A vesztfáliai béke szabályozta a császár és a birodalmi rendek viszonyát. Franciaország és Svédország támogatásával a birodalmi rendek biztosították maguknak területeiken a korlátlan fennhatóságot (ius territoriale, droit de souveraineté). Egyidejűleg a császárt minden fontosabb külpolitikai kérdésben a birodalmi gyűlés beleegyezéséhez kötötték, ezenkívül a császárnak ki kellett kérnie a birodalmi rendek véleményét a törvényhozás, adókivetés, hadiállapot kinyilvánítása, csapattoborzások és elszállásolások, erődítési munkálatok, békekötés és szövetségi jogok kérdésében is. A rendi szabadság győzelme a császár abszolutisztikus igényei felett különösen megmutatkozott a szabad szövetségi jogok megnevezésében, amelyet csak az a klauzula korlátozott, hogy a birodalmi rendek egymás között vagy külföldi hatalmakkal nem köthettek olyan szövetséget, amely a császár ellen irányul.593 A vesztfáliai béke birodalompolitikai jelentősége elsősorban abban állt, hogy a császárnak, mint legfőbb birodalmi uralkodónak a helyzete viszonylagosan meggyengült, a birodalmi rendek pedig megerősödtek.594
587 Uo. 175.
588 Münch, P.: Deutschland 1648 i. m. 150.
589 Uo.
590 Uo.
591 Winkelbauer, T.: Ständefreiheit und Fürstenmacht i. m. 393.
592 Münch, P.: Deutschland 1648 i. m. 150.
593 Uo. 148–149.
594 Winkelbauer, T.: Ständefreiheit und Fürstenmacht i. m. 396–397.
A vesztfáliai béke jelentősen meggyengítette a császár helyzetét a Német-római Birodalomban, amennyiben fontos döntései a birodalmi rendek, illetve a birodalmi gyűlés hozzájárulásától függtek. Azonban, mint az Osztrák Örökös Tartományok uralkodója, és ezáltal mint birodalmi rend, egyúttal profitált is a császár a Német-római Birodalom rendjeinek a vesztfáliai béke általi megerősödéséből. Az Osztrák Örökös Tartományok és a Cseh Királyság kiemelésével a vesztfáliai béke normaévéből (1624), valamint a békének a cseh felkelők jogaikba való visszahelyezésének tilalmáról szóló rendelkezése által a császár olyan lehetőségeket kapott, amelyek messze felülmúlták a más birodalmi rendeknek garantált jogokat, és amelyek a császárt a vesztfáliai béke fő nyerteseként tüntették fel. Így a vesztfáliai béke révén birodalmi uralkodóként meggyengült pozíciójú császár saját örökös tartományi–cseh területi uralmára lett utalva.595
Ennek ellenére az 1648-at követő évtizedek a császár „visszatérését” hozták a Birodalomba. 1700 körül a császár pozíciója összehasonlíthatatlanul erősebb volt, mint 1648-ban, és csúcspontját már a későbbi I. József császár királlyá választásakor elérte 1690-ben. Ezt az segítette elő, hogy a vesztfáliai béke a Német-római Birodalom hierarchikus rendjének a magját, azaz a hűbéri rendet, élén a legfőbb hűbérúrral, a császárral éppoly kevéssé érintette, mint a Birodalmi Udvari Tanácsot és a császárnak a Birodalmi Udvari Tanács feletti rendelkezési jogait. 1654-től a Birodalmi Udvari Tanács rendelete elismerte a császár legfőbb bírói hivatalát, és olyan eszközt adott a kezébe, ami a császári befolyás döntő eszközévé vált a birodalmi rendekre vonatkozóan.
Az 1663-tól állandósult birodalmi gyűléssel a választófejedelmi vagy birodalmi rendi mellékkormányzás minden formája ki lett zárva.596
595 Klueting, H.: Das Reich i. m. 250–251. Már 1648-ban megfigyelhető, hogy az Osztrák Örökös Tartományok kiemelkedtek a Habsburg Monarchiából, és Ausztria különleges helyzetre tett szert a Német-római Birodalommal szemben, ami más tényezők mellett elsősorban az Osztrák Főhercegségnek a Cseh és Magyar Királysággal 1526 óta fennálló kapcsolatával függött össze. Ehhez társult még az ellenreformáció sikere a 17. század kezdetén, különösen a harmincéves háború kitörésekor, továbbá a cseh felkelés leverésétől kezdve az a homogenizációs folyamat, amely egyfajta szövetséget hozott létre az uralkodóház, a nemesek és a Katolikus Egyház között, és ami a Német-római Birodalom alapjává vált.
Uo. 251.
596 Uo. Az 1663-tól 1806-ig Regensburgban folyamatosan ülésező birodalmi gyűlés egy állandó küldöttkongresszus volt, melyen a császár és a választófejedelmek már nem voltak személyesen jelen, hanem egy legfőbb biztos (Prinzipalkomissar) révén képviseltették magukat. A birodalmi gyűlésben — melynek direktóriumát a mainzi érsek és választófejedelem, mint birodalmi főkancellár vezette — a császárral szemben állt a választófejedelmek, a fejedelmek és a politikailag egyre jelentéktelenebbé váló birodalmi városok kollégiuma, melyeknek egymás között meg kellett állapodniuk, mielőtt a császárral tárgyaltak. A három birodalmi gyűlési kollégium szavazatainak a mainzi választófejedelem által egyeztetett eredményéből csupán a császári szentesítést követően lett birodalmi határozat (conclusum Imperii), teljes érvényű birodalmi törvény. Minden egyes birodalmi törvény létrejöttéhez egyaránt szükség volt a birodalmi rendek egymás közötti, valamint a rendek és a császár közötti konszenzusra. A császár és a birodalmi rendek a Választási Hitlevelek és a törvényhozás tárgyalásakor formálisan egyenjogú partnernek tekintették egymást. Egy birodalmi gyűlés valamennyi határozatát a Birodalmi Záróhatározatban (recessus Imperii) foglalták össze, ünnepélyesen felolvasták a birodalmi gyűlésen, ami által törvényerőre emelkedett. 1663 után nem került sor a Záróhatározatok formális közzétételére, hanem az egyes birodalmi határozatokat császári hirdetmények (ediktumok, mandátumok, notifikációk) révén tették közzé. A birodalmi gyűlési történések elsősorban a barokk korszakban erősen ritualizált és merev ceremóniák által kötöttek voltak. Ennek a bonyolult jelrendszernek a segítségével tudták a császár és a birodalmi rendek legitimizálni és reprezentálni, azaz nyilvánvalóvá tenni a hatalmukat: a regensburgi régi Városháza ülésterme a Német-római Birodalom Theatrum Ceremoniale-ja lett. A szigorú ceremóniák, a számos precedensvita és politikai nehézkessége ellenére a folyamatosan ülésező birodalmi gyűlés a Német-római Birodalom politikai rendszerének fontos stabilizáló és integráló eszközévé vált.
Winkelbauer, T.: Ständefreiheit und Fürstenmacht i. m. 317–318.
I. Lipót el tudta venni a vesztfáliai békében lefektetett föderációs tendenciák élét azáltal, hogy 1671-től a Marienburgi Szövetséggel létrejött egy, az ő elnöksége alatt álló fejedelemszövetség.597 I. Lipót a Laxenburgi Szövetségben (1682) is érdekelt volt.598
Hasonló eredményei voltak a császár által 1681-ben keresztülvitt Birodalmi Hadi Alkotmánynak is.599
5.6 A vesztfáliai béke értékelése
A különböző mértékben, de minden európai országot érintő és elhúzódó harmincéves háború okozta szenvedés az érdekellentétek hosszú távú kiegyensúlyozását tette szükségessé. A hatalmi konfliktusok feloldására törekvő rendezési terv szándéka szerint egész Európában és hosszú távra kívánt békét teremteni. A korabeli uralkodók, politikusok, diplomaták, tudósok számára nyilvánvalóvá vált, hogy új Európa született, új típusú politikai gondolkodásmód, diplomáciai kultúra honosodott meg a kontinensen.
Az Európa keresztlevelének tekintett vesztfáliai békeszerződés mind a 148 aláírója tisztában volt az új rendezési terv jelentőségével. Azonban nemcsak a diplomaták, hanem a korabeli közemberek számára is egyértelmű volt, hogy a vesztfáliai békeszerződés egész Európa számára alaptörvény.600 1648. október 24-én az emberek azt hitték, hogy a vesztfáliai békével az öldöklések évszázadait is örökre lezárták. A békét keresztényinek, általánosnak és állandónak (Pax Christiana, Universalis et Perpetua) szánták. Az országok között legyen kölcsönös megértés, a béke pedig foglalja magába Európa minden országát, hogy valamennyi nemzetnek legyen esélye a jövőre, mégpedig úgy, hogy tárgyalásokkal, részletegyeztetésekkel létrehozott hatalmi erőegyensúly biztosítsa a békét.601
A vesztfáliai békével kezdetét vette a Német-római Birodalom vészterhes széttagoltsága, és sokan siratták az elszalasztott lehetőséget, hogy megalapítsák az erős, egységes Német Birodalmat. Az 1648-as esztendő a német nemzeti történelem mélypontja. A vesztfáliai béke a birodalmi rendeknek elhozta a régóta várt és áhított szabadságot és korlátozatlan állami szuverenitást, egyidejűleg azonban a császárt messzemenően megfosztotta hatalmától.602 A német-római császár esetében a vesztfáliai béke értékelésekor külön kell választani a Franciaországgal szembeni egyértelmű külpolitikai kudarcot, és a fentiekben részletezett helyzetét a Német-római
597 Ennek az élén a császár állt, további tagjai voltak a mainzi és a trieri választófejedelem, a münsteri püspök, a szász választófejedelem és a brandenburg-kulmbachi őrgróf. Klueting, H.: Das Reich i. m. 206.
598 1679 őszén Georg Friedrich von Waldeck gróf Majna-Frankfurtban létrehozott egy uniót, amely szövetség a Wetteraui Birodalmi Grófok Szövetsége volt. 1682 júniusában Waldeck gróf a Bécs melletti Laxenburgnál egy szövetséget hozott létre a császár és a Wetteraui Grófi Szövetségből (1679) kinőtt Frankfurti Szövetség között, amely a Frank és a Felső-rajnai Birodalmi Körök rendjeiből állt. A Laxenburgi Szövetség célja a vesztfáliai és nijmegeni béke határozatainak a megőrzése és a határok biztonságának a védelme volt. A Laxenburgi Szövetség egy kísérlet volt arra, hogy a birodalmi rendek mobilizálják a Német-római Birodalom szövetségi alapjait, amelyet azonban a császár kontrollált. I. Lipót Waldeck grófot 1682-ben örökös birodalmi fejedelemmé emelte, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy ily módon is megnyerje magának. Uo. 210–212. A laxenburgi szövetség volt az első, a császár politikai, katonai vezetése alatt álló Birodalmi Körök közötti szövetség, melyet az 1686-os augsburgi szövetség követett. Winkelbauer, T.: Ständefreiheit und Fürstenmacht i. m. 406.
599 Klueting, H.: Das Reich i. m. 251–252. Ennek értelmében a birodalmi hadsereg nem a birodalmi rendek fennálló hadseregeiből tevődött össze, hanem a Birodalmi Körök állították fel ezt a hadsereget.
Fontos volt továbbá, hogy a tartományi rendek a birodalmi rendek területein csak a tartományuruk által a birodalmi haderő számára kiállított csapatok élelmezéséhez és felfegyverzéséhez járultak hozzá. Uo. 210.
600 G. Etényi N.: Pamflet i. m. 63–64, 83.
601 R. Várkonyi Á.: A vesztfáliai béke Európája i. m. 957–960.
602 Münch, P.: Deutschland 1648 i. m. 150.
Birodalomban a birodalmi rendekkel szemben, amit Konrad Repgen német történész
„egy bizonyos sikerként értékelt, amellyel a legrosszabbat elkerülte”.603 Mindezek ellenére a harmincéves háborútól leginkább megkínzott, hatalmi, politikai és felekezeti sokféleséget magába foglaló Német-római Birodalomban fokozatosan erősödött az összetartozás-tudat. A német nyelvű politikai propaganda az egyre növekvő hatalmú Franciaországgal és az Oszmán Birodalommal szemben is az európai egységtudat erősítését hangsúlyozta. Ez a folyamat a császárnak és a Habsburg-kormányzatnak is érdekében állt, még akkor is, ha a császári hatalom mellett hosszabb távon a német választófejedelmek politikai tekintélye is emelkedett.604 A münsteri és osnabrücki béketárgyalásokon a császári politikának sikerült mindkét fő célját elérnie, vagyis a Német-római Birodalomban fenntartani a császár helyzetét és megvédeni a status quo-t a cseh és osztrák tartományokban.605
Svédország a vesztfáliai békekongresszust több mint kielégítő eredménnyel hagyta el, és meglehetősen elégedett lehetett a Münsterben és Osnabrückben megállapított végzésekkel a legtöbb birodalmi rend mellett maga a császár is. Azonban a békemű igazi nyertese Franciaország volt, amely áttörte a spanyol-Habsburg gyűrűt, és fontos kapukat és átjárókat szerzett meg a Német-római Birodalom területén. A császár és Krisztina svéd királynő mellett Franciaország lett a vesztfáliai békeszerződés garantáló hatalma, ezzel egyidejűleg pedig a Birodalmi Alkotmányé is. A Birodalmi Rendi Gyűlési követségek a francia diplomácia egyik legjelentősebb posztjaivá váltak.
A vesztfáliai béke garantálására úgy tekintettek, mint amely a „Francia Korona legszebb éke” (un des plus beaux fleurons de la couronne).606
A vesztfáliai békében Erdélyt nem említették meg, önálló államalakulatként csak a nijmegeni békeszerződésbe foglalják majd bele. A vesztfáliai békét a magyar politikusok úgy értékelték, hogy lezárult a vallási harcok ideje, Európa uralkodói egymással megbékéltek, és már semmi akadálya sincs, hogy összefogjanak a törökök ellen.607
A vesztfáliai béke vallási pontjai összességében pozitív kicsengésűek, még akkor is, ha semmi esetre sem beszélhetünk a korlátlan felekezeti tolerancia elvéről.608
A békét egész Európában kezdetben örömmel üdvözölték, és majdnem teljességgel pozitívan ítélték meg. Külföldön száműzve látták a veszélyt egy esetleges
603 Klueting, H.: Das Reich i. m. 177.
604 G. Etényi N.: Pamflet i. m. 65.
605 Winkelbauer, T.: Ständefreiheit und Fürstenmacht i. m. 393–394.
606 Wrede, M.: Das Reich und seine Feinde i. m. 324.
607 R. Várkonyi Ágnes: Buda Expugnata. Europa et Hungaria 1683–1718. Történeti bevezető. Bp. 1987.
22–27. A Magyar Királyság és Erdély politikusai számára a 17. század közepén már létkérdéssé vált, hogy mielőbb létrejöjjön a törökök elleni szövetség, és meginduljon az oszmánok hatalmát visszaszorító háború. Az oszmán hatalom alá került országrészeket a török fegyveres betörések békeidőben is állandóan növelték, falvak százait vetve hódoltság alá, és rabságba hurcolva a lakosságot. A törökök elleni háború sikeres megvívását társadalmi és politikai reformtervekkel kötötték össze. Uo. 22. Az Oszmán Birodalom aktívan nem vett részt sem a harmincéves háború küzdelmeiben, sem pedig a münsteri és osnabrücki béketárgyalásokon, mégis olyan szerepet játszott, amely szervesen hozzátartozik a vesztfáliai béke összefüggéseinek a feltárásához. Egyfelől Isztambul aktív diplomáciai központként működött, másrészt Vesztfália fordulópontot is képez az Oszmán Birodalom évszázados helyzetének a megítélésében, mivel egyértelművé vált, hogy a Porta hódításainak megtartásában nem a törökök pillanatnyi katonai ereje, hanem az európai hatalmi egyensúly a meghatározó. Ennek alapján az Oszmán Birodalom a legjobb példa arra, hogy a vesztfáliai béke nem egyszerűen a résztvevők számára teremtett egyfajta politikai normarendszert, hanem minőségében újat alkotott, mintegy létrehozva az új Európa kereteit. Hiller István: Pax Optima Rerum. In: Porté és imázs i. m. 60.
608 Münch, P.: Deutschland 1648 i. m. 151.
fenyegető Habsburg univerzális monarchiától. Franciaország és Svédország kivívta nagyhatalmi állását, Svájc és Hollandia elnyerték nemzeti szuverenitásukat.609
5.7 A vesztfáliai békét követő ünnepségsorozat
A vesztfáliai békeművet szerte Európában szinte mindenhol ünnepelték. A békekötést kísérő rendezvények Európa egységét hangsúlyozták. A münsteri díszteremben megörökítették az aláírás pillanatát, ahol a közös csoportképen minden egyes aláíró ország képviselője látható volt. A metszeten a békekötés szellemi atyját, a béke aláírása előtt elhunyt Hugo Grotiust (1583–1645) is ábrázolták. A béke diadalmenetét megjelenítő díszhintókon már nemcsak a bőségszaru, a művészetek, a városok vagy a termőföldek virágzása jelent meg, hanem új korszak határát jelezte az is, hogy a győztesek és legyőzöttek ellentéte helyett a szemben álló felek kiegyezését hangsúlyozták. Röplapok fiktív diadalmenetein a francia király, a német-római császár és a svéd uralkodó egyaránt ugyanabban a díszhintóban ültek. Az Európa jelenét és jövőjét meghatározó nagyhatalmak döntéseit ugyanakkor éppen a diadalmenet útját szegélyező, a hatalmat jelképező oszlopok feliratai, a nemzetközi jog alapvető kulcsszavai korlátozták, úgy mint „amor patriae”, „ratio status”, „neutralitas”,
„amnestia”.610
A vesztfáliai békét követő ünnepségeknek a Theatrum Europaeum is nagy teret szentelt, beszámolva a béke párizsi, bécsi és prágai fogadtatásáról.
„1648. október 31-én (21-én) Őfelségének, a francia királynak egy levelet mutattak be, mely a Római Birodalommal megkötött német békéről tudósított. A békekötés hírére egész Párizsban nagy volt az öröm, és ennek megünneplésére a következő napokban Te Deum laudamust énekeltek, és városszerte győzelmi örömtüzeket gyújtottak.”611
„1648. november 3-án (új naptár szerint) déli 12 órakor megérkezett vízi úton Münsterből Bécsbe a császár teljhatalmú megbízottja, Nassau gróf fia a német békevégzéssel. A hajóján egy trombitás állt, aki a jobb kezében egy trombitát, a bal kezében pedig fekete–sárga zászlót tartott. A megkötött béke hírére Bécsben hihetetlen nagy öröm támadt, és Nassau grófot Trauttmansdorff gróf a szállására kísérte, és saját testőrségét bocsátotta rendelkezésére. November 17-én a Münsterben és Osnabrückben újonnan megkötött békét a Birodalmi Udvari Tanács közzétette, és a következő napokban szétküldték a Birodalomban.”612
„1650. július 24-én (14-én) vasárnap Prágában a békekötés miatt613 hálaadó ünnepséget rendeztek, hasonlót, mint amilyenről korábban Bécsből beszámoltunk. A béke megünneplésére minden előkészületet megtettek, a bástyákon elhelyezett 150 ágyúból adtak le üdvlövéseket, továbbá megparancsolták mind a három prágai városrész lovasságának és polgárságának, hogy fegyvereikkel egy bizonyos helyen jelenjenek meg. Az ünnepségeken nemcsak a három prágai városrész lakosai vettek részt, hanem más cseh városok és falvak lakói is. Az ünnepség egy kora reggeli prédikációval kezdődött, minden templomban Te Deum laudamust énekeltek, a harangok egy órán keresztül szüntelenül zúgtak, a Thumb kastély templomában pedig Őeminenciája, Harrach bíboros pompázatos ceremóniát tartott. Ezután 108 ágyúból adtak le díszlövéseket, továbbá a Wallenstein és a Conti ezred helyőrségeiben is. A polgárság mind a három prágai városrész különböző terein zászlókkal és fegyverekkel megjelent, és muskétáikkal ugyancsak üdvlövéseket adott le. A vár és a tanácsháza tornyaiból trombitaszó hallatszott, amelyhez dobpergés adta meg az ütemet. Szinte a város összes lakosa kifejezte örömét a béke miatt. A legelőkelőbb úri és polgárházak elé májusfákat állítottak, éjszakára az ablakokba lámpásokat
609 Uo. 150.
610 G. Etényi N.: Pamflet i. m. 64–65.
611 TE VI. 624.
612 TE VI. 481–482.
613 Itt a nürnbergi végrehajtási recesszus aláírásának megünnepléséről van szó, amelyet 1650. június 16-án írtak alá, és amelyről a Theatrum Europaeum VI. kötete is beszámol az 1050–1053. oldalon. A prágai örömünnepség megrendezése érthető, hiszen gyakorlatilag a cseh fővárosban lezajlott 1618 májusi események következtében robbant ki a harmincéves háború.
helyeztek, néhány hídon is örömtüzeket gyújtottak. A nap végén a város előtti kis tavon tűzijátékot is tartottak. Ezen a napon tehát mindenhol örvendeztek az emberek.”614
A harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békét övező ünnepségsorozat jelképrendszere azt a reményt fogalmazta meg, hogy a hosszú háború után négyéves körültekintő tárgyalássorozattal sikerült egy működőképes békeművet teremteni. A vesztfáliai békemű azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a hatalmi átrendeződés újabb ellentéteket szült, újfajta gazdasági és kereskedelmi érdekek, megerősödő abszolutista államrendszerek csaptak össze egymással. Az európai hatalmi egyensúlyt a következő évtizedekben több konfliktus is veszélyeztette, amelyek közül kiemelkedett az északi háború, az 1667-től 1697-ig szinte folyamatosan zajló Habsburg–francia összecsapások és a törökök elleni felszabadító háború, melynek révén a Habsburg Monarchia nagyhatalmi státusra tett szert. A korabeli publicisztikákban a török háborúk és a Habsburg Monarchia oszmánok, illetve franciák elleni küzdelmei kapták a legnagyobb teret.615
Összességében azonban a vesztfáliai béke egy új európai rend alapját képezte, és magával hozta a változást, átalakulást a középkori „res publica christianából” az újkor hatalmi Európájához. Az egykori egyházi és hitegység helyére szuverén államok közösségét helyezte, amelyben ezután megmutatkozott Európa egysége.616
614 TE VI. 1145.
615 G. Etényi N.: Pamflet i. m. 97. „1648 őszén egész Európa ünnepelt: volt békebankett, békebalett és békemuzsika. Művészek versengtek, hogy emlékérmek, festmények, metszetek kompozícióiban minél beszédesebb képekkel fejezzék ki a béke lényegét: felvonulnak az antik istenek, virágoznak a kertek, kettétörten hevernek az ágyúk, szegre akasztva a dob, égig érnek a lombkoronás fák. Tűzijátékok tudatták a városok piacterein tolongó néppel: nem lesznek többé ostromok és véres csataterek; a megismételhetetlen múltba tűnik minden rémes élmény, üszkös falu, szétvert otthon, megerőszakolt lelkiismeret. Nem lesznek többé kiéhezett, elvadult hadseregek és rokkant emberroncsok az országutakon.
Hírmondók tudatták a kalendáriumok rongyos lapjain: Venus, a humanizmus megtestesítője elvette Mars hadisten minden fegyverét, Mars mezítelen. Ma is látható a vesztfáliai tanácsteremben az élethűen megfestett békebiztosok lába előtt a láncra vert kutya; az akkori embereknek ez azt jelentette, nem lesznek többé háborúk. Századunk végéről visszatekintve tudjuk, mindez álom volt csupán. Minden ország sokszorosan megszenvedte, Magyarország pedig súlyos veszteségekkel fizetett érte, hogy Európa garanciális, univerzális békerendszere három és fél évszázadon át az maradt, ami volt, vágyott elképzelés.” R. Várkonyi Á.: A vesztfáliai béke Európája i. m. 957–960.
616 Münch, P.: Deutschland 1648 i. m. 151–152.