P A T A KY LÁSZLÓ t a n s z é k v e z e t ő f őiskolai t a n á r:
A TELJES ADYÉRT
(A költő s z ü le t é sé n ek n y o l c v a n a d i k é v f o r d u l ó j á r a)
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1877 ködgubás novemberének 22-ik napján, a Szilágy megyei Érdmindszent faluban, Ady Lőrinc u r a m és a dió- szemű, kreol arcú, ringó csípejű Pásztor Mária nádfedeles, szegényes otthonában sírt fel az a táltos hat u j j ú, sárgásbarna bőrű, csillogó fekete szemű kisgyermek, aki minden nép költői közül egyik legmerészebb és legihletettebb hírnöke, pacsirtaálcás sirálya, viharmadara lett annak a nagy változásnak, amely az első, az egész emberi világra kiterjedő háború után egy új meggyőződésű és új lelkű emberiség és társadalom létrejöttéhez és megvalósulásához vezetett. Nem gondolhatott akkor erre senki, hiszen a szülők, akiknek joga lett volna álmokat szőni az újszülött jövendőjéről, tele vannak aggodalommal, mert előbb született kislányu- kat is, aki pedig testileg jóval erősebb volt, egy éves kora előtt elragadta tőlük a lápos magyar földön akkor oly gyakori csecsemőhalál. Ezért már másnap sietve megkereszteltetik, nevének is a napt árban soron követ- kező valamirevaló férfi nevet választva, amelyet csak később igazíttat- tak a finomabb hangzású Endrére.
Sokan elmondták már Adyról, hogy minden átok és keserv ellenére sorsa szinte gondoskodó kedvezéssel formálta ki benne a magyar föld- nek és népnek, sőt az egész kor érzés- és eszmevilágának egyik legfino- mabb és legrezdülékenyebb műszerét. Gyermekkorának sejtelmes deren- géseitől kezdve »emberként, költőként, élete eseményei-élményei r en d- jén úgy illeszkedett bele földjének, népének, magyar f a j á n ak múl t jába- jelenébe-jövőjébe, s az Idő talajába, mintha egy eleve elkészített terv- rajz megvalósulása lett volna« [1]. De senki nem mondhatja, hogy ez számára sima, göröngyök nélküli utat jelentett volna. Ö, nagyon is sok- szor jogos volt a költő kesergése:
Bizonyos, hogy g y ö n y ö r ű v o l n a , H a e z e k e t a f á j d a l m a k at
Más éli és m ás p a n a s z o l j a .
( Üj k ö n y v em f e de lé r e)
Igaz, hogy kevés ún. vidéki költő pál yafutása indult olyan kedvező feltételek között, mint az övé [2], Korán publikációs lehetőségekhez
17
jutott. M ajd ami ko r első önálló kötete megjelent, Ábrányi Emil,
Herczeg Ferenc egy ará nt elismeréssel illetik és Rákosi J enő lapja is csak dicsérő szavakat talált jóformán az új költőre. Felveszik a Magyar- ország Vármegyéi és Városai sorozat Bihar megyéről és Nagyváradról kötetének előkelőségei és tekintélyei közé mint »jeles poétát« és valóban úgy látszott, hogy nyitv a áll előtte az érvényesülés ú t ja költői és társa- dalmi t éren egyaránt.
T u d j u k azonban, nem ez történt, hanem az ellenkezője és nem is egészen egy évtized múlva Ady szokatlan és kíméletlen támadások pergőtüzében állt. Teljesen igaza volt Benedek Gézának, a nagyenyedi Bethlen-kollégium egykori diá kjának, mikor 1910. április 10-én tollat ragadott és levelet írt az akkor Párizsban tartózkodó Adynak és »tola- kodásának« így adt a okát: »Roppantul érdekelt az az ember, aki mellett és ellen annyi ember harcolt, akinek munkáit a közönség egy része (s talán ilyenek v a nn ak többen) gúnymosollyal, más része pedig óriási lelkesedéssel fogadj a« [3]. Ez a 18 éves árva fiú, aki privát tanításból tartotta fe nn magát az enyedi képzőben és így csak némelykor jutott vacsorára is pénze, levelében Adyt, mint költőfejedelmet Felségednek, Felséges U r am na k szólítgatja és arra kéri, hogy küldje el neki kézalá- írását. »Fényképét is megszereztem a Nyugatból, ágyam fölött van — írja. — Mintha csak m á r t yr ja volna tengernyi bűnnek, megannyi esz- mének. És nekem annyir a tetszenek azok a vonások, mintha s a j át maga- mat l á t n ám bennük.« Ady nem őrizte volna meg ennek a »bús, sze- gény diáknak« a levelét, ha nem érezte volna őszintének, meghatónak és igaznak.
Mi okozta ezt a nagy törést a szépen induló pályán, bűne vagy érdeme ez Adynak? Nem mi, han em már a polgári irodalomtudomány megállapította, hogy nem hervadás, hanem az igazi kivirágzás követke- zett be a költő fejlődésének ú t j á n. Legfeljebb az okát nem t udt a meg- magyarázni és a felmerül ő ú j a bb kérdésre ilyen magyarázatot adott:
»Tudomásul kell vennünk, hogy itt ugyanaz a mindennapi csoda tör- tént, ami a k e r t ü nk b en minden tavasszal: a mag kivirágzott, Ady Adyvá nőtt, a természet belső törvényszerűségét követve« [4]. Ilyen csodák megtört énnek a természet ke rtj ébe n, de nem a költészet kert j ébe n. S ma m ár nem igen okoz gondot számunkra itt a mélyebb, valóságosabb okok felkutatás a. Bóka László Ady szimbolizmusa c. akadémiai szék- foglalójában aligha vitatható eredményekhez jutott e kérdésben.
Felt árta, hogy Adynál nagyváradi újságíróskodása idején követke- zett be az a nagy változás, amely az addig is nyílt szívű és bátor, őszinte de az adott körülményeket kissé változtathatatlan tényékként tisztelő i f j út merész, forra dal mi nézetek vallójává alakította. Felébredt benne a társadalmi fejlődés harcának vágya, elhatározta — ahogy azt a Nagy- váradi Napló szerkesztőjéhez írott nevezetes nyílt levelében í rja —, hogy harcolni fog »a butaság, sötétség ránk tornyosodó felhői ellen«.
S a társadalmi rendből való kiábrándulásával együtt járt kiábrándulása az akkor i irodalom világából. Megnézte jobban a korabeli irodalmat és költészetet és azt sivárnak, meddőnek találta, amelynek nincs hitele és hitető ereje, élettámasztó és életformáló hatalma.
Ady arcképe
Elbúcsúzott hát Siker-asszonyától; mer t nem akart az ügyes »kell- ner-had« és a »cenkek« táborához tartozni:
»L a nto t, hi tet v í g an s z e g r e a ka s z t o k.
Kicsit pir ulok. Én és a S i k e r ? J ö j j e n ek a tilinkós á l p a r a s z t o k, J ö j j e n ek a n ya f ogó i f j ú - v é n e k, J ö j j e n ek a f i n o m k u l t ú r l e g é n y e k . «
AÍ'. ő Pegazus-lelke »véres, tajtékos, pányvás mén« gyanánt vergődik már a magyar mezőn, ahol úgy érzi, gonosz kezek megkötözik a költő-
239
lelkét. Ezért — ahogy a Nyugat 1909. jún. 1-i Ady-számában megjelent önéletrajzi vázlatában megírta — »valami dacos cinizmus görcsölte le itt az u j j a i m a t : azért n e m érdemes írni, hogy az emberből Kiss József legyen« [5], T é v e d ne az, aki ebből Kiss József személye elleni haragot vagy megvetést olvasna csupán ki, nem pedig inkább bizonyos személyi kiemelést, de éles t ám a dá st a közízlés megkövesedett korlátai ellen.
1113. szeptemberi önéletrajzában már félreérthetetlenebbül is fogal- mazza ezt me g : »sokat írtam, de kevés verset, dacból, öntemetésből, mert hát költőnek lenni hóbortos és komikus dolog« [6].
Ady tehát, aki tipikusa n epigon korszakba érkezett, hiábavalónak kezdte látni a költői hivatást és pál yáj ának addigi »sikereiről« elmarasz- taló ítéletet mond. Igaz »Még egyszer« megjelenteti kötetét, álmait »mit sem remélve; mit se vár va « őrizgetve. Ady később is, mikor valósággal ontotta verseit, azt m o n d j a , hogy ezt »élete, boldogsága, vére és idegei árán« tehette. Milyen szörnyű lehetett azonban a kínja, amikor ezt úgy tette, hogy teljes bizonytalanságban volt hivatásának értelme és érté ke felől is! M u t a t j a ezt az is, hogy ebből a második könyvéből is mindössze hat versét találja méltónak arra, hogy azokat az »Üj versek« közé sorolja és új könyvébe felvegye.
Közismert, hogy e bben a kötetében lelte meg Ady igazi ha n gj át, megvalósítva a nagy költő mindenkori feladatát: olyan költői fo r má ra lelt, amely alkalmas volt arra, hogy szuggesztív erővel fejezhesse ki ú j, bátor eszméit, hogy elénekelhesse »új időknek új dalait«.
T udj uk , hogy A d yn a k ez az új f o r m á ja az ő szimbolizmusa. S Bóka László említett ta nu lm án yá nak egyik érdemeként hadd említsük meg azt is, hogy abban t eljes tudományos alapossággal bizonyítja és teszi előttünk kétségtelenné, hogy Adynál m ár párizsi ú t ja előtt kiforrott szimbolizmus állapíthat ó meg és Párizsban csupán, utóbb említett önélet- rajzának szavai szerint »írói bátorságának igazolását« nyerte el. Itt aztán az eddiginél jobban figyelembe kell vennünk azt, amit Ady önmaga keresésével és megtalálásával kapcsolatban elmondhattunk. Irodalom- tudományunk ma m ár elmélyültebben foglalkozik az Ady előtt közvet- lenül jelentkezett n a gy obb lírikusaink (Reviczky, Komjáthy) költői ábrázolási módjával. Egyre nyilvánvalóbbá válik így, hogy Ady a V aj d a Jánosénál is fokozottabb mértékben találhatott itt a szimbolikus á brá- zolási módnak szinte szükségszerűen jelentkező kezdeti csapásaira. Ezért most már igazán csak az elfogultság, vagy a nagyfokú tudatlanság állít- h a t j a annak az ellenkezőjét, amit m ár Tóth Árpád Ady költészetének viszonya elődeihez és a francia modernekhez c. c i k k é n ek [7] b e f e j e z é- sében így foglalt össze: »A régi igazság, mely szerint a legnagyobb írói egyéniségek sem állnak elszigetelten, hanem fejlődésükön elődeik és koruk hatása is megmutatkozik, Ady esetében is érvényesül. ízléstelen és tudatlan volt azonban támadóinak csökönyös kitartása, mellyel egy csodálatos költői nagyság kivirágzásában nem akartak egyebet látni külföldi divatok kétes értékű, szolgai átvételénél. Adynak a franciákkal való közösségei éppen azt m u t a t j á k, hogy a valódi nagyság p ál yá j án az idegen hatások is csak egy bámulatos eredetiség ezer színű megnyil- vánulásának önkéntelen és diadalmas eszközei.«
Ady költői fejlődésének ilyen megvilágítása lehetetlen volt mind- addig, amíg nem lehetett azt kertelés nélkül kimondani, hogy Ady köl- tészete a magyar társadalmi valóság talaján fakadt és írásai mindenek- előtt az ott fel merült kérdésekre adtak bátor, kérlelhetetlenül őszinte feleletet. Ebből következik az is, hogy mindaz, ami 1945 óta nálunk történt, hatalmas jelentőségű, kétségbevonhatatlan eredmény. Nem is szólva most részletesebben arról, hogy ez mennyire szükséges volt már csak azért is, mert az Ady-ellenes durva támadásokat az első világháború elvesztése, maj d a forradalmak bukása után a finomabb, de veszélye- sebb meghamisító kisajátítási kísérletek váltották fel. Ezeken háborodott fel József Attila, írván
M é rt bék ítik a s i m ák a l a t t o m b a l á n y du z z o gá s s á h a r a g v á s a i t?
S félreért hetet lenül hirdette, hogy Ady a Horthy-korszak Magyar- országán
A te le v é ny ti t o k z a t os h o n á b an
izgat tovább, n e m n y ug s z i k, n e m fele d.
E z e r holdon k i á lt és h a r a g j á b an sz e le k e t űz a H o r t o b á gy f e le tt .
Ady maga is fennen hirdette, hogy nála a »vers csak cifra szolga«.
S bizonyos »művészi igényekkel« szemben így jellemezte életművét:
»csak élet ez, s u m má ja ezrekének«. (Hunn, új legenda.) Mindez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy ő nem vette volna nagyon komolyan költőművészetét. Sőt, azt mon dh at ju k, hogy Ady annyira tudatosan törekedett eszméinek magas művészi fokra való hevítésére, mint talán senki a magyar irodalomban. S bár mindennél távol áll tőlünk a felüle- tes provincializmus üres és hamis hasonlítgató kedve, de mégis ki kell mondanunk azt a véleményünket, hogy az Adyéhoz hasonló művészi igénnyel az élet igazságainak, gondolatainak és érzéseinek l í r ai kife- jezésére senki nem vállalkozott a világirodalomban sem. Joggal álla- pí t ja meg Bóka László említett tanul mányá ban idevonatkozóan azt is:
»A döntően új Ady meglelt ú t j á b an az, hogy nem egyes szimbólumokat alkot, hanem egy egész szimbólum-rendszert, mely egész költészetét egybefogja« [8]. Megjegyzi ő is, mint mindenki, aki Ady költészetének erről a sajátosságáról ír, hogy ennek felismerésében Földessy Gyula
tanulmányai voltak az indítói.
Ady hű ba rát ja, életművének egyik legjobb ismerője Földessy
Gyula fejtett e fel valóban ma már mindenki számára megközelíthető módon azt az Ady egész költészetét átfogó, azt különleges egységbe fog- laló szimbólum-rendszert, amely az ő költészetének lírai mű f a j b an szinte egyedülálló jellegzetessége. Előzőleg mások is megállapítottak Ady költészetében bizonyos művészi összefüggéseket. így Ignotus, majd később Lukács György is kiemelték Adynak különleges kötet-komponáló képességét. Ám éppen Ignotus közismert kommentálása A fekete zon- gorá-ról bizonyítja, hogy ez a felismerés mennyivel kevesebb annál, amit Földessy Gyula az Ady minden titkai c. könyvének bevezetőjében így foglalt össze: »Ady elhunyta után a már kész Ady-művel a kezünk-
261
f
ben rnind kiteljesedettebb, egészebb, pontosabb jelentése bontakozott ki az Ady-verseknek. Most lehetett igazában ráeszmélni nemcsak arra, hogy mennyire ,támogatják' egymást az Ady-versek, hanem — amit még Ady életében alig-alig pedzettünk — milyen éles fényt vet egyik verse a másikra, igen sokszor még azokra is, amelyek külön-külön motí- vumkörbe tartoznak. Behatóbb tanulmányozás után mindegyre jobban kezdett kivilágosodni egy-egy homályos Ady-vers, vagy egy érthetet- len' szövegrészlet-« [9].
Ady kézírása
Ehhez az eredményhez Földessy Gyula harminc évi állandó és foly- ton kristályosodó kutatás és írás közben jutott el 1949-ben, de lényegé- ben megállapítja ezt már az Adyról írt első tanulmányában [10]. S ered- ményét elfogadja pl. Babits Mihály, aki Földessy tanulmányát elolvasva, megállapítja a rokonságot az általa »a világ legnehezebb költőjének tar- tott« Dante és Ady között [11]. Találó ez a megállapítás. Tudjuk, Dante valóban maga mondja, hogy aki őt érteni akarja, »üljön meg a padkán, és élesítse jól az eszét«. Babits a hasonlóságot így fogalmazza meg:
» . . . Adynál is, mint Danteban, az egész világ szimbolumok óriási lán- colata, szimbólumoké, melyek szigorú egymásba illeszkedésükkel, szinte a valósággal egyértékű szövetet alkotnak.« Az Adyt érezhetően szintén Földessy csapásaink megismerő Németh László később vitatja ennek az összehasonlításnak a jogosságát: »mert összehasonlítható-e a szándé- kos rend és a tervszerű rendetlenség költőinek szimbolizmusa?« —, de elismeri: »a motívumok ilyen osztódására . . . nemcsak a magyar lírá- ban, de a világ lírájában is bajos példát találni« [12].
Ady költészetének forradalmisága, eszmeisége és vázolt sajátos művészi törekvése között azért sincs és nem is lehet ellentét, mert az ő lírájában organikus egységet teremtő motívum-rendszerében a leg- fontosabb motívum: az Élet. Ebben a főmotívumban fut össze egységes életművé egész költészete. Ezért annyira kifejező költészetének jellegét
megvilágító »életes« szava. így jellemezte ő a maga művészetét, szembe- állítva az ún. »irodalmi írók« módszerével, pl. a Kosztolányiéval, amikor a Négy fal között c. Kosztolányi-kötetről bírálatot ír. Az természetesen már »felnagyítás«, mikor ez a motívum azzal a tudattal bővül ki, hogy mert itt akkor ő oly hatá rtal anul élőnek érezte magát, ránézve nem lehetett élet, amelynek ő részese ne legyen. Nagy élet-halál harcában úgy érezte, hogy minden, ami múlt benne összpontosul, s minden, ami lesz, tevékeny abban az ő szerepe. De vaj on nem így l á t j u k - é ezt mi is:
»Népünk nagy szenvedések, tragikus megtorpanások után mégsem hu l- lott ki az idő rostáján. Adyt igazolta is, meg is cáfolta a magyar törté- nelem. És a harminc éves halott diadala, hogy el mon dh atju k: költésze- tének része van ebben a cáfolatban, népünk győzelmében« — mondotta
Révai József a költő halálának harmincadik évfordulóján tartott emlék- beszédében [13].
Ha figyelmen kívül h ag y j u k Ady költészetének ezt a sajátos művé- szi rendszerét, nehezen, vagy alig boldogulunk pl. az ő halál-versei vei.
Az élet-motívum mellett Ady költészetében igen jelentős motívum a halál-motívuma, éspedig bizonyos értelemben mint az élet és halál egymásra utalsága. Attól kezdve, hogy Ady az egyik versében magát a nalál rokonának nevezte, ezért is sokan támadták az ő líráját. Pedig ha a kérdést nem egyes kiragadott versek, vagy éppen verssorok alap- ján nézzük, hane m egész költészetének összefüggéseiben, akkor nyilván- valóvá lesz előttünk, hogy Ady látásában az élet és a halál úgy kapcso- lódnak, mint a fény és az árnyék és a halál jelentősége éppen az, hogy könyörtelenül bünteti az élettel visszaélőket és így mintegy ösztönzője a teljesebb, igazabb életnek. Ahogy a költő ezt félreérthetetlenül is kifejezte:
Öh H a l á l, én s ze r e tle k (százszor, sokszor v a l l o t t a m ) Es m é g se va gy má s,
M i n t v é r es kísér ője, C s ö p p e k re hu ll ot t m á s a, Á r t a t l an k í s é r ő je
A m e n e k ü l ő É le tnek.
Lehet, hogy ez a látás ma már kissé, vagy nagyon is idegen a mi szá- munkra. De nem szabad elfelednünk, hogy ez a költészet egy haldokló, pusztulás szélén álló társadalmi rend légköréből csendült fel és hogy még erőteljesebben segítse elő, hogy az elkövetkezendő jövendő ne legyen a teljes pusztulás, hanem a boldog, mert szabad és teljesebb élet.
Szándékosan történt ennek a bonyolult kérdésnek ez a felvillanta- tása, mert az Ady-kérdésben ma egyik legfontosabb feladatunknak annak bizonyítását kell látnunk, hogy Ady művészi vonásainak a meg- figyelése és megismertetése nincs ellentétben azzal, amit az ő költé- szetének forradalmi jellegéről vitathatatlanul megállapítottunk. Nem t eki nt he tj ük véletlennek azt, hogy éppen Földessy Gyula volt az, aki egyes pontokon korrigálni t ud t a Révai József nekünk oly sokat mondó és megvilágító Ady-tanulmányainak bizonyos tévedéseit. Kimutatva
pl azt, hogy Adyna k mennyivel mélyebb és alaposabb volt az ismerete az 1905-ös orosz forradalomról, mint ahogy azt Révai József feltételezte. Nem véletlen az sem, hogy éppen ő tiltakozott a közelmúlt nehéz nap- jaiban a legélesebben Ady nevében is a vörös zászlók, a vörös csillag meggyalazásai ellen.
Hiába, az író munkásságának esztétikai értéke szétválaszthatatlan annak társadalmi súlyától és szerepétől. Láttuk ezt jól akkor is, mikor az ítéletek és értékelések a társadalmi jelentőséget és okokat hagyták figyelmen kívül. De egyre jobban l át h at j uk a fordított hibának a követ- kezményeit is. S az Ady-kérdésben is meg kell látnunk, hogy az ő f orr a - dalmiságát megvilágító jelentős és szükséges mu nkát bizonyos értelem- ben egyoldalúan, mereven végeztük el. Túlságosan elhanyagoltuk az Ady művészi vonásainak, esztétikai értékeinek számbavételét, megfigye- lését. Ezekről az értékekről lebecsülve nyilatkoztunk, még akkor is, ha
»nagyszerű« jelzővel illettük, mégis csak egyfajta »dadogásnak« minő- sítettük.
Ezzel nem vitatni akar ju k mindazt, amit Révai József Ady halálá- nak harmincadik évfordulóján mondott emlékbeszédében annak magya- rázatára elmondott, hogy mi okozhatja az utóbbi időben az Ady költé- szete iránti érdeklődés csökkenését. Valószínű, hogy ezek az okok mind hozzájárulhattak ahhoz, hogy költőnk nagyszerű alakja az utóbbi évek- ben, mi n th a valóban szoborrá kezdett volna merevedni közéletünkben és irodalomtanításunkban is. A szabad korszak költő-feledésének okát valami hasonló módon képzelte el József Attila is A költő hasztalan vonít c. köl teményébe n:
S mé gis bízom. K ö n n y e z ve intle k, s z ép jöv őnk, n e légy ily s i v á r ! . ..
Bízom, hisz m i n t e lő d e in ke t, k a r ó ba n e m h ú z n ak m a m á r.
M a j d a s z a b a d s ág bé k e ss é ge is eljön, f i n o m u l a k ín — S m i n k e t is e l f e l e d n e k v é g re l ug a so k c s e n d e s á r n y a i n.
Ám az Ady esetében mégis csak másról is szó van, és szerintünk leg- alább is most még elsősorban erről a másról van szó. Nevezetesen az ő költészete esztétikai vonásainak, művészi sajátosságainak eleddig hiányos magyarázatáról, fogyatékos értékeléséről. Mert akármilyen jól is l át juk, hogy Adyt milyen történelmi helyzet milyen tragikus ellent- mondásai befolyásolták versei művészi sajátosságainak kialakításában, de ha erről a fo rmáról csak felületesen szólunk, azt kellően meg nem világítjuk, azok kezére játszunk, akik oly célzatosan szerettek beszélni Ady költészetének »érthetetlenségéről«. Vagy a Kosztolányi Dezsőjére pl., aki Ady elleni irigységében oly előszeretettel beszélt Ady költé- szetének művészietlenségéről. Mert végeredményben saját esztétikai elvünkkel k erü lü nk ellentétbe, szétszakítva a tartalom és forma egysé- géről vallott elméletünket.
Hiszen elvileg tisztáztuk és hangoztattuk azt mi, hogy Ady költő volt, nem jövendőmondó. A gyakorlatban azonban Adyt mégis inkább
csak a »prófétai« tisztéért becsültük. Hiába énekelt róla már Tóth Árpád is így:
S á l d a l a k, m e r t ú j ra zengő s árnibrás csókod ízétől A j k a a m a holt l y á n y n a k, ki a m a g y a r Poézis.
Mily keveset tudunk vitathatatlanul elmondani Adynak arról az »édes ritmu/áról«, amelyről József Attila énekelt. S talán még kevesebbet figyeltünk meg nyelvének tulajdonságairól, amelyről Móricz Zsigmond azt írta, hogy abban »az ég zenéje suhog . . . az ős szellők, az örökké i f jú zefír, amely mindig táncos, kacarászó«. Pedig ki látta félreérthetetle- nebbül forradalmi költőnek Adyt, mint József Attila, vagy az a Móricz Zsigmond, aki szerint Ady »mint egy fiatal isten szállott ki a magasba, s az égig dobta az új igazságok lángoló igéit« és aki »már akkor a sza- badságot zengte«, amikor »az emberiség . . . még néma nyomorban hevert«.
Bizonyosak vagyunk abban is, hogy az Ady költészetének most éppen csak érintett és felvillantott művészi vonásait egyáltalán nem volna különlegesebben nehéz feladat szélesebb körökben is ismertté tenni. Ennek a lehetőségéről bárkit meggyőzhet Schäffer Gyula szerve- zett mu nkásnak a Népszava 1909. j a n u ár 29-i számában közölt nyílt levele, amelyben a Csizmadia Sándor által részben hiúságból, önérdek- ből, részben szektáriánus felfogása következtében megtámadott Ady Endre mellé állt: » . . . De kiegészítés és igazság szempontját tekintve, hadd beszélje ki magát egy proletár is . . . Hogy érti, hogy szereti, hogy Adyval együtt érez . . . A sok felolvasás, amelyet az új, modern embe- rek megtettek érdekünkben, meghozta az eredményt . . . Megtanították a munkásokat zenét érteni, képet, minden művészetet, az életet élvezni tudni tartalmasan, igazán. Sőt, Adyt is megérteni, az igazi Adyt. És ha verset akarunk élvezni és a mi sorsunk tükrébe belenézni, belenézünk Ady verseskönyvébe, amely nekünk, munkásoknak szent, ha kávéház- ban is írták és csodáljuk az ő nagy művészetét.«
Lehet, hogy némileg sötéten látott Földessy Gyula, aki többszór említett nevezetes mu n k á j á n ak bevezetőjében így nyilatkozott; »Nekem úgy kezd rémleni, hogy Adynak, a lírikusok lírikusának ú t ja olyanféle széles terieszkedésű, lassú, ráérő maradozással vezet a földi halhatat- lanság felé, mint Shakespeare-nek, akit halála után vagy százötven évre még kifelejtettek a költők sorából.« Shakespeare-nél tud tu nkka l való- ban kétszáz év telt el, míg saját nemzete igazán szívébe zárta alakját.
Adyval kapcsolatban úgy véljük, már megtörtént a harc, lényegének, az igazi Adynak az elismertetéséért. Harcolnunk kell azonban azért, hogy népünk a teljes Adyt fogadja szívébe és így verhessen állandó tanyát itt, a Duna tá ján élő és dobogó szívekben, hogy megénekelt vágya szerint az Értől elindulva befusson a nagy Óceánba is.
J E G Y Z E T E K
U ] Fö l d e s sy G y u l a : A d y m i n d e n t it k a i . A t h e n a e u m , 1949. 285. 1.
[2] B ó ka Lász ló: A d y s z i m b o l i z m u s a . I r o d a l o m t ö r t é n e ti K ö z l e m é n y e k, 1954. 2. sz;.
126. 1.
[3] L.! A d y D o k u m e n t u m o k K ö n y v e.
14] S z e r b A n t a l : M a g y a r I r o d a l o m t ö r t é n e t. Ré va i, 1935. 453. 1.
[5] A d y E n d r e v á l o g a t o tt c i k k e i és t a n u l m á n y a i. M a g y a r K l a s s z i k u s o k s o r o z a t . S z é p i r o d a l mi K ö ny v ki a dó , - 1 95 4. 6. 1.
[6] I. m. 8. I.
[7] N y u g a t 1919-es é v f o l y a m. A d v - e m l é k s z á m.
[8] I. m . 134. 1.
[9] Fö l de ssy i. m . 20. 1.
[10] F ö l d e s sy G y u l a : A d y E n d r e . B u d a p e s t 1919. K ü l ö n - l e n y o m at a H u s z a d i k s z á z ad A d y- s z á má S ol.
[11] B a b i t s M i h á l y: T a n u l m á ny A dyról. 192«. L.! G o n d o l a t és írás. 1922. 270. L [12] N é m e th László: A d y össz es versei , 1930. Készülődés, I. k. 254. 1.
[13] R é v ai J ó z s e f: I r o d a l m i T a n u l m á n y o k. Bp. 1950. 261. 1.
P A T A K Y L Á S Z L Ó:
F or t h e w h o l e Ady
A s h o r t r e m e m b r a n c e t o t h e a n n i v e r s a r y ol' t h e g r e a t poe t, w h o w a s b o r n e i gh t y y e a r s ago. I n t h e l a t t e r y e a r s q u i t e o f t e n a l l u s i o n h a p p e n e d to t h e r e v o - l u t i o n e r y s i d e of A d y' s p o e t r y . It w a s p e r f e c t l y r i g h t a n d i m p o r t a n t . B ut it w a s a f a u l t , t h a t w e n e g l e c t e d t h e a r tis tic a l s i d e of his p o e ms . Ac c or d i ng t o t h e a n t h o r ' s o p i n io n t h e be st a i d s a r e in t h i s q u e s t io n t h e s t u d i e s of J u l i u s F ö l d e s s y, w h o w a s t h e f r i e n d of A d y a n d th e » p o e t - a d m i n i s z t r a t o r « of h i s po e ms. T h e a r t i c l e , f u r t h e r , m a k e s K n o w n s o m e m ot i v e s of A d y ' s m a r v e l l o u s s y mb o l - or d e r .
