A vizsgálat anyaga és módszerei

Karinthy Frigyes ezt írja magáról: „Rengeteg mindenfélét írtam. Verset, regényt, novellát, értekezést, bölcselkedést […]. Sok műfaj – de hát… Műfa-jok? Játék! Vicc! Játék a szavakkal! – szép játék, nem mondom – de én?

Hogy engem akármelyik műfaj nevére elkereszteljenek? Nevetséges!” (id.

ROBOTOS 1982: 8.) A beskatulyázástól való idegenkedés következménye is lehet, hogy Karinthynál gyakran összeolvadnak, sőt már-már szétválaszthatat-lanok a műfaji határok. Ezért megoldhatatlan feladatot jelent az egybefonódás megszüntetése a hagyományosan novelláknak, karcolatoknak, krokiknak, humoreszkeknek, cikkeknek és tanulmányoknak nevezett írásai között (S ZA-BÓ 1982: 53); kategorizációjuk esetenként önkényesnek tűnik. A kezdő író még jól elkülönítette egymástól a különféle műfajokat, de a szigorú vagy majdnem mindig szigorú különbségtevés a későbbi években megszűnt. Ka-rinthy formaalakításbeli bizonytalanságai, köztes megoldásai mind arra utal-nak, hogy a hagyományos műfaji keretek az író szemléletéhez szűknek bizo-nyultak (l. DÉRCZY 1990: 21). ILLÉS ENDRE úgy fogalmazott, hogy „igazi műfaja az ötlet volt” (ILLÉS 1954,id. DOMOKOS 1998: 364).

A legproblematikusabb talán a humoreszk és a novella közti különbség-tétel, hiszen sok a közös vonás bennük: a novella és a humoreszk formája zárt, szabályos, egyetlen eseménnyel, lelki problémával foglalkozik, epikája szigorúan megszerkesztett. A köztük lévő eltérés a szemlélet és az ábrázoló eszközök különbözőségéből fakad. A novellában szereplő karakter egyénített, meghatározott személy, egyetlen, egyedi jelenség; a humoreszkben viszont a szereplő nem annyira személyiség, mint inkább egy vagy több kifigurázandó tulajdonság, emberi gyengeség vagy kortünet jelképe. Míg a humoreszkkel leginkább rokonítható humoros novellában megtalálható az egyedi, a tipikus és az általános is, addig a humoros vagy szatirikus szemléletű humoreszkben a tipikus az uralkodó motívum. (Vö. SZALAY 1961: 116.) A humoreszk tehát a markáns jegyek megragadásával a választott téma, szituáció, egyén karikatú-raszerű ábrázolását adja, a novella viszont árnyaltabban tükrözi az elbeszélt

eseményeknek és az egyének cselekedeteinek az oksági és pszichológiai hát-terét (VilLex.9: 429).

Karinthy művészetében a humoreszk, a kabaréjelenet és a paródia között sincs éles elkülönülés. A novellákat és a humoreszkeket a SZALAY KÁROLY

által szerkesztett gyűjteményes kötetek alapján vizsgáltam, melyekben a szer-kesztő a legtöbb esetben az alapul vett, műfajilag általában nem egységes Ka-rinthy-kötetek első kiadásának a helyreállítását tűzte ki céljául, tehát elsősorban az író saját szerkesztési elveit szándékozott követni. Ennek következtében főleg a humoreszkek közé más műfajok is kerültek: dramatizált humoreszkek, kro-kik, tárcák, karcolatok, kabaréjelenetszerű írások, paródiák, karikatúrák. A kö-tetek vizsgálatakor elfogadtam az irodalomtörténész álláspontját, kivételt csak azokban az esetekben tettem, amikor a műfajkeveredés egyértelműen hatott a névadás vizsgálatára, és ezért például a humoreszkek átfogó vizsgálati eredmé-nyét hiteltelenítette volna egy paródia vagy egy anekdota névanyaga. A Görbe tükör című kötet első részében paródiaszerű írások és paródiák is találhatók;

többek között Molnár Ferencet, Bródy Sándort kifigurázó írások (H. 1: 157–

172), valamint a kizárólag karikatúrákat tartalmazó 6. fejezet (H. 3: 301–346), melyet egyéb szerkesztésekben az Így írtok ti című kötetben adtak közre. Eze-ket az írásokat nem elemeztem, hiszen a bennük vizsgálható írói névadás nem Karinthyra, hanem a parodizált költőre, íróra jellemző. Itt említem meg, hogy ugyanezen okból az Így írtok ti című paródiagyűjteményben található nevek sem tartoznak a kutatásom anyagába, hiszen Karinthy különböző írói stílusokat parodizált, vagy ahogy ő vallotta, karikírozott ki (erről bővebben l. az 5.4.1.

fejezetet). Továbbá nem vettem a vizsgált névanyagok közé az Ó nyájas olvasó című kötet komédiákat tartalmazó 5. fejezetét (H. 3: 229–297) és Karinthynak két társszerzővel, Szini Gyulával és Tábori Kornéllal együtt jegyzett, Írói inti-mitások című, anekdotákat tartalmazó kötetét sem (H. 4: 5–66).

5.1.2. Az elemzés módszerei

Bár különböző, a szépirodalmi szöveg jellegzetességei által meghatáro-zott módszerekkel, de minden esetben azt vizsgálom, hogy Karinthy Frigyes akár művenként eltérő írói céljának elérése érdekében hogyan alkalmazta az írói névadás lehetőségeit. Kutatásom középpontjában egyrészt az írói nevek funkcióinak, hatásainak és az írói cél betöltésében való szerepének a bemuta-tása, másrészt az írói névadás folyamatának és indítékainak a feltárása áll.

Ezért olyan vizsgálati módszereket is alkalmazok, melyek lehetővé teszik az írói hatásmechanizmusok megértését. Ha szükséges, a nyelvi jelenségek, fo-lyamatok nyelven kívüli tényezőit is feltárom. Bizonyos regények, novellák

onomasztikai vizsgálatakor dokumentarista szempontok szerint igyekszem a keletkezés tényeit, a valódi adatokat felkutatni, bizonyítva ezzel a valóság értékteremtő hatásait. Máskor a stilisztika módszere alapján a gondolatok közlésében és az érzések kifejezésében betöltött funkciójuk alapján elemzem a neveket; vagy a nevek pragmatikai síkját vizsgálom, elsősorban a nevek által meghatározott kommunikáció szempontjából.

Azon kívül, hogy külön-külön, önállóan tárgyalom az egyes művekben előforduló névanyagot, a különböző alkotásokon át bemutatom, hogy milyen sajátos kutatási szempontokat kívánhatnak meg bizonyos névtani rendszerek.

Összefüggéseket, tendenciákat kutatok egy-egy műfajon belül is, rávilágítva arra, hogy bennük az írói nevek egy bizonyos funkciója kiemelten érvénye-sülhet: például a humoreszkek esetében az írói nevek komikumteremtő funk-ciójának a vizsgálatát helyezem előtérbe. A névanyag rendszerezésének má-sik alapvető szempontja a név és a valóság szorosabb vagy lazább összefüg-gése. A szépirodalmi művek megközelítéséhez névtudományi szempontokat helyezek előtérbe, de a téma komplexitásánál fogva kikerülhetetlenül felme-rülnek stilisztikával kapcsolatos, irodalom- és eszmetörténeti irányultságú kérdések is.

A szövegekben minden esetben az összes tulajdonnevet és köznévi jelö-lőt megvizsgáltam az írói nevek általam felállított rendszerének szempontjai alapján (l. az 1. táblázatot), koncentráltan figyelve a névviselő és a név lehet-séges viszonyára. Az írói nevek minden előforduló változatát lejegyeztem, feltüntetve a névkiegészítőket és a névviselőre vonatkozó tudnivalókat, sze-mélynevek esetében például a foglalkozást, rokoni kapcsolatokat is. A névki-egészítőket azonosító szerepük miatt HAJDÚ MIHÁLY (1999: 278–279) nézetét elfogadva az írói név részeként, elemeként vizsgáltam (l. a 2.2.5. fejezetet).

Megszólítások esetén azt is feltüntettem, ki a megszólított és a megszólító, hiszen a kommunikációs háló csak ezen információk ismeretében elemezhető.

Ahol ez lehetséges vagy szükséges volt, táblázatban összesítettem az eredmé-nyeket. Amennyiben jelentőséggel bírt, a nevek műben való előfordulási számát is megadtam. A valóságban feltételezhetően létező vagy létezett viselő esetén minden egyes névnél a kontextusban vizsgáltam, hogy írói név-ről van-e szó. Gyakran szerteágazó kutatást kellett végeznem annak érdeké-ben, hogy kiderítsem, valóban léteznek vagy léteztek-e az adott névviselők.

Ennek illusztrálásaként a regények valóságban is létező névviselőiről szóló alapinformációk megtalálhatóak a könyv Mellékletében (l. a 2. mellékletet).

A Melléklet tartalmaz még néhány, a névtani elemzéshez felhasznált egyéb, dokumentumjellegű adatot is (például Karinthy Frigyes iskolai osztálynévso-rait; l. a 3.1. mellékletben).

A névtani elemzések során az írói névadás öt tipikus alkalmazási lehető-ség (valóságos írói nevek, intertextuális nevek, névváltoztatás, anonimitás, névvariációk; l. részletesen a 4.2. fejezetet) előfordulását vizsgáltam. Termé-szetesen az egyes művek névtani sajátosságai hatással vannak a névanyagok feldolgozására. A kutatás irányát és a részkutatások mélységét, azok hangsú-lyosságát minden esetben az adott szépirodalmi mű határozta meg: amennyi-ben szükséges volt, egyes vizsgálati szempontokat elhagytam, vagy éppen újabbakkal egészítettem ki őket. Az írói nevek jellemzőinek a bemutatásakor a 3.2. fejezetben részletezett csoportosítást vettem alapul.

A hagyományos névtani dolgozatok megszokott része egy adattár, mely általában a vizsgált műben vagy művekben található összes tulajdonnevet, azaz az irodalmi neveket, esetleg csak az írói neveket tartalmazza. Az általam bemutatott elemzésekhez azonban nem nyújtana többletinformációt egy ilyen jellegű névösszesítés. Az egyik leghangsúlyosabb kutatási elvem, hogy az írói neveket irodalmi eszközként, szövegben kell vizsgálni, nem pedig abból ki-emelve. Nem maga az irodalmi szövegtől elkülönített írói név kínál vizsgálati szempontokat, hanem a tulajdonnév bizonyos tulajdonságának köszönhető a szövegben betöltött konkrét funkciója. Ennek vizsgálatára egy adattár érthető módon nem alkalmas, s az elemzések során egyébként is valamennyi, névtani szempontból jelentős írói nevet megemlítek.