A LAKÁSSTATISZTIKAI ADATKÖZLÉSEK, 1920—1990 (I.)*
FARKAS E. JÁNOS—VAJDA ÁGNES
Tanulmányunk eredeti célja a magyar lakásstatisztikai adatgyűjtések leirása, rendszere—
zése és módszertani értékelése volt. Nem nyúltunk vissza a magyarországi statisztikák kezde- téig, áttekintésiink az l920—as Népszámlálás lakásadatailól kezdve a két világháború közötti adatközlések, valamint a második világháború és az azt követő időszak statisztikai publiká—
cióinak bemutatását kísérli meg. E hosszú időszak általunk megismert statisztikai adatainak és elemzéseinek részletesebb áttekintése során azonban szembekerültünk azzal a problémá- val, hogy még egy forrásfeldolgozásnak szánt munka sem nélkülözhet olyan rendszerező elvet, amely megkísérli feltárni a jelenségek megfigyelését tartalmilag is meghatározó elmé—
leti, ideológiai és gyakorlati szempontokat.
Ezért tanulmanyunk első részében ezeket az elveket próbáljuk kinyomozni és rekonst—
ruální. Majd a második részben a lakásstatisztika két nagy területét: az építési és az ún. állo- mánystatisztika rendtzere't tekintjük át l920-tól napjainkig az egykorú dokumentumok alapján.
A fent említett szempontok segítségül szolgálnak ahhoz, hogy összehasonlitsuk egyrészt a különböző korszakok statisztikai megfigyelésrendszerét (e téren 1948 tájékán erős eezúra húzható, az azt megelőző korszakokban a többé-kevésbé változó igények statisztikai tükör—
képéről, az azt követő időszakban pedig, legalábbis bizonyos periódusokban ,,tükörképte—
lenségéről" beszélhetünk); másrészt ahhoz, hogy a háború előtti időszakra vonatkozóan összevethessük a Központi és a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal adatgyűjtési és publiká- lási rendszerét.
Ezeket a szempontokat szem előtt tartva azt láttuk a legfontosabbnak, hogy pontosab- ban meghatározzuk azokat az érdekeket, amelyek az egyes korszakokban a statisztika műkö—
désére hatottak. E problémakör kapcsán érintjük a statisztikai adatok gyűjtését kialakító és lebonyolító intézmény— és szervezetrendszer változásait is abból a szempontból, hogy ezekben a változásokban miként tükröződtek a statisztika szerepét meghatározó elvárások, igények. Ez utóbbiak között mindig döntő szerepet játszottak a központi kormányzati ige- nyek. Az 1871—ben önálló intézményként megalakult Országos m. kir., később M. kir. Köz- ponti Statisztikai Hivatal1 tevékenységét alapvetően meghatározták mind felügyeleti, mind pénzügyi szempontból a kormány igényei. A Statisztikai Hivatal produktumai azóta is érzé- keny mutatói a mindenkori kormányzati igényeknek.
* Mint már korábban is tettük, ez alkalommal is megemlítjük, hogy a Statisztikai Szemlében közölt minden cikk vita- cíkk. A cikk állásfoglalásának, módszereinek értelemszerűen nem kell egyezniük a Központi Statisztikai Hivatal véleményé- vel, módszereivel. (A szerk. megjegyzése.)
1 A hivatalos magyar statisztika létrejöttét 1867-től datáljuk, amikor (1867. május 25—én) Keleti Károly osztálytaná—
csosi minőségben a földmívelés-, ipar— és kereskedelemügyi minisztérium akkor létesített statisztikai osztályának vezető- je lett.
51:
A kormányzati igények és a statisztikai információk közötti egyértelmű összefüggést azonban az is befolyásolja, hogy az egyes korszakokban milyen erővel tudtak érvényre jutni olyan egyéb érdekek, amelyek képesek voltak a statisztika által vizsgált témaköröket, vizs- gálati szempontokat meghatározni. Ezek közül talán a legfontosabb a helyi közigazgatás információigénye, ugyanis e területi egységeknek saját tevékenységük gyakorlásához, funk- cióik ellátásához szükségük volt a területükön élő népesség egyes jellemzőinek, az itt működő szervezetek, vállalatok, intézmények tevékenységének leírására, megismerésére.
l920—tól áttekintve a lakásstatisztikai adatközléseket, s ezeket összevetve a korszakra vonatkozó ismereteinkkel, úgy találtuk, hogy időről időre meghatározó és elemzésre érdemes az a viszony, amely a statisztikai adatok és a társadalmi jelenségek között fennáll. A gazda- ságstatisztikai adatközlések ilyen hosszú távú összehasonlítását megnehezíti, hogy funk—
ciői a háború után a piacgazdaság megszüntetésével erősen megváltoztak. Az ún. ,,közálla—
potok" leírását célzó társadalomstatisztikai adatközlések esetében azonban indokoltnak éreztük, hogy az elmúlt hetven év változásait az egész időszakban azonos szempontok szerint minősítsük.
Mindezek bemutatásakor felmerül a következő kérdés is: mire van szükség ahhoz, hogy a lehető leginformatívabb és a jelenségeket legpontosabban mérő statisztikai adatszol—
gáltatás jöjjön létre? Úgy véljük, mindenekelőtt egy olyan közigazgatásra (országos vagy helyi szinten), amely a döntéseihez szükségesnek tartja a megbízható statisztikai információ- kat, ezekre kiván támaszkodni. Másodsorban egy olyan típusú közvéleményre, amelynek különböző érdekű csoportjai képesek nyomást gyakorolni -— elsősorban a kormányzaton keresztül —— a statisztikai adatgyűjtést végző szervekre, hogy hozzájuthassanak az érdekeiket legközvetlenebbül érintő jelenségeket mérő, rögzítő adatokhoz, hogy majd ezeknek az ada- toknak a birtokában megkíséreljenek hatni a döntéshozókra. A jó statisztikának ezenkívül szüksége van a közvélemény bizalmára is. Az intézmények, vállalatok és a lakosság (azaz a közvélemény) ugyanis egyben adatszolgáltató is, és nyilvánvaló, hogy csak akkor hajlandó információkat, különösen megbízható információkat szolgáltatni, ha azt tapasztalja, hogy ezeket a döntéshozók nem ellene, hanem az érdekében (minimálisan egy érdekegyeztetési mechanizmuson keresztül megszülető kompromisszumos megoldásra) felhasználják.
Végül, de nem utolsósorban szükség van statisztikus szakemberekre is, mégpedig olya—
nokra, akik képesek leforditani a statisztika nyelvére mind a kormányzat, mind pedig a köz—
vélemény igényeit, sőt, szükség esetén elébe tudnak menni ezeknek az igényeknek.
Véleményünk szerint 1949 előtt ezek a feltételek többé-kevésbé teljesültek abban a köz—
véleményre érzékeny statisztikai rendszerben, amely elsősorban a Fővárost Hivatal tevékeny- ségében valosult meg.2
A statisztikai szervezetek kialakulásának sorában önálló fejezetet alkot a helyi, elsősor—
ban a nagyvárosi statisztikai hivatalok létrejötte. Erről a folyamatról ír Thirring Gusztáv a Városi Szemle 1926-es évfolyamában3: ,,Hogy a nagy közületek közül először az államok érezték a statisztikai hivatalok felállításának szükségességét, annak magyarázata abban van, hogy az államkormányzat minden céltudatos ténykedése a közállapotok ismeretét tételezi fel, ezt pedig csak a statisztikai megfigyelés nyújthatja neki. Ellenben sokkal később ébredtek ennek tudatára a városok, azok közül is leghamarabb a nagyvárosok. A helyi önkormányzat
— úgy látszik — soká képes volt különleges megfigyelő szervek (statisztikai hivatalok) nélkül is ellátni teendőit, de abban az arányban, amint a népesség növekedésével és a városi élet komp—
likáltabbá válásával a közállapotok áttekinthetése megnehezült, a nagyvárosok is felismer- ték oly szerv szükségességét, amely a közállapotok állandó megfigyelésével a közigazgatásnak mintegy szemévé váljék." (I.m.92. old.)
* Röviden így jelöljük az 1869-ben megalakult Pest város statisztikai hivatalát, mely 1872—től hivatalosan Budapest Főváros Statisztikai Hivatala néven működött. (Elnevezésében több-kevesebb módosítás történt.)
a Városi Szemle. 1926. évi 4. sz. 91—102. old.; 1927. évi 1. sz. 48-65. old.
A Fővárosi Statisztikai Hivatal az egyes országosan is szükséges adatok begyűjtésénél együttműködött a központi Hivatallal, tehát az országos információk begyűjtésének a fővá- rosra vonatkozó részét elvégezte, de ezen túl autonóm szervezetként is működött. Egyrészt kibővítette az országos adatgyűjtéseket saját elképzeléseinek és igényeinek megfelelően, másrészt önálló adatfelvételeket is végrehajtott, önálló elemzéseket készitett, valamint adat—
gyűjtések és elemzések céljára felhasznált más intézmények által készített nyilvántartásokat is.
Kiadványaiban a Hivatal által gyűjtött adatok publikálásán és elemzésén túl helyet kaptak a városi statisztika hazai és nemzetközi eredményei. (Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyvei és Zsebkönyvei, a Fővárosi Statisztikai Közlemények — régi és új sorozatai —, Budapest Székesfőváros Havi Füzetei és az annak mellékleteként megjelent Statisztikai Érte—
sítő; a Városi Szemle e. elméleti folyóirat és egyéb, egyszeri kiadványok, amelyek közül a legjelentősebbek az III)—efalví I. Lajos által szerkesztett, a munkások és a polgári népesség szociális és gazdasági viszonyaival foglalkozó adatgyűjtemények.)
Thirring Gusztáv említett tanulmányában érzékelteti a Városi statisztika autonómiájá—
nak szükségességét: ,,Azt a munkát, mely a városi statisztikai hivatalokra háramlik, az állami statisztikai hivatal sohasem teljesítheti. A városi statisztikai hivatal a városi önkormányzat—
nak egy fontos szerve, működésében tehát ehhez alkalmazkodni s az ő érdekeit szem előtt tartani köteles. Az állami statisztika egész rendszere ellenben az országos szempontok szerint igazodik. Az állami és városi statisztika között tehát szerves összefüggés nincs, ezért a városi statisztika szervezete nem rendelhető alá az országos statisztikának, s abba nem olvasztható bele. Azok a kísérletek, melyek erre vonatkozólag Szovjet-Oroszországban történtek, ahol a Zemsztvók. .. a statisztikai hivatalnak fiókjai gyanánt szerepelnek, a városokra nézve követendő példák gyanánt semmiképpen sem fogadhatók el. . . . Minden statisztikai hivatal—
nak, legyen ez birodalmi, országos, tartományi, járási vagy városi, önállónak és függetlennek kell lennie." (I. m. 98. old.)
Úgy véljük, hogy a magyar statisztikai szolgálat történetének egyik legfontosabb ered- ménye a nagyvárosi statisztikai megfigyelési rendszer kialakítása a Fővárosi Statisztikai Hiva- talban. A statisztika egyébként is a polgári törekvések (a polgárosult állam) eszköze, magyar—
országi megjelenése is ennek jegyeit hordozta és őrizte, ezért a nyugat-európai fejlődéstől el- maradott agrárállam specialis vonásainak bemutatására kevésbé volt alkalmas, mint azoknak a jelenségeknek a regisztrálására, amelyek a nyugat-európai viszonyokhoz közelebb álltak.
Ezért a két világháború közötti statisztikák (elsösorban a lakásstatisztikáról beszélünk!) az agrárnépesse'g lakásviszonyaihozjóval kisebb érzékenységgel közelítették, mint a fővárosi lakosságéhoz. Nem véletlen, hogy a vidéki lakosság életkörülményeinek feltárását a népi írók, a szociográfusok végezték el. A nagyvárosi életviszonyok bemutatását azonban a sta- tisztikusok hajtották végre nem csekélyebb problémaérzékenységgel, mint a szociográfusok a falusit.
Ezért a statisztika egyik legnagyobb vesztesége 1949 után a nagyvárosi statisztika meg—
szűnése volt. Az 1949 előtti Fővárosi Statisztikai Hivatal tevékenységét még csak egysze- rűen ,,statisztikának" nevezték, nem volt szó elkülönült empirikus szociológiárol. Thirring Gusztáv megfogalmazása szerint ,,Amióta a statisztika a társadalmi tudományok között foglal helyet, azóta egyik fő törekvése közvetlen felvételek alapján bepillantást nyerni a tár- sadalom életviszonyainak alakulásába."4 Meglepő, hogy hány olyan jelenségről nincs ma statisztikai adat — a nagyvárosi lakásprobléma szüntelen hangoztatásával egyidejűleg —, ame- lyeket még 40 —— 60 évvel ezelőtt a népszámlálások is megfigyeltek. (A reprezentativ adat- gyűjtésekről nem is beszélve, amelyek a népszámlálásoknál jóval részletesebbek voltak.)
Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalát korabbi formájában 1949—ben megszün—
tették. A statisztika szervezeti rendszerében a második világháború után bekövetkezett vál-
' Dr. Thirring Gusztáv: Budapest főváros demográfiai és társadalmi tagozódásának fejlődése az utolsó 50 évben Statisztikai Közlemények. 70. köt. 3. sz. Fővárosi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1936 - 1937. 167. eld.
tozások jóval mélyrehatóbbak voltak. mint ahogy azt Thirring Gusztáv fent idézett tanul—
mányában elképzelhette. És az a folyamat, amelynek során az 1952—ben alakult megyei igaz—
gatóságok és járási felügyelőségek most már igazi ,,fiókintézményeivé" és a Központi Statisz—
tikai Hivatal .,lebontott" feladatainak végrehajtóivá váltak, nem csupan a statisztika szer—
vezetének átalakulását, hanem az egész igazgatási rendszer megváltozását, és ennek követ- kezményeként a helyi önkormányzat felszámolását jelezte. (Késöbb részletesebben is visz—
szatérünk arra, hogy mindennek milyen következményei mutathatók ki a statisztikai adat- gyűjtési rendszerben és elemzésben, különös tekintettel a lakasstatisztikára.)
Magyarországon, ahol a legtágabb értelemben vett infrastruktura szempontjz'tbt'd (az inf—
rastruktúrába beleértve a közigazgatást és a munkahelyeket is) olyannyira különbözően ellá—
tott települések találhatók, hogy képtelenség csak központi (országos) statisztikai megfigyelési rendszerrel dolgozni. Már önmagában a közigazgatás centralizácix'tja is elég volt ahhoz, hogy a lakásstatisztika rendszere elszürkiiljön. érzéketlenné váljon a különbözö szintű tele—
püléseken végbemenő folyamatok iránt, azaz veszítsen informáeit'tmélységéböl.
Ma, amikor lakásproblémáról esik szó akár kormányzati, köz—, akár magánéleti szinten, nem azonos jelenségekről beszélnek. A lakásprobléma —- ahogy ez a hivatalos, vagy minden—
napi szóhasználatban elterjedt — nagyvárosi jelenséget takar, miközben a kisvárosi, falusi problémák nem kevésbé súlyosak. Ugyanakkor csak egyetlen statisztikai megűgyelési rend—
szer létezik. amely országos adatokkal dolgozik, egybemosva teljesen különböző típusú jelen—
ségeket, olyan országos átlagokat eredményezve, amelyek alapján érthetetlennek látszik, hogy miért van ebben az országban még ma is lakásprobléma. Márpedig városon és falun egyaránt létezik, csupán más—más tartalommal. Ez a problémahalmaz számtalan különbözö elemből tevődik össze, és mivel ezek az elemek nincsenek pontosan kimutatva, meghatározva (ugyanis
nincsenek sem olyan közigazgatási, sem olyan érdekképviseleti szervek, amelyek ezt a statisz—
tikai szervezetből kikényszerítenék, igényelnék), nemjelennek meg elkülönülve a ineglngelési rendszerben, ezért statisztikailag nem mutathatók be.
Visszatérve a lakásstatisztikát meghatározó háború előtti igények bemutatásához, külön kell szólni azokról a piaci hatásokról, amelyek olyan statisztikai mutatók kialakítását segí—
tették elő, amelyekre a lakáspiacon részt vevő személyek, intézmények igényt tartottak. Hang—
súlyozni kell, hogy ezek a formák a magyarországi gazdaságfejlődés jellegéből következvén a lakásszférát illetően a nagyvárosokban, ezen belül is elsősorban a fővárosban, a bérlakások piacán jelentkeztek. (Lakbér-, albétlö-, ágybérlő-, építésiköltség-, háztulajdon—, lakástulaj—
don- stb. statisztikák.) Ugyanakkora lakbér- és a lakásépítési statisztikák, az épitési vállal- kozók. a helyi közigazgatás irányítói, illetve a lakosság számára is megbízható források vol—
tak. A háború után a piacgazdálkodás teljes felszámolásával hosszú időre megszűntek hatni azok az erők, amelyek ilyen tipusú statisztikát létrehozhattak, illetve igényelhettek volna.
A statisztika szervezetének a fordulat éve (1948) utáni teljes centralizálása, a statisztikai adatközlések rendszere és formája az ötvenes években alapvetően két tényt tükröz. A kor—
mányzat egyrészt mégcsak nem is a ,,közállapotok" megismerésére törekedett a statisztika révén, hanem a tervszámok teljesítésének jó esetben ellenőrzésére, rosszabb esetben bizonyí—
tására, másrészt a nyilvánosság teljes kizárására, az állampolgári kontroll megszüntetésére.
A statisztika egyértelmű feladata tehát a terv teljesítésének mérése lett a gazdasági és társa—
dalmi folyamatok megismerése helyett.
A statisztika elszegényedését azonban nem pusztán a közigazgatási autonómia megszün — tetése okozta, hanem számos egyéb, egymástól látszólag távol eső társadalmi folyamat is közrejátszott ebben, A közigazgatás eentralizációja ugyanis része volt az egész társadalom .,,z'tllamosításának", azaz annak a politikai-ideológiai törekvésnek, hogy nemcsak a gazdaság irányítása, hanem a társadalomban lezajló folyamatok szabályozása is a központi. állami ,,ter- vezés" kezébe kerüljön. A civil szféra teljes államosításának kísérlete végül is csődöt mondott;
egyfajta hallgatólagos megegyezés alapján a magánszféra (a ,,kisgazdaságok", a háztáji
és ,,családi politika", a második gazdaság) többé—kevésbé az egyes állampolgárok külön világa lett.
Ez a megegyezés semmilyen formában sem kodifikálódott, bizonyos értelemben létezése is csak utólag észlelhető. Ebből következik, hogy az állampolgárok egyéni szabadságukat folyamatosan ideiglenesnek élték meg, igyekezték olyan mértékig kiaknázni, ameddig lehető- ségeik megengedték — nem egyszer a törvényeket is jócskán túllépve. A törvényhozás pedig hosszú távon és tendenciájában tágította a legalitás határait, és ennek nyomán a korábban még törvényellenes magatartás később legálissá vált. Ezt a ,,liberalizálásii—t azonban kiszá- míthatatlan megszorítások követték, növelve az állampolgárok bizonytalanságérzetét.
Ez a folyamat hosszan zajlott az élet különböző szféráiban, a vállalkozásoktól kezdve a lakás- ügyletekig. Ilyen ingoványos terepen még a legjószándékúbb statisztika is csak arra képes, hogy a legális jelenségeket kísérelje meg mérni, a valaha, vagy a jelenleg is ,,illegális" jelen- ségekről becsléseket készítsen.
A gazdaságirányítás rendszere az ötvenes évek óta számtalan reformot, decentralizálást és recentralizálást ért meg, a közgazdászok sokoldalúan elemezték a folyamatot. A közelmúlt gazdasági mechanizmusa leírására is számos mű született, amelyek sok mindenben vitatkoz—
nak egymással, abban azonban többnyire egyetértenek, hogy a központi irányítás gyengült, de tényleges piaci viszonyok sem alakultak ki. ( ,,Sem terv — sem piac")
A statisztika, pontosabban a lakásstatisztika területén is történtek változások; egyrészt sokkal több információt gyűjtenek és közölnek, másrészt ezek sokkal inkább hozzáférhetők.
A statisztikai megfigyelés alapelvei azonban mégis változatlanok. Ennek számos bonyolult oka van, amelyeket alább megkísérlünk vázolni.
Az Ötvenes évek szigorú központosított irányítási rendszerének lazulásával a lakás- viszonyokban létrejöttek és hatottak olyan, piaci elemeket is tartalmazó gazdasági folyama—
tok, amelyek hol a központi elképzeléseknek teljesen ellentmondva (olykor azzal párhuza- mos, nem érintkező folyamatként). hol a tervekte reagálva, azokkal mintegy kölcsönhatásban voltak. Ebben a helyzetben működtek piaci jellegű folyamatok is. Ezeknek a spontán módon kialakuló jelenségeknek egy része idővel — a lakásszférát irányitó központi elgondo—
lások következetes, átfogó újragondolása nélkül - a különböző rendeletek és jogszabályok útján részlegesen beépült a hivatalos gyakorlatba, de a kormányzat sohasem jutott el annak felismeréséig, hogy a spontán kialakult folyamatokat a lakásellátást meghatározó tényeknek tekintse. Ennek szükségszerű következménye volt, hogy e jelenségek megngyelése nem épült be a statisztikai adatgyűjtésrendszerbe sem. E folyamatok eredményeként ugyanakkor a lakáshelyzet jelenségei olyan szövevényessé, bonyolulttá váltak, hogy ezek statisztikai meg—
figyelése egyre reménytelenebb lett.
Létrejöttek statisztikailag nem regisztrált és tiszta közgazdasági tényként nehezen értel- mezhető, de statisztikai információként begyűjthető ismérvek. Ilyen információk a hivatalos szabályozók mellett, vagy azok ellenére a valóságban kialakult lakás— és telekárak, az egyes tulajdonformák egymáshoz viszonyított értékarányai, a legális lakáshoz jutási formákon kívüli tulajdonszerzési és bérleti mődok árfolyamai. Az információk egy részéből adat lett, statisztikai összegzésre került, más részük — szociológiai tényként — információként szolgál—
hatott volna ugyan, de nem vált statisztikai adattá.
Ezeken kívül egyre nagyobb jelentőségre tettek szert olyan lakáspiaci folyamatok, mint a lakásmobilitás, a lakás'uresedés, a lakásállomány színvonalának javulását eredményező lakossági tevékenység, a lakóépületek műszaki állapotának avulását megállítani képtelen lKV—gazdálkodás stb. Az ezekről szóló adatok a költségviszonyokto'l függetlenül is pontos mérőszámai lennének a lakáshelyzet alakulásának. Ám ezek vagy teljesen hiányoznak, vagy csak kevés és módszertanilag megbízhatatlan adat áll rendelkezésre.
Az okokat keresve a korábban megfogalmazott általános elvi háttéren kívül több konk- rét tényezőt sorolhatunk fel. Az országos és a városi statisztikának ez idő szerint nincs külön
szervezete és megfigyelési rendszere, holott — ahogyan erre már utaltunk — a városi, nagy- varOsi folyamatokat nem lehet ugyanazon szempontok alapján megfigyelni, mint az országos jelenségeket.
A statisztikai adatközlés formáinak változásában ebben az l960—as évek közepe óta szerepet játszott az is, hogy a kampányszerűen felmerülő kormányzati vagy — a nem kam- pányszerű — lakossagi érdekek megfelelő intézményi képviseletének hiányában a lakásstatisz—
tikai megtigyelések bizonyos értelemben esetlegesek. Nincs ugyanis olyan szervezet, amely közvetíteni tudna a ,,lakitsgazdúlkodással" kapcsolatos igényeket; az állandó vagy a folya- matosan változó statisztikai adatsz'ttkségletet. Ezért a nem rendszeres statisztikai adatgyűj- tések és elemzések próbálnak megfelelni a kormányzat vagy más döntéshozó szerv részéről időről időre felmerülő, de mindig kampányszerűen jelentkező infor mácios igényeknek. Mivel azonban az éppen rendelkezésre álló adatok szükségszerűen nem felelhetnek pontosan a fel- vetett kérdésekre, többnyire sikertelenül: a korabbi igényre megkésve reagalnak, esetleg rég aktualitásukat vesztett adatokat produkálnak.
A háború előtti és utáni statisztikak jellemzőinek összehasonlításakor még egy fontos jelenségre kell utalnunk, amely a lakasstatisztika, általában a társadalomstatisztika arányát, súlyát mutatja az adatközlésekben. E tekintetben is nagyon markánsak a különbségek a két időszak között. A háború után a gazdaságstatisztika súlya —— a tarsadalomstatisztika vissza- fejlesztésével egyidejüleg - erőteljesen megnövekedett. Ez a jelenség a statisztikával szemben megfogah'nazott olyan új, és csak erre az időszakra jellemző igény megjelenését tükrözte, amely a statisztikát a központi tervszámok teljesítésének mérőeszközc'vé tette. ,,. . .A Köz- ponti Statisztikai Hivatal feladata:
1. A Minisztertanács gyors, megbízható és rendszeres tájékoztatása a népgazdasági tervek teljesítéséről. . ."5
Az 1973. évi V. törvény megerősíti a statisztika eme feladatát.6
Az .,allamosítaS" mindent átható folyamata úgy érintette a statisztikát, hogy tevékeny—
ségét igyekezett kezdetben nem csupán a kormányzati elképzelések mérésére, hanem azok bizonyítására is használni. Ha ez a hatás igen hamar enyhült is, ezt a mellékhatást hosszú távon úgy is érvényesítette, hogy egysíkúvá tette a statisztikát egyrészt a gazdasági statisztika egyoldalú előtérbe helyezésével, másrészt a társadalomstatisztika objektivitásának, érték—
mentességének felszámolásával. A társadalomstatisztika abszolút és relatív súlyának háború utáni csökkenéséhez az is hozzájárult, hogy az életszínvonal fejlesztése (és így vizsgálata sem) kezdetben nem is volt része a központi elképzeléseknek.
Ily módon a lakásstatisztika a lakásépítési tervek teljesülését mérte. Adott évben x számú lakas felépítését ,,tervezték"; azaz központilag úgy döntöttek, hogy x számú lakásnak kell felépülnie, a statisztika pedig kimutatta, hogy y számú lakás épült, azaz a tervteljesités z szá- zalékos volt. A tervezés azt is megtervezte, hogy hány lakást kell felépíteni állami és hányat magánerőből, a statisztika pedig ,,jelentette", hogy hány százalékosan teljesítette a tervet az allami lakásépítés, és hány százalékosan a lakosság.
A központi döntések mindenhatóságába, a gazdasági és társadalmi folyamatok köz—
ponti tervezhetőse'gébe vetett hit szükségszerűen a városi statisztika megszűnését eredményez- te, és ez is erősítette az annak legfontosabb részét képező tarsadalomstatisztika általános tér- vesztését. Az ötvenes évek óta természetesen ebben a vonatkozásban is lényeges változások következtek be, amelyek a Központi Statisztikai Hivatal szervezetrendszerének átalakulásá- ban is tükröződtek.
A statisztikai adatszolgáltatásban egyre inkább szükséges a makro— (népgazdasági) szintű megfigyelések és a mikro— (lakossági megkérdezésen alapuló) adatgyűjtések együttes alkalmazasa.
* Lásd az 1952. évi VI. tv.-! az állami statisztikáról. Statisztikai Szemle. 1952. évi 12. sz. 101 I., 1012., 1015. old.
' Lásd az 1973. évi V. törvény a statisztikáról 2. §. (2) b) pont. Statisztikai Szemle. 1973. évi 11. sz. lOSS. old.
A társadalomstatisztikában és ezen belül a lakásstatisztikában is létezik mindkét adat- gyűjtési forma. Az előbbi az évente vagy még sűrűbben ismétlődő rendszeres megfigyelés (ilyen például: az építési statisztika, a lakásállomány továbbvezetése, l97l—től a tanácsi lakásigények és az elosztás megfigyelése stb.). Az utóbbi formába tartoznak a tízévente végre- hajtott népszámlálások, továbbá a mikrocenzusok és az egyszeri, nem ismétlődő lakossági reprezentatív felvételek.
A társadalomstatisztika számára alapinformációkat szolgáltató népszámlálás a háború után is fennmaradt, adatgyűjtése folytatta a háború előtti népszámlálások hagyományát, annyiban is, hogy a kormányzati igények kiszolgálását tekintette feladatának; a megfigyelt ismérvek köre fokozatosan bővült ugyan, de a voluntarista ideológia és rugalmatlan kor—
mányzati igények miatt ez kevéssé tette lehetővé a valóságban lezajló folyamatok nyomon követését.
Nagy áttörést jelentett 1963-ban az első jövedelmi-mobilitási-lakásfelvétel, az első komplex reprezentatív lakossági adatgyűjtés. Ezt azóta számos hasonló követte, az 1976- ban megalakult Egységes Lakossági Adatgyűjtési Rendszer (ELAR) hálózat kiépítése pe- dig technikailag is megkönnyítette lebonyolításukat. A szervezeti áttörést a társadalomsta—
tisztika mint önálló statisztikai ,,ágazat" elismeréseként 1970—ben megalakult Társadalom- statisztikai főosztály jelentette, illetve jelenthette volna. Teljes egyenjogúsítása a hivatali szervezeten belül nemcsak azért nem következett be, mert 1980-ban ,,megszüntetve megőriz- ték", hanem azért sem, mert fennmaradt a Hivatal főosztályainak témamonopőliuma. A népszámlálás őrzi kiváltságait, nyers (nem publikált) adatai nehezen hozzáférhetők. Az egyszeri lakossági felvételek pedig továbbra is másodrangúak és csak a ,,maradékelv" alap- ján kivitelezhetők. Ezek az adatgyűjtések ugyanis nem illeszthetők be a rendszeres megfigye- lési gyakorlatba, emellett gyakran a hivatalos elképzeléseknek ellentmondó eredményekre jutnak. Ugyanakkor érdekes és folyamatosan megfigyelhető jelenség, hogy az ,,elhallgatott"
kutatási eredményeket nem egyszer évekkel később, mint ,,új" kormányzati igényt fogal- mazzák meg.
A társadalomstatisztika az elmúlt negyven évben nagy utat tett meg: míg az 1950-es, l960—as években és az 1970—es évek elején elsősorban az egyik fő ,,informáciőfogyasztó", a kormányzat nem törekedett arra, hogy valós adatokhozjusson, addig az 1970-es évek máso- dik felére, és napjainkban is a másik fogyasztó (egyben adatszolgáltató), a lakosság nem kevésbé ellenérdekelt a megbízható statisztikák előállításában. El kell fogadnunk, hogy a lakosság magatartása racionális; hiszen immáron több generáció tapasztalata bizonyítja, hogy a statisztikai adat a nem az ő érdekében tevékenykedő kormányzat kezében, számára veszélyes eszközzé válhat.
*
A lakásstatisztikának ennek ismeretében kellene meghatároznia a továbblépés útját.
Természetesen nem úgy, hogy lemond az égetően szükséges hiányzó információk begyűj—
téséről, és a meglevők érvényességét igyekszik bizonyítani. Éppen ellenkezőleg. A módszer—
tant kellene átalakítani, hogy az már rövid távon is lehetővé tegye — a jelenlegi közhangulat—
ban is — az adatgyűjtések szélesítését, hogy a maga területén, továbbá e problémák nyilvá- nos tárgyalásával segítse elő a lakossági bizalom erősítését e statisztika iránt.
(A tanulmány II. részét a Statisztikai Szemle következő száma közli.)
