Szabó Béla: A Szovjetunió ipara

(1)

424

kesek családi pótlékjának növelésével, valamint a felsőfokú oktatási intézményekben ta- nulók ösztöndíjrendszerének javításával vég- ső fokon szintén a lakosság reáljövedelmét

emelték.

Részletesen ismerteti az adatgyűjtemény, hogy a fontosabb élelmiszerek közül az egy lakosra jutó fogyasztás a KGST-országokban 1960 és 1978 között húsból és húskészít—

ményekből 24—31. tejből és tejtermékekből Bulgáriában 91, Lengyelországban és a Szovjetunióban 80—84, Csehszlovákiában és Magyarországon 47—41 kilogrammal emelkedett. A tojásfogyasztás általában megkét—

szereződött, s lényegesen emelkedett agyü—

mölcs— és zöldségfogyasztás is. Csökkenés következett be a lisztfélék, a rizs, valamint a burgonya egy lakosra jutó fogyasztásában.

A tartós fogyasztási cikkek állománya ál- talában a Német Demokratikus Köztársaság—

ban a legmagasabb, ahol ezer lakosra 377 hűtőszekrény, 301 mosógép. 301 televízió—

készülék, 375 rádió és 130 személygépkocsi jut, megközelítően hasonló a tartós fogyasz- tási cikkekel való ellátottság Csehszlovákiá—

ban. Magyarországon a különféle tartós fo- gyasztási cikkekből 25—30, személygépkocsi- ból 40 százalékkal kevesebb az ezer lakosra jutó állomány. mint a Német Demokrati- kus Köztársaságban.

Az életkörülmények egyik igen meghatározója a lakáshelyzet.

európai tagországaiban az utóbbi 15 évben a népgazdaság összes beruházásainak 9—16 százalékát használták fel lakásépítésre. 1950

és 1978 között a Szovjetunió kivételével az európai KGST-országokban 15,7 millió l'a- kást, a Szovjetunióban 58.8 millió lakást építettek. Annak ellenére. hogy az elmúlt 29 évben felépült lakások lehetővé tették, hogy a Szovjetunióban minden negyedik. a többi európai szocialista országban minden hete- dik lakos új lakásba költözzék, a hiányt, ame—

lyet a második világháborús pusztulások. (:

háborút követő 10—15 év kismértékű lakásé- pítése és az életszínvonal emelkedéséből adódó igény növekedése eavüttesen okozott, még nem tudták felszámolni. A lakáskérdés általában a fővárosokban és a nagy ipari városokban jelent gondot.

lényeges A KGST'

szemu;

A szocialista társadalmi rend fejlődésével az országok gyökeresen átalakították az ok- tatás rendszerét, a lakosság valamennyi rétegének elérhetővé és ingyenessé tették az oktatást. Általánosan jellemző, hogy az elmúlt közel három évtizedben sok új. kar- szerű, 16—24 tantermes általános iskoia épült. de mint az adatgyűjteményből látha?

tó a nagyszámú és kis betogadáképességű is—

kolák megszüntetése miatt csökkent az álta- lános iskolák száma, ugyanakkor az oktatás színvonalát javította. hogy a tanerők száma 1950 és 1978 között sok országban 60—100 százalékkal emelkedett.

Az ipar és a többi termelőágazat igényei alapján 1950 és 1978 között többszörösére nőtt az ipari tanulók száma.

A KGST-országok felsőfokú oktatási intéz—

ményeiben tanulók száma az 1950/51-es tan—

évben még nem érte el a 2rmillió főt, az 1978/79—es tanévben meghaladta a 7.7 mil-

lió főt. '

A közművelődés terén elért fejlődés egyik jellemzője, hogy a gyakorlatban ma már az egész lakosságra kiterjed a tömegkommuni- kációs hálózat. A KGST—országokban 1950- ben a rádiókészülékek száma 13 millió, a televíziőkészülékeké kevesebb mint 30000 darab volt. 1978-ban már 89 millió rádió- előfizetőt és 87 millió televízió—előfizetőt tar- tottak nyilván. 1978-ban Bulgáriában, Cseh- szlovákiában, Magyarországon és Romániá- ban a televizió-előfizetők száma meghalad—

ta a rádió-ei'őfizetőke't. ' A szocialista társadalmi rend megvalósu- lásával (: KGST—országokban lényegében ál- talánossá vált a térítésmentes egészségügyi ellátás, ennek biztosítására szélesedett az egészségügy anyagi bázisa. és nőtt az or—

vosok. valamint az egészségügyi személyzet száma.

Az orvosi ellátottság 1950 és 1978 között a KGST-országok többségében 2,5——3-szoro- sára emelkedett. 1978—ban tízezer lakosra számítva legmagasabb az orvosok száma (:

Szovietunióban (352) és Csehszlovákiában (30,2), mig a többi európai KGST-országban tizezer lakosra 23—28 orvos iutott. Ez maga—

sabb a fejlett tőkés országok orvosi ellátott- ságánáL

MAGYAR SZAKlRODALOM

SZABÓ BELA:

A SZOVJETUNIÓ IPARA

Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1979. 191 old.

A szerény külsejű könyvecske a magyar közgazdászok számára fölöttébb fontos té- mát tár fel eredeti szovjet források széles kö rű felhasználásával. bemutatva azokat a bel-

ső összefüggéseket is, amelyek egy-egy rész- terület elkülönült vizsgálatakor nem kerülnek a felszínre. A témának éppen ez a komplex közelítése állíthatja a művet a figyelem fó- kuszába.

Az összesen 13 részből álló monográfia külön fejezetet szentel a szovjethatalom meg- alakulása óta eltelt 60 esztendő ipari fejlő-

(2)

SZEMLE

425

désének, történeti áttekintést nyújtva azokról a momentumokról, amelyek meghatározták az iparosítás napjainkig elért szintjének kialaku- lását. E momentumok közül a legfontosabbak- nak azokat tekinti a szerző. amelyek a szo—

cializmus építésének során az iparosodást, a fejlettebb társadalmi formáció előfeltételének létrejöttét szolgálták. Hasonlóképpen fontos az iparosítás szempontjából az a hatás, ame—

lyet a Nagy Honvédő Háború idején elszen- vedett károk, majd az ezt követő helyreállítás fejtettek ki. A fejlődési periódus második fe- lében -— a háborús károk helyreállításával párhuzamosan —— érződött a harmadik leg—

fontosabb tényezőnek, a szocialista országok részére nyújtott testvéri segítségnek az iparo—

sításra gyakorolt hatása. A felsorolt tényezők mellett a technikai forradalom gyorsulása is feltétlenül joggal kap helyet e felsorolásban.

Összességében a szovjet ipar fontosságát, jelenlegi fejlettségi szintjét a következő főbb

vonásokkal érzékelteti a szerző.

,,A szocialista ipar — főleg a nehézipar — elsődleges fejlesztése volt az az alap, amelynek segítségével a Szovjetunió politikai—gaz- dasági nagyhatalommá vált. A szovjet ipart

_—__magas fokú termelési koncentráció és centrali-

ZOCIO,

-— széles körű termelési szakosodás, kooperáció és kombináció.

— gyors ütemű tudományos—technikai fejlődés.

— termelési eszközeinek ütemes cseréje, korszerű- sítése,

— termelőeróinek célszerű elhelyezése,

— a termelési erőforrások ésszerű felhasználása

jellemzi." (21. old.)

Az elmúlt 60 év alatt végbement ipari fej- lődés nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunió ipara betöltse a szocialista építésben szerepét.

A szerző kifejti. hogy az ipar fejlesztését is a népgazdaság egészét átfogó sorozatos öt- éves tervek szabályozták. A jelenlegi tizedik ötéves terv alapos változást hozott: a Szov- jetunióban — éppúgy, mint más országokban

—— a feladatok nagysága, bonyolultsága fo- kozódott, megváltoztak a feladatok teljesí- tésének körülményei, s mindennek megfele—

lően módosultak az ipar irányításának mód- szerei ís. Előtérbe került a célra orientált, több ágaztot egyidőben is érintő ún. komplex

programok kidolgozása.

A könyvnek majdnem egészét átfogó motí—

vuma az ipari fejlesztés alapjául szolgáló nyersanyag— és energiabázis különböző szem—

pontú elemzése. E témát tulajdonképpen a 2. fejezet vizsgálja. de magától értetődő mó- don ismét tárgyalja — más aspektusból — e kérdéscsoportot az ipari beruházásokat érin—

tő 5., az ipar szerkezetét vizsgáló 7.. a terü—

leti elhelyezkedésről szóló 10. és az ipar kiil- gazdasági kapcsolatait bemutató 11. fejezet is. A nyersanyag— és energiabázis sokoldalú elemzését teljes mértékben indokolttá teszi

az a tény, hogy a Szovjetunió hatalmas geo- lógiai kincsekkel rendelkezik, 5 a már ismert készletek kiaknázása egyrészt a szovjet szük- ségletek saját termelésből való fedezését biz- tosítja, másrészt viszont döntő szerepet ját- szik a többi szocialista ország nyersanyag- és energiaellátásában. (A legfontosabb 15—- 18 ásványi eredetű nyersanyag és energia—

hordozó közüi i3-nak a kitermelésében a Szovjetunió az első a világon, s a kémiai jel- legű tüzelőanyagok prognosztizált világkész—

letének fele a Szovjetunió területén találha—

tó.) A nyersanyagbázis területi elhelyezkedé- sében azonban az utóbbi periódusban vál- tozások következtek be: a nehezebben mű- velhető, illetve szibériai lelőhelyek egyre fontosabb szerephez jutnak. E tény ugyan alap- vetően nem befolyásolja a készletek rendel—

kezésre állását, de maga után vonja a kiter—

melési és szállítási költségek növekedését, új energetikai létesítmények esetében pedig (:

megelőlegezendő beruházási összegek nagy- ságának fokozódását. A növekvő távolságok áthidalására részben nemzetközi együttmű- ködésben a különböző — a kőolaj, a földgáz, illetve a villamos energia nagy távolságra va- ló továbbítását szolgáló —- távvezetékek egész rendszerét építették ki. A hagyományos tü- zelőanyagok felhasználása mellett előtérbe került az atomenergiát, illetve a vízi energi- át hasznosító erőművek építése is.

A termelő célú ipari állóeszközöknek napjainkban (1977. évi adatok szerint) megkö- zelítően 30 százalékát az energetikai ipar- ágak üzemeltetik. s ezeknek az állóeszközök—

nek jelentős részét (a villamosenergia—iparban mintegy 40, a fűtőanyagiparban majdnem 60 százalékát) 1970 után helyezték üzembe.

A kitermelő ágazatok belső szerkezetét (egy—

máshoz való arányát) jól érzékelteti a szer- ző a 19. tábla segítségével, bemutatva azt, hogy az energetikai alágazatok. o fémércki- termelő alágazatok, illetve a további kiter- melő alágazatok milyen arányban részesed- nek a kitermelő ipar által lekötött összes mun—

kaerőből, állóeszközből, illetve a létrehozott termelési értékből.

A szovjet ipar külgazdasági kapcsolatait elemezve Szabó Béla visszatekintő idősoros táblát közöl a külkereskedelmi — és ezen be- lül az export -— struktúrára vonatkozóan. E táblából kiviláglik, hogy az utóbbi esztendők- ben a kitermelő ágazatok termékei (konkré- tabban: az energiahordozók, az ércek és a kohászati termékek) a szovjet ipar exportjá- nak majdnem felét (46 százalékát) tették ki.

A feldolgozó ipar helyzetének szentelt 3.

fejezet számunkra talán legérdekesebb vonat—

kozása az, hogy sokoldalúan vizsgálja az egész ipar műszaki színvonalának emelésé—

ben kulcsszerepet játszó gépipar fejlődését.

A három egymás utáni (1975., 1976. és 1977.) év adatait tartalmazó táblából kitűnik, hogy

(3)

426 ^SZEMLE

a könnyűipar számára ez idő alatt összesen mintegy 1,8 billió rubelnyi. az élelmiszeripar számára 1.5 billió rubelnyi, a kereskedelem számára pedig megközelítően 1.1 billió rubelnyi termelőberendezést és pótalkatrészt szolgáltatott a gépipar.

A gépipar — és általában a feldolgozó ipar —- további nagy jelentősége az, hogy fej- lődése meghatározó a lakosság jólétének szempontjából. Ezért a Szovjetunióban e te—

rületen a stratégia központjába sokféle. jó minőségű és olcsó fogyasztási cikkek gyár—

tását, a választék bővítését és a lakossági szolgáltatások gyors fejlesztését állítják. Ez megfelel azoknak az új tendenciáknak is, a- melyek a lakossági igények alapvető emel- kedésére engednek következtetni.

Mint ismeretes, a munkaerővel való ellá- tottság legfontosabb tényezője a Szovjetunió—

ban a teljes foglalkoztatottság biztosítása.

Emellett azonban a szovjet iparnak mindin—

kább számolnia kell azokkal a jelenségek—

kel. amelyek — mint ez közismert —- más or—

szógokban is éreztetik hatásukat: a demográ- fiai tényezők és a más népgazdasági ágak- ból az iparba átáramló munkaerő elapadá- sa egyaránt csökkentik a további ipari mun—

kaerőforrásokat. Emellett az ipar területi át- helyeződésének tényezőjét is lényeges mo- mentumként veszi figyelembe a szerző, rész- letesen ismertetve a távol-keleti, illetve észa- ki területeken kialakuló ipari körzetek spe- ciális munkaerőgondjait és a nem kevésbé

speciális megoldási módokat.

'Úgyszintén a munkaügyi kérdéseket tag—

laló fejezetben vetődik fel először a szak- képzettség és a munkatermelékenység kér- déscsoportja. E témák szoros összefüggésben állnak a tudományos—technikai haladást vizs- gáló 6. fejezet tartalmával. A közép- és fel- sőfokú végzettséggel rendelkezők magas ará- nya teszi ugyanis lehetővé azt, hogy a gyor- suló tudományos—műszaki forradalom sodrá- ban a Szovjetunió hatalmas eredményeket tud felmutatni: az országban működő több mint 5300 tudományos kutató intézetben ösz- szesen 3.7 millióan dolgoznak, s a Szovjetu- nióban tevékenykedik a világ összes tudomá—

nyos dolgozóinak megközelítően egynegyed része. A nemzeti jövedelemnek kiemelkedően magas hányadát, mintegy 4—5 százalékát for-

dítják kutatási célokra.

Az ipari munkatermelékenységet —— amely 1977—ben 43 százalékkal múlta felül az 1970.

évit — a termelés gépesítése és automatizá- lása jelentősen javította. A szerző e folyamat érzékeltetésére — a rendelkezésre álló szovjet forrásanyagokhoz igazodva — abszolút szá- mokat vonultat fel a különböző mértékben gépesített (illetve automatizált) termelő sza- lagok, műhelyek, vállalatok számára vonat- kozóan. Ezek relatív gyakoriságára -— egysze—

rűbben szólva: arányára —— csupán a könyv

másik helyén fellelhető adat, az összes vál- lalat számának figyelembevételével következ—

tethetünk: a 44 656 iparvállalat közül 5942 (130/0) tartozott 1977-ben a komplexen gépe- sített vagy automatizált kategóriába.

A könyvből többek között megtudhatjuk azt is, hogy a tizedik ötéves terv 621 milliárd rubelnyi teljes előirányzatán belül az ipari be- ruházások összege kb. 38 százalékkal növek- szik. E növelt beruházási költség jelentős ré- sze továbbra is az ipari termelés A (termelési eszközöket gyártó) szektorába irányul.

Az új üzembe helyezések révén az állóesz- köz-ellátottság és a munkatermelékenység az iparban tíz év alatt egyaránt 1.8-szeresre növekedett. A beruházások, az új állóalapok üzembe helyezése révén elért állóeszköz—

gyarapodás (az 1975. év végi állapot szerint) 8,8 százalékot tett ki; az elavult állóeszközök selejtezése a szovjet iparban — éppúgy, mint hazánkban is —- fölöttébb alacsony: mindösz- sze Ló százalékos. A termelő berendezések átlagos életkora ma még túlzottan magas:

16—18 év.

A beruházások megvalósítása terén égető problémaként jelenik meg az elhúzódó kivi- telezési idő. Az ebből származó népgazda- sági károkat. termeléskieséseket elkerülendő számos intézkedést tesznek a Szovjetunióban.

Az utóbbi években a beruházások belső szerkezete is módosul: az új létesítmények mellett mind jelentősebbé válnak a rekonst- rukciójellegű korszerűsítések is. E ponton is- mét felmerül a tudományos eredmények mi- nél gyorsabb hasznosításának kérdése: a kor—

szerűbb gépek gyártása révén jelentős anyag- megtakarítás is elérhető. Jelenleg ugyanis a gépipari termékek átlagos súlya -— tehát a felhasznált fém mennyisége - 20—25 száza- lékkal nagyobb, mint a fejlett tőkés orszá—

gokban. Felmerül mint anyagtakarékossági intézkedés az ún. szerkezeti anyagok helyet- tesítése is: többféle fém gazdaságosan pó—

tolható műanyagokkal.

A korszerű technikai vívmányok terén elért Szovjet eredmények —- mint általánosan ismert tények -— joggal kapnak helyet a szóban forgó monográfiában. Részletesebb méitatá—

sukra e helyen azonban nem szükséges ki- térnünk.

Figyelemre méltó viszont a könyvnek a szovjet licenc-tevékenység ismertetésével kap- csolatos része. Ez a napjainkban mind fon- tosabbá váló szellemi import—export nagy- mértékben elősegíti a tudomány termelő erő- vé —- mégpedig nemzetközi értelemben vett termelő erővé — válását. Ennek során a Szov- jetunióban egyaránt előtérbe kerül a magas műszaki színvonalat képviselő licencek vásár- lása (megszerzése), illetve eladása. Érdekes- ség, hogy a Svájccal megkötött tízéves ke- retmegállapodás többek között a licencek vásárlására is kitér.

(4)

SZEM LE

427

A szovjet ipar belső összetételét a könyv a szokásos szerkezeti mutatók segítségével mutatja be, s emellett a már szintén széles körben ismert ÁKM—adatokat is felhasználja.

Az olvasó számára ennek a fejezetnek egy- részt az adja meg a különleges érdekessé- gét. hogy az ipar összes termelését az A (ter- melőeszközök előállítása) és a B (fogyasztá- si cikkek termelése) főcsoportra bontva is elemzi, másrészt viszont az ágazati kapcso- latok vizsgálatakor visszanyúl az 1923—24. év- ről készített mérleg adataihoz is. Az ipar ter- melésén belül az A szektor aránya már hosz- szú ideje 70 és 75 százalék között stabilizá-

lódott. Az ÁKM—táblák legérdekesebb ipari adatai szerint a végtermék aránya 50 év alatt (1923 és 1972 között) a nehéziparban 14,6 százalékról 30,3 százalékra nőtt, míg a köny- nyű- és az élelmiszeriparban megközelítően azonos (40 százalék körüli) szinten maradt.

Szintén az ipar szerkezetének vizsgálatát tartalmazó fejezetben találunk utalásokat a termelési mikrostruktúrára: eszerint a termé- keknek fele átlagosan 8—10 évenként kicse—

rélődik.

A szovjet ipar tervezéséről és irányításáról szólva a szerző elmondja, hogy a tervezés- ben az ágazati elv a meghatározó, ezen be- lül azonban a rendszerszemléletű módszerek és a komplex megközelítés egyre jobban elő- térbe kerülnek. A mind bonyolultabbá váló tervezési feladatokat a számítástechnika ki—

terjedtebb alkalmazásával oldják meg. Az iparban a koncentráció folyamatát a centra- lizáció kíséri, s az egyesüléseknek sajátos szerep jut az iparirányítás terén. Az áru- és pénzviszonyokra a korábbinál nagyobb fí- gyelmet fordítanak, a hatékonyság növelésé- nek lehetséges útjait egyre jobban szem előtt tartják. Figyelemre méltó az az adat, amely szerint 1977-ben az ipari ágazatok összesen 67 milliárd rubelnyi nyereséggel zártak.

, A könyv 11. fejezete foglalkozik a szovjet ipar külgazdasági kapcsolataival, komplex módon tárgyalva e bonyolult témát. Bonyo- lultságát az adja. hogy az 1960 és 1977 kö- zötti időszakban a szovjet külkereskedelmi forgalom összvolumene több mint hatszoros- ra nőtt, és 117 országgal folytatnak ke- reskedelmet. A külgazdaságban előkelő sze—

repet játszik a szocialista — és ezen belül a KGST—országokkal folytatott kereskedelem, amelynek újabb lendületet ad az ipari ter- melési szakosítás és kooperáció bővülő köre, valamint a szovjet műszaki segítséggel más országokban létesítendő objektumok ipari

hátterének biztositása.

A szovjet ipar nemzetközi összehasonlítá- sának szentelt 12. fejezetnek csupán máso- dik fele tartalmaz e témába vágó ismeret- anyagot. A szöveget néhány érdekes szöveg—

közi táblával tűzdelve. a viszonylag kis ter—

jedelem ellenére is jól szemlélteti a szerző a Szovjetuniónak a világ teljes ipari terme- léséből való részesedését. valamint több mu- tató alapján az Egyesült Államokhoz, ezen kívül egyes ipari gyártmányok természetes mértékegységű termelésére vonatkozóan a Német Szövetségi Köztársasághoz, Francia- országhoz és Japánhoz (valamint kiegészítés- képpen hazánkhoz) viszonyított ipari adatát.

Megtudhatjuk, hogy a szovjet ipari termelés mennyisége fokozatosan közelíti az Egyesült Államokban elért színvonalat, s azt. hogy ter- melékenység és a gépek korösszetétele te- kintetében ágazatonként meglehetősen nagy eltéréseket mutat az Egyesült Államokkal va—

ló egybevetés.

A könyv különböző szovjet adatforrások, tervek alapján képet ad a szovjet ipar jö—

vőbeli fejlődési tendenciáiról is. E tendenciá- kat az az alapvető gazdasági stratégia szab- ja meg, amelynek alapja az ország gazdasá- gi erejének további növelése, a termelési bá—

zis bővitése. Természetesen az 1990-ig terje- dő időszak fő fejlesztési előirányzatainak ki- jelölése még nem zárult le, az azonban nyil- vánvaló, hogy az iparnak a népgazdaság fej- lődésében betöltött szerepe továbbra is meg—

határozó lesz.

Szabó Béla könyvét lapozva az olvasóban az az összkép alakul ki, hogy a rendelkezés- re álló igen gazdag forrásokat és irodalmat (felsorolásukat a könyv 187—189. oldalain ta- lálhatjuk) színvonalasan és ötletesen kiakná- zó olyan munkát kapott kézhez, amely az ipari adatokkal dolgozó közgazdász számá- ra jól hasznosítható munkaeszköz.

Kovács Tamásné dr.