Vita a termelési értékről. A változatlan árak teljes termelés mutatója a vállalati gyakorlatban

Vita a termelési értékről

A változatlan áras teljes termelés mutatója a vállalati gyakorlatban

A szocialista tervgazdálkodásban nagy jelentősége van a tervezés és az elszámol—

tatás rendszerének. A tervezési és beszá- molási rendszer a mutatószámok rendsze—

rében nyer konkrét formát. A népgazda—

ságot csak akkor lehet célkitűzéseinknek

megfelelően irányítani, ha azok a muta—

tók, amelyekkel a feladatokat kitűzzük és

a teljesítést ellenőrizzük, a valóságot tük—

rözik és a bennük rejlő ösztönzés —mind

az egyes személyeket, mind a vállalatokat tekintve —- a népgazdasági érdekkel azo-

nos irányba hat.

Cikkünkben az ipari mutatószámrend—

szer alapvető mutatója, a változatlan áron

számított teljes termelési érték szerepé—

vel, használhatóságával kívánunk foglal—

kozni. Ennek a mutatónak jelenleg két fő feladatot kell betöltenie: ki kell fejeznie a termelés fizikai terjedelmét, és közvet—

ve alkalmasnak kell lennie a vállalatok

termelőtevékenységének elbírálására.

A következőkben vizsgáljuk meg rövi-

den, hogy a változatlan áron mért teljes termelés mutatója elvileg mennyiben al—

kalmas e funkciók betöltésére. Nézzük meg először a változatlan árat.

A változatlan árrendszer feladata az.

hogy a különféle termékek volumenét azonos jellemzőben — az értékben —— ki—

fejezze. A változatlan árképzés alapjául szolgáló nettó termelői ár, megállapításá—

nak időpontjában — elvben -— az önkölt—

ségét és az engedélyezett nyereséget tar—

talmazza. Az így megállapított ár azon—

ban már megállapításának időpontjában

sem fejezi ki az értéket, mert árpolitikai

intézkedések következtében egyes alap—

anyagok és félkésztermékek árait az ér—

ték felett, másokét az érték alatt hatá—

rozták meg. További torzító tényező,

hogy egyes felhasznált nyersanyagok ára

egyáltalán nem, míg másoké jelentős

mértékben tartalmaz forgalmi adót.

Igen nehéz az új konstrukciók változat- lan árának meghatározását az árrögzítés időpontjában alkalmazott technológiai és

árviszonyoknak megfelelően biztosítani.

Az eddig alkalmazott módszer —— amely egy, az új gyártmányhoz közel eső termék

változatlan és folyóár arányával korri-

gálja az új termék folyóárát —— sok bi-

zonytalanságot rejt magában, különösen

olyan új gyártmányok és konstrukciók megjelenése esetén, amelyekhez hasonló termék az árak rögzítésének időpontjá- ban nem létezett.

Mindezek, és az itt fel nem sorolt, de

sokak által ismert tényezők a gyakorlat—

ban azt eredményezik, hogy az eddig al-

kalmazott változatlan árrendszer még a vállalati szinten mért termelési volumen kifejezésére, összehasonlítására sem al—

kalmas. Ha valamilyen, eddig még nem ismert módszerrel a termékek változatlan

árából az összes ilyen jellegű torzító ha—

tást kiszűrjük, akkor még mindig csak a vállalatok által kibocsátott termékmeny—

nyiség közös alapon való kifejezését ol- dottuk meg, de megoldatlan maradt az egyes iparágak, illetve tárcák termelési volumenének, a volumen változásának

időszakonkénti összehasonlíthatósága.

Ugyanis, amíg valamely beruházási ob—

jektum vagy fogyasztási cikk megvaló—

sul, illetve elkészül, a végtermék elkészí-

téséhez felhasznált alapanyagok és fél—

gyártmányok több vállalaton mennek ke—

resztül és abban a formában, ahoav az egyes vállalatokat elhagyják, mindenhol terme- lési értékként jelentkeznek. Nyilvánvaló

tehát, hogy akármilyen jól oldjuk meg az egyedi változatlan árak kérdését, a válla—

lati szinten mért volumenek összesítésé—

ből nyert termelési érték a halmozódás változó —— és az eddigi gyakorlat alapján bizonytalanul kiszűrhető —— mértéke

miatt, magasabb szintű összesítésre csak igen erős torzításokkal alkalmas.

Ha ezek után arra az álláspontra he-

lyezkedünk, hogy a tárgyalt mutató

alkalmazása akár a mostani, akár javí-

tott formában legalább a változatlan áron

mért termelési érték második funkciójá- nak betöltésére —— a vállalatok tevékeny- ségének elbírálására —— alkalmas, akkor

előtérbe kerül a kooperáció és a gyárt—

mányösszetétel változásának kérdése. A vállalatok tevékenységét eddig döntő mértékben abból a szempontból bírálták el, hogy a rendelkezésre álló munkaerő—

vel milyen termelési volument állít elő.

Ezzel arra szorítottuk a vállalatokat, hogy a termék összértékéhez képest minél ke—

SZEMLE

795

"vesebb élőmunkát használjanak fel. Mi- vel a vállalatok teljes termelési értéke

nemcsak egy, hanem a vállalatok által gyártott összes termék gyártásánál létre—

jött volument fejezi ki, az egyes termékek gyártásánál ténylegesen megvalósult ter—

.melékenység—változás elmosódik és a

,,globális" mutatón belül gyakorlatilag el—

lenőrizhetetlenné válik. Ezzel kettős irá—

nyú lehetőséget adunk a vállalatoknak

arra, hogy a termelékenységi mutatók

eemelkedését a valóságos munkaigény csökkentése helyett, csupán az élőmunka arányának csökkentésével érjék el.

Az egyik ilyen kézenfekvő lehetőség az

*volt, hogy az eddig a vállalatnál előállí—

tott alkatrészek gyártását ,,átprofilíroz—

ták" más vállalatokhoz, aminek eredmé—

nyeképpen — a termékvolumen változat-

lanul maradása mellett —— az élőmunka

raránya csökkent. Ugyanennek a ténynek egy másik rossz irányú hatása is volt, amennyiben sok esetben valamely, a gaz- daságosság szempontjából előnyös intéz—

kedési; azért nem hajtottak végre a vál—

lalatok, mert —— bár a vásárolt alkatrész

gára jóval magasabb, mint amennyiben vállalaton belüli előállítása kerül —— a

többlet munkaidő a termelékenység mu-

tatóját ,,rontotta" volna. Ilyen példa vál-

"lalatunknál, a Beloiannisz Híradástechni—

kai Gyárban, az általunk felhasznált fel-

irati címkék esete. Ezeket eddig magas áron vásároltuk más vállalattól (évi kb.

1300 000 forint értékben). Egy új, ún. alu-

.grafikai eljárás alkalmazásával ezek gyártását vállalaton belül évi 60000 fo—

rint költséggel meg tudtuk volna oldani.

'Ehhez azonban négy fővel több létszámra lett volna szükség, amivel szemben több—

"let termelési értéket nem tudtunk volna felmutatni. Ezért az új eljárás bevezetése

:sokáig késlekedett.

A formális eredmények elérésének má-

ssik lehetősége abból adódik, hogy a kü—

lönböző gyártmányok munkaigényessége egészen eltérő lehet (vállalatunknál 1000

forintra esően 10—80 normaóráig) ezérta

termelékenység emelkedéséhez könnyebb hozzájutni a gyártmányösszetétel megfe—

lelő összeválogatásával, mint a gyártmá—

nyonkénti munkaidősziikséglet tényleges csökkentésével. Ez szintén a népgazdaság érdekeivel ellentétes irányban hat, mert amíg a vállalatok elsődleges feladata az

igények kielégítése, addig a termelékeny- ségi mutatók túlhangsúlyozott szerepe miatt a vállalat érdekévé vált a kis mun- kaigényességű, vagyis sok holtmunkát tar—

talmazó gyártmányok gyártása. Látható, hogy a közgazdaságilag meg nem alapo—

zott és ráadásul helytelenül alkalmazott mutatók káros irányzatokhoz, papiros—

eredmények elérésére való törekvéshez, formalizmushoz vezetnek.

A több éven át kialakult, mindent át-

ható formalizmus elképesztő módokon jut kifejezésre. Erre egy példa.

Egy vállalati vezetőember többünknek elmagyarázta, hogy náluk az árképzés a termelékenységi előirányzatból kiindulva történik. Terveik ugyanis meghatározzák

azt, hogy a termelési érték hetedrésze le-

het a béralap és ennek megfelelően kap—

ják a létszámot. Amikor tehát egy új gyártmány árának meghatározására ke—

rül sor — függetlenül attól, hogy milyen

önköltséget állapítanak meg az előkalku-

láció alapján — az előkalkulált bérek

hétszeresében állapítják meg a termék árát, amivel eleve biztosítják a termelé-

kenységi előirányzat teljesítését. Termé-

szetesen aztán az így kapott árat ,,vissza- felé? számolt kalkulációval alátámaszt-

ják.

'

Azok számára, akik az eddigiek után

még mindig "kegyelettel" vannak a vál—

tozatlan áras teljes termelés mutatója és

eddigi alkalmazása iránt, szeretnénk még vázolni, hogy ha a fenti összes problémá-

kat sikerülne megnyugtató módon meg- oldani, akkor mennyire kaphatnánk he- lyes képet a vállalatok munkájáról az általuk megállapított termelési érték alapján.

A Kohó- és Gépipari Minisztérium 1956.

évre kiadott statisztikai utasításában a befejezetlen termelés meghatározására a

könyvelési, normaórás és a leltározásos

mérési módszerek alkalmazását engedé—

lyezi.

Sok vállalatnál, főleg a kisebb üzemek-

nél, amelyek gyártmányainak átfutási ide- je rövid, a befejezetlen állományváltozás megállapítására nincs szükség, mivel a befejezett és a teljes termelés volumene gyakorlatilag azonos. A következőkben inkább a nagyobb vállalatok problémái—

796

val kívánunk foglalkozni, azokkal a vál- lalatokkal, amelyek többféle, hosszú át—

futási idejű gyártmányt gyártanak és ahol ezért a befejezetlen állományváltozás megállapításának nagy jelentősége van.

Ilyen vállalatoknál a leltározásos mód—

szert számításon kívül kell hagyni, mert

ez minden hónap végén fizikai leltározás—

sal jár, ami csak egy—két kevés alkatrész- ből összeállítható gyártmánynál valósít—

ható meg. A gyakorlatban tehát a nagy üzemek két módszer, a könyvelési mód—

szer és a normaórás módszer között vá—

laszthatnak.

Tekintettel arra, hogy vállalatunk már

mindkét módszerrel kísérletezett, azok—

nak, akik eddig csak a mérés elvi kérdé—

seivel foglalkoztak, röviden beszámo—

lunk a szerzett tapasztalatokról.

Könyvelési módszerrel több évig mérte

vállalatunk a teljes termelést. Mivel vál—

tozatlan áron nem lehet könyvelni, a

könyvelés a termelési értéket folyóáron határozta meg, a folyóáras értéket a vál- tozatlan és folyóár arányával korrigáltuk.

Felmerült a kérdés, hogy vajon negyed-

éves vagy éves tervezett aránnyal szá-

moljunk—e, vagy —— egy elmúlt évet érté—

kelve —— az illető év tényleges termelésé—

nek arányával? Tekintve, hogy az egyes módszerek között időnként tíz százalék el—

térés is mutatkozott, érthető, hogy ez a kérdés komoly gondot okozott.

A havonként kiszámított változatlan áras teljes termelési érték -—— természete- sen a fenti szorzót leszámítva — a tárgyhó—

napban jelentkező ráfordításokat és nye—

reséget tartalmazta. Jellemzik—e vajon ezek a ráfordítások a vállalati tevékenységet?

Véleményünk szerint nem, mert a ráfor-

dítások jelentős része anyagköltség, ez pedig a vállalat tárgyhavi tevékenységét nem jellemzi. Vállalatunknál például a nagyadó berendezések termelői árának felét készen vásárolt egységek (transzfor—

mátorok, hűtőberendezések stb.) teszik ki,

amelyek a munka különböző fázisaiban el-

térő mértékben kerülnek felhasználásra.

Azt, hogy a kooperációs anyagokat nem egyenletesen használjuk fel, meg lehetett volna ugyan tervezni, ha nem lett volna ,,magasabb szempont" az, hogy a terme—

lékenységnek éven belül is egyenletesen kell emelkednie. A tényleges helyzettel nem törődő mechanikus tervezés miatt a

SZEMLÉ.

vállalatok egyenletesen emelkedő terve—

. ket kapnak, éppen. ezért csak egy lehető—v

ségük van az egyenletes teljesítésre: ha

az anyagok és főképpen a kooperációs

anyagok felhasználását sikerül egyenlete—

sen szabályozniok. A felhasználást ter- mészetesen nem kell szó szerint érteni,

mert ez a gyakorlatban a raktárból való

kivételezést jelenti. Ezek után elképzel—

hető, milyen izgalom uralkodott például

üzemünkben, amikor a havi terv teljesí—

téséhez szükséges többszázezer forint ér—

tékű transzformátorok nem érkeztek meg a Klement Gottwald Villamossági Gyár- ból, nem tudtuk azokat még a tárgyhó—

ban a raktárból kivételezni és termelési értékként elszámolni.

Ilyen körülmények között, ha valame- lyik negyedéves tervteljesítésünk túl ma—

gasra sikerült, tervünket sürgősen ,,ope-

ratíve feszítették", és mi vételeztünk mindent, ami hozzáférhető volt, egészen

addig, amíg volt mit vételeznünk. Ezért aztán előfordultak később olyan hónapok, amikor anyag nélkül termeltünk, azaz a már hónapokkal előbb kivételezett anya—

gokkal dolgoztunk esetleg sokkal többet, mint az előző hónapokban. A termelési

érték -— ugyanakkor az anyagráforditá—

sok csökkenése miatt —— visszaesett.

A vállalati vezetők érzik ennek a hely—

zetnek a fonákságát és az igazgatói be—

számolójelentésekben, a béralap túllépé—

sek indokolásában igyekeznek is szót

emelni ellene, eddig azonban legtöbbször eredménytelenül.

Uzemünkben a következő lépés egy

olyan mérésmódszer kidolgozása volt, amellyel a kooperációs anyag értékének

ingadozását a mérésnél ki tudjuk küszö—

bölni. Ez a módszer a normaórás mérés

módszere. Lényege, hogy a gyártmány

változatlan árát elosztjuk az előkalkulált normaóraszükséglettel és a gyártmány előállítása során felhasznált normaórákat az egy normaórára eső forintértékkel megszorozva, megkapjuk a teljes terme—

lésben elszámolható változatlan áras ér—

téket. .

Az ilymódon számított termelési érték jobban kifejezi a tényleges termelő tevé- kenységet, a dinamikát, mint a könyve—

lési módszer.

A normaórás mérésmódszernek ez az

előnye nálunk is mutatkozott, mert alkal—

SZEMLE

797

mazása első évében, 1954—ben, úgy gaz—

dálkodhattunk az anyaggal, ahogyan az a forgóalapgazdálkodás szempontjából a leghasznosabb volt. Termelékenységünk

egyenletesen alakult, anélkül, hogy ehhez

valami mesterkedésre lett volna szükség.

A normaórás mérésmódszer azonban igen nagy igényeket támaszt a műszaki doku-

mentációval szemben, mert érzékenyen reagál a normában beálló minden válto—

zásra. A helyes méréshez szükséges, hogy

minden technológiai változás vagy nor—

marendezés esetén és valamennyi új

gyártmánynál pontosan kidolgozzuk a

normaóraszükségletet. Ellenkező esetben

ugyanis az előkalkuláció által adott nor- maóraszükséglettől való mindennemű el— , térés a statisztikailag számbavett és a könyvelés által kimutatott teljes terme—

lési érték közötti eltéréshez vezet, 1955- ben például, amikor vállalatunknál sok olyan új termék gyártását kezdtük el,

amelyeknek normaóraszükségletét nem

tudtuk pontosan előre felmérni és norma- rendezést hajtottunk végre, aminek kiha- tását nem lehetett gyártmányonként meg—

állapítani, a normaórás módszer nálunk

is kudarcot vallott. Jellemzésül elég any-

nyi, hogy ha minden normaórát az elő—

kalkulált forint értékkel megszorozva ter—

melési értékként számbavettünk volna, a

statisztika által jelentett termelési érték 38 százalékkal lett volna magasabb, mint a könyvelés termelési értéke. Az ellen—

őrzés eredményeképpen sikerült ezt az eltérést körülbelül 5 százalékra leszorí—

tani, de még így is kellemetlen következ-

ményekkel járt. Egyik hátránya például

az volt, hogy az egyes ,,munkaszámoknál"

csak akkor derült ki a többletköltség, amikor a széria a Vége felé közeledett,

vagyis csak az év végén. Az év elején vi—

szont termelési és termelékenységi elő—

irányzatunkat magasan túlteljesítettük.

Ebből a vállalatnak semmi előnye nem származott, ezzel szemben a látszólago—

san nagy túlteljesítés alapján olyan ma—

gas operatív terveket állapítottak meg számunkra, amelyeket már nem lehetett teljesiteni,

Közben természetesen igyekeztünk a mérésmódszer alapjául szolgáló normákat megbízhatóbbá tenni. Ennek során mint—

egy 120 gyártmányunk közül egynek a normaóraszükségletét — több hónapi

munkával —— sikerült is felmérnünk. En—

nek az egy gyártmánynak műszaki doku-

mentációit -— kizárólag a normaóraszük—

séglet megállapítása érdekében —— mun-

kaügyi osztályunk adatai szerint körül—

belül 12600 alkalmazotti munkaóra fel-—

használásával dolgoztuk ki, ami munka—

bérben mintegy 88000 forintot jelent, a normaóraszükséglet felmérése során el—

készített műszaki dokumentáció pedig két

hatalmas szekrényt tölt meg. Meg kell je—

gyeznünk, hogy távlati fejlesztési tervünk

szerint ennek a gyártmánynak teljes át—

dolgozását 1957 végére irányozták elő, így munkánk ,,eredményét" csupán egy

évig élvezhetjük. Ebből a példából is lát-

ható, hogy gyakorlatilag lehetetlen anor—

maóraszükséglet felmérése terén lépést tartani a fejlődéssel és ha ez sikerülne,

akkor is kérdéses, hogy a nagy költségek

miatt érdemes—e ezt az óriási munkát el—

végezni, különösen akkor, ha a teljes ter—

melés mutatója még e hatalmas áldozat árán sem fejezi ki megbízhatóan a válla—

lat tényleges termelő tevékenységét.

!

Amint az elmondottakból látható, vál-

lalatuhknál, a Beloiannisz Híradástech- nikai Gyárban, egyik módszerrel sem tudtuk a teljes termelés pontos mérését megoldani. Erről nemcsak mi vállalati emberek tudtunk. A Kohó— és Gépipari Minisztérium, a Központi Statisztikai Hi—

vatal, sőt az Állami Ellenőrzés Miniszté—

riuma éveken át foglalkozott ezzel a kér-

déssel, de egyikük sem talált megnyugta—

tó megoldást. Mindezek ellenére a válla- latnak a teljes termelést mérnie kellett

és elvárták, sőt megkövetelték, hogy a

mérés jó legyen. —

Egészen biztos, hogy ezek a problémák kisebb—nagyobb mértékben minden válla—

latnál megtalálhatók. A vállalat teljes

termelése nem a vállalat munkájától függő okok következtében egy—egy hó—

napban 10—14 százalékkal ingadozhat, de ennek ellenére ezeket az adatokat olyan

komolyan vesszük, hogy például az egy

százalékon belüli relatív béralaptúllépést

vagy megtakarítást is részletesen indo- kolni kell kifejtve, hogy mi idézte elő a

túllépést, illetve milyen módszerrel sike—

rült megtakarítást elérnünk. Egy becsü—

letes főkönyvelőnek vagy tervosztályve—P

zetőnek ilyen kismértékű eltérés esetén azt kellene írnia, hogy ,,a relatív béralap—

tervtől való eltérés oka az, hogy a teljes termelési érték megállapításának idő—

pontjában még nem tudtuk pontosan, mekkora lesz a béralapfelhasználásunk".

Felsőbb szerveink azonban e bizonytalan- ságok ellenére úgy vélik, (vagy legalábbis

úgy viselkednek), hogy a teljes termelési

terv teljesítése havonta jellemzi a bér- alapfelhasználást. Ezért a vállalatok is komoly színezetet adnak a dolognak és

alapos érveket keresnek, amivel a túllé—

pést, illetve megtakarítást indokolják,

noha az egésznek —— valljuk be —- nincs sok értelme.

*

Reméljük, hogy a társadalmi és tudo—

mányos egyesületekben, üzemekben dol—

gozó közgazdászok, gazdasági vezetők és mindazok a szakemberek, akik ezekkela

kérdésekkel foglalkoznak, megtalálják a

helyes mutatószámrendszer kialakításának módját. Ehhez azonban szükséges a nyil-

vánosság bevonása, a vállalati szakembe—

rek véleményének meghallgatása.

Az elméleti fejtegetések és a Duna Ci—

pőgyárnál megkezdett új módszer kezdeti eredményei azt bizonyítják, hogy a válla-

latok irányitására lehet, és kell is jobb módszereket találni.

Második ötéves tervünk végrehajtása csak úgy lehetséges, ha azok az eszközök, amelyeknek alkalmazásával a végrehaj-

tást biztosítani akarjuk, célkitűzéseink

valóságos megvalósítására ösztönöznek, és azok a mutatók, amelyek alapján a

vállalatok dolgozói társadalmi megbecsü—

lésben és anyagi jutalmazásban részesül—

nek, nem a körülmények szerencsés vagy

szerencsétlen alakulását, vagy egyes ke—

vesbé öntudatos vállalati vezetők tudatos manőverezését, hanem a ténylegesen megvalósított, becsületes úton elért ered-

ményeket tükrözik.

Pásztor Endre

Beloianndsz Híradástechnikai Gyár tervgazdasági osztályvezetője

A teljes termelés néhány problémájáról

Elméleti és gyakorlati közgazdászain—

kat egyre inkább foglalkoztatja a' nép—

gazdaság irányítása, közelebbről jelenlegi tervezési és elszámoltatási rendszerünk

helyességének kérdése. Egyes folyóira—

tokban már 1954-ben többen foglalkoztak

a jelenlegi módszerek egyszerűsítésével,

így elsősorban Péter György elvtárs a

Közgazdasági Szemlében és Balázsi Sán-

dor elvtárs a Többtermelésben megjelent cikkében. Mindkét cikk nagy érdeklődést

váltott ki az elméleti és gyakorlati szak-

emberek körében és széleskörű vitát

eredményezett. Cikkünk a jelenlegi ter-

vezési és statisztikai metodika egyik fon- tos mutatószámával, a teljes termeléssel

és az ezzel szoros kapcsolatban álló bér-

alapellenőrzéssel foglalkozik.

1. Szükséges-e a teljes termelés tervezése és mérése?

A vállalat teljes termelése alatt ter—

melő tevékenysége'nek végső eredménye értendő; népgazdasági szinten a vállala—

tok teljes termelésének összegéből szá- mítható a társadalmi össztermék mutató—

ja. Ebből következik, hogy a népgazda—

sági tervezésben sziikséges a teljes ter-

melés megtervezése, mert enélkül az egyes ágazatok egymáshoz való arányát

sem tudnánk megtervezni, pedig ez a

népgazdaság fejlesztése szempontjából rendkívül fontos.

Népgazdasági, illetőleg minisztériumi

vagy iparági szinten tehát szükségesnek látszik a teljes termelés megtervezése, azonban csupán tájékoztató jellegű terv- előirányzatként és nem kötelező erejű

tervutasításként.

A következőkben röviden kifejtjük, hogy a teljes termelés, mint kötelező erejű tervutasítás, miért felesleges.

Ismeretes, hogy a teljes termelés hal- mozott mutatószám, amelyben az élő és

holt munka egyaránt jelentkezik. Mivel a halmozás különböző körülmények foly—

tán változhat — sőt előnyösebb tervtelje- sítés kimutatása érdekében teljesen feles-

leges halmozást is feltüntethetünk a tel—

jes termelés érdekében —— ez a mutató nem fogható fel valamely minisztérium vagy igazgatóság munkájának döntő fon- tosságú mérőszámaként.

A halmozásra jellemző az alábbi eset:

A Román Népköztársaság számára

1953—ban egy szódagyár egész berendezé-