PKTKOVÁCZJSTYÁN
Búzaföldről
Szőke tenger körülöttem, szőke tenger, búzatenger, reggel óta vágjuk, mégsem érem régig a szememmel.
Köröskörül drága búza,
mosolygó, kék ég ragyog ránk.
— olyan, mintha arany tenger közepében I ubickolmink.
Éppen olyan... Lubickolunk,
— csu romvíz a mellünk, hátunk.
Szép Hitemre hajladozunk, kassát-fenni ha megállunk, Mögöttünk lágy, Ölelkező
hullámok, — levágott rendek..
És előttünk, játszi szellő rég nélküli rónái lenget.
Játszi szellő — erősödik, meglobogtatja az ingünk.
Friss erőre kapunk, s vissza csípős, borsos tréfál hintünk:
..Szuszogtok ám, lányok..." —
„Külömh legényékkel már ebédre '
1,-ész lettünk volna .. ." — s utánuk sárgállik a sok-sok kére.
. . Esteledik. A határban gyülekeznek a keresztek.
Hosszá sorban, négyes sorban, ahogy a katonák mennek.
Rakosgatom a kévéket, .
— vaskos kévék, vállig érnek, — megforgatom, megölelem.
— mintha Téged ölelnélek.
Szerelém*
Zsól'i arra ébredi, hogy a i'érje már nem fekszik nieiietYe. Álmos volt még és bágyadt, nem nyitotta ki a szemét. A szobában motoszkálás hallal szőtt: Tamás öltözködött. Kisvártatva Zsófi megérezte lólekzésének neszét az arcánál, s a tenyere .szorítását a vállán. Tamás föléje hajolt, de ő alvást szi- 'mnlált.
— Megyek, rózsám, zárd be utánam az .ajtót — szólt csendesen a férfi, és megringatta őt, mint valami kisbabát.
A menyecske kelletlenül nyitotta fel a szemét, és imbolyogva lépett le1 a fekvésről. Korán volt meg, alig pirkadt. Tamás felöltözve állt előtte, h á t á n ' tarisznyával. H a r m a d n a p j a kapálni j á r napszámba. Borostás és szeplős képe szélesen mosolygott. Kezét lenyújtotta hozzá, segítette felállni. „Hopp", mondta, s az asszonykáit felemelte magasra, úgy vitte az ajtóig. Szorosan zárta Ire a karjába, és tüzesen csókolta.
Zsófi egész megsemmisült, s a csókok édessége végigszaladt a testén- Fejét a férfi mellére hajtotta, fekete hajának gazdag hullámai Tamáis kabát- ján kígyóztak.
. — Eredj, édes uram, mert itthon hagynak — mondta Zsófi m a j d n e m hangtalanul. Piros .száját felnyújtotta, és lágyan megcsókolta Tamás képét, mit sem törődve a szakálltüskék kemény, szőke tarlójával.
Tamás olyat sóhajtott, hogy megmozdult a levegő. Gyerekesen hát- rálva, a felesége orrát, nyakát csiklandozva lépett ki a szobából. Zsófi m a g a maradt, bereteszelte az ajtót. Mindkét arcán érezte a csókok puha pecsétjét és a bajusz simításának nyomát.
Odakint hűvösen ásított a hajnal, bent pedig ólmosszürkén világított a hosszú, keskeny ablak homályos üvege. Ásított Zsófi. is. Visszabújt a paplan alá, és félig ébren, félig alva gondolkozott. Értelmetlen, ostoba és nevetséges gondolatai támadtak.
„Vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy se jó." E g y vénasszonytól h a l - lotta ezt a mondást valamikor, és szendergésében m a g a előtt látta az embe-
* Részlet :i szerzőnek az 1890-es- években lejátszódó regényéből. . 21?. • • „
\
vét. amint széles, borostás álla mozog, kék szeme mosolyog, vörös-szőke liaja periig izzik, m i n t h a parázs 'volna.
Az álom, ú g y érezte, kirepült a szeméből. „Nem igaz, nem igaz" —inon - (lógatta felindultan magában. — ..hazudott a vén boszorkány". Igyekezett megnyugodni, de a banya folytonfolyvást suttogta a fülébe: „Vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy se jó." Hessegette a suttogást, mindhiába. A vén- asszony előtte'állt, a. szobában, a sublótnál. Uramjézus! A kéinéiiylyiikon mászhatott be! Piros nagykrudűvel kötötte be a fejét. arca. r ú t és fekete, orra lecsüng. Nem más ez, mint maga a mesebeli vasorrú bába.
Zsófi megborzongott, s most m á r valóban felébredt, feje megtisztult;
„Máriám, mii-yeneket álmodik az ember lánya" — gondolta, és ránézett a homályos ablakra. — „Még hogy T a m á s . . . Rágondolni is b ű n . . . Nem- igaz.
bolondság, b a b o n a . . . " • Amióta egybekeltek, egy rossz szól se hallott még az emberétől. Aki nem él 'vele, cl se hinné, .milyen kezes, áldott ember ez a Tamás. Melle széles, mint az ajtó, kezén-lábán óriási izmok dagadoznak, a mozgása, meg a feje- szögletes, h a n g j a kemény, h á j a vörös-szőke, arca szeplős;. De olyan gyengéd lelke van a nagy behemót embernek, hogy csudaság. „Édes rózsáin" — így l>cc''zi a kis feleségét. Aranvból van a szíve-, tiszta aranyból. \
Bob, de csúf, de gyalázatos esúnva volt az a boszorkány . . .
Vörös-szőke, igenis, vör'ös-szőke b a j a van az ő-'drága emberének, És mit lesz az? Attól éppen olyan enibe'v. miut a többi. .Jólelkű és dolgos ember, a rosszindulat se mond róla egyebet. Azóta m á r a dűlök közt megy, szegény-
kém. kaiiúval a vállán, tarisznyával a hátán. , Az ablak-szürke foltja azt mutatta: messze van még a reggel. F e j é t .
"Zsófi belefúrta a párnába, és lemerült a ba.juali álom tiszta mélységeibe.
A szürke ablak egyre fehérebbé, fényesebbé változott. Mikor nap _ felugrott a- szomszédék kerítésére, a homályos üveg égni kezdett, milliónyi piros és sárga, zöld és fehér, lila és kék lángocska hullámzott az üvegen.
A. hullámokat f ú j t a a szél. jobbról balra és felülről lefelé. Lilás rózsaszínben . vibrállak a. hófehérre meszelt falak, s a mély ólom rószaszínűrc pirította az
asszonyka gömbölyű arcát is.
Odakint, az udvaron, m á r felébredtek a szárnyasok.'A két gyöngytyúk pittyegett és rikoltozott, a kacsák a kis gödörhöz totyogtak, s karattyoltak 'egymáshoz: háp-hóp-háp-liáp. A pulikutya nyargalászott az. udvaron, igve kezvén rendet csinálni az alávaló, buta szárnyasok közi. Hol a gyöngyöst, Ind egy tyúkot i ¡osztott inog- d u h a j csaholással.
0 A. hornbár előtt megnyikordult a moslékos vödör l'iile. Ettől aztán fel- ébredt- a két, disznó is. Nyáluk összefutott; a szájukban, ki is folyt a. pofáju- kon. A vödör nyikorgása rettenetes'éhséget ébresztett a gyomrukban. Ugrál- tak az ólajtóra, s ríttak, vonítottak, mintha drótoznák őket. H a n g j u k el- nyomta a szárnyasok l á r m á j á t , még a puli esabolása se hallatszott, csak a kakas kodált közbe dölyfösen, kényesen, m i n t h a ő. volna a legnagyobb úr ebben az udvarban.
A két- disznó ordítása felriasztotta Zsófit. Rögtön látta az ablakról:
jócskán elmúlt az idő- A homályos üveg vakítóan fehérlett a rázúduló nap- sugártól. T a m á s azót-a m á r kiért a földre, és kapálja a kukoricát. Zsófi sietve ugrott fel, de kettőt se léphetett, megszédült és megtorpant. Odakapott a tor v
kához, azután a szívéhez, ott- állt egy pillanatig-. Hirtelen rosszullét fogta el.
Ijedten tűnődött, visszaül jön-e a. fekvésre, vagy menjen a sublót-ig? Uram isten, v á j j o n . n i i t ő M e t t rosszul? Csak nem az a szörnyű álom rontotta még?
De nem, az csak babonaság, nem igaz semmiféle babona, Tamás se hisz benne.
A sublóthoz támolygott, és megfogódzott a szélében. Rettentően gyenge volt, úgy érezte, összeesik, gyomra lökdöste a nyeldoklőjét. Azt gondolta, h á n y n i fog, bepiszkolja a földet. Nem volt képes odamenni a lavórhoz, el- szállt minden ereje, kiverte az, izzadság. Leereszkedett a székre.
Életében nem volt még ilyen beteg. Feje hol előre, hol meg oldalt lcók- kadt le, b a j a belehullt a szemébe, kezét a szívén tartotta.
A disznók odakint a b b a h a g y t á k hirtelen, az acsarkodás!, az öreggazda beöntötte nekik a rnosogatólével, korpával kevert darát. A két disznó hang- talanul zabált és habzsolt, annál jobban lármáztak a gyöngyösök. A puli
sört- fogott a. disznók mellett a vályúnál, lefetyelte befelé a moslékot, fogát irigyen vicsorgatva a szárnyasokra. Zsófi hallgatta a .jószágudvar reggeli hangjait s ain-a gondolt, kapálni kell a kertben a hagymát meg a borsót.
Egész estig kapálni kell, estére meg vacsorát kell főzni, az einbern-ck, de ő betegen gunnyaszt ezen a székeD, ó, bárcsak m á r elmúlna.
A h á n y i n g e r lassan-lassan elcsitult, Zsófi m e g p r ó b á l t felállni. A f e j e még kóválygott, ú j r a leült, és n a g y o k a t lólekzett. Negyedóra, félóra v a g y egy óra i s eltelt, m i r e jobban lett. „Elmegyek a sógorasszonyomhoz. Tapasz- taltabb, megkérdezem, mire véli?" •— Határozott, s m á r i n d á i t is.
Egész úton attól tartott, ismét r á t ö r a rosszullét, de n e m érzett s e m m i t se. A szédülés, a gyengeség elmúlt, m i n t h a nem is kínozta, volna.
.Tulcsa, a sógorasszony, etette a kisbabáját, és g a g y o g v a kedveskedett
•neki. Zsófi szégyellte szóhabozni jövetele valódi okát, h á t h a .1 ulcsa kineveti, de aztán a h a j n a l i álomtól kezdve, mégis mindent elmesélt. J u l c s a f i g y e l t a csecsemőre is, aki jó é t v á g g y a l nyelte a tejes- pépét, de h a l l g a t t a Zsó- fit is. A baba n a g y o k a t tátogott, csöpp kezével belekapott a kanálba.
a bögrébe, m a j d m e g r a g a d t a az édesanyja, balfülét, megcibálta, s győzelme- sen felkiáltott egymás után háromszor. Julcsa n a g y o t kacagott, és végtele- nül büszke volt a magzatára.
— Na, á l l j csak fel, hadd nézlek meg — fordult oda Zsófihoz. — Aligha- nem állapotos lettél. *
Zsófi r á m e r e d t a sógorasszonyára, a fülétől a homlokáig elpirult.
— Sose szégyelld, bekötötték a fejedet, így kell a n n a k lenni. — Julcsa- fürkésző mosollyal vizsgálgatta az újasszony takaros derekát. •— Még n e m látszik meg r a j t a d — mondta bizonytalanul, és mélyen belenézett Zsófi sze- mébe.
L á n y k o r á b a n valamiféle kékes köd üli Zsófi gyönyörűszép fekete sze- ' inén, s eltakarta a mélységét. Mióta férjhezment,- szeme tisztább és mélyebb'
•lett, s olyan volt, mintha, messzebb látna.
Zsófi örült is, meg aggódott is. Nem hitte el m i n d j á r t , amit J u l c s a mondott, de ú g y ' beszélt a sógorasszony, hogy el kellett hinnie. F e l v e t t e a.
bölcsőből a kisbabát, ránevetett, megcsókolta, b a b u s g a t t a .
Otthon estig k a p á l t a a házigazda kertjét. Eltűnődött, gondolkozott: a p r ó pici gyermek fejlődik a méhében, ú j emberi élet. kicsike csírája, s ő neveli, . ő táplálja- a vérével, ő hozza m a j d a v i l á g r a . . . Ilyenkor mosolygott. A n y a lett. N a g y szó ez és büszkeség. Aztán a gond letörölte arcáról a böszke mo- ' solyt. K i s bölcsői'kis dunna, pelenka, miegymás kell a csöppségnek. Pénzért, kell a tejet hozni minden nap. T a m á s pedig r i t k á n talál m u n k á t , csak három.-
hetet dolgozott a Bckástón is.
T a m á s sötétedéskor é r t haza. Ledobta a t a r i s z n y á j á t , s azt m o n d t a , hogy holnap itthon m a r a d , a g a z d a kukorica földjét m e g k a p á l t á k mindet. >
Zsófi l á m p á t g y ú j t o t t , s az asztalt helyettesítő nagyobbacska láda fehérre sikált d e s z k á j á r a tette a burgonyapaprikást. Vacsoráztak. A m i ó t a megnősült, T a m á s n a k irgalmatlan é t v á g y a volt, most meg különösen, meg- éhezett.
— Mondok valamit, T a m á s —"szóit lehajtott fejjel Zsófi, mikor rnár a j n a r a d é k o t törülgették a kotliból.
A f é r f i evett tovább, és várakozó tekintetet vetett az asszonykára.
— Másállapotba kerültem. G y e r e k ü n k lesz.
A v á r a t l a n h í r hallatára T a m á s keze megállott a falattal, félúton a
kot.li és a szája között. '
— Bizonyos ez, rózsaszálam? Egészen bizonyos?
E b b ő l a kérdésből Zsófi nem tudhatta, örül-e az embere, v a g y közö- nyös? H a n g j a , mozdulata inkább csodálkozó volt.
- - J u l c s a nénéd bizonyo.sra veszi, de én is — válaszolt..— Mitől lettem volna rosszul hirtelen?
Az ú j h á z a s p á r szobájában egyetlenegy kopott, öreg szék volt csak, és most Zsófi ült r a j t a . T a m á s bedobta a szájába a falatot, f e l u g r o t t , a kis- ládáról, f e l k a p t a a feleségét a székről,, s forgott vele körbe-körbe, h o g y a lámpa is lebegett.
— J u j , ne bolondozz, elszédülök megint! — sikított fel boldogan az asz- szony. '
A behemót ember azt se tudta, m i t csináljon örömében. Erős k a r j a szo- rította a menyecskét, s megszeppenve leült vele a székre, lovagoltatta a t é r - dén, ahogyan a n a g y a p j á t ó l tanulta kis korában: í g v lovagolnak a kisasz- s z o n y o k . . .
Az asszonyka szüntelenül mosolvgott. U e v a n fiú. lesz-c. v a g v l á n y t
— találgatta.
•214
— Meglátjuk — mondta gondolkozva Tamás, és ritka, vörös bajszát simogatta. —• F i ú kéne, azt szeretnék.
A munkában, kaszálásban, hat ökörrel való őszi mélyszántásban Tamás mellett sokszor, sokan kidőltek. Ö még sohasem dőlt ki. Erős, szívós, dolgos teste legyőzte, amit ember legyőzhet: az éhséget, szomjúságot, a reggeli négy órától este tízig elhúzódó nehéz tanyai munkát, s .mindenféle nyavalyákat, betegséget. I l y e n f a j t a győzelmei akaratlan büszkeséggel töltötték meg. A ta- nyai nagy gazdák ellen lángragyúló gyilkos indulatait lenyelni, — ez volt a legnehezebb. De legtöbbször lázadó lelkét is le tudta csillapítani. És a négy- hónapos házasélet mérhetetlen boldogsága növelte az önérzetét. Becézte és kényeztette drága hitvestársát, életének nagy célját és üdvösségét, első, egyet- len szerelmét. Ügy érezte, ünnepnapok szakadatlan sorából áll a házasélete, s nála senki nem boldogabb. És most, születendő gyermeke h í r é r e mégis el- halványult minden öröm és büszkeség, amivel a házasélet elhalmozta, s ami régebbi életének borús hétköznapjait meg-megszakította. Ez a pere olyan volt számára, mint a lakodalom legfényesebb pillanata, mint- a menyasszony- tánc, vagy még annál is kfjlömb. Ilyet akkor érezhet csak az ember, amikor V szerelméből megfogamzott kicsi magzat életéről megbizonyosodik, mikor érzi, látja, t n d j a s a j á t emberi és férfiúi értékének teljes bizonyságát.
Az ölében tartotta és gyengéden ringatta a termékeny, kemény, kiesi, húszéves asszonykát. Szentül hitt a titkában, és nagy, büszke boldogság fesze- gette a lelkét. Büszke volt. apr.-mivoltára, de nem kevésbbé Zsófira, élete párjára. •
Igen, Tamás nagyon büszke volt most Zsófira, akinek drága teste egy parányi' kis emberkét rejteget a világ elől, s aki csodálatosan szép volt most a lámpafényben. Hogy a magzat fiú lesz-e vagy leány, nem is nagyon érde- kélte. . '
— F i ú t jobban szeretnék — mondta mégis újra, s arcán tündöklött a beteljesült férfi-öröm, amiben csak az apáknak lehet részük. o
Zsófi bágyadt mosollyal nézte az ágast, amely a szoba kellős közepén függőlegeseit állott, feltámasztva a megroppant mestergerendát.
- r Nekem mindegy, akár fiú, akár lány — mondta halkan Zsófi. „Anya vagyok. T a m á s apa. Apju'kom . . . Mennyire'örül neki" gondolta és lelke merő nyugalom volt. Ügy ü l t ott, az. u r a térdén p á r percig, mint egy szelíd, dorom- boló kiseica. Aztán megrázkódott, sóhajtott, és hozzátette hangosan: — Nin- csen semmink. Hogy tudom m a j d felnevelni?.,.
— H á t akinek a n n y i j a sincs, mint nekünk?
— Haha, jól adod. — Zsófi kedves, kerek arcán -kesernyéssé vált a mo- soly. Csilingelő h a n g j a most szárazon, szemrehányóan kopogott r á Tamás boldogságtól ujjongó lelkére. Szép, fekete szeme haragosan villant fel. — Nyoszolyánk sincs'. Se asztal, so szék, se e d é n y . . . Megtudnád, ha asszony volnál, m i minden kell egy h á z b a . . . Pláne, ahol gyerek van!
Tamás berzenkedve nézett körül, hintázó lábai, mozdulatlanná váltak.
A szoba csaknem üres volt és tágasnak tűnt. — Folyton az a ny.oszolya jár az eszedben. Majd lesz az is, mondtam már!
— Földön alszunk, mint a barmok az akolban. Takarítani se tudok a
szalmától. . Tamás sanda, nyugtalan szemmel tekintett a fekvés irányába'. Vallat,
behúzta, feje megbicsaklott. Nyoma se volt r a j t a az előbbi hetyke öuérzet- nek. A földön szalma, azon suba, azon Zsófi derékalja, ott szoktak aludni.
A szalma folyton szemetel, a subát, minden nap ki kell szellőztetni, nehogy megpenészedjék. Igazán kell egy nyoszolya, hiszen Zsófi gyerekágyas asz- szony lesz. Dehát most is három, napig kapált csak. Fejét a felesége mellére hajtotta, hogy a szivét hasogató tehetetlenségi érzés ne kínozza annyira.
Zsófi szemrehányó szavai úgy repültek be • az agyába, mintha kalapáccsal verték volna a t a r k ó j á t / Z s ó f i tovább beszélt ezen a vigasztalan, száraz hangon:
— Eleinte lavórban is fürdethetem. De későbben kinövi. Kell egy moso- teknő. Nagymosáshoz, fürdetéshez, meg m i n d é n . . . Pelenkák, vásznak,' kis ruhának, pólyának. Fityula. a kis f e j é r e . . . Hordani kell a tejet. Fizetni a b á b á n a k . . . Nem is tudom, tán jobb volna
— Zsófikám! Nehogy elpityeredj már! — Tamás felkapta, a fejét, vallat hátrabúzta, k a r j á t szorosabbra fonta Zsófi körül, hangja megint-ércesen
búgott, szeme bizakodó kifejezést öltött. — Beszerzők én • mindenfélét, meg- látod! Holnap megyek a piacra, elállók részesnek.
— A sógorod ott ténfereg minden áldott nap. mégse kap részt.
A m e n y e c s k e h a n g j á b a n volt v a l a m i ingerült és félelmetes, jóslatszeríi árnyalat. Mintha n e m is a z a régi, merész, t a l p r a e s e t t Z s ó f i - v o l n a , a k i volt.
T a m á s összehúzott szemmel 'fürkészte az arcát:
- E j n y e , de neki v a g y keseredve — mondta bizalmatlanul, s h a n g j a vágott, mint a kés.
Erre a hideg, éles hangra Zsófi lelkét zavaros, homályos aggodalom kerítette hatalmába. Megijedi, hogy szakadék nő közte és a f é r j e között, s megborzongott. Arcára mosolyt erőszakolt, átkarolta az u r a nyakát, oda- húzta magához, de nem az ember nagy szemébe, hanem oldalt, az ágas felé nézett, bele a semmibe.
Tamás is követte tekintetével a felesége szeme ú t j á t .
Az ágason lelógott a Tamás hímzett fehér szűrje, mögötte az ünneplő csizmája. A. fal mellett a teli zsák, mellette a darab-zsák, mindkettőben búza voll. Tamás a r r a gondolt: fogy, fogyogat az élelem. Hetven kiló lehet m á r csak. Az ablakban ott a tükör. Elfér a tenyerében. Amióta házasember, mást se vett az asszonyának, csak ezt a kis hitvány tükröt. Se egy kötőt, se egy kendőt, semmit se.
Az asszonyka lekászolódott a- férfi térdéről. Sóhaj tollak mind a kelten.
Ledőllek a fekvésre, s ereikben fellángolt a szerelem. '
. K O V Á C S .MIHÁLY
VINCZE ANDRÁS
