven?

A pénz— és az árszínvonal állandó-sága iránti vágyakozásnak egy irányban meg is van a komoly értelme. Ez az a követel- mény, hogy a pénz oldaláról ne zavarják meg az árszínvonalal. E követelésnek a teljes jogosultsága nem is tagadható, mert a pénzértékneik erről az oldalról való meg- bolygeatása nem következménye a termelés és fogyasztás viszonyában végbemenő a'l—

kalmzazkodásnak, hanem kívülről zavarja meg az árszínvonalat és az alkalmazkodás nehézségeinél fogva eltolódásokat idéz fel az árfelépítésben. Amennyiben tehát a pénzér'ték állandósítása erre vonatkozik, vagyis ú. n. neutrális pénzt követelünk, ez jogos követelés. Ez esetben egy zavaró lkö- rülménynek a pénz oldaláról, tehát mint—

egy kívülről az ánalakulásba bevivésének elhárításáról van szó. Ez tehát linyegile—g egy negatív követelés.

Amint pozitív követelésképen állítjuk fel, ellenkezéstbe jutunk a közgazdaság lé—

nyegével, mert azt jelentené, hogy az ár—

alakulás ne vegyen tudomást az élet válto- zásairól. Olyan tpénztérte'ket követelni, mely nem reagál az idők folyamán a közgazda—

ságban végbemenő változásokra, értelmet- len követelés, mert ellenkezik az árak igazi hivatásával, 't. i. azzal, ahogy a termelést és a fogyasztást a gazdasági életben az időben végben'ienő változásoknak megfelelően ki—

egyensúlyozzák.

E meggondolás mindenekelőtt az oly törekvések értelemnélküliségét mutatja, melyek valamely előbbi időpont árlielyze- tét vagy árszinvonalát kívánják visszaállí- tani. Ez nem jelent mást, mint azt, hegy mindent, ami egy bizonyos idöpont óta tör- tént, tegyünk meg nem "történtté, tehát alig

kevesebbet, mint azt, hogy az (ötvenéves

ember legyen megint húszéves.

Lehetetlent és htelytelent kíván tehát az, aki p. 0. az 1913-as vagy az 1928—as ár- színvonalat akarja helyreállítani. Jogosan kérdezhetjük, hogy miért az egyik, vagy a másik árszínvonal visszaállítása volna cél—

baveendő? Miért volna ez 1). 0. éppen az 1928—i árszint? Hiszen ez egy a háború után még meg nem nyugodott, a világgaz—

daság zavarai—ban kialakult árszint volt, amely egy rövid átmeneti konjunktúra ered—

menyét tükrözi vissza. De egyáltalában

(5)

3. szám. —199— 1934 nincsen normálárszíut időbeli értelemben.

Ha ilyen volna, könnyű volna az árkérdés megoldása, mert csak a n—ormálárszínvonal helyreállítását kellene célba venni. De ilyen 'áltozatllan mérték nincsen és nem is lehet, mert az árszint normális vagy egészséges voltának csak egy mértéke van: az árak összhangja, amely az adott helyzettel szá—

mol és így a viszonyok változásával maga is változik. Normalitás vagy helyesség te—

hát csak egy értelemben lehet az árszínvo- nalnávl, t. i. az árak egymáshoz való viszonya szempontjából, tehát csak synchron és nem

időbeli értelemben.

Szórt az árak időbeli összehasonlítása magában véve még nagyon keveset mond.

Talamely ár változatlanul maradása éppen úgy zavarhatja a közgazdaság összhangját, mint az ár bizonyos értelmű megváltozása.

Az árak hatása tekintetében ugyanis nem a változás vagy a változatlanság a döntő, hanem 'a többi árakkal való összhang. Iga- zán érték—es következtetésekre az árak idő—

beli összehasonlításánál csak úgy jutha- tunk, :ha mélyebb vizsgálatot folytatunk.

Ha p. 0. azt látjuk, hogy van egy álta- lános árirányzat, melyhez egyes árak se- hogy sem alkalmazkodnak, ez már komoly vizsgálatra kell, hogy indítson okainak fel- deríte'se végett. Éppen így, ha vannak az .árirányzattal ellenkező mozgást mutató ának. De még az erre vonatkozó megfigye- lések is csak vélelmet alapozhatnak meg.

Magában egyes számokból biztosat itt sem mondhatunk, csak az összefüggések alapos kivizsgálása után.

Annak a kérdésnek az eldöntésére tehát, egészségesnek, a közgazdaság működését előmozdítónak, vagy legalább is nem gátlónak tekinthető—e valamely időpontban az egyes árak szintje, időbeli összehason—

litások magukban véve nem elegendők.

De épp ily kevéssé, vagy majdnem ily kevéssé megbízhatók a térbeli vagyis hely—

közi összehasonlítdsok is. Ha p. 0. az ára—

kat Németországban és nálunk szembe—

állítjuk, ebből véglegeset az egyik vagy másik árfel—építés helyességére nem követ—

keztethetünk. Az árfelépítxés ugyanis mindig függvénye az egész közgazdaság jelle—

gének, sőt —— és ez ma fokozott mértékben áll —— az ország adórendszerének is. Más lesz tisztán agrár és más ipari államban;

más ott, ahol nagyok és döntők (a világ- gazdasági bekapcsoltságok, és más ott, ahol ezek alárendeltebb jelentőségűek. És ugyan—

csak különböző lesz az árfelépíté-s ott, ahol

a Balástól áradóknak nevezett adókk) a fogyasztási és forgalmi adók erősen állnak előtérben, és ahol inkább a tőle resi—duum- adóknak nevezett adók adják meg az adó- rendszer jellegét. Mert minden közgazda—

ságban a nemzetgazdaság erőviszonyai szerint más a jószágok megszerzési lehetősége, ,,idxas Knappheitsverháltnis**, mint Cassel mondja. ,,Gleiohsehaltung'í az árak szern- pontjából cs'ak absurditásokhoz vezethet, mert a gazdaság lényegével ellenkezik. Az, hogy Németországban valaminek az ára X. RM, még éppenséggel nem indokolja, hogy nálunk is pontosan az legyen. Nem is szólva arról, hogy hol van bizonyítva, hogy éppen a német ár a helyes (és nem a miénk?

Helyes lehet :a német ár a német és a magyar ár a magyar közgazdaság együttese szempontjából.

Persze a másik véglet volna, az inter- lokalis árösszehasonlitások jogosult és ta—

nulságos voltát tagadni. Az, hogy valami Ausztriában mennyiért kap—ható, nem lehet ugyan számunkra oly módon irányadó, hogy feltétlen helyesnek ismerjük el az osztrák árat magunk számára is. Mégis lki—

vált mint szomszédállam árán—ak van az

árnak számunkra különösebb jelentősége,

mert egy lehetőséget, t. i. az onnan beszer- zés lehetőségét fejezi ki. E lehetőségeit vám- mal, tilalommal vagy devizaneh—ézsléggel el- zárhatjuk, de azért idealliter lehetőség ma—

rad. Az a kérdés, nem volna—e közgazdasá—

gilag helyesebb onnan beszerezni, ha igen jelentős az árkülönbözet, legalább is vitat- ható. A pen—gőre átszámított (külföldi ár mutatja, mennyivel olcsóbban vagy drágáb—

ban áll e cikk az osztrák közgazdaság ren- delkezésére. Ez jelentős egyes cikkeknél La nemzeti termelés, másoknál a nemzeti lfo—

.gyasztás, az életszínvonal szempontjából.

De közelebbi vizsgálat (k'iderítheti azt is, hogy mennyiben van e különböztetnek je- lentős—ége az árak összhangja szempontjá—

ból is.

Az áraknak a közg zdaság egésze szem- pontjából helyes vagy hátrányos alakulásá—

nak kérdésére tehát sem időbeli, sem inter—

lr)Icalis összehasonlítdsok magukban nem adhatnak feleletet. Csak az árszínvonal fel—

építésének alapos átvizsgálásával dönt- hető ez el.

Hogy mily szempontok szerint, ez az árfelépítés természetes összefüggéseiből fo—

lyik elsősorban. Mindenekelőtt az ú. n. ösz—

1) V. 6. Pénzügyian. Budapest 0933.) különö- sen a XIX. fejezetet.

(6)

3, szám. ——-200—— 1934 szefüggő árakra kell itt gondolnunk. llyen

természetes összefüggés a nyersanyag, a félgyártlinány és a gyártmány árainak kap- csolt volta. Persze itt is vigyáznunk kell.

Ha p. 0. olcsóbb lett a nyersanyag, ebből következik ugyan az, hogy olcsóbb lehet a késztermék, de a mérték, mellyel ez történ—

hetik, attól függ, mily szerepet játszik az áruban a nyersanyagköltséwg. Sehol sem döntő egyedül. Vannak iparágak, melyek- nek fő költségtényezöje a nyers— és segéd- anyagok árfa. Ezeknél sokat mond a két ár'so—r összehasonlítása, de vannak olyanok.

melyekben a bérek és olyanok, melyeknél a nagyltőkebesfektetésnél fogva a tőketör—

lesztés áll a költségek közt elő-terben. így tehát az árak egymásközti összefüggése, ikapcsoltsága igen fontos szempontot nyujt ugyan, de végleges következtetésekre szin- tén csak óvatosan és körültekintéssel hasz—

nálható fel.

Nyilvánvaló, hogy itt két fontos szeni- pont kell, hogy kapcsolódjék a vizsgálatba.

Az egyik a közterhek alakulása. Régen, mi' (lőn az adók alacsonyak voltak, e szempont némileg elhanya'gollbatt') lehetett. Ma egye—

nesen lényegbevágónak mondható. Két ár—

színvonal között a különbségek sokszor éppen a közterhek különböző alltakulásából magyarázhatók, sőt az árfelépítést is igen lényegesen befolyásolja a közterhek külön—

böző megoszlása szerint. Vannak áruk, me- lyeknek árváltozása egyenesen e terhekkel függ össze. A pénzügyi vámok és fogyasz- tási adók tárgyai, a kávé—. a teaárak fő—

iképe'n ezek hatása alatt állanak. Ezért a közterhek alakul—ásának összehasonlítása nélkül nincs megbízható árösszeh—asonlítás.

Hogy ide a szociális terhek is beszámítan—

dók, magától értetődik.

A vámteher összehasonlitása csatlakozik e kérdéshez. A vániv-édelem foka sokat megmagyaráz az árak egymáshoz való vi—

szonyában, mert a vám is ár—te'nyező. Midőn a magas vám elzárja a behozatalt, oly le—

hetőséget teremt meg a hazai piacon, ine—

lyet az érdekeltek piaci erejükthöz mérten kihasználni igyekszenek. Éppen így gondos vizsgálatnak kell alávetni a behozatali tilalmak hatását is. mert e tilalmak meg—

adhatják a lehetőséget arra, hogy egyes árak a vámmal növelt importparitás fölé is emelkedjenek.

A másik szempont, mely döntő. (1 piac ielvevőke'pessége. Ettöl függ ugyanis --——— in the long run m- az előállítbalt') mennyiség.

Látszólag e *stzempont egy circulus vitio- snsba vezet. mert minél kisebb a fogyasz-

tás. természetesen annál drágább a terme—

lés és annál indokoltabb a magas ár. Msa—

gángazdaságiliag ez így is van. Közgazda- sági szempontból azonban némileg más—

kép áll a dolog. Biztos-e az, hogy bizonyos fokon túl helyes a közgazdaságot az ilyen drága termelés költségeivel inegtenhelni?

Ha ezt túlfeszítjüék, nyilván oly termelés szám—Zina nyitunk lehetőséget, mely a hazai közgazdaság teljesitőképességét felülmúlja és az árfelvépít'és összhangját megzavarja.

Mert kétségtelen, hogy az árak helyes—

ségének megítélése nem történhetik csupán a termelés szempontjának figyelembevéte—

lével, hanem a fogyasztás szempontjainak iigyelembevételét is köveleli. Az árat nemcsak követelni, de megfizetni is kell tudni, és az áruk előállítása nem öncél, hanem a

cél az, hogy az áruk a fogyasztásnak is hozzáférhetők legyenek. Termelés és fo—

gyasztás Összhangja a cél. Ha az árat csak a termelés szemszögéből ítélem meg, nyil- vánvalóan e tétel ellen vétek. Csak .a köz—

gazd—aság fogyasztási kapacitásának ügyem lenibevételével lehet tehát helytálló szern—

pontot nyerni az árak megítélés-évre.

Hogy itt a jövedelmi viszonyok és a közterhek fogyasztói szempontból alaku- lása a döntők, alig szorul további magyará—

zatra. A jövedelmek időbeli és helybeli kii—

lönbségei és ismét az adózás változásai itt.

az elsősorban hatékony tényezők. A jöve-- delem az, amiből a fogyasztók az árakat fizetik. De nagy hiba és végzetes egyolda- lúság volna a közterheknek csak termelői SZC'IDPODtbÓl való figyelembevétele is, mert ezek nemcsak a termelés, hanem a fogyasz—

tás lehetőségeit is erősen befolyásolják.

És itt az üzleti forgalom és az ár kö- zötti viszony megítélésére fonstos kiegészí—

tést nyerünk. Az ár és a fogyasztás mértéke között való összefüggés az elmélet egyik legalapvetőbb tétele. Nélküle az áralakulás elemi tényei sem xniagyarázhatók meg. Az árelrmélet legprimitívebb tétele, a kereslet- kínálat törvénye nyugszik rajta. Mégis mindig újból elhanyagolják azt, hogy az ár csökkenésével előbb-utobb fogyasztás- növekedés következik be. Persze, nem egy—

formán minden cilkknél, mert a kereslet el—astic—itása különbözö. Maga az ár és a fo- gyasztás közötti összefüggés ténye azon—ban elvittat'hn'tatlan. Ebből azután nyilvánvaló, hogy a fogyasztás csökkenése csak bizo—

nyos határig indokolhatja az árak emelke—

désének jogosultságát. Egyrészt ugyanis különösen egyes ela—st'ikus keresletű cikk-ek- nél alacsonyabb árnak nagyobb fogyasztás

(7)

3. szám.

felelne meg, másrészt ha az ár leszállításá- nak lehetősége vagy készsége nem forog fenn és a fogyasztás ez árat csak igen nagy összezsugorodással bírja el, nem lehet el- utasítani azt a következtetést, hogy az ily

termelés jogosultsága nagyon kétséges.

ll.

Eddigi fejtegetéseim célja elsősorban az volt, hogy rámutassak azokra a közgazda—

sági szempontokra, melyek az áralakulás megítélésénél döntők. Fontos ezek szem előtt tartása a statisztikn'sra nézve azért, mert irányítást adnak arra, hogy mily ter- mészetűnek és sokoldalúnak kell lennie an—

nak az anyagnak, melyből az air—kérdésben döntő közgazdasági szempontokat kielégítő következtetések vonhatók. Fejtegetéseim, úgy hiszem, rávilágítottak arra, hogy az ú.

n. általános árszínvonal vizsgálata magá—

ban véve nem elegendő és hogy a vizsgá—

latok súlypontja mindjobban az árfelépítés felé tolódik el.

Ezzel beigazolást nyert az, hogy az ár- változások valódi értelmének, a közgazda—

sági feltételeik változásának megállapítása sokkal nehezebb feladat, mint amilyennek általában hiszik. A különböző indexek szer—

kesztése csak az építőköveket adja ehhez a kezünkbe, melyek helyes csoportosításá—

ból lehet csupán igazán jelentős következ- tetésekre jutni.

A statisztika —— bár az áradatok gyüjl tése és főkép azok ellenőrzése, mint min-—

den statisztikus tudja, még igen sok irány- ban szorul tökéletesítésre —— az árak egy- máshoz való viszonyának megítélésére már ma is nem keveset nyujt. Midőn egyes ára—

kat állandóan nyilvántart, lehetővé teszi azok változásának szemmelkísérését. E tekintetben mindenekelőtt — a felvételek még nagyon is sok irányban szükséges tö—

kéletesít—ésén rkíviil -—n-- csak azt kellene kí- vánnunk, hogy időnk—int publikáltassanak ne csak az indexek, hanem maga az anyag is speciális, az áralakulásnak szánt kiad- ványokban. A kérdés mint nem lehet elégtgé hangsúlyozni eléggé fontos és fontosság—

ban felülmúl nem egy eddig külön feldol—

gozásra éldemesnek tartott tkérdést.

Eddig az áradatok gyűjtésének súly—

pontja mindenfelé a nagykereskedelmi ára—

kon volt. Ez érthető. Hiszen felvételük könnyebb és megbízhatóbb kisebb szóró—

dásnfknál fogva. De — miként már rá—

mutattam -— a vizsgálat célja eddig vagy a pénzérték változásának vagy a konjunk-

-—201—— 1934

túrahullámzásnak megfigyelése volt és e célra valóban a nagykereskedelmi ára-k vizsgálata fontos. Jelen-tőségüket éppen ezért nem szabad lekicsinyelnünk. De azt is be kell látnunk, hogy az árfelépítés ku—

tatása szempontjából gyüjtésük nem ele- gendő. Az adatgyüjtésnek ezért, mint ma már mindenhol elismerik, ki kell terjednie a kiskereskedelmi árakra is. Budapest szé—

kesfőváros statisztikai hivatala már régeb- ben, a Központi Statisztikai Hivatal pedig újabban Évkönyvében szintén közöl kiskereskedelmi árakat. A vonatkozó felvéte—

lek és közlések további kiépítése igen ki—

vánatos, mert a kiskereskedelmi árak nél- ikül az árak közgazdasági megítélésére fon- tosnak felismert számos kérdésre vonatko- zólag kielégítő tájékoztatást nem nyerhe- tünk. Ilyen mindenekelőtt a megélhetési feltételek változása; ilyen továbbá a ma mindenfelé az érdeklődés homlokterébe ke- rült kereskedelmi nyereség (a Handels- spanne) kérdése, melyre vonatkozólag ná- lunk György Ernő végzett érdekes tanul—

mányokat, melyeket a Gazdaságkutató ln- tézet tett közzé. A nagykereskedelmi árak a piaci mechanizmusnak csak egy részét ölelik fel és ezért a termelés és fogyasztás pólusainak érintkezése csak részben jut bennük kifejezésre.

Nem volna jelentőségnélküli a készletek statisztikájának további kiépítése sem, mi a nagykereskedelemre és a gyárakra vonat—

kozólag talán nem is volna olyan nehéz.

És sokkal nagyobb súlyt kellene helyezni, mint eddig történt, a fogyasztási statisztika kiépítésére, mi, elismerem, nem könnyű feladat.

Ezeknél sokkal fontosabb és sürgősebb azonban a különböző ártényezőkre vonat—

kozó adatok rendszeres megfigyelése. Ez ki—

vált a nyersanyagokra vonatkozólag már régen megtörténik. Erősen elhanyagolta azonban eddig a statisztika az adókra [és a vámokra vonatkozó adatok oly feldolgozá- sát, niely az áralakulás kérdéseinek meg- tilágítására alkalmas volna. Pedig, ha ma sokan csak az áremelkedést látják és ebből mindjárt közelebbi meggondolás nélkül illegitim drágításra következtetnek, akkor ezt bizonyára azért teszik, mert nincsen sze—

mük elé állítva, hogy p. 0. ma a közterhek mit jelentenek a termelés és a forgalomba- hozatal szempontjából. Az árak időbeni és helyközi összehasonlítása és komoly meg—

ítélése e szempontból is alapos tájékozódást tételez fel, melyet a statisztika idevágó a'da— , tok gyűjtésével és indexek számításával is

14

(8)

3. szám.

erősen támogathatná. Csak a német biro- dalmi statisztikai hivatal két újabb köte- tére kívánok utalnif) hogy rámutassak arra, mit lehet e téren tenni. Ha az adók, a vá- mok, valamint a szociális terhek változásai megfelelő feldolgozással rendelkezésünkre állanak, sokat meg fogunk érteni az árak mai alakulásából, ami érthetetlen marad addig, amíg idevágó adatok nincsenek szemeink előtt.

Az ártényezők között igen fontos helyet foglalnak el a munkabérek. Az idevágó adatok mai feldolgozási módja azonban csak kevés segítséget nyujt az árviszonyok tanul—

mányozására. Az anyagnak folyamatosan és kellő tagozódással kell rendelkezésre ál- lania, hogy oélunkra sikeresen felhasznál- hassuk. Éppúgy kívánatos, hogy ne csak a

szorosabb értelemben vett bérek, hanem a vállalati tisztviselők illetrményeinek alaku—

lása is nyomon kísérhető legyen.

Már ez mutatja, hogy alapos áttanul—

mányok pusztán az áruk árának megfigye—

lése alapján, ha ez még oly tökéletes volna is, nem lehetségesek. Amíg nem ismerjük magukat azokat az elemeket változáswkban, melyekből az árak kialakulnak, addig az ánkérdés igazán közgazdasági vonatkozásait alig világíthatjuk meg, e nélkül pedig az árak ismerete majdnem több tévlkövetkez—

telésre, mint igazi helyzetislmeretre adhat alapot.

Ha csak egész nagyjában is átgondolja-k az árkérdések lényegét, meg kell arról is győződnü—nsk, hogy jövedelmi adatok nélkül az árstatisztikát közgazdasági következteté—

seIc levonására csak igen korlátolt mérték—

ben lehet felhasználni. Pusztán áradatok- ból, mint láttuk, az árfelépítésre azért lehet csak bizonytalan és fentartásokkal teli kö vetsk—eztet—ésekre jutnunk, mert sok fontos ár- bényező egy egyszerű árstatisztikából hiány- zik. Még kevésbbé alkalmasak tisztán az áradatok arra, hogy belőlük egyedül meg—

ítélhessük az átalakulásnak az életmód ala—

kulására való kihatását. Hiszen a megélhe- tési viszonyok kutatásánál is lényegében nem, mint általában hin—ni szokás, az ár—

szint, vagyis az általános árszínvonal, ha—

nem ismét az árfele'pítés kérdés—ével állunk

1) Die is—leuerlíc'he Belastung des Haushallts—be—

danfes durch Verbrauchsalbgaben und Zvöl—le. Einzel—

sdh'rirflen zur S'tatiisti—k des Deutschen Re'ixehes Nar. 21.

Berlin 1932. es Internationaler Sit—euenbelastungsver—

grleich. Einzelschri'ftezn. Nr. 23. Berlin 1983.

—202——— 1934

szemben, mert részint az egyes árucsopor-

tok (így a mezőgazdasági és ipari árúk) árának egymáshoz való viszonya, részint pedig az árúk és szolgálatok egymáshoz való viszonya döntő e szempontból. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy a bérek is lényegükben árak és így az árakról nyerendő képbe beletartoznak.

Ezért már "Elméleti iközgazdaság'tanom"

első kiadásában, 1919-ben kiemeltem, hogy:

,,Az árindexek mellé jövedelmi indexeket kell állítani." (Lásd a 239. old.) Ma ezt már mindenfelé elismerik.

Annak felismerése, hogy áraknak a köz- gazdaságra való hatását csak a jövedelmi indexek figyelembevételével lehet komoly alapon megállapítani, Wieser érdeme, aki e (kérdést a pénzért—ék változására vonatkozó tanulmányai lkapcsán vizsgálta. Nem egy tekintetben alapvető kézikönyvében, mely—

ben összefoglalta erre vonatkozó eredmé—

nyeit, majdnem mellekesen, de mégis hatá—

rozottan kifejezést ad annak, hogy árinv (lexek mellé jövedelmi indexek állításai) tenné csak lehetővé a pénzérték változásai—

nak összehasonlítását.

Ezóta a pénzért—ék és az általános ár—

színvonal fogalmai, melyek kivált az in—

flációs időkben a köztudatba is erősen át—

mentek, a tudományban határozottan veszí—

tett—ek presztizsüvkböl. Amilyen haladás volt az izolált árak képzetétöl az általános ár—

színvonal fogalmára és az árak összefüggé—

sének tudatára való felemelkedés, éppoly erősen kezdi a tudomány egy idő óta látni azt, hogy e fogalom több szempontból tá—

maszthat kételyeket. Hiszen — nem szólva arról, hogy az összes mértékadó áraknak egy indexbe való összefoglalása (különböző jelentőségű dolgokat gyűr egy számba és a különböző árollókat nem mutatja, hanem inkább elfeledi —— a gazdasági élet különböző körei számára az árak (összességéből csak bizonyos kivágatoknak van közvetlen jelen—

tőségük. Már Wieser alkalomadtán az ár- színvonal bizonyos kivágatáról beszél, mely bizonyos társadalmi csoportokra egyedül irányadó az árszínvonalból, értvén ez alatt az árak ama csoportját, mely az egyes kö- röket saját gazdaságuk iránya és szinvo- nala szempontjából közvetlenül egyedül ér—

1) V. ő.: Grudriss der Swozíaslöékonomik. l. Abit.

Fríedr. v. Wieser: Theo'rie der gesellscheatftlichen VVirstschalt. Tübingen 1914. l. a. 381. old.

(9)

3. szám. —203-— 1934 dekli?) Nyilvánvaló, hogy számukra, az ő

körük számára, e0gyedül ezeknek az áraknak és saját jövedelmüknek a változásai jelentik a pénzérték és az árszínvonal változását.

Az pedig, hogy az árak mily csoportja döntő akár termelési, akár fogyasztási szempont- ból, a társadalom egyes csoportjai szerint nagyon különböző. Ezért fordulnak ma már sokan, így xköztük főképp Hayek és Haberler az általános árszínvonal és a pénzértéik fogalma ellen és Hayek egyenesen tagadjae fogalmak jogosultságát.

Ennyire, úgy hiszem, nem helyes el- menni és igazat adok Erich Schneider-nek, ki Hayek idevonatkozó munkáját bírálva túl radikálisnak mondja e fogalom elveté- sét?) Hiszen egyes célokra e fogalom is hasz—

nálható. Mindenesetre jogosult azonban sokkal nagyobb szkepszist tanúsítani vele szemben, mint ma még általában szokásos és óvakodnunik kell attól, hogy túlságos je- lentőséget tulajdonítsunk akár a p—énzérték ily széleskörű fogalmának, akár a general—

indexben kifejezett általános árszínvonal- nak Az árak közgazdasági hatásának vizs- gálatánál a generálindexnél sokkal jelentő- sebbek a esoportindexek, melyek az eltoló—

dást az árak főbb csoportjaira nézve fel- tüntetik és a változás föbb irányaira nézve is tájékozást nyujtanak.

Hasonló óvatosságra van szükség a meg- élhetési vagy létfentartási index-szel szemben is. Lényegében az árak egy szűkített ikörét —— a megélhetés szempontjából leg—

fontosabb cikkek árait —— felölelő és bizo—

nyos tipikus nagyságú családok szükség—

letei alapján mérlegelt indexről van itt szó.

Az tehát, amit a létlentartási index nyujtani akar, valóban egy árkivágat, a megélhetés szempontjából döntő jelentőségű ára—k kivá-

gata.

A létfentartási index készítésének alap- gondolata a pénzérték változásának vagy, ami ugyanaz, az árak változásának hatását a háztartásra, vagy legalább is a kisjöve-

1) Már ,a Verein für Sozialpolitik 1910. évi tár—

gyalásaira (készített előiadimányában írja: ,,Im Haus- halt ,oder lhei der Schütz—utig des, ,Lolmes % xommit es immer nur auf einen durch die persönlichen Vei- báltnisse begrenzten und gewöhnlich sehi enge begrenzten Ausselmiitt aus dem geisiamten Preiis-vstande an auf die Preise namlirh jener Artikel die für die einzelne Haushaltuny aus dem Maikte genommen werden." (Ges-aumm'elte Abhandlungen. Tübwingen,

1929. 1. 207. old.).

2) L. E. Schneider ismertetését Hay—cak und Pinodulktion" c. könyvéről. Archiv wissenseh. u. Soz'ialpol, 67. köt.

,,Preirse für Sozial- 232. otd.

delmű elemek háztartására, tehát a man- ká—sháztartásra szemeink elé állítani. Ezzel azonban mindinkább egy másik képzet tár- sul, t. i. a reáljövedelmek összehasonlításá- nak a képzete Az t i., ami itt bennünket igazán érdekel mint már a létfentartási index szerkesztési módja is mutatja, volta—

képpen nem magában az árak változása, hanem az, hogy e változással hogyan válto—

zik meg az életszínvonal, vagyis jobban vagy rosszabbul élnek-e az emberek a vál- tozott árviszonyok [mellett.

A kérdés ily módon való felvetés-ével a probléma mindenesetre közelebb jön az élethez és ezzel jelentőségében sokat nyer.

Nem egyszerűen az árváltozás, hanem annak hatásának mérése kerül a feladat hom- lokterébe. A kérdés azzá lesz, aminek ere- detileg szánva is volt, t. i. a megélhetési viszonyok, tehát közgazdasági nyelven, a reáljövedelmek összehasonlítása. Ez pedig bizonyos szempontból kétségtelenül kulmi- nációs pontja az árösszehasonlításoknak, mert az áralakulás legfontosabb hatását,a közjólétre való befolyását deríti fel. Mint- hogy egyrészt ez az, amit végeredményben az árösszehasonlításoknál keresünk és más—

részről újabban a tudományban e kérdés továbbvitelére néhány jelentősebb lépés tör- tént, érdemes e problémával közelebbről foglalkozni.

Túlszkeptikus agyvelők a reáljövedel—

mek összehasonlítását egyáltalában lehetet- lennek jelzik. Igy Haberler, aki magát a reáljövedelem fogalmát is a legnagyobb fentartással fogadja, mert ez, szerinte, a szubjektivitás tényálladéwkától meg nem tisz- títható. Szerinte a tudomány túllépi a ha- táskörét, ha ki akarja tanítani az embere- ket arra, hogy melyik reáljövedelem nagyobb?) De hiszen erre senki sem gondol.

A reáljövedelem fogalmát már Ricardo is-

merte a muníkabérrel összefüggésben, midőn

teljesen objektivisztikus perspektívában szembeállította a névleges és a tényleges, vagyis reálbért. Ha egyszer átértettük a jövedelem—eloszlás kapitalisztikus szerkeze- tét, mely pénzbevételeken és pénz-kiadáso- kon alapszik, melyeknél a pénz vásárló- ereje döntő szerephez jut, edgyszerűen nélkü- lözhetetlen fogalomnak kell felismernünk a reáljövedelem fogalmát, tekintet nélkül arra,hogy mennyire pontosan vagy kevésbbé pontosan tudjuk mérni a reáljövedelem vál-

1) L. G.

wissvnsch.

llaberlel': Der Sinn der lndexzahlen.

u. SOZlüll!1)0]. (ST. köt. 232. old.

14

(10)

3. szám. ——204 — 1934 tozásait. Nélkülözhetetlennek kell tartanunk

a reáljövedelem fogalmát azért, mert a jö—

vedelem és az árak változása között fenn—

álló igen fontOS, majdnem azt mondhatnók, a legfontosabb közgazdasági tényálladékot fejezi ki. A reáljövedelem fogalmával min—

denesetre az árak hatásának egyik legdön- tőbb vonatkozása függ össze.

E tényálladéknak kétségtelenül van szub—

jektív vonatkozása is. De amit a reáljöve- delme—k összehasonlítása—nál tudni akarunk, nem a szubjektív vonatkozás, hanem az, hogy egy ár— és esetleg egyidejű jövedelem—

változás is mit jelent az érintett egyének jóléti lehetőségei szempontjából. Hogy a jó- lét egészen egyeni fogalom, ebben igaza van Haberlernek, de az is nyilvánvaló, hogy a reáljövedelemnél nem az egyének jól ér—

zvésére, melyet egyéni tényezők is befolya- solnak, hanem egy objektív tényre, arra a változásra gondolunk, melyet az egyének objektív helyzetében a jövedelmükkel meg- szerezhető jószágmennyiségek tekintetében jelent az ár- vagy jövedelmi változás, ille—

tőleg gyakran ,a kettő együtt. Az egy-énesí—

téstől és a iszubjektívizálástól tehát a reál- jövedelem fogalma távol van. Egy tisztán objektiv tényről van benne szó, melya jö—

vedelem és az egyes csoportokat érdeklő árak között fennáll. Ez objektív adottságok változása az, amit tudni és lehetőleg mérni is akarunk.

A problémát egyébként maga llaberler is így tűzi ki és Ragnaz' Frisch, a második idevágó fontos munka szerzője, még vilá- gosabban fogalmazza, midőn így veti fel:

adva van két időpont vagy két hely áthely—

zete és keressük azt a szorzószámot, mellyel a; árváltozásokm, illetőleg különbségekre való tekintettel meg kell szorozni a jöve- delmet, hogy az egyén épp úgy élhessen be—

lőle, mint az első időpontban, illetőleg helyen?)

Haberler a reáljövedelemmel szemben emelt minden elvi ellenvetése dacára is ajánl egy megoldást a reáljövedelmek ösz- szelmasonrlít'ására. Ö Laspeyres és Paasche ismert formuláziból indul ki és azt ajánlja, hogy alkalmazzuk mindkettőt és akkor két határt kapunk, melyek között fekszik va—

lószínűleg a keresett el'-térés, illetőleg szám.

Úgy véli ugyanis, hogy Lnspeyl'es formu- lája az eltérés felső határát adja meg, vagyis

ll Ragnar Frisch: New methods of measuring marginal utility. —— Beilráige zur ökonomischen 'l'heorie. 3. ,w Tübingen 1932, 1. 74—45. old.

a két jövedelem Y2 és Y1 között az árválto—

zás folytán lehetseges legnagyobb eltoló—

drást, mert a mérlegelést az első időpont vagy az első hely fogyasztott mennyiségei

2702 91

EM (11

képezi, hol )!)2 és p1 az árakat jelentik az.

összehasonlítás ket időpontjában, illetőleg helyén (11 pedig a fogyasztott, illetőleg a fogyaszthatónak feltételezett mennyisége—

ket fejezi ki; Paasche formulája viszont

515 a;

2101 (12

pont, illetőleg hely alapján tünteti fel a változást és ezént annak alsó határát je- löli meg.

Haberler tehát az árváltozá'st (két alapon kívánja megállapítani, egyrészt az első idő—

pont vagy hely, másrészről a második idő- pont vagy hely fogyasztása alapján mérle- alapján végzi, midőn hányadost.

hiányadosbian a másodsik idő——

172 (l , gelva az árakat. Ha p. 0. §—*3 for—

É 171 gi

niulája (Laspeyres) (3070—es áremelkedést

172 ']2 .

mutat, §———— (Paasehe) pedig csak 291 (Ig

55%—ost, akkor a szorzó—színnnak e két hwa—

l'z'ir közé kell esnie, mert az e határok közé eső névleges jövedelem fedne ugyanazt a reáljövedel'metd) Szerinte tehát a helyes szorzószámot akkor kapjuk meg, ha a két formula alapján számított eltérés mértani középarányosát vesszük. lla az előbbi élet—

színvonalnak megfelelő reáljövedelinet kí—

vánjuk ismerni, akkor az első időpont egy hely névleges jövedelmét szoroznunk kelJl e számmal, vagyis a második időpont vagy hely reáljövedelme Haherler szerint akkor felel meg körülbelül az elsőnek, ha Y,—et

790 (In

XE z .

_— ——v——-—— —- —vel.

E ])1 (11 EIH (72

Más úton és részben más célkitűzéssel indul el Ragnar Frisch norvég tudós jogo—

san nagy feltűnést keltett munkájában. A, megszorozzuk l :

ha—támhaszonehnélet gondolatköreben mo- zogva Irving Fisher idevágó eredményei- nek továbbfejlesztésével a pénz határhasz—

1) L. Haberler e, i. nr SSL—92. old.

(11)

3. szám.

nána—k kiszámítása útján közelíti meg a reál- jövedelmek összehxasonlítását.1)

A kérdés megoldását oly módon kísérli meg, hogy kapcsolatot keres a pénznek pénzegységekben és a pénzegységért vásá—

rolható súlyegységekben kifejezhető értéke közt. Ezzel Frisch igen szerencsés kézzel gyökerénél fogja meg a reáljövedelem pro—

blémáját, mert sikerül viszonyba hoznia a pénz névleges és a jólét alakulása szem—

pontjából irányadó tényleges, vagyis az árak alapján adódó reális értékét.

Frisch okoskodásának az az alapja, hogy a :pénzértéket két oldalról lehet meg—

határozni, t. i. magának a pénznek az olda—

láról, vagy pedig az áruk oldaláról. Az első [esetben a pénzegységre, a másodikban a reálkielégítésre, tehát az álruunennyiséxgre, p. 0. a pénzzel megszerezhető súlyegységre alapítjuk képzetünket. A pénzértéknek két kifejezése tehát a pénzértzékne—k a pénzre, illetőleg az érte vásárolható árura alapított képzete csak akkor fog egybeesni, ha a pénzegységért éppen egy reálegységet, tehát

;p. 0. egy súlyegységet kapunk.

Ha a pénzértéket w—vel jelöljük, azt a hasznot pedig u—val, amelyet a pénzegy-

ségért szerezhetünk, akkor wzu,

de csak abban az esetben, ha az áru árát p—vel jelölve

11321

Mihelyt p, vagyis a súlyegység ára nagyobb .az egységnél, u kisebb, mint w, mert nem egy pénzegységért kapom azt a hasznot, melyet a pénzzel vásárolhatok, hanem csak több pénzegységért. Ha p. 0. egy kg cukor

nem 1, hanem 2 pengőbe kerül, akkor csak

2 P-ért szerezehetem meg az a hasznot, egy pengőért pedig csak a felét.

Ezért általános alakban írhatjuk 1

w ——- u ])

mi annyit jelent, hogy a w—vel szerezhető fszükségletkielégítés fordított arányban áll az árral.

De a szü'rkségletkielégítés a Gossen-féle törvény alapján a határ—haszon irányítása alatt áll és így u—t egy haatárh'aszonnak kell felfognunk. Tehát

u f (x)

hol ne egy jószágmennyiséget jelent.

*) L. 6. i. m.

——205—— 1934

E jószágmennyiség a határhaszon ala- kulásának törvényei alapján közelebbről definiálható. Függvénye ugyanis mindenek—

előtt az illető jószálgfajta vásárlására for- dítható összegnek. Minél nagyobb ez, an—

nál többet vásáurolha-tek az áruból. Más—

részt füaggv—énye a vásárolható árumennyi—

ség az árnak, mert nyilvánvaló, hogy .az illető jószágra, p. 0. a eukorfogyasztásra rendelkezésemre álló összegből, "— melyet Frisch % —vel jelöl annál több súly- egységet vásárolhatók, minél olcsóbb a cukor. A cukorból és minden áruból addig folytatom vásárláso—ma't, míg a feláldozott utolsó pénzegység, tehát a pénznek ezen árura kivetített határhaszna egyenlő az érte megszerzett utolsó jószágegység hasz- náv—al, vagyis az illető jószág határba—szná- val. E tétel a hatánhaszonehnélet egyik alapvető tétele.

Ennek megfelelően tehát

1 (5)

w : u —

P 27

. . , , %

vargyls az ); mennyiseg helyebe a ? meny—

nyiség lép.

Ez tehát a pénzegység értéke egy árura vonatkoztatva és a súly—egység haatárhaszná- ban kifejezve.

De a pénzért sokféle árut vásárolh—atok és így a pénzértéknek általánosabb kifeje- zésére kell törekednünk. Oly alakját kell megtalálnunk, mely számol azzal, hogy a pénzegység értéke az érte vásárolható ösz- szes áruk figyelembeVsét—elével alakul ki. A pénzértéknek ezt ez általános alakját az előbbi okoskodás alapján könnyen meg—

találhatjuk.

Csak azt kell meggondolnunk, hogy eb—

ben a vonatkozásban a pé—nzérték nem %-

nek és p—nek, hanem az egész névleges, te- hát pénzben kifejezett jövedelemnek, me—

lyet Frisch p—val jelöl és nem egy árnlak, p-nerk, hanem az egész árszínvonalnak, tehát P—nek függvénye.

Ennélfogva ez általános alakot így ír—

hatjuk:

_, 1 . . ?)

% P zo (P,

mert világos, hogy az általános pénzérbék is fordított viszonyban áll az árak összesé- gével, tehát P—vel.

Minthogy w-nek az egyes árukkal szemben tulajdonított értéke :az általános pénz—