XIV. Lajos felszentelését (le sacre) és koronázását a Fronde zavargásai miatt sokáig halogatták. Amikor az ország békéje már részben helyreállt — noha nem teljes egészében — Mazarin bíboros és az anyakirálynő, Ausztriai Anna úgy vélték, nincs értelme tovább várni. A király már 11 éve trónra lépett, és majdnem három éve, hogy nagykorúnak kiáltották ki.669
1651. szeptember 7-én XIV. Lajost a Parlament és Franciaország rendjeinek nyomására hivatalosan is nagykorúvá nyilvánították. Ausztriai Anna úgy vélte, hogy ennek ellenére továbbra is ő fogja irányítani az országot Mazarin távolból jövő utasításai alapján, azonban ezzel az aktussal hivatalosan véget ért a Régensség.670 A
„nagykorúsítási ceremónia” egy hatalmas ünnepség keretébe ment végbe a Parlamentben, ahol minden kamara összeült. A jobb oldali emelvényen foglalt helyet az anyakirálynő, Anjou herceg, Gaston d’Orléans,671 Conti herceg, a hercegek és pairek, Franciaország marsalljai, Párizs érseke, Senlis és Tarbes érseke. A bal oldali emelvényen ültek az egyházi pairek, a Nagy Kamara tanácsosai, a Vizsgálatok és Kérvények elnökei és tanácsosai, a pápai nuncius, Portugália, Velence, Málta és Hollandia követei (a háborús állapot megnyirbálta a diplomáciai reprezentációt, ezért nem voltak ott mások), és több más magasrangú személy. A földszinti padsorokban foglaltak helyet többek között az államtanácsosok, a Kérelmek igazgatója, Carignan hercegnő672 és leánya, Louise, a „királyné leányai” (udvarhölgyei) és a tartományi kormányzók. Középen ült a király, a lábainál foglalt helyet Joyeuse herceg,673 a főkamarás és Harcourt gróf, a királyi kard hordozója. Ezután következtek fentről lefelé a párizsi polgárok és céhek legfőbb tisztségviselői, a polgármester, M. de Saint-Brisson, majd térdepelve és fedetlen fővel a Kamara ajtónállói, akik kezükben tartották nagy aranyozott ezüst botjaikat, Séguier kancellár karmazsinvörös bársony köpenyben, Franciaország nagymestere, a ceremóniamester, a pecsétőrök — akiknek a feje Mathieu Molé volt —, az államtanácsosok, a palota baillije, az általános ügyvédek, Talon és Bignon,674 a főügyész, Nicolas Fouquet. Egy páholyban ült Henriette-Marie de France, I. Károly angol király özvegye és fia, a yorki herceg, ezenkívül az orléans-i herceg leánya, a Mademoiselle, és több más magasrangú hercegnő és udvarhölgy. Miután ez a nemesi gyülekezet helyet foglalt, XIV. Lajos egy rövid beszédet tartott, amelynek tömörsége volt az erénye: „Uraim, eljöttem a Parlamentembe, hogy megmondjam Önöknek, hogy Államom törvényének értelmében ettől kezdve magam akarom irányítani annak kormányzását és igazgatását. Reménykedem Isten jóságában, hogy ezt jámborsággal és igazságosan fogom tenni. A kancellár úr majd részletesen megérteti Önökkel a szándékaimat”. Ezután a kancellár szónoklata következett, majd a királyné így szólt a fiához: „Íme kilencedik éve, hogy igen tisztelt uram, az elhunyt király akaratából átvettem az Ön nevelésének és Állama irányításának a gondját. A kegyes Isten megáldotta a munkámat, és megőrizte a számomra és az Ön alattvalói számára oly drága és becses személyét. Most, hogy a Királyság törvénye ezen Monarchia vezetésére szólítja Önt, nagy megelégedésemre szolgál, hogy visszaadjam Önnek a rám
669 Bély, L.: Louis XIV. i. m. 46.
670 Uo. 39.
671 Gaston Jean-Baptist, Orléans hercege (1608–1660), XIII. Lajos öccse, a „Monsieur”. Petitfils, J-C.:
Louis XIV. i. m. 759.
672 Marie de Bourbon-Soissons, Carignan hercegnő (1606–1692). Uo. 736.
673 Louis de Lorraine, Joyeuse herceg (meghalt 1654-ben), nagykancellár, a könnyűlovasság tábornoka.
Uo. 749.
674 Jérôme Bignon (1590–1656), a párizsi Parlament általános ügyvédje. Uo. 733.
ruházott kormányzási hatalmat. Remélem, hogy az Isten kegyes lesz Önhöz, és segíteni fogja, hogy az ő szellemében kellő erővel és bölcsességgel, boldogan uralkodhassék”.
Miután Ausztriai Anna meghajolt a fia előtt, XIV. Lajos felkelt helyéről, odament anyjához, és megölelte. Trónjához visszatérve a következőképpen bókolt neki:
„Madame, köszönöm Önnek a gondosságot és törődést, amelyet a nevelésemre fordított és Királyságomnak az irányítására. Kérem Önt, hogy ezután is lásson el jó tanácsaival.
Az a kívánságom, hogy utánam Ön legyen a Tanácsom vezetője”. Ezután mindenki meghajolt a király előtt, majd Mathieu Molé beszédet intézett a Parlament nevében, végül pedig több fontos királyi törvényt becikkelyeztek. Az egyik a „király szent nevének” gyalázására vonatkozott, egy ediktum felújította a párbajok tilalmát, végül pedig egy deklaráció kimondta Condé ártatlanságát. Azonban az a szóbeszéd járta, hogy semmi sem marad majd sokáig stabil, és megint a Fronde ideje következik.675
A Theatrum Europaeum beszámolója a lényeges pontokban megegyezik a francia történész, Bluche elbeszélésével, azonban eltérések is találhatók benne, különösen a részt vevő személyek tekintetében: „Kora reggel a király a Királyi Gárda díszkísérete közepette a királyi palotától a Parlament épülete elé vonult. Az utcákon hatalmas volt a tömeg, akiket a gárdisták két oldalra szorítottak. A menet útvonalán hatalmas állványzatokat is felállítottak, hogy még több néző láthassa az eseményt. A menet élén száz svájci gárdista menetelt, majd a könnyűlovasság következett. Nagy Károly kardját Harcourt gróf vitte. Ezután következtek a király apródjai és a herold bíbor bársonyba öltözve. A király és a királynő a menet közepén haladt, a király egy pompásan felszerszámozott lovon ült, és kétszáz úr és tiszt követte. Az orléans-i herceg és Anjou hercege egy hintóban ültek, a menetet végül a nemesek nagy serege zárta le.
Amikor Őfelsége a palotához ért, legelőször misét hallgatott, majd a Parlament néhány ura tovább kísérte a szabad ég alatt levő, megemelt székhez. Az özvegy királynő a király jobb keze felé eső oldalon foglalt helyet, mellette pedig Anjou hercege, az orléans-i herceg, Conti és Vendôme herceg ült. A király bal keze felé eső oldalon az egyház képviselői helyezkedtek el. A ceremónián jelen volt még a nagykancellár, Joyeuse herceg, a főistállómester, Harcourt gróf, az angol királynő és a yorki herceg, az orléans-i kisasszony és még más magasrangú hölgyek is. A király megkezdte ünnepi beszédét. Köszönetet mondott a királynőnek, hogy kiskorúsága alatt irányította a Királyságot. A királynő örömét fejezte ki, hogy fia nagykorúvá lett, letérdelt elé, de a király rögtön felemelte és megcsókolta. Ezután a kancellár kezdett beszélni, amelyben kifejtette, hogy bár most a Királyságot a kettészakadás réme fenyegeti, a királynak azonban mindezzel meg kell küzdenie. A Parlament elnöke és a főügyész a Parlament nevében biztosították a királyt, hogy az igazságügyet becsületesen fogják irányítani, a becsteleneket pedig fel fogják menteni hivatalukból. A király első intézkedése az volt, ezzel is mintegy bebizonyítva nagykorúságát, hogy Condé herceget ártatlannak nyilvánította, és általános amnesztiát hirdetett, továbbá a polgárháború alatt történtek elfelejtését.
Ahogyan ez aktus befejeződött, a király hintójával elhajtatott a királynőhöz, testőrsége pedig követte. Mazarin ellen pedig kiadta azt a deklarációt, amelynek értelmében a bíboros ezentúl soha többé nem léphet francia földre.”676
Mazarin a nehéz belpolitikai helyzet ellenére és anélkül, hogy a király nagykorúságát mevárta volna, minden eszközzel azon volt, hogy XIV. Lajost megkoronázzák. Amögött, hogy a bíboros a Fronde zavargásainak csúcspontján fellépő nehézségek ellenére megkísérelte XIV. Lajos koronázását keresztülvinni, egy egészen meghatározott politika állt. Ugyanis a királlyá szenteléstől a Királyság hatalmának megerősítését és az ország megnyugvását várta. A széles nyilvánosság szemében ugyanis a király csak akkor vált „valódi” királlyá, miután a felszentelés megtörtént. A királlyá szentelés az uralkodónak egyúttal az isteni hatalomból való részesedését is jelentette. Az uralkodó-nép viszonylatában a király a felszentelés által népének mintegy atyjává vált, aki szeretetet és oltalmat jelent alattvalóinak, a nép pedig hűséggel és alázattal tartozik neki. A Fronde zavargásai vonatkozásában a király felszentelését a béke és a boldogság jelének tekintették. A felszentelés egyidejűleg azt is jelentette,
675 Bluche, F.: Louis XIV. i. m. 74–76. Bluche a következő forrást használta fel: Traité de la majorité de nos rois et des régences du royaume… Amsterdam 1722. 2 vol. In-12.
676 TE VII. 49–50.
hogy általa a király személye megerősödött, aki képes legyőzni a Királyság ellenségeit.
A felszentelés által a király egy egészen különleges kegyelemben részesül, hogy Királyságát jól kormányozza, és nem utolsósorban a Szent Ampullából származó olajjal való felkenés által gyógyító erőt is kap.677 Mazarin és Ausztriai Anna arra is számítottak, hogy XIV. Lajos megkoronázása hozzájárul majd Franciaország stabilizálódásához a hat esztendeig tartó polgárháború után.678 Mazarin azonban más szempontokat is figyelembe vett. Úgy döntött, hogy addig vár a felszenteléssel és koronázással, amíg XIV. Lajos eléri azt a kort, amikor eléggé intelligens és érett lesz ahhoz, hogy méltósággal részt tudjon venni egy ilyen eseményen, és átérezze eskütételei súlyát.679 Mindezeket figyelembe véve a koronázás időpontját 1654. június 7-ére, vasárnapra tűzték ki.680
A koronázási előkészületekről az Archives Nationales-ban található levéltári forrás is beszámol: „1654. május 29-én, pénteken Párizs kereskedőinek elöljárója és a városi tanácsosok reggel kilenc és tíz óra között mindnyájan elmentek a Városházára, Párizs kormányzójához. Ezután a Louvre-ba siettek, hogy búcsút vegyenek Őfelségétől, mivel azonban a királyné még nem kelt fel, a király lakosztályához vonultak, aki éppen elfoglalt volt, mert l’Hôpital marsallja tartózkodott éppen a király dolgozószobájában. Majd közölték velük, hogy térjenek vissza a királyné lakosztályához, ahová a király is hamarosan átmegy. A kormányzó szólt, hogy fáradjanak be a királyné lakosztályának előcsarnokába. A királyné az ágya melletti ablaknál állt, látszott, hogy éppen csak felkelt, de még nem fésülködött meg, és még nem öltözött fel rendesen.
Néhány hozzá intézett üdvözlő bók után a kormányzó és a városi elöljárók az elutazásról beszéltek.
A királyné elmondta, hogy nem szívesen hagyja el Párizst, és nem sokáig akar távol maradni, remélve, hogy azalatt az idő alatt rend és nyugalom lesz, amiről a város tisztségviselői és tanácsosai gondoskodnak. A király felszentelésére és koronázására egy hét múlva, jövő vasárnap kerül sor, ami alkalmat adott az egyik tanácsosnak arra, hogy elmondja Őfelségének, hogy nem lehet abban a megtiszteltetésben része, hogy jelen legyen az ünnepségen az Őfelsége távollétében rárótt feladatok miatt, amelyeket viszont nagy örömmel lát el. Ezután búcsút vettek Őfelségétől és a királynétól, majd a kormányzótól is elbúcsúztak. Ezt követően bementek Mazarin bíboroshoz is, akinél éppen a Parlament elnöke tartózkodott, majd néhány perccel később távozott. Az elnök távozása után a városvezetők Őeminenciájától is elköszöntek távozása alkalmából.”681
7.1 A francia királyok koronázásának szertartásrendje
A koronázás szertartásrendje IX. Károly (1560–1574) óta a következő volt: a beauvais-i és a laoni püspök elindulnak a püspöki palotába, hogy felébresszék az „alvó királyt”, aki az egész éjszakát imádkozva töltötte egy pompás kereveten. Jean Barbey szerint ez az ébredés az ókori napképzetekhez vezethető vissza: „a király ébredése a felkelő naphoz hasonlítható, mert a mindig újjászülető csillaghoz hasonlóan az uralkodó halála után ismét feltámad.”682 Ezt követően a két püspök a reimsi katedrálishoz vezeti a királyt, mivel a ceremónia végrehajtása Klodvig (481–511) emlékére történik, a reimsi érsek
677 Benno Stiefelhagen: Die Bedeutung der französischen Königskrönung von Heinrich IV. bis zum Sacre Ludwigs XIV. Bonn 1988. 261–272.
678 Petitfils, J-C.: Louis XIV. i. m. 118.
679 Bély, L.: Louis XIV. i. m. 46.
680 A királlyá szentelés időpontját több alkalommal is elhalasztották. Mazarin március 11-én a reimsi Városi Tanácsnak írt levelében a koronázás időpontját a következő vasárnapra jelezte, ezt előbb Pünkösdre halasztották, majd a következő időpontot május 31-re, Szentháromság vasárnapjára tűzték ki.
Annak ellenére, hogy már a koronázási érméket is ezzel a dátummal bocsátották ki, ismét elhalasztották, és a felszentelés napját végérvényesen június 7-ére, vasárnapra tűzték ki. Stiefelhagen, B.: Die Bedeutung i. m. 273.
681 Intézkedések a király koronázása alkalmából, 1654. május 29–szeptember 15. Archives Nationales, Paris (a továbbiakban AN) K 1000, Nr. 124.
682 Jean Barbey: Être roi. Le roi et son gouvernement en France de Clovis à Louis XVI. Paris 1992. Bély, L.: Louis XIV. i. m. 44.
pedig Szent Remigius (436 körül–533) utóda.683 A leendő király ezután leül egy baldachin alá, amely az égboltot jelképezheti, és hat egyházi, valamint hat világi személy veszi körül. Majd a szent ampullát — amit annak idején egy galamb hozott Klodvig keresztelőjére — az oltárra helyezik. Az egyházi eskü során a király kötelezi magát, hogy megvédi az Egyházat. Ezután a beauvais-i és a laoni püspök bemutatják a királyt a gyülekezetnek. 1654-ben a régi királyválasztások szokásos felkiáltása helyett tiszteletreméltó csend uralkodott. Ezt követően a király leteszi a Francia Királyság esküjét: kötelezi magát, hogy megőrzi a békét, megvédi a népét az erőszaktól, a zavargásoktól, hogy igazságos lesz, és üldözni fogja Franciaország eretnekeit (1561-től a király nem kötelezi többé magát Franciaország elidegeníthetetlenségének fenntartására). Az eskütételek megerősítik a királyi öntudatot, azonban jogi értelemben nem jelentenek kötelezettséget, és semmiféle következménnyel nem jár, ha nem tartják be őket. Azonban a felszentelés esküszövege rávilágít a 17. század egyik központi problémájára Franciaországban. Eszerint a király még a nantes-i ediktumot megelőzően kötelezi magát, hogy üldözni fogja az eretnekséget. Márpedig ekkor már létezett Franciaországban a kereszténység egy új formája, a „reformált” egyház, a protestantizmus, amelyet a Katolikus Egyház eretneknek tartott. Az eskü után a király megkapja a lovagi jelvényeket: az arany sarkantyút és Nagy Károly kardját, „amely arra rendeltetett, hogy megvédje a Királyságot ellenségeitől, de egyben annak a küzdelemnek is a jelképe, amelyet a király a saját tökéletlensége ellen vív” (Jean Barbey).684 Ezután a szertartást végző érsek elkezdi a felkenést a király testének különböző testtájain. Ehhez krémet, olajjal kevert balzsamot használ, amihez a Szent Ampulla tartalmából is kever egy keveset, a király ezáltal a bibliai királyokhoz hasonlóan az „Úristen felkentjévé” válik. Majd a király felölti az egyházi öltözéket, amelyre ráveszi a királyi palástot. A tenyerek és a kezek felkenését követően a felszentelő pap felhúzza a király kezeire a felszentelési kesztyűket, és átadja neki az erkölcsi és politikai házasságot jelképező gyűrűt, amely egyesíti a királyt az országgal.
Ezután a király átveszi a királyi jelképeket: a jogart, amely az uralkodó hatalmát jelképezi és az igazság kezét. Végül a királyt megkoronázzák. Felkérik a körülötte álló 12 méltóságot (hat egyházi és hat világi), hogy tartsák feje fölé a koronát, majd az érsek a trónhoz vezeti. Ezután a reimsi érsek a 12 méltósággal együtt háromszor ezt kiáltja:
„Vivat Rex in aeternum!” Ebben a pillanatban a nép beléphet a katedrálisba trombitaszó közepette, és megtekintheti a királyt. Ezután mise következik.685
7.2 XIV. Lajos koronázási ceremóniája
1654. május 30-án, szombaton a király kíséretével Párizsból Reimsbe indult a koronázására. Előzőleg a Notre Dame katedrálisban misén vett részt, és rendkívül hatalmas tömeg kísérte egészen Párizs külvárosáig. Rejtélyes okok miatt a király nem akart semmiféle ünnepélyes Entrée-t, és megtiltotta az erre való előkészületeket. Ennek ellenére a Reimsbe való bevonulás nagy pompával zajlott. Már a város előtt a lakosok
683 „A szent életű Remigius reimsi püspök pedig kiváló tudású és főleg a szónoklat tudományában járatos férfiú volt, de szentség dolgában is annyira kimagaslott, hogy Szilveszter pápa (314–335) erényeivel vetekedhetett. Mert van most könyv, amely életét ismerteti, és elmondja, hogy halottat is támasztott fel.
Tehát a király vallást tett a mindenható isteni Szentháromságról, megkeresztelkedett az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és felkenték a szent kenettel, Krisztus keresztjének jelével.” Gregorius Turonensis:
Historia Ecclesiastica Francorum. Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Szerk. Sz. Jónás Ilona. Bp. 1999. 87.
684 Barbey, J.: Être roi. Bély, L.: Louis XIV. i. m. 45.
685 Bély, L.: Louis XIV. i. m. 44–45.
ünnepélyesen köszöntötték Lajost, több ezer reimsi polgár, a polgármester átadta neki a város ezüst kulcsait, majd a reimsi Notre Dame katedrálishoz kísérték a királyt. A király vonulási útvonalán a városkapukat és a középületeket aranyliliomokkal és a királyt dicsőitő feliratokkal díszítették. A katedrális előtt Mazarin és Soissons püspöke fogadta a királyt, akinek a részére a katedrális főoltáránál egy baldachint állítottak fel. Miután Soissons püspöke negyedórás beszédet tartott, majd a királyt a felhangzó Te Deum közepette az oltárhoz vezette, aki azt megcsókolta. Ezt követően a király az érseki palotába indult, ami a francia királyok rezidenciájaként szolgált, midőn Reimsben felszentelték őket. A koronázást megelőző estén a király a katedrálisban vecsernyén vett részt, melyen az anyakirálynő az udvarhölgyeivel, a Monsieur, továbbá Mazarin és Grimaldi bíboros, valamint más püspökök és az udvar nagyjai is jelen voltak. 1654.
június 7-ének reggelén a királlyá koronázás XIV. Lajos elődeihez hasonlóan az évszázados hagyományoknak megfelelően ment végbe. A felszentelésen részt vevők már korán reggel a katedrálisba siettek.686 XIV. Lajos koronázási rituáléját hagyományos módon a reimsi székesegyházban tartották meg, mivel a királyi koronázás jogát a reimsi érsek birtokolta. XIV. Lajos felkenésekor azonban a rituálét helyettese, Soissons püspöke végezte.687 A reimsi katedrális falát és oszlopait a padlótól egészen a magas karzatokig pompás falikárpit borította. Az imazsámolyt és a királyi szószéket a szentélyben helyezték el, a trónt pedig a karzaton egy emelvényen, amely fölött arany liliomokkal díszített bársony baldachin emelkedett. A ceremónia az alvó herceg rituáléjával kezdődött. Az alvó király felébresztése a felkelő naphoz hasonló. Reggel hat órakor a beauvais-i és a chalons-i püspökök a kanonokok díszes kíséretében az érseki palotához vonultak, majd miután ezüst pálcájukkal kopogtattak az ajtón, a főkamarás megkérdezte tőlük: „Mit óhajtotok?”. „A királyért jöttünk.” – hangzott a válasz. „A király alszik.” – felelte erre a főkamarás. Ezt a párbeszédet háromszor megismételték. A harmadik alkalommal a prelátus hozzáfűzte: „XIV. Lajosért jöttünk, XIII. Lajos fiáért, akit királynak adott nekünk az Isten.” Ekkor a kapu kitárult, és a főceremóniamester, Rhodes márki688 mögött haladva a két püspök a király ágyáig vonult, aki úgy tett, mintha aludna. Ezüsttel átszőtt hosszú ruhát viselt, alatta arany szegélyű vörös tunikát és holland vászonból készült inget. Fején pedig egy sor gyémánttal ékesített lapos fekete bársony sapka volt, amelyet fehér tollbokréta díszített. XIV. Lajost körülvette Estrées marsall,689 Séguier kancellár, Villeroy marsall, Joyeuse herceg, valamint Vivonne gróf.690 Az uralkodót pompás menet kísérte a katedrálisig. Az élen haladt a palota elöljárója íjászaival, őket követték a király zenészei: 12 dobos, trombitások, furulyások, dudások. Ezután vonultak Franciaország tartományainak heroldjai, majd száz nemes.
Közvetlenül a király előtt és a két püspök között lépdelt Estrées marsall csupasz karddal a kezében, majd Séguier kancellár következett karmazsinvörös szatén reverendában, azután Villeroy marsall, Joyeuse herceg, Vivonne gróf, Charost márki, a Testőrgárda kapitánya, végül pedig Noailles gróf,691 a Skót Gárda kapitánya. XIV. Lajos két sorban álló száz svájci testőr között, hangos orgonaszó kíséretében lépett be a főhajóba, és letérdelt a számára előkészített imazsámolyra az oltárral szemben. Az egyik karzaton Ausztriai Anna és Anglia királynője, Franciaországi Henrietta, I. Károly özvegye és az udvarhölgyek foglaltak helyet. A másik karzaton a követek helyezkedtek el. Mazarin
686 Stiefelhagen, B.: Die Bedeutung i. m. 274–279.
687 Burke, P.: Die Inszenierung i. m. 57.
688 Charles Pot, Rhodes márki (meghalt 1706-ban), főceremóniamester. Petitfils, J-C.: Louis XIV. i. m.
762.
689 François Annibal, Estrées herceg (1572–1670), Franciaország marsallja. Uo. 743.
690 Louis Victor de Mortemart de Rochechouart, Vivonne herceg (1636–1688), Mme de Montespan bátyja, Champagne kormányzója, Franciaország marsallja. Uo. 769.
691 Anne Noailles gróf, majd herceg (1615–1678), a Királyi Gárda kapitánya. Uo. 758.
bíboros egy padról figyelte az eseményeket, amelyet a meghívottak elé helyeztek.692 Saját művének tekintette XIV. Lajos koronázási ceremóniáját. Miután mindenki helyet foglalt, a katedrális főpapja ünnepélyesen előhozta a szomszédos Szent Remigius templomból a Szent Ampullát, amit egykor egy fehér galamb vitt Klodvig keresztelőjére, és amelyet a Szent Ampulla négy lovagja őrzött.693 A Szent Ampullát a főoltárra helyezték a királyi jelvények, a korona, a jogar, a kard, az „igazság keze”, a sarkantyúk és a koronázási szertartás öltözékei mellé. Ezután XIV. Lajos latinul esküt tett a soissons-i püspöknek, Simon Le Gras-nak, hogy megtartja az Egyház privilégiumait, megőrzi ősei katolikus hitét, és hogy igazságos lesz alattvalóival. Ezek voltak az Egyház és a Királyság esküi. Ezt követte három speciális eskü. Ezek szerint XIV. Lajos megőrzi a kánoni jogokat, békét hoz keresztény népének, akikkel igazságos és könyörületes lesz, végül megesküdött, hogy megőrzi a Királyságot, a Francia Korona jogait és nemességét anélkül, hogy bárki másnak átengedné, és hogy hiténél, valamint hatalmánál fogva kiírt minden, az Egyház által elítélt eretnekséget. Miután XIV. Lajos letette ezeket az esküket, a karosszékben ülő király lábaira Joyeuse herceg felhúzta a magasszárú bársonycipőket, amire Anjou herceg feltette az aranysarkantyúkat. Ezt követően XIV. Lajos letérdelt, megcsókolta Nagy Károly csupasz kardját, és megígérte, hogy arra fogja használni, hogy megvédje vele az Egyházat, az özvegyeket és az árvákat. Ezután következett a szó szoros értelmében vett felkenés. A főkamarás levette a király tunikáját, a püspök pedig szentelt olajjal elvégezte a hét első felkenést: a feje tetejét, a mellkasát, a jobb vállát, a bal vállát, majd a jobb és a bal csuklóját. Eközben a papok hagyományos imádságokat mormoltak. Ezután vállára terítették az arany liliomokkal díszített, hermelinnel bélelt és szegélyezett, lila bársonyból készült nagy királyi palástot, majd megkapta a két utolsó felkenést a két tenyerén.694 A kesztyűk, a gyűrű, a jogar és az „igazság kezének” megáldását követően a püspök felhúzta a király kezeire a kesztyűket, majd jobb kezének negyedik ujjára a gyűrűt. A gyűrű a Franciaország és uralkodója közötti felbonthatatlan frigy jelképe volt. Ezután a püspök a király jobb kezébe adta a jogart, bal kezébe pedig az „igazság kezét”, majd levette az
692 Benno Stiefelhagen német történész részletesen ismerteti, hogy melyik előkelőség hol foglalt helyet a reimsi székesegyházban. Eszerint az oltár előtt felállított trón jobb oldalán a beauvas-i, a châlons-i és a noyoni püspökök, valamint a bourges-i és a rouani érsekek foglaltak helyet, mögöttü Mazarin és Grimaldi bíboros ült. A mellettük levő padon Servien surintendáns és hat államtanácsos, mögöttük a beadványokért felelős főhivatalnokok és a király hat államtitkára foglalt helyet. A király bal oldalán Anjou, Vendôme, Elbeuf, Candale, Roannez és Bournonville hercegek, valamint Franciaország marsalljai: l’Hôpital, du Plessis és d’Aumont és a négy államtitkár ültek. Közvetlenül a király mögött a csupasz kardot kezében tartó connétable, Franciaország kancellárja, a főkamarás, a főszállásmester, és a szolgálattevő első kamarás álltak. Az anyakirálynő számára egy külön tribünt emeltek, jobbján I. Károly angol király özvegye, Franciaországi Henrietta leányával és két fiával helyezkedtek el. Az anyakirálynővel szemközt Franciaország követeinek tribünje állt, melyen a pápai nuncius, valamint a portugál, a velencei, a savoyai, a máltai és a lengyel követek foglaltak helyet. Stiefelhagen, B.: Die Bedeutung i. m. 279–280.
693 Az ünnepi eseménysorozat a szokásoknak megfelelően azzal kezdődött, hogy Sainctot ceremóniamester kíséretében a Szent Ampulla négy lovagja a Saint-Remi kolostorba indult a szent olajat tartalmazó üvegcséért, a Szent Ampulláért, melynek visszaadásáért az életükre esküdtek fel. A kolostor priorja a Szent Ampullával a koronázási katedrálishoz lovagolt. Ezzel egyidejűleg a koronázási ékszereket négy szerzetes a Párizs melletti Saint-Denis-i apátságból Reimsbe hozta. Ezalatt a beauvas-i és a châlons-i püspökök az érseki palotához siettek, hogy a ceremóniáknak megfelelően az alvást színlelő királyt felébresszék, és a katedrálisba kísérjék. Miután az ünnepi menet a Szent Ampullával a katedrálishoz érkezett, Soissons püspöke a főoltárhoz vitte a szent olajüvegcsét, és megkezdődhetett a tényleges felszentelés. Uo. 280–283.
694 Amikor a felkenésre került sor, Soissons püspöke véletlenül olyan sok olajat vett ki a Szent Ampullából, hogy az két király felkenésére is elegendő lett volna, amit annak a jelének tekintettek, hogy a király túláradó isteni kegyelemben részesül. Uo. 285.
oltárról Nagy Károly koronáját.695 A kancellár által felszólított pairek pedig kinyújtották felé a kezüket, és úgy tettek, mintha tartanák a koronát – ezzel a gesztussal az uralkodó körüli nemesség egységét fejezték ki. Ezt követően a püspök 11 egyházi és világi pairrel együtt a karzat csúcsán felállított trónhoz kísérte az uralkodót, akinek súlyos palástjának a végét Savoie-Carignan herceg,696 Soissons gróf, a kancellár és a főkamarás tartotta. XIV. Lajos fogadta az előkelőségek hódolatát, majd Soissons püspök ezt kiáltotta: „Örökké éljen a király!” – mire a katedrálisba végül beengedett tömeg „Éljen a király!” felkiáltással válaszolt. Eközben a párizsi madarászok az egyik felső galérián 50 tucat madarat bocsátottak szabadon. A felhangzó Te Deumot három muskétás sortűz követte. A heroldok arany és ezüst érméket dobáltak a tömegbe, az érméken a király és a Szent Ampulla képmása volt látható.697 Ezután következett a nagymise, amelyen a király gyónt, és áldozott, majd kezében a jogarral és az „igazság kezével”, fején egy könnyebb koronával hangos orgona-és harangszó közepette végigvonult a templomhajón hangos éljenzés közepette.698 Az egész ceremónia hat órán át tartott.
Minden jelenlevő csodálta XIV. Lajos türelmét, mély érzelmi megrendülését, és hogy milyen nyugalommal viselte Nagy Károly nehéz koronáját – és mindezt 15 éves fejjel.
Másnap volt a hagyományos és pompás lovas díszfelvonulás Szent Remigius templomához, ahol az uralkodó részt vett a misén, majd a templomból kijövet megkapta a Szent Lélek Rend nagymesterétől az ezüst lángnyelvekkel díszített palástot és jelvényeket. Június 9-én részt vett a gümőkórosok ceremóniáján a Szent Remigius parkban, amelynek során csodatévő hatalmánál fogva meggyógyította őket. „A király megérint téged, Isten meggyógyít téged” – mondta, miközben a kereszt jelét rajzolta a beteg arcára.699
A Theatrum Europaeum a következőképpen írja le XIV. Lajos felkenését francia királlyá: „A júniusig elhúzódó fényes koronázási ünnepségre, amelynek végén a király teljes udvartartásával Meaux-ba indult, egész Párizs városa összesereglett. Az új naptár szerinti június 1-én a király Ferte-Milonban, 2-án Fismesben szállt meg, és 3-án épségben megérkezett Reimsbe.
Minden városban, ahol áthaladt, nagy tisztelettel fogadták. Csütörtökön, Szent Úrnapjának ünnepén a király nagy körmeneten vett részt. Pénteken és szombaton böjtölt, és június 7-én,
695 Miután Soissons püspöke az ifjú király fejére helyezte a koronát, az egyik főúr figyelmeztette, hogy igazítsa meg, nehogy lecsússzon, amire XIV. Lajos azt felelte: „jól tart az, és Isten segítségével nem esik le soha”. Uo. 286–287.
696 Eugéne Maurice de Savoie, Soissons gróf (1635–1673), Savoyai Jenő herceg (1663–1736) apja.
Petitfils, J-C.: Louis XIV. i. m. 766.
697 A koronázás és a „Vivat rex in aeternum” felkiáltások, valamint a Te Deum után a heroldok a szokásoknak megfelelően arany és ezüst pénzérméket szórtak, melyeken a következő felirat állt:
„Ludovicus XIV, Franc. et Nav. rex christianissimus-Sacratus ac salutatus Remis 31 may 1654”.
Egyidejűleg a szokásoknak megfelelően számos madarat engedtek szabadon a kalitkájukból.
Stiefelhagen, B.: Die Bedeutung i. m. 287.
698 A Soissons püspök által tartott koronázási misén Grimaldi bíboros miután felolvasta az Evangéliumot, a királyi trónhoz vitte azt, és csókra nyújtotta a királynak. A koronázási misét követően a király visszavonult az érseki palotába, Soissons püspöke pedig visszaadta a Szent Ampullát a Saint-Remi kolostor perjelének, melyet aztán ugyancsak ünnepélyes módon visszavittek a kolostorba. A felszentelést követő királyi díszlakomán a királyt a vér szerinti hercegek hiányában, akikre ez a feladat hárult volna, az asztalnál a főétekfogó, Montglas, a főpohárnok, Maran gróf, valamint Beaumont, a főistállómester szolgálta ki. Az anyakirálynő az ünnepi lakomát egy tribünről szemlélte. Még ugyanaznap este a király a hercegnőknek is vacsorát adott, az egész városban pedig ünnepi tűzijátékokat rendeztek. A koronázáshoz kapcsolódó királyi kegy részeként nagyszámú bűnöző egész Franciaországban általános amnesztiát kapott. Uo. 288–291.
699 Petitfils, J-C.: Louis XIV. i. m. 118–122. A koronázáshoz egyéb ünnepi események kapcsolódtak, mint például a reimsi jezsuiták egy színdarabja. Akik nem lehettek jelen az ünnepi eseményen, számos röpiratban olvashattak róla leírásokat, továbbá számos metszetábrázolás is készült a koronázásról, amelyeknek elkészítésére Henri d’Avice művész kapott megbízatást. Az eseményt gobelinen is megörökítették, amelyeket Charles Le Brun (1619–1690), XIV. Lajos uralkodásának egy vezető festője tervezett. Burke, P.: Die Inszenierung i. m. 57–58.