• Nem Talált Eredményt

Külföldi folyóiratszemle

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Külföldi folyóiratszemle"

Copied!
5
0
0

Teljes szövegt

(1)

gi szinvonala. 1981-ben ezer tízéves és idő- sebb lakosra 661. ezer foglalkoztatottra pe- dig 833 felső- és középfokú (befejezett és nem befejezett) végzettségű jutott. Felső- vagy középfokú végzettsége volt ezer fizikai foglalkozású közül 767 főnek, vagyis 41 szó- zalékkal többnek. mint 1970—ben; ezer szel- lemi foglalkozású közül pedig 983 főnek.

azaz 3 százalékkal többnek. mint 1970—ben.

A népszámlálás adatai arról tanúskodnak, hogy az iskolai végzettség szinvonala szoros kapcsolatban áll a munka kvalifikáltsógának színvonalával.

Jelentős változások mentek végbe a szel—

lemi foglalkozásúak iskolai végzettségének színvonalában is, Tovább növekszik közöttük a felső— és középfokú szakirányú végzettség—

gel rendelkezők száma, 1970-ben 60 százalék, 1979-ben 72 százalék volt az arányuk. A Szov—

jetunióban állandóan emelkedik a nők, kü—

lönösen a szellemi foglalkozásúak foglalkoz- tatottsága. A 135 millió foglalkoztatottnak az 1979. évi népszámlálás adatai szerint a fele nő. 1970—1978 között 2 százalékkal csök—

kent a fizikai foglalkozású nők aránya. a szellemi foglalkozású nőké pedig 3 százalék- kal nőtt. Napjainkban a szellemi foglalkozá-

sú nők többen vannak, mint az e kategóriá—

ba tartozó férfiak.

1980-ban a felsőfokú végzettségű szakem- berek közül a nők aránya 53 százalék, a kö- zépfokú szakirányú végzettségűeké 64 száza—

lék. Az 1897; évi népszámlálás adatai sze- rint Oroszországban a nők közül mindössze—

608 volt orvos, 284 tudós és irodalmár, 4 mérnök. 1979-ben az orvosok 69 százaléka.

a tudományos munkatársak. tanárok és neve—

lők 70 százaléka, mérnökök 48 százaléka nő volt.

Az 1979. évi népszámlálás adatai arról is képet adnak, hogy felnőttek a munkásosztály és az értelmiség nemzeti káderei. 197049le között valamennyi köztársaságban emelke—

dett mind a fizikai, mind a szellemi foglal—

kozásúok száma. Ugyanakkor a szellemi fog- lalkozásúak számának növekedési üteme (:

köztársaságok nagy részében erőteljesebb volt, mint a fizikai foglalkozásúaké.

A Szovjetunió a tudomány, technika és kultúra terén a világon az élen jár, amiben hatalmas érdeme van a soknemzetiségű ér—

telmiségnek.

KULFULDI FOLYÓI RATSZEM LE

BEEIMIS

BW

A SZOVJETUNIÓ KÖZPONTI STATISZTIKAI ,, HlVATALÁNAK FOLYÓIRATA

1982, ÉVI 1I. SZÁM

Baltin', G.: Testvéri köztársaságok körében.

Almaev, T.: A Kirgiz SZSZK gazdasági és kulturá- lis fejlődése a szovjethatalom éveiben.

Ippolitov, Sz.: A termelés gazdasági hatékonyságá- nak koncentrált mutatója.

Szvobodin, V.: A mezőgazdasági konysági mutatói.

Szpínga, G. — Brikmanisz, A.: Az általánosan kö- telező középfokú oktatás statisztikai megfigyelésének tapasztalatai.

Sztepanova, A.: A gépjárművel történő szállítás új beszámolási rendszere.

termelés haté—

1932. EVI 12. SZÁM;

Volodarszkíi, L.: A lenini nemzetiségi politika meg- valósulása.

Cürlín, L.: A Szovjetunió és a kapitalista országok gazdasági versenye.

Bekker, I. — Orlova, A. — Szkvorcova, A.: Az álló-

eszközök üzembe helyezésének a nemzeti jövede-

lem volumenére gyakorolt hatása.

Gol'denberg, L.: A termelési költségek vizsgálata.

Tihanov, G.: Az adatfeldolgozási rendszerek együt- tes működésének néhány kérdése.

Bojarszkii, A.: A statisztika néhány szakmai sajá- tossága.

Popov, A.: Az alaphatékonysa'g vizsgálata a gép- ipari és a fémfeldolgozó ipari vállalatoknál,

A LENGYEL STATISZTIKAI FÖHIVATAL FOLYÓIRATA

1952. ÉVI 8. SZÁM

Jakubowicz, A.: A nemzeti jövedelem kimutatására javasolt többváltozós megközelítés.

Zbrzezniak, T.: Anyagi segítség a számára az I980,'81. tanévben.

Zurawícz, A.: Ingázó tanulók.

Welfe, A,: Az eladási árindexek meghatározása.

Peuker, Z.: A létfenntartásiköltség-index súlyozási problémája.

Mikolaiczak, Z. —— Sobieszak, A.: Az 1983. évi ide- genforgalom statisztikai számbavételének és elemzési

programjának előfeltételei.

Lagodzínskí, W.: Az idegenforgalom vizsgálata.

Sabaranski, E.: Az anyagfelhasználás ésszerűsítése mint a gazdaság stratégiai feladata.

Gilewska, H.: A licencek száma és felhasználása 1981-ben.

Walter, C.: A szakképzett munkaerő képzettségi színvonala és összetétele vajdasagok szerint.

Kosíedowskí, W.: A lakosság életszínvonala terü-

leti eltéréseinek elemzése.

Malinowska-Wasyl, M. I.,: A mezőgazdasági ter-

melés hatékonyságának becslése.

Lagowski, T,: információ a tervezési munkában.

Mantorska, T.: Emlékezés Stefan Szulcz profesz- szarra születésének 100. évfordulója alkalmából.

A Statisztikai Főhivatal jelentése Lengyelország tőr- sadalmi—gazdasági helyzetéről, 1982. első félév.( Mel-

léklet.)

tanuló ifjúság

statisztikai

l

(Ism.: Ignácz Beáta)

(2)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

445

1982. ÉVI 9, SZÁM

Kardos, J.: A lengyel háztartásstatisztikai vizsgá- latokban alkalmazott rotációs módszer.

Lednickí. B.: Mintavételi terv és becslési módszer

a háztartásstatisztikai teivételekben.

Przezdziecka—Grzegorzewska. A.:

elhelyezésére szolgáló épületek a állami szektorában.

Kuciarska—Ciesíelska, M.: A dolgozók üdülési sza- badságai.

Luszniewícz, A.: A létfenntartási költségek statiszti- kája Lengyelországban.

Sobczyk, G.: A szolgáltatások nyújtásának idény- szerű változásai.

Peuker, Z.: A lakosság társadalmi osztályozása.

Bielínskí, I.: A rotációs módszer alkalmazása a családi költségvetési felvételben.

lezíerski, S.: A gazdaságiiag fejletlen régiók el- néptelenedérse.

Kania, T.: A statisztikai adatok minőségének és pontosságának mérése.

Az állatállomány mezőgazdaság

statistika

A CSEHSZLOVÁK SZÖVETSÉGI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA

1982. ÉVI 7. SZÁM

Cigánik, M.: A statisztikai adatbázishoz való hoz- záférés.

Cyhelsky, L. - Mate/ka, M.: Az analitikus jelzőszá- mok különböző értékei által az elemzett jelzőszám- érték különbségére gyakorolt hatás mérése.

Dedeckova, H.: A strukturális változások tendenciáinak statisztikai vizsgálata.

Vytlacil, L: Megjegyzések a statisztikai feivételek szervezéséről.

Nevyhosténá, Mr: A műtrágyák hatékonysága a ha—

todik ötéves terv folyamán.

Az 1980. évi lakás— és népszámlálás eredményei: a járások adatai.

fejlődési

1982. ÉVI 8. SZÁM

Foret, M.: A területi tervezés követelményeinek meg- felelő automatizált információs rendszer felépítése.

Houska, V.: A tudományos és műszaki fejlődés ha- tékonysága mérésének problémái a csehszlovák me—

zőgazdaságban.

Knoll, O. — Kucerák, I.: A lakossági jövedelmek és kiadások különbözőségei közötti kapcsolatok model- Iezésének lehetőségei,

Kupka, V.: Összesített információ a beruházások hatékonyságáról.

Az 1980. évi lakás— és népszámlálás eredményei: já—

rások adatai.

PRZEGLAD STATYSTYCZNY

A LENGYEL KUZGAZDASÁGI TÁRSASÁG STATISZTIKAI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA

1981. ÉVI 1—2. SZÁM Kolupa, M.: A Cochran—Orcutt módszer.

Wozniek, M. —- Zelias, A.: Kísérlet a többdimen—

ziós sztochasztikus folyamatok néhány összefüggésé- nek meghatározására.

Rogowski, J.: Néhány módszer a többdimenziós ö- konometriai modellek változóinak kiválasztására.

Chrzan, P.: Mintavételi eloszlás felhasználása a va—

lószínűségi programozási problémák optimális megol- dásának keresésére.

Fornal, L.: A Z. Pawlowski által javasoit ,,J" teszt értékelő bírálata.

Szumanskí, A.: Az azonosítás és becslés módszerei.

Slusarczyk, C.: A frakcionális lineáris problémák megoldására alkalmazott Bitran—Novaes módszer mó- dosítása nem korlátozott lehetséges sorozattal.

Kaciok, E.: Véletlen események valószínűségének becslése szakértői vélemények alapján.

Charemza, W. — Grykalowska, A.: Megjegyzések az

ökonometriai keresleti modellek szerkesztéséről dis-

eauilíbrium esetén.

Iasinski, L. ]. - Tabeau, A..- Sztochasztikus prog- ramozási problémák a mellékfeltételek sorozatának

ismert valószínűségével.

Zadora, K.: Beszámoló .,Az ökonometriol modellek felhasználásának és szerkesztésének területe" c. tu-

dományos konferenciáról.

Zaichowski, l.: A lengyel gazdaság 1966—1975.

szerkezete.

EEMOGRAFIE

"vue pro vy'zkum populeéniho VM].

A CSEHSZLOVÁK SZÖVETSÉGI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA

1982. ÉVI 4. SZÁM

A Szovjetunió megalakuiásának 60. évfordulója.

Zvereva, N. V A szovjet demográfia jelenlegi helyzete.

Hoszaev, H. — Koubek, I,: A Szovjetunió népese—

déspolitikája.

Tatevozov, R, A.: A Szovjetunió demográfiai fejlő- désének alaptendenciái regionális metszetben.

Orlovova, N.: A Szovjetunió 1979. évi népszámlálá-

sa.

Bulir, M.: A cseh alapfokú oktatás fejlődése 1780 és 1914 között.

Preszl, J.: A fogamzásgátlás kockázatai és kilátá-

sar.

STUDIA

DEMOGRAFIGZNE

A LENGYEL TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK FOLYÓIRATA

1982. ÉVI 69. SZÁM

Volkovics, E.: Az optimális stabil népességstruktú—

rák és az intrinsic szaporodási ráta meghatározásá- ra irányuló kutatómunka néhány mellékterméke.

Piaseckí. E.: Az újszülöttek születési súlyát befolyá- soló környezeti feitéteiek.

Paradysz, I.: Szülési intervallumok és az utolsó gyermek szülésekori átlagéletkor egy feltételezett női

kohorszban, muItiregionális szinten.

Podgalski, I.: Anyagi életkörülmények és a bioIó- giai családtípus.

Bywalec, Cz.: Változások Dánia és Hollandia né- pességének állapotában. (1945—1974).

Prominska, E.: Különbségek a férfiak és nők egész—

ségi álIapota között Lengyelországban.

Bodrowa, W.: A reprodukció az európai szocialista országokban és a népesedéspolitika.

Iskakow, B. I. - Neszterov, !. M. - Perroszan, 5. N,

-— Tihomirow, N. P.: A népességreprodukció folyama- tainak statisztikai modellezése és előrejelzése.

Zbieg, K.: Szeminárium a .,Regionális vándoriás el- méletí és módszertani problémái" témában.

(3)

1982. ÉVI 70. SZÁM

Holzer, !. - Miialwowska, J.: A halandóság nemek

szerinti differenciálódása az európai szocialista or—

szágokban.

Vielrase, E.: Természetes szaporodás az európai or—

szágokban a középkortól a XVIII. század végéig.

Dzíenio, K. — Wasilewska—Trenker, H.: Lengyelor—

szág demográfiai fejlődésének veszélyeztetettsége a társadalmi—gazdasági és politikai válság következmé—

nyeképpen.

Kedelskí, M.: Lengyelország népességének várható élettartama a városokban és a falvakban. 1950—

1979.

Baron, A. — Józwiak, I,: Az Egyesült Államokban élő lengyel származású népesség számának és struk- túrájának kísérleti becslése. 1980.

Pensko,yM4: A születési arányszám, a termékeny—

ség és a reprodukció mérőszámai.

Michalowska, M.: A lengyel népesség gazasági ak—

tivitásának trendjei 1921 és 1978 között.

STATISTISK TIDSKRIFT

A SVED KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA

1982. ÉVI 5. SZÁM

Martinelle, S.: Osztályozás fő összetevők szerint mint :: multiregionális demográfiai elemzés eszköze.

Biörk. L. — Hagberg, l.: Néhány gondolat a koc- kázat vizsgálatáról az energia területén.

Högg, C.: Indexekkel kapcsolt árak.

Tengblad, A.: A rejtett gazdaság és a nemzetgaz- dasági elszámolás.

STATISTISCHE NACHRICHTEN

AZ OSZTRÁK KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRA'I'A

1982, ÉVI 6. SZÁM

Gyorsjelentés a gazdasági helyzetről.

Fuchs, l.: Újabb statisztikai adatok a keleti határ-

területekről.

Meixner, !. -— Wolf, W.: A nem önállők jövedelme tartományok és szakmai rétegződés szerint. Az 1981.

júniusi mikrocenzus eredménye.

Grítsch, G.: Mező— és erdőgazdasági üzemszálálás 1980. Bécsi eredmények.

Általános állatszámlálás. 1981. december 3. Vég-

eredmények.

Vanicek, W.: A szállás- és vendéglátóhelyek for- galmának mérőszámai.

Turetschek, K.: Az osztrák ipar termelési értékei.

1981.

A magas— és mélyépitkezés rendelésállománya, 1982.

március 31.

Velechovsky, G,: A magas- és mélyépitkezés 1960.

évi eredményei.

Grünauer, E.: A tartományi gyasztósa. 1951.

Tranzitfargalom, 1981.

Fuvarlevéi'köteles száliítóipari és közúti forgalom.

1981.

Hölzl, E.: Ingatlanszerzés, 19814 Ausztria nemzeti jövedelme, 1981.

igazgatás energiafo-

1982. ÉVI 7. SZÁM

Gyorsjelentés a gazdasági helyzetrről.

Findl, P.: Népszámlálás. 1981. A városi kerületek fejlődése.

Wolf, W.: Befejezett építkezések. 1981.

Meixner, J,: Nem önálló foglalkoztatottak jövedel—

me üzemnagyság szerint; a nők ésa külföldiek ará-

nya az üzemekben. X —

Haszonállattartás. 1981.

Herle, L.: Dologi javak termelése. magas- és mély-

építkezés. nagy- és kiskereskedelem, energiaszalgúl—

tatás,1982. első negyedév. _ ,

Turetschek, K.: Az osztrák népgazdaság energia—

termelése és fogyasztása. 1980.

Ziehr, F.: Áruforgalom a Dunán, 1981. , Idegenforgalmi szálláshelyek: ágyak és kihasznált- ság, 1981/82 téli félév.

Schweizerische Zeitschrift?

für Volkswirtschaft und Statistik

Revue suisae d'Economie politigue et de Statistigue

A SVÁJCI STATISZTIKAI ÉS KUZGAZDASÁGI TARSASÁG FOLYÓIRATA

1982. ÉVI 3. SZÁM

Crozier, A.: A vállalatok állami és politikai szabá-

lyozása. Megjegyzések a francia kísérlethez.

Studer, R.: A bankok tapasztalatai az állami sza—

bályozással kapcsolatban.

Krauker, A.: A vegyipar tapasztalatai az állami sza-

bályozással kapcsolatban. _

Blankart, Ch. - Finsinger, l.: Állami felügyelet és árcíklusok a gépkocsi szavatossági biztosítás terüle—

tén.

Ryser, W.: Pénzügyi jogalkotás és a jogi formák megválasztása a vállalkozók részéről.

Senglet. I. -— J.: Gazdaságpolitikai intézkedések

hatásának elemzése a hivatalos statisztika alapján.

Gondolatok svájci szemszögből.

Weizsöcker, C. C.: Az állami szabályozás pozitív és

normatív elmélete. _

P OPULATION

A FRANCIA DEMOGRÁFIAI INTEZET FOLYÓIRATA 1982. EVI 2. SZÁM

Demográfia és a szubpopulációk sorsa.

A Nemzetközi Népességtudományi Unió Világkong-

resszusa, Manila, 1981. december 9—16.

Pressat, R..- Kina népessége. Az utolsó harminc év

mérlege.

Poulain, M. — Van Goethem, B.: A belga népesség belső mobilitásának alakulása 1948—tól 1979—ig.

Courgeau, D. -— Felevre, M,: Belső vándorlások Franciaországban, 195446! 1979-ig.

Lardlnais, R.: E y demográfiai válságciklus Dél- ,lndiában a XIX. sz zadban: az 1876—1878 közötti éh—

inség.

Miranda, A.: Az 1981. évi indiai népszámlálás el-

ső eredményei.

Houdaille, J.: Rosny-sous-Bois 1620—1669 közötti családjainak rekonstrukciója.

Blanchet, D.: Szines bőrű és külföldi származá—

sú népességcsopartok az Egyesült Államokban: ösz—

szesitett létszámuk és korstruktűrájuk az 1970-es évek-

ben. ,

Vallin, l.: Konferencia a halandóság nemek szerin-

ti különbségeiről. Canberra, 1981. december i—T.

(4)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

447

1982. ÉVI 3. SZÁM

Munoz—Perez, F.: A termékenység alakulása az iparosodott országokban 1971 óta.

Lathrop, M. — Pison, G.: Az endogámia vizsgála—

tának statisztikai módszere és alkalmazása a pór' választás tanulmányozására a szenegáli puel bandé törzsben.

Ekert, O.: Az iskoláztatás tartama és a családi pótlékok.

Rollet, C.: Szoptatós dajkák és a szoptatott cse- csemők Seine megyében és Franciaországban 1880——

1940 között.

Leasure, ]. W.: A termékenység

Egyesült Államokban 1800—1860 közt.

Leslhage, R. — Wilson, Ch.: Termelési módok. a szekularizálódás és a termékenység csökkenésének üteme Nyugat—Európában 1870—1930 között.

Pison, G.: Az életkor és a nemek adatainak alul—

regisztrálása: egy afrikai vizsgálatban végzett köz- vetlen mérés példája.

Pressat, R.: A szovjet népesedésstatisztika helyze—

te,

Houdaille, J.: A leggyakoribb utónevek néhány köz- ségben. az 1836. évi névjegyzék szerinti

Yvert-Iaul, H.: A népesség családi

Szovjetunió különböző köztársaságaiban.

csökkenése az

állapota a

ALLG INES

STA H ES

A lIV

O

A NÉMET STATISZTIKAI TARSASÁG FOLYÓIRATA (NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG)

1982. ÉVI 3. SZÁM

Beutel, ]. — Stahmer, C.: Az energiaáramlás in—

put—output elemzése.

Krumbholz, W.: Kvalititiv mintavételi tervek megha—

tározása nem teljes előzetes információ figyelembe- vételével.

Kuhlmann, W. — Kuhnigk, B.: A Levenberg—Mar—

auardt eljárás algoritmusa nem lineáris, egy egyen- letből álló modellek paraméterbecslésére.

Wienhold. P.: Az ASOS 17 algoritmus.

Lützel, H.: Árnyékgazdaság és nemzetgazdasági

elszámolás.

Nowak, W.: A Nemzetközi Statisztikai ülése.

Rürup, B.: A alapjaii

Intézet 43.

társadalompolitika mikroanalitikus

STATISTICA

edrlasutlu gli ousvici delle Universum di Bolugna Padme Palermo

A BOLOGNAI, PÁDUAI ES PALERMÓI EGYETEM FOLYÓIRATA

1982. ÉVI 2. SZÁM

Vianelli, S.: ,,R" rendű lognormális görbék mint az arányeloszlás véletlen hibájának egy családja.

Colombo, B.: A népszámlálási adatok tudományos felhasználása

Rízzi, A.: Pszeudo véletlen számok generációja pri—

mih'v polinomok segítségével.

Koutrouvelis, I. A.: Regresszió állandó hibákkal.

Empirikus karakterisztikus függvény megközelítése.

! Vitale, C.: Inverz autokovariancia függvény az ARIMA modell felbontásában.

Patel, I, D. — Gajjar, A; V.: A Makeham—féle túl- élési függvény paramétereinek maximum Iikelíhood

becslése.

Fattarím', L.: Béta típusú normalitásának becslése.

Festa, R.: Kutatás az induktív logikában.

egységek többváltozós

ECONOMIE ET STATISTIOUE

A FRANCIA STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET FOLYÓIRATA

1982. ÉVI 146. SZÁM

A.: Megfoghatatlanok—e a tercier szol- Braibant,

gáltatások?

Azouvi, A.: Átalakulóban van—e a mezőgazdaság és az élelmiszeripar?

Minczeles, A. — Ouarré, D.: Az állami tisztség- viselők.

Beudaret, M. — Naudet, !.-Ph.: A nemzetgazdasá- gi számla 1981—ben.

Hannoun, M,: 1981 nehéz év az ipar számára.

Brí/let, ].-L. -- d'Hose, C. —- Mouttet, F. — Morand,

J.-Pg.:" Energia és gazdaság: a MlNI—DMS energia- mo e .

1982. ÉVI 147. SZÁM

Thai/on Pommerol, V.: Állami és magángazdasági csoportok.

Marchand, O.: A munkanélküliség helyzete két olajvólság között.

Coeific, N.: Az időszakos foglalkoztatottság mér- téke.

Desrosíeres, A. — Collac, M.: A munkások társa—

dalmi és földrajzi mobilitása, foglalkoztatottsóguk alakulása és társadalmi magatartásuk.

Weber, I.-L.: A vadászat és a vadállomány szám- bavétele.

] Journalofthe

%Americm Staus Association

AZ AMERIKAI STATISZTIKAI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA

1982. ÉVI 377. SZÁM

Bradley, R. A.: A statisztika mint tantárgy jövője.

Nelson, Ch. R. - Schwert, G. W.: Az idősorok vál-

tozói közötti összefüggések előrejelzésére alkalmas tesztek: Monte Carlo vizsgálat.

Ali, M. M, — Giaccotto, C.: Az értéktőzsdei árak- ra vonatkozó identikus eloszlási hipotézis. Ehelyezési és skálaváltoztatási alternatívák.

Hsu, D. A.: Az értéktőzsdei megtérülések kocká- zati szerkezetében bekövetkezett változás Bayes-fe'le

robusztus mérése.

Bartels, R.: A véletlenszerűség von Neumann-fé- le aránytesztjének rangteszt változata.

(5)

Burnett, A. -— Eisen, E.: Az eloszlási eltérések kvar-

tilis tesztje.

Cleveland, W. $. —- Terpenning, I. I.: A szezonális kiigazítások grafikus módszerei.

Híllmer, 5. C. - Tiao, 6. C.: A szezonális kiiga-

zítások egy ARIMA modellre alapozott megközelíté—

se.

Brown, M. L.: Robusztus sorbecsle's a mindkét vál-

tozóban hibát tartalmazó modell esetén. —

Wollenson, M, — Fine, T. L.: Bayes—féle döntés- hozatal olacsonyabb és magasabb valószínűségek mellett.

Smouse, E. F.: Teljes véges sokaság Bayes-féle

becslése. kiegészítő információk felhasználásával vá-

laszmegtogadás esetén.

Emerson, ]. D. -— Slota, M. A.: Feltáró módsze-

rek a transzformációk módjának me választására.

Golub, G. H. — Nash, St. G.: %lem ortogonális

varienciaelemzés általánosított konjugált

algoritmus felhasználásával.

Weber, !. E. —- Monarchi, D. E.: A Durbin—Wat-

son teszt és a WLS becslés (súlyozott legkisebb

négyzetek módszere) eredménye, elsőrendű autokor—

reláció mellett sorozati függőséget is tartalmazó el—

térések esetén.

Fishman, G. 5. — Moore, L. R.: A 23" modulust

alkalmazá multiplikativ kongruenciális véletlenszám-

generátorok statisztikai értékelése.

Fairbanks, K. — Madsen, R. -— Dykstra, R.: A ke- resztezett élettartamtesztből származó exponenciális paraméter konfidencioíntervalluma.

Chen, Y. Y. — Hollander, M, — Langberg, N. A.:

Kismintás eredmények a Kaplon—Meier becslőlügg—

vényről.

Hauck, W. W. — Anderson, S. — Leahy, F. I.: A többszörös 2X2—es táblákról származó közös eltérési arány, néhány régi és néhány új becslőfüggvényé- nek véges'minta tulaidonságai.

Atkinson, A. C. — Yeh, L.: Következtetés a Sichel-

féle összetett Poisson eloszlással kapcsolatban.

Rukhin, A. L. — Strawderman, W. E.: Az expo- nenciális eloszlás egy kvantilise'nek becslése,

Díetz. E. I,: Az egymintás telepítési probléma két—

változás nem paraméteres tesztje.

Malley, ]. D.: A normál átlagok arányainak szi- multán konfidenciointervoullumoi.

Nous, ]. I.: A Scan-statisztikák eloszlásainak meg- közelítéseí.

grádiens

Dyer, D.: Az általánosított F—eloszlások konvolu—

ciója.

Reínsel, G.: Többváltozós véletlen hatásokat tar- talmazó kovariancia struktúrával rendelkező növeke- dési görbe modellek, vagy többváltozós ismételt mé-

rés.

Shaked, M. - Tran, L. T.: Paraméterbecslés kevert

mintákból.

Sethurman, ].

lási hipotézisek tesztekben.

Box, G, E. F. — Cox, D. R.: A elemzéséről. Viszontválasz.

Wirtschaft

und

statistik

A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG STATlSZTlKAI HIVATALÁNAK FOLYÓlRATA

1982, ÉVI 7. SZÁM

Taft, S.: Az alapanyagárak indexének újraszámi—

tása 1976—05 bázison.

Népességfejlődés, 1981.

Költségstruktúra és beruházások az építőiparban, 1980.

— Síngpurwalla, N. D.: Az elosz-

tesztelése felgyorsított élettartam

transzformációk

Az építési tevékenység kiválasztott struktúra ada—

tai. 1981.

Behozatal határátkelőhelyek és közlekedési ágak szerint, 1981.

A közúti személyforgalom vállalatai. szállítási tel—

iesitményei és bevétele. 1981.

Belvizi hajózás, 1981.

Jelzáloghitel, 1981.

1982. ÉVI 8. SZÁM

Engelmann, M.: A nemzetgazdasági elszámolások felülvizsgálata, 1960—1981.

Kollewe, W.: lnfrastruktúres-beruházások a nem lo- káscélú épitkezéseknél 1971—1981. Az épitési engedé-

lyek statisztikája.

Müller, W..- Az egészségügyre fordított kiadások.

1970—1980.

Borowski, D.: Az egycsaládos -- előregyártott há-

zak építésl árlndexének újraszámitása, 1980-es bázi-

son.

Állami szolgálat, 1981. június 30.

Nyilvános számadásra kötelezett

évi zárszámadásai.

A földhasználat struktúrája és a mezőgazdasági

üzemek jellemzői. 1981.

Képzés és társadalombiztositás :: mezőgazdasági üzemekben.

Társadalombiztositás.

ipari termelés, 1982 első félév.

Vasúti közlekedés, 1981.

Főiskolai pénzügyek, 1980.

1982. ÉVI 9. SZÁM

vá Nalatok 1980

Engelmann, M.: Nemzetgazdasági

1982. első félév. Előzetes eredmények.

Euler, M.: A mogánháztortások jövedelmei és kl-

adásai, 1978. Az 1978. évi jövedelem- és fogyasztá—

si felve'tel eredménye.

A részvénytársaságok osztalékai, 1981.

Vetésterületek és gabonaáratás, 1982. Előzetes e—

redmények.

Epítőipar és kiszerelőipar, 1982 első félév.

Szociális lakásépítkezés, 1981.

Építési lakásügyletek, 1981.

Képzésben részesítendő személyek.

képzési statisztika eredménye.

Rokkantak, 1981.

elszámolások,

1981 . A szak-

Jounmm. or: THE

ROYAL STATISTICAL SOCIETV

AZ ANGOL KIRÁLY! STATISZTIKAI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA (A SZERIA)

1982. ÉVI 2. SZÁM

Ploeg, F. van der: A gazdasági elszámolási mátrixok szekvenciáinak megbízhatósága és kiiga—

zítása.

Hoinville, G. - Smith, 7. M. F.: Beszámoló az ál-

lami statisztikai szolgálat tárgyában Sir Derek Ray- ner által készített jelentésről tartott ülésről.

Leech, D. — Cowling, K.: Csoportosított megfigye- lésekből származó általánosított regressziós becslés és alkalmazása a táplálkozás és a halálozás közötti összefüggés vizsgálatára.

Jol/ille, I. T. -— Iones, B. — Morgan, B. I. T.:

Klaszterek felhasználása. Idős korúakkal kapcsolatos esettanulmány.

Gokhale, D. V. —— Press, L S.: A korrelációs együtt- hatók :: priori eloszlásának becslése kétváltozós nor-

mál eloszlásokbon.

Stíger, 5. M.: Thomas Boyes -— Hayes—féle — kö- vetkeztetése.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A ROMÁN SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATALÁNAK ÉS KUZGAZDASÁGI TÁRSASÁGÁNAK

A LENGYEL KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG STATISZTIKAI SZAKOSZTÁLYÁNAK

között rendezte meg a Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztályának Statisztikatörténeti Szakcso- portja a Társaság Somogy megyei szerveze- tével karöltve

A LENGYEL KOZGAZDASÁGI TÁRSASÁG, STATISZTIKAI SZAKOSZTÁLVÁNAK

A NÉMET STATISZTIKAI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA (NÉMET SZÖVETSÉGI

A NÉMET STATISZTIKAI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA (NÉMET SZÖVETSÉGI

'A Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztályának Nemzetközi Statisztikai Szakcsoportja 1987. május 20-i ülésén "Hányan éheznek a világon?" cimmel

A Statisztikai Szakosztály a létrehozását követő első években (l954—1957-ben) viv szonylag élénk tevékenységet fejtett ki. Az üléseken részt vettek a társaság egyes volt