Goethe: Wanderers Nachtlied Der du von dem Himmel bist, Alles Leid und Schmerzen stillest, Den, der doppelt elend ist,
Doppelt mit Erquickung füllest, Ach, ich bin des Treibens müde!
Was soll all der Schmerz und Lust?
Süßer Friede,
Komm, ach komm in meine Brust!
Vándor éji dala152 Égi vendég, ki a bút és a kínt elcsöndesíted s aki kétszer nyomorult, kétszeresen felüdíted;
nincs a harcnak most se vége!
Ennyi kín és kéj minek?
Drága béke, jöjj és töltsd be szívemet!
(Szabó Lőrinc)
Goethe: Weite Welt...
Weite Welt und breites Leben, Langer Jahre redlich Streben, Stets geforscht und stets gegründet, Nie geschlossen, oft geründet, Ältestes bewahrt mit Treue, Freundlich aufgefasstes Neue, Heitern Sinn und reine Zwecke:
Nun! man kommt wohl eine Strecke.
Széles világ...
152 Johann Wolfgang Goethe: Vándor éji dala. Versek.(Budapest: Európa, 1982): 76.
10.18132/LFZE.2015.13
Termes Rita: Sári József zongoraművei és zongorás kamarazenéje 136 Goethe: Ein Gleiches
Über allen Gipfeln Ist Ruh',
In allen Wipfeln Spürest Du
Kaum einen Hauch;
Die Vögelein schweigen im Walde.
Warte nur! Balde Ruhest du auch.
Vándor éji dala II.
Immár minden bércet csend ül.
halk lomb, alig érzed, Lendül:
Sóhajt az éj.
Már búvik a berki madárka, Te is nemsokára
nyugszol, ne félj...
(Tóth Árpád)153
153 Johann Wolfgang Goethe: Vándor éji dala. Versek.(Budapest: Európa, 1982): 77.
10.18132/LFZE.2015.13
8. Függelék 137
Kosztolányi Dezső: Őszi koncert154
Intermezzo
Most tetszenek nekem az üvegek, Mély délutánban oly mélyen tüzelnek.
Most tetszenek a sárgahaju nők, Sugárzásán szeptemberi tüzeknek.
Most tetszenek nekem a temetők, Az elborult szobák benn barna színben,
A haldokló fák szörnyű kardala És tetszik a föld és mindenki, minden.
Most dalol az ősz s én is dalolok, Lalláz az ősz lassú litániát.
Most dalol az ősz, dalol a szivem, Dalolni kezd most az egész világ.
154 Kosztolányi Dezső: Őszi koncert. Kosztolányi Dezső összes versei. (Budapest: Osiris, 1997) 172.
10.18132/LFZE.2015.13
Termes Rita: Sári József zongoraművei és zongorás kamarazenéje 138
Koszolányi Dezső: Intermezzo155
Gyümölcsös ősz, te vérző, koszorús, én hódolója vagyok a gyümölcsnek.
Szeretem a virágok táncait,
de az érett gyümölcs mély szava bölcsebb.
Ő már a cél, a szín, a hervadás.
nyarak alusznak benne, cukrok íze, remény, öröm, valóvá semmisítve ő már a vég, az állomás, a nász.
Én szeretem az égő-fiatalt, de várva-várom a bús diadalt,
az utolsó-halálost, szomorút, mely lelkemet te hozzád igazítja tedd vérző ősz, nehéz fájdalmaimra
és életemre komoly koszorúd.
155 Kosztolányi Dezső: Őszi koncert. Kosztolányi Dezső összes versei. (Budapest: Osiris, 1997) 182.
10.18132/LFZE.2015.13
8. Függelék 139 Georg Trakl: Helian156
In den einsamen Stunden des Geistes Ist es schön, in der Sonne zu gehn An den gelben Mauern des Sommers hin.
Leise klingen die Schritte im Gras;
doch immer schläft
Der Sohn des Pan im grauen Marmor.
Abends auf der Terrasse betranken wir uns mit braunem Wein.
Rötlich glüht der Pfirsich im Laub;
Sanfte Sonate, frohes Lachen.
Schön ist die Stille der Nacht.
Auf dunklem Plan
Begegnen wir uns mit Hirten und weißen Sternen.
Wenn es Herbst geworden ist
Zeigt sich nüchterne Klarheit im Hain.
Besänftigte wandeln wir an roten Mauern hin
Und die runden Augen folgen dem Flug der Vögel.
Am Abend sinkt das weiße Wasser in Graburnen.
In kahlen Gezweigen feiert der Himmel.
In reinen Händen trägt der Landmann Brot und Wein
Und friedlich reifen die Früchte in sonniger Kammer.
O wie ernst ist das Antlitz der teueren Toten.Doch die Seele erfreut gerechtes Anschaun.
Engesztelődve vándorlunk rőt falak mellett,
s tágult szemek követik madarak repülését.
Este az urnákban fehéren gyűlik a víz.
Tar gallyak közt ünnepel az ég.
A földműves kenyeret s bort hoz tiszta kezében,
s békésen érik napos kamrában a gyümölcs.
Ó, a drága holtak arca mily komoly.
De igaz pillantásuk örvendezteti a lelket.
(fordította: Erdélyi Z. János) .
156 Georg Trakl: Helian. Georg Trakl válogatott versei.(Budapest: Kozmosz, 1972).
10.18132/LFZE.2015.13
Termes Rita: Sári József zongoraművei és zongorás kamarazenéje 140 Georg Trakl: Verfall157
Am Abend, wenn die Glocken Frieden läuten,
Da macht ein Hauch mich von Verfall erzittern.
Die Amsel klagt in den entlaubten Zweigen.
Es schwankt der rote Wein an rostigen Gittern,
Ha békét zúgnak a harangok este, nézem, ahogy csodásan tovaszárnyal, jámbor zarándoknép, egy-egy madárraj,
míg elnyeli a tiszta őszi messze.
A szürkülő kertben tűnődve, lassan bolygok, megejt derültebb sorsuk álma,
s az órák mutatója mintha állna.
Kisérem őket felhőtlen magasban.
Megborzongat a hűvös mulandóság.
Tar ágak közt rigó sír bánatos dalt.
A rácson fürttel pirosul a dús ág.
157Georg Trakl: Pusztulás. A halál hét éneke. (Budapest: Orpheusz)
10.18132/LFZE.2015.13
8. Függelék 141
Heinrich Heine: Fragen Am Meer, am wüsten, nächtlichen Meer Steht ein Jüngling-Mann,
Die Brust voll Wehmut, das Haupt voll Zweifel,
Und mit düstern Lippen fragt er die Wogen:
„O löst mir das Rätsel des Lebens, Das qualvoll uralte Rätsel,
Worüber schon manche Häupter gegrübelt,
Häupter in Hieroglyphenmützen,
Häupter in Turban und schwarzem Barett, Perückenhäupter und tausend andre Arme schwitzende Menschenhäupter – Sagt mir, was bedeutet der Mensch?
Woher ist er gekommen? Wo geht er hin?
Wer wohnt dort oben auf goldenen
Und ein Narr wartet auf Antwort.
Kérdések158
Az éjjeledő, sivatag tenger előtt Egy ifjú tűnődve áll
S fájó szívvel, kétségteli aggyal
Komoran így szól a habokhoz:
„Oh fejtsétek meg nékem az élet Kínzó, ősrégi talányát,
S a csillagokba’ ki lakik fenn?”
Mormolnak a habok morajukkal, A szél csak üvölt, rohannak a felhők, Csillognak a csillagok, hidegen, közönyösen
És egy bolond – csak várja a választ.
(fordította Endrődi Sándor)
158 Heinrich Heine: Fragen. Dalok könyve.(Budapest: Atheneum, 1904): 310.
10.18132/LFZE.2015.13
Termes Rita: Sári József zongoraművei és zongorás kamarazenéje 142
Sie fragen nach Werken und Taten, Nach Namen und Amt fragt man hier nichts.
Am Eingang läßt der Pilger zurück Die stäubigen, drückenden Schuhe - Kehr ein, hier findest du Ruhe, Und weiche Pantoffeln und schöne Musik.
Kegyes intelem
Halhatatlan lélek, óvd magad, ne fájjon majd a károd, ha itt hagyod ezt a világot:
halálban, s éjben visz utad.
A fény-főváros aranykapuján őrtállnak az Úr katonái;
mind műre s tettekre kíváncsi nem érdeklődnek név s rang után.
Küszöb előtt szépen leveti a poros, szűk lábbelit a fáradt – csak jer be, nyugalom vár itt,
puha papucsok s gyönyörű muzsika.
(Jékely Zoltán fordítása)
10.18132/LFZE.2015.13
8. Függelék 143