tettek.620 A parlamentek közül legjelentősebb volt a párizsi, amely hét kamarából állt.
Az úgynevezett Nagy Kamarának (Grande Chambre) egyre nagyobb lett a befolyása az államügyekre is.621 A többi kamara a kormányzás részletkérdéseivel foglalkozott.622 A Nagy Kamara alá számos nagy jelentőségű ügy tartozott (törvények, rendeletek beiktatása, adókulcs, adórendszer szabályozásának a joga stb.). Tagjai jogászok voltak.
Jogi indokokra hivatkozva nemegyszer szembeszegültek a király intézkedéseivel. A 17.
század során különösen gyakorivá váltak ezek az összeütközések. XIII. Lajos megpróbált erőteljesen fellépni a parlamentek megnövekedett hatásköre ellen, és korlátozni hatalmukat. A Parlament elnöke különösen erős politikai befolyással rendelkezett. XIV. Lajos időnként úgy kísérelte meg leszerelni a parlament elnökét, hogy belpolitikai feladattal bízta meg (például Egyházon belüli pártviszályok és személyes nézeteltérések elsimítása).623 A francia parlamentek nem a modern értelemben vett népképviseleti szervek voltak. A bírákra („a parlament uraira”) úgy tekintettek, mint akik Franciaország alaptörvényeinek őrzői.624
XIV. Lajos a Grand Dauphinnek írt memoárjaiban így emlékezett vissza a Párizsi Parlament megreformálásáról (1661).
„Számtalan okból neki kellett látni az igazságügy reformjának, csökkenteni a legfőbb testületek hatalmát, melyek azzal az ürüggyel, hogy ítéletük megfellebbezhetetlen, legfelsőbb és legvégsőbb, lassanként felvették a Legfelsőbb Bíróságok nevet, és mint legfelsőbb, független hatalomként tekintettek magukra. Tudattam velük, hogy nem tűröm tovább az üzelmeiket. És hogy példát statuáljak, a párizsi Pénzügyek Bíróságától (Cour des Aides), mely néhány ítélkezésben élen járt abban, hogy eltérjen a feladatától, elküldtem néhány vétkes tisztségviselőt remélve, hogy ez az idejekorán alkalmazott módszer elejét veszi annak, hogy a jövőben gyakran kelljen alkalmaznom, és ez be is vált. Nem sokkal ezután még jobban megérttettem velük szándékaimat a Magas Tanácsom ünnepélyes határozata révén.625 És ez elegendőnek is bizonyult ahhoz, hogy békében éljenek egymással, csupán néhány jelentéktelen nézeteltérés támadt közöttük, melyek egyáltalán nem zavarták meg az ügymenetet. Ezek a bíróságok az akaratom szerint működtek, a kiadott rendeletek alapján. Ezzel a határozatommal megtiltottam nekik, hogy tanácsommal ellentétesen cselekedjenek, és megmagyaráztam nekik, hogy egymás közötti sérelmeikkel kizárólag hozzám forduljanak, továbbá, hogy azért ruháztam rájuk a hatalmat, hogy az alattvalóink között tegyenek igazságot, és nem pedig azért, hogy ők maguk legyenek a végső igazságszolgáltatás, mivel az teljesen a Koronát és magát a királyt illeti.”626
619 Novák Veronika: Hírek, Hatalom, Társadalom. Információáramlás Párizsban a középkor végén. Bp.
2007. 57–58.
620 „A Parlament nélkül nincs Monarchia” formulával (Sans Parlament pas de monarchie) sokan hallgatólagosan egyetértettek. A Párizsi Parlament bírósági udvar, a világon a legrégibb és a leghíresebb törvényszék, a Cité palotájában helyezkedett el, egy régi királyi rezidenciában. Hatásköre kiterjedt a Királyság egyharmadára. Bluche, F.: Louis XIV. i. m. 60–61.
621 A Nagy Kamara a pairek udvara volt, továbbá a vér szerinti és egyéb hercegek is helyet foglaltak benne. Ez az udvar gátolni tudta a nemesi kezdeményezéseket. A Parlament fő feladata általában a királyi törvények beiktatása volt. Ez a mechanizmus a Parlamentet lassanként a jog és a rendeletek őrzőjévé tette, kicsit hasonlóan egy alkotmányos szenátushoz. Ebből adódott egy kettős „kísértés”. Az első az volt, hogy a Párizsi Parlament fokozza saját törvényhozói szerepét, a másik szerint pedig a Párizsi Parlament egyfajta londoni Parlamentté alakul át, amely megváltoztatná a fennálló kormányzati formát azáltal, hogy rejtve alkotmányos jelleget kölcsönözne neki. Ez a kétfajta „kísértés” 1648-ban Párizsban utat tört magának, amelyhez hozzájárult, hogy I. Károly angol királyt ekkor vetették börtönbe, és az angol Parlament 1648. december 23-án elhatározta, hogy bíróság elé állítja. Uo. 61.
622 A legfelsőbb bíróságok vagy testületek az igazságszolgáltatás legvégsőbb állomásai voltak. Magukba foglalták a parlamenteket (polgári és bűnügyi ügyek), a Nagy Tanácsot (javadalmazások ügye, bíráskodási konfliktusok a legfelsőbb bíróságok között), a Számvevő Kamarát (közpénzek vizsgálata) és a Pénzügyi Bíróságot. Louis XIV.: Mémoires i. m. 78.
623 Saint-Simon i. m. 78–79.
624 Burke, P.: Die Inszenierung i. m. 56.
625 A Magas Tanács 1661. július 8-i határozata elrendelte, hogy a legfelsőbb bíróságok a Királyi Tanács határozatainak legyenek alárendelve. Louis XIV.: Mémoires i. m. 78.
626 Uo. 78–79.
1673. február 24-én XIV. Lajos rendeletet adott ki a parlamentek jogkörének korlátozásáról, ezzel mintegy betetőzve a már atyja által megkezdett parlamentek elleni harcot. Ebben a rendeletben a király gyakorlatilag megtiltotta a parlamenteknek, hogy élhessenek a királyi rendeletek megvitatásának és az ezek ellen való tiltakozásnak a hagyományos jogával.627
1648. január 15-én a régensnő a Parlamentbe ment, hogy lit de justice-t628 tartsanak egy sor adóügyi ediktum törvénybe iktatásáról, melyeket Particelli629 készített elő. Omer Talon,630 a Parlament elnöke így fogalmazta meg a tisztségviselők érzéseit a kormánnyal szemben. „Egykor a királyi ülések a Parlamentben a nagyság, a fenség és a ceremoniális esemény megnyilvánulásai voltak, manapság viszont Őfelsége nagy zajjal, lármával, trombitaszóval és félelmet keltően érkezik a Parlamentbe.” Ezután Talon könyörögve és fenyegetőzve kérte a királynőt, hogy változtassa meg a politikáját, és tartsa tiszteletben a Monarchia hagyományait: „Önön a sor Madame, hogy gondolja át ezeket a dolgokat, és adjon válaszokat korunk minden nyomorúságára, amikor lakosztályában és a kápolnában elmélkedik. Gondoljon arra, hogy a háború folytatása milyen hatalmas terhet ró a vidéken élőkre.” Mazarin annak érdekében, hogy megnyerje magának a Parlamentet, engedélyezte számukra a paulette631 felújítását, míg az udvar más hivatalainak (például Számvevő Kamara, Magas Tanács stb.) több évi
627 Kora újkori egyetemes i. m. 85.
628 Az Ancien Régime idején Franciaországban sajátos parlamenti gyűlés a király elnökletével, mely a királyi ediktumok, valamint fontos határozatok, törvények beiktatására, pl. régensség vagy a király nagykorúsításának bejelentésére szolgált. Segítségével a király érvényesítette korlátlan uralkodási hatalmát, és akár a Parlamentet korlátozó ediktumot is beiktathatott. A középkorban a lit de justice magasrangú arisztokraták súlyos bűneinek bírósági tárgyalására szolgált. A 16. században kezdték a királyi ediktumok beiktatására alkalmazni. XIII. Lajos uralkodásától kezdve a Párizsi Parlament sajátosságává vált, hogy a király rendszeresen látogatta a parlamenti üléseket. Az utolsó lit de justice-t 1787-ben Versailles-ban tartották, XVI. Lajos uralkodása alatt. A lit de justice-ket Párizsban, a Parlament Nagy Kamarájában, a Citén levő korábbi királyi palotában tartották, melyet még ma is Igazságügyi Palotának (Palais de Justice) neveznek. A király a Sainte-Chapelle-ben elvégzett rövid ájtatoskodást követően a kancellár, a vér szerint hercegek, más hercegek, főurak, bíborosok és marsallok kíséretében belépett a terembe, és elfoglalta helyét a terem egyik sarkában felállított ágyszerű, baldachinos emelvényen elhelyezett párnákon – innen ered az elnevezés, lit=ágy. A lit (ágy) öt párnából állt: az egyiken ült, egy másiknak a hátát támasztotta, két másikon két oldalt a karját pihentette, az ötödikre pedig a lábát helyezte. Jobbján és balján padokon ültek a főurak és a főpapok. A király előtti teret üresen hagyták, hogy az ügyeket bizalmasan vitathassa meg. Senki sem hagyhatta el a helyét, és senki sem közelíthetett engedély nélkül az emelvényhez. A király csupán néhány bevezető szót szólt, majd a „Mon chancelier Vous dira le reste” („Kancellárom, a többit majd Ön elmondja”) formulával átadta a szót a kancellárnak, aki a király lábánál ülve hangosan felolvasta a királyi deklaráció többi részét pl. a régensségről, a nagykorúsításról vagy akár a háborúról, vagy a békéről szóló deklarációt. www. fr.
wikipedia.org/wiki/Lit de justice. 2009. 11. 10. 1643-ban zajlott le XIV. Lajos első lit de justice-e, azaz formális találkozása a Párizsi Parlament uraival. Ennek az ülésnek az volt a célja, hogy eltöröljék XIII.
Lajos végrendeletét, és hitvesét, Ausztriai Annát kinevezzék régenssé – oldalán Mazarin bíborossal.
Bluche, F.: Louis XIV. i. m. 56.
629 Michel Particelli d’Emery (1596–1650), a pénzügyek főfelügyelője. Petitfils, J-C.: Louis XIV. i. m.
760.
630 Omer Talon (1595–1652), l’Estang hűbérura, általános ügyvéd. Uo. 766.
631 Korábban a hivatalok, tisztségek gyakran családon belül maradva egyik családtagról a másikra szálltak. Ennek egy törvényes feltétele az volt, hogy az előző tisztség viselője legalább negyven napig még éljen azt követően, hogy az utóda megkapta a címet, máskülönben a hivatal, tisztség visszaszállt a királyra. Ezt a késleltetési időszakot törölte el 1604-ben IV. Henrik és első minisztere, Sully (Maximilien de Béthune, de Rosny márki, majd de Rosny herceg (1559–1641), a pénzügyek főfelügyelője. Uo. 766.) oly módon, hogy ún. „éves jogot” kellett megvásárolni, mintegy a hirtelen halál elleni biztosítékként. Így keletkezett a híres „paulette”, amely a gazdag adóbérlőről, Charles Paulet-ről kapta a nevét, mivel rá bízták ennek az adónak (éves díjnak) a beszedését. Ez adófajta jelentős fordulópontot jelentett a
„negyedik rend” felemelkedésében, melynek legtipikusabb példája Pierre Séguier, aki Franciaország kancellárja lett. Uo. 55–56.
járandóságukról le kellett mondaniuk. Mazarin próbálkozása azonban szolidaritási mozgalmat indított el az udvar tisztségviselői között. 1648. május 13-án „egyesülési határozatot” hoztak, amelyben arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az összes udvari tisztségviselőt az Igazságügyi Palota Szent Lajos Kamarában (La Chambre Saint Louis) tartott ülésen egyesítik. Ennek keretén belül egy 27 cikkelyből álló követeléslistát állítottak össze, melynek fő pontjai között szerepelt, hogy az intendánsok visszahívhatók legyenek (1. pont), az udvari intézmények beleegyezése nélkül nem lehet adót emelni, az erről való szavazás jogával pedig ellenőrzés alá helyezik a Koronát (3. pont). A 6-os cikkely igazságügyi szabályozásra vonatkozik, amely garantálja az egyén személyes szabadságát: eszerint kihallgatás nélkül egyetlen egy alattvalót sem lehet 24 óránál tovább börtönben tartani. Azokat a fogva tartottakat pedig, akiket a tárgyalás során nem ítéltek el, szabadon kell bocsátani, és javaikat vissza kell szolgáltatni, királyi tisztségviselő pedig nem lehet királyi elfogatóparancs alanya. A Szent Lajos Kamara továbbá követelte a titkos kiadások és a közvetlen adók csökkentését, minden szerződés és kölcsön megsemmisítését, és egy olyan igazságügyi kamara felállítását, amely a pénzügyi műveleteket felügyeli, és megbüntetheti a hűtlen kezelést. Július 18-án Franciaország kénytelen volt egyetemes csődöt bejelenteni, a kölcsönszerződéseket visszavonni, július 31-én a Szent Lajos Kamara javaslatai részben törvényerőre emelkedtek. Mindez kétségtelenül Franciaország egyfajta gyámság alá helyezését és egy korlátozott monarchia kezdetét jelentette.632
A Frondot hagyományosan három nagy szakaszra tagolják:
1. a parlamentek Frondja (1648–1649) 2. a hercegek Frondja (1650–1651) 3. Condé herceg Frondja (1651–1653)633
Tejedelmi okok miatt természetesen nincs lehetőség a Fronde különböző eseményeinek részletes ismertetésére, csak a polgárháború főbb összefüggéseinek áttekintésére, ezúttal is felhasználva a Theatrum Europaeum megfelelő szövegrészeit.
6.2 A Fronde értékelése
A Fronde polgárháború volt, a politikai és társadalmi rendszer általános válsága.
Minden társadalmi réteg elégedetlen volt: a főnemesek a régi politikai hatalmukat akarták visszaszerezni, a bírói és pénzügyi tisztségviselők féltékenyek voltak a királyi hivatalnokokra, és a háttérben ott állt a nyomorgó, éhező nép, amely kimerült volt a szakadatlan háborúktól és rendkívül magas adóktól. A fő bűnbak azonban mindvégig Mazarin volt.634
Mindezt jól tükrözi a franciaországi rendek Mazarin-ellenes határozata:
„Megtörtént a Királyság történetében, hogy egy idegen, név szerint Giulio Mazarin jelentős pozíciót foglalt el az Állam ügyeinek irányításában, ahová nem származása és születése jogán, mégcsak nem is az Államnak tett szolgálatai, illetve erényei miatt került. Mindenki előtt ismert tény, hogy Mazarin szicíliai születésű, és születésénél fogva a spanyol király alattvalója. Korábban nem volt más, csak különböző magasrangú személyek szolgája. Rómában förtelmes bujaságokban vett részt, majd a spanyol király szolgálatában undorító, fortélyos és zavaros ügyekbe keveredett.
Franciaországba jövet beférkőzött a Királyság legelőkelőbb urainak kegyeibe, akik sajnálatos módon magas rangra emelték. Idővel nagy hatalomra tett szert, és a Királyság minden más uránál többre tartotta magát. A királynő kegyeibe is csalárd módon beférkőzött. A kormányzati ügyekbe magán kívül senki másnak nem engedett beleszólást Franciaország nagy bosszúságára, amellyel az ország kivívta az idegen nemzetek gúnyolódását. Immáron hat éve csak árt az országnak, mindent
632 Bély, L.: Louis XIV. i. m. 34–35.
633 Hahner P.: A régi rend i. m. 348–349.
634 Hahner P.: Franciaország i. m. 96.
tönkretesz, és kirabol. Az ellene fellázadókat fegyveresei segítségével kíméletlenül leveri. Számos hivatalnokot menesztett, illetve nyilvánított kegyvesztetté, akik pedig korábban hűségesen szolgálták az országot. Volt, akit egyenesen méreggel öletett meg, például Barillon parlamenti elnököt,635 aki pedig a Királyság és az Állam szolgálatában az egyik legbuzgóbb volt. Senki mást nem tűrt meg maga körül, csak gonosz, becsület és hit nélküli bábjait, akik árulók gonosztevők, elvetemültek és aljasok voltak. A kiskorú királyt befolyása alá vonta, ahelyett, hogy jó kormányzásra tanította volna, csak rossz tanácsokat adott neki. Ellenszenvet ébresztett benne az őszinte emberek, a Parlament iránt. Hű városai ellen is folyamatosan uszította az ifjú királyt, amelyet az idővel egyáltalán nem látogatott meg. Az országot folyamatosan rabolta, hatalmas vagyont halmozott fel. Az értékes műkincseket tulajdonába vette. Újra divatba hozta a kockajátékot és egyéb szerencsejátékokat, ezzel is növelve az erkölcstelenséget. Megnövekedtek az erőszakos leányszöktetések is, amelyek pedig már több mint száz éve nem fordultak elő. Erőszakot tett az igazságosságon, a jogszerű büntetőeljárásokat akadályozta, szörnyűséges bűncselekményeket elkövetett gonosztevőket felmentett, és felhasználta őket aljas céljaira.
Beavatkozott a tárgyalások menetébe, magas méltóságú tisztviselőket eltávolított állásából, a neki nem tetsző ítéleteket gúnyolódva megsemmisítette. Az elbocsátott becsületes tisztviselők helyett olyan embereket vett maga mellé, akik korábban lakájok és istállószolgák voltak. A király pénzügyi kamarásait megverette, az adókat saját céljaira használta fel, miközben a nép nyomorgott. Az Állam 50–60 milliós készpénzkészletét kimerítette, ráadásul előre beszedette három év királyi bevételeit, amelyet ugyancsak eltékozolt. Ezzel a költségvetés rendjét teljesen összezavarta. Napról-napra egyre elviselhetetlenebb adókat kreált, amelyeket kegyetlen módszerekkel és kínzásokkal be is hajtott. Erre a célra külön gonosztevőket bérelt fel, akiket a nép „ördögöknek” nevezett, és akiknek a megjelenése egy-egy faluban halálos riadalmat keltett. A szegény franciák halálra voltak rémülve, és miután javaikat elvették, már annak is örültek, hogy legalább puszta életük megmaradt. A börtönök tele voltak olyanokkal, akik nem tudták fizetni az adót. Számuk elérte a 23000-et. Évente több ezren haltak éhen. A katonák bérét sem fizette. Nem gondoskodott a tengerészekről és a tüzérekről sem. Semmi jutalmat nem adott azoknak, akik életüket és vérüket áldozták Franciaországért, sőt ellenkezőleg, sokszor a keserű éhezés sorsára jutottak. A hadvezérek sem kapták meg időben zsoldjukat. Az ország elvesztett több mint 180000 katonát, míg ő dőzsölt a javakban. A hadszíntereken is rosszul irányította a hadsereget, például az itáliai hadjárat során.
Előnyös békéket utasított el, hogy tovább folytathassa visszaéléseit. De hasonló módon járt el Katalóniában, Kortrijk városánál és Nápolyban is. Az egész Királyságot a legnagyobb veszélybe sodorta, és bűnös uralmáról nem akar lemondani. Azonban Franciaország rendjei nem hajlandóak tovább tűrni, hogy egy idegen a királyt és a Királyi Házat örökre szolgaságba taszítsa. Továbbá a rendek követelik, hogy Mazarint le kell tartóztatni, a Királyság pénzét, amelyet elrabolt, vissza kell szolgáltatnia, és cimboráival együtt, mint gonosztevőt meg kell büntetni. Ezt követeli Franciaország három rendjétől a király és az Állam érdeke és védelme. Franciaországot újra az isteni és királyi törvények szerint kell kormányozni.”636
A Fronde a felkelők szempontjából kudarcként értékelhető, mivel nem követte politikai szakítás vagy társadalmi összeomlás. Azonban kétségtelenül voltak forradalmi vonásai. A polgárháború alatt kifejezésre jutott a Monarchia ellenőrzésére irányuló törekvés, amely a Szent Lajos Kamara által megfogalmazott akarat volt. A hercegek célja is ez volt, akik magukhoz akarták ragadni a kormányzást. Úgy vélték, hogy magas származásúk őket már eleve erre predesztinálja, amelyhez Condé esetében még hozzáadódtak a csatamezőkön korábban szerzett elévülhetetlen érdemei is.637
„Január 18-án a királyi palotában Királyi Tanácsot tartottak. A gyűlésen részt vett a király, a régens királynő, a két fivér, Condé és Conti herceg, Longueville herceg638 és Mazarin bíboros. A királynő parancsba adta, hogy az ajtókat zárják be, és senkit ne engedjenek be. Condé herceg embereit, akik a közelben akartak maradni, a testőrök kiszorították onnan. Mihelyt a Tanács befejezte munkáját, elsőként a király távozott, majd követte őt a királynő és Mazarin.
Ezután a valószínűleg mit sem sejtő hercegek is távozni készültek, azonban a Királyi Gárda tagjai
635 Jean-Jacques de Barillon (1601–1646), a Párizsi Parlament elnöke. Petitfils, J-C.: Louis XIV. i. m.
731.
636 TE VI. 892–894.
637 Bély, L.: Louis XIV. i. m. 41.
638 Henri d’Orléans, Dunois grófja, Neuchâtel hercege (1595–1663), Franciaország pairje, Normandia kormányzója. Petitfils, J-C.: Louis XIV. i. m. 753.
ebben megakadályozták őket, amelynek M. Guitaut volt a kapitánya.639 Korábban ő tartóztatta le M. Broussel parlamenti tanácsost is.640 M. Guitaut odament Condé herceghez, udvariasan bemutatkozott neki, majd azt mondta, hogy a király parancsa értelmében kötelessége őt letartóztatni. Condé erre spanyolul azt kérdezte M. Guitaut-tól, hogy vajon gúnyolódik-e vele, és nem ismeri őt? M. Guitaut azt felelte, hogy nagyon is jól ismeri a nagyurat, de ennek ellenére a király parancsának kell engedelmeskednie. Ezt követően Condé a királynővel akart beszélni, de a gárdaparancsnok azt a választ adta, hogy erre sajnos nincs mód. Ezután a királyi palota kertjén keresztül elvezették a három herceget, a király díszhintójába ültették őket, majd a Richelieu kapun keresztül elhajtottak velük. Két alhadnagy és 12 királyi testőr kísérte őket. Egy Villete nevű falun haladtak keresztül, amikor a díszhintó felborult, de végül sikerült elszállítani őket a vincennes-i erdőben levő kastélyba. A történtekről a királynő tájékoztatást adott l’Hôpital marsallnak,641 Párizs kormányzójának, és megparancsolta neki, hogy minden eszközzel akadályozzon meg egy lehetséges felkelést. Ezután Condé herceg főintendánsát is letartóztatták. A letartóztatások hírére több előkelő úr is megszökött Párizsból, név szerint Bouillon herceg, Turenne marsall, La Moussaye és Duras őrgrófok,642 Marillac643és Rohan-Chabot644 hercegek. További intézkedésként Condé, Conti és Longueville herceg palotáiban minden írást, ékszert, ezüstneműt, készpénzt lefoglaltak, és az udvarba szállították őket.”645
A Fronde-ot a társadalmi erők mozgósítása és egyesülése tartotta fenn ilyen sokáig. Alapvetően Párizsra terjedt ki, és a hivatali nemesség vezette. Társadalmi jelentősége a legfelsőbb bíróságok uralmán és az őket körülvevő bírói világon alapult. A párizsi polgárok, akiket nyugtalanítottak Mazarin adóügyi rendelkezései, csupán a nemességet követték. A párizsi népet a nehéz gazdasági helyzet érzékenyen érintette, akiket szónoklataikkal a plébánosok is nagymértékben felbőszítettek, akik ahhoz a püspökséghez tartoztak, ahol Retz bíboros646 volt a püspök. A Fronde Párizson kívülre való kiterjedése pedig a nemességnek volt köszönhető. A frondőr hercegek birtokaikon összegyűjtötték híveiket, rokonaikat, ezáltal képesek voltak csapatokat kiállítani, így a felkelések az ország jelentős területére kiterjedtek, ezzel a felkelésnek a katonai összecsapások következtében egyértelműen polgárháború jellege lett.647
„Azonban ezt követően Bordeaux-ban kezdett éleződni egy olyan súlyos probléma, amely hosszú ideig lekötötte a király és csapatainak figyelmét, és amely az országra kiterjedő polgárháború első, Párizson kívüli állomása volt. Bordeaux-ban ugyanis súlyos nézeteltérés támadt az ottani királyi helytartó, Épernon herceg648 és az ottani Parlament között. A kormányzó ugyanis
639 François de Pechpeyrou-Cominges, Guitaut hűbérura. Uo. 747.
640 Pierre Broussel (1576–1654), a Párizsi Parlament Grand-Chambre-jának a tanácsosa. Uo. 735.
641 François de l’Hôpital, Hallier és Rosnay grófja (1583–1660), Franciaország marsallja. Uo. 753.
642 Jacques Henri de Durfort, Duras gróf, majd Duras herceg (1626–1704), gárdakapitány, Franche-Comté kormányzója, Franciaország marsallja. Uo. 743.
643 René de Marillac (1639–1719), intendáns, államtanácsos. Uo. 755.
644 Henri de Chabot, Rohan-Chabot herceg (1616–1655). Uo. 763.
645 TE VI. 1147–1149. A letartóztatásról illusztrált egylapos nyomtatvány is készült, amelynek középpontjában a vincennes-i kastély látható a donjonnal, külön megjelölve az ABC betűivel a kastély legfontosabb 14 pontja (kastély, királyi szobák, fejedelmi módon berendezett új torony, galériák, amelyeken körbe-körbe lehet sétálni, az őrség helye, az előudvar, a jeruzsálemi rend temploma, a kastély első kapuja, a kastély többi kapuja, a harangtorony, a kastély körüli vizesárok, a kastély körüli állatkert, a letartóztatott három herceg lakrésze és a Párizs felé nyíló kapu). Alul kis körben pedig a három herceg letartóztatását ábrázolta a rézmetsző, amelyhez magyarázó szöveg is tartozik. A metszet hatalmas tumultust jelenít meg, amelyen több pisztolyt is lehet látni a szereplők kezeiben. M. Guitaut és Condé neve külön ki van emelve. Vincennes Castle outside Paris, where the Princes of Condé, Conti and Longueville were placed under House Arrest, 18 January 1650. John Roger Paas: The German Political Broadsheet 1600–1700. I–VIII. Wiesbaden 2005. VIII. 1649–1661. 79. P–2264.
646 Retz bíboros: Jean-François Paul de Gondi (1613–1679). Petitfils, J-C.: Louis XIV. i. m. 762. Gondi és a későbbi Retz bíboros tehát ugyanaz a személy. Gondinak volt egy nagybátyja is, Jean-François de Gondi (1584–1654), aki haláláig Párizs érseki posztját töltötte be. Uo. 746.
647 Bély, L.: Louis XIV. i. m. 41.
648 Bernard de Nogaret, Épernon herceg, de la Valette herceg (meghalt 1661-ben). Petitfils, J-C.: Louis XIV. i. m. 743.
megtiltotta, hogy bármilyen, király elleni deklarációt kihirdessenek. Ezért a polgárok megtámadták a testőrségét. Mindkét részről voltak sérültek, a kormányzó pedig visszavonult a kastélyába.”649
A Richelieu korabeli parasztlázadások idején a katonáknak csupán parasztokkal kellett összecsapniuk, a Fronde alatt viszont jól felfegyverzett csapatokkal. Ráadásul a korszak két legkiválóbb francia hadvezére, Condé és Turenne ellen kellett harcolniuk, az előbbi ellen végig, az utóbbi ellen pedig annak átállásáig, akiket spanyol csapatok is segítettek. A Fronde azonban a kétségtelenül meglevő forradalmi vonásai ellenére nem volt forradalom, a Monarchiát a lázadók nem akarták megdönteni, és az egyik alkalommal a Mazarin által megkérdezett parlamenti tisztségviselők kijelentették, hogy nem kívánnak azokba az államtitkokba és nemzetközi ügyekbe belekeveredni, amelyekkel a nagyhatalmú bíboros-miniszter foglalkozik. A bűnbak szerepét meg akarták hagyni Mazarinnek, ő állt minden támadás célkeresztjében. A Fronde a régenskorszakban született, amikor a királyi hatalom sokkal törékenyebbnek látszott, mint XIV. Lajos és a megelőző királyok uralkodása idején.650
A Theatrum Europaeum a Franciaországban történtek kapcsán teret ad olyan elméleti fejtegetéseknek is, amelyeket világi és egyházi személyek írtak a királyi hatalom mibenlétéről, az uralkodó és a nép viszonyáról, a parlamentek szerepéről, és arról, hogy mi a teendő, ha egy kegyenc férkőzik az uralkodó kegyeibe. Ennek kapcsán a szerző kiemeli IV. János portugál király (1640–1706) tanácsadójának, Franciscus Velascus Goveanusnak 1645-ben Lisszabonban megjelent könyvét. Goveanus szerint „a hatalom, amelyet a nép átruház az uralkodóra, a népnél marad, és a nép szükség esetén visszahívhatja a királyt, ha a szükség és a közösség érdeke úgy kívánja. Éppen ezért egyetlen egy fejedelem sem veheti el népétől mindazt, amit neki korábban önként adott, ha viszont ezt megteszi, akkor zsarnokká válik. A királyok minden határozatát a nép parlamentjének jóvá kell hagynia, és meg kell szavaznia. Franciaország kapcsán Goveanus kiemeli, hogy ott XIV. Lajos egy idegen káros gyámsága alá került, ezért mindenkinek megengedett, hogy ebből a gyámságból kiszabadítsa.
Mazarin hatalmas pénzösszegekkel nem tud elszámolni, ezért a Párizsi Parlamentnek a világon a legnagyobb joga van ahhoz, hogy megtegye, amit meg kell tennie a nép érdekében, amelynek minden tagja a legteljesebb mértékben egyenlő Isten előtt.”651
A Parlament teljhatalmat adott a régensnő és Mazarin kezébe, remélve, hogy ezért cserébe busásan megfizetik őket, a főnemesek pedig, akiket Richelieu eltávolított a hatalomból, megkísérelték azt visszaszerezni. Azonban a frondőrök hosszú távon nem voltak egységesek, amit Mazarin ügyesen kihasznált, és a különböző pártokat felhasználta, és kijátszotta egymás ellen. Az egység hiánya mellett a résztvevők céljai is nagymértékben különböztek egymástól: a bíróságok tisztségviselői örökletes tisztségeiket féltették, a párizsi polgárok az adóügyi újítások és adóemelések miatt nyugtalankodtak, a privilégiumaihoz és helyi hatalmához ragaszkodó nemesség pedig attól tartott, hogy egy erős királyi hatalom megfosztja ettől, Retz bíborost pedig személyes karriervágy és ambíció vezérelte. A különbözőségek, az egység hiánya megakadályozta, hogy a királyi hatalom ellen lázadók egy világos programot
649 TE VI. 624.
650 Bély, L.: Louis XIV. i. m. 41.
651 TE VI. 888–889. „Több, mint tizenkét százada, hogy Franciaországnak királyai vannak, de ezek a királyok nem voltak mindig olyan teljhatalmúak, mint manapság. Hatalmukat sohasem szabályozták írott törvények, mint az aragoni királyokét. Csak a készen kapott, és eleinte a rendi gyűlések, később pedig a Parlament kezébe mintegy letétbe helyezett szokások mérsékelték. A koronák közötti tárgyalások rögzítésének és az adórendeletek hitelesítésének képe szinte eltöröltetett abból a bölcs középszerből, amelyet apáink a királyok túlzott szabadsága és a népek féktelensége közt leltek. A jóságos és bölcs fejedelmek hatalmuk sava-borsának tekintették azt a középutat, mely már csak azért is hasznos volt, hogy az alattvalók is belekóstolhassanak a hatalomba, az ügyetlenek és rossz szándékúak pedig olybá vették, mint kicsapongásaik és szeszélyeik gátját.” Retz i. m. 52. John Locke (1632–1704) 1690-ben írt főművében (Két tanulmány a kormányzásról) elítélte az abszolút monarchiát, és azok mellett a polgári szabadságjogok mellett érvelt, amelyek elvezettek az angliai dicsőséges forradalomhoz (1688). Jean-Baptiste Duroselle: Európa népeinek története. Bp. 1993. 225–226.
fogalmazzanak meg, ami egyhangú támogatásra találhatott volna. Az esetenkénti merész és vakmerő proklamációkban az ősi jogok megvédéséről volt szó a Monarchia intézkedéseivel szemben. Az egység és a világos cél hiánya magyarázza, hogy a mozgalom valójában soha nem érintette az egész társadalmat. A Párizsi Parlament tagjai vagy a főnemesek nem találtak olyan közbülső, közvetítő társadalmi csoportokat, amelyek magukkal ragadhatták volna az egész francia társadalmat, mint például az angol dzsentrik Oliver Cromwell lordprotector (1599–1658) idején. A zavargásokba lassanként egyre több francia fáradt bele, és egyre többen voltak, akik nem értették meg ennek a nagy felfordulásnak az okait. A túlkapások, az erőszak, az állandó katonai összecsapások megnehezítették a mindennapi életet, megzavarták a gazdasági tevékenységet, és végül a béke és nyugalom miharabbi visszaállításának a vágyát ébresztették fel.652
A Fronde egy konfliktus kifejeződése volt a királyság két felfogása – a korlátozott monarchia és az abszolút monarchia között. A korlátozott monarchia hívei azt hangsúlyozták, hogy a királyi hatalmat az úgynevezett alaptörvényeken keresztül korlátozni kell, és ezeknek az alaptörvényeknek az őrzője a Párizsi Parlament. Az abszolút monarchia szükségessége mellett az udvar érvelt, kiemelve, hogy a király abszolút hatalommal rendelkezik (pouvoir absolu). Ezt többnyire határok nélküli hatalomként definiálják (sans contrôle, sans restriction, sans condition, sans reserve).
XIV. Lajos abszolút uralkodó, mert ő Királyságának törvényei felett áll és a hatalom birtokosa, az egyetlen személy, aki ki van véve ezek alól a törvények alól. Azonban azt ez a felfogás sem mondta ki, hogy XIV. Lajos az Isteni parancsok, a természeti törvények vagy a nemzetközi jog felett áll.653
652 Bély, L.: Louis XIV. i. m. 41–42.
653 Burke, P.: Die Inszenierung i. m. 56. A modern természetjogi gondolkodás alapvetése Hugo Grotius A háború és a béke jogáról című műve. Grotius könyvét 1625-ben írta, és XIV. Lajos apjának, XIII.
Lajosnak ajánlotta. Fő mondanivalója, hogy a természetjogot Istennek lehet tulajdonítani. A természet az egyes emberek között rokonságot teremtett, ezért egyik embernek sem szabad a másik ellen törnie. A természetjogból ered a szerződések megtartásának kötelezettsége. A természet a tételes jog ősanyja. A természetjoghoz a hasznosság is hozzájárul. A nemzetközi jog különbözik a természetjogtól, mivel a nemzetközi jog lényege, hogy államok közötti megegyezés révén bizonyos jogszabályok jönnek létre, amelyek nem az egyes közösségek, hanem a nagy egész hasznát szolgálják. A nemzetközi jog a jogtudomány legelőkelőbb része. A természetjog és a nemzetközi jog szabályait megszegő nép saját jövendő békéjének védőbástyáit is megsemmisíti. Az igazságosság védelmezője maga Isten. Nagyon fontosak az egyes államok közötti szövetségkötések. Háborút csakis a jog érvényesítése végett szabad indítani, a megkezdett háborút pedig csupán a jog és jóhiszeműség korlátai között szabad folytatni. A történelem minderre példákat és ítéleteket nyújt. Hugo Grotius: A háború és a béke jogáról. Bp. 1999. 8–
28. „A forrongás okát csakis a törvények megzavarásában kell keresni, ami aztán észrevétlenül az emberek elméjét is megzavarta, úgyhogy mielőtt bármiféle változást észleltünk volna, máris kialakult egy párt. Annyi bizonyos, hogy azok között, akik az 1648-as év folyamán akár a Parlamentben, akár más független testületben vitázgattak, mégcsak nem is sejtette senki, hogy mindez mire vezetett, sőt azt se, hogy egyáltalán mire vezethet. Mindent úgy mondtak és úgy tettek, ahogy a perekben szokás, furfangoskodtak és ugyanakkor kicsinyeskedtek, amivel szükségképpen együttjár a konokság, szöges ellentéte a hajlékonyságnak, márpedig ennél semmi sem szükségesebb a nagy horderejű dolgok vitelében.
Ám ami a legcsodálatosabb, az effajta elmék összeesküvésnek minősítették volna azt az egyetértést, ami pedig egyedül képes leküzdeni az effajta zavarok keltette nehézségeket. Persze ők maguk is összeesküvést szőttek, csak éppen nem tudtak róla; és ilyen esetekben a jószándékúak vaksága rendszerint rövidesen azt eredményezi, hogy olyanok is beleavatkoznak a dologba, akik a közérdekbe beviszik a szenvedélyt meg a pártoskodást, és már akkor a jövő és a lehetőségek kártyájára tesznek, mikor a szabályos testületek csak a jelennel törődnek. Ez a kis elmefuttatás, azzal együtt, amit az előbb a parlamenti tanácskozásokról mondtam, eléggé mutatja, milyen zűrzavar uralkodott mindenütt a barikádemeléskor, és mekkorát tévednek, akik azt állítják, hogy ha nincs pártvezér, a párttól sem kell félni. Mert olykor egyetlen éjszaka elég hozzá, hogy megszülessék a vezér. Ennek a heves és hosszú lázadásnak, amelyről most beszélek, egy teljes esztendő alatt nem akadt feje; hanem aztán egyetlen pillanat alatt több feje nőtt, mint amennyi a pártnak kellett volna.” Retz i. m. 82.