Cukor György: A fejlődő országok iparosításának néhány kérdése

468

egyébként is rendelkezik. Minthogy a szerző nagy súllyal foglalkozott az információ-rend- szerek és az információfeldolgozás problé—

máival. ezért a mű mondanivalója nemcsak közeláll, hanem igen hasznos is az érdeklődő statisztikusok számára. akik igy széles át- tekintést nyerhetnek a kibernetikával kap—

csolatos aktuális ismeretekről.

Dr. Dőrnyei József

CUKOR GYURGY :

A FEJLÖDÖ ORSZÁGOK lPAROSlTASANAK NÉHÁNY KERDÉSE

Akadémiai Kiadó. Budapest. 1970. 409 old.

Az iparosítás a fejlődő országok gazdasági növekedésének legfontosabb problémája. En—

nek elismerése azonban csak nemrég vált általánossá. Régebben. különösen a kapita- lista országok közgazdasági elméletében a komparatív előnyök automatikus érvényesülé- sét állították előtérbe. Ugy gondolták, hogy a szabadversenyes kapitalizmus biztosítja a gazdasági növekedést a gyengén fejlett or—

szágokban is. tehát nincs szükség semmiféle iparosítási politikára, sőt sok esetben még az iparosítás is felesleges.

Ez az álláspont később módosult és korlá- tozott iparosítási lehetőségekről beszéltek.

Eszerint a fejlődő országokban, ahol a mun—

kaerő bőséges. de a tőke szűkös. a kisipart és a könnyűipari ágazatokat kell fejleszteni, a nehézipari termékeket viszont továbbra is importálni kell.

Az új keletű felfogás szerint a gazdasági fejlődés ezekben az országokban sem alapul- hat csupán egy-két ágazaton. hanem sokrétű és dinamikus hazai ipar megteremtésére van szükség. Ma már nem azon van a hangsúly.

hogy kell-e iparosítani (: fejlődő országokban is, hanem azon. hogy milyen módon.

Az iparosítás mint a gazdasági fejlődés ré—

sze, komplex folyamat, s így nem mérhető egyetlen mutatószám segítségével. A legfőbb mérőszám hosszú távra természetesen az egy főre jutó nemzeti jövedelem szinvonala. Jel—

lemzi azonban az iparosítást a gazdaság strukturájának és az ipar belső szerkezetének változása, az ipari termelés növekedési üteme.

valamint egyéb gazdasági összefüggések is.

A ,,hogyan iparosítani" kérdéskomplexum alapproblémája a mezőgazdaság és az ipar viszonya, valamint szerepük a gazdasági nö- vekedésben. Elfogadott nézet, hogy mindkét népgazdasági ágot fejleszteni kell. egyik sem élvezhet abszolút — a másik visszafejlesz—

tését eredményező —- prioritást. Ezek a gaz- dasági szektorok elsösorban egymást kiegé- szítő (komplementer), nem pedig egymást korlátozó (kompetitív) jellegűek. A vita azzal kapcsolatban folyik. hogy milyen sorrendben.

a fejlesztést szolgáló eszközök milyen arányú elosztásával kell az iparosítást, illetve a me- zőgazdasági termelés növelését megoldani, tekintettel az országonként rendkívül eltérő körülményekre. Az a nézet. miszerint a mező—

gazdaság a gazdasági növekedés megindu—

lásónak kulcsa. tudományosan nem bizonyi—

tott, bár az agrárszektor jelentősége nem vitatható.

Mivel a fejlődő országokban alacsony az ipar és magas a mezőgazdaság aránya. gyors a népszaporulat. ugyanakkor alacsony a ter- melékenység, ezért a gazdaság fejlődéséhez struktúraváltozásra van szükség. Nyilvánvaló.

hogy a tőkehiány és a szakképzett munkaerő hiánya miatt nem lehet a teljes népességnö- vekedést a nem mezőgazdasági szektorokban elhelyezni. Mód van viszont a mezőgazdasági népesség arányának csökkentésére. ehhez azonban növelni kell a mezőgazdasági mun—

ka termelékenységet, mégpedig legalább olyan mértékben. hogy a lakosságot minimá—

lisan a régebbi szmvonalon elláthassák. A probléma az. hogy lehet—e a termelést és a termelékenységet növelni az agrárszektor ex- tenzív fejlödési szakaszában, vagyis akkor.

amikor a mezőgazdasági népesség jelentősen növekszik. Erre a kérdésre sokan nemleges választ adnak, arra hivatkozva. hogy a tej- lődő országokban - főleg azok mezőgazda—

ságában — korlátlan munkaerő—ellátás van.

a munkaerő határtermelékenysége tehát zé—

rus. Ebből az következik, hogy a munkaerő létszámának növelése nem emelné, csökken- tése pedig nem mérsékelné a termelést. Ezt a feltételezést a szerző a statisztikai adatok tömegével cáfolja meg. Bár az általa vizsgált időszakot az 1966—1967. évi adatokkal zárja le, valószínű, hogy a könyvben vázolt tenden- ciák azóta sem változtak.

A fejlődő országokban a fenti nézettel szemben az extenzív szakaszban is lehetőség van termelést növelő — elsősorban moder- nebb agrotechnikai - eljárások alkalmazásá- ra. Ez annál is inkább kedvezőbb az iparosí- tás kezdeti szakaszában, mivel kevésbé vonja el az ipar elől a fejlesztéshez szükséges tő—

két. Bizonyos idő múlva a mezőgazdaság át- lép az intenzív szakaszba. amikor az agrár—

népesség száma már csökken. Ekkor szüksé—

gessé válik a munkaerő—megtakarító és egy- ben tőkeigényesebb gépesítés is. A techni- kai lehetőségek tehát megvannak a mező- gazdaság és az ipar egyidejű fejlesztésére.

Az ipar és a mezőgazdaság kapcsolatán kívül Cukor György az iparosítási stratégiá-

nak három. ma is vitatott kérdésével fog- lalkozik, azzal tudniillik, hogy milyen mérték- ben kell fejleszteni () kisipart és a gyáripart, illetve az utóbbin belül a kisüzemet és a nagyüzemet, a tőkeigényes és a munkaigé—

nyes technológiát, továbbá az importhelyet- tesítést és az exporttejlesztést. E témák tár—

SZEMLE

gyalása során közvetve hasznos útmutatókat kaphatunk hazai iparfejlesztésünk részéreis, bár a könyvben jellemzett fejlesztési szinten már túljutottunk.

A fejlett ipari országok gazdaságában a gyáripari nagyüzem dominál, de a kisipari forma nem szünt meg teljesen, hanem átala—

kult, illetve új kísipar jött létre, amely a nagy—

ipar terméke és függvénye, amennyiben egy—

részt a nagyipart kiszolgáló, másrészt bedol—

gozó jellegű.

A fejlődő országokban a kézműves jellegű kis- és háziípar szerepe lényegesen nagyobb, de csökkenő tendenciájú, és végül is ki fog szorulni, mert méreteinél fogva nem alkalmas a korszerű technológiák felhasználására.

Más a helyzet a gyáripari jellegű kisüzemek tekintetében. Ezek a fejlett országokban meg—

maradtak, sőt részesedésük az egész iparból évtizedeken keresztül sem csökkent. Ebbőla tényből kiindulva egyes polgári közgazdá- szok úgy vélik, hogy fejlődő országokban számos ok (például jobban használják ki a munkaerőforrásokat; lehetővé teszik olyan tőkéknek, megtakarításoknak termelési célra történő mobilizálását, amelyek különben a közvetítő kereskedelemben maradnának: ru- galmasság; kisebb tőkeigény: a kvalifikált munkaerő hatékonyabb felhasználása és ne- velése) miatt előnyösebb a kisüzemekre épü- lő iparfejlesztés. Ezeket az állításokat a szer—

ző sorra megcáfolja. Az összes körülményt figyelembe véve, ha reális lehetőség van a választásra, a legtöbb esetben a nagyüze- mek előnyei általánosak. A kisüzem többnyire akkor célszerű, ha a hazai piaci vagy szálli—

tási problémák következtében az országon belüli regionális piac méretei nagyüzem lét—

rehozását nem teszik lehetővé.

Sokat vitatott kérdés, hogy a fejlődő or- szágokban tőke— vagy munkaigényes techno- lógiát kell—e alkalmazni. A munkaigényes technoiógia hívei szerint az alapvető prob—

léma az, hogy kevés a tőke, ugyanakkor sok a munkaerő. A tőkeigényes technológiát ajánlók viszont hangoztatják. hogy a munka—

igényes megoldások alacsony technikai szin—

vonalat és alacsony termelékenységet hono—

sítanak meg, ennek következtében kisebb ak- kumuláció képződik, továbbá csökken a ter—

melés bővítésének lehetősége is.

A szerző rámutat arra, hogy a polgári szak- irodalomban igen elterjedt ún. SMP (Social Marginal Productivity) kritérium alapján való döntés —- a munkaigényes technológiák mel—

lett — kedvezőtlen hatású, főként hosszabb távon. A tapasztalatok szerint a helyes gaz- daságossági megfontolások a tőkeigényes ——

ha nem is a legtőkeigényesebb — megoldás mellett szólnak.

A fejlődő országok iparosítósát általáno- san jellemzi az importhelyettesités, vagyis a múltban importált termékek hazai gyártásá—

469

nak kifejlesztése. Ezt a gazdaságpolitikát a korábbi években sok bírálat érte, és több szerző — az importhelyettesítésnek tulajdo- nítva ezen országok gazdasági növekedésé- ben tapasztalható nehézségeket -— az export—

fejlesztést ajánlja. A kétféle alternatívára azonban helytelen olyan választ adni, amely az egyik teljes mértékű elfogadását, illetve a másik egyértelmű elvetését jelenti.

Az importhelyettesítést kétféle értelemben használhatjuk mint fogalmat. Abszolút (au- tarkias) importhelyettesítésről beszélünk, ha az import volumene is csökken a múlthoz ké- pest. Tágabb értelemben használva a fogal—

mat, az import aránya a belföldi felhaszná—

lásban csökken ugyan. abszolút volumene azonban növekszik. Ez a relatív importhelyet- tesités.

Az abszolút importhelyettesítés nem lehet az ipar fejlesztésének általános útja, mert jelenleg, amikor az ipari termékek belföldi felhasználásának kb. 20 százaléka származik importból, a hazai termelés növekedési üte- me pedig mintegy 8 százalékot tesz ki éven- te, ez az út a termelés növekedésének lehe—

tőségét két-három év alatt felemésztené. A tágabban értelmezett importhelyettesítő ipa- rosítás lehet tehát a fejlesztés egyik fő útja.

Ennek jelentősége annál fontosabb, minél alacsonyabb fokon áll az illető ország ipara, pontosabban minél alacsonyabb a hazai ipar exportpotenciálja.

Az importhelyettesítő iparosítás alapján történő gazdaságfejlesztés voltaképpen azt jelenti, hogy a fejlesztés rövid távon nem a komparatív előnyök, hanem a komparatív hátrányok körülményei között történik, azaz nem elsősorban a nyersanyagok termelését fejlesztik exportra, hanem ipari termékeket belföldi felhasználásra. Felvetődik a kérdés:

a gazdasógfejlesztésnek ez a módja hosz- szabb időre lehetséges—e?

Nem igényel bővebb bizonyítást az, hogy a fejlődő országok az ipari termelés tekinte—

tében abszolút értelemben hátrányban van—

nak. Ez a hátrány legátfogóbban a termelé—

kenységi színvonal alacsonyabb voltában fe—

jeződik ki, amelynek következtében az ipari termelés költségei a fejlődő országokban magasabbak, a termékek drágábbak, A probléma az. hogy lehet—e ezt a termelékeny—

ségi színvonalat a fejlett országok szintjére emelni vagy legalábbis erősen közelíteni ah—

hoz. A szerző szerint történelmi tapasztala—

tokkal is alátámasztható olyan iparfejlesztési politika realizálásának lehetősége, amelyben az alacsonyabb termelékenységi színvonal nem akadálya a gazdasági fejlődésnek, a külkereskedelmi forgalom növekedésének, sőt még annak sem, hogy az alacsonyabb szin- ten levő ország ipari exportőrré váljon.

Az exportfejlesztéssel kapcsolatban azt elemzi a szerző, hogy lehet-e az az ipar fej—

470

lesztésének dinamikus eleme. Úgy tűnik, hogy erre még hosszabb ideig nincs lehetőség.

Ott, ahol a fejlődő országok már versenyké- pesek a világpiacon (például a textilipar- ban), a fejlett országok eléggé elzárkóznak.

védik belső piacukat. A fejlődő országok ipari exportjának gyorsabb növekedését bizonyos regionális, esetleg szubregionális kooperáció tenné lehetővé. ilyen átütő jelentőségű válto- zásra azonban a közeljövőben kevés remény van.

Ezek a megállapítások természetesen nem vonatkoznak a fejlődő országokban már lét—

rejött és a jövőben kifejlődő speciális, ex- portra orientált iparágakra. Ezek az iparágak (kőolaj, szinesfémek) jelenleg általában a természeti kincsek nemzetközi monopóliumok segítségével történő kiaknázására épülnek.

A monopóliumok közbejötte aligha kerülhető el ezeken a területeken, és -— mivel a fejlődő országok a szükséges tőkét. szakértelmet, kü—

lönösen pedig az értékesítéshez szükséges piaci szervezetet egyhamar nem tudják saját erejükből pótolni -- szerepük csak fokozato- san, meglehetősen lassan csökkenthető.

A következő fejezet a gazdasági tervezés és az állam szerepével foglalkozik. Ez a sze- rep az érintett országokban jelentősen eltér a fejlett tőkés országokban tapasztalttól. Az utóbbiakban a tervezés a gazdasági növe- kedés következménye. célja többnyire a rövid távú egyensúly biztosítása. Az állam gazda- ságpolitíkájának érvényesítése főként átfogó financiális és monetáris eszközök alkalmazá-

sát jelenti. ;

A fejlődő országok gazdaságában az ál- lam fontosabb szerepet játszik. mint a már fejlett országokban.azok gazdasági fejlődé- sének megindulásakor. A fejlődő országok—

ban a tervezés és az állam gazdasági sze- repe a növekedés előfeltétele. célja pedig a hosszú távú strukturális változás. Az állami beavatkozás eszközei sem lehetnek globáli- sak. mivel az ilyen impulzusokra a gazdaság sokkal kevésbé reagál a tradicionális szek- tor nagy súlya. az egyes szektorok lazább kapcsolata és általában a fejletlen piac miatt. A beavatkozás eszközei ezért elsősor—

SZEMLE

ban szelektívek. azaz meghatározott szektor- ra, termékre. vállalatra vonatkoznak.

Részletesen tárgyalja a szerző a fejlődő or—

szágok iparának globális és iparágankénti történelmi fejlődését a gyarmati rendszer ural- ma idején, majd 1950 óta. Igen érdekes a fejlődő, a fejlett tőkés és a szocialista or- szágok iparosításának néhány jellegzetes vo- nás alapján történő összehasonlítása. Kísér—

letet tett a szerző a fejlődő országok ipara várható növekedésének prognosztizálására is.

mintegy 15—20 éves távlatban. Bár az elem—

zés igen mélyreható és alapos, az általa al—

kalmazott egyetlen módszer (a trend-extra—

poláció) nem biztos. hogy meggyőzővé teszi a prognózis realitását.

Az utolsó fejezet Magyarország és a fej—

lődő országok gazdasági kapcsolatait elem- zi. E kapcsolatok bővítésére —- az eddigi tar—

tós tendenciák alapján is -— megvannak a lehetőségek. A külkereskedelmi volumen je—

lenleg alacsonyabb annál, mintami agazda—

sági és az ipari fejlettség adott fokán szá- munkra is, de a fejlődő országok számára is kedvező lenne. A további gazdasági fej—

lődés azonban növelni fogja a kapcsolatok fejlesztésének potenciális lehetőségeit. más- részt csökkenti majd a jelenleg még kétség—

telenül meglevő akadályokat.

A nemrég elhunyt Cukor Györgynek, az MTA Közgazdaságtudományi intézet volt igazgatóhelyettesének ez a műve, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia a közgazda- ságtudományok doktora fokozattal honorált, új vonásokkal gazdagítja a fejlődő országok iparosításával kapcsolatos eddigi ismerete- inket. Művének értékét nemcsak a téma je- lentősége adja meg, hanem a feldolgozott

hatalmas statisztikai forrásanyag, az előre- mutató vitázó szemlélet és a gazdasági való—

ság újabb oldalainak közérthetően megfo- galmazott. világosan kifejtett feltárása is.

Bizonyos, hogy tevékenysége e téren a ké- sőbbiekben tovább gazdagította volna a tu—

dományt. Mélységesen sajnáljuk. hogy pá—

lyája alkotó ereje teljében tört meg.

Homo/ya Ferenc