BALÁZS BÉLA
MfiZlÉRIMOK
H Á R O M
E f i m i V W N Á S O S
K I A D J A .
K M JER I Z I D O R
C* V O > 1 A
M I S Z T É R I U M O K
C
<*
B A L Á Z S B É L A
M I S Z T É R I U M O K
H Á R O M
E G Y F E L V O N Á S O S
MÁSODIK KIADÁS
K I A D J A
K N E R I Z I D O R G Y O M A 1 9 1 8
MINDEN JOG A SZERZŐÉ A C Í M L A P O T K O Z M A L A J O S
R A J Z O L T A
/■ v " V-^ ; v V >
1S522Í*
/ /
G Y O M A, 1 9 1 8
A K É K S Z A K Á L L Ú H E R C E G V Á R A
BARTÓK BÉLÁNAK ÉS KODÁLY ZOLTÁNNAK
#
S Z E R E P L Ő K A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG JUDIT
A RÉGI ASSZONYOK A VÁR
R E G Ö S P R O L Ó G U S A
Haj regő rejtem.
Hová, hová rejtsem?
Hol volt, hol nem: kint-e vagy bent?
Régi rege, haj mit jelent Urak, asszonyságok?
lm szólal az ének.
Ti néztek, én nézlek.
Szemünk pillás függönye fent:
Hol a színpad: kint-e vagy bent, Urak, asszonyságok?
Keserves és boldog Nevezetes dolgok.
Az világ kint haddal tele.
De nem abba halunk bele.
Urak, asszonyságok.
Nézzük egymást, nézzük, Regénket regéljük.
Ki tudhatja honnan hozzuk?
Hallgatjuk és csodálkozzuk, Urak, asszonyságok.
7
A függöny szétválik a háta mögött. Halk zene.
Zene szól, a láng ég Kezdődjön a játék.
Szemem pillás függönye fent.
Tapsoljatok majd ha lement, Urak, asszonyságok.
Régi vár, régi már Az mese ki róla jár, Tik is hallgassátok.
Hatalmas kerek gótikus csarnok. Balra meredek lépcső vezet fel egy kis vasajtóhoz. A lépcsőtől jobbra hét nagy ajtó van a falban; négy még szemben, kettő már egész jobboldalt. Külön
ben sem ablak, se disz. A csarnok üres sötét, rideg, szikla
barlanghoz hasonlatos. Mikor a függöny szétválik teljes sötét
ség van a színpadon, melyben a regős eltűnik.
Néhány másodpercig még sötétség és csend, aztán hirtelen kinyílik fent a kis vasajtó és a vakító fehér négyszögben meg
jelenik a Kékszakállú és Judit fekete szilhuettje.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Hangja sok kíntól fátyolozott, csendes.
Megérkeztünk. — íme lássad:
Ez a Kékszakállú vára.
Nem tündököl, mint atyádé.
Judit jössz-e még utánam?
Ju d it: Megyek, megyek Kékszakállú.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Lejön néhány lépcsőt.
Nem hallod a síró jajszót?
Nem hallod a vészharangot?
Anyád gyászba öltözködött, Atyád éles kardot szíjjaz,
9
Testvérbátyád lovat nyergei.
Judit jössz-e még utánam?
Ju d it: Megyek, megyek Kékszakállú.
A Kékszakállú lejön egészen és visszafordul Juciit felé, aki a lépcső közepén megállt. Az ajtón beeső fénykéve megvilágítja a lépcsőt és kettőjük alakját.
A kékszakállú: Megállsz Judit? Mennél vissza?
JUDIT: Mellre szorított kézzel.
Nem. A szoknyám akadt csak fel Felakadt szép selyem szoknyám.
A kékszakállú: Nyitva van még fent az ajtó.
Ju d it: Megyek, megyek Kékszakállú Csak remeg két gyönge térdem Hosszú útban fáradt térdem.
A kékszakállú: Nyitva van m ég fent az ajtó.
Judit: Kékszakállú!
Lejön néhány lépcsőt.
Elhagytam az apám, anyám Elhagytam szép testvérbátyám Elhagytam a vőlegényem Hogy váradba eljöhessek.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Lejebb jön.
Judit jössz-e még utánam?
10
JUDIT: Lassan lejebb jön.
Megyek, megyek Kékszakállú.
Csak megálltam, hogy azt mondjam:
Ez a Kékszakállú vára.
A kékszakállú: Ez a Kékszakállú vára.
Ju d it: Haj, fekete, vad magányát Félve kerülik a népek.
Borús tornya fölött éjjel Véresen dereng a felhő.
És rettegő titkos hír jár. Szünet.
Milyen sötét a te várad!
A kékszakállú: Nyitva van m ég fent az ajtó.
JUDIT: Kékszakállú 1 — Lassan lejön.
Nappal mindig Rácsos ablakomban álltam, Mert várad oly fekete volt.
Éjjel mindig azért sírtam Mert várad oly fekete volt,
A kékszakállú: Beljebb jön. Judit, itt maradsz-e nálam?
JUDIT: Utána fut és hozzá simái.
Kékszakállú 1 Ha kiűznél Küszöbödnél megállanék Küszöbödre lefeküdnék.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Magához öleli.
Most csukódjon be az ajtó.
11
A kis vusajtó fent becsukódik. A csarnok világosabb marad, de csak ép hogy a két alak és a hét nagy fekete ajtó látható.
JUDIT: A Kékszakállú kezét fogva tapogatódzva előre jön a fal mellett.
Ez a Kékszakállú vára! . . . Nincsen ablak? Nincsen erkély?
A kékszakállú: Nincsen.
Ju d it: Hiába is süt kint a nap?
A kékszakállú: Hiába.
Ju d it: Hideg marad? Sötét marad?
A kékszakállú: Hideg, sötét.
Ju d it: Ki ezt látná jaj nem szólna Suttogó hír elhalkulna.
A kékszakállú: Hírt hallottál?
Judit: Milyen sötét a te v árad ! Milyen sötét! Milyen sötét!
A kékszakállú: Deríti már idejöttöd.
Ju d it: Előbbre tapogatódzva. Vizes a fal! Kékszakállú Milyen víz hull a kezemre?
Sír a v árad ! Sír a várad!
12
A kékszakállú: Judit, Judit! Jobb volna most Vőlegényed kastélyában.
Fehér falon fut a rózsa Cseréptetőn táncol a nap.
Ju d it: Ne bánts, ne bánts Kékszakállú Nem kell rózsa, nem kell napfény!
Milyen sötét a te v árad ! Milyen sötét a te v árad !
Szegény, szegény Kékszakállú! Zokog.
A kékszakállú: Miért jöttél hozzám , Judit ? Ju d it: Nedves falát felszárítom
Ajakammal szárítom fe l!
Hideg kövét melegítem Kebelemmel melegítem!
Nem lesz sötét szegény v á ra d ! Majd lesz ablak, majd lesz erkély!
Lesz fény szegény Kékszakállú Megnyitjuk a falat ketten.
Szél bejárjon, nap besüssön Tündököljön a te v árad !
A kékszakállú: Nem tündököl az én váram.
Judit: Jobbra befelé megy. Vezess, vezess Kékszakállú Mindenhová vezess engem. Beljebb megy.
Nagy csukott ajtókat látok Hét fekete csukott a jtó t!
A kékszakállú: Váram csukott hét ajtaja.
13
A kékszakállú: Hogy ne lásson bele senki.
Ju d it: Nyisd ki, nyisd ki! Nekem nyisd ki Minden ajtó legyen nyitva!
Szél bejárjon, nap besüssön!
Legyen nyitva minden a jtó ! A kékszakállú: Nem félsz?
Ju d it: Derüljön fel a te várad Szegény, sötét, hideg várad!
A kékszakállú: Künt rettegő, titkos hír jár.
Judit: A te várad derüljön fe l!
Szegény sötét, hideg v árad !
Nyisd k i! Dörömböl az első ajtón. Nyisd k i!
A dörömbölésre mély nehéz sóhajtás búg fel. Hosszú nyomott folyosókon sír fel így az éjszakai szél.
JUDIT: Halkan felsikoltva hátrál vissza a Kékszakállúhoz.
J a j! Mi volt ez ? Mi sóhajtott ? Kékszakállú ! A te v árad !
A te várad! A te várad! Eltakarja az arcát.
A kékszakállú: Félsz?
JUDIT: Csendesen sírva. Oh a várad felsóhajtott!
A KÉKSZAKÁLLÚ: Félsz?
Ju d i t: Mért vannak az ajtók csukva?
Ju d it: Oh a v á ra d fe lsó h a jto tt!
Gyere nyissuk — Ketten nyissuk.
Én akarom kinyitni, én.
Szépen, halkan fogom nyitni Kékszakállú add a kulcsot Add a kulcsot, mert sz e r e tle k ! A k é k sz a k á l l ú: Áldott a te kezed Judit.
A kulcscsomó megcsörren a sötétben.
Judit : Kulcsaidat ideadtad
Oh, köszönöm Kékszakállú Visszamegy az első ajtóhoz.
Én akarom kinyitni, én.
Mikor a zár csattan, felbúg a mély földalatti sóhajtás.
Hallod? Hallod?
Az ajtó hangtalanul feltárul vérvörös négyszöget nyit
va a falban, mint egy seb. Az ajtó mögül mélyből jövő veres izzás hosszú sugarat vet be ci csarnok padlójára.
JUDIT: halkan J a j!
A KÉKSZAKÁLLÚ: Mit látsz?
Ju d it: mellre szorított kézzel
Láncok, kések, tüzes karmok.
Szöges karók, izzó nyársak A kékszakállú : Ez a kínzókamra Judit.
Ju d it: Szörnyű a te kínzókamrád Kékszakállú ! Szörnyű, szörnyű 1
15
A KÉKSZAKÁLLÚ: Félsz?
Judit: A te várad fala v éres!
A te várad vérzik!
A KÉKSZAKÁLLÚ: Félsz?
JUDIT : Visszafordul a Kékszakállú felé. A piros fény izzó kon
túrt ad az alakjának. — Sápadt csendes elszántsággal.
Nem! Nem félek. Nézd derül már.
Ládd-e derül? Nézd ezt a fényt.
Óvatosan a fénysáv partján visszamegy a Kék
szakállúhoz.
Látod? látod?
Kicsi patak. Szép fénypatak.
Letérdepel.
Gyere Kékszakállú, gyere Gyere merítsünk belőle.
A fénybe tartja két homorú tenyerét.
A kékszakállú: Piros patak, véres patak.
Ju d it: Nézd csak, nézd csak! Nézd dereng már.
Szünet. Feláll.
Minden ajtót ki kell nyitni!
A kékszakállú: Ritkán nyílnak, rosszul nyílnak.
Ju d it: Szél bejárjon, nap besüssön Minden ajtót ki kell nyitni!
A kékszakállú: Nem tudod mit rejt az ajtó.
16
A KÉKSZAKÁLLÚ: Judit, Judit mért kívánod.
Judit: Mert szeretlek.
A k é k s z a k á l l ú: Váram sötét töve reszket Nyithatsz, csukhatsz minden ajtót.
Átnyújtja Juditnak a második kulcsot. Kezeik a vörös fénykévében találkoznak.
Vigyázz, vigyázz a váramra Vigyázz, vigyázz kettőnkre is.
JUDIT: A második ajtóhoz megy.
Szépen, halkan fogom nyitni.
Szépen, halkan.
Csattan a zár és hangtalanul feltárul a második ajtó.
Nyílása sárgás-vörös, de szintén sötét és félelmes.
A második sugár az első mellé fekszik a padlóra.
Judit: Halkan. A h!
A k ékszakállú: Mit látsz?
Ju d it: Száz kegyetlen szörnyű fegyver, Sok rettentő hadi szerszám.
A kékszakállú: Ez a fegyveres-ház Judit.
Judit: Milyen nagyon erős vagy te, Milyen nagy kegyetlen vagy tel Ju d it: Add ide a többi kulcsot.
2 17
A kékszakállú: Félsz?
Ju d it: Vér szárad a fegyverek en ! Véres a sok hadi szerszám.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Félsz?
JUDIT: Visszafordul a Kékszakállú felé.
Add ide a többi kulcsot!
A kékszakállú: Judit, Judit!
JUDIT: Lassan visszajön a második fénysáv partján.
Látod itt a másik patak.
Szép fénypatak. Látod? Látod? Szünet múlva.
Add ide a többi kulcsot.
A kékszakállú: Vigyázz, vigyázz kettőnkre is.
Ju d it: Add ide a többi kulcsot.
A kékszakállú: Nem tudod mit rejt az ajtó ? Ju d it: idejöttem, mert szeretlek
Itt vagyok. A tied vagyok.
Most már vezess mindenhová Most már nyiss ki minden ajtót.
A kékszakállú: Váram sötét töve reszket Bús sziklákon gyönyör borzong.
Judit, Judit. Hús és édes Nyitott sebből vér ha ömlik.
18
Ju d it: Idejöttem, mert szeretlek
Most már nyiss ki mindent ajtót.
A k é k s z a k á l l ú: Adok neked három kulcsot Látni fogsz. De sohse kérdezz.
Akármit látsz, sohse kérdezz.
Ju d it: Add ide a három kulcsot A KÉKSZAKÁLLÚ: Átnyújtja.
JUDIT: Türelmetlenül elveszi és a harmadik ajtóhoz siet, de előtte habozva megáll.
A kékszakállú: Mért álltái m eg ? Mért nem nyitod?
Ju d it: Kezem a zárt nem találja.
A kékszakállú: Kezed gyenge, súlyos a kulcs.
JUDIT: Megfordítja a kulcsot. Meleg mély érchanggal nyílik az ajtó, ragyogó arany négyszöget nyitva a falban.
A kiömlő arany fénysáv a többi mellé fekszik a padlóra.
Oh be sok kincs! Oh be sok kincs!
Letérdepel és vájkál benne, ékszereket, koronát, palástot kirakva a küszöbre.
Arany pénz és drága gyémánt, Bélagyöngygyel fényes ékszer Koronák és dús palástok!
A kékszakállú: Ez a váram kincsesháza.
2* 19
Judit: Mily gazdag vagy Kékszakállú!
A kékszakállú: Tiéd most már mind ez a kincs, Tiéd arany, gyöngy és gyémánt.
Ju d it: Hirtelen feláll. Vérfolt van az ékszereken.
A KÉKSZAKÁLLÚ : Nem felel.
JUDIT: A Kékszakállú felé fordul csodálkozva. — Szünet múltán. Legszebbik koronád v éres!
A kékszakállú: Nyisd ki a negyedik ajtót.
Legyen napfény nyissad, nyissad!
Judit egyre nyugtalanabb és türelmetlenebb. Hirtelen a negyedik ajtó felé fordul és gyorsan kinyitja. Dalla
mos lágy hárfaakkorddal nyílik az ajtó. Virágos ágak csapódnak ki belőle és a falban kékeszöld négyszög nyílik. A beeső uj fénysáv a többi mellé fekszik a padlóra.
Ju d it: Meglepetve. Oh virágok! Illatos kert Kemény sziklák alatt rejtve.
A kékszakállú: Ez a váram rejtett kertje.
Ju d it: Embernyi nagy liliomok, Hús-fehér patyolatrózsák.
Piros szekfük szikrát szórnak.
Sohse láttam ilyen kertet!
A kékszakállú: Minden virág neked bókol,
Te fakasztod, te hervasztod, Szebben újra te sarjasztod.
Ju d it: Hirtelen lehajol. Fehér rózsád töve véres, Liliomod földje véres.
A kékszakállú: Szemed nyitja kelyheiket S neked csengetyüznek reggel.
JUDIT: Feláll és a Kékszakállú felé fordul.
Virágaid földje véres.
A kékszakállú: Nézd hogy derül már a váram.
Csillognak a sötét sziklák, Nyisd ki az ötödik ajtót.
Ju d it: Ki öntözte kerted földjét?
A kékszakállú: Judit szeress, sohse kérdezz.
Nézd hogy derül már a váram.
Judit hirtelen mozdulattal az ötödik ajtóhoz fut és felrántja. Magas erkély látszik és messzi távlat és tündöklő özönben ömlik be a fény.
JUDIT: Elvakulva a szeme fölé tartja a kezét. Ah ! A kékszakállú: Lásd ez az én birodalmam
Messze néző szép könyöklőm
Ugy-e, hogy szép nagy, nagy ország?
JUDIT: Mereven néz ki, szórakozottan.
Szép és nagy a te országod.
21
A kékszakállú: Selyemrétek, bársonyerdők.
Hosszú ezüst folyók folynak És kék hegyek nagyon messze.
Ju d it: Szép és nagy a te országod.
A kékszakállú: Most már Judit mind a tied.
Merre nézel arra tágul.
Itt lakik a hajnal, alkony Itt lakik nap, hold és csillag S leszen neked játszótársad.
Ju d it: Piros árnyat vet a felhő!
A kékszakállú: Szemed színét váltja az ég, Hajad színét váltja a föld.
Királynő vagy mindeneken.
Ju d it: V éres árnyat v e t a felh ő!
A kékszakállú: Judit, Judit nézd a váram, Nap besüti, szél bejárja
Vak sziklákon öröm csillog.
Ju d it: Milyen felhők szállnak ottan?
A Kékszakállú felé fordul.
A kékszakállú: Nézd tündököl az én váram Áldott kezed ezt művelte
Áldott a te kezed, áldott Kitárja a karját.
Gyere, gyere tedd szivemre!
22
JUDIT : Nem mozdul. Szünet múlva.
Ott két ajtó csukva van még.
A kékszakállú: Legyen csukva a két ajtó.
Teljen dallal az én váram Gyere, gyere, csókra várlak.
Ju d it: Nyissad ki még a két ajtót.
A kékszakállú: Judit, Judit csókra várlak.
Gyere várlak, Judit várlak.
Ju d it: N yissad ki m ég a két ajtót.
A KÉKSZAKÁLLÚ : Karja lelankad Azt akartad felderüljön:
Nézd tündököl már a váram.
•
Ju d it: N yissad ki m ég a két ajtót.
A kékszakállú: Judit, nem lesz fényeseb b már!
Judit: Nem akarom, hogy előttem Csukott ajtóid legyenek!
A kékszakállú: Vigyázz nem lesz fényesebb már Ju d it: Nem akarom, hogy előttem
Csukott ajtóid legyenek!
A kékszakállú: Nem tudod mit rejt az ajtó.
Ju d it: Nem akarom hogy előttem Csukott ajtóid legyenek.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Judit, Judit!
Ju d it: N yissad ki m ég a két ajtót.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Hosszabb szünet múlva.
Adok neked még egy kulcsot.
JUDIT: Némán, követelőn nyújtja érte a kezét.
A Kékszakállú átadja a kulcsot. Judit a hatodik ajtóhoz megy. Mikor a kulcs elsőt fordul, zokogó mély sóhajtás búg fel. Judit meghátrál.
A kékszakállú: Judit, Judit ne nyissad ki.
JUDIT: Hirtelen mozdulattal az ajtóhoz lép és kinyitja.
A csarnokon mintha árny futna keresztül: valami
vel sötétebb lesz.
JUDIT : Hosszabb szünet múlva.
Csendes fehér tavat látok, Mozdulatlan fehér tavat.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Nem felel.
Ju d it: Milyen víz ez Kékszakállú?
A kékszakállú: Könnyek, Judit, könnyek, könnyek.
Ju d it: Megborzongva. Milyen néma, mozdulatlan.
A kékszakállú: Könnyek, Judit, könnyek, könnyek.
JUDIT: Lehajol és fürkészve nézi.
Sima fehér, tiszta fehér.
A kékszakállú: Könnyek, Judit, könnyek, könnyek.
JUDIT: Lassan megfordul és némán szembenéz a Kék
szakállúval. Hosszú szünet.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Lassan kitárja a karját.
Judit, gyere. Csókra várlak.
JUDIT: Nem felel, nem mozdul.
A kékszakállú: Gyere várlak. Judit, várlak.
JUDIT: Nem felel, nem mozdul.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Leereszti a karját.
Az utolsót nem nyitom k i!
*
JUDIT: Nem felel, nem mozdul.
A kékszakállú: Nem nyitom ki!
JUDIT : Lehajtott fejjel, lassan a Kékszakállúhoz megy. Kérve, szomorúan hozzásimúl.
Kékszakállú . . . Szeress engem.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Magához öleli.
Judit, Judit!
25
JUDIT: Hosszú csók után. A Kékszakállú vállán a feje.
Nagyon szeretsz, Kékszakállú?
A kékszakállú: Te vagy váram fényessége
Csókolj, csókolj, sohse kérdezz. Hosszan csókolja.
JUDIT: a Kékszakállú vállán a feje.
Mondd meg nekem Kékszakállú Kit szerettél én előttem?
A kékszakállú: Hajad selyme legesdrágább Fogad gyöngye kincsek-kincse
Csókolj, csókolj, sohse kérdezz. Csókolja.
JUDIT: Hosszú csók után. A Kékszakállú vállán a feje,
Mondd meg nekem, hogy szeretted?
Szebb volt mint én? Más volt mint én?
Mondd el nekem Kékszakállú.
A kékszakállú: Judit szeress, sohse kérdezz.
Ju d it: Mondd el nekem Kékszakállú!
A kékszakállú: Judit szeress, sohse kérdezz.
JUDIT: Kibontakozik az ölelésből. Néhány lépést elmegy és visszafordul.
Nyisd ki a hetedik ajtót!
A kékszakállú: Judit!
Ju d it: N yisd ki a hetedik ajtót!
A KÉKSZAKÁLLÚ: Nem nyitom ki. Farkasszemet néznek.
Judit : Szünet múlva. Tudom, tudom Kékszakállú Mit rejt a hetedik ajtó !
A KÉKSZAKÁLLÚ: Nem felel.
Ju d it: Vér szárad a fegyvereken Legszebbik koronád véres Virágaid földje véres, Véres árnyat vet a felhő!
A KÉKSZAKÁLLÚ: Nem felel.
Ju d it: Tudom, tudom Kékszakállú Fehér könnytó kinek könnye.
Nyisd ki a hetedik ajtót!
A KÉKSZAKÁLLÚ: Nem felel.
Judit: Ott van mind a régi asszony!
Ott van mind a régi asszony!
Legyilkolva, vérbefagyva.
Jaj, igaz hír, rettentő hír!
A kékszakállú: Judit!
Ju d it: Idejöttem, mert szeretlek.
Egy életem, egy halálom De én tudni akarom már.
Nyisd ki a hetedik ajtót!
Nyisd ki a hetedik ajtó t!!
27
A KÉKSZAKÁLLÚ: Judit felé nyújtja a hetedik kulcsot.
Fogjad. Itt a hetedik kulcs.
l
JUDIT: Mereven nézi. Nem nyúl érte.
A kékszakállú: Szünet múlva. Nyisd ki Judit. Lássad őket.
Ott van mind a régi asszony.
JUDIT: Még egy ideig mozdulatlan. Aztán lassan, bizony
talan kézzel átveszi a kulcsot és lassan, ingó lépés
sel a hetedik ajtóhoz megy és megáll.
A kékszakállú: Nyisd ki Judit. Lássad őket.
JUDIT: Szünet múlva hirtelen kinyitja az ajtót. Mikor a kulcs elsőt csattan, halk sóhajtással becsukódik a hatodik ajtó. Mikor a kulcs másodikat csattan, halk sóhajtással becsukódik az ötödik ajtó. Jóval sötétebb lesz. Csak a négy szemközti ajtónyilás világítja színes sugaraival a csarnokot. És akkor szomorú, lágy muzsikával kinyílik a hetedik ajtó és hold
ezüst fény vetődik be rajta, hosszú sugárban, meg
világítva Judit arcát és a Kékszakállúét.
A kékszakállú: Lásd a régi asszonyokat Lásd akiket én szerettem.
JUDIT: Megdöbbenve hátrál. Élnek, élnek! Itten élnek!
A KÉKSZAKÁLLÚ: Kitárt karokkal, mintha álmodna.
Szépek voltak, százszor szépek íme lássad. Gyertek, gyertek!
28
A hetedik ajtóból előjönnek a régi asszonyok. Hár
man koronásán palásttal, kinccsel rakotton, glóriü- san. Sápadt arccal, büszke lassú járással jönnek egy
más mögött és megállnak szemben a Kékszakállúnál.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Térdre ereszkedik.
Szépek, szépek, százszor szépek.
Mindig voltak, mindig élnek, Sok kincsemet ők gyűjtötték, Virágaim ők öntözték, Birodalmam növesztették, Övék, minden, minden, minden.
JUDIT: A régi asszonyok mellett áll negyediknek, meggör
nyedve, szepegve.
Milyen szépek, milyen dúsak, Én, jaj, koldus, kopott vagyok.
A kékszakállú: Feláll. Hajnalban az elsőt leltem, Piros szagos szép hajnalban.
Övé most már minden hajnal.
Övé piros, hús palástja Övé ezüst koronája,
Övé most már minden hajnal.
Ju d it: Jaj, szebb nálam, dúsabb nálam.
Az első asszony lassan visszamegy.
A kékszakállú: Másodikat délben leltem, Néma égő arany délben,
Minden dél az övé most már öv é nehéz tüzpalástja,
29
Övé arany koronája,
Minden dél az övé most már.
Ju d it: Jaj, szebb nálam, dúsabb nálam.
A második asszony is visszamegy.
A kékszakállú: Harmadikat este leltem, Békés bágyadt barna este, Ö vé m ost már minden este Ö vé barna búpalástja Ö vé g y ö n g y ö s koronája Ö vé m ost már minden este.
Ju d it: Jaj, szebb nálam, dúsabb nálam.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Megáll Judit előtt. A negyedik ajtó becsukódik.
Melléjük a negyedik állt S nyitva a hetedik ajtó : Nyitva váram mély örvénye!
Judit: Kékszakállú, megállj, megállj!
A kékszakállú: Melléjük a negyedik állt S nyitva váram legesmélye:
Örökőrző álomkamra.
Ju d it: Jaj nem álmodsz Kékszakállú, Vagyok szegény élő asszony!
A kékszakállú: Melléjük a negyedik állt Ő sem kopott, ő sem koldus' Bizony ő volt legszebb asszony.
Judit : Sikoltva.
Kékszakállú ne nézz így rám ! A kékszakállú: Negyediket éjjel leltem,
Csillagos, fekete éjjel.
Ju d it: Kékszakállú, itt vagyok m ég!
A kékszakállú: Fehér arca sütött fénnyel, Barna haja felhőt hajtott.
Minden éjjel övé most már.
A harmadik ajtó küszöbéről elhozza a koronát, pa
lástot és ékszert. A harmadik ajtó becsukódik.
Judit: Kékszakállú nem kell, nem kell!
A KÉKSZAKÁLLÚ: Judit vállára teszi a palástot.
Minden éjjel övé most már.
Övé csillagos palástja, Csodacsillagos palástja.
Ju d it: Jaj, jaj Kékszakállú vedd le, Vedd le csillagos palástom!
A méisodik ajtó becsukódik.
A KÉKSZAKÁLLÚ: Judit fejére teszi a koronát.
Övé gyémánt koronája Bűvös gyémánt koronája.
Judit: Jaj, jaj Kékszakállú vedd le, Vedd le gyémánt koronámat!
Az első ajtó becsukódik.
31
A KÉKSZAKÁLLÚ: Juciit nyakába akasztja az ékszert.
Ö vé legesdrágább kincsem.
Ju d it: Jaj, jaj Kékszakállú vedd le Vedd le rólam drága kincsed!
A kékszakállú: Ö vé lesz már minden éjjel.
Ju d it: Voltam szegény élő asszony, Vagyok ékes álomasszony. — Kékszakállú! — Kékszakállú !
A kékszakállú: Ö vé lesz már minden éjjel És mindig is éjjel lesz már.
Judit lassan meggörnyed a palást alatt és gyémánt
koronás fejét lehorgasztva az ezüst fénysáv mentén bemegy a többi asszony után a hetedik ajtón. Az is becsukódik. Teljes sötétség van megint, melyben a Kékszakállú eltűnik.
VÉGE.
32
V
A T Ü N D É R
LESZNAI ANNÁNAK
S Z E R E P L Ő K FANNY 20 éves >
> jegyesek FRIDOLIN 26 éves í
VIOLA 25 éves, Fanny nénje, várandós asszony
OLIVÉR, rokon, Fanny régi kedvese A SZÉL
Száz év előtt. Krinolin-viselet
Kis völgy, magas, fenyves hegyvidék mélyén. Jobbra kis tornácos erdészház. Előtte kis virágoskert. A kerítésen tál lejtőről lefutó
országút kanyarodik a ház mögé.
A kertecske közepén nagy hársfa, körül paddal. Elől botokra feszített madzagon száradó ruha lóg.
Augusztus vége. Őszül a vidék és gyülekeznek a fecskék. A nap épen eltűnt a hegy mögött. Piros felhők között aranyoszöld
az ég. A hegyoldal fekete.
FANNY: Sovány, barna, szenvedélyes. A ruhát szedi le a madzagról.
VlOLA : Szőke és csendes. A terhes asszonyok bámész melan
kóliája ül arcán. A tornácban vasal.
Fa n n y: Esteledik. Fordult a szél.
Ereszkednek hajam csigái már.
Vio l a: Kezedre nézz, hogy sürögjön a munka.
Két sor ruha lóg még a madzagon.
Fa n n y: Oly késő van már. Nézd csak Viola Már hazatérnek a parasztok is.
3* 35
Lement a nap és, hallgasd csak, az erdőn Aludni ültek már a madarak.
Vio l a: Egy sor ruha lóg még a madzagon.
Fa n n y: Oh, Istenem! Elkésem, bizonyos!
Nézd, pápaszemes esti pille száll.
Jaj, hallod a kolompot odalenn?
Megjöttek már a fehér tehenek.
Viola: Még látsz annyit, hogy meglocsold És összehajtogasd a vásznakat.
Fa n n y: Nem, Viola! Elkésem. Nem lehet.
Elvégzek mindent, majd ha megjövök De most mennem kell Fridolin elé.
Elindult régen már a faluból.
Oh Istenem! Tán el is érkezett A kápolnához már s nem vagyok ott.
Beviszi a ruhát a tornácba.
Viola: Elérkezett már rég. Biztos lehetsz.
S mert nem talált ott epekedve téged, Keservében szivén szúrta magát.
Fan ny: Fuj, V iola! Mért csúfolódol m indig?
Hideg szivü vagy. Persze ezt nem érted.
Már harmadnapja, hogy elment a férjed S te oly nyugodt vagy. Észre sem veszed.
VIOLA: Nem felel.
Fa n n y: Haragszol? Mondd. Bocsáss meg Viola.
VIOLA: Nem felel.
Fa n n y: Oh tudom én, hogy nagyon szereted.
De csodálkozva néztem el nyugalmad.
Nem vágyódol? Mondd? Nem jut az eszedbe, Hogy mindent itt hagyj és utána menj ? Vio l a: Mit tettél volna, hogyha Fridolin
Hallgat a gróf úr unszolásira És itt hagyja e csendes kis falut, Kis templomot, kis kántororgonát
S világgá megy, hogy nagy zenész legyen?
Fa n n y: Ha elment volna? . . . Oh az más, az más.
Ha m esszire és eg észen megy el.
Mert messze lenni, egész, egész messze . . . Az más, Viola. Azt én szeretem.
Viola: Vigyázz Fanny. Elmehet holnap is.
Fa n n y: Messze, az más. Úgy volna valami Éjjel és nappal úntalan velem
S nem foltozgatnám minden napomat Percek sokszínű rongyaiból össze.
Lásd, akkor tudnám : ott a nagy hegyek Elzárják őt és ott a fellegek
Elszállnak éjjel majd felette is.
Lásd, akkor tudnám mindenről, hogy mért van, Mert minden várna . . . Szép az, Viola.
37
Viola :
V
Fa n n y:
Viola :
Fa n n y:
Viola :
Fa n n y:
Viola : Fa n n y:
Ha jó várni, mért sietsz oly nagyon?
Csúfolsz megint? Meglásd, többé soha Nem mondom el, mit érzek, Viola.
Leteszi a vasalót. Lágyan.
Nem, kis húgom. Ne bántson téged ez. Felsóhajt.
Beszélj, beszélj. Hidd el nem nevetek.
Mondd Viola. Nem gondolod te most:
„Nem is szereti Fanny Fridolint,
Hisz azt kívánja, hogy messzi legyen?"
Nekem is furcsa. De lásd igy van ez:
Míg nincsen itt, addig az övé minden.
Nem ám csak én, de minden, minden, minden!
S várom vele, mint óriás csokorral, Hogy ráborítsam, majd ha érkezik.
És olyan sok van! Oly gazdag vagyok!
De aztán jön, és itt van, s mi legyen?
Szavakat mondok, megcsókolom, s vége.
Nem adtam semmit és koldus vagyok.
A vasalót igazítva.
Hát jobb csak mindig várni, gondolod?
Nem. Nem tudom. Oly nyugtalan vagyok.
Már reggel óta nem tudom mi lel.
Téged is?
Mondd Viola . . . Valami kínoz engem.
Szeretem-e eléggé Fridolint?
Mert lám, nem vagyok soha szomorú És nem szenvedtem érte sohasem.
Viola: Már azt hittem, hogy elég volt a sírás, Hogy ríkatott eleget Olivér.
Vagy legyen inkább Fridolin is hűtlen?
Fa n n y: Nem, nem. Nem értesz Viola.
Lásd, Olivér az kínzott, ríkatott S úgy éreztem, hogy m ég is szeretem.
Minden csontomból úgy facsarta ki Kínnal és könnyel a szerelmemet.
Úgy leh eteti szeretni Olivért.
De Fridolinnal békén, boldogan Oly ritkán érzem egész szívemet.
S a könnyekért irigylem Olivért, Irigylem sok szép sóhajomat tőle, Miatta volt iszonyú kínomat.
Mert Fridolinért többet tudnék sírni.
Igen, igen! Mert jobban szeretem, Oh százszor, százszor jobban szeretem!
Vio l a: Mi lelt? Mért sírsz? Hisz nem tagadta senki.
Bolond napod van máma neked is.
Fa n n y: Neked is néném? Istenem, be furcsa!
S az este is oly különös. Nem érzed?
Mintha valami közeledne most.
Viola: Holdtölte lesz.
Fa n n y: Holdtölte lesz? Nézd, olyan a világ,
3 9
Mint hogyha messzi, messzi valahol Egy nagy kaput nyitva feledtek volna.
Nézd az eget. Nem idegen a fénye?
A felhőt nézd. Láttad már ily színét?
Egy nagy kapu van nyitva valahol S mögiile hull rá idegen sugár.
Most valahol történik valami.
Valahol messze. Szép, és nagy dolog.
Már reggel óta várok, Viola.
Nem tudom mire. Nem tudom, mi lel ? VIOLA: A hegyek felé fordul. Lassan.
Ilyen időtájt kóborol a tündér.
Fa n n y: Nem kellene m ost tenni valamit, Most valamit a felhővel és holddal?
A hegyekkel is? Érzem. Mert különben Most valamiből mi kimaradunk.
És mit tegyen az ember, mit tegyen?
Lásd, bokrétát is szedek Fridolinnak, Pedig előtte a virágos rét.
Öt margaréta és négy kankalin!
De mit tegyek? Hisz nem kaszálhatom A lába elé az egész mezőt?
S bolondság volna, ha így szólanék:
„Nézd e szép völgyet. Ezt neked adom.
Nézd, ott a tiszta hold. Neked adom.
Neked adom az egész csillagos,
Körül tündöklő nagy égi mezőt." ^ Bolond beszéd volna ez, Viola
És mégis, m égis! — Édes Istenem,
Mily keveset lehet embernek adni! Felrezzen.
40
Oh Viola, ne is hallgass ma rám.
Nem is tudom már, hogy miket beszélek.
Vio l a: Ilyen időtájt kóborol a tündér.
Fa n n y: Miről beszélsz? Hogy tündér kóborol?
Viola: Parasztmese jár a fejembe ma.
FANNY: Félve, suttogva.
Micsoda tündér? Miért mondod ezt?
VIOLA : Végigsimita homlokán, mintha le akarna rázni valamit.
Menj el most Fanny, Fridolin elé.
Fa n n y: Szent szüzanyám!
Viola: Oly jó várni, hogy elfeledted öt.
Fa n n y: Jaj, mért nem küldtél? Óh, óh Istenem!
Futva el az országúton jobbra.
VIOLA: A kertajtóig lassan utána megy.
Ne fuss úgy, Fanny! Vigyázz! Elesel 1 Szalad, szalad. Hogy röpköd a hajai
Balról az országúton öreg favágó jön le baltával a vállán.
Az ö r eg: Adjon az Isten jó estét, ténsasszony.
Vio l a: Adjon az Isten. Hogy-mint van, öreg?
41
Az ö reg: Köszönöm. Csak volnék valahogy.
Majd ád az Isten még mankókat is.
Megjött-e már az erdész úr, ténsasszony?
Vio l a: Nincs itthon m ég. Majd holnap este jön.
Segíthetek tán? Mire kellene?
Az ö r eg: Nem sürgős. Inkább jobb is vele késni.
Vio l a: Mi jobb, ha késik, azt mondja, öreg!
Az öreg: A hajat sem jó kurtára lenyírni, Ha megvénült már alatta a lej.
Vio l a: Feleljen hát no, hogyha kérdezem!
Az öreg: Az erdész urat kerestem, ténsasszony, A szeneserdő irtása miatt.
Vio l a: Hát mégis vágják azt a régi fenyvest?
Az ö r eg: Nagy munka lesz. Vad, csalfa rengeteg.
Viola: H a lk a n .És nem fél kend, hogy meglátja a tündért, Utána indul s vissza nem talál?
Az öreg: Öreg ember vagyok már én, ténsasszony.
Vio l a: Mit tartozik az erre, mondja kend?
Az öreg: Hát úgy csak, hogy szenvedtem eleget.
A gyerekek felnőttek. Most csak várok, 42
Csak várom már, hogy szólítson az Isten.
Nem nézek én már ténsasszony semerre, Csak kifelé. És féllábbal alig
Élek már ebben a nehéz világban.
Mondja ténsasszony, ezt a vén fejet Ugyan hová csalná még az a tündér?
Vio l a: Öreg, öreg! Hisz ez az. Éppen ez.
A fiatal sem él két lábbal itt.
És az az egy sem áll még süppedt nyomban.
De hol a másik útja, ajtaja?
Hol van? . . . No, mehet már öreg.
Az Isten áldja. Jöjjön vissza holnap.
Az öreg: Istentől kérje: jöjjek vissza holnap.
Jó éjszakát . . . A gróf úrnak is mondtam, A vén erdőket nem jó bántani.
El az országúton jobbra.
Vio la: A gróf úrnak már mindegy. Messze jár, Mint hogyha bűvös szélvihar söpörné A nagy világnak minden végibe.
De ő is itt az erdőkön vadászott,
Mikor még nem volt halvány s szomorú.
Beesteledett. Kigyúlt nehány csillag. Hirtelen elvál
tozik a táj színe. Vihar előtti izgató fény dereng.
A hegyek felöl morajló zúgás haitik és erős szél vág keresztül a színen.
VIOLA: Ijedten.
Oh Istenem! Mi ez? Hisz felhő sincsen! Kiált.
43
Öreg! Favágó! Jöjjön vissza! Félek!
Futva bejön a tornácra és egy oszlophoz támaszkodik.
Hogy ring a kert, hogy hullámzik az erdő!
Borzong a hegyek borzas háta fent.
Oh, milyen langyos, illatos és édes, Micsoda szél ez, oh micsoda szél!
Olivér megjelenik a kertajtóban. Vándorló mester- legény, batyuval a vállán, bottal a kezében.
Viola: Hahó. Ki az ? Szent szűz anyám, segíts!
Ki az? — Ki az? — Mit keres erre? Menjen!
Lejön a tornác lépcsőin és nehány lépést tesz a kert
ajtó felé.
Ne, ne menjen! — Maradjon! — Oh, ki ez?
Közelebb megy.
OLIVÉR: Megemeli a kalapját. Csendesen.
Adjon az Isten csendes, szép,, jó estét.
Vio l a: Oh, Olivér! Te vagy? Mért nem felelsz?
Hát kerülj beljebb. Az Isten hozott.
Mi szél fújt erre? Tán ez a vihar?
— ügy elszorult a torkom az elébb.
Hát gyere már és szólj már! Néma vagy?
Bejönnek a kertbe. ^
Olivér: Mi hozott erre? . . . Talán ez a s z é l. . . Régen láttuk mi egymást, Viola.
Vio l a: B izony már régen. Nem voltál kiváncsi, Hogy hogy-mint élnek itt rokonaid.
Olivér: Jussom se sok volt hozzá, gondolom.
Vio l a: Fannyra gondolsz? Az rég kiheverte.
Én, tudod, mindig örülök neked.
De beszélj hát. Most épp mi hozott erre?
Mi útban vagy ? De sajnálod a szó t!
Olivér: Mi útban vagyok? Útat k e re se k ...
Annyi van csak, hogy vándorlónak álltam.
Vio l a: Talán csak nem? Hisz volt már műhelyed?
Olivér: És m égis m egint vándorlónak álltam.
Vio l a: Hát így vagyunk? Hát így? Hej, Olivér!
Mi történt? Mondd hát? Kivel vesztél össze?
Olivér: Semmi sem történt. Vándorlónak álltam.
Vio l a: De mért? Mi lel? Már mindig csavarogsz?
Olivér: Úgy látszik mindig. Csavargó vagyok!
De ne törődj te avval Viola.
Most itt vagyok, hát itt vagyok. Mi kell még?
Sziget minden nap, mert két éjszaka, Két álomország partja kerüli.
Minek is kérded: honnan, meddig, mondd ? Vio l a: Hej, Olivér!
Olivér: Csavargó vagyok, az is maradok.
Nem nagy dolog. Hisz mondtad magad is, 45
Hogy nem köt engem sem egy hely, sem ember, Hogy jaj annak, ki engemet szeret
És jaj annak, ki gondom viseli.
Viola: O livér! .. Mondtam. Igazam is volt.
Olivér: Igazad mindig. Lásd, nagyon soká Voltam egy helyben. Megmelegedett.
Fejem alatt a párnát is fordítom, Ha megmelegszik nagyon. Igaz-e?
Viola: Hej, O liv é r!
Olivér: Tudom én jól, hogy mily hitvány vagyok.
Nem jó engem szeretni. Lásd ezért Nyugtalanít, ha megszoktak nagyon.
Mire való? Kötöm a bocskorom.
Finom fehér por ellepi hamar, Finom fehér füstöt vet a nyoma, Finom fehér felhőt gurít a szél Előttem végig fehér szallagon.
Fehér szallaggal befonva a föld, Köröskörűi fehér háló fedi, ^
Újabb nagy szélroham. Olivér feláll és kitárt karral mered ki az útra.
Bűvös hálója egy bűvös halásznak.
Nem érzed ? Húz! Nem érzed ? Hajt a szél!
Viola: Feléül. Oh, Olivér! Hagyd abba. Ne beszélj!
Olivér: Nem látod? Minden arra megy.
Arra gurul a fehér felleg, nézd!
A sárga lomb mind karikázva fut És arra bókol mindegyik fenyő.
Arra kell menni! Arra, arra, arra!
Elindul, mintha álmodnék.
VIOLA : Megfogja a kezét.
Megállj! Hová mégy ? Olivér, mi lel ? OLIVÉR: Mintha felébredt volna. Szomorúan.
Oh, mindig este a legszebb az út,
Oh, mindig akkor, hogyha meg kell állni.
Napnyugtakor, ha fáradtan ülök, Közel jön hozzám minden messzeség.
Egész közel jön és játszik velem.
Napnyugtakor feltündököl az út, Aranyvörös porában pálmapartok, Kupolák, tornyok, bibliai táj!
És mintha éppen a három királyok Vonulnának halk zsolozsmával ek És akkor kéne menni, éppen akkor.
VIOLA: Olivér fejére teszi a kezét.
Most maradj nyugton. Ez bolond beszéd.
Bolond beszéd és riadt képzelet.
Más hangon.
Csak maradj nyugton. . . Ma holdtölte lesz.
Oly csodálatos vihar jött veled.
A szeneserdőt holnap vágni fogják.
Olivér: Mindig jó voltál hozzám Viola.
Nem gyű löltél és m egértettél mindig.
47
Vio l a: Nem. Nem értelek. Hanem mást se értek És ezért nem vagy idegen nekem.
Nyugodj. Pihenj. M^jd inkább én beszélek.
Olivér: Meséld, hogy éltek. Ugy-e csendesen?
Békén és bizton. Meséld Viola,
Hadd pihenek mesében még ma este, Hajnalban holnap úgyis visz a szél És Isten tudja, megállok-e még?
Vio l a: Hát csendben élünk. H ogy b ék éb en -e?
Élünk eldugva fenyvesek között, Egy óriási, eleven madár
Árnyékos, bolyhos szárnyai alatt.
Ki tudja? Talán mégis repülünk?
Olivér: Hogy van urad? Cserkészni jár oda?
Vio l a: Olyan, mint volt. Most nincs idehaza.
Holnapra megjön, még megláthatod.
Szünet.
Mért hallgatsz? Mért nem kérdezel tovább?
Olivér: Kéretlenül is beszélsz, ha akarsz.
Vio l a: Kiváncsi nem v a g y ? Erre v a g y amarra?
Olivér: Elfogódottan. Fanny is m egjön holnap az uraddal?
Vio l a: Nem. Nem jön meg. Mert idehaza van.
Olivér: Tán engem látott, azért láthatatlan.
48
Viola: Annak már vége, Olivér öcsém.
Másvalakiért láthatatlan ő.
Olivér: Igaz, hiszen már vőlegénye van.
Vio l a: Igaz bizony. Igazabb, mint te voltál.
Olivér: M eséld, milyen. N ehéz képzelni azt, Miféle ember kapja meg e lányt.
Viola': És felveszi, amit te elhajítasz.
Olivér: V io la !
Vio l a: No, Olivér, eg y szót se szóltam már.
Olivér: Ne bántsál engem Viola, ne bánts.
Vio l a: Egy kevés hántást mégis érdemelsz.
Nem, Olivér? No. Hallgasd, elmesélem.
A falubeli kántor, Fridolin.
Fehér és szőke, karcsú, szép és csendes.
Azt hiszem néha, hogyha jól megnézném, Átlátnék rajta, mint az üvegen.
És hogyha já tsz ik : szép fürtös feje Ú gy hajlik le az orgona fölé, Mintha szálfáknak és szikláknak is Most ő vele görnyedni kellene.
Ijedve tágul a paraszt szeme
És hazamegy és nem tud majd aludni.
Támadnak furcsa dalok és mesék És sok a csók és gyakran hull a vér.
4 49
Oliv ér: Oh, boldog ember.
Vio l a: A gróf könyörgött, hagyja a falut.
Menjen vele, hogy nagy zenész legyen.
S ő Fannyért nem akart. Itt marad.
Fanny és csend és egy jó orgona.
Ennyi elég. Dicsőség neki nem kell.
Oliv ér: Szeretik egymást? Ugy-e, boldogok?
Vio l a: Oh, boldogok. Végtelen boldogok.
Ríhatnék néha, hogyha nézem őket.
OLIVÉR: Keserűen nevet. Te is ríh a tn á l?
Vio l a: Ugyan mért nevetsz?
Oliv ér: Csak jó kedvem van, mert eszembe jut, Hogy szoktam én megállni néha este, Ha ólmos eső vágja könnyes arcom, Valami kis kunyhóablak előtt És nézni: egy hitvány lámpa körül, Hogy mosolyognak bent az emberek.
Vio l a: Magadra vess csak.
Oliv ér: M agam ra v etek . Hosszabb szünet.
VlOLA : Maga elé bámulva.
Oly boldogok, oly nagyon boldogok!
Lásd, én nem is voltam soha menyasszony, Olyan hamar ment. Mindjárt asszony voltam 50
És ki is maradt talán valami.
Nem vágyódhattam, nem is álmodoztam, Mert minden mindjárt vo lt, megérkezett.
És különös volt azt gondolni: íme, Már minden itt van. E z a mindened.
Valami mégis kimaradt talán?
A zúgó dalos szélroham megint keresztülvág a kerten.
Oh, ez a szél! Oly különös e szél!
Olivér: Mintha sodorna, mint a levelet.
Vio l a: És itt volt minden. És én mégis vártam.
Most gyerekem lesz és várok megint.
Úgy mennek el mellettem a napok, Hogy alig látom. Mintha útban volnék Akár csak te, egy messzeség felé.
Maradnék, mennék, és csak félig élek.
Valamit, érzem, mulasztok megint.
Lásd Fannyék lásd azok máskép élnek.
Olivér: Hát nem volt jó, hogy Fannyt cserben hagytam?
Még köszönettel tartozik nekem.
Én szereztem az egész boldogságát!
Lám, lám, hogy milyen hasznos is vagyok.
Keserűen nevet.
Vio l a: Olivér — téged bánt még a dolog!
OLIVÉR: Az asztalra csap.
Hát bánt, hát bánt! Hát nem tehetek róla!
Vio l a: Ej Olivér! Te, nézz csak a szemembe.
4* 51
Csak nem akarod hitetni velem,
Hogy szereted, hisz sohasem szeretted?
OLIVÉR: Feláll. Indulatosan.
Szerettem. Oh, szerettem Viola.
Betegje voltam: mindegyik napom Kezéből vettem és kezébe adtam.
Mi volt ez, mi volt, ha nem szerelem?
Felbúg a szélroham.
Mi volt ez? Mondd. És mi hajtott el tőle Mint szélvihar az ördögszekeret?
Eltakarja az arcút.
VlOLA: Szünet múlva, Olivér fejét simogatva.
Szegény bolond gyerek vagy Olivér.
Most nyugodj meg. Ez rég volt. Vége van.
Azóta már más lányokat szerettél Nem is egy-kettőt. Tudjuk Olivér.
S, Istennek hála, Fanny mást szeret.
Olivér, hallod? Fanny mást szeret!
Most boldog és a sebét kiheverte
Azt mondom néked, hogy békébe hagyd!
Oliv ér: Gazember volnék.
Viola: Felveszel. Oh jönnek, jönnek. Hallom hangjukat.
Jer Olivér. Jer, bújj a fa mögé.
Ne lássanak meg mindjárt. Meglepem.
A batyudat a szobába viszem.
Olivér a fa mögé áll. Viola a batyut beviszi a házba.
Fridolin és Fanny kéz kézben megjelennek a kert
ajtóban.
52
