Vallási viszonyok és a török berendezkedés a kora újkori Magyarországon

II. Lajos halála talán az egyik legsúlyosabb következménye volt a mohácsi csatának.

Nem volt utóda, s az ország nemesei pedig nem tudtak megegyezni, hogy Szapolyai János király (1526–1540) vagy I. Ferdinánd király (1527–1564) „pártjára” álljanak. A helyzetet to-vább súlyosbította, hogy maguk a főurak gyakran álltak át a másik oldalra, ha az többet ígért.

Ebben a politikai harcban az a kevés egyházfő is részt vett, akik nem estek el – a csatában hét főpap halt meg, köztük az esztergomi érsek – vagy nem vettek részt a mohácsi csatában. Az egyházi vezetők megcsappant számára jó példa, hogy 1538-ban az országban csak három fel-szentelt püspök volt. De a későbbiekben is hosszabb-rövidebb időre betöltetlenek maradtak a püspöki hivatalok. A vezetők hiánya maga után vonta az egyházi élet hanyatlását. Az egyházi birtokok gyakran kerültek világiak kezébe, akik nem szenteltek kellő figyelmet a vallási élet-nek vagy épp protestánsok voltak. Mindemellett az alsópapságot is óriási veszteség érte. A papképzés megszűnt, a fegyelem meglazult, gyakorivá váltak a nősülő vagy ágyast tartó pa-pok. Ebben a helyzetben a már Mohács előtt megjelenő reformáció könnyedén teret nyert. A megjelenő felekezetekkel a képzetlen papság nem tudta felvenni a versenyt, s gyakran a pa-pok és a szerzetesek is protestánssá váltak. De ha meg is maradtak katolikus hiten, a protes-tánssá lett földesúr vagy város űzte el őket. A reformáció terjedését segítette az is, hogy a pro-testánsok iskolákat vettek át, s külföldi egyetemeken is képezhették magukat, s gondoskodhat-tak utánpótlásukról, sőt az országban működő nyomdák döntő hányada a protestánsok kezén volt.²⁶⁰ A Hódoltság területén csak Gyöngyös, Szeged mezővárosa és környéke, valamint a Pécs környékén lévő települések maradtak katolikus hiten, valamint elszórtan az egri, váci és a veszprémi egyházmegyék területén voltak katolikus települések.²⁶¹

A protestáns felekezetek terjeszkedését a Hódoltság területén maguk a törökök is segí-tették. A török ugyanis a XVI. század első feléig igen jó viszonyt ápolt a protestáns felekeze-tekkel. A protestáns felekezetek lelkészei azt tapasztalták, hogy a török uralom alatt több

259 ŐZE: i. m. 2009. 75.

260 HERMANN Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. Aurora könyvek, München 1973.

209–229.

261 MOLNÁR Antal: Püspökök, barátok, parasztok. METEM, Budapest 2003. 12.

előnyt élveznek, mint a katolikusok. Erről levélben tájékoztatták egykori tanítóikat is. Termé-szetesen itt a török politikai megfontolásáról volt szó. A protestánsok támogatását az ellenség megosztottságára használta fel a török, hagyta a „pápisták” és a lutheriek vitáját kibontakozni.

Ám ez a helyzet megváltozott a század második felére.²⁶² Thuri Pál Idea christianorum Hun-garorum című művében a török uralom fázisairól írt, s megjegyezte, hogy bár a török látszó-lag szabad vallást engedélyez mindenkinek, azonban ha valaki csak enyhén is meg meri szi-dalmazni a törököt, akkor a máglya és a körülmetélés közül választhat. Akkor is e két lehető-ség közül választhat valaki, ha török süveget tesz a fejére. Sőt az egyházi emberek sem kerül-hették el a vallásra vonatkozó kérdéseket: „Ebben a kérdésben egészen ördögi praktikával élnek. Az első kérdés: vajon Mohamed tanítása s az ő követőinek egész tudománya igaz-e? Ha azt feleled, hogy igaz, bizony mondom neked, nem menekülsz meg a tűztől vagy a körülmetélkedéstől… Ha pedig ezt válaszolod: igaz ugyan, de a mienk még igazabb. Vagy:

sokban igaz ugyan, de sokban távol áll az igaztól. Az eredmény ugyanaz lesz: tűz vagy körül-metélés.”²⁶³ Az ilyen helyzeteket igyekeztek elkerülni a török uralom alatt élők, de ha ez nem sikerült, akkor a következő választ javasolta Thuri: „A ti vallásotoktól mi semmit sem olvas-tunk, nem bírjuk ugyanis sem könyveteket, sem nyelveteket. Ti a ti tudományotok igazságának kérdésében legyetek szorgalmatosak, nekünk is megvan a mi könyvünk, amit olvasunk. Erre elhallgat a Beliál. Ha tudnák, hogy mi rendelkezünk az ő alkoránjuk latin fordításával, te jó Isten, mily halálos volna a veszedelem az egész kereszténység számára.”²⁶⁴

Láthattuk már az előző korok példájából, hogy az iszlám türelmet gyakorolt a más vallásúakkal szemben, ha elfogadták a hódítók uralmát. Ha ez bekövetkezett, akkor az adott vallás (zsidó, keresztény) belső autonómiát kapott, ennek az élén a vallási vezető állt, aki fele-lős volt a hívei tetteiért. A más vallásúaknak külön adót kellett fizetniük, több korlátozó in-tézkedés sújtotta őket, s nem számítottak a muszlimokkal egyenrangúaknak. A törökök is kö-vették e hagyományt. Vagyis a Magyar Királyság Szapolyai János 1529-es behódolása révén az Oszmán Birodalom részévé vált. Ezután nem törekedtek a népesség megtérítésére, hiszen azok már úgyis az ő fennhatóságuk alá tartoztak.²⁶⁵ Sőt, politikai okokból az egyes vallásokat engedélyezték is, hiszen ezzel az intézkedéssel akarták biztosítani a meghódított terület béké-jét, illetve gazdasági szempontból sem volt célszerű a térítés erőltetése.

262 DOBROVITS Mihály - ŐZE Sándor: Pázmány Korán-cáfolatának előzményei. In: HARGITTAY Emil (szerk.):

Pázmány Péter és kora. Pázmány irodalmi műhely. Tanulmányok: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsé-szettudományi Kar Magyar Irodalomtudományi Intézetének sorozata; 2. Piliscsaba 2001. 62–70.

263 KATHONA Géza: Fejezetek a török hódoltsági reformáció történetéből. Humanizmus és Reformáció. Akadé-miai Kiadó, Budapest 1974. 68.

264 U.o.

265 ŐZE Sándor: A határ és határtalan. Identitáselemek vizsgálata a 16. századi magyar ütközőzónák népességé-nél. Metem. Budapest 2006. 187.

Hegyi Klára Török berendezkedés Magyarországon című monográfiájában ismertette a törökök által megszállt terület életét, valamint összehasonlította a balkáni területeket és a Hódoltságot. Az alábbiakban az ő megállapításait ismertetem. A török egy jól kialakult gya-korlattal láttak neki a meghódított magyarországi területeken a polgári és katonai közigazga-tás kiépítésének. Ez a gyakorlat a Balkán-félsziget meghódíközigazga-tása során alakult ki. Drinápoly 1361-es meghódításától a török folyamatosan növelte európai területének nagyságát. E terüle-tek kezdetben katonai hadszínterek voltak, de a hódítások terjedésével az előrenyomulás gaz-dasági hátterét biztosító „háttérországgá” váltak. Ezenkívül a hódító hatalom teremtette meg a félszigeten a békét. S mikor a meghódított területeken megszilárdult a török uralom, akkor megkezdődött az iszlám hitű lakosság betelepítése a városokba. A korábbi keresztény vezetők hatalmuk megtartása érdekében áttértek az iszlámra, majd a XV. században már a falvakban is egyre több áttérés történt. S bár voltak olyan keresztények, akik hitük megtartása mellett vál-laltak török szolgálatot, de a Balkánon, illetve a Duna-Dráva vonalától délre jelentős volt a népesség iszlamizálódása.²⁶⁶

Ezek a jelenségek a Duna-Dráva vonalától északra azonban nem mentek végbe. A fo-lyamat csak az első része zajlott le. Az országot a török sohasem tudta teljesen meghódítani, ez a terület mindig is a birodalom határterületének, állandó hadszíntérnek számított. Ezen a hadszíntéren jelentős szám katonaság állomásozott. Hegyi Klára számítása szerint az 1570-es években a budai és a temesvári vilajetben legkevesebb huszonötezer katona állomásozott.²⁶⁷ A katonai feladat jelentőségét mutatja az a tény is, hogy a kiépülő török polgári igazgatás mindig is alá volt rendelve a katonai céloknak. A nagyszámú török csapatok ellátása ugyanis jelentős feladat elé állította az Oszmán Birodalmat. S bár a török hivatalnokok azonnal meg-kezdték a meghódított területeken található javak összeírását. Az 1570-es évekig a Hódoltság bevétele csak a kiadások negyedét fedezték. A hiányt Egyiptom adója pótolta. A helyzet ép-pen az 1570-es években változott meg, mikor is a tartomány önellátóvá vált.

Hegyi Klára rámutatott arra is, hogy kevés forrás áll rendelkezésünkre az áttérésekkel kapcsolatban. Így itt is csak következtetni tudunk. Általánosságban elmondható, hogy az át-tértek főként a cigányok, az egyedül maradt asszonyok és a katonai szolgálatba állók közül kerültek ki, valamint törvényen kívüli személyek vették fel az iszlám hitet. Természetesen ezek arányáról csak sejtésünk lehet, csak elszórt forrásokból, beszámolókból értesülünk ilyen

266 HEGYI Klára: Török berendezkedés Magyarországon. MTA Történettudományi Intézete, Budapest 1995. 15–

35.

267 HEGYI: i. m. 1995. 100.

esetekről. Azonban a várkatonaság esetében már pontosabb értesüléseket is szerezhetünk.

Hegyi Klára várkatonaságot ugyanis négy csoportra osztotta azok névanyaga alapján. Az első kettőben a név egyértelműen meghatározta a vallási hovatartozást. Az első csoportba a török nevet viselők, a másodikba a délszláv nevet viselők kerültek. A délszlávok nevük mellett hi-tüket is megtartották. „A harmadik típus már izgalmasabb, sokak szerint kétséges is: a »bin Abdullah«-ok, azaz »Abdullah-fiak« csoportja. A renegátok áttérésük után muszlim nevet kap-tak, amelyhez képtelenségnek számított az apa keresztény nevét hozzákapcsolni. Musztafa nem lehetett Radoszláv fia. A nehéz kérdés egyszerű és generális megoldást nyert: az összes rene-gát apja Abdullah lett. A név azt jelenti, »Allah szolgája«, s így Radoszlávra is illett, hiszen minden ember Allah szolgája. Kérdés viszont, hogy a »bin Abdullah«-okat automatikusan renegátoknak tekinthetjük-e, hogyan lehet közülük kiszűrni azokat, akiknek apját tényleg Ab-dullahnak hívták. Meggyőződésem, hogy ez a probléma nem létezik. Sok tízezer név között összesen kétszer találkoztam olyan emberével, aki maga viselte ezt a nevet. Az egyik imám volt, tehát vallási alkalmazott, a másik ugyan katona, de neve fölé odaírták, hogy arab. Úgy látszik, a törököknél ez a megoldás olyan általánossá sikerült, hogy közönséges ember nem nevezte el Abdullahnak a gyermekét, ezt a nevet a köztudat a renegátok névadására tartotta fenn.”²⁶⁸ A negyedik típust olyanok képviselték, akiknek a neve egy muszlim névből és vala-milyen kiegészítőből állt.

A fentebbieken túl Hegyi Klára megemlített egy 1557-es lajstromot, mely a budai vilájet váraiban szolgáló zsoldosait gyűjtötte egybe. A 11110 fő közül 18 volt magyar, ám ezek megtartották keresztény hitüket. Majd ezeket a zsoldosokat 1625 csereember egészítette ki, váltotta fel. A csereemberek közül 891 újonc volt, melyek között 29 magyar volt, ők isz-lám hitre tértek át. A várakban szolgálók többsége iparosként dolgozott, s leginkább várvédő lovasokként szolgáltak. Az iszlám hitre tért újoncok mellett fel volt tüntetve származásuk is, melyből kiderült, hogy családtagjaik nem követték példájukat, sőt az áttértek nem is korábbi lakhelyükön szolgáltak. Valószínűleg áttérésük miatt kellett elhagyniuk, vagy még áttérésük előtt kényszerültek elhagyni azt.²⁶⁹

Természetesen egy forrás nem elegendő arra, hogy általános érvényű megállapításokat tegyünk, s ezt Hegyi Klára is hangsúlyozta. Jól látható azonban ebből a példából is, hogy a Magyar Királyság területén nem ment végbe oly iszlamizálódás a népesség körében, mint a Dráva-Duna vonalától délre. A fentebb említett okokat annyival egészíteném ki, hogy a

268 HEGYI: i. m. 1995. 101.

269 HEGYI: i. m. 1995. 107–109.

kán-félszigetet a török tartós uralma alatt volt, s csak egy-két területen tudott ellenállni a helyi közösség a hódító, uralkodó nép vallásának.