MÓD ALADÁRNÉ:
_A NYUGAT—EURÓPAI ORSZÁGOK STA'USZTI—KAI MUNKÁJÁNAK NÉHÁNY KÉRDESE '
BESZÁMOLÓ AZ EURÓPAI STATISZTIKUSOK ÉRTEKEZLETE GENFBEN MEGTARTOTT III. PLENÁRIS ULÉSÉRÖL
Az ,,Európai Statisztikusok Értekezlete", mely az ENSZ Gazdasági és Szociális Bizottsága egyik albizottságának, az Európai Gazdasági Bizottság—
nak mellérendelt statisztikai szervezete, ez év szeptember 26. és október '1.
között tartotta Genfben harmadik plenáris ülését, Ezen az ülésen 24 európai ország — köztük a Szovjetunió, Valamint az összes népi demokráciák (Albá- nia kivételével) ——- továbbá az USA statisztikai hivatalának és hat nemzet- közi szervezetnek a képviselői vettek részt. Ez az ülés jelentős állomás volt a statisztikai nemzetközi együttműködés kiszélesítése terén. Jóllehet rövid- ' del ezelőtt ugyanez a szervezet már tartott egy hasonlóan széleskörű munka- értekezletet, ez az ülés mégis figyelemreméltó, mert míg a korábbi ülés csupán egyetlen kérdéssel foglalkozott, addig ez a plenáris ülés a kérdések egész sorában vitatta meg közösen a követendő elveket és kísérelte meg a statisztikai gyakorlat lehető egyeztetését.
Az értekezlet érdemi munkájának ismertetése előtt feltétlenül szólni kell néhány szót arról a kedvező légkörről, amelyben az együttes munka folyt. A résztvevők egy része — most már nemcsak a nyugati országok kül—
döttei -— a megelőző munkaértekezlet alapján régi ismerősként üdvözölték egymást, s úgy a tárgyalásokon, mint az azonkívüli érintkezés alkalmával, végig kötetlen, kollégiális hangnem uralkodott. Az értekezlet megnyitásán jelenlevő N. Mahalanobis, az ENSZ statisztikai bizottságának elnöke, vala—- mint G. Myrdal, az Európai Gazdasági Bizottság főtitkára üdvözlő szavaik- ban arról beszéltek, hogy a keleti és nyugati országok statisztikusainak Genf szellemében való együttműködése új érát nyit, amennyiben a különböző, eddig egymástól külön—külön kialakult tapasztalatok kicserélése és kölcsö—
nös hasznosítása az eddiginél sokkal teljesebbé, gazdagabbá, eredményesebbé fogja tenni az értekezlet munkáját, ami valamennyi ország számára feltétlen hasznot jelent.
Említést érdemel az is, hogy egyes nyugati országok képviselői részéről minden különös él nélkül bár, de mégis eléggé félreérthetetlenül kifejezésre jutott annak hangsúlyozása, hogy ez 'az európai statisztikusok értekezlete, amelynek hivatása, hogy saját körülményeik, saját adottságaik legjobb is—
MODNE: A NYUGAT-EURÓPA! ORSZÁGOK STATISZTIKAI MUNKAJA 1083
méretében maguk az európai statisztikusok alakítsák ki a legjobb módszere—- ket, nem pedig arra szolgáló fórum, hogy világméretekben, esetleg az ame—- (rikai adottságoknak megfelelően kialakított módszerek egyszerű átvételét
határozza el. *
Áttérve a plenáris ülés érdemi munkájának ismertetésére, azzal kell kez- deni, hogy a napirend rendkívül zsúfolt volt. A mindössze egy hétig tartó értekezlet különböző munkacsoportok előterjesztései, javaslatai alapján ál—
lást foglalt 11 különböző kérdésben, ezenkívül kialakította a következő év részletes munkatervét, és hosszabb időszak vázlatos tematikáját, továbbá a különböző nemzetközi szervekkel (UNESCO, FAO; stb.) való együttműködés programját és végül két évre megválasztotta a szervezet új vezetőségét.
A rendelkezésre álló idő rövidsége és az eldöntendő témák nagy száma mellett világos, hogy a munka dandárja nem a plenáris ülésen, hanem az egyes kérdéseket a plenáris ülés elé terjesztő munkaértekezleteken történik.
De, ha a munka nagyobb része az előkészítő munkaértekezleteken folyik is, ez nem csökkenti a plenáris ülések jelentőségét, hiszen a munkacsoportok jelentéseinek elfogadása, vagy a munka esetleg szükséges továbbfolytatására vonatkozó irányelvek megszabása a plenáris ülések feladata, amelyeken talában nemcsak az egyes kérdések szakértői, hanem a hivatalok vez vesznek részt. A plenáris üléseken egyébként azért is folyik Viszonylag gyors tempóban a munka, mert a munkacsoportok ülésein általában résztvesznek mindazon országok képviselői, mint a plenáris üléseken, így a plenáris ülé—
sek részvevői jól tájékozottak az eléjük kerülő kérdésekben.
Tekintettel arra, hogy a magyar Központi Statisztikai Hivatal képvise- lői a tárgyalt 11 pont közül mindössze egy kérdés előkészítő munkáiban vet—
tek részt, érthetőleg nem volt könnyű dolog az értekezfét munkájába úgy bekapcsolódni, hogy hozzászólásaink ne maradjanak meg általánosságok hangoztatásánál, hanem az egyes kérdésekben úgy foglaljunk állást, hogy egyrészt magunk is hasznát vegyük a kialakuló vitának, másrészt, hogy hasz—
nos gondolatokat adjunk olyan problémák kapcsán is, melyeket esetleg a mieinktől lényegesen eltérő körülmények közt kell megoldani.
Nem célom ismertetni az értekezleten szereplő mind a 11 kérdést. Ehe—
lyett úgy vélem nagyobb érdeklődésre tarthat számot annak összefoglalása, milyen kérdések állnak a statisztikai hivatalok érdeklődésének homlokteré—
ben, mit tartanak problematikusnak, mit tartanak megoldandónak, milyen területen tartják a módszerek koordinálását leginkább időszerűnek. E kérdés megválaszolása természetesen elsősorban a nyugati országok kapcsán érde—
kes számunkra, hiszen azt, hogy a szocializmust építő országokban hogy áll ez a kérdés, részint eddigi érintkezésünk és sajtónk kölcsönös ismerete, ré—
szint pedig adottságaink hasonlósága következtében többé—kevésbé ismerjük.
A folyamatban levő munkák tematikája, kiegészítve az elkövetkező idő—- szakra elfogadott munkatervvel, rávilágít arra, hogy ma már a nyugati or- szágok statisztikai hivatalaira sem jellemző általában, hogy az élet valósá- gos problémáitól távolálló területeken végezzenek öncélú búvárkodást, ha- nem egyre inkábbarra törekszenek, hogy a tőkés érdekeknek megfelelően a gazdaság egészéről, a gazdasági jelenségek legfontosabb összefüggéseiről, talán méginkább várható jövőbeli kihatásairól lehetőleg folyamatos képet kapjanak. A statisztikai hivatalok munkája nyilván nem spontán módon, ha—
nem a velük szemben fellépő konkrét igények következtében alakul ilyen—
3*
_; 1084: MÓD ALÁBÁRNÉ
* formán. Azért látszik indokoltnak ennek regisztrálása, mert elég gyakran lehet találkozni olyan vulgáris nézetekkel, melyek azt a vitathatatlan tényt, hogy kapitalista rendszerben az elkülönült tőkések kezében levő gazdaság egységes, átfogó irányítása nem valósítható meg, úgy értelmezik, hogy a ka—
pitalista országokban még a kapitalista rendszerből folyó korlátok között ' _ sem lehet a kapitalista, elsősorban a monopóliumok érdekeinek megfelelő irányításról, illetve erre való törekvésről, és ennek részleges eredményeiről beszélni. Ez a nézet csak azért tarthatja magát, mert az elmúlt években ' hozzászoktunk ahhoz, hogy alapvetően helyes elvi megállapításokat túlságo—
_ san leegyszerűsítve, időtől és tértől elszakítva, általánosítva vetitsünk ki a gyakorlatra, amely pedig — Leninnek erre is feltétlenül alkalmazható sza—- vával élve —- mindig ,,gazdagabb tartalmú, változatosabb, sokoldalúbb, ele—
venebb, ,,ravaszabb" minden elképzelésünknél. A kapitalista gazdaság me—
chanizmusáról alkotott leegyszerűsített nézetek azért veszélyesek, mert megakadályozzák valóban tudományos analizis készítését. Ilyenek hiányá- ban a valóság rendkivül sokrétű, ellentmondásokkal telített fejlődése he—
lyenként és időnként meglepetéseket okozhat, zavart kelthet. Mindennél lényegesebb azonban az, hogy ilyenmodon nemcsak tájékozódásunk, ha- nem cselekedeteink is szükségszerűen korlátozottak —— csak a tények való—
ságos ismerete tesz képessé arra, hogy a mai rendkívül bonyolult helyzet- ben a két rendszer között folyó ideológiai és gyakorlati békés verseny során mindenkor a legmegfelelőbb eszközöket alkalmazzuk.
A kapitalista gazdaság már régen nem az, ami az elaprózott, egymásról
* nemtudó, ismeretlen piacra termelő vállalkozók szabadversenye idején volt.
,,A koncentráció — irja Lenin az imperializmusnak, a kapitalizmus legfel—
sőbb fokának elemzése során —— odáig fejlődött, hogy megközelítőleg számba lehet venni az illető ország valamennyi nyersanyagforrását (pél—
_ dául vasérc lelőhelyeit) sőt, mint látni fogjuk, több országét, az egész világét is. De nemcsak számbavételktörténik, hanem az óriási monopolista szövetségek ezeket a forrásokat egy kézbe is ragadják. Megközelítőleg számbaveszik a piac méreteit, amelyet ezek a szövetségesek szerződés , alapján egymásközt ,,felosztanak" . . . A kapitalizmus, imperialista fejlődési szakaszában, a termelés mindenirányú társadalmasításának közvetlen közelébe vezet el, akaratuk ellenére és tudtuk nélkül úgyszólván bele—
rántja a kapitalistákat egy új társadalmi rendbe, amely átmenet a teljes szabadversenyről a teljes társadalmasításra."1
Szinte felesleges hangsúlyozni, mennyivel inkább így áll a helyzet ma, mint negyven évvel ezelőtt, amikor Lenin e szavakat leírta. A kapitalizmus 'monopolista fejlődése azóta rendkívüli mértékben továbbhaladt,de a mono—
polista tendenciák általános növekedésén kívül fokozza a gazdaság egészé—
nek áttekintésére, átfogására irányuló törekvést egy sor olyan körülmény is, amely a legutolsó idők fejlődésének sajátos terméke. Ide lehet sorolni a monopóliumok hatalmának növekedésén kívül többek között azt a ki—
vételes, de egyáltalán nem rövid ideig tartó állapotot is, amikor egy—egy tőkés állam nyilt háborús rabláshoz nyúlt, hogy gazdaságát és hatalmát növelje, s a nagyobb tőkéscsoportok ennek a célnak az érdekében totálisan maguk alá rendelték a gazdaság, a termelés és elosztás egészét. De nap- jainkban mindezeknél inkább ebbe az irányba hat az a változás, ami az
' Lenin Művei, 22. köt., Szikra. Budapest. 1951. mil—212, old,
A NYUGAT-EUROPAI ORSZÁGOK STATISZTIKAI MUNKAJA — 1085
exportpiacokért folyó verseny terén következett be. Nem kétséges, hogy korunk egyik alapvetően új vonása a régi gyarmati rendszer szétesése, és ezzel régi exportlehetőségek megszűnése, új körülmények közt, új export—
lehetőségek megszerzéséért folytatott elszánt küzdelem, melynek során egyes országok jelentősen előretörnek, mások háttérbe szorulnak. Hagyo—
mányos exportiparágak kiviteli lehetőségeinek összeszűkülése napirendre tűzi új iparágak fejlesztését. Rendkívül szorosan összefüggnek az új hely—
zettel az egyes kapitalista országok fizetési nehézségei. Elég utalni itt Angliára, melynek ezidőszerint legközpontibb gondja, hogy az angol valuta utolsó időben megrendült helyzetét a nemzetközi pénzpiacon megszilár—
dítsa, és fizetési mérlegének növekvő passzívumát eltűntesse.'Anglia fize-i tési mérlegének passzivvá válását elsősorban a külkereskedelem helyzeté-
nek romlása magyarázza.
Az új helyzet nyilvánvalóan minden eddiginél inkább napirendre tűzi a gazdaság egészének áttekintését mind a termelés és forgalom szférájában, mind az egyesrétegek jövedelemből való részesedését, teherbíróképességét illetően. Ez az előfeltétele annak, hogy a tőkések egyáltalán megkísérelhes—
sék —— s hogy meg kísérlik ez kétségtelen —— a gazdaságot az új viszonyok közt is saját érdekeiknek megfelelően irányítani; ez az előfeltétele olyan intézkedések kidolgozásának és végrehajtásának, amelyek biztosítják a teherviselésnek az uralkodó osztályok érdekeinek megfelelő megosztását.
Összefoglalva: a gazdasági folyamatok részleteiben és összefüggésében való nyomonkövetése és azok bizonyosmérvű irányítása egyre inkább objektív szükségletté válik a kapitalista országok számára is; hozzátehetjük annál nagyobb mértékben, mennél fejlettebb az illető kapitalista ország gazdasága.
Természetesen igen nagy különbség van maga a szükséglet és e szük—
séglet érvényesülése között. Az adott esetben az objektív szükséglet és a fennálló társadalmi és gazdasági rend közti ellentmondások következtében a gazdaság irányítása csak igen korlátozottan, mindig csak ideiglenesen va—
lósítható meg. A tőkés érdekeltségek azonban ettől függetlenül igyekeznek újra meg újra kutatni és szélesíteni azokat a lehetőségeket, amelyek bizto—
sítják számukra a gazdaság érdekeiknek megfelelő befolyásolását. A kapi-' talista gazdaság általános válsága, növekvő ellentmondásai közepette is még jelentős, de éppen az ellentmondások következtében egyre nehezebben kiaknázható tartalékokkal rendelkezik. A fokozódó ellentmondások egy—
felől, s a meglevő tartalékok kiaknázására való törekvés másfelől a tőkés gazdaság vezetőit a valóság lehető legjobb, legátfogóbb megismerésére kész—*
tetik, és arra, hogy ennek alapján minél szervezettebben, maguk számára minél célszerűbben lépjenek fel. Ez a szervezett akciókra való törekvés természetesen nemcsak a dolgozó osztályok, hanem a tőkések összessége számára sem jelenti az érdekek teljes azonosságát —— ezt lehetetlenné teszi a kapitalista termelés célja, s a kapitalista verseny. Ez azonban nem változ—
tat azon, hogy napjainkban fokozódó mértékben számolni kell a tőkés gazda——
ság vezetésének bizonyos mértékig új, a mai imperializmusra jellemző vonásaival.
A gazdaság irányításának kapitalista keretek közti korlátairól szemléle—
tes példát mutat P. J. Bjervenek a Norvégiában folyó tervmunkáról szóló cikke. Az ismertetés bevezetője a terv fogalmának magyarázataként különb-' séget tesz ,,terv-prognózis" és ,,terv—program" közt—akét megjelölés ön-ű magáért beszél a kétféle fogalom tartalmáról -— majd azután, hogy leszö-i
1 0 86 MÓD ALADABNE
gezi, hogy a norvég terv lényegében terv-program, mely a különböző állami szervek számára olyan direktívák komplexumát képezi, melyeket azok min- dennapi döntéseik során kötelesek tekintetbe venni, leírja azt is, hogy a terv
magánszemélyek és csoportok számára sem mint direktíva, sem mint tör- vény nem kötelező, hanem legfeljebb ,,morális kötelezettséget" képvisel.
Természetesen különbséget kell tenni magának a tervszerű irányításnak a tényleges mérve, és az ehhez szükséges ismeretek megszerzésére irányuló _ törekvés mérve közt. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi, mely kapitalista viszo-
nyok közt is könnyebben megvalósítható, messze megelőzi az elsőt.
Annak regisztrálása, hogy a kapitalista statisztikával szemben támasz—
tott követelmények hogyan változtak, azért lényeges, mert befolyásolja a kapitalista országok statisztikai adatairól alkotandó értékítéletet. Ha igaz az, hogy a kapitalista országokban folyó statisztikai munka, vagy legalábbis annak jórésze, ezen országok vezető körei számára a gazdasági élet tényleges megismerését szolgálja, akkor nyilvánvalóan helytelen az a nemritkán ta- pasztalható túl summás vélemény, amely szerint a kapitalista statisztikát egyáltalán nem lehet használni. Természetesen ezeket a statisztikákat az egyes statisztikák rendeltetésének és módszerének ismeretében gondosan mérlegelni kell, de ennek megtörténte után nemcsak lehetséges, hanem szük—
séges ez adatok eddiginél szélesebb tanulmányozása, felhasználása.
*
Az Európai Statisztikusok Értekezletének mind az elmúlt évi munkája,
* mind a következő évre kitűzött programja rendkívül érzékletesen mutatja egyfelől az érdeklődésnek fentvázolt irányát —- a gazdaság legfontosabb fo—
lyamatairól való lehető jó tájékozódásra való törekvést —, másfelől sok vo—
natkozásban azokat a korlátokat is, amelyek az adott társadalmi rendszer—
ben akadályozzák e cél érvényesítését. Az elmúlt szakasz alatt kidolgozott vagy előkészített témák közül a gazdaság fejlesztésének jobb megítélhető—
ségét vannak hivatva szolgálni a beruházások és a felhalmozás kérdésével foglalkozó napirendi pontok; a gazdasági élet várható alakulásának jobb megközelitését célozzák a nagy— és kiskereskedelmi, valamint a készlet—
statisztika témáinak szentelt napirendi pontok; és végül a gazdaság külön- böző nagy összefüggéseinek jobb megismerését célozta az úgynevezett ,,input-output" (ráfordítás—kihozatal) táblák rendszerével foglalkozó napi- rendi pont.
E felsorolt témák közül az utóbbival látszik célszerűnek valamivel hosz—
szabban foglalkozni, mert leginkább ez ad képet a statisztikával szemben jelentkező ,,korszerű" igényekről, ugyanakkor legvilágosabban mutatja a valóban korszerű Válasz adásának korlátait is. E rendszer kidolgozása és alkalmazása az USA-ból indult ki, azonban ma már elég sok nyugat—európai
országban foglalkoztatja a különböző hivatalokban, tudományos intézetek—- ben dolgozó statisztikusokat. Az ,,input—output" táblák lényegében arra vo- natkozó kísérletet jelentenek, hogy összefoglaló, ugyanakkor részletes sta—
tisztikai rendszert nyújtsanak a tőkés gazdaság leglényegesebb kérdésének megválaszolásához: milyen körülmények között, milyen eredménnyel és ezért milyen eséllyel vesznek részt a tőkés versenyben az egyes iparágak termékei, egyes árucsoportok, sőt árufajták — az egyes területeken milyen ráfordítás révén milyen eredmény érhető el. E statisztikai rendszer kereté—' ben nemcsak a ráfordítás és kihozatal, hanem az árak és bérek, a termelés
A NYUGAT-EUROPAI ORSZÁGOK STATISZTIKAI MUNKAJ'A 1087
és fogyasztás összefüggéseinek vizsgálatát, az árváltozások hatásának lemé—
rését is célul tűzik ki. E táblák rendszerében meg kell különböztetni az input—output statisztikát, és az úgynevezett input-output analízist. Míg az első feladata, hogy bizonyos rendszerben összesített tényszámok alapján képet adjon egy lezárt szakasz fentvázolt összefüggéseiről, addig az utóbbi- nak az a feladata, hogy a statisztika tényszámainak bizonyos meghatározott rendszerű kivetítése alapján —— empirikusan — megrajzolja ugyanezen összefüggések várható alakulását. Könnyen megérthető milyen jelentősége volna ilyen statisztika, illetve analízis megfelelő készítésének; iránytűt adna a tőkés gazdaság vezetőinek kezébe a termelés számukra alkalmas fejlesztéséhez, hiszen az így készített adatok megmutatnák, milyen terü—' leten érhető el a legnagyobb profit: legkisebb ráfordítások árán a leg—1 nagyobb kihozatal; de e végső következtetés mellett megmutatná azt is, hogy milyen más területek fejlesztése képezi előfeltételét a legkifizetődőbb terület fejlesztésnek, továbbá, hogy milyen piaci lehetőségekkel lehet számolni stb. A cél tehát nagyonis érthető, más kérdés viszont, mennyiben alkalmas ez a rendszer, hogy e célnak megfeleljen. Véleményünk szerint bizonytalannak látszik ennek a statisztikai megalapozása is. A részletesebb összefüggések kutatásának helyes célja mellett ez a módszer túlmegy az egészséges méreteken, és a részletek olyan sokaságának megfigyelését tartalmazza, amely vitássá teheti a megvalósíthatóságot, de feltéve, hogy ez nem következik be, akkor is fennáll az a veszély, hogy a végső követ- keztetések levonása idején nem lehet látni a fától az erdőt. A módszert ismertető összefoglaló referátum is kiemeli, hogy a módszer adottságai következtében erős tendencia mutatkozik a megfigyelés részletességének növelésére, szélső esetként megemlítve, hogy Angliában készültek olyan táblák, melyek 400 ,,szektorra" bontva ábrázolták azt, hogy honnan szár-*
mazó, mekkora ráfordítások hol jelentkező, mekkora kihozatalt eredmé- nyeznek, illetve milyen többlet—ráfordítások milyen többlet-kihozatalt hoz—' nak létre. (A szektoron a termelés különböző területei, termékcsoportok ére tendők, -— a forma leginkább a mi .,társadalmi termék sakktáblaszerű mér—*
lege" módszerünkhöz hasonlít.) Érthető, hogy ilyen részletességű adatigény mellett —- és nem utolsósorban a kapitalista keretek között erősen kétséges hasznosítás miatt is —-—- nem egyhelyütt kapitalista körökben is kétség me-i rült fel a tekintetben, hogy arányban áll—e az ezen vizsgálatokból merithető haszon azzal a fáradsággal és főleg azzal a költséggel, amellyel hasonló méd retű statisztikai adatgyűjtés és feldolgozás jár.
E cikk keretében nem fér el ennek a mechanikus, empirikus mód—i szerekkel-f dolgozó konjunktúra—elemzési rendszernek átfogó kritikája.
Annyi azonban így is megállapítható, hogy magának a statisztikai anyag—
, nak az összeállításával kapcsolatos kérdéseknél jóval problematikusabbnak tűnik e statisztikai anyag felhasználása, az ún. ,,input—output analizisre"
vonatkozólag javasolt módszer, amely a tényszámokból többé vagy kevésbé merev matematikai modellek, különböző egyenletrendszerek alkalmazásá- val kíván a várható fejlődésre vonatkozó képet kapni. Az ily módon adódó kép azonban szükségszerűen eltér a valóságtól, mert az egyenletrendszerbe való beillesztés a gyakorlatban egy sor feltételezés elfogadását —— ponto—' sabban szólva egy sor tényező nemlétének feltételezését kívánja meg, ami túlságosan leegyszerűsíti és éppen ezért el is torzítja a valóság képét.
Fokozottan így van ez az input—output táblák ún. klasszikus rendszerénél,
1088,
_ amely nem kevesebb egyszerűsítést tartalmaz, mint azt, hogy a fejlődés
vizsgálandó szakaszán '
1. az árak nem változnak,
2. a termelőkapacitás lényegében korlátlan,
3. a belföldön és külföldön előállított termékek aránya mindig egy-
forma,
4. a ráfordítások összetétele változatlan akkor is, ha a kibocsátott ter—- mékek összetétele Változik.
Ha éppen e feltételezések tarthatatlansága következtében a módszerek lényeges fejlesztése indult is meg, ez mindössze azzal az eredménnyel járt, hogy az egyenletrendszer túlságosan 'merev sémáját kibővítették egy vagy több várható ismeretlen változó tényezőjével. A módszer ennek következté- ben kétségtelenül hajlékonyabbá vált, olyannyira azonban, hogy most már nem túlzott merevsége, hanem túlzott hajlékonysága tette kétessé értékét.
Eléggé rávilágít erre a módszer ismertetésére kiadott összefoglaló anyag, amely arra figyelmeztet, hogy ,,az analízis eredménye a számítások minden lépésénél a józan ész ítéletére alapozott megfontolások segítségével kontrol—
lálható, miután a számításokhoz használt különbözeti ráfordítások koeffici—
ensének nagyságrendje az elképzeléseknek megfelelően változtatható". Más szavakkal: ha a matematikai módszer segítségével kapott eredmény nyil—
vánvalóan irreális, akkor építsünk be a módszerbe olyan tetszőleges értéket, amely olyan eredményhez vezet, amilyent éppenséggel kívánunk. De a sok- féle ellenvetés mellett a leglényegesebb mégis az, hogy az input—output táb-i lák legfejlettebb, leghajlékonyabb rendszere is — jóllehet az ismertetés szerint már vajmi kevés rokonságot mutat az input—output táblák klasszikus ősével — lényegében ugyanabban a hibában szenved mint legkez—
detlegesebb formája: a való világ változásainak mindig csak egy—egy kisza—
kított részét adja, ahelyett, hogy a sokféle kölcsönhatás legalább legfontos—
sabbjainak összhatásaként kialakuló eredményt lenne képes bármilyen dur—
ván is megközelíteni. ,,A javasolt modellek alapján — írja a módszer ismer—
tetése — annak analízise, hogy a gazdasági életben jelentkező bizonyos im—
pulzus, tegyük fel a kereslet valamely? területen jelentkező hirtelen növeke—
dése, hogyan fog kihatni, csak arra képes Választ adni, hogy milyen lesz a hatás magára a közvetlenül kapcsolódó területre izolálva, anélkül, hogy az impulzus sokszorozódó módon jelentkező hatását képes lenne felmérni. Egy példával illusztrálva: az analízis csak annak m'egmutatására szorítkozhat, hogyan változik meg a kereslet hatására a termelés, de azzal már nem vet- het számot, hogy hogyan gyűrűzik tovább ennek az impulzusnak a hatása, hogyan hat ki a növekvő kereslet következtében növekvő termelés a jövedel- mek növekedésére, ezen keresztül tovább a fogyasztási javakban mutatkozó növekvő keresletre, majd ismét a fogyasztási javak növekvő termelésére és így tovább." Az ismertetés —— maga is érezve a módszer korlátozott voltát, megoldásként azt javasolja, hogy nem egy, hanem párhuzamosan két model- lel tanácsos dolgozni, sőt még azt is hozzáteszi, hogy kívánatos a két modell összeépítése. ,,Ez a modell —— írja az ismertetés -— amely a feltételezett variábilisoknak szükségszerűen kirívó nagy számát kell hogy tartalmazza, s amely egyidejűleg meg fogja határozni a termelési struktúra és végső ked reslet Várható alakulását, feltehetőleg az a cél, amelyre a ma kutatói, első—*
A NYUGAT—EUROPAI ORSZÁGOK STATISZTIKAI MUNKAJA 1089
sorban az USA—ban, Hollandiában és Norvégiában törekszenek". Talán nem túl merész dolog megjósolni, hogy ez sem fogja a kérdést megoldani. Egy , modell helyett több modell használata, vagy akár ezek összeolvasztása nem Változtat semmit azon, hogy a gazdaság rendkívül bonyolult kölcsönhatások—
ból álló összetett folyamatát megfelelően összeválogatott statisztikai adatok segítségével többé-kevésbé pontosan nyomon lehet ugyan kísérni, de a fej—
lődés várható képét, s ennek kapcsán mindazokat az intézkedéseket, amelyek a fejlődés befolyásolását célozzák, pusztán aritmetikai eszközökkel ——
legyenek azok akár a legfejlettebbek is — nem lehet helyesen vázolni, ki"- alakítani. Erre egyedül az eleven élet sokoldalú összefüggésének tényszerű, statisztikai feltárásán alapuló marxista közgazdasági elemzés adhat helyes;
alapot. Ha még hozzátesszük mindehhez, hogy hasonló számítások készítése hosszú esztendőket vesz igénybe —-— így például a titkársági ismertetés szerint Franciaországban az 1951—es esztendő adatainak feldolgozása 1955.
végére várható és az 1952. év adatainak tervezett feldolgozása legkorábban 1957. elején fejeződhet be, ———- könnyen megérthető, milyen távol áll ez a munka attól, hogy a gyakorlati élet számára közvetlen segítséget nyújtson.
A kérdés vitája során a népi demokráciák küldöttei közül többen fel— , hívták a figyelmet az országaikban használatos népgazdasági mérlegrend—
szerre, mely sikerrel oldja meg a termelés különböző területei közötti nagy összefüggések megvilágításának feladatát. A magyar delegáció annak el—
ismerése mellett, hogy e napirendi pont tanulságos volt, kifejezte aggályát egyrészt az input—output statisztikák maximálista túlméretezettsége, más—
részt az input—output analízisek mechanikus, élettől elszakadt volta felett.
Nyilvánvaló, hogy a fenti körülmények: az adatok összeállításának rendkivüli nehézségei és nagy költségei, az időbeli késés és a felhasználható- ság erősen korlátozott volta együttvéve eredményezte azt, hogy az Európai Statisztikusok Értekezlete egyenlőre nem javasolta a folyamatban levő munka közös folytatását, az egyes országokban kialakult módszerek össze- hangolását, hanem úgy határozott, hogy hosszabb idő — néhány év múlva újból összegezi az egyes országokban elért fejlődés tapasztalatait, és foglal állást, hogy kívánatosnak, illetve időszerűnek tartja—e ebben a kérdésben a
további közös munkát.
Az a körülmény, hogy az Értekezlet lényegében levette a napirendről ezt a kérdést, nem azt bizonyítja, hogy az ott levő nyugati statisztikusok le—
mondtak a gazdaság átfogó megismerésének igényéről, ellenkezőleg csak még jobban aláhúzta az előbb mondottakat, azt, hogy az input—output táblák túlságosan elvont, ugyanakkor túlságosan aprólékos rendszere helyett első—- sorban olyan módszereket igényelnek, melyek a gazdaság alakulásába való operatív beavatkozást tesznek lehetővé. Nyilvánvalóan ezt szolgálta a nem—
zeti jövedelemszámítások negyedévenkénti elvégzésére vonatkozó javaslat.
E napirendi pont kapcsán elsőnek a Jugoszláv Statisztikai Hivatal küldöttei, majd a Szovjetunió és több népi demokrácia statisztikusai kifejtették, hogy miután a nemzeti jövedelmet csak a társadalmi termékből nem pedig az egyéni jövedelmekből kiindulva lehet helyesen megállapítani, arra pedig nyilvánvalóan nincs lehetőség, hogy tegyük fel a mezőgazdaság termelési értékét egy évnél rövidebb időközönként meg lehessen állapítani — ez a javaslat helyesen nem valósítható meg. Abban a kérdésben, hogy szükséges, "
illetve lehetséges-e negyedévenként megfelelő nemzeti jövedelemszámításo-z kat végezni, hosszú vita alakult ki. A vita meglepő élénksége nyilván azzal
1590 V ' ' ami) Aunmm_
, magyarázható, hogy a cél — a gazdaság átfogó,? ugyanakkor gyors nyomon—
' követése előtérben álló szükségletet fejez ki, más kérdés, hogy ezt a célt milyen módon lehet legjobban megközelíteni. A vita eredménye végülis az volt, hogy a következő esztendő munkatervébe olyan mutatószámrendszer körének kidolgozása került bele, mely rövid időközönként, negyedévenként, ' lehetőséget nyújt a gazdasági életben lejátszódó legfontosabb folyamatok -, összefoglaló értékelésére, ugyanakkor alapot ad a Várható fejlődés megíté- lésére, sőt főleg azáltal, hogy sűrű időközönként ad képet és így már csírájá—
ban feltárja az esetleg nemkívánatos eseményeket, lehetőséget nyújt bizo—
nyos fejlemények megelőzésére, az események irányítására.
_ Ilyen mutatószámrendszer közös kidolgozása érdekes s egyben tanulsá—
, gos lehet azért is, mert e munka keretében módunk lesz megismerkedni azzal, hogy a kapitalista társadalmi és gazdasági rendszerrel bíró országok statisztikusai, közgazdászai mit tartanak "legfontosabb" megfigyelendő jelenségeknek. Igaz, ,,általában" eléggé közismert, hogy mit tartanak a
" kapitalista országok lényegesnek, de az már, hogy a különböző körül—
, mények között levő, különböző európai kapitalista országok mit tartanak konkrétan a mai helyzetben legfontosabbnak, tanulságos számunkra. Ugyan—
úgy, ahogy nem elég a szocialista gazdaságot általában tanulmányozni, ha- nem a konkrét adottságok, a konkrét lehetőségek tükrében kell azt Vizsgálni, ugyanúgy a kapitalista gazdaságnak is a kor és körülmények által meg—
határozott lehető legkonkrétabb ismerete szükséges ahhoz, hogy megfelelő általánosítható, perspektivikus megállapításokat tehessünk róla. Az egyes _,országok helyzetének, fejlődésének lehető legjobb, legkonkrétabb ismerete pedig talán soha sem volt annyira lényegbevágó, mint éppen napjainkban, a békés versenyre törekedve, amikor saját fejlődésünket a mienkétől el—
térő rendszerű országok helyzetével, fejlődésével való leggondosabb, leg—-
; * alapvetőbb összehasonlítás "útján is állandóan ellenőrizni, vizsgálni kell.
' Erre az állandó, tudományos alapokon nyugvó összehasonlításra igen nagy szükségünk van, mert érzékeny műszert jelent annak ellenőrzésében, ,milyen mértékben használjuk ki a rendszerünk alapvető fölényében rejlő lehetőségeket, illetve mutatkoznak—e jelei annak, s ha igen, milyen terü—
leten, hogy nem használjuk fel eléggé társadalmunk objektív törvény—
szerűségeit. De más összefüggésben is termékenyítőleg hathat ránk az együttműködés. A kapitalista gazdasági rendben, ahol a termelés célja a ' profit, érthetőleg rendkívüli mértékben előtérben áll a termelés gazdasá—
gosságának kérdése. Ha elméletben százszor tisztáztuk is, hogy a mi rend—
szerünkben, bár egészen más okból — a dolgozó emberek életkörülményei—
nek lehető állandó javítása céljából, semmivel sem kevésbé jelentős szerepe Wan a termelés gazdaságosságának, nem tagadhatjuk, hogy gyakorlatunk—
ban ezt még nem érvényesítjük minden területen kellőképpen. Joggal tehető fel, hogy olyan rendszerben, ahol a minél nagyobb profit elérése, a termelés gazdaságossága az egyes tőkések, illetve tőkés érdekeltségek egye- nes létérdeke, e körülmények statisztikai vizsgálata inkább előtérben áll, mint nálunk, és ezért hasznos impulzusokat adhat számunkra, ahol az összes
* termelés átlagos eredménye mögött megvan a lehetősége és sajnos ma még nem is túl ritka gyakorlata is annak, hogy ezt az olyannyira fontos kérdést elhanyagolják, s a termelés egyes területein a gazdaságosság figyelmen kívül hagyásával dolgozzanak.
*
A NYUGAT—EURÓPA! ORSZÁGOK STATISZTIKAI MUNKAJA 1091
Az Európai Statisztikusok Értekezletén, amellett, hogy élénken tük- rözte, hogy a nyugati országokban is egyre szélesebb a statisztikával szem—
ben az a követelmény, hogy a gyakorlati élet legfontosabb kérdéseiről adjon felvilágositást, legalább ugyanilyen egyértelműséggel megnyilatkozott egy másik sajátosság is. Kitűnt az értekezleten, hogy amennyire előtérben áll a nyugati országokban magának a gazdaság kérdéseinek tanulmányozása, olyan kis súlyt fektetnek annak statisztikai vizsgálatára, hogy mi történik a gazdaság tulajdonképpeni célja terén, mi történik azokkal, akik a gazdaság hatalmas gépezetét mozgásban tartják, hogyan élnek a dolgozó emberek milliói, hogyan változik életük, hogyan osztoznak a termelés eredményein a társadalom különböző rétegei. Az elmúlt esztendő munkájának számbavé—
tele, illetve lezárása kapcsán még szerepelt néhány ilyen jellegű kérdés napirenden -—— ilyen volt a Schumann terv országaiban élő bánya— és kohó- munkások reálbéreinek összehasonlítására kidolgozott módszerről, illetve egy háztartásstatisztikai kérdésekről szóló információ, elsősorban pedig a reálbérek nemzetközi összehasonlítására alkalmas módszerre vonatkozó ja—
vaslat. Az érdektelenség itt még nem a napirendi pontok kis számában, hanem abban nyilvánult meg, hogy például az utolsó, köztük legátfogóbb kérdés felett gyakorlatilag nem volt Vita. A következő időszak munkater— , vébe már bele sem került olyan téma, amely a gazdaság tulajdonképpeni célja oldaláról közelítené meg a kérdést. A Szovjetunió részéről jelenlevő Rjabuskin elvtárs az elkövetkező időszak munkatervének vitája során elsőnek emelte ki a program egyoldalúságát, és javasolta, hogy a munka- terv tűzze ki például a nemzeti jövedelem elosztása, s a dolgozók életkörül- ményei vizsgálata legjobb statisztikai módszereinek kidolgozását. Annál inkább indokolt lett volna ez, mert a szocializmust építő országokban ezek a kérdések a gazdaság jellegének megfelelően előtérben állván, e területe- ken a statisztikai módszerek elmélete és gyakorlata viszonylag fejlettnek mondható, s e kérdések napirendre tűzése alkalmat nyújthatna a tapasz—
talatok cseréjére. Az igazsághoz tartozik, hogy a legközelebbi plenáris ülésig, terv szerint 1956. júniusáig hátralevő, Viszonylag rövid időre több kérdés napirendre tűzése nem lett volna reális, és az is kívánatos volt, hogy a viszonylag nagyszámú nyitott kérdés közül minél többet le lehessen zárni, mégis nyilvánvalóan az volt a döntő, hogy ezt a területet az érte-*
kezlet résztvevőinek többsége legkevésbé tartotta fontosnak, sürgősen megoldandónak. így történt meg, hogy a következő plenáris ülés időpont-' jáig szóló munkatervbe csupán a nagy— és kiskereskedelmi statisztika, a rövidlejáratú gazdasági mutatószámok, a népszámlálási csoportosítások és
a beruházások statisztikájának kérdései kerültek be.
A dolgozók életkörülményeinek vizsgálata keretében leginkább indokolt lett volna a reálbérek nemzetközi összehasonlításával kapcsolatban eddig végzett munka továbbfolytatása. Alig szükséges magyarázni, hogy, —— me—
gint különösen a békés verseny jegyében -——- milyen rendkívüli jelentőségű volna, ha megfelelő módszereink lennének annak összehasonlítására, hogy a különböző országokban milyenek a dolgozók életkörülményei, hogyan Vál—
toznak ezek rövidebb időközönként és hosszabb időszakok alatt. Ily módon egyrészt a mindenkori adott helyzetre vonatkozólag, másrészt az ütem, a tendencia sajátosságai alapján perspektívában is ítéletet lehetne mondani ebben az alapvető kérdésben.
Az életkörülmények nemzetközi összehasonlítása nem mai keletű prob—
1092 nov ALADARNE
léma. Legutóbb a munkaügyi statisztikusok Genfben megtartott nyolcadik nemzetközi konferenciája foglalkozott a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal ta'—
nulmánya alapján széleskörűen ezzel a kérdéssel. E tanulmány bevezető- jéből kitűnik, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal már első nemzetközi konferenciáján 1923-ban megvizsgálta ezt a kérdést, s azóta mondhatni ál—
landóan napirendjén tartja. Rajta kívül más nemzetközi szervezetek és egyes Országok különböző intézményei is tettek kísérletet e probléma megoldásá—
nak megközelítésére. Ez idő szerint rendszeresen egy az északi országok képviselőiből összetevődött bizottság foglalkozik e kérdéssel, mely célul tűzte ki a skandináv országok közötti reálbérösszehasonlítások módszerének
kialakítását. -
A plenáris ülés lényegében a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal fentemli- tett tanulmánya alapján foglalkozott a kérdéssel —— az e tárgyban korábban tartott munkabizottsági ülés azt a javaslatot tette, hogy a plenáris ülés vi—
szonylag kevés módositással egyelőre fogadja el a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal tanulmányában foglalt javaslatot, ugyanakkor kérje fel a Nemzet—
közi Munkaügyi Hivatalt, hogy az időközben lefolyt viták tekintetbevételé—
vel dolgozza át eredeti előterjesztését.
A reálbérek nemzetközi összehasonlitása terén eddig végzett munka jelentős. Miután azonban ennek ellenére még számos probléma vár megol—
dásra, kívánatos lett volna, ha az Európai Statisztikusok Értekezlete —— mint ahogy azt egyes résztvevők, köztük nyugati országok képviselői is javasol—
ták, aktívabb részt vállalt volna e munka folytatásában, ahelyett, hogy meg-—
elégedett volna azzal, hogy felkérje a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalt a munka továbbfolytatására, megállapítva, hogy eredmény csak több év múlva Várható.
A reálbérek nemzetközi összehasonlítására vonatkozó módszerről szóló beszámoló számos részével egyet lehet érteni. így például azzal is, hogy a dolgozók életszínvonalát, mely rendkívül összetett fogalom, nem lehet egyet—
len mutatóval kifejezni; statisztikai eszközökkel elsősorban arra kell töre—
kedni, hogy az életszínvonal legfontosabb komponensét, az anyagi javak fogyasztásának és az igénybevett szolgáltatásoknak a volumenét állapítsuk meg és hasonlítsuk össze. Ugyanakkor feltétlenül szükségesnek látszik ezt a megállapítást továbbvinni, s azt is leszögezni, ami már hiányzik a tanul- mányból, hogy maga az anyagi fogyasztás sem jellemezhető egyértelműen
* egyetlen mutatóval. A valóság hű ábrázolása érdekében szükség van annak több fogalom segitségével való megvilágítására, s emellett minden egyes fogalomnak sokoldalú bemutatására.
Ha már egy—egy országon belül is kerülni kell, hogy a dolgozók életkö- rülrnényeit túlságosan leegyszerűsítve egyetlen számmal próbáljuk jelle—
mezni, érthetőleg még fokozottabban vonatkozik ez az országok közti össze—
hasonlításokra, hiszen a nemzetközi összehasonlitások alapvető problémája éppen az, hogy megtaláljuk azt az egészséges határt, amelyen belül az össze—
hasonlíthatőság kedvéért el lehet tekinteni a meglevő különbségektől, úgy, hogy mégse mossuk el a jellemző különbségeket, mert ezzel a fürdővíűel együtt kiöntenénk a gyereket is. Ez az ellentmondás: az azonosság keresése, ugyanakkor a különbözőség kiemelése, úgy oldható meg leginkább, ha kerüljük a túlságos summázatokat — nyilvánvalóan a körülmények összes- sége az, ami legkevésbé azonos a különböző országokban, —— hanem inkább
keresni kell azokat az egyes részterületeket, amelyek külön—külön össze-i
A NYUGAT-EUROPAI ORSZÁGOK STATISZTIKAI MUNKAJA _ 1093
hasonlíthatók. Megtörténhet, hogy számszerű módszerekkel sok esetben csak az egyes részterületeket lehet összehasonlítani, mig az egyes országok közti végső összehasonlítás céljára más eszközökhöz kell nyúlni. Azt, hogy az életkörülmények országonként nagyon különböző tartalmú összessége hogy viszonylik egyik országban a másikhoz, nem a túlságosan elvonatkoz—
tató statisztika eszközével, hanem részben más módszerekkel, közgazdasági értékeléssel úgy lehet végrehajtani, hogy a kapott eredmény ne halott absztrakció, hanem eleven valóság legyen. Egy példa: a munkások és al—
kalmazottak egy keresőjére jutó reálbér egyike azoknak a mutatóknak, amelyeknek tartalma többé—kevésbé azonos jelentőségű minden országban, így alkalmas lehet nemzetközi összehasonlitások céljára. De ha a reálbér az életkörülményeknek nagyon fontos részét jellemzi is, mégsem ad képet az anyagi fogyasztás és a szolgáltatások igénybevételének egészéről, mivel a dolgozók, a reálbéren kívül más jövedelmi forrásokkal is rendelkeznek.
Miután a dolgozók összfogyasztásának országonként más—más részét fedezik a bérek, illetve a nem—bérjellegű bevételek, feltétlenül szükséges, hogy a reálbér mutatóján kívül a reáljövedelem mutatója is összehasonlí—
tásra kerüljön.
De még a reáljövedelem, a dolgozók összes bevétele sem megfelelő alap a nemzetközi összehasonlítás számára. Nemcsak a bérek és jövedelmek ará—
nya nagyon különböző az egyes országokban, hanem ugyanilyen különbsé—
gek vannak a dolgozók közvetlen jövedelme és a különböző társadalmi jut—
tatások aránya között is. A közvetlen jövedelmek és társadalmi juttatások aránya egyébként egy országon belül is jelentős mértékben változhat, ezért figyelmen kívül hagyása nemcsak az országok közötti, hanem az egy orszá—
gon belüli összehasonlítást is meghamisíthatja. Nálunk például a költségve- tésből egy főre eső közegészségügyi, közoktatási stb. kiadások volumene az első ötéves terv során több mint kétszeresére emelkedett, mialatt a reáljö—
vedelmek emelkedése ennél jóval kisebb volt. Ebből következik, hogy a reál- bérek, illetve reáljövedelmek alapvető mutatóinak kiegészítésében ki kell mutatni a különböző társadalmi juttatások egy főre eső volumenét is.
A reálbér, illetve a reáljövedelem indexei jó tájékoztatást nyújtanak arról, hogy hogyan változik maguknak a munkaviszonyban állóknak a fo- gyasztása. A keresők fogyasztása mellett vizsgálni kell azonban az egész népesség életkörülményeit is. A plenáris ülés elé terjesztett javaslat meg—
említi, hogy az összehasonlitások során figyelembe kell venni a munkanél—
küliség mérvét is. Ebből a célból az egy keresőre számított reálbér, illetve reáljövedelem mellett össze kell hasonlítani az egész munkásnépesség (keresők és hozzájuk tartozó eltartottak) egy tagjára számitott reáljövedel—
met is. Ennek egyébként nemcsak a munkanélküliség hatásának lemérése szempontjából van jelentősége. Nálunk, ahol nemcsak most, hanem lénye—
gében már öt év előtt sem volt munkanélküliség, ennek a mutatónak a ki—
számítása is szükséges volt ahhoz, hogy helyzetünkről teljes képet kapjunk.
Tekintettel arra, hogy az öt év alatt igen nagymértékben nőtt a foglalkoz—
tatottság, s így csökkent az egy keresőre eső eltartottak száma, az elmúlt öt évben a munkás és alkalmazott össznépesség egy főjére számított reál- jövedelem lényegesen kedvezőbben alakult, mint az egy keresőre eső reál-—
jövedelem. A két mutató együttvéve szükséges ahhoz, hogy a valóságot jobban megközelítsük.
A javaslatnak sok helyes vonása mellett az a hibája, hogy az összeha-
1094 nov Amram
,sonlíthatóság megteremtése érdekében elég gyakran azonosnak tételez fel különböző körülményeket, ami formailag helyes (látszólag összehasonliható dolgok kerülnek összehasonlitásra) tartalmilag azonban helytelen ered—
ményre vezet. Igy van ez a reálbér alapjául javasolt kereset kiválasztásánál, így van ez a különféle szakmák összehasonlitására javasolt módszernél.
Ami az első kérdést illeti, a javaslat szerint a reálbérek kiszámításához az órakereset vagy heti kereset szolgáljon alapul. Ez a javaslat helytelen, hiszen miután az nem derül ki, hogy hány órán, illetve hány héten keresztül részesültek a dolgozók a szóbanforgó bérbevételben, az eredmény teljesen absztrakt és ezért természetszerűleg nem alkalmas az országok közti össze-r hasonlitásra. Erre a célra nem egy ilyen rövid időre vonatkozó, hanem az évi átlagos keresetet célszerű alapul vanni. De mivel természetesen az is lé—
nyeges ——- és országok közti összehasonlításnál feltétlenül ki is mutatandó ——- hogy az évi átlagos kereset milyen tényezőkből tevődött össze, az évi átlagos kereset alapján számított reálbér mutatóját ki kell egészíteni arra vonatkozó adatokkal, hogy az összehasonlítás alapjául szolgáló keresetet az egyes orszá—
gokban milyen mérvű foglalkoztatottság, milyen munkaidő mellett érték el.
Hasonlóan helytelen az a módszer, amit a javaslat a különféle szakmák országonként változó arányával kapcsolatban tartalmaz. Nyilvánvaló, hogy a reálbér alakulását nagymértékben befolyásolja, hogy egy—egy országban a magasan képzett és ezért jól fizetett, vagy alacsony gualifikációt igénylő, és ezért gyengébben fizetett szakmák vannak—e túlsúlyban. A javaslat sze—
rint az összehasonlítás céljára az egyes országokban azonosnak kell tekinteni ' a munkások és alkalmazottak különböző csoportjainak (különböző foglalko—
zási ágakban stb. dolgozók száma) összetételét. Ez a módszer helytelen. Az összehasonlításnak a különböző szakmák országonként adott tényleges össze- tétele alapján kell megtörténnie, —— ez ad képet a tényleges helyzetről — ugyanakkor mintegy indokolásképpen meg kell mutatni az összehasonlított országok dolgozóinak szakmai struktúrájában meglevő különbségeket, s azt, , hogy ez a különbség milyen mértékben hat ki az összehasonlítás ered-—
ményére.
A reálbérek nemzetközi összehasonlításánál fontos, hogy az összehason- litás adjon képet arról is, hogy a reálbérrel jellemzett egyes csoportok (mun—
kások, alkalmazottak stb.) országonként az összes dolgozóknak mekkora ré—
szét teszik ki. Ilyen vizsgálat jelentőségét megmutatta a mi gyakorlatunk is.
A munkások reáljövedelmének indexe önmagában nem fejezte ki azt a je—
lentős változást, ami népünk életében a felszabadulás előtti időhöz képest bekövetkezett. A kép teljességéhez hozzátartozott, hogy a reáljövedelem in—
dexét kiegészítettük a reáljövedelemmel jellemzett munkások számának vál—
tozásával —— ez mutatta meg, hogy ma összehasonlíthatatlanul többen élnek az ipari munkások viszonylag magasabb életszínvonalán, mint a felszabadu—
lás előtt. Annál jelentősebb volt erre rámutatni, mert éppen azok, akikből a munkásosztály számbeli növekedése legnagyobbrészt táplálkozott, a volt agrárproletárok, törpebirtokosok, háztartásbeliek széles tömegei, a múltban nagy mértékben elmaradtak a magyar munkásosztály akkori életszínvonala
mögött.
Végezetül talán nem felesleges az életkörülmények nemzetközi össze- hasonlitásának rendszerével kapcsolatban fokozottan aláhúzni azt, ami irat—
lan törvénye az egy-egy országon belüli vizsgálatoknak is, hogy tudniillik az adott színvonal vizsgálata mellett megfelelően érzékeltetni kell az életkörül—
A NYUGAT—EUROPAI ORSZÁGOK STATISZTIKAI MUNKAJA 1095
mények változását is. Nem elég tudni azt, hogy egy-egy ország dolgozói egy- máshozképest hol tartanak ma, hanem rendkívül fontos látni azt is, hogy melyik ország dolgozói honnan jöttek s milyen ütemben, merre tartanak.
Csak e három tényező: az adott színvonal, a Változás tendenciája, és a vál- tozás üteme együttvéve ad olyan képet, mely általánosítható következteté- sek levonására alkalmas.
A magyar delegáció lényegében a fentiek szellemében ismertette állás- pontját e napirendi ponttal kapcsolatban és javasolta, hogy miután az ősz- szehasonlitás céljára nem elég egyetlen mutató, hanem több alapvető mutató összehasonlítása szükséges, melyeket ki kell egészíteni a mutatók összetételét, tartalmát jellemző több adattal, a munka folytatásaképpen kerüljön kidolgozásra megfelelő, összefüggő mutatószámrendszer. Első lépésben e mutatószámrendszer elvi tartalmát, később pedig a szükséges
adatok összehasonlításának módját lehetne megtárgyalni.
*
Ez a vázlatos ismertetés talán képet ad arról, hogy milyen hasznos ered—
ménnyel járhat a statisztika területén kibontakozó nemzetközi együttműkö—
dés. Nyilvánvaló, hogy ez a munka még csak a kezdet kezdetén tart — jó- részt a résztvevőkön múlik, azon, 'hogy mennyire aktívan fognak közre—- működni a munkák előkészítésében, mennyire aktívan fognak résztvenni az együttes vitában, hogy milyen mértékben válik majd az adott lehetőség valósággá. A magyar delegáció bekapcsolódása kezdetétől fogva azt a célt tűzte maga elé, hogy érdemi módon vegye ki részét a munkából. Bízva a közös munka kölcsönös hasznában, a jövőben ugyanígy kíván eljárni.
