SZEMLE
1123
MAGYAR SZAKIRODALOM
TOLNAI GYÖRGY:
A FEJLÖDÖ ORSZÁGOK GMDASAlGA MA ÉS HOLNAP
időszerű közgazdasági kéndések. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1975. 278 old.
A (fejlődő országok gazdasági felemelke—
dése egyik sorskérdiése a mai emberiségnek.
A világgazdaság es a világpolitika össz—e—
füg'gesei hoszabb távon nem engedik meg, hogy az emberiség egyik fele gyorsan és viszonylag zavartalanul javuló körülmények között, másik — nagyobbik — része gazdasági.
társadalmi, kulturális elmaradottságban éljen.
Bar a harmadik világ országainak lehetsé—
ges fejlődési útjait nehéz meghatározni, mé- gis léteznek objektív gazdasági törvénysze- rűségeik, amelyeknek figyelembevé/telével iki- jelö'lhető a leggyorsabb növekedés, egyben a tömegek számára a lehető legmagasabb életszínvonala-t (nyújtó es az átalakulásban (! leg/kisebb szenvedéssel jámó fejlődési imáiny—
zat. Tolnai György könyve, amely .,A nagy- ipar és belső piiaioáinalk kialakítá—sa" alcímet viseli, a fejlődő országok gazdasági növeke- désének sokrétű problemait elemzi, §kill-önös figyelemmel a demokra'cilkus államlkapxiiholliz- mus hólVllldtbdllDOi.
A fejlődő országok közös jellegzetessége formai szempontból a gazdasági dualizmus, tehát egy yizszonylag [modem gazdasági felső szektor és egy ennél általában sokkal szé- les—ebb tradicionális — naturális paraszti -—
alsó szektor egymás mellett elése. Tambal'smi szempontból ez olyan gazdasági szerkezet, amelyben a felső szektor főként rex—port céll- zatú élelmiszer- és nyersdnyogtermelésrt, az alsó (szektor N-árso'rlólkepteleniseg—e miatt pedig fejletlen belső feldaollgozőizparrt jelenit. lgy minden fejlődő ország a világpiaotól függő 'pamasztii többségű argxrárorszáig, esetleg az élelmiszer- és nyensainyagikimi'tel más lierülle- teivel kiegészülve.
A harmadik világ országai között tenmé- szetesen jelentős fejlődési elmerések vannak.
Az eredeti fejlődési külömbségek törtenelmi——
gazdosági eredetűek. és már a függetlenség megszerzésének formáiban is megnyilvánul- balk. A 98 fejlődő ország (közül óój onszág 1944 és 1970 (között szabadult fel. Ezeknek csolknem fele. sőt a régebben felszabadul—
talknalk egynegyede sikeres fegwenes töme- ges felkeléssel vívta ki függetl-eniségért. A forradalmi változás mellett igen nagy az aránya — összesen 60 százalék — a meg- egyezés útjátn történő felszovboduwlálsnalk. A 'nemzeiai függetlenség elnyerése után a fej- lődő ország jövőjét a népgazdaságban el—
ért eredmények gamalntálh-atjálk. A modern fejlődés útjára pedig minden ország első—
sorban saját erőfeszítései alapján lendítsheti
ós
gazdaságát. Ezen belül főként a nagyüzemi árutermelés és a nagy tömegű áruforgalom nyújt alapot a fejlődéshez, még akkor is. ha a gazdaságnak ez a korszerű területe az egész népgazdaságnak osalk kisebb részét (a nagyipa—rt, a modern infrastruktúrát és a mezőgazdaság árutermelő részét) foglalja magába,
A fejlődő országok fel—ső szelk'tomóxnalk dön- tö tényezője a nagyipar. Ezen belül lgen ma—
gas, 22,6 százalék a bónyaipar, 19,5 száza—
lélk a mezőgazdasági 'iipawr részesedése (a nehézipar aráinya 30,8, a textil- és ruházati ipamé 13,6 szazalek). Az adatok vészben a fejlődő országok mezőgazdasági és nyers—
anyagxtermelő, részben exportra onien'bállt jel- legét mutatják. Az erős exportra orientált- sáng a fejlődő orszá-gokat -— gyarmati örölk- ségként — a külkereskedelmen keresztül kényszerűen a tőkés világgazdaság szerve- zetéhez k—ö'hi. Ezen orszá—gok nagy ellent- mondása, hogy politikailag önwáallőkká vál- talk ugyan; gazdaságilag azonban továbbra llS az anyaországtól és általában a tőkés yilágpiiaatál függenek. Ezt az ellentmondást csolk olyan haladó gazdaságpolitika oldhat—
ja fel,aamelyismwpontsólt tőkékkel gazdaságilag megerősiti az államot, és meggyorsítja a növekedést. majd a belső felhalmozást úgy, hogy ervnek alapján a felső szektor függő szerkezetét önállóvá alakítja át. Ennek egyik általános feltétele az állam szerkezetének átalakítása,, az államlkaipiitolizmuis valamilyen formál—álmaik alkalmazása. A különböző for- miálk közüli tervgazdálkodás 81 fejlődő or- szágibain van, állami szektort pedig ezen ól- lamok 60 százalékában hozüalk létre. Az áll- lazmlklaipiilializmus demoknarhilkus fonmdalmú jel- leget azomban mindenekelőtt az olyan tu—
'lajdonjagi változásaik erősítik, mint a föld—
reform és a felső szektor legfontosabb ipari üzemelnek államosítása. ilyen következetesen demokratikus ál'lamlkooitaili-srto rendszer a fejlődő országaik 40 százalékában már ki—
alakult.
Az óllaimikazpiita—lizmuxs demokratikus formá- ja már lkét'ségikíivül haladó, lorradallmii igaz- doságpolitikoi irányzat. Egyrészt átalakítja a termelési viszonyolk'at (államosítás. földre- form, kisajátítás réven). xmiáisnéiszt —- mivel az új tulajdonviszotnyok szemben állnak a tőkés ltulojdonyiszonyolkkal — alapja (lehet a demokratikus forradalmat továbbfejlesztő nem kapitalista fejlődésnek is. A gazdasági szerkezet ilyen irányú átalakítása azonban az ehhez szükséges anyagi alapolk megte- remtésétől függ.
Természetes ez akkor, ha a fejlődő orszá—
gok költségvetéséből magas arányban, átla—
gosan 25 százalékban részesednek a be-
1124 SZEMLE
ruv'hrórzárse'k, és a függetlenség elnyenése után jelentős termelési eredményeket értek el. A növekedési arányokat tekintve 1960 és 1968 között az ipar 6'1 (ezen belül a bányá- szat 82. a nehézipar 86, a ikönnnyűaiipar 4-4), a mezőgazdaság pedig 23 százalékkal emel—
te termelését. Az ilparszenkezet átalakulása azonban nem egyértelműen kedvező, mert a feldolgozóipar relatív súlya csökkent, a bá—
nyárszat aránya viszont nőtt. ,Ez a kivitelre épülő gazdasági szerkezet megerősödését mulatja. A fejlődő országaik tehát gazdasági növekedésüket és anyagi megerősödésülkei az exportból származó valutárbevételek gyors emelkedésétől várták. A gazdasági növeke- dést biztositó beruházási upolililka végrehaj—
tása azonban jelentős nehézségekkel jár.
Amig a lkilNllJell 61 százalékkal, addig az lm- prort 55 százalékkal nőtt ugyanabban az idő- szakban. Ez a folyamat azonban csak állandó—
sulló külkereskedelmi passzívum mellett ment végbe az egyenlőtlen csenearányaik imlllaltt. A terms of tra-de kedvezőtlen alakulása mi- att — ENSZ—tstatrirsz—tiilka szenint —— a fejlődő országaik az elmúlt évtizedben 47 milliárd dollárt vesztettek a fejlett arszárg'dklka—l foly- tatott külkereskedelemben. Ez egyértelmű cáfolata annak a gazdasá—gaellitlkrárnak, amely a harmadik világ gazdasági növeke- dését a felső szektor egyoldalú fejlesztése, vagyis a virlárgpiactól való tü—g—gőrség nőve- lése révén akarja megvalósítani. H-o—sszú tá- von csak az olyan gazdasárgrfrejl-esztés boz—
hat eredményt, amely a telső szelktannalk a főként belső piacra való termelést, a mun- kaerő termelésben való foglalkoztatását és a tőke belső felhalmozását tűzi ki célul. E célok egyetlen közös forrása pedig az alsó szektor fejlesztése, de nem a felső szektor nélkül, hanem egységes népgazdasági szem- lélet Heretében. A felső szektor működése ugyan—is [létfeltétele a fejlődő onszágaknak, mert leglfőbb anyagú alapját képviseli a modern állarmszervezetn—e'k.
A belső piacra és a belső felhalmozás nö—
vekvő súlyára alapozott önálló fejlődési út felismerése szükségszerűen elvezet a tradi- cioná—lis-enaturális alsó szféra potenciális lle- h-etőségeiniek kihasználásához. rE made—nni- zálási politlka mindenekelőtt a naturális gazdaság áirutermelővé fejlesztését követeli meg. Az árutermelő alsó szektor kialakulása hárem úton ment végbe: tőkés lejlődésse—l, demotk-na—tikus állaimikazpi'lallsha (nem nitlkán szocialista irányzatú) mezőgazdasági szövet- kezetek lébnehozásárval, végül ugyancsak rál- lamkapitailivsta álltalános (ipmml—m-ezőgrazdra—
sági) fejlesztési prolinak—álmai. E rhá—nom út nem csupán egy (hármas alternatíva egy-egy le—
hetőségét jelenti, ahanem szoros ölsszelüg—gés van közöttük. E rhrávrom tendencia ugyanis a történelmi fejlődés kényszerpályájának egy- más után [következő takarit [képviseli. A lel-
sza-badult ilejlődő onszőg—ork haladó államka- pritarlizmruscr nagy szocialista politikája éppen ott iké—pes eredményt elámi, ahol a (kapita—
lizmus megáll, tehát az alsó sztéwnában. En—
nek az államilag támogatott útnak első si- kerei jelentősek a mezőgazdasági termel-érs- ben (a modern. gépesített tenmelőrszövetlke- zet-eknél. a nagycsaládi ikrözössérgen alapuló szövetkezeti gazdaságoknál és ehhez hasonló szervezeteknél). A vázolt mezőgazdasági fej- lődés ellentmondásait (mezőgazdasági egy- oldalúság, wiszanylaig elmamaduott áruterme- lés) a széles r (örű árutenm-eilésnek az agrár—
szektor és az ipar egymásra hatását és egy- más termelését ösztönző fmóclrszere oldhatja fel, ami a helyi falusi házi—ipart folyamato—
san *kiisár—u'tzenmelő vpiamasztiipamrá, majd —- ila- koz—oht állami támogatással —- nagyirpamrá lejleszti. Ez az ripart felnevelő módszer krez- detben nem intenzív termelést produkál (mint szűkebb keretben a tőkés terj-lőrdés). de a karpitarlizmrussol szemben tömegméretekben sakkal kiterjedtebb extenzív tenmellést ered—
ményez, bekapcsolva az rárute—rmelzéisbve a volt naturális gazdálkodást folytató tömege—
ket, elősegítve ezzel későbbi nagy/üzemi (szuőwetkezeti) tejiődésü'ketu
A vázolt fejlődés anyagi alapja a gaz- daságú alsó szektor muníkaerőiben és nye—ns- anyagrbcrn meló ipatenaiál'is bőség—e. E leh—e- tőség csak a haladó rállanlkapita'lizmrus igaz—
dasa—gszenvező ereje segítségével válhat va—
lósávggaá, mert csupán ez az állam (képes a néptömegek lappangó tenmelőerőinek és saját belső fagyasztáswkra előállított nyers—
anyagaiknak (mint tőkeelemekneík) valóságos tő'késírtiéisére. A tőkeelemselkben való bőség ilyen módon vállhat — legalábbis távlatilag -- a tőke bőségiéMé. Eihihez objektív lelhető- sérgret nyújt a natunális és ikirsáru—benmelő paurasztüzemxek tömegeinek nagyüzemekké
"egyesítése", főként az állami rlelváisárllá's és a szövetkezeti fejlesztés eszközével. rE fejlő- dés központi láncszeme minden tnadiaionalis rendszerben a parnarsztripar területe. amely kihat a gazdaság többi szektarára is. így a tömeges rmrunikamegasztásra, aamvezőgazda—
ság és az ipar közötti termékcsere kialakulá- sára, a belső piac létrejöttére, az uáriuitenme—
lérs általánossá váltására, ezen keresztül a teremllés minden oldalú növelésére. Különö- sen hangsúlyozni kell ebben a folyamatban a nemzeti piac kialakulásának tontossárglát.
A belső piacra történő árutermelés népgaz- dasági előnye a —- tőként él-elmaiszer- es ny-ensanyasglkividrelre termelő -— függő gazda- ságokkal szemben az, íhagy mintegy meg- kétsizerezi a működő tőrklélk rh'O'lJÓiSff'Olk'Ó-lí. Amíg ugyanis az ewpo—rbáru nem [indukál belső áru ellenértéket (hiszen éppen külső számma- zású irmipartárruval csenélővdiik aki), addig a
zárt 'nemzeti piacra kerülő hazai áru mint tőkeelem jelentkezik a belső aserepamln—er
SZEMLE
1125
termelésében (a mezőgazdasági áru az ip'a- rébawn és fordítva), ezáltal szükségképpen isnidulkálja a vele azon-os értékű lmásilk áru- menwnyi-ség termelését, amellyel kicserélődik.
A belső piacra termelő mezőgvazdasáxgnaík ezért létfeltétele a belső wlp'Ull', ,s együttesen így az önálló gaztdeasárglferjlődxés al—adklépletéi adjálk.
A fejlődés szempontjából döntő kérdés még, ,hogy milyen osztályalliawpna épülhet ilyen gazdaságpolitika a harmadik világban?
A demokratikus forradalom az útitársak forradalma, a nemzeti burzsoázia, a hazai munkásosztály, a parasztság és a haladó
értelmiség hosszalab—rövidebb ideig tartó harci szövetség-e. Ezeknek az erőknek az út- ja a fejlődés egy magasabb folkácn többnyi- re szétválik egymástól. Mindenekelőtt a tő- kés- és a munlkwálsosztályé, a többiek pedig ezek egyikéhez igazodnak. A ,,ki lkllt tgyőz le"
kérdést végeredményben az dönti el, hogy a munkásosztály vagy a burzsoázia szer—
vezi-e maga mellé a parasztságot. A törté- nelem .sok országban már eldöntötte a kupi- tanlizmuus és a nem tálcás rfejlődwés közötti erőviszonyokat, így a demokratikus állam—
káplc—solla't alkalmas kiinduló pontnak látszik
a demokratikus forradalomból a nem tőkés,
esetleg a szocialista fo'nnaldíallamjba való átt- menet gazdasági szerkezetének szerepére.
Tolnai György könyve a legszélesebb ol- vaisóköziö—nséglhez szólva, iilsmeretkiözílő, gon—
dolatébresztő összefoglalást ad a fejlődő országok jelenlegi rgtarz'dlas'álgxfejlesztési gond- jairól, jövőbeni előrehalladásutk 'távllzatwaliról.
Emellett azonban a szakemberek, a gazda- ségrfejllesztés részlvethérdéseli iránt érdeklődők számára is számos új szempontot vet fel.
kül nösen a tnadixcianá'lis és a modem gaz—
dasági szektorok egymást támogató fejlődési lehetőségeivel összefüggésében. A téma mély ismeretéről 'taln—úskloldó lmű közgazdasági kö—
vetkeztetései lhelytállllólk, az elemzést szemléle- tes statisztikai forrásanyag támasztja alá. .log—
gal mondhatjuk, hogy a történelmi tapaszta—
latok és a már ismert gyakorlati kezdemé- nyezések mellett az ilyen kutatási eredmények is nagymértékben hozzájárulhatnak a harma—
dik világ országainak nagyon várt és remélt felemelkedéséhez.
Dr. Homo/ya Ferenc
MAGYAR NYELVÚ SZAKIRODALOM
A TÁRSADALMI TERMELÉS HATÉKONYSÁGI KERDESEI
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1975.
338 old.
A könyv, amelyet A. Sz. Tolkacsev szerkesz- tett. a Szovjetunió Állami Tervbizottsága mel—
lett működő Közgazdasági Tudományos Ku—
tató lntézetben folytatott kutatások eredmé- nyeit foglalja magába. A kötet nyolc tanul- mánya a társadalmi termelés hatékonysági kérdéseinek elméleti és módszertani vizsgála' tával foglalkozik. A szerzők nem tekintik ku- tatásukat lezártnak annak ellenére, hogy si—
keresen kidolgoztak egy olyan mutatószám- rendszert, amely lehetővé teszi a hatékony- ság tervben íörténő értékelését népgazdasági és ágazati szinten. Az első négy és a nyol- cadik tanulmány a hatékonyság egészének vizsgálatával foglalkozik elméleti, mutató- számrendszer-képzési és mérhetőségi szem—
pontból. lsmertetik a mutatók típusait és az optimalizációs módszer felhasználhatóságát.
A másik három tanulmány a társadalmi ter—
melés hatékonyságának változása szempont- jából a gazdasági élet egy-egy kiemelkedő fontosságú területén vizsgálja részletesen a hatékonyság szerepét és mérhetőségét. így külön tanulmány tárgyalja a tudományos—
műszaki haladás, a legfontosabb erőforrások (állóalapok, anyagok. beruházások), valamint a külgazdasági kapcsolatok hatékonyságának elemzését.
A hazai kutatásokhoz hasonló következő kérdéskörökben tartják különösen fontosnak a szovjet szerzők a további munkálatokat:
1. az árszínvonal problematikája: különösen a jö- vőbeli árszínvonallal szemben támasztják azt a köve- telményt, hogy feleljen meg a társadalmilag szükséges ráfordításoknak, valamint a társadalmi termelés hasznosságának, ami az értékmutaltókkal történő mé- rés megbízhatóságának ís feltétele;
2. nem szorul különösebb magyarázatra. hogy nap- jainkban mennyire időszerű lenne a műszaki fejlődés!
a gazdasági növekedés tényezőjeként értelmezni. ter—
vezní; a műszaki fejlődés újszerű figyelembevétele a termelési fűggvényeken alapuló további kutatások feladata;
3. a hatékonysági vizsgálatok körét a népgazda—
sági és ágazati körnél tovább kell terjeszteni; olyan mutatószám—rendszert kell kidolgozni. amely az ipar.
áaak. a termelési régiók, az egyesülések és a vál—
lala—tok szintjén méri a hatékonyságot;
4. a további hatékonysági vizsgálatok előfeltételé- nek tekintik az optimalizációs modellek tökéletesíté—
sét. a több periódusú modellekre való áttérést, vala- mint az ágazati kapcsolatok dinamikus és naturális értékbeli modelljeinek összekapcsolását.
Több szerző felveti, hogy a hatékonyság elméletileg mérhető területein sem tud előre- haladni a gazdasági elemző munka az infor- mációs bázis hiányosságai miatt. Egyrészt nem mindig állnak rendelkezésre a szükséges sta- tisztikai adatok, másrészt a hatékonyság kü- lönböző tényezőinek mérésére szolgáló ada- tok felépítése módszertanilag nem teszi le—
hetővé összekapcsolásukat. Az információs bázis tökéletesítése pedig nélkülözhetetlen a gazdasági tisztánlátáshoz.
