A lakásstatisztikai adatközlések, 1920–1990 (III.)

(1)

TÖRTÉNETI DOLGOZATOK

A LAKÁSSTATISZTIKAI ADATKÖZLÉSEK, 1920—1990 (III.)

FARKAS E. JÁNOS VAJDA ÁGNES

Tanulmányunk előző két részében áttekintettük a magyar lakásstatisztikai adatközlések rendszerezési elveit, ideológiai és módszertani problémáit (1990. évi ]. s7 67—73. old.), majd a lakásépítési és -megszűnési statisztikák változásait követtük nyomon (1990. évi 2. sz.

156—168. old.).

.lelen (befejező) részben az ún. lakásállományi statisztikát helyezzük nagyító alá, azaz a magyar lakásállomány számbavételi kérdéseinek sokat vitatott módszertani problémáit, valamint az épület— és lakásstatisztikák változásait elemezzük.

Végül VázlatOsan érintjük a lakosság lakáskörülményeiről szóló adatközléseket is, ki- térve a lakáshiány és az ún. lakásgazdálkodás szociálpolitikai-közgazdasági problémájára, melynek -— felfogásunk szerint — mindenképpen az átfogó lakásstatisztikai rendszer részét kell képeznie.

A LA KÁSÁLLOMÁNYI STATISZTIKA

Eredeti célunknak megfelelően a lakásstatisztikai rendszer leírását a lakásállományi ada—

tok változásának bemutatásával tesszük teljessé. Ezek az adatok egy ország (település, régió) lakásállományának mennyiségében, minőségében bekövetkezett változásokat regisztrálják meghatározott időpontra vonatkozó, rendszeresen ismétlődő állapotfelvételek adatainak összehasonlítása alapján. E megfontolásból a hagyományosan ide sorolt népszámlálási felvé—

telekből származó adatokon kívül a lakásállományi statisztika részének tekintünk valameny- nyi olyan információt, amely tájékoztat egy időszak lakásviszonyait meghatározó folyama—

tairól.

Kutatásaink tapasztalatai szerint Magyarországon az l920-as évekre alakult ki olyan színvonalú lakásállományi megfigyelés, amelynek adattípusai azóta is minden megfigyelési időszakban érvényes információtartalommal bírnak.

A lakásállomány áttekintése során számos olyan típusú információval is találkoztunk, amelyek csak egy bizonyos korszakban (központi kormányzati vagy helyi városi igényre) jelentek meg, majd hosszú időre kikerültek a statisztikai megfigyelés köréből.

A harmadik adatközléstípus az egyes korszakokat jellemző, a korszakváltást dokumen—

táló egyedien új információkat tartalmaz.

A három fajta információ közül a második kettő esetében megkíséreljük bemutatni, hogy véleményünk szerint az egyes adattípusok megfigyelése (vagy eltűnése) mögött milyen társa- dalmi-politikai késztetések, esetleg kényszerek húzódtak (-nak) meg, illetve milyen megfon- tolások eredményeiként jöhettek létre. Mindezek ismeretében rá szeretnénk mutatni azokra a statisztikai adathiányokra is, amelyek valamilyen oknál fogva kialakultak, azaz arra, hogy

(2)

240 FARKAS E. JÁNOS—VAJDA ÁGNES

a statisztika nem mért olyan jelenségeket, amelyeket a társadalmi-gazdasági élet más jellegű vizsgálata nyilvánvaló tényként regisztrált.

A lakásállományi statisztikák közül a legátfogóbb adatközlések a népszámlálások adat- felvételei. 1920-tol l980-ig hét népszámlálás kérdőíveit és módszertani szempontjait tekintet—

tük át és néhány területeit érintjük az 1990-es népszámlálás kérdőívét is. (Egyes esetekben figyelembe vesszük a népszámlálások között lebonyolított mikrocenzusokat is, illetve a nép—

számlálásokkal párhuzamosan lebonyolított reprezentatív felvételek kérdőíveit is.) A kérdő—

ívek áttekintésével a statisztika ama szándékait kutatjuk, hogy melyek azok a jelenségek, amelyeket a statisztika vizsgálni kívánt. Két megfigyelési szintet különítünk el: az épület—

statisztikái és a lakássfatíszlikát.

A megfigyelés tárgya mindkét esetben lehet maga az épület (lakás) és az ezekben lakó személyek. Az adatközlések rendszerét külön elemezzük az országos és a fővárosi kérdő—

ívek alapján. A Fővárosi Statisztikai Hivatal az országos népszámlálások idején felhasználta a Központi Statisztikai Hivatal kérdőíveit, és azokat kiegészítve saját kérdőíveivel megkér- dezte például az épületben levő nem lakás céljára szolgáló helyiségek típusát (üzlet, műhely, gazdasági épület stb.) az épület környezetét (kert), az épület telkének nagyságát, azt, hogy van—e felvonó, a fűtési módokat, a kémények és lépcsőházak számat stb,

Épiilr)!áll()mán_war/ulok

Épületstatisztikai kérdéscsoport utoljára az l970-es népszámlálás kérdőívében szerepelt önállóan. l920—tól 1949—ig lényegében azonos szerkezetű volt az épületadatok felmérése, mely arra épült, hogy az épületek tulajdonOsai ,,házi gylíjtőívet'" töltöttek ki, ebben az épületek adatait. hátoldalán pedig az épületben levő lakások fő adatait rögzítették. l920—ban és 1930- ban az itt felsorolt lakásadatok jelentették a lakásviszonyokről szóló információk bázisát.

1941-ben és 1949—ben a lakásadatok felmérése külön ,,lakz'tsívekkel" is kiegészült, amelyeket épületenként a ,,házi gvzyüjtőívliez" csatoltak. A fővárosban már tgzo-mt kezdve külön lakás—

ívet használtak.

1980—ban és 1990-ben nem volt. illetve nincs épületösszeírás. Az épületek és a lakások háború előtti együttes összeírásat részben a tulajdonviszonyok indokolták, ugyanis eza mód technikailag megkönnyítette a lakások összeírasz'tt is. Ugyanakkor a lakásviszonyok átfogó bemutatására csak ezzel a módszerrel volt, illetve lenne igazán lehetőség.

Az egyértelmű épi'iletadatokon kívül az ép'L'iletadatoknak egy másik csoportja lakásadat—

ként is értelmezhető. A legutóbbi két népszámlálás két'dőívén ezek egy része a lakásívre ke—

rült át (falazat, építési év. szintszám).

Nem könnyű feladat a mai kutato számára az épületek műszaki állapotáról szóló ada—

tok megítélésc. l920—banx 1930-ban és 1941—ben ezek a kérdőpontok nem szerepeltek a kérdő—

íveken. Érthetően, hiszen az épületek műszaki állapotáért a tulajdonosok voltak felelősek, Akik pedig saját tulajdonú házukban éltek, azok igényeik szerint törődtek a ház műszaki állapotával. A nagyvárosi bérházak esetében a műszaki állapot a lakbérben mint piaci érték—

mérőben statisztikai adatként is megjelent, mégpedig a fővárosi adatközlésekben.

1949—ben az épületösszeírtft—ívcn részletesen felmérték az épületekben keletkezett háborús károkat. továbbít az épületek állapotában a háború befejezése óta bekövetkezett változáso- kat. Az államosítások őta végrehajtott népszz'tmlítlz'tsok közül csak az 1970-es népszámlálás 25 százalékos mintáján szerepelt kérdés az épület műszaki állapotáról. (A 25 százalékos minta azonban nem került t'eldolgozz'tsra.)

A személyi tulajdonban levő lakóépület-all0mány állapotáról bizonyos adatok 1970-ben.

illetve az 1984—es mikrocenzusban lakáskérdésként szerepeltek a kérdőíveken, de az allami tulajdonlm került bérlakásokat tartalmazo épületek müszaki állapotáról l949 óta semmilyen

(3)

LAKÁ SSTATISZTIKA, 1920-1990 2 41

adat nem áll rendelkezésre. A lakbérek háború után történt ,,rendezése" óta megszűnt a lak- bér ,,épületállapot" jelző szerepe is. A nagyvárosi lakóépület—állomány állagának súlyos rom- lása feltétlenül indokolttá tette volna, hogy az 1990—es népszámlálás — akár ,,lakáskérdésként"

is — felmérje ezeknek az épületeknek az állapotát. Az erre vonatkozó javaslatok azonban nem találtak értő fülekre. Úgy véljük azonban, hogy ez esetben sem kérdőívszerkesztési problémá—

ról van szó. Az államnak nyilvánvalóan nem érdeke, hogy a nyilvánosság előtt adatokkal is dokumentálva legyen a tulajdonában levő épületállomány elhanyagolása. Emellett az állami lakások folyamatban levő és jövőbeni elidegenítése során is ügyelembe kellene venni az épü—

letek műszaki állapotát, a jelenlegi rendelkezések által meghatározottnáljóval nagyobb mér—

tékben. A műszaki állapot felmérését előíró 1984-es minisztertanácsi rendeletet l989-ig csak a fővárosnál hajtották végre teljeskörűen, és úgy tűnik, hogy a népszámlálás időpontjáig még az állami lakásokra vonatkozóan sem várható adatok szolgáltatása. Ebben a késedelemben minden bizonnyal szerepe van annak, hogy a felmérés végrehajtásáért az azóta átalakult Épitésügyi és Városfejlesztési Minisztérium volt felelős, amely egyben az állami lakások ke—

zelésének felügyeletét is ellátta.

Az állam kezelésében levő épületállományról szóló adatok kérdésében ugyanakkor köz- vetlenül érzékelhető az autonóm fővárosi statisztikai hivatal hiánya. Nyilvánvaló, hogy a fa—

lusi családi házak műszaki állapotáról kevésbé sürgető — habár nem felesleges — egy átfogó statisztikai felmérés. A probléma megoldása a nagyvárosokban, az állami lakásokat nagy tö- megben tömörítő településeken a legsürgetőbb. 1949 előtt hasonló helyzetben a Fővárosi Statisztikai Hivatal ilyen típusú ,,saját illetékességi körébe" tartozó adatgyűjtést nem mulasz- tott el végrehajtani (lásd például az önálló adatgyűjtést az albérlős és ágybérlős lakásokról, a lakbéruzsort'tről stb.).

Ha lenne ma autonóm nagyvárosi statisztika, akkor a Fővárosi Statisztikai Hivatal már bizonyára felmérte volna az épületek műszaki állapotát. Ez a fővárosban 1949 előtt végre- hajtott ad hoe felvételekkel és azok feldolgozásával, publikálásával bizonyíthatónak látszik.

Az épületadatokat az egykori Fővárosi Statisztikai Hivatal is mindenekelőtt a népszámlálá- sokböl merítette, azonban kiegészítette olyan megfigyelésekkel, amelyek a népszámlálások között felmerülő igényeket elégítették ki (ily módon a fővárosban nem tíz—, hanem gyakor- latilag ötévenként volt népszámlálás vagy népszámlálás jellegű épület- és lakásösszeírás).

Az épületadatok felvételét és közlését nem szakították el a lakóházadatoktól, hanem a városban található összes épület leírásával egyfajta Várostérképet, szóhasználatukkal lo- pngráfiát készítettek a statisztikák segítségével. Az összes épület felmérésének lehetősége logi- kusan kapcsolódott a lakóépületek vizsgálatához. Az épületekre vonatkozó kérdőpontok ennek megfelelően nem csupán az épületek közvetlen fizikai jellemzőire vonatkoztak (alapo—

zás, tetőzet, falazat stb.), hanem részletesen foglalkoztak az épületeknek a városban való elhelyezkedésével, környezetével is. Az ilyen típusú adatok segítségével leírhatóvá vált a város szociális övezeti topográfiája is.

Erre a szemléletre alapozva jöhetett létre az a vizsgálati szempont, hogy a nagyvárosok elkülönült, eltérő életkörülményeket, társadalmi szerkezetet magában hordozó övezetekre bonthatók. Egy ilyen típusú statisztikai megfigyelés és rendszeresen ismétlődő adatközlés nemcsak a város térbeli fejlődésének minőségijellemzésére alkalmas, hanem keresztmetszeti megközelítésben is lehetőséget nyújt a város eltérő minőségű övezeteinek elkülönítésére.

A mai szóhasználattal élve, a lakóövezeti statisztika alapjai ekkor jöttek létre azáltal, hogy a lakóépületekre, lakásokra vonatkozó fő adatokat a közigazgatási kerületek mellett statisztikai alkerületek szerint is feldolgozták.

A háború után csak egy alkalommal találkozunk ilyen adatközléssel: az l960-as nép- számlálásban ,,Budapest személyi és családi adatai" c. kötetben. Vagyis az 1960-as népszám- lálásból, annak ellenére, hogy a Fővárosi Statisztikai Hivatal korábbi funkciójában már nem létezett, a Központi Statisztikai Hivatalban készült önálló -— a főváros adottságait figyelembe 4

(4)

242 FARKAS E. JÁNOS—VAJDA ÁGNES

vevő — feldolgozás. Az l960. évi adatközlésekben tehát még fellelhetők a sajátos nagy—

városi statisztika elemei.

Az 1960. évi népszámláláskor 59 elkülöníthető körzetre osztották a fővárost, és ezek összesítéseként hatféle övezetet állapítottak meg: bérházjellegű, belső gyárjellegű, külső gyár—

jellegű, esaládiház-jellegű övezetek, valamint villanegyedek és falusias jellegű körzetek.

(Ezekbe az övezetekbe többé-kevésbé ma is besorolható lenne a város nagyobb része; csupán a lakótelepek ,,színesítene'k" tovább a város ökológiai térképét.) A feldolgozás során alkal—

mazkodtak a Fővárosi Statisztikai Hivatal által kialakított alker'tileti beosztáshoz, illetve fel- használták a fővárost övező korábbi községekre vonatkozó adatközléseket, és így legalább a népességszámra vonatkozóan visszatekintő adatokat is készítettek. Emellett 1900—ig visz- szamenőleg ábrázolták övezetek szerint a legkisebb területi egységektől is a népesség demog—

ráftai és társadalmi szerkezet szerinti jellegzetességeit.

A hatvanas évek után egy alkalommal történt próbálkozás övezetek szerinti besorolásra.

az l981/1982-es O,5 százalékos reprezentatív rétegződésfelvétel részeként. (Ez utóbbi a min- tába került valamennyi szúmlálókörzetet minősítette az országban a lakóövezet jellege szerint.)

Az övezetjelleg olyan ismérv, amely ma már megközelítőleg a szobaszámhoz, komfortos—

sághoz stb. hasonló súllyal minősít egy épületet, lakast. A lakások piaci értékének megítélésé- ben is az egyik döntő szempont a lakóövezet jellege. Ennek ellenére —— az említett két próbál—

kozást kivéve— a népszámlálások ilyen típusú feldolgozásra semmilyen lehetőséget nem nyúj- tanak. Arra sincs lehetőség, hogy a nem lakóépületeket kezelő intézmények statisztikáibol ilyen adatközlés elkészíthető legyen, bár természetesen az lenne indokolt, hogy az épületek felmérését egyetlen összeírás, lehetőleg a népszámlálás végezze el.

Az 1990—es népszámlálás 20 százalékos mintája kérdőivében ismét szerepel a ,,lakóövezet jellege" kérdés. Úgy tűnik, most lehetőség lesz egy nagyvárosokra vonatkozó külön övezeti leírás elkészítésére is. Természetesen ennek a minősítésnek is alapvető hiányossága lesz, hogy ugyanakkor érdemi épiiletadatok nem találhatók a kérdőíven, így az egyes övezetekröl szóló adatszolgáltatás is szegényesebb lesz.

Bár az épületadatokat az 1960. évi népszámlálásnál szűkebb körben még 1970-ben is fel- vették (de ez ideig nem publikálták), az 1960 utáni statisztikai adatok információtat'talmának romlása az épületstatisztika egészére is igaz, sőt, mint a későbbiekben látni fogjuk, a lakás- adatoknál is kimutatható. Úgy is fogalmazhatunk, hogya statisztika általunk vizsgált 70 éves történetében az 1960. évi népszámlálás egy korszak végleges lezárását jelenti. Már utaltunk rá, hogy milyen káros hatással volt a statisztika érzékenységére a közigazgatásközpontosítása, illetve a civil szféra államosítása."

Lakásállománimadam/t'

Az épiiletállomány-adatok rendszet'ezése'nél azt tekintettük kiindulópontnak, hogy sta—

tisztikailag milyen mértékben jellemzik a települések ökolt'igiai szerkezetét. Kisebb súllyal vettük figyelembe az épületek és a bennük lakók, illetve a tulajdonosok viszonyáról szóló

'" Az emlitett hatásokat enyhíteni tudta az a szakembergárda, amely az ötvenes években még a Központi Statisztikai Hivatalban tevékenykedett, és ez lehetővé tettea korábbi módszerek továbbélé. t. Emellett a tudomanyos kutatóhelyek m- dikális megszt'mtetésével a Központi Statisztikai Hivatal kedvező munkalehető get biztositott egyes társadalomkutatók számara. (Tovabbi szakember—erősítés érkezett 1956 után.) Kétségtelen, hogy a Központi Statisztikai Hivatal bizonyos védettséget biztosított az itt dolgozóknak, és mivel az adatközlések többsége titkos volt, e védettség viszonylag tartós volt.

(Az l954 nyarán végrehajtott lakásösszeiras, illetve az l960—as népszámlálás előkészítése és lebonyolítása a lakasstatisztika terén jól illusztrálja az elmondottakat.)

Az 1960 utáni változások egyik jellegzetessége volt a társadalomtudomáuyi kutatóhelyek számának növekedése. Az ezekben megvalósuló kedvezőbb munkafeltételek (nagyobb kutatói szabadsag, kevesebb rutinjellegii kötelezettség, nagyobb nyilvánosság biztosítása) fokozatosan magukhoz vonzották a jó szakembereket. A folyamatot felgyorsította a Hivatal elbürokratizzilóda . A nyilvánossá váló adatok számának növekedésével párhuzamosan vált egyre információszegényebbé az adatszolgáltatás, és ebből következően az elemzések is kezdtek magukra ölteni egy hivatali szalwanyfortnat. (Számos magyarázatot sorolhatnánk még fel a szakstatisztikai munka színvonalromlásának kortilii'asára, úgy véljük azonban, hogy ez témánk szempontjából túl messzire ve7etne.)

(5)

LAKÁSSTATISZTIKA, razo—1900 243

adatokat. (A háztulajdonosokról szóló statisztika önálló elemzést igényel, elsősorban a fő—

városban, ennek a vizsgálatnak az elemeit ebbe a fejezetbe építjük be.)

A lakásállományi statisztika valóságtartalmának megítélésénél elsőként azt a szempontot kívánjuk kiemelni, hogy a lakások és a lakók viszonyáról szóló adatok mennyiben használ- hatók társadalmi rétegképző ismérvként. Az 1920. és 1930. évi népszámlálás országos adat- közlései a kereső népesség belső rétegződésének jellemzésére is használták a háztulajdon adatait. A keresőkről és az eltartottakról egyik leginformatívabb adatközlés az, amelyben bemutatják, hogy a különböző foglalkozású személyek rendelkeznek-e háztulajdonnal, ház- résztulajdonnal vagy/és földbirtokkal. Kétségtelen, hogy ez a típusú adatközlés elsősorban az agrárne'pesse'g társadalmi pozíciójának meghatározására volt alkalmas, mivel az iparoso- kat, a kereskedőket és a közszolgálatban álló tisztviselőket foglalkozásuk jobban függetlení- tette a ház- és földbirtoktól, azaz közöttük nem számítottak nincsteleneknek a ház— és föld- nélküliek. Mindazonáltal ezekben a foglalkozási ágakban is a tehetősség mércéje volt —— fő—

ként vidéken — a háztulajdon.

A Fővárosi Statisztikai Hivatal elemzéseiben is jelentős szerepet kapott a lakás minősége mint rétegképző ismérv. Ezekben az adatközlésekben nem a lakástulajdon létére helyezték a hangsúlyt, hiszen a háztulajdonra, a háztulajdonosokra és a lakbérre vonatkozó adatok töltötték be a nagyvárosokra jellemző társadalmi szerkezet mérőeszközének funkcióját.

A népszámlt'tlások alkalmával a házi gyűjtőiveken rögzített adatok alapján részletesen közöl- tek adatokat a háztulajdonosok foglalkozása szerint a tulajdonban levő házak számáról, mi—

nőségéről, építési évéről. a befolyt bérjövedelem összegéről, illetve a tulajdonosok lakóhelyé—

ről, vallásáról.

A lakásminőség mint rétegképző ismérv, az országos statisztikában kisebb, a fővárosi—

ban nagyobb sullyaljelent meg. Tizirring Gusztáv írja: ,,. . .a lakásviszonyoknak az egyes tár- sadalmi osztályok között mutatkozó igen jelentékeny különbözősége ezen osztályoknak va- gyoni tiokával, keresetének mennyiségével függ össze. A szegény nép csak olcsó lakást bír el, tehát kislakást kénytelen bérelni, a jómódú kereskedő vagy iparos, a jól fizetett katonatiszt vag a bár nem is mindigjól szituált, de előkelőbb életmódra utalt tisztviselő magasabb bért fizethet, tehát nagyobb, kényelmesebb és egészségesebb lakást tarthat."41

Tehát a lakbér a lakásminőség megfigyelése nélkül is önálló rétegképző ismérv volt, hi—

szen közvetlenül kifejezte a lakás minőségét.

A lakás jellemzőinek a társadalmi szerkezetre gyakorolt hatását a mai statisztikák is megkísérlik felderíteni. Az állami lakások lakbére azonban nyilvánvalóan alkalmatlan erre a célra. A magánbérletekben kialakult lakbérek pedig, amelyek bizonyos mértékig közelítik a ,,piaei értéket", statisztikai eszközökkel nem mérhetők fel. A népszámlálások előkészítése—

kor felmerült a tájékozódás igénye e téren, ám a felvételek során a magánbérleteknek több—

nyire még a ténye sem deríthető fel, nemhogy a lakbér mértéke, hiszen rendeletekben volt sza—

bályozva, hogy a magánforgalmú lakbér maximum kétszerese lehet a hivatalosan megállapí—

tott állami lakbéreknek. (Megjegyzendő, hogy nemcsak a bérbeadó, hanem a bérlő sem vallja be a tényleges bérköltséget, hiszen az albérlőpiaeon is túlkereslet van.)

A lakásminőség egyéb ismérveinek rétegképzőke'nt való használatát is számos tényező akadályozza a mai statisztikában. Itt elsősorban arról, a bevezetőben már említett egyik adat—

hiányról van szó, miszerint a statisztika nem figyeli meg azokat a lényegi vonásokat, amelyek a lakáshozjutái; körülményeit, a lakásminőséget alapvetően befolyásolják. Nincsenek adatok a lakáshozjutás költségeiről. Ennek hiánya elsősorban nem a statisztika számlájára írandó.

A lakáshozjutás fő formái az elmúlt 20 évben oly módon alakultak át és váltak egyre bo—

nyolultabbá, hogy e tevékenységek nagy része vagy teljesen illegális volt, vagy annak határán mozgott. Ez érvényes a lakásfelújttt'tsokra, -korszerűsíte'sekre is. Nem Véletlen tehát, hogy az

" Thirring Gusztáv: Budapest főváros demográfiai tagozódásának fejlődése az utolsó 50 évben. Fővárosi Statisztikai Közlemények. 70l köt. 2-3 sz. Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala. Budapest. 1935. 209. old.

444

(6)

erről tudakozódó reprezentativ felvételek próbálkozásai kudarcot vallottak.42 A lakosság nem hajlandó reális adatokat szolgáltatni és jogos bizalmatlansága nemcsak azáltal rontja a statisztikai adatok megbízhatóságát, hogy a válaszok nem megbízhatók, hanem ráadásul a statisztikust is ,,öncenzúrára" készteti.

Vannak azonban a lakáshoz jutásnak olyan mozzanatai, amelyekről feltétlenül szük- séges lenne —- és talán kisebb ellenállásba is ütközne -— az adatgyűjtés. Hiányoznak ugyanis azok a makroelemzéseket elősegítő adatok, amelyek a lakáshelyzet elmúlt 20-25 évben lezaj- lott változásait más gazdasági és társadalmi folyamatokkal való összefüggésben mutatnák be. Elsősorban a második gazdaság és a magánerős lakásépítés kapcsolatáról, az állami és magánlakás-építés ár- és kölcsönviszonyainak összefüggéseiről, a házilagos kivitelezésű családiház—építés mint új termelési forma kialakulásának és működésének körülményeiről szóló adatok hiányát említjük. (Természetesen a lakáshelyzet ábrázolásához nélkülözhetetlen gazdaságstatisztikai háttérrel együtt.)

Kétségtelen, hogy a lakásköltségekre, illetve a lakáshelyzetét meghatározó makrofolya- matokra vonatkozó statisztikák létrehozása számos módszertani problémát is felvet. A meg- figyelési rendszerbe való beépítésüket tehát minden bizonnyal alapos előkészítő munkának kellene megelőznie. Léteznek azonban olyan rétegképző ismérvekként is használható lakás- minőségi adatok, amelyeknek megűgyelése kevésbé ütközne a lakosság ellenállásába, és módszertani problémákat sem vetne fel, azaz viszonylag egyszerűen beépíthetők lennének a megfigyelési rendszerbe. Olyan ismérvekre gondolunk például, mint amelyek l949-ig az országos rendszerben is, a fővárosi adatgyűjtésben pedig különösen érzékenyen tükrözték a lakásminőség összetevőiben bekövetkezett fejlődést.

Ha összehasonlítjuk az 1920-as, 1930—as, 1941-es népszámlálások kérdőíveit, rendszere— sem új kérdőpontokkal találkozhatunk, amelyek az adott időszakban még kevésbé tömeges jelenségek feltárását célozták. Az egymást követő népszámlálások adatközléseit összehason- lítva ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy az először viZSgált jelenségek előfordulása tíz év alatt megsokszorozódott, és az idők folyamán érzékeny rétegképző mutatónak bizonyult.

Olyan egyszerű és mindig felmérhető jelenségekről van szó, mint a lakóépület felszerelt- ségének összetevői, illetve az épületben lakók adatai. 1920-ban az országos házi gyűjtőíven például még csak az árnyékszék létére kérdeztek rá, 1930-ban az információ kibővült az ivó—

vízellátással, a házban levő vízvezetékkel, 1941-ben az előző ismérvek tovább részletezett fel- vételén kívül már megügyelték a csatornázottságot is. Országos szinten is megfigyelték a lakásban levő helyiségek funkcióját, külön a lakóhelyiségekét és a gazdasági funkciójú helyi—

ségeket. Az épületben lakók adatai is jelentősen bővültek. 1920-ban csak a lakásfő (a ház- tartásfő analógiájára a bérlő, tulajdonos) nevét, foglalkozását rögzítették a lakáskérdőíven (a személyi kérdőíven természetesen a többi lakóét is), 1930-ban már a házi gyűjtőiven sze—

repelt az épületben élő valamennyi családfő foglalkozása, anyanyelve, vallása, a családhoz tartozó családtagok száma, a család által használt szobák száma, illetve az a tény, hogy a család számára csupán a konyha szolgál lakásul.

1941-ben ugrásszerűen nőtt az épületben lakókról szóló információk mennyisége azáltal, hogy lakásonként is külön — nem lajstromszerűen — adatlap készült. Ebben már szerepelt a lakásban lakó valamennyi személy foglalkozása, lakáshasználati jogcíme, születési éve, vallása, anyanyelve, a lakásért fizetett bér összege. Az 1949-es népszámlálás házi gyűjtőíve l94l-hez képest kismértékben bővült: új kérdésként került be az épület tető-, födém- szerkezete.

Ha azonban az 1960 óta lebonyolított népszámlálásokat tekintjük át, inkább ellenkező tendenciát tapasztalhatunk; a megfigyelésbe vont ismérvek köre egyre szűkül és alig talál-

" Az 1990-es népszámlálási kérdőív előkészítése során felmerült a gondolat, hogy a lakás minőségét becsült piaci értékével is mérni lehetne, erre pedig legalkalmasabb annak megkérdezése, hogy mennyit ér a megkérdezett család szerint lakásának négyzetmétere. A kérdés végül is nem szakmai okokból maradt ki a kérdőívből, hanem arra való hivatkozással, hogy ezt a kérdést ,,éppen most" nem lehet feltenni.

(7)

[J ;; ut

LAKÁ SSTATISZTIKA, !920— 1990

kozunk olyan új kérdőpontokkal, amelyek az egyes periódusokban keletkező új jelenségek megfigyelését céloznák. Már utaltunk rá, hogy az épületekre vonatkozó kérdések 1970-re szűkültek, l980-ra pedig megszűntek, és épületösszeírás 1990-ben sincs. Emellett 1960 és 1980 között egyre kisebb részletességgel vették fel a lakásban levő helyiségek típusait, a mel- léképületekről nem is szólva. Tehát a lakások minőségében időközben bekövetkező rendkívül jelentős változásokat nem ftgyelték meg.

Mindezek következtében hiányoznak azok az elemi információk, amelyek kombinációi- nak segítségével a lakásminőségben bekövetkezett változásokat mérni lehetne. Ugyanis ezek révén számszerűsíthető lenne mindaz a — közvéleményben több-kevesebb pontossággal kialakult — elképzelés, hogy milyen lakáskörülmények között lakó családok tekinthetők a társadalom alsó rétegébe és melyek a felső avagy a középrétegbe tartozónak. Emiatt nem tudjuk pontosan hogy kiklaknak a tagas, sokszobás jól felszereltbérlakásokban, kik laknak a szűk panellakásokban, mely rétegek élnek a többszintes, kertes családi házakban és így tovább. Ez a hiány kedvez számos, a valóságnak nem megfelelő ítélet, előítélet terjedésének is. Adatok híján azonban ezek az ítéletek, előítéletek sem nem bizonyíthatók, sem meg nem cáfolhatók.

E hiány kiegyenlítését célozta az a kísérlet, melynek során az l980—as népszámlálás adatait másodlagosan feldolgoztuk;m A rendelkezésre álló meglehetősen szűkös információk alapján kíséreltűnk meg ,,lakásosztályokat" alkotni, és bemutatni, hogy a népesség külön—

böző csoportjai hogyan helyezkednek el a lakáshierarchiában. Ez a kiadvány jó példája annak, hogy bár a7 esetek többségében a közvélekedés nem téved, de az adatok nem támaszt- ják alá például azt a meglehetősen széles körben elterjedt közhiedelmet, hogy a fővárosban tömegesen élnek magányos öregek hatalmas, többszobás tanácsi bérlakásban. Ugyancsak tévedés, hogy a villalakások többségében gyorsan meggazdagodott kisvállalkozók élnek.

Ez volt az egyetlen olyan lakásstatisztikai adatközlés, amely korcsoportok szerint is vizsgálta az országos lakáshelyzetet, és némileg hozzá tudott járulni a hatalok lakáshelyze- tének feltárásához, a többi generációval összehasonlíthatt') adatokkal. Ez ismét olyan kérdés, amely erősen foglalkoztatja a közvéleményt, de az érvek és ellenérvek kevés statisztikai adattal támaszthatók alá.

A főváros esetében az ismert körülmények miatt nem tehetjük meg ezt az időbeni össze—

hasonlítást, ezért azt próbáljuk bemutatni, hogy a két világháború között milyen típusú adatokat gyűjtöttek. Már utaltunk rá, hogy a lakás minőségének olyan differenciált leírását nyújtották, amelynek alapján mérni lehetett nemcsak a fővárosi lakásállomány összetételét, hanem a társadalmi rétegek elhelyezkedését is a különböző lakásokban. Az adatgyűjtés ki—

terjedt a nagyvárOsi lakásproblémák legfontosabb jellemzésére, a zsúfoltságra (laksűrűség), az albérlet, ágybérlet kérdésére (ezzel a súlyos problémával önálló feldolgozások foglalkoztak) az egészség szempontjából káros, veszélyes lakáskörülményekre, a lakbéruzsorára, az albérleti, ágybérleti díjakra stb."

A Fővárosi Statisztikai Hivatal nemcsak a város közgazdasági határán belül élők lakás—

körülményeiről közölt adatokat, hanem az akkori agglomet'z'tciónak tekintett településekről is; hiszen nyilvánvaló volt, hogy a fővárosba felvándorlók (a volt falusi nincstelenek tömegei) jó része nem talált elszállásolási, lakhatási lehetőséget a közigazgatási határon belül, hanem a környező városokban, falvakban próbáltak letelepedni. A nagyarányú bevándorlást oly módon is vizsgálták, hogy a népszt'tmlálási ke'rdőiveken megkérdezték, hogy a lakásban lakó személyek mióta laknak a fővíu'Osban, illetve jelenlegi lakásukban. E kérdés alapján önálló elemzést készítettek a főváros ,,törzsökös" és bevándorolt lakóinak lakáshelyzetéről.45

'3 Lakásheiyzet '80. Ifjusagstatisztikat Közlemények. Központi Statisztikaillivatal. Budapest. 1984. 450 old

" Laky Demő' Az albérlők es ágybeilok szociális es gazdasagi viszonyai Budapesten. fovárosi Statisztikai Kő7le—

mények 58. köt. 4.. Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala. Budapest 1929 290 old.

"5 Thirring Laj , : Nagy—Budapest népessége, I—öyárosi Statisztikai Közlemények. 78. két. 1. sz. Budapest Székesfővá—

ros Statisztikai Hivatala. Budapest. 1935. 112 old.

(8)

Ezeknek a problémáknak a jó része a háború után is —tulajdonképpen mind a mai napig — időszerű, elemzésükre azonban mind ez ideig nem került sor.

Létezik a népszámlálási adatoknak egy olyan csoportja, amely nem vizsgálható hosszú távon, mert az adott időpontban felmerült konkrét jelenségekre reagál. Ezekben az esetekben elsősorban a gyors reakciót kell értékelnünk, amely nyomán az éppen aktuális jelenségekről is részletes adatok álltak a kormányzat és a közvélemény rendelkezésére. Az itt felvetett téma—

körök közül ezúttal csak azokat emeljük ki, amelyek a házi gyűjtőíveken vagy a lakáskérdő—

íveken szerepeltek.

Az 1920—as népszámláláskor lajstromba vették a távollevő polgári személyeket akkori tartózkodási helyük szerint. Szintén a házi gyűjtőíven rögzítették az első világháborúban meghalt, holtnak nyilvánított, eltűnt, illetve hadifogságban levő személyeket és ezek viszonyát a háztartásfőhöz.

Az 1930. évi népszámlálás alkalmával is rögzítették, hogy a távollevő egyének a Magyar- országtól elcsatolt területen tartózkodnak—e, vagy másutt külföldön, vagy a mai Magyar- ország területén.

Feltétlenül szólni kell az 1941—es népszámlálás ,,aktuális" kérdéseiről. Felmérték a lég—

oltalmi óvóhelyek számát és állapotát is. A rádiókészülékek és a telefonállomások számáról tudakozódó kérdés ezúttal nemcsak a lakásminőségre vonatkozó kérdések bővítését szolgál- ta, hanem a korábbi népszámlálások során semlegesnek tűnő, illetve a társadalmi tago- zódás egyik kétségtelen elemeként használt, vallásra vonatkozó kérdés mellett a zsidótör- vények szellemében született. A háború után az 1941—es népszámlálás adatai közül (a statisztikai törvény betűjével és szellemével éles ellentétben és a Kö/ponti Statisztikai Hivatal tiltakozása ellenére) a nemzetiségre vonatkozó kérdést felhasználták a német nemzetiségűek kitelepítésekor.

1949-ben a háborús károk megállapítására, illetve a helyreállítások meghgyelésére tettek fel kérdéseket; a távollévő személyekről azonban már nem tudakolták meg, hogy eltűntek-e, vagy hadifogságban vannak.

Az 1960-as népszámlálás már nem élt az aktuálisan fontos adatszerzés lehetőségével, nem rögzítette az 1956—ban keletkezett épület- és lakáskárokat Budapesten, és nem tudako—

zódott a távollevő személyekről sem.

A következőkben aszerint mutatjuk be a lakásállományi adatokat, hogy az országos lakásalap a lakhatásnak milyen feltételeit nyújtja, és a lakhatáson kívül milyen egyéb olyan funkciókat képes ellátni, amelyek nem közvetlenül a lakhatás célját szolgálják. Természetesen a lakásállomány ilyen jellemzői bizonyos mértékig a rétegződés mérésére is szolgálhatnak, és ezért a korábbiakban már néhány területen érintettük ezeket a mutatókat.

A lakás— és épületállományra vonatkozó adatok egységes kezelésében, illetve a lakások helyiségei funkcióinak részletes bemutatásában talán még az eddigieknél is élesebb határvonal húzható az 1949 előtti és utáni korszak között. A mai statisztikák legfőbb hibája, hogy a lakásállomány leírását nem annak a szempontnak rendelik alá, hogy az épületek és a lakások milyen funkciók ellátására alkalmasak, azaz a szorosan vett fiziológiai tevékenységeken túl milyen egyéb lehetőségeket nyújtanak a bennük élőknek pihenésre, gyermeknevelésre, elkülö—

nülésre, munkára stb. Úgy véljük, ennek az elszegényedésnek nem csupán statisztikai okai vannak.

Az előbb említett sokirányú tevékenységek döntő többsége a lakosság jó részénél a magánszférába tartozott 1949 előtt. így azokban az esetekben, ahol például a kereső tevé- kenységek színterei összekapcsolódtak a lakás helyszínével, magától értetődően megügyelték ezeket az épületrészeket, lakásrészeket is. Azokban az esetekben pedig, ahol a kereső munka és a lakhatás már nem kapcsolódott össze (például a 20 főnél több alkalmazottat foglalkoz—

tató üzemek esetében), ott önálló összeírást hajtottak végre, és ezt együtt közölték a nép- számlálási adatokkal.

(9)

,AKÁSSTA'HSZTIKA, 1920 4990 247

1949 után, a magánszféra államosításával a lakás átmenetileg a valóságban is csupán a fiziológiai funkciók ellátásának színtere lett. A hatvanas évek közepétől azonban egyre erőteljesebb távolodás tapasztalható a statisztikának csupán a legszűkebb értelemben vett lakhatási funkciókat vizsgáló szemlélete és a valóságban lezajló folyamatok között. Ettől az időszaktól kezdve a háztáji gazdaságok kialakulásával, megerősödésével, majd a hetvenes évektől az újra éledő kisipari tevékenység térhódításával a ház, a lakás ismét többfunkciós színtérré vált. A statisztika azonban megmaradt eredeti álláspontjánál, és nemcsak ideoló- giailag, hanem az életkörülmények szempontjából sem tartotta és tartja megfigyelésre érde- mesnek ezeket a tevékenységeket, illetve e tevékenységek végzésére szolgáló helyiségeket, még akkor sem, ha azok közvetlenül a lakáshoz tartoznak.

Az említett jelenségek bemutatására válasszuk ki példaként az l930-as népszámlálás érdőiveit és hasonlítsuk össze az 1980-ban felvett információkkal. Az összehasonlítással az a Célunk, hogy bemutassuk, mit lehet megtudni az épületek, lakások funkcióiról és egyben minőségéről a két időpontban.

Az 1930-as népszámlálás egyik fő jellegzetessége, hogy az épületet és lakóit szerves egy—

ségben kezelte. így nem volt szükség bizonyos kérdőpontok megismétlésére, minden kérdést ott tehettek fel, ahol a legpontosabban lehetett rá válaszolni. A házi gyűjtőíven szerepelt az épületet alkotó lakások, üzlethelyiségek, gazdasági célra szolgáló helyiségek felsorolása.

A lakásismérvck között felvették a különböző helyiségtípusok számát (szoba, hálófülke, cselédszoba, konyha és tűzhelyes pitvar, előszoba és pitvar tűzhely nélkül, éléskamra, fürdő—

szoba, egyéb helyiségek, lakott üzlet és egyéb gazdasági helyiségek). A szobák, cselédszobák és hálóft'ilkék, valamint a konyhák padozatát is részletesen megfigyelték.

A fővárOsi lakz'tskérdőíven az előbb felsorolt helyiségeken kívül részletesen meghgyelték a nem lakásul szolgáló helyiségeket (bolt, üzlet, műhely, raktár, iroda, hivatali helyiség, gyári helyiség, istálló, garázs). Külön vizsgálták a lakószobák fekvését aszerint, hogy hány szoba néz utcára, udvarra, kertre, szabadba, illetve zárt helyre. Megfigyelték a lakószobák falazatát aszerint, hogy tapétázott, festett vagy meszelt-e. Vizsgálták a központi fűtés és melegvízel- látás alakulását, a bérleményekben levő kályhák számát és típusát, illetve azt, hogy a gázve- zetéket és/vagy villanyvezetéket világításra vagy/és főzésre használják—efJG

Mivel az 1980. évi népszámlálás önálló épűletkérdöívet nem tartalmazott, ezért az ilyen tipusú kérdések egy kis részét lakáskérdésként tették fel. Ez nem csupán technikailag okozott problémát, hanem a megfigyelhető információk számát is erősen csökkentette. Csupán a lakás (értsd épület) falazatát és építési évét kérdezték meg, az épület szintszámát és az épületben lakók számát bonyolult számítz'tstcchnikai modszerrel következtettek ki. A lakásban levő helyiségek közül csak a szobák, a konyhák, főzőfülkék és a fürdőszobák számát rögzítették.

Az összes többi helyiséget együttesen kérdezték. A padozatra utaló kérdések közül csak a vcrtföldes padozatú szobák számát kérdezték külön. Ebből volt 1980-ban az országban 223 000 darab (300); feltételezésünk szerint például padlószőnyeges szoba több volt, de ezt nem kérdezték. A lakások felszereltségére vonatkozó adatok köre lényegében nem változott

1930 ota, új kérdésként szerepelt viszont a lakás és a felsorolt helyiségek alapterülete.

Az összehasonlító felsorolás önmagáért beszél, így fontosabbnak látszik kitérni azokra a kérdéskörökre, amelyek napjaink lakásállományi jellemzőinek bemutatásához lennének szükségesek, ám nincs elegendő adat ennek elvégzéséhez, pedig a különböző kormányszer- vek, statisztikákat használó kutatóintézetek, társadalmi szet vezetek részéről az irántuk való igény nap mint nap megfogalmazódik."

"* A népszámlálási publikációkban a lakások helyiség ,crinti összetételét kombinációs táblákban is közölték alapos részletességgel a szoba nélküli lakásoktól egészen a 7 szobás ' *okig. E táblák közül talán legérdekesebb a ,,tulajdonos által lakott, tulajdonos családtagja által lakott", ,,természetbeni lakás", ,,egyéb címen nem fizet bért" és ,,bérbe adott" lakás—

kategóriakból álló fejrevat, amelyben a legutóbbi kategóriát reszletczték a lakbér nagysága szerint.

" A lakásállomány pontosabb bemutatásához szükséges adatok felsorolásánál csak azokra térünk ki, amelyek a szű—

ken vett litkásminőscg leirasalmz lennének szükségesek. A lakások én a bennuk lakók viszon) at tagabb ertelemben is megha—

tarozo folyamatok megfigyelésének alapigenye más témakorok bevonását is szükségessé tenné,

(10)

A szűken vett állományi adatok alapján megállapítható, hogy a legsürgetőbb a lakás- építés, lakáshoz jutás valós költségeinek felmérése lenne, amelynek problémáiról korábban már szintén szóltunk.

A magyar lakásviszonyokat mindig is jellemző lakáshiány körülményei között különö- sen szembeötlő, hogy milyen kevés információ áll rendelkezésre az üres, illetve nem lakás céljára használt lakások összetételéről. Arra vonatkozóan, hogy a lakások miért állnak üre—

sen, csupán egy alkalommal, az 1984-es mikrocenzus idején tettek fel kérdést, de az erre adott válaszok nem voltak értékelhetők. Emellett szükséges lenne a lakóépületek, lakások belső összetételének lényegesen sokoldalúbb vizsgálata, a lakásban levő helyiségek dilferenciáltabb megügyelése. így a nem lakóhelyiségként használt lakás vagy épületrész (műhely, bolt, iroda, rendelő stb.) megfigyelése, illetve a lakás piaci értékét meghatározó valamennyi ismérv (a lakás és a szobák fekvése, a lakás környezete, a lakóövezet jellege, önálló kert vagy kert—

használat, pince, padlás és tárolóhelyiség, erkély, terasz, zárt veranda, garázs, szauna, úszó—

medence, teniszpálya, a lakás szintszáma, műszaki állapota) számbavétele. Az itt felsorolt ismérvek kisebb része helyet kapott az 1990-es népszámlálás reprezentatív mintájának kér- dőívében, de a hiányzó adatok továbbra is akadályozzák a lakásállomány hiteles ábrázolását.

A LAKOSSÁG LAKÁSKÖRÚLMÉNYEINEK STATISZTIKÁJA

A lakosság egyes rétegeinek, csoportjainak lakásviszonyaira, lakáskörülményeire vonat- kozó adatközlések többnyire reprezentatív adatgyűjtéseken alapulnak (kivéve a népszámlá- lások fentebb említett adatközléseit). Ide soroljuk a háború előtti időszakban a népszámlá- lásokat; Budapestre vonatkozóan az egyszeri, különböző társadalmi-foglalkozási csoportok életkörülményeit bemutató, ,,kvázi—reprezentatív" adatgyűjtéseket és elemzéseket, valamint a lakáshelyzetüket tekintve önálló cseportként kezelt albérlőkre és ágybérlőkre vonatkozó adatfelvételt."

A háború utáni időszakban a társadalmi rétegződés problémakörébe ágyazottan meg—

jelenő, a különböző rétegek lakáskörülményeire vonatkozó elemzések alapvetően nem a la- kásra vonatkoznak, hanem a társadalmi egyenlőtlenség-rendszer egyik elemeként, mutató- jaként használják a ,,lakásegyenlőtlenség" dokumentálását.49

A településtípusokra vonatkozó elemzések — indittatásukat tekintve ugyancsak ,,egyen- lőtlenség—orientáltak" —— jobb megközelítését adják a lakásstruktúrának, a lakáspiaci mecha- nizmusoknak; a városi és a falusi lakásépítési és tulajdonformák elkülönítésével, a lakás- szerzés formáinak, a lakásnak mint az infrastruktúra egyik elemének bemutatásával.50

Az egyes korcsoportok (fiatalok, középkorúak és idősek) lakásjellemzőit bemutató elem- zések már kevésbé az egyenlőtlenség-rendszerben, inkább a lakásszükségletben, igényekben és a lakásmobilitás témakörben fogalmazódnak meg. Azonban ezek a reprezentatív felvéte- lek, illetve másodlagos feldolgozások sem kifejezetten a hazai lakáshiány statisztikai meg- Hgyelését tűzték ki célul, eredményeik ezért ebben a témakörben inkább csak közvetett információval szolgálnak.51

Lakáshíány, lakásszükséglet, lakásigény

Az egyes korszakok lakáshelyzetéről (jobb kifejezés híján — rendszeréről) valamennyi vizsgált időszakban találhatunk olyan adatközléseket, amelyek statisztikai eszközökkel,

" Lásd például Bene Lajos, Illyefalvi I. Lajos, Laky Dezső által készített elemzéseket. (Részletes felsorolásuk a mellé - kelt Irodalomban.)

" Lásd az 1963. évi rétegződésfelvétel, az 1978. évi életmód-éséletkörülmények—felvétel, valamint az 1981—1982. évi rétegződés- és életmódfelvétel kiadványait az Irodalomban (251. old.)

" Lásd a 49. lábjegyzetben említett kiadványokat, valamint az 1954. évi lakásösszeírásról készült elemzéseket az Irodalomban (Uo.)

" Lásd a 43. lábjegyzetet.

(11)

LAKÁSSTATlSZ'lilK/K, l920 lG'JO 249

tényekre alapozva, de értékelő, normatív elemet is felhasználva igyekeznek megkozeliteni egy település, régió vagy akár az egész ország, vagy a népesség egy csoportjának lakásszükségle- tét, a lakáshiány struktúráját és mértékét.

A háború előtti periódusban elsősorban a Városi lakások körében fontos mérőeszköz, tá- jékozódási pont volt, hogy a lakások építését, kínálatát, összetételét, lakbéreit, adóterheit — ha nem is teljes mértékben és a lakosság egyes csoportjainál erős torzításokkal is, de — többé- kevésbé objektíven meghatározta a piac, a kereslet és a kínálat önszabályozó ereje. Követ—

kezésképpen, elsősorban a bérlakások körében — a lakásszükséglet meghatározásánál, a lakáshit'tny—sze'tmítz'tsoknál a statisztika rendelkezésére állt egy olyan objektív eszköz is, amely a háború után a gazdálkodási rendszer átalakulásával megszűnt.

A háború után a statisztikában a szükséglet és a hiány fogalma hosszú ideig nem létezett.

Ennek oka nyilvánvalóan abban a már többször említett tényben található, hogy a lakás—

kérdés megoldását állami feladatként deklarálták, és a lakást állampolgári jognak minősí- tették. Az l960-as hosszú távú terv kidolgozásakor a szükséglet és a hiány fogalma az igény fogalmában született újjá. Az igény mint a lakásszükségletet helyettesítő fogalom megszil—

letése szükségszerű következménye a lakásellátás központosításának: az igény — bár némileg tartalmaz normatív elemeket — mégsem statisztikai módszertani eszköz vagy mérőszám.

hanem egy politikai döntés függvénye, amelyben meghatározták, hogy az állam mit ismer el jogos lakásigénynek. Érdekes a kapcsolata és időbeli egybeesése a ,,lakásigény" és az ún.

mennyiségi—minőségi lakáshiány fogalmaknak. Ez utóbbi szintén központi eredetű, elsősor- ban politikaí és nem statisztikai jellegű fogalom. mely a mennyiségi hiányt a lakások és a családok országos számának különbségeként fogja fel és ismeri el lakásigényként, ez pedig sajátos ideológiai megfogalmazása annak a felismerésnek, hogy az állam, noha a lakásel- látás terheit látszólag magára vette, és a lakáshozjutás költségeit nem építette be a bérekbe, de a vállalt feladatot nem képes megoldani.

Bár 1971 után és az 1980-as évek elején finomodtak a sz'úkse'gletszámítz'tsok módszerei, az érdemi politikai döntések előkészítésénél alkalmazott statisztikai számítások mégjelenleg is az igénykategóriát használják. Azok a kísérletek, amelyek a Központi Statisztikai Hiva- talban a nyolcvanas évek elején a lakáshiány-számítások módszertanát objektívebbé, meg—

alapozottabbá kívánták tenni, hár részei a statisztikai munkának, csak kutatói kísérletek maradtak, és nem váltak a rendszeres statisztika részévé.

A háború előtti időszakban rendszeres adatközléseket találhatunk a budapesti üres lakások számáról és Összetételéről, ezenkívül esetenként a A/Iugyur Statisztikai Szemlében és a Városi Szemlében elemzésekkel együtt közölt számításokat találhatunk a normák alapján készült szükségletekről.

A háború után azonban l97l—ig csak az egyes közép- és hosszú távú tervek megalapo- zásához készültek nem nyilvános (részben azóta is csupán kéziratos formában létező) szük—

ségletszámítások. Az 1971. évi lakásrei'orm részeként bevezették a tanácsi lakásigénylési statisztikát, amely jogszabályok által meghatározott településeken és körben figyeli meg

— azóta éves rendszerességgel — az igénylők adatait?!

Végül — főleg az 1970—es évek végétől kezdődően — készültek reprezentativ adatlelvételek, illetve az 1980. évi népszámlálás másodlagos feldolgozásaként a tanácsi igényjogosultság mértékét normaként alapul vevő lakássz'úkséglet-számítások.

Egy új sínt/'.S'ztikai elemzési nni/kij: a jelentés

1949 után, amikor a lakásellátás az egész országra, valamennyi állampolgárra kiterje- dően állami, államigazgatási feladattá vált, a sorra keletkező intézkedések azt célozták, hogy

52 L statisztika része a tanácsok által elosztott lakásokról szóló adatközlések sora, amelyről a lakásgazdálkodást érté- kelő részben szólunk.

(12)

a gazdaság többi területéhez hasonlóan központilag szabályozzák, befolyásolják, irányítsák a lakásrendszer működését is. Erre részben azért volt szükség, mert a központi irányításnak szüksége volt bizonyos visszajelzésekre arról, hogy a kibocsátott rendelkezések teljesültek-e vagy sem. Ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy kizárólag a rendeletek meghatározta körben volt igény információkra.

Ennek következtében kialakult a lakáshelyzet egyes részkérdéseiről szóló — részben statisztikai adatokon alapuló — jelentések műfaja, amely a "lakásgazdálkodás" cimszóban fog—

lalható össze.

Kezdetben, az 1950-es években a jelentés elsősorban a lakásépitkezésekről szóló infor—

mációk értékelését jelentette. Az 1961—ben megjelent hosszú távú lakásépitési terv után némileg szélesedett a lakásgazdálkodásról szóló jelentések tárgyköre, jelezve a lakásellátásról megfogalmazott kormánykoncepciók változását. Újabb bővülést eredményezett az 1971—es lakásreform, amely —— némileg megérintve az 1968-as új gazdasági mechanizmus szellemétől — további területekre terjesztette ki a kormány információígényét. Végül a hatodik és a hetedik ötéves tervben, amelyek a lakásellátást ,,társadalmi programmal" kívánták befolyásolni, már önálló lakásstatisztikai kiadványok is foglalkoztak a ,,lakásprogram" teljesítésének körül—

ményeivel.

Látszólag a lakásgazdálkodásról szóló jelentések lényeges formaváltozásokon mentek keresztül, funkciójukat tekintve azonban nem változtak, mind ez ideig egy szűk körben ki—

alakult központilag jóváhagyott elképzelés mérésének megvalósulását figyelték. Ezek a sta- tisztikák nem voltak alkalmasak arra, hogy a lakásviszonyokat magyarázó, bemutató gaz- dasági és társadalmi folyamatok tükörképeí legyenek. Másik fontos és alegutóbbi hónapokig fenntartott jellegzetessége ezeknek a jelentéseknek, hogy nem voltak nyilvánosak, és csak a felső vezetők jutottak hozzá ezekhez a kiadványokhoz.

A statisztikai jelentés műfaját az 1989—es év belpolitikai változásai elsodorták. A kor- mányprogramok a költségvetési hiány növekedésének megállítását célzó koncepciókká ,,ne—

mesedtek", a statisztika pedig lassan statiszta szerepét is kezdi elveszíteni. Ez nemcsak abból fakad, hogy a kormány ,,koncepcióját" nem a lakásviszonyokat valójában meghatározó folyamatok elemzésére és befolyásolására építi, és így nem is találhat ezt igazoló statiszti- kákat. Sajnos a koncepciók megalapozott cáfolásához sem rendelkezünk információkkal és még nagyobb nehézségekkel kellene szembenéznünk, ha alternatív koncepciók adatokkal történő alátámasztását kapná feladatul a Hivatal.

lRODALOM

Alább közreadott irodalomjegyzékünk csak válogatás abból az anyagból, amelyet munkánk során áttekintettünk. Válogatásunkban az vezérelt, hogy a szakmai köztudatban talán kevéssé számon tartott, ritkábban forgatott művekre hívjuk fel a ügyelmet. Az összeállítás logikai rendje nagyjában-egészében a tanulmány szerkezetét követi.

A teljes irodalomjegyzék részletes adatai a szerzőknél megtalálhatók.

LAKÁSÉPíTÉS És -MEGSZÚNÉS

ORSZÁGOS ADATKÖZLÉSEK És ELEMZÉSEK

Az országos lakásépitésrőlés--megszűnésről szóló adatközlések közül áttekintettük a Magyar Statisztikai Évkönyv 1927 és 1946 között megjelent köteteinek idevágó fejezeteit, a Magyar Statisztikai Szemlének az éves lakásépítésről és——megszűnésről szóló 1927 és 1941 közötti rendszeresen megjelenő elemzéseit, a Statisztikai Szemle lakásberuházásokkal, építőipari, lakásépítési adatok elemzésével foglalkozó tanulmányait l950—től napjainkig; az éves lakásépitésről és -meg—

szűnésről szóló évkönyveket vagy évkönyv jellegű kiadványokat 1949- től napjainkig; végül a lakásberuházásokról lakótelepi beruházásokról — az állami kivitelezésben épült lakások épitési költségeiről — szóló egyszeri vagy rendszeres kiadványokat 1971-től napjainkig.

(13)

LAKÁSSTA'HSZ'HKA, 1920—1990 251 BUDAPESTRE VONATKOZÓ'ADATKÖZLÉSEK, ELEMZÉSEK

A fővárosi lakásépitésről és -megszűnésről szóló adatközlések közül Budapest Székesfőváros Statisztikai Evkönyve 1913 és 1920 közötti adatközléseit, az 1921—1924-es kötetet. az 1925 és 1943 közötti évkönyveket és az 1944—1946—05 kötetet tekintettük át. ABudapest Székesfőváros Havi Füzeteinek mellékleteként megjelent folyóiratban. a Statisztikai Ertesító'ben található 1939 és

1944 közötti elemzéseket, a Budapest Statisztikai Évkönyve és a Budapest Statisztikai Zsebkönyve

1956—tól megjelent köteteit ugyancsak lajstromba vettük.

A fentieken kívül az alábbi főbb elemzésekre, illetve egyszeri adatközlésekre támaszkodtunk:

Szél Tivadar: A budapesti lakóhazépitési statisztika legújabb eredményei. Magyar Statisztikai Szemle. 1923. évi 1. sz.

11—23. old.

Az építkezések alakulása Budapesten. Városi Szemle. 1946. évi 2. sz. 305—306. old.

A lakasellátás és a lakásgazdálkodás főbb jellemzői Budapesten, 1980—1986. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.

1987. 321 old.

Tatarozások Budapesten. Központi Statisztikai Hivatal Budapest Városi Igazgatósága. Budapest. 1960. 18 Old.

A lakásépítkezések és a lakásállomány gyarapításának problémái Budapesten, 1950—1960. Központi Statisztikai lli—

vatal Budapest Városi Igazgatósága. Budapest. 1961. 57 old.

LAKÁSÁLLOMÁNY

ORSZÁGOS ADATOK És ELEMZÉSEK

Az országos lakásállomány változását bemutató adatközlések közül áttekintettük az 1920.

és 1930. évi népszámlálásnak a Magyar Statisztikai Közlemények című sorozatban megjelent köteteit, valamint az 1941., 1949, 1960., 1970. és az 19S0. évi népszámlálás köteteit és egyéb dokumentumait. Hasonlóképpen a Statisztikai Havi Közlemények — 1957 óta lakásadatokat is tartalmazó — információit, továbbá az 1963., az 1968., az 1973. és az 1934. évi mikroeenzusok la- kásfejezeteit. Forrásul szolgáltak a lakás- és kommunális ellátás adatait tartalmazó 1970 és 1985 közötti évkönyvek épp úgy, mint a kommunális statisztikáról megjelent éves köteteknek 1949 és 1969 közötti adatközlései és a háztartás- és jövedelemstatisztika 1960 óta közreadott kiadványai.

A fent felsorolt rendszeresen megjelenő adatgyűjteményeken kívül az alábbi elemzésekre, illetőleg egyszeri adatközlésekre támaszkodtunk és hívjuk fel a figyelmet:

Dr. Kovács Alajos: Lakásviszonyaink a közegészségügy szempontjából. Magyar Statisztikai Szemle. 1926. évi 11. sz.

655—661. old.

i't/Iozolovszky Sándor: A magánkézben lévő ház— és földbirtok megoszlása a tulajdonosok vallása és anyanyelve szerint.

Magyar Statisztikai Szemle. 1933. évi 24 sz. 65—71. oldt

leírring Laj0s dr.: Az 1930, évi első országos háztulajdonstatisztika főbb eredményei. Alagyar Statisztikai Szemle.

1936. évi 3. sz. 189—209. old.

Szádeczky—Kardoss Tibor: Adóztatás és nemzeti jövedelem. Szeged. 1937. 27 old.

Tliirring Lajos drl; A lakások és háztartások Magyarországon 1930-ban. Magyar Statisztikai Szemle. 1937. évi 1. sz.

1—6. Old.

Thirring Lajos dr.: Lakóhaz- és lakásviszonyok 1920—ban és 1930-ban. Magyar Statisztikai Szemle. 1938. évi !. szt 20—39. old.

A magyar városok lakásviszonyai. Városi Szemle. 1940. évi 2, sz. 439454. old.

A bérlakások szerepe a magyar városokban. Statisztikaib'rtesítő. 1941. évi 1. sz. 62—65. Old.

A lakóházak jellege a magyar városokban. Statisztikai Értesítő. 1941. évi 2. sz. 235—237. old.

A kivánatos lakásnagyság. Vároxi Szemle. 1944. évi 2. sz. 391—393. old.

Tájékoztató gyorsfelvétel a községek, Városok közérdekű átlagáról, Statisztikai Szemle. 1946. évi [ 4), sz. 9—20. old.

Dr. Rotter Zoltán: Az 1949. évi népszámlálás tapasztalatai. Statisztikai Szemle. 1949. évi 7—8 sz. [33—138. old.

A lakosság lakásviszonyainak statisztikája. Statisztikai Szemle. 1950. évi 12. sz 871—875. old.

Az 1954—es lakásösszeírás eredményeit több különálló kiadványban jelentették meg. Vala—

mennyit ,,Szolgálati használatra" minősítéssel látták el, általában 40—60 számozott peldany ban.

stencil-sokszorosítással készültek.

A fontosabb kötetek:

Az 1954—es lakasösszeirás előzetes eredményei. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1954. 38 Old.

A lakásviszonyok, 1954. július 1. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1955. 42 old.

A lakóház— és lakásállomány nagysága, falazata, kora, állapota, más célokra való igénybevétele. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1955. 30 old.

A lakóházak és a lakások közműszolgáltatasokkal való ellátottsága, 1954. július 1. Központi Statisztikai Hivatal.

Budapest. 1955. 28 Old.

Lakbérviszonyok, 1954. július 1. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1955. 19 old.

Kacsenya'k Ferenc: Lakasviszonyaink alakulása 1920-tól napjainkig. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest.

1959. (MTA Közgazdaságtudományi Intézetének Közleményei.) 62 old.

Társadalmi rétegződés Magyarországon. (15 000 háztartás 1963. évi adatai.) Statisztikai Időszaki Közlemények. 90.

köt. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1966. 420 Old.

Adatok és vélemények 8600 család lakás—, egészségügyi— és kulturális helyzetéről. Központi Statisztikai Hivatal. Buda- pest. 1976. 60 Old.

Eletkörülmények, lakásviszonyok. (Az 1978, évi életmód-éle[körülmények felvétel alapján.) Társada!omstátisztikai Közlemények. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1982. 361 old.