• Nem Talált Eredményt

Tisztelt Egybegy ű ltek, kedves Kollegák! Köszönt ő

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Tisztelt Egybegy ű ltek, kedves Kollegák! Köszönt ő"

Copied!
2
0
0

Teljes szövegt

(1)

7 Nagy öröm mindannyiunknak, hogy 2009 októberében

immár tizedszer vehetünk részt az Erdélyi Magyar Res- taurátor Továbbképző Konferencia megnyitóján, itt Szé- kelyudvarhelyen. E kerek évfordulón illik kicsit vissza- tekinteni e kiemelkedő eseménysorozat történetére.

Az Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konfe- rencia Kovács Petronella és Károlyi Zita remek kezde- ményezéseként indult 1999-ben és mindenekelőtt kitartó munkájuknak, de anyagi és szellemi támogatóiknak is kö- szönhetően érte meg tizedik évfordulóját. Őszinte elisme- rés és köszönet illeti őket ezért mindannyiunk nevében!

Az évek során több mint 150 értékes előadás hangzott el az alkalmanként átlagosan 80-100 résztvevő számára, az eseményhez kötődő kiállítások és szakmai kirándulások Erdély és Románia számos értékét hozták közelebb úgy az erdélyi, mint az anyaországi kollegák számára.

A következőkben megkísérlem összefoglalni mit nyújtott – szemszögemből – számunkra, az erdélyi kul- turális hagyaték őrzését, gondozását és közkinccsé téte- lét felvállaló, főleg magyar ajkú szakemberek számára ez a konferenciasorozat.

Különösen az első konferenciák alkalmával több elő- adást hallhattunk a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum tárgyrestaurátor képzésben tevékeny tanáraitól. Ezekben az előadók csaknem három évtizedes oktatói tapaszta- latuk során kikristályosodott, leülepedett tudásukat ad- ták át a hallgatóságnak, tisztán, világosan összefoglalva.

Nemcsak tárgyi tudással gazdagodhattunk általuk, nem- csak rendszerezték ismereteinket, hanem szemléletes előadásmódra és nem utolsó sorban magyar szaknyelv- re is tanítottak. A magyarországi gyakorló restaurátor kollegák és tudományos szakemberek előadásai is sok értékes információt, tapasztalatot közvetítettek; az er- délyi, romániai kollegák bemutatói pedig a helyi hely- reállítások részleteit, buktatóit és sikereit ismertették a hallgatósággal, sok csodás részletét tárva fel Erdély gazdag tárgyi hagyatékának. Mindenki jelentősen gaz- dagodott e tömör szakmai képzés során. A nagyszebe- ni tárgyrestaurátor képző egyetem magyar anyanyelvű vagy magyarul is értő diákjai, akik mindig jelen voltak a konferenciákon, külön kiemelték az elhangzott előadá- sok fontosságát szakmai fejlődésükben. Közülük sokan később előadóként tértek vissza Udvarhelyre és bemu- tatott anyagaik szakmai színvonalán, előadásmódjukon világosan lehetett érezni az előző konferenciák tapaszta- latának üdvös hatását.

Az ISIS, mely ezen előadások tartalmát írásban is rögzítette és a konferenciák után is hozzáférhetővé tette minden érdeklődő számára, minden elfogultság nélkül az ország legszínvonalasabb szakmai folyóirata. On-line vál-

tozata a bárhol élő, magyarul értő szakember számára is hozzáférhetővé teszi a benne foglalt értékes információt.

A román és angol nyelvű kivonatok a magyarul nem értők számára is betekintést nyújtanak a cikkek tartalmába.

A konferenciákhoz kötődő érdekes tárlatok és kirán- dulások igen fontos kiegészítői voltak az előadás soroza- toknak. A gondosan összeállított és megtervezett szakmai utazások során Erdély és az ország több jelentős, nem feltétlenül útba eső vidékét kerestük fel. A szakszerű ve- zetésnek köszönhetően mindig sok mindent tudhattunk meg a felkeresett helyek történetéről, sajátos értékeiről, károsodásainak okairól, az esetleges helyreállítási mun- kálatok részleteiről és sokhelyütt élénk szakmai beszélge- tések alakultak ki a hallottak kapcsán. Mindezek további jelentős szakmai gazdagodáshoz vezettek.

A konferenciák teljes időtartama alatt bőséges le- hetőség nyílt az anyaországi és erdélyi, romániai kolle- gák közti közvetlen szakmai tapasztalatcserére, egymás munkájába való építő jellegű betekintésre és nem utolsó sorban mély, gazdag szakmai és emberi kapcsolatok épí- tésére. Ismételten köszönet tehát mindezekért a két fő- szervezőnek, Kovács Petronellának és Károlyi Zitának!

Nem könnyű valami kifogásolni valót is találni az el- múlt tíz év tevékenységében. Ha nagyon keresem a kákán a csomót, talán azt róhatnám fel, amint azt a szervezőkkel többször is tárgyaltuk, hogy nem teljes egészében áll az ISIS-ben tömörített gazdag szakmai információ a román kollegák rendelkezésére. Örömmel tapasztaltam, hogy az ISIS két utolsó számában a közölt előadások teljes anyaga olvasható románul is, ez fontos előrelépés. Létfontosságú volna azonban az első hat kötet anyagát is közzétenni ro- mán nyelven, akár összevont kötetként vagy elektronikus formában.

A románul hozzáférhető restaurátor szakirodalom igen szegényes. Tudatában kell lennünk annak, hogy az erdé- lyi kulturális hagyaték jelentős része román ajkú kolle- gák gondjaira van bízva. Legtöbbjük alapos gyakorlati tudással rendelkező, jóindulatú kollega és mindent meg kell tennünk azért, hogy munkájukat a rendelkezésünkre álló anyag közzétételével segítsük. Máskülönben semmi erkölcsi alapunk nincs szóvá tenni az esetleges kérdőjeles beavatkozásokat.

Ezen gondolatokkal köszöntöm tizedik születésnapján az Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferenci- át, őszintén remélve, hogy újabb tíz év múlva, majd a hu- szadik évfordulón is együtt ünnepelhetünk.

Elhangzott, Székelyudvarhelyen, 2009. október 5.

Guttmann Márta

Köszöntő

Tisztelt Egybegyűltek, kedves Kollegák!

(2)

8

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

muszáj valahogy mégis bezárnia magát, a koncert mindig nagyon szabaddá teszi, kell egy kis visszafogottság, ahogy dalainak is, hiába állítják, hogy túl szomorkásak

Olyan kérdésekre keressük a választ, mint például, hogy mit jelent az innováció fogalma az oktatás területén, mennyiben alkalmazhatóak itt

ugyanolyan arányban vesztené el a genetikai variabilitását mint egy N egyedszámú nem ideális populáció.. Ami azt jelenti, hogy egy 100 egyedszámú populáció, mely 10

 A szakmai kiállítások jellegzetessége, hogy azt szakmai szervezetek, ilyen kiállítások rendezésére szakosodott állami, regionális hatalmi vagy igen

t. a haza földje és népe iránt való szeretetnek a növendékek lelkébe való oltására. A haza földje iránt való szeretet, annyi bizonyos, a haza földjének

degree programs in the social sciences and humanities, business and eco- nomics, environmental sciences and policy, law, network science, cognitive science and mathematics.. It

évenként Évenkénti Évenként kétszeri Eseményhez kötődő Évenkénti Évenkénti Évenkénti Évenkénti Többévenkénti Félévenkénti Havonkénti Havonkénti

zárt kristályangyal, amint a második földrengés, amely csak áthelyezi a már elpusztult dolgokat. Mi nem vagyunk vallás, és senki sem hisz a