Spanyolország nagyhatalommá emelkedése és helyzete a 17. század első felében

Spanyolország a madridi Habsburg-ág vezetése alatt a 17. század első felében Európa vezető nagyhatalma volt. Számos fronton képes volt egyszerre helytállni a világ különböző tájain szárazföldön és tengeren egyaránt: a Nyugat-és Kelet-Indiáktól kezdve a Mediterráneumon és Németalföldön át a Habsburg Monarchia egyéb területeiig. Még 1639-ben is ki tudott kiállítani az 1588-as Armadához hasonló méretű és erejű hadiflottát. A „mindenütt jelen levő spanyol katona” nyomában Európa szerte terjedt a spanyol nyelv, irodalom, öltözködés és udvari kultúra, valamint a spanyolellenes propaganda és annak magja, a „fekete legenda” továbbélésével az ezzel járó negatív sztereotípiák.⁷⁷⁴

Az Ausztria-házzal (Casa de Austria) össze volt kötve Spanyolország domináns európai hatalommá való fejlődése. Ez a fejlődés azonban csak Spanyolország belső konszolidációja, az ország politikai egysége (unidad) után következett be a 15–16.

században. Csak ilyen feltételek között tudták kezdetben a Katolikus Királyok és mindenekelőtt V. Károly császár Spanyolország földrajzilag meghatározott távolságát Európa közepéhez csökkenteni, és hosszú távra szóló változásokat végrehajtani.

Spanyolországot ez a fejlődés peremállamból nagyhatalommá tette, amelyhez nagymértékben hozzájárult az antikvitásból eredeztethető Hispánia tudat, és az ehhez kapcsolódó korai nemzetképződés folyamata. Továbbá léteztek olyan politikai–

dinasztikus összefüggések, amelyek előkészítették Spanyolország hatalompolitikai felemelkedését és útját Európába. Az Itáliai-félszigeten a Habsburg-ház és a Trastámara-ház közötti, de a burgundiai házzal való kapcsolat⁷⁷⁵ is óriási jelentőséggel

774 A „leyenda negra” eredete a II. Fülöp (1556–1598) korabeli eposzokig nyúlik vissza, és Európa vezető protestáns hatalmai nézőpontjából keletkezett egy visszamaradott, megújulni képtelen ország képe. Alfred Kohler: Die Europäische Bedeutung des Begriffs „Casa de Austria”. In: Was heißt Österreich? Inhalt und Umfang des Österreich Begriffs vom 10. Jahrhundert bis heute. Hrsg. von Richard G. Plaschka – Gerald Stourzh – Jean Paul Niederkorn. Wien 1995. 146. A spanyol politikai elit a Hispán Monarchiát az ókori világbirodalmak örökösének tekintette. Spanyolország 1580 és 1640 között Portugáliát is magába foglalta. A harmincéves háború kirobbanásában és eszkalálódásában Spanyolországnak kulcsszerepe volt.

A spanyolok a „bécsi testvérág” oldalán avatkoztak be a harmincéves háborúba atlanti-óceáni, északnyugat-európai és mindenekelőtt németalföldi elkötelezettségük érdekében. Ekkor feltámadni látszott az V. Károly féle monarchia universalis eszméje. Fő céljuk volt a Holland Egyesült Tartományok legyőzése, Bécs támogatása és a katolikus ügy védelme. A spanyolok a harmincéves háború kezdetétől tetemes segélyeket folyósítottak és katonai segítséget is nyújtottak II. Ferdinánd és III. Ferdinánd német-római császároknak, és segítették őket német-német-római királlyá választásukban. Cserébe azt kérték, hogy ne ismerjék el Hollandiát, és szakítsanak Franciaországgal. 1635-ben a spanyolok végleg lemondtak Hollandia visszafoglalásáról, 1640-ben pedig kitört a katalán és a portugál lázadás. Monostori Tibor:

Adatok a spanyol–magyar kapcsolatok történetéhez. A spanyol király és a német-római császár közötti szövetség terve, 1624–1637. Kút 7. (2008: 1. sz.) 48–51.

775 1477-ben a későbbi I. Miksa német-római császár feleségül vette Merész Károly burgund herceg (1433–1477) leányát, Burgundiai Máriát (1457–1483), így megszerezte házassága révén a Burgund Hercegség jelentős részét, beleértve Németalföldet is fia, Szép Fülöp számára (1478–1506). Ezzel a Habsburgok birtokába került Nyugat-Európa egyik gazdaságilag legfejlettebb területe. A 15. század egyik legfontosabb politikai házassága Szép Fülöp nevéhez fűződik, ugyanis Szép Fülöp és húga, Margit 1496-ban kettős házasságot kötöttek Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella gyermekeivel, Őrült Johannával

bírt. Ezek a politikai viszonyok a meglevő gazdasági, kulturális és művészeti kapcsolatokhoz kötődtek. A flamand művészet a 15. századtól kezdve Burgundián kívül sehol máshol nem vert olyan erősen gyökeret, mint éppen Spanyolországban.

Gazdaságát tekintve Spanyolország a középkor óta Németalföld és Anglia legfontosabb gyapjúexportőre volt. Kasztília általános fellendülése Aragónia egyidejű lemaradásával a 15. századtól kezdve szorosan összefüggött a birkatenyésztéssel, a gyapjúelőállítással, a gyapjú eladásával és a Medina del Campó-i évenkénti vásárokkal.⁷⁷⁶

A szorosan vett kapcsolatok kezdetén a Katolikus Királyok és I. Miksa között a Habsburgok hagyományos dinasztikus terve húzódott meg. Miksa öt évvel első feleségének halála után megkérte Izabella infánsnő kezét, aki a Katolikus Királyok — Kasztíliai Izabella (1474–1504) és Aragóniai Ferdinánd (1479–1516) — legidősebb leánya volt.⁷⁷⁷ Azonban a spanyol fél nem óhajtott egyszerű dinasztikus házasságot, hanem Miksa gyermekeivel kétoldalú kapcsolatban reménykedtek. A Katolikus Királyok „dinasztikus potenciálja” elég nagy volt ahhoz, hogy rögtön két jelöltet is felkínáljanak külpolitikájuk kiteljesedése érdekében, amely Franciaország ellen irányult.

Miksa számára, aki csak két házasságból született gyermekkel rendelkezett, egy ilyen egyoldalú dinasztikus elkötelezettség nagy kockázatokat hordozott magában, így nem meglepő, hogy a spanyol fél által szorgalmazott kettős esküvőt, mint dinasztikus lehetőséget egyelőre elvetették, és egy külön alkalom kellett ahhoz, hogy ezt realizálják.

A spanyol trónörökös, Juan halála 1497. október 3-án a kezdete volt egy sor véletlennek, amelyet a Trastámara-ház krízise követett, ami két évtizedig is eltartott. A spanyol historiográfia ezért beszél rendszerint dinasztikus krízisről (crisis dinástica).

Juan halálával ezért egy időre eltűnt a remény, hogy Kasztíliát és Aragóniát egy uralkodó keze alatt tudják egyesíteni. A Katolikus Királyok örökösnőjeként rövid időre Izabella következett, aki Juan legidősebb leánya és Mánuel portugál király felesége volt.

Izabella azonban már 1498-ban fia, Miguel születésekor meghalt, aki csak 1500. július 20-ig maradt életben. Időközben a spanyol király második legidősebb leánya, Juana 1500. február 24-én Károly nevű fiának⁷⁷⁸ adott életet. Ettől kezdve őt tekintették dinasztikus jövőnek a Spanyol Monarchiában és Németalföldön. A lehetőségek határain belül megindult a Nyugat-, Közép-, és Dél-Európában hatalmas területeken elszórt uralmi területek egyetlen Habsburg-uralkodó kezében való egyesítése.⁷⁷⁹

(1479–1555) és fivérével, Don Juannal (Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella országai 1479-ben dinasztikus unióban egyesültek). Bár Miksa a spanyol házasságot eredetileg pusztán a legnagyobb európai riválisa, Franciaország elleni koalíciója megerősítésének szánta, azonban mivel előbb Don Juan, majd Miksa fiai, leánya és nővére, Izabella portugál királynő (meghalt 1539-ben) is eltávozott az élők sorából, hamarosan Őrült Johanna és általa Szép Fülöp lett a Spanyol Királyságok örököse. A spanyol hozomány az Ibériai-félsziget nagy része mellett magába foglalta Szardíniát, Szicíliát, a Nápolyi Királyságot, 1492-től pedig a Granadai Királyságot is. I. Miksa halála után (1519) így a fiatalon elhunyt Szép Fülöp fia, V. Károly már a világ egyik leghatalmasabb birodalmának lett az uralkodója. Pálffy G.:

Habsburg Monarchia i. m. 36–37. Szép Fülöp és Őrült Johanna házasságából született a későbbi V.

Károly és I. Ferdinánd német-római császár. I. Károly a cortezek jóváhagyásával lett spanyol király 1516-ban.

776 Kohler, A.: Die Europäische i. m. 138–139.

777 1469. október 19-én Valladolidban házasságot kötött a Trastámara-ház aragóniai ágából származó Ferdinánd és a Trastámarák kasztíliai trónörökösnője, Izabella. A házasságot követően a dinasztikus unió ellenére a Kasztíliai Királyság ás az Aragóniai Királyság gazdasági, politikai és intézményes különállása továbbra is fennmaradt. Kasztíliában Izabella 1474-től, míg a Katalán-Aragón Korona országaiban (Katalónia, Aragónia, Valencia) Ferdinánd 1479-től uralkodott. A Katolikus Királyok a katolikus jelzőt a katalán származású Alejandro Borjától, VI. Sándor pápától (1492–1503) kapták 1494-ben. Korpás Zoltán: Királyság és rendiség Spanyolországban. In: A kora újkor története i. m. 235.

778 A későbbi I. Károly spanyol király (1516–1556) és V. Károly német-római császár (1519–1556). 1526-ban feleségül vette Izabella portugál hercegnőt (1503–1539).

779 Kohler, A.: Die Europäische i. m. 139.

1516. március 14-én a brüsszeli Szent Gudule székesegyházban Károlyt kikiáltották Kasztília királyának, 1519. június 28-án pedig Majna-Frankfurtban a választófejedelmek erőteljesen Habsburg-párti hangulatban megválasztották a Habsburg Monarchia császárának, mint németalföldi–spanyol jelöltet. Károly a Habsburg Monarchiában soha nem volt annyira népszerű, mint császárrá választásakor. Ezzel egy csapásra az Osztrák-ház (Casa de Austria) előtt új lehetőségek nyíltak meg egy nagyléptékű európai politika irányába. A család (ház) fejeként V. Károly három egymástól messze fekvő uralmi területre támaszkodhatott: Németalföldre, a Spanyol Királyságokra, beleértve Itáliát és Amerikát és az Osztrák Örökös Tartományokra.

Ezáltal a császári méltóság összekötötte és uralma alá vonta a Közép-Európai országokat Felső-Itáliával és Németalfölddel. A „ghibellinus eszme” megvalósulása, az egyetemes monarchia (monarchia universalis), amelyet a piemonti jogász és nagykancellár, Mercurino Gattinara (1465–1530) igyekezett megvalósítani, és amelynek ő volt a fő hajtóereje, formát öltött.⁷⁸⁰ Azokat a területeket, amelyek korábban jó, ha egyáltalán valamiféle kereskedelmi és gazdasági kapcsolatban álltak egymással, a közös uralkodói jog összekötötte és egymásra vonatkoztatta. A császár részéről bölcs döntésnek bizonyult, hogy uralomra kerülésével uralmi területeinek fennálló jogszokásait tiszteletben tartotta. Mindent betartott, amit Machiavelli (1469–1527) tanácsolt az idegen fejedelmeknek, vagyis nem változtatott semmit a fennálló viszonyokon, hanem a hagyományok elfogadásával a folytonosságot hangsúlyozta.⁷⁸¹ A birodalmi rendekkel szemben az 1521. évi wormsi birodalmi gyűlésen óvatosan járt el, amelynek során a birodalmi reformmozgalom vívmányait, ha nem is ellentmondás nélkül, de elfogadta, egyidejűleg azonban nem adta fel az ambícióit egy monarchikusan alakított birodalom megteremtésére. A „Károlyi uralmi rendszer” kezdettől fogva két problémával szembesült: egy dinasztikussal és egy uralkodói és kormányzástechnikaival. V. Károly megosztotta fivérével, I. Ferdinánddal⁷⁸² az

„osztrák-miksai” örökséget, kezdett kirajzolódni egy osztrák-ág, amely egyre jelentősebbé kezdett válni I. Ferdinánd alatt Csehország és Magyarország révén.

Azonban Károly öccse minden politikai és hűbérjogi igyekezetét igyekezett visszafogni, még Ferdinánd római királlyá történő megválasztása (1531) után is, a felső-itáliai politikában való aktív közreműködésből is kizárta. Másfelől a politikai vezető nagykancellár, Gattinara hatásköre elfedte a „károlyi rendszer” kezdettől fennálló adminisztratív kettősségét, mivel Gattinara kezében két égtáj szálai futottak össze, amelyek kezdettől fogva el voltak különítve, és úgy is maradtak. Ez az adminisztratív elkülönülés 1530-ban, Gattinara halála után még kétségtelenebbé vált, mint valaha.

Felállították a Spanyol Ügyek Titkárságát Francisco de los Cobos titkár vezetése alatt,

780 Mercurino Gattinara volt a fiatal V. Károly talán legbefolyásosabb tanácsadója, akinek a számára a császári cím elsődleges fontossággal bírt, hiszen úgy vélte, hogy enélkül a monarchia universalis nem valósítható meg. 1519 folyamán a főkancellár és környezete meggyőzte a választófejedelmeket, hogy szavazzanak a németül sem tudó Károlyra, hiszen a Habsburg Monarchiában már jelentős császárokat felvonultató Habsburg-ház feje egyben spanyol király is. A Habsburg propaganda a franciák által elfoglalt Milánó és Genova visszaszerzését ígérte, de kilátásba helyezték az oszmánok és a pápai hatalom visszaszorítását is. Gattinara felfogásában a császári cím valójában nem a monarchia universalis megszületését jelentette, hanem csak egy lépés volt afelé, hogy az összes, Károly uralkodása alatt levő területből létrejöjjön az egységes keresztény birodalom. Gattinara nevéhez fűződik a spanyol Államtanács létrehozása is. Korpás Z.: V. Károly i. m. 15–16.

781 A császárválasztást követően V. Károly komoly propaganda és imázsteremtő tevékenységet folytatott, hogy a spanyolországi alattvalókat felsorakoztassa maga mögött, emiatt az újonnan megválasztott császár Spanyolországba utazott. Az alattvalókat meg kellett győzni arról, hogy a Spanyol Királyságok érdekeinek megfelelően fog uralkodni, amelyhez vezető fontos lépcső volt az 1520. évi La Coruña-i cortez. Uo. 16.

782 I. Ferdinánd 1526-tól magyar, 1527-től cseh, 1531-től német király, 1556-tól német-római császár.

1564-ben halt meg. Felesége 1521-től Jagelló Anna (1503–1547) cseh és magyar hercegnő.

amelyhez a Kasztíliai Királyságok, Amerikák, Aragónia és az itáliai birtokok tartoztak.

A Nem Spanyol Ügyek Titkárságát az idősebb Granvelle irányította, és Németalföldet és a szűkebb értelemben vett Szent-római Birodalmat fogta át. Jól látható tehát a törésvonal egyrészt a Spanyol Királyságok között az itáliaiak belefoglalásával, másrészt pedig Németalföld és Spanyolország között. Károly monarchia universalis-ának megvoltak a pénzügyi alapjai Kasztíliában és Aragóniában, ő maga egyre inkább spanyol uralkodóvá vált. Fia, Fülöp⁷⁸³ már Spanyolországban született, és megalapította a Habsburg-ház spanyol ágát. V. Károly minden fáradozása, hogy uralmának transzperszonális egységét összetett uralmi és örökösödési konstrukciók révén megőrizze, az 1540-es évektől kezdve fokozatosan meghiúsult. Ehelyett messzemenően elzárta Örökös Tartományait a birodalmi törvénykezéstől, illetve ennek befolyásától, ami jelentős mértékben akadályozta önálló fejlődésüket. Annál könnyebb volt II. Fülöp idején a Spanyol Királyságokhoz való politikai hozzárendelődés. Az osztrák-vonal számára nagy fontossággal bírt, hogy megakadályozzák Itáliában befolyásuk elvesztését. Ezzel magyarázható például I. Ferdinánd makacssága, hogy szembeszálljon II. Fülöp itáliai helytartósági fáradozásaival, amelyek arra irányultak, hogy a felső-itáliai területeket kivonja a birodalmi hűbérjog és a császárság befolyása alól.⁷⁸⁴

V. Károly alatt megvalósult az egyetemes keresztény világbirodalom (monarchia universalis), amely nem volt független a Habsburg-mítosztól. A császár kénytelen volt harcolni a törökök ellen, így betöltötte a „kereszténység védőpajzsa”

szerepkört is. Másrészt fontos feladat volt a keresztény hit terjesztése az Újvilágba, amely felélesztette a keresztes háborúk ideáját. V. Károly feladatát erős hivatástudattal látta el, „utolsó középkori császárként” is aposztrofálják. Rotterdami Erasmus (1466–

1536) neki ajánlotta A keresztény fejedelem neveltetése című művét, a császárra sokkal inkább hatott Erasmus, mint Machiavelli.⁷⁸⁵ 1555–1556-ban V. Károly lemondott császári hivataláról. Nem tudta feldolgozni, hogy képtelen helyreállítani a hit egységét.

Azért mondott le, mert úgy látta, hogy császári méltóságában kudarcot vallott.⁷⁸⁶ Tudatossága elhivatottsággal párosult. V. Károlyt átitatta a keresztény császári hivatástudat érzése – mivel úgy érezte, hogy ennek nem tud megfelelni, inkább

783 II. Fülöp spanyol király (1556–1598), 1556-tól nápolyi, 1580-tól portugál király is volt. Első felesége 1543-tól Mária portugál hercegnő (1527–1545), III. János portugál király (1521–1557) leánya, második felesége 1554-től Tudor Mária angol királynő (1516–1558), harmadik felesége 1559-től Valois Erzsébet francia hercegnő (1545–1568), negyedik felesége pedig 1570-től Anna osztrák főhercegnő (1549–1580), II. Miksa császár leánya. V. Károly több instrukciót és végrendeletet írt fiának Fülöpnek, amelyekben felvázolta a Spanyolországot fenyegető veszélyeket, és átadta tapasztalatait és tanácsait a jó kormányzás mibenlétéről. Az 1548. január 18-i végrendeletében a legfontosabb teendőket országokra lebontva csoportosította, így külön tárgyalta a német, a vatikáni, az itáliai, a francia, az angol, a skót és az Indiák ügyeit, majd végül házassági tanácsokat adott fiának. Kora újkori egyetemes i. m. 34–39.

784 Kohler, A.: Die Europäische i. m. 140–143.

785 Rotterdami Erasmus az ifjú Károly burgund fejedelemhez írt Institutio principis christiani c. műve 1516-ban jelent meg Bázelben. Erasmus ebben a didaktikus, moralista könyvében példákon keresztül vázolja fel az Istennek tetsző jó kormányzat jellemzőit, és szembeállította azt a zsarnoki uralommal. A szerző alapvető álláspontja az volt, hogy az összes keresztény közösen alkotja az universitas christianát, amely minden kormányzati kritérium felett áll. Erasmus elvetette a keresztények közötti háborút, amelyet igazságtalan polgárháborúnak tartott, és a hadviselést csak a hit ellenségének számító törökökkel szemben tartotta megengedhetőnek. Az író szorgalmazta az egyház belső reformját, és a pápa világi politikájának megszüntetését. Emellett a császárnak az isteni hatalmat kell képviselnie anélkül, hogy a lelki dolgokba beavatkozna. Erasmus művében erős kritikával illette a Habsburg-dinasztia házassági politikáját. Úgy vélte, hogy ezek a dinasztikus kapcsolati rendszerek olyan függőséget teremtenek, amelyek egyéni érdekeket szolgálnak az universitas christiana közös javával szemben, hiszen nem békét hoznak az országok számára, hanem további konfliktusok forrásai lehetnek. Korpás Z.: V. Károly i. m. 14.

786 A császári hivatalról való lemondása ugyancsak az „erazmisták” ideális fejedelemről alkotott felfogását tükrözik. Uo. 14–15.

lemondott.⁷⁸⁷ Lemondása tele volt színpadias elemekkel. Elbúcsúzott a rendektől, megköszönte „közreműködésüket”. Saját temetését is megrendezte. Károlyt éppen ezek az elvi megfontolások akadályozták a hatékony kormányzásban – utóda Ferdinánd sokkal gyakorlatiasabb felfogású volt.

Az „új típusú” Casa de Austria politikájával és a spanyol mentalitással való tapasztalatok Európában nem minden probléma nélkül zajlottak le. Már az 1521. évi wormsi Birodalmi Gyűlésen is felbukkantak olyan jellegzetes konfliktusok, amelyek a következő évtizedekben meghatározták a spanyol–Habsburg kapcsolatokat. Itt bukkant fel először a „spanyol katona, mint olyan” fogalma. A birodalmi gyűlés felkavart légkörében a spanyol katonák „al fuego, al fuego” (tűzbe vele) kiáltásokkal tiltakoztak V. Károlynál Luther (1483–1546) és a reformátor követői ellen, majd ezután tényleges összecsapások is bekövetkeztek a két fél között. Ezután beszéltek első ízben a német kortársak a „fennhéjázó spanyolokról”, akik lóöszvéreiken lovagolva az emberekben félelmet keltenek. A „fennhéjázó spanyol” toposz hosszú ideig uralta a spanyolellenes képet nemcsak a Habsburg Monarchiában, hanem szerte Európában. V. Károly személye ebből észrevehetőleg kimaradt, mindenesetre kezdetben uralkodói tekintélyét nagymértékben respektálták. Fiát, II. Fülöpöt azonban már személyében érintette a Habsburg Monarchiában érezhető spanyolellenes hangulat.⁷⁸⁸ A következő évtizedekben széles körben elterjedt a „spanyol állati szolgalom” szállóige, amely nyilvánvalóan túlzó formában fejezte ki Spanyolország politikai–intézményi keretfeltételeinek másságát, és mintegy a Habsburg Monarchiában uralkodó viszonyok ellentéteként szolgált. Móric szász választófejedelem (1521–1553) V. Károly elleni 1552. évi hadjáratát úgy indokolta, mint a „régi szabadság védelmét az ilyen hispániai, állatias, elviselhetetlen, örök szolgalomtól”. Ez természetesen háborús propaganda volt, amely ennek a politikai jelzőnek az évtizedes fennállását a politika eszközévé tette.⁷⁸⁹

A Habsburg Monarchiában különösen akkor erősödtek fel a Spanyolországgal szembeni ellenérzések, ha V. Károly kíséretével a Habsburg Monarchia területére érkezett, a birodalmi gyűlések pedig ehhez mintegy keretfeltételül szolgáltak, ahol különösen kiéleződtek a német–spanyol ellentétek. A Habsburg Monarchia alattvalói számára II. Fülöp testesítette meg a spanyol trónutódlást, amely azt jelentette a spanyol király számára, hogy alkalmazkodjon a német nemesek társadalmi konvencióihoz, étkezési és ivási szokásaihoz. Azonban a Spanyolországban nevelkedett herceg nem volt az a típus, aki tartós fizikai igénybevételek között nőtt volna fel, és nem bírta a napi többszöri sorozatos étkezéseket és ivászatokat, melyek nem feleltek meg gyenge testi alkatának. Ugyanilyen fontos volt, hogy II. Fülöp tartózkodott a nemesi szórakozási kultúra minden fontosabb területétől, beleértve a lovagi tornákat is, amelyeken részvételét megtagadta – a német birodalmi rendek világa különbözött II. Fülöp szokásaitól és hajlamaitól. Így II. Fülöp esélyei jelentősen csökkentek, hogy atyja után betöltse a császári méltóságot, és a német kortársak feje felől hamarosan eltűnt a

„spanyol örökösödés ijesztő réme a császári trónon”. Hatalmi ambícióival II. Fülöp Európa számos részén heves tiltakozásba és ellenállásba ütközött, azonban uralkodása

787 V. Károly küldetéstudatának kulcsszavai voltak a keresztény vallás védelmezése (defensor ecclesiae), az universitas christiana békéjének és rendjének fenntartása. A kereszténység vezetőjeként feladatának tartotta, hogy az eretnekséget a kereszténységen belül és kívül egyaránt felszámolja, ezáltal „legalizálva”

az oszmánok és az eretnekek elleni harcokat, illetve a kereszténységen belül megteremtse az egységet, igazságosságot és békét. Uo. 18–19.

788 II. Fülöp 1556-tól tudatosan használta V. Károly korábbi birodalomeszméjét és ideológiai rendszerét, hogy ezáltal is megteremtse a két uralkodás közötti eszmei azonosságot, és hogy továbbvigye atyja örökségét. Bár a császári címet a spanyol ág nem használhatta, de V. Károly császári rangjához illő Su Majestad megszólítás — szemben a királyi ranghoz illő Su Altezával — Spanyolország uralkodóit is megillette. Uo. 19.

789 Kohler, A.. Die Europäische i. m. 143–144.

alatt Spanyolország Európa központi hatalmává emelkedett, fővárossal, uralkodói rezidenciával. Madridban és az Escorialban a spanyol király Itália és Németalföld sorsáról is döntött. Mégha a Habsburg-ház osztrák-ágánál a császári méltóság meg is maradt, a hatalmi hegemónia ekkor a spanyol ágra tevődött át. A politikai viszonyokat II. Fülöp és II. Miksa között úgy lehetne leírni, mint a „károlyi összrendszer törészónája”, amelyben a császár a Habsburg Monarchia államfőjeként a legfőbb hűbérúr, a spanyol király pedig a császár első vazallusa. Spanyolország hatalmi dominanciáját Itáliában a Franciaországgal kötött Chateau-Cambrésis-i békével (1559) szerződésben is megerősítették, Németalföldet ezzel szemben a burgundiai szerződéssel (1548) Spanyolországtól egyre inkább elcsatolták, továbbá a németalföldi területeket II.

Fülöp uralmi területeinek a keretében önállóságuktól fokozatosan megfosztották, és Spanyolország alárendelt részeiként kezelték. Mindenekelőtt a németalföldi konfliktus befolyásolta tartósan a II. Fülöp és II. Miksa közötti kapcsolatokat, a vallási–politikai ellentétek elsősorban itt törtek felszínre. Birodalmi államfői funkciójában II. Miksa közvetített II. Fülöp és a protestáns rendek között, azonban a spanyol uralkodó nagyon elutasítóan reagált ezekre a közvetítési kísérletekre. II. Fülöp alatt a spanyol hatalomérvényesítés Európában elérte a csúcspontját. Apjával ellentétben II. Fülöp jellemzően úgy gondolta, hogy egy olyan eretnek tartományról, mint Németalföld, le lehet mondani.⁷⁹⁰

Hegemonisztikus helyzetét Európában Spanyolország a 17. század első harmadáig meg tudta őrizni, mégha a gazdasági hanyatlás tünetei már érzékelhetőek voltak is. Gazdaságilag Spanyolország területeket vesztett a felemelkedő nyugat-európai államokkal — mindenekelőtt Angliával és a Németalföldi Egyesült Köztársasággal (Hollandiával) — szemben. Tarthatatlanná vált egy olyan gazdaság, amely szinte kizárólagosan nyersanyag exportra épül (gyapjú), szinte teljesen elhanyagolva az ipari termelés lehetőségét. Nyilvánvalóvá vált továbbá, hogy hosszútávon mennyire hátrányos az a tény, hogy az amerikai nemesfémek, melyekhez csak a spanyol uralkodók férhettek hozzá, Spanyolországba kerültek, hogy egy túlságosan messzire terjeszkedő európai politikát finanszírozzanak. Mindehhez társult a hadiipar előnyben részesítése, amely együttjárt a lakosság nagy részének tömeges elszegényedésével.⁷⁹¹

A III. Fülöp spanyol király által előadott spanyol örökösödési igényeket az Oñate-szerződésben (1617) fogalmazták meg. I. Mátyás császár (1612–1619) kötelezettséget vállalt, hogy Spanyolországot Elzászban és Itáliában Finale és Piombino hűbéri beiktatásával kártalanítja. III. Fülöp vezető tanácsosai (Lerma herceg, Baltasar de Zúñiga, Infantado herceg és Oñate gróf) a spanyol jelenlétet Európa közepén elengedhetetlennek tartották. Oñate 1618-ban az Államtanácsban (Consejo de Estado) a következőképpen vélekedett: „Bizonyos, hogy Flandria és Itália, tehát az a két oszlop, amelyen a Spanyol Monarchia nyugszik, el fog veszni, ha Németország is elveszik”. A 17. század első felében az Osztrák-házon (Casa de Austria) belüli vezető szerep visszavándorolt az osztrák-ághoz.⁷⁹²

790 Uo. 144–146.

791 Uo. 146–147.

792 Uo. 147.

9.2 A spanyol–francia háború (1635–1659)

Spanyolország és Franciaország hivatalosan 1635-től állt újra hadban egymással,⁷⁹³ ráadásul az évtizedek óta tartó háború Hollandiával kimerítette Spanyol-Németalföld népességét és anyagi erőforrásait. Mindezek miatt is célszerűnek látszott IV. Fülöp spanyol király számára, hogy III. Ferdinánd német-római császár fivérét, Lipót Vilmos főherceget (1614–1662) helytartóként a tartomány székhelyére, Brüsszelbe (Bruxelles) küldje, ezáltal a császárt még jobban magához láncolja, noha a vesztfáliai békeszerződésben a császárnak megtiltották, hogy Spanyolországot tovább támogassa Franciaország ellen. III. Ferdinánd és tanácsosai olyan megoldást kerestek, hogy a tiltás ellenére továbbra is támogathassák a Katolikus Királyt, anélkül, hogy mindezzel megszegnék a békét, és veszélyeztetnék a Birodalmat. Mivel III. Ferdinánd csak császárként írta alá a vesztfáliai békét, úgy vélték, hogy mindez cseh és magyar királyként nem kötelezi, ezért nyugodtan küldhetnek császári ezredeket teljes fegyverzetben Felső-Itáliába, hogy Spanyolország ottani csapataiból néhányat fel tudjon szabadítani a Hollandia elleni háborúra. Ekkor Spanyolország gazdasági helyzete, ezzel együtt pedig a hadsereg is egyaránt katasztrofális állapotban volt. Lipót Vilmos brüsszeli helytartósága alatt a hadsereg számára szükséges pénzeket folyamatosan megkurtították, 1650 körül csak egyharmada állt rendelkezésre a szükséges összegnek.

A spanyol csapategységek katonái különböző nemzetekből álltak össze (spanyolok, itáliaiak, németek, flamandok), a spanyol származású katonák azonban nem voltak hajlandóak német főparancsnok alatt szolgálni, ezért Lipót Vilmos mellé Fuensaldagna gróf⁷⁹⁴ személyében spanyol katonai tanácsadót rendeltek – noha korábban IV. Fülöp

793 1635. május 19-én a francia hírnök megkísérelte Brüsszel kormányzójával hivatalosan közölni, hogy Franciaország hadat üzen Spanyolországnak. A kormányzóhoz nem engedték be, így a hírnök a hadüzenetet a határon egy oszlopra tűzte. Spanyolország augusztusban üzent hadat. VIII. Orbán pápa és párizsi ügynöke, Mazarin teljes erővel dolgoztak a békéért, és egy konferenciát próbáltak összehívni.

Richelieu titokban tárgyalt Olivarez herceggel (Gaspar de Guzman (1587–1645), IV. Fülöp nagy hatalmú kegyence. Kormányzása alatt lázadt fel Katalónia, és szakadt el Portugália 1640-ben Spanyolországtól.

1643-ban megfosztották hatalmától Kora újkori egyetemes i. m. 51.), hogy elkerüljék a háborút. II.

Ferdinánd császár azonban tanácsadói kényszerítésére 1635. május 30-án Prágában békét kötött Szászországgal, hogy erőit felszabadítsa Franciaország ellen. A háborút többé nem lehetett elkerülni, hiszen Franciaország dicsősége és függetlensége forgott kockán. Levi, A.: Richelieu i. m. 157.

794 Fuensaldagna gróf már 1634-ben követte Brüsszelbe Ferdinánd bíboros infánst. 1641 áprilisában kinevezték a tüzérség főparancsnokának Spanyol-Németalföldön. A bíboros infáns halála után a brüsszeli ideiglenes kormány tagja lett, és marsalli rangot kapott. Az állandó viták, intrikák és belső hatalmi harcok miatt IV. Fülöp 1646-ban visszahívta Spanyolországba, és északon részt vett a Franciaország elleni harcokban. 1647 májusában küldték Lipót Vilmos mellé katonai tanácsadónak. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy óvja Lipót Vilmost, mivel az osztrák főherceg túlságosan értékes személy ahhoz, hogy kockára tegye az életét a csatákban. Ez ellen Lipót Vilmos hevesen tiltakozott, és kihangsúlyozta, hogy milyen fontos a személyes jelenléte a harctereken, a katonái között, mindenekelőtt azért, mivel a katonák harci kedve az állandó zsoldhiány miatt erősen visszaesett. Fuensaldagna katonai képességeiről még honfitársai sem voltak túlzottan jó véleménnyel, azonban IV. Fülöp nagyra értékelte képességeit, mindenekelőtt a pénzügyi adminisztráció területén, ennek ellenére főleg katonai feladatokat kapott a spanyol királytól. Fuensaldagna 1648 májusában érkezett meg Brüsszelbe, ahol a következő címeket viselte: „Capitán General” és „Mayor domo Mayor” (főudvarmester), mint Spanyolország legfőbb képviselője Spanyol-Németalföldön és a spanyol király legfontosabb minisztere. Fuensaldagna megérkezésével IV. Fülöp eltávolította Brüsszelből Lipót Vilmos bizalmasát, Schwarzenberg grófot, emiatt sem volt felhőtlen a viszony a két parancsnok között. Ráadásul a főherceg Fuensaldagnát nagy intrikusnak tartotta, és a rendszertelen spanyol kifizetések következtében a helytartó pénzügyileg függő helyzetbe került Fuensaldagnától, ami mélységesen lehangolta. Lipót Vilmos folyamatosan panaszkodott IV. Fülöpnek Fuensaldagna arroganciája és hivatali követelőzése miatt, azonban a király csak röviddel a főherceg Bécsbe való hazautazása előtt távolította el Fuensaldagnát Brüsszelből – kinevezte Milánó helytartójának, azt remélve, hogy ezzel Lipót Vilmost hivatalában tudja tartani. Renate Schreiber: „Ein Galeria nach meinem Humor”. Erzherzog Leopold Wilhelm. Wien 2004. 81.

egyedüli főparancsnoki posztot ígért neki. 1648 januárjában Spanyolország különbékét kötött Hollandiával, amelyet majdnem egy évig tartó fegyverszünet előzött meg, azonban Spanyolország nem írta alá a vesztfáliai békét, hanem tovább folytatta a háborút Franciaországgal.⁷⁹⁵

Időközben 1648-ban Franciaországban kitört a Fronde, és a polgárháborús zűrzavar első éveiben ez komoly hátrányokat okozott a franciáknak a spanyolokkal vívott háborúban, mivel egyszerre két fronton kellett háborúzniuk: a spanyolokkal több hadszíntéren is, és otthon a Condé herceg vezette lázadókkal, akiket a spanyolok fegyveresen is támogattak. A spanyol háború és a Fronde eseményei szervesen összekapcsolódtak, csak együtt lehet őket vizsgálni. A spanyolok a lázadók támogatásával is igyekeztek megnyerni a háborút, míg a király ellen fegyvert fogók a spanyolokra támaszkodva gyengítették a királyi hatalmat. 1654-re az ifjú király, XIV.

Lajos úrrá lett a polgárháborún, ezzel összefüggésben a spanyolok elleni hadisikerek száma is emelkedett.⁷⁹⁶

A francia–spanyol háború három hadszíntéren zajlott: Itáliában, Katalóniában és Spanyol-Németalföldön. A háború eseményeiről hadszínterekre lebontva a Theatrum Europaeum VII–VIII. kötete részletesen beszámol.

1652-ben a súlyos francia vereségek hátterében többek között a polgárháborús nyugtalanság húzódhatott meg, amelyre a Theatrum Europaeum is utal. A szerző kiemeli, hogy ebben az esztendőben XIV. Lajos elveszített három, stratégiailag kiemelkedő jelentőségű helyet (Dunkerque-t, Barcelonát, Casale-t), továbbá odaveszett a Vendôme herceg parancsnoksága alatt álló francia flotta jó része is, amivel a herceg Dunkerque-t szerette volna felmenteni.⁷⁹⁷ Mindezekről a csatákról a Theatrum Europaeum nagyon élethű leírásokat közöl, csakúgy, mint Gravelines (Grävelingen) erődjének spanyolok általi bevételéről, azonban terjedelmi okok miatt a háborúból csak egy csatát emeltem ki, mégpedig Valenciennes ostromát, mely ugyancsak jól tükrözi a spanyol–francia háború hangulatát. A spanyol–francia háború egyik legkiemelkedőbb hadi eseménye volt Valenciennes francia ostroma 1656 júniusában–júliusában, amely hatalmas spanyol győzelemmel ért véget.

„Valenciennes kiemelkedő fontosságú város volt, amely Hennegauban fekszik a Schelde folyónál. Turenne mintegy 20000 lovast és gyalogost gyűjtött össze, ráadásul rendelkezésére állt egy hatalmas ágyú, amely feltétlenül szükséges volt egy fontos támadás végrehajtásához. Június 12-én reggel minden csapatot ellátott egy napra való élelmiszerrel, és elvonult a gyülekezőhelyről, kivéve La Ferté marsallt, aki betegsége miatt 300 emberrel ott maradt (La Ferté hadseregét betegsége alatt Urelles őrgróf parancsnokolta). Turenne június 16-án hajóhidat építtetett a Schelde fölött Mortaigne-nál, amelyen át La Ferté hadserege át tudott jutni a másik partra Saint-Amand köré, ahová Turenne csapataival már korábban megérkezett. Most már mindkét francia marsall hadserege Valenciennes előtt helyezkedett el. Turenne elkezdte kiásatni a sáncokat, amelyen sok katona dolgozott. 17-én még egy hajóhidat építettek az ostrom számára. 18-án Valenciennes-től

795 Uo. 80–81. A münsteri és osnabrücki békeszerződéseket tehát a világ első gyarmatosító hatalma, Spanyolország és a világ első tengeri hatalma, Hollandia nélkül írták alá. A vesztfáliai békéről azt tartották, hogy ezáltal létrejött egy tartós és biztosított európai egyensúly. Mivel Hollandia félt Franciaországtól, szívesebben vette, hogy Spanyol-Németalföldet Spanyolország uralja és ellenőrizze.

Márpedig a maga részéről IV. Fülöp nem bocsátotta meg Franciaországnak, hogy 1640-ben támogatta a katalán lázadást és Portugália szeparatista felkelését. Ezek az okok magyarázzák az 1648. január 30-i szerződést: egy majdnem hetven évig tartó konfliktus után Spanyolország végül elismerte Hollandia függetlenségét, és visszavonult a vesztfáliai békekongresszustól. Bluche, F.: Louis XIV. i. m. 107.

796 A Fronde kitörése már önmagában kedvező volt IV. Fülöp számára, ügynökei azonban még további olajat öntöttek a tűzre. Ezek a zavargások csökkentették Franciaország gazdasági erejét, hadseregét és haderejének harckészségét. A zavargások maga után vonták Mazarin száműzetését, Turenne átpártolását, majd Condé még tartósabb átállását (1651–1659). Sokáig arra lehetett gondolni, hogy az erők kiegyenlítettsége miatt a háború akár száz évig is eltarthat. A Fronde befejeztével a hadműveletek még mindig teljesen bizonytalan kimenetelűek voltak. Bluche, F.: Louis XIV. i. m. 107–108.

797 TE VII. 216.

In document 1. Módszertani bevezetés (Pldal 189-200)