Az írói nevek nyelvi jellemzői

Az írók gyakran felhasználják hőseik alakjának vagy az irodalmi mű helyszínének megalkotásakor azt a lehetőséget, hogy egyes nevek felismerhe-tő jelentéssel vagy sajátos érzelmeket, érzeteket kelfelismerhe-tő hangalakkal bírnak, esetleg valamilyen általános képzet, vélekedés vagy hagyomány kapcsolódik hozzájuk (l. SLÍZ 2006: 291). Az írói nevek egyes jellemzőire a példákat Ka-rinthy Frigyesnek munkám későbbi részében elemzett novelláiból hozom.

3.2.3.1. Az írói nevek jelölők síkján megnyilvánuló jellemzői

Egy tulajdonnév ránk gyakorolt hatásának bizonyos típusai a névviselők-től függetlenül, a jelölők síkján keletkezhetnek. A hatást okozhatja eltérő írás-kép, puszta hangzás vagy az adott névnek valamely közszóval való véletlen vagy indokolt azonossága vagy hasonlósága, összecsengése (a tipizálás alap-ját l. FARKAS T. 2004).

A mai magyar helyesírástól eltérő íráskép különféle hatással járhat, ezt a névmagyarosítások története is jelzi (bővebben 1. FARKAS T. 2002); így

a közhiedelem szerint a nemességet tükröző ipszilonos családneveknek a névváltoztatási kérelmekben is megtapasztalható a hagyományos népszerűsé-ge (l. FARKAS T. 2004: 52), ugyanis a régies írásmódú neveket előkelőbbnek érezzük. A név ezekben az esetekben tehát pozitív sztereotípiákat kelt, a kü-lönlegesség képzete kapcsolódhat hozzá, amely előnyökhöz juttathatja viselő-jét. A nemesi nevekben ezen kívül, illetve e mellett más régies ortográfiájú megoldások (például c ~ cz, t ~ th, cs ~ ts) is szerepelhetnek, melyek csak még tovább erősítik egy ilyen betűkapcsolatot tartalmazó név nemesi voltáról alkotott feltevésünket. Az írásképnek lehet korjelző, evokatív funkciója is, helynevek esetében például Pesth, Buda-Pest.

A név egyszerre tipikus egyedi képzet és elvont szimbólum, a tulajdon-neveknél az elmosódott eredeti jelentés miatt a legerősebb a hangok imma-nens hangulatkeltő hatása (ÁDÁM 1992: 392). Csupán a hangzás alapján is ítélhetünk neveket kellemesnek vagy kellemetlennek, akár olyan nevek esetén is, amelyekhez semmilyen viszony sem fűz, amelyekkel azelőtt még nem találkoztunk. Ez a név zeneiségétől, hangzósságától és a hanglejtéstől függ (KOVALOVSZKY 1934: 45); a név puszta hangzását a hangszimbolika vagy a név szokatlansága határozhatja meg (l. HAJDÚ 1994: 12, FARKAS T. 2003:

149). A hangok keltette élményre koncentráló névadás igen jellemző az iro-dalmi mesékben: a meseregények szereplői gyakran kapnak szuggesztív ne-veket (meseregények kapcsán l. G.PAPP 2009: 15). A dallam, a hangok csen-gése, a magánhangzók összeválogatása, az emelkedő vagy ereszkedő lejtés, a nazális, sziszegő mássalhangzók mind alkalmasak arra, hogy rokonszenves, illetve kellemetlen benyomást keltsenek a név viselőjéről (vö. LADÓ 1981;

NAGY M. 2001: 68). SŐTÉR ISTVÁN szerint például „a dallamos csengés a lélek összhangjáról, nemességéről tanúskodik” (1941: 164). A hangzásbeli hatás a névhasználó közösség nyelvéhez viszonyítva értelmezhető: a nehezen megje-gyezhető, idegenes hangzású, a magyarban például mássalhangzó-torlódást tartalmazó névhez használati nehézségek és negatív képzetek társulhatnak (FARKAS T. 2004: 52).

A névhez kapcsolódó, nyelvi alapú asszociációk legfeltűnőbb eseteit azok a nevek kínálják, amelyeknek a hangalakja megegyezik vagy hasonlósá-got mutat valamely magyar közszóval (vö. HUSZÁR 2001). A nevek jelentős részének közszói jelentése is van. Ennek egyik legkézenfekvőbb példája a beszélő név, mely azonban nem kizárólag etimológiai jelentésével, hanem szóhangulatával is érzékeltetheti viselője testi vagy jellembeli tulajdonságait.

A beszélő név alkalmazása a tudatos névadás legszembeötlőbb esete, hiszen az írói nevek stilisztikai szerepe éppen a jellemzésben és a hangulatteremtés-ben valósul meg. TOLNAI VILMOS 1926-ban a Minerva című folyóiratba írt

cikkében használta először a beszélő név terminust, bevezetve ezzel a magyar szakirodalomba (1931: 176). J. SOLTÉSZ KATALIN az ilyen jellegű neveket szónév-nek nevezi (1979: 31). A beszélő név esetében annak az egy vagy akár több közszónak a jelentésére asszociálhat az olvasó, amelyekkel alakilag egyezik, illetve amelyekre alakilag hasonlít a név. A hasonlóság lehet teljes vagy részleges. A beszélő név sajátos fajtája a kontrasztnév, amelynek etimo-lógiai jelentése ellentétes viselőjének egyéniségével, jellemzőjével. A név által sugallt információ bizonyos esetekben teljesen egyértelmű, máskor vi-szont homályos, utalásszerű. A keresztény kultúrkörben a prototipikus nevek eredeti, közszói jelentése mára már elhomályosult (János, Pest). Kevésbé tipikusak azok a nevek, amelyekben még felismerhető a közszói eredet (Bo-ros, Tolvajország). Egyes beszélő nevek viselőjük foglalkozásával kapcsola-tosak (Parády: színésznő), külső vagy belső tulajdonságára (Géniusz), jellem-ző viselkedésére (Ideges úr) utalnak, és vannak beszélő nevek, amelyek csak a cselekményből kapnak motivációt (Dr. Ugyanaz, akit eltérően ítélnek meg két különböző nézőpontból, bár ő ugyanaz maradt).

KOVALOVSZKY MIKLÓS megállapítja, hogy mivel ezek a nevek felna-gyítva és eltorzítva általában csak egy tulajdonságra utalnak, szegénységük miatt nem alkalmasak árnyaltabb jellemzésre. A beszélő neveket meglehető-sen egysíkú, tartalmilag szegény, kevésbé igényes névadási eljárás eredmé-nyének tartja, sivár, túl egyértelmű és leegyszerűsítő eszközként jellemzi.

Példái főleg humoros alkotásokból kerültek ki (1934: 39–40), ezért is jutott arra a következtetésre, hogy a beszélő nevek legtöbbször gúnyos hatást kelte-nek, így leginkább a komikus műfajokban találkozhatunk velük (K OVA-LOVSZKY 1934: 38). Ha a fogalmat KOVALOVSZKYnál (1934: 37–38) tágab-ban értelmezzük, széles a paletta: a legátlátszóbb és nyilvánvalóan költött nevektől az utalásos valószerű vagy akár tényleges nevekig minden megtalál-ható. SLÍZ MARIANN paródiában alkalmazott névadással foglalkozó kutatása azt igazolja, hogy e névadási mód számos lehetőséggel gazdagítja az írói név-adás eszköztárát (l. 2013a). A paródiában, a fantasy- és meseirodalomban például a beszélő nevek újraélednek a nyelvi humor és nyelvi leleményesség kifejezőjeként (l. pl. SLÍZ 2006), szerepük nem korlátozódik pusztán a jellem-zésre: grammatikai, jelentéstani és stilisztikai jellemzőikkel egyaránt folyama-tosan újraértelmezésre késztetik a befogadót (SLÍZ 2013a: 87–88). A korábbi, értéküket kevésre becsülő felfogással ellentétben tehát hatalmas lehetőségek rejlenek bennük (SLÍZ 2006: 300). LUIGI SASSO olasz nyelvész a beszélő ne-vekkel kapcsolatban arra a következtetésre jutott, hogy végső soron minden név szuggerál, üzen valamit (2010). BAUKO JÁNOS azt állítja, hogy a magyar nép-mesékben előforduló mesei ragadványnevek többsége beszélő név, a beszélő

mesei ragadványnév funkciója pedig nem más, mint hogy jellemezze viselőjét (2005: 102). Névkutatóink közül az utóbbi években sokan foglalkoztak e kor- és műfajfüggő névtípussal. Az elemzések gyakori célja összehasonlítani az eredeti művekben és fordításaikban szereplő beszélő nevek konnotációját, asz-szociációs mezőjét, allúzióikat (l. pl. BÖLCSKEI 2003, KATONA 2005, BAKONYI

2008, ZSILÁK 2008, BENYOVSZKY 2013: 136, PEŤOVSKA 2013: 114, PETRES

CSIZMADIA 2013: 169).

3.2.3.2. Az írói nevek morfológiájával és szerkezetével kapcsolatos jellemzők

Jellegzetes jelensége a névkultúrának, a névviselés és a névhasználat sti-lisztikájának a becenév használata. A becenév fogalom és terminus használa-tában HAJDÚ MIHÁLYt követem, aki a beceneveknek egy szűkebb értelmezé-sét adja: „a keresztneveknek azokat a formáit, amelyeket a teljes (eredeti) névalak megváltoztatásával, egyes részeinek elhagyásával, vagy hozzátoldá-sával (képzőkkel) alakítunk, […] beceneveknek nevezzük” (1994: 27; 30, vö.

J.SOLTÉSZ 1979: 59). Ezt a meghatározást ki lehet bővíteni a nem keresztnévi eredetű, jellegzetesen (bár nem kizárólagosan) birtokos személyjellel ellátott Csillagom, Életem típusú nevekkel. Ezek alapján az írói nevek körében is a becenevek két csoportjáról beszélhetünk: a keresztnévi és a nem keresztnévi eredetűekről (vö. PETHŐ 2000: 101–102). A becenevek különösen alkalmasak arra, hogy szemléltessük, mi mindent lehet tudatosan vagy kevésbé tudatosan kifejezni a nevekkel egy-egy szépirodalmi szövegben (pl. a -ka/-ke képző sajátos szépirodalmi szerepéről l. KORNYÁNÉ SZOBOSZLAY 2004: 128). Vál-tozatos hangulati értékük van a keresztnevek becéző alakjainak, gyakran ma-gukon viselik valamely környezet, társadalmi réteg színét. Hangulati, a meg-nevezettek iránti érzelmi, mentalitásbeli különbségeket is tudunk kódolni a becenevek segítségével. TAKÁCS JUDIT ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ezek a megfigyelések szubjektívek és szituációfüggőek (2007: 63–64).

A becézés az egyes nevek becézhetőségétől is függ, a kevéssé becézhető ne-vek becézése erős stilisztikum. A becézés emocionális jelenség, sok esetben azonban nem kedveskedő funkciója van: egy-egy becézett névalak nemegy-szer elveszíti érzelmi töltését, és pusztán a név helyettesítőjeként nemegy-szerepel (SZOPOS 2000: 95), vagy névhomonímia esetén életkort különít el (l. TAKÁCS

J. 2008a: 26). Egy szépirodalmi szövegben a becenév megteremtésének mód-ja (l. részletesen HAJDÚ 1974, 1987) és gyakorisága, a nemek szempontjából lehetséges eltérő alkalmazása (l. FERCSIK 2009), különböző kontextusokban

való használata az írói nevek karakterizáló, konstellációjelölő vagy akár at-moszférateremtő funkcióit tölthetik be.

A nevek morfológiai elemei utalhatnak a névviselő etnikumára is; hajla-mosak vagyunk ugyanis túláltalánosítani, és a családnevet etnikai szimbó-lumnak tekinteni (vö. FARKAS T. 2009a, 2010a). Ezekhez a morfémákhoz tipikusan a következő etnosztereotípiák (l. SLÍZ 2013a: 85) kötődnek: az -ics/

-vics/-evics/-ovics végződésű családnevet viselőket délszlávként kategorizál-juk, az -ov/-ova végződés orosz, cseh vagy szlovák névviselőt idéz fel ben-nünk, a -ski/-sky/-szky lengyelt, az -ák szlovákot, az -innen finnt, a -son/-sen skandinávot, a Mc-/Mac- formáns skótot, az O’ írt stb.

Az írói nevek szerkezetével kapcsolatban meghatározó lehet a teljes név elemei közötti kapcsolat kongruens vagy inkongruens volta. Egyes nevek bizonyos névkombinációkban komikussá válhatnak (l. LADÓ 1990: 12–14, MIZSER 2002: 354). A családnév és a keresztnév közötti összeillőség legszél-sőségesebb, és szinte minden esetben komikumteremtő esete, amikor a ke-resztnévi eredetű családnévhez a hajdan alapjául szolgáló keresztnevet társít-ják: Ivanovics Iván. (A komikus hatást keltő, az írói nevek szerkezetével kap-csolatos további példákat és szerepüket részletesen l. a könyvnek az írói ne-vek komikumkeltő funkciójával foglalkozó 5.4.1. fejezetében.)