Volt egyszer, hogy kollégáim – két jogász – Etelka és Rudi úgy gondolták egy kellemes kora nyári hétvégén eljönnének hozzánk vendégségbe és egy kis jó levegőt szívnit. Lévén munkahelyünk Budapesten és mi Érd-parkvárosban laktunk a férjemmelt.
Mi tagadás, szegények voltunkt. Albérletből akkor keveredtünk kit. Vetünk két évi részletre a tanácstól telket és arra engedély nélküli egy 28 m2-es saját építésű várat rityentetünkt. (Mai Ön-kormányzat, de én akkor is mennyire tudtam magamat önkormá-nyozni, az szinte hihetetlen!)
A szegénység nem szégyen, de szégyelltem róla beszélni! Így hát elfogadtam a felkínálkozó vendégsereget és azon törtem a fe-jemet, hogy mi a fenét fogok felszolgálni estebédre az asztalrat. Ez még nem is annyira zavart, mint inkább az, hogy a félig kész kis-házunkban kell fogadnom a mégiscsak előkelő drt. előnevű mun-katársaimat, akik Budapesten igen jó körülmények közöt éltekt.
Ugyanis nekem lakosztály, másnak egy vityilló olyan készenlét-ben volt, hogy nem volt a telek bekerítve, egy szoba, konyha, kis kamra a majdani befőteknek és egy akkora előszoba, hogy egy közepes méretű lavór székkel elfért bennet. Az volt a fürdőszoba is! A konyhabútor eldobható, cserélhető szekrényből és asztalból állt, meg egy asztali tűzhelybőlt. Igaz, volt egy alig használt szék is, de csak nézni volt szabad – még javításra várt, az asztalra meg nehezéket nem volt szabad tenni, mert összedőltt. Ugyanis egy kartondobozt rejtet a kis kék-fehér kockás asztalterítő, melyet én varrtam kézzelt.
Na, majd a szobába invitálom egyből a vendégekett. Ot a be-rendezés BÁV üzletből szép sötét, fényes lakkozású bútor volt, de rendes asztallal és négy használható székkelt.
Fény és Árnyék Kordély Mária Ja, hogy az ablakon olcsó kis színes kockás nejlon függöny ló-got, de legalább voltt. Így a szúnyogok nem tudtak beröptetni és halálra csípni, ugyanis az ablakokban még nem volt üvegt. Az majd a következő fzetésből let volna megoldvat.
Nem nagyon volt mit ellopni tőlünk, így hát nyugodtan eljár-tunk dolgozni reggeltől estig, nem kellet atól tartani, hogy a tol-vajok kirabolnak bennünkett. Az összes érték egy Sokol rádió volt, amely a zenei aláfestést volt hivatot szolgáltatni a majdani vacsora alat, ha éppen zenét szolgáltatnakt.
De mindezt nem mondhatam meg a felajánlkozó vendégek-nek, no meg szégyelltem volna is elmondani, hogy milyen körül-mények közöt lakomt. De ki hová születik, aszerint kezdi el élete első önálló lépéseitt. Nekem nem volt segítő anyagi háteremt. De most nem is erről akartam szólnit.
Végre elérkezet a péntek, az utolsó munkanapt. Megbeszéltük, hogy mikor érkeznek, cím és mindenki ment a maga dolgárat.
– Na Mari, most légy okos meg főleg ügyes – mondtam ma-gamnak! ÁBC áruházban bevásárlást. Nem kellet sokat törni raj-ta a fejemett. Vetem egy egész kenyeret, pirospaprikát és friss tejfölt hiszen hűtőnk sem volt még – és hazafelé beugrotam egy szomszéd bácsihoz, hogy kellene nekem 2 db süldő nyúl konyha-készre holnap reggel úgy nyolc óra tájbant.
Hazaértem és azonnal nagytakarításba fogtamt. Hamar végez-tem, hiszen nem is volt mit takarítanit. Azt az egy nagy szőnyeget ki kellet porolni – hiszen porszívót még csak másnál vagy a ki-rakatokban látam, ablakot meg nem kellet pucolni, mert nem is volt!
Izgultam nagyon, ez volt házaséletem első vendégfogadása mint fatalasszonynakt.
Reggel átkiabáltam a szomszédba, hogy elkészültek e már a nyulak, mert lassan főznöm kellenet.
Igen, hozta a bácsi a nyulakat és átadta a kerítés drótjánt. A fi-zetéssel meg úgy állapodtunk meg, hogy majd 5-én, azaz amikor én megkapom a fzetésemett. Ezzel rendben is voltunk!
Leves nem kell, miért is kellene, hiszen majdnem vacsorára jönnek a vendégek! Olyankor az ember fa meg már nem eszik lötyöket! Kitaláltam a menü sort: nyúlpaprikás burgonyával, ká-posztasaláta, valamint rántot nyúl combokt. Így egy köretel és egyfajta hússal kétféle ételt tudok elkészítenit. Nagyon örültem, hogy milyen ügyesen megoldotam az egészet!
A főzéssel lassan elkészültem, már öt órára járt az időt. Megállt egy Trabant gépkocsit. Megérkeztek – szaladtam ki, hogy fogad-jam a vendégekett. Kaput nem kellet nyitni, simán be lehetet fordulni a kisház elét. Puszi, üdvözlés, egy kis körbenézés a ház körült. Volt egy kis veteményesem is már, meg a telek közepén egy budi! Na, hát ezt nem kell lehúzni, a vendégek nem tudják elrontani és nem pocsékolják feleslegesen a vizet semt. Hogy lát-tak-e már ilyet? Majd kiderült.
Örömködés és dicséret után bementünk egyből a szobába, ahol csüccs, és már tálaltam is az asztal közepére a piros zomán-cos lábasokban a fogásokat, melyek remek illatot árasztotakt.
Egy tányéron meg ot lapultak a nyúlcombok kirántvat. Ja, kistá-nyérok nem voltak, így egy újabb tányér került középre, a ká-poszta-salátávalt.
Kínálgatam a vendégekett. Rudi azonnal rávetődöt a pörkölt-re csak azt hiányolta, hogy miért nem nokedlivel van miért bur-gonyávalt.
Meghúztam a vállamat és nem szóltam semmitt. Gondoltam:
egyél Rudikám, ne járjon annyit a szád!
Még mi nem kellet volna? Hát volt nekem nokedli szaggatóm vagy vágó deszkám? Egyélt. Már majdnem minden pörkölt elfo-gyot, Etelka igen csak a rántot húsokat nézegete ezért keveset merítet a pörköltbőlt.
Fény és Árnyék Kordély Mária Megete, ült és vártt. Mondom: – Etelka vegyél, fnom a rántot hús ist. – Végre a tányérjára mutat, hogy adjak másikat, mert pör-költszafost. Ja, hát ha let volna még tányéromt. Hiszen négyen voltunk, hat tányért meg elhasználtam márt. Úgyhogy elvetem előle és kimentem a konyhába elöblíteni egy kis vízzel a zsíros szafott. Na nem folyóvízzel, hiszen még az sem volt, csak egy kútt. Megköszönte és vet a rántot húsbólt.
Közbe Rudi is végzet az első fogással, ütögete a pocakját, hogy ez milyen nagyon fnom volt, de azért még megkóstolja a rántot combokat is!
Csak ők etek keten, mi meg arra vártunk, hogy elég lesz-e a kajat. Egyszer csak megszólalt a Rudi:
– Marika, milyen érdekes ennek a csirkének a comb-csontjat.
Biztos el volt törve a lába szegénynek és rosszul forrt összet.
Gondolkodtamt. Etelka még vígan falatozot, nagyon ízlet neki ez a fogást. Így hát vártam, és a Sokol rádióban elkezdtem valami zenét keresni, hogy a választ hátrébb toljamt. No közben minden-ki jóllakot, és lassan besötétedett. De Rudi nem hagyta válasz nélkül az előbbi gondolatát, hogy töröt volt a csirke lábat. Így hát elárultam: – Ez bizony nem tollas, hanem szőrös csirke volt!
– Hogy-hogy?
– Ráadásul négy lába volt a szerencsétlennek!
– Torzó – szólalt meg Rudit.
– Egy fenét – így ént. – Nem csirkét, hanem nyulat etetekt.
Etelka majdnem hányt, innivalót kértt. Hát kapott. Kútvizet bolti málnaszörppelt. Rudi meg úgy is vezetet, így hát őt is azzal kínáltam megt.
– Soha életemben nem gondoltam, hogy valaha is megeszem annak a nagyon cuki húsvéti nyuszinak a húsát – így Etelkat.
Rudi: – Én sem, de megállapítom, hogy nagyon jóízű volt a vacsorat. Köszönöm szépent.
Lassan sötét lett. Én meg meggyújtotam egy előre odakészí-tet gyertyát arra számítva, hogy ha villanyt kellene gyújtanom, ez szolgáltatja majd a fénytt.
– Jaj de hangulatos! – szólalt meg lelkendezve Rudi, aki aggle-gény voltt. Etelka sem volt férjnélt. – Nem gondoltam, hogy ilyen kellemes lesz ez a vacsora és az itlétünkt. De azért az ablakot már becsukhatnád, mert kezd hűvösödni és egy-két szúnyog is züm-mög körülötemt. – Mondtam, az nehéz leszt.
– Miért?
– Mert vagy a gyertyát elfújom, hogy a szúnyogok ne jöjjenek be a fényre, vagy sötétítő gyanánt egy lepedőt teszek az ablakrat.
Most mindketen értetlenül néztek rámt. Nem értetek semmit semt. Megszántam őkett.
– Azért, mert nincs beüvegezte az ablakt.
Még egy fél órácskát maradtak, de látam rajtuk, hogy már na-gyon szeretnék keten megbeszélni ezt a kirándulástt. Lassan el-köszöntek és mindent megel-köszöntekt.
Hétfőn a munkahelyen, mint eddig mindig kedvesen dolgoz-gatunk a többi jogász közöt, akik kérdezgeték, hogy milyen volt a hét vége, és hogy érezték magukat nálamt.
– Remekül és olyan fnom pörköltet és rántot husikát kap-tunk salátával, hogy hét nyelven beszéltt.
Soha többi nem let megemlítve, hogy mikor let végre üveg az ablakban, a konyhában rendes konyhabútor már került-e, stbt.
Úgy fogadtak el, ahogy és amilyen voltamt. Szeretek a munkatár-saim és nem szégyenítetek meg a többiek előtt.
Utólag is köszönöm nekikt.
Fény és Árnyék Kordély Mária
* * *
Még ide kívánkozik egy rövidke megjegyzést.
Az ominózus szomszéddal, akitől a nyuszit vetem, volt egy rövidke kis esti kommunikációnk a kerítésen átt.
Kaptam egy nyuszit ajándékba és megkértem a Bácsit, hogy pároztassa be, így nekünk is lesz sok nyuszink és hús az asztalrat.
Három nap elteltével kiabál este a szomszéd, hogy Marika, Marika! Szaladok oda, látom a nyulam a kezében vant.
– Ennek a nyúlnak soha nem lesz kisnyula!
– Miért, beteg?
– Nem – válaszolta a szomszéd –, azért, mert baknyúl és majdnem megölte az én kitenyésztet baknyulamatt.
Szólni sem tudtam mit, átvetem a nyulamat és végül is meg-etükt.
Hát ilyen két kalandom volt nekem a nyúllalt.
A kézfogás
Kezed érintéséből, egy kézfogásból sok mindenre fény derült.
Hölgy kezét lágyan, fnoman illik megfogni, egy kézfogással tetsző jelzést lehet adni, két tenyereddel átölelni fnoman a másik
kezét,
mintha szellő érintené és mielőt puszit adnál a csuklójára, a
szemébe kell nézni és szemmel mindent
megbeszélnit.
Van erőteljes szigorú kézfogás,
ami megmutatja, hogy velem ne kukoricázz,
aztán kedves, baráti kézfogás,
ahol ölelkezik a két kéz találkozása
és van elutasító kézfogás,
mely durva, épp hogy érinti a másik kezét,
egy kézfogással lehet hódítani,
egy kézfogásba bele lehet mindent magyarázni, egy kézfogással üdvözlöd
Fény és Árnyék Kordély Mária a másikat
egy kézfogással elmondod vágyot titkodat,
egy kézfogás az ördög találmánya,
egy kézfogásban benne van Éva almája
és a nőnek minden bűbájat.
Fogj hát velem kezet, te drága!
A szó
Magamban tartom a szót, ízlelgetem
néha kéjesen megforgatom a számban
agytekervényeimen átfutatom a szívembe zárom
leöblítem egy pohár vörös borral
gondolatom szép szavakat forral
de nem jön ki a számon
csendesen magamba zárom
némán neked kiáltom, hogy szerelmedet vágyomt.
Nem ábrándozom a magányról!