658
STATISZTIKA! IRODALMI FIGYELÓlakóépületeknek tehát a nagyobb részét belső városrészekbe kell telepíteni, részben a sza- nálásra kerülők telkeinek felhasználásával.
A Német Szövetségi Köztársaságban 1976—
ban készített felvételek -— és az ezekre épülő különféle becslések — szerint 7—11 millió volt a korszerűsítésre szoruló lakás, és kb. 2—4 milliónyi tartozott a ,.legrosszabb" kategó—
riába. Ez utóbbiak nagy részénél a korszerű- sítés részben többe kerülne. mintha helyettük új lakásokat építenének, részben teljesen al- kalmatlanok már a modernizálásra. Részleges korszerűsítésre főleg az 1950-es években és a hatvanas évtized első felében készült lakások érdemesek, mert ezek komfortnívójának eme- lése nem nehéz feladat, és anyagilag is ki- fizetődő.
A szakértők szerint a Német Szövetségi Köztársaságban a lakásépítés — hosszabb távon — várhatóan állami ösztönzésre szorul.
bármelyik alternatíva valósul meg végül is a fenti modellek közül vagy azokon kívül.
(Ism.: Bíró Klára)
BOJARSZKU. A.:
A TERMELÉS HATEKONYSÁGÁNAK MERESE
(K voproszü ob izmerenii éffektlvnoszti proizvodszt- va.) -- Vesztnik Sztatiszfíki. 1977. 8. sz. 22—34. p.
Szerző cikkében a hatékonyságméréssel kapcsolatos kérdéseket vizsgálja, mely témá- val a szakirodalom is széles körűen foglal- kozík. Bár a mérés jó néhány eleme vitatha- tatlan, még számos megoldatlan kérdés szár- mazik abból, hogy a termelés eredménye használatiérték—tömegben jelentkezik. nem pedig érték formájában. A körül is vita folyik.
hogy miként lehet értékkategóriákkal mérni a ráfordításokat, másként fogalmazva. át—
lagos vagy marginális ráfordítást célszerű figyelembe venni. Figyelmet kell fordítani a költségek materiális sokrétűségére is. melye- ket csakis egyetlen elemre lehet visszave- zetni, a munkára. Mindez megfelel annak, hogy a termelés által kibocsátott javakat a természet átalakításával az emberi munka hozza létre. Ily módon szerző úgy határozza meg a hatékonyságot, mint a létrehozott használati érték és a munka viszonyát. llyen index a termelékenység indexe.
Amikor a hatékonyságot az egész társada- lom szintjén értékeljük, akkor a termelékeny- ség indexe magában foglalja az összes költ- séget s nem csupán az élő munka költsé- geit.
A termelés eredményét a nemzeti jövede- lem fejezi ki. Anyagi formája szerint a nem- zeti jövedelem a ,,végső kereslet", amelynek struktúrája meghatározható a naturális ága- zati kapcsolatok mérlegéből. Terminológiai szempontból vizsgálva a kérdést. kitűnik, hogy
a ,,végső kereslet" a harvardi iskola bélyegét viseli. Annak idején a sajátos szovjet viszo- nyok miatt a szerző a .,tiszta kibocsátás"
(csisztüj vühod) terminusát használta. s a to- vábbiakban is erre a fogalomra épít.
A munka tényleges ráfordításait az ága- zati kapcsolatok mérlegéből kiindulva, némi- leg korrigálva határozza meg Bojarszkij.
Először az ágazati kapcsolatok mérlegének naturális változatát kell áttekinteni. megfelelő
részletezésben.
Másodszor, a közvetlen munkaráfordításo- kat kell számba venni. ha ilyenek — együttha- tókról van szó — léteznek. A közvetlen mun—
karáfordítások meghatározása elméletileg semmilyen gondot sem okoz, annál több a gyakorlati probléma. Mindenekelőtt arra van szükség. hogy a létszámból kiindulva eljussa- nak a munkaidő meghatározásához. ltt gon- dot jelent a munkák eltérő bonyolultsági fo—
ka, amelynek következtében a homogénnek tűnő idő munkafajták szerint strukturált elem-
mé válik.
Harmadszor, nehézségekkel jár a teljes munkaráfordítások meghatározása is. Az ágazati kapcsolatok mérlegének felhaszná- lásával mód nyílik az állóeszközök elhanya- golását minimálisra csökkenteni. Ehhez azon- ban a teljes munkaráfordítások pontos meg—
határozása szükséges. Gondot jelent az amor- ' tizáció megragadása is. mert jóllehet a mér—
leg ezt tartalmazza, a teljes munkaráfordítás meghatározásához sokkal inkább a valósá- gos kopásnak. mint az önköltségszámitáshoz felhasznált amortizációs normának kellene
teret nyernie.
Mindezek alapján Bojarszkij abból a felté- telezésből indul ki, hogy 1. létezik megfelelő , részletezettségű ÁKM, hogy 2. annak első ne- gyedében koefficiensként szerepel az átvitt érték, és hogy 3. mindezeken felül létezik az előbbi nómenklatúrának megfelelő teljes munkaráfordítás-definíció. mégpedig egy- szerű vagy redukált munkaidőben kifejezett formában.
Mivel indexformájú feladatról van szó. két időszakot vesznek figyelembe. A feladat -—
a hatékonyságszámítás — megoldásához szük—
ség van:
1. a közvetlen ráfordítások egységnyi (;) értéké'e minden itermékre (ah—),-
2. a közvetlen munkaráfordítások koefficienseire
(t,-):
3. a tiszta termékkibocsátásra (Yl)'
Természetesen a fenti tényezőket a bázis- időszakra és a beszámolási időszakra is cél—
szerű kiszámítani.
A fentiek segítségével meghatározza:
— a bruttó kibocsátást,
- a tiszta termékkibocsátás munkaigényességét.
-— a bruttó kibocsátás és a közvetlen munkaráfor—
dítások elosztásával a hatékonysági indexeket.
STATISZTIKA! lRODALMl FIGYELÓ
659
A számítások részletes matematikai elem- zésével kialakítja azokat e hatékonysági együtthatókat, amelyek révén az egyes válla—
latok és az egyes termékek is sorba rendez- hetők. A sorba rendezési eljárást Bojarszkij két gyakorlati példával mutatja be.
(Ism.: Tömpe István)
FRUMKIN, B.:
A KGST-ORSZÁGOK EGYUTTMÚKÓDÉSE AZ ÉLELMISZER—GAZDASÁGBAN
(Szotrudnícsesztvo sztran SZEV v prodovol'sztven- noj szfere.) — Voproszü Ekonomiki. 1977. 9. sz. 98—
107. p.
A fejlett tőkés országokra a mezőgazda- sági termékek világméretekben legjelentő- sebb importja, illetve exportja a jellemző.
Ennek az a következménye, hogy ezek az or- szágok fokozottan ki vannak téve az e terü- leten végbemenő piaci ármozgások hatásá- nak. Például a burgonya 1975. évi alacsony termésmennyisége az Európai Gazdasági Kö—
zösség országaiban az árszínvonal mintegy 50—80 százalékos emelkedését vonta maga után. A harmadik világ országaiban még napjainkban is súlyos élelmezési válságok nehezítik a lakosság életét, gyakran sújt éh- ínség egyes területeket. Ezzel egyidőben ez az országcsoport továbbra is fontos élelmi- szer-szállítója marad a fejlett tőkés országok- nak. Ezért az a fejlődő országok törekvése, hogy létrehozzák saját gazdasági egyesülé- süket, biztosítva termékeik állandó piacát és exportjuk megfelelő árszintjét.
A KGST-országokban az élelmezési politi- ka a szocialista társadalmi rend fő célkitű—
zései közé illesztve, annak szerves részeként, a társadalmi—gazdasági stratégia elemeként érvényesül, s az új szocialista életforma kia- lakításának egyik eszköze.
A KGST-országok 1951-től kezdődően je—
lentős sikereket értek el: 1975-ig mezőgazda—
sági termelésüket 2,3—szeresre, élelmiszeripari termelésüket pedig 5,5-szeresre növelték. Az átlagosan évi 3.3 százalékos növekedési ütem lényegesen meghaladja a gazdaságilag fej- lett kapitalista országokban elért átlagos nö- vekedési ütemet, amely a mezőgazdaságban 2.2 százalékot tett ki. A fejlődő országok ilyen jellegű mutatószáma 29 százalék.
A KGST-országokban az élelmiszerek a kiskereskedelmi forgalomnak — csökkenő ten—
dencia és alapvetően stabil árak mellett — még ma is viszonylag magas hányadát jelen- tik. Ez az arány, amely 1965-ben az európai KGST-országokban 43,7 százalék és 57.7 szá—
zalék között mozgott, 1975—ig 42,2—53,6 szá—
zalékra mérséklődött. Az árak stabilitását több esetben az állami költségvetés terhére biztosítják. illetve egyes KGST-országokban
7-
a kiskereskedelmi árak emelkedését a mun- kabérek e szempont figyelembevételével tör- ténő kiegészítésével ellensúlyozzák.
A KGST—országok között az ipari szférában az együttműködés különböző alakzatai való- sultak meg; ezek a szocialista gazdasági in- tegráció megvalósulási folyamatában kerül- tek előtérbe. A legfőbb megjelenési forma az élelmiszer-gazdaságban kialakuló termelési szakosítás termékeinek külkereskedelme. Ezt jellemzik a mezőgazdasági eredetű nyersa- nyagok, illetve az ezekből készült termékek 1975. évi arányának kiviteli, illetőleg a beho- zatali adatai: Bulgária 338, illetve 12,7 szá- zalék; Magyarország 252. illetve 19.0 száza- lék; a Német Demokratikus Köztársaság 9.1, illetve 22,6 százalék; Mongólia 83,7, illetve 11,8 százalék; Lengyelország 10,5, illetve 17,7 százalék; Románia 226, illetve 15.6 százalék;
a Szovjetunió 14,1, illetve 29,1 százalék; vé- gül Csehszlovákia 7.2, illetve 17.11 százalék.
A KGST—országok egymás közötti élelmi- szer-külkereskedelmét alapvetően befolyá- solja az, hogy az élelmiszeripari végtermékek előállítását az egyes országokban fokozato- san átállítják a vertikális ágazati elv szerinti szervezésre, s mindinkább háttérbe szorul a _ korábbi, a hagyományosan horizontális, azaz a közbenső termékekre alapozott termelés és külkereskedelem. Ezért elérkezett az ideje an- nak, hogy a tervkoordinálás során egyre in—
kább figyelembe vegyék nemcsak az agrár- termékek kölcsönös szállításait. hanem a be—
lőlük készült élelmiszerek előállításának ter—
melési folyamataira vonatkozó együttműkö- dési lehetőségeket is. Ugyancsak szükség van a mezőgazdaság és élelmiszeripar számára nélkülözhetetlen technikai eszközök és vegyi termékek szállításának egyeztetésére és koor- dinálásra is. E területen még sok a teendő.
minthogy a gazdasági folyamatok összehan- golásához szükséges módszertani útmutatók, nómenklatúrák még korántsem ölelik fel ki- elégítő mértékben az agrár—ipari szférában
használt eszközök teljességét.
Az egymás közötti agrár—ipari kapcsolatok mellett a KGST-országok a fejlődő országok—
kal is bővítik — elsősorban kétoldalú megálla- podásokon alapuló — együttműködésüket. E kapcsolatok az élelmiszeripari termékek áru- forgalmán kívül elsősorban a mezőgazdasági létesítmények kivitelezése, az agrárszférához tartozó infrastruktúra kialakítása, a mezőgaz- dasági gépgyártás és a mezőgazdasági célú vegyi termékekkel való ellátás területén, va- lamint a tudományos kutatásban és a szak—
emberképzésben fejlődnek. így például az el- múlt időszakban Csehszlovákia komplett élel- miszeripari és műtrágyaipari gyárberendezé- seket szállított növekvő mennyiségben az ún.
harmadik világ országaiba, Románia pedig foszfátipari komplexumot létesített Szíriában, Tunéziában, és egyidejűleg traktorgyári be-
