328
mutatója ennél bonyolultabban alakul: az egy vagy két főből álló gyermektelen fiatal háztartásokban viszonylag magas az egy fő- re jutó jövedelem, de a gyerekek megszüle—
tése után jelentősen csökken. majd újra nö—
vekszik egészen a nyugdíjazásig. A nyugdí—
jazás után bekövetkező csökkenést a későb- biekben ismét növekedés váltja fel, amikor a gyermekek elköltözése és a halálozások mi- ott csökken a háztartás tagjainak száma.
Hasonló megfontolásokat célszerű érvénye- síteni a jólét időbeni összehasonlitása során
is. A szerző az Egyesült Államok 1947 és 1972 közötti adatain vizsgálja, hogy a két külön—
böző jövedelemmutató alkalmazása milyen eltéréseket eredményez a jövedelemegyenlőt- lenség alakulásának megitélésében. A vizs—
gált időszakban az Egyesült Államokban erő- sen (43.5 százalékról 51.6 százalékra) nőtt az egy vagy két főt számláló háztartások száma.
Ebből az is következik, hogy a szegénység felszámolására, a jövedelemegyenlőtlenségek csökkentésére irányuló társadalmi erőfeszíté—
sek ellenére sem csökkenhetett számottevően az alacsony jövedelmű háztartások száma. A jövedelemkoncentráció háztartási jövedelmek alapján számított Gini-féle koefficiense sze- rint az egyenlőtlenség a 25 év alatt alig 5 százalékkal csökkent. A háztartások egy főre jutó jövedelem szerinti koncentrációját vizs—
gálva a csökkenés jóval nagyobb. 15,4 szá- zalékos. Ha azonban nem a háztartások, ha- nem a háztartásokban élő személyek meg- oszlását vizsgáljuk egy főre jutó háztartási jövedelmük szerint. akkora csökkenés lénye- gesen kisebb. mindössze 6,7 százalékos.
A szerzők szükségesnek tartják megjegyez- ni. hogy, bár tanulmányuk mindvégig a ház- tartások egy főre jutó jövedelmének mutató- ja mellett érvelt, korántsem tartják azt ide- ális jövedelemmutatónak. Az ideális mutató- nak magában kellene foglalnia az adók, a társadalmi juttatások és a piacon kívüli gaz- dasági tevékenység jövedelmi hatásait is.
Ezek figyelembevételével elvileg nem kizárt.
de a jelenlegi statisztikai gyakorlat egyelőre nem teszi lehetővé a mutató ilyen irányú ki- bővítését.
(ism.: Kutí Éva)
DELLACASA. G. : AZ ÉLETSZINVONAL
ÉS AZ EGY FÓRE JUTÓ NEMZETI TERMÉK (Level of living and national product per capita
— some empirical results.) —- Koniunkturpolitík. 1981.
1. sz. 38—46. p.
Az elmúlt évek során súlyos kritika érte az egy főre jutó nemzeti terméknek valamely közösség életszinvonalának. jólétének méré- sére való felhasználását. A kritika alapja az.
STATISZTIKAI iRODALMl FlGYELÖ
hogy a legtöbb iparilag fejlett országban a nemzeti termék növekedését a levegő, a víz.
a környezet fokozódó szennyeződése. a köz—
úti balesetek számának emelkedése stb. ki—
séri. amely tényezők gyakran nagymértékben csökkentik a közösség jólétét. Ugyanakkor a nemzeti termék mutatója nem veszi figyelem—
be az olyan pozitív tényezők hatását. mint a rendelkezésre álló szabadidő megnöveke- dése, a piacon kivüli (elsősorban csaiádon
belüli) tranzakciók értéke.
Az egy főre jutó nemzeti termék mutató- jának fenti hiányosságát általában a követ- kező eljárások segitségével igyekeznek kikü- szöbölni.
Az első megoldás lényege, hogy a nemzeti termék mutatóját korrigálják. azaz a pozitiv tényezők hatását hozzáadják. a negatívakét
pedig levonják.
Egy másik megoldás szerint a nemzeti ter- mék mutatóját olyan ..objektív" (általában nem pénzügyi jellegű) társadalmi jelzőszá—
mok rendszerével váltják fel, amelyek infor- mációt szolgáltatnak az olyan alapvető em- beri szükségletek kielégítettségi fokáról, mint a táplálkozás. a lakás, az egészségügy, az oktatás. a közbiztonság.
A harmadik megoldás ,,szubjektív" társa—
dalmi jelzőszámok felhasználását jelenti. Ez a módszer, amelynek az alkalmazására eddig még csak szűkebb körű kutatások esetén ke—
rült sor, a közösség tagjainak interjúk útján nyert véleményére támaszkodik.
A jelenleg ismert objektiv társadalmi jel—
zőszámrendszerek közül kiemelkedő jelentősé- gű a Hauser és Lörcher által az 1970-es évek elején a Német Szövetségi Köztársaság és Japán életszínvonalának összehasonlítására felhasznált jelzőszámrendszer. Hauser és Lörcher jelzőszámrendszere 31 egyedi muta- tóból áll. amelyek közül 17 az egyén élet- szinvonalának, 14 pedig a közösség életszín- vonalának jellemzésére szolgál. Az informá- ció ,,tömörítése". az .,életszínvonal indexé- nek" meghatározása érdekében az egyedi mutatószámokat három lépcsőben aggregál—
ják. Az első lépcsőben mértani átlagolás út- ján 13 mutatót különítenek el. amelyeket ,,csoportmutatóknak" neveznek, és amelyek az egyének életszínvonalára vonatkoznak.
További 6 mutató a közösség életszínvonalá- nak jellemzésére szolgál. Az aggregálás má—
sodik lépcsőjében a fenti két mutatócsopor—
tot egy—egy mutatóvá vonják össze. Az ,,élet- színvonal indexe" nem más, mint ez utóbbi két mutató mértani átlaga.
A Hauser és Lörcher által végzett vizsgá- lat az 1955 és 1970 közötti évekre vonatko—
zott. Rendkívül érdekes következtetések levo- nására ad alkalmat az életszinvonal indexé- nek. valamint a tradicionális jóléti mutató. az egy főre jutó nemzeti termék alakulásának összevetése. Az így kapott adatok a nemzeti
STATISZTIKAI lRODALMl FIGYELÓ 329
termék rugalmasságát mutatják az életszín- vonal alakulásával szemben. A Német Szö- vetségi Köztársaságra, valamint Japánra vo- natkozó számítások szerint az életszínvonal növekedési üteme mindkét országban alacso—
nyabb a nemzeti termék növekedési üteménél, továbbá a két indexsor közötti különbség az idő függvényében fokozatosan nőtt. Ezek az eredmények egyértelműen alátámasztják azoknak a közgazdászoknak a véleményét.
akik az egy főre jutó nemzeti termék muta—
tóját nem tartják alkalmasnak az életszín- vonal alakulásának a mérésére.
Olaszország adataival végzett számítások alapján megállapítható. hogy a Német Szö- vetségi Köztársaság és Japán esetében az életszínvonal és a nemzeti termék indexe kö- zött megfigyelt szabályszerűség Olaszországra vonatkozóan is érvényes. Az 1955—1970. évek—
re meghatározott rugalmassági együtthatók értéke 1—nél kisebb volt, valamint ötéves át—
lagok alapján Olaszország esetében is csök- kenő tendenciát mutatott.
Az Olaszországra vonatkozó újabb adatok alapján az 1970 és 1975 közötti évekre el- végzett számítások eredményeként az élet- színvonal. valamint a nemzeti termék indexé—
nek rugalmassági együtthatója 1,10. ami el- lentmondani látszik annak a megállapításnak, amely szerint a nemzeti termék növekedése.
elsősorban a fejlett országokban nem jár együtt az életszínvonal hasonló mértékű ,emelkedésével. A vizsgált időszakban azon- ban az olasz gazdaság fejlődését nagymér- tékű egyenetlenség jellemezte. A nemzeti ter- mék volumene az öt év átlagában mindösz—
sze 1.5 százalékkal nőtt, ezen belül 1975—ben 4,2 százalékkal visszaesett.
Feltételezhető, hogy a gazdasági vissza- esés időszakában az életszínvonal. az élet minősége sokkal kevésbé esik vissza, mint a nemzeti termék, vagy esetleg változatlan ma- rad. Ennek az egyik lehetséges magyarázata az, hogy a lakosság vagya megtakarításai terhére. vagy pótlólagos munkavállalás révén igyekszik fenntartani a már megszokott élet- színvonalat. Ezért arra a következtetésre ju—
tottak, hogy az életszínvonal indexe Olasz- országban azért nőtt az 1970—1975. években gyorsabban, mint az egy főre jutó nemzeti termék, mert megnőtt a lakosság hajlandó—
sága arra, hogy életszínvonalát fenntartsa, esetleg javítsa még a gazdasági visszaesés
időszakában is.
Az 1970—1975. évekre vonatkozó olaszor- szági számítások nem mondanak ellent Hau- ser és Lörcher megállapításainak, sőt alá—
húzzák azt, hogy hosszú távon (több évtized- ből álló időszak során) az életszínvonal ten- denciaszerűen lassabban nő, mint az egy fő-
re jutó nemzeti termék.
(Ism.: Nagy Sándor)
NIKIC, G.:
A LAKOSSÁGI .IÓVEDELMEK ELOSZLASÁNAK ELEMZÉSE
(Analiza distribucija raspolozovih sredstava stanov- nistva u Jugoslaviji.) — Ekonomski Pregled. 1980. 7—8.
sz. 317—332. p.
Jugoszláviában is nagy jelentőségre tett szert a lakossági jövedelem nagyságának és
eloszlásának vizsgálata.
A viszonylag kiegyenlített jövedelemelosz- lás. a jövedelmi különbségek lehetséges csökkentése csaknem minden országban az elérni kívánt célok közé tartozik. A szocialis—
ta országokban ez a társadalmi célokból egyenesen következik. Ez a törekvés Jugosz-
láviára is érvényes.
A cikk két. viszonylag nagy mintára (16000 háztartás) kiterjedő mintavételes statisztikai felvétel eredményeit elemzi, amelyeket a Ju- goszláv Szövetségi Statisztikai Hivatal a la- kosság fogyasztásának és jövedelmének meg- oszlásával kapcsolatban 1963-ban és 1973-
ban végzett.
A felvétel módszerei a következőkben fog—
lalhatók össze. A megfigyelési egység a ház—
tartáson belül a fogyasztói egység. A jöve- delembe beszámították a természetbeni to—
gyasztást, valamint a külföldről származó pénzátutalásokat. A jövedelmi arányokat a két tényezővel együtt és külön is vizsgálták. A vizsgálat kiterjedt a lakossági megtakarítá- sokra is. Ezzel kapcsolatban elemezték a A jövedelem, illetve a megtakarítás elem- zésénél a Lorenz-üagramot, illetve a Gini—fé—
le jövedelmi átlag koefficienst alkalmazták.
A számításoknál az egyes adatokat kumu—
latív fogyasztói egységekbe. illetve jövedel- mekbe aggregálták. és a következő négyfaj—
ta háztartásra —- illetve a háztartásban ta—
lálható fogyasztói egységekre — számolták ki:
összes háztartás, mezőgazdasági háztartás, vegyes háztartás. nem mezőgazdasági ház- tartás.
A kumulatív sorokból empirikus eloszlási sorokat képeztek a Gini—féle jövedelemkon- centrációs koefficiens alapján.
Az eredmények az 1963 és 1973 közötti tíz.
éves időszakra vonatkozóan a különbségek növekedésére mutatnak. A Gini—féle együtt- hatók minden háztartási kategóriánál növe- kedtek. A jövedelemeloszlás a nem mezőgaz- dasági háztartásoknál mutatja a legnagyobb stabilitást, míg a jövedelemeloszlási különb—
ségek a mezőgazdasági háztartások kategó- riájánál a legnagyobbak. A nem mezőgaz—
dasági háztartások viszonylag stabilabb jö- vedelemeloszlásában, a jövedelemszóróclás viszonylag kisebb mértékében közrejátszik az a tényező is, hogy ezeknél jobban érvénye- sülnek a jövedelempolitika hatásai.
A háztartások fogyasztói egységei kvintili- seinek elemzése alapján kapott eredmények
